Az Európai Konvent alkotmánytervezete
A tagállamok vezetői az európai integráció fejlődése szempontjából "történelmi lépésnek" nevezték a szövegtervezetet, amely "közelebb viszi Uniónkat polgáraihoz, erősíti az Unió demokratikus jellegét, megkönnyíti az uniós döntéshozatalt a kibővülés után, és erősíti az Unió egységes fellépését a nemzetközi rendszerben, valamint a globalizáció kihívásainak hatékony kezelésében". Az ünnepélyes pillanat (az Örömóda felcsendülése, majd a pezsgőbontás) egyébként már június 13-án, pénteken bekövetkezett, amikor a 105 tagú testület több mint 15 hónapos tanácskozás után befejezte az érdemi munkát, és lényegében konszenzussal adta áldását az alkotmánytervezetre. El kell ismerni, hogy van ok az ünneplésre, hiszen a szerződés előkészítése mind módszerében, mind tartalmában igen jelentős az integráció fejlődése szempontjából.
A maastrichti megállapodást felülvizsgáló, illetve az új kibővülés kihívásait kezelni próbáló 1996-97-es, majd 2000-es kormányközi konferenciák, illetve ezek végeredménye az Amszterdami és a Nizzai Szerződés hiányosságai ugyanis már egyértelműen rávilágítottak arra, hogy az EU olyan horderejű problémák előtt áll, amelyeket nem képes pusztán a zárt ajtók mögötti kormányközi alkuk módszerével megoldani. Már a nizzai csúcson (a szerződéshez csatolt egyik nyilatkozatukban) a tagállamok mélyebb és átfogóbb vitát indítottak el az Európai Unió jövőjéről, amikor négy kérdést jelöltek meg a vita kiindulópontjául: az EU és a tagállamok közötti hatáskörök pontosabb lehatárolását a szubszidiaritás jegyében, az Alapvető Jogok Chartája státusának meghatározását, a szerződések egyszerűsítését, áttekinthetőbbé tételét, valamint a nemzeti parlamentek szerepét. (A szubszidiaritás elve szerint minden döntést azon a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol az optimális informáltság, a döntési felelősség és a döntések hatásainak következményei a legjobban láthatók és érvényesíthetők.)
Egy évvel később, a 2001. decemberi laekeni csúcson pedig megszületett a "Laekeni nyilatkozat az EU jövőjéről", amelyben a Tizenötök kijelentették, hogy bár az európai integráció az elmúlt évtizedekben sikeres volt (tartós békét teremtett és a tömörülés a világ egyik leggazdagabb régiójává vált), azonban olyan jelentős kihívásokkal néz szembe, mint "Európa egyesítése", az EU szerepének meghatározása a globalizálódott világban, illetve az Unió demokratikusabbá, polgárközelivé tétele.
Ez utóbbival összefüggésben az is fontos, hogy az integráció céljaiban és módszereiben megfeleljen állampolgárai elvárásainak, vagyis az Unió hatékonyan lépjen fel egy sor közös európai probléma leküzdésében (pl. a belbiztonság, a határokon átnyúló bűnözés, a migráció ellenőrzése, a foglalkoztatás, a szegénység leküzdése, a kohézió, a környezetvédelem és az élelmiszer-biztonság, továbbá a külügyek terén), ám nem bürokratikus szuperállamként, hanem nyitott, demokratikus és áttekinthető szervezeti és döntéshozatali rendszerben, amelyet akár egy alkotmányba lehetne foglalni. E kérdések megvitatására döntöttek az Európai Konvent összehívásáról, ami már a nevében is jelezte, hogy többről van szó egy újabb szerződésmódosításnál. A Konvent mandátuma a laekeni kérdések kidolgozásán alapult, eredményét tekintve pedig vagy egy egységes dokumentumtervezetet, vagy (ha nincs meg a széles körű konszenzus) különböző reformopciókat kellett letennie a tagállamok vezetőinek asztalára.
A Konvent mint módszer
Az Európai Konvent 2002. február 28-án nyílt meg ünnepélyes keretek között, és március 1-jén kezdte meg munkáját. Életre hívása mind összetételében, mind munkamódszerében egyedi, s az EU történetébe jó eséllyel vonul be pozitív példaként. Ami a testület összetételét illeti, a jelenlegi tagországok, illetve minden tagjelölt ország (összesen tehát 28 európai ország) méretétől függetlenül három fővel – egy kormányzati és két parlamenti (egy kormánypárti és egy ellenzéki) képviselővel – vett részt a munkában. Emellett 16 Európai Parlament (EP)-tag, két európai biztos, valamint az elnök, Giscard d'Estaing és a két alelnök, Giuliano Amato és Jean-Luc Dehaene volt olasz, illetve belga kormányfő vett részt, velük együtt emelkedett 105 főre a létszám. A demokratikus jelleg érvényesülését tehát a nagy többséget jelentő 72 nemzeti és európai parlamenti képviselő garantálta.
Nagyon fontos, hogy a Konventba a tagjelölt államokat (beleértve Törökországot is) szintén meghívták, ugyanakkor három olyan szempontot is említhetünk, amely szerint nem érvényesült a régi és a leendő tagok közötti egyenlőség. 1. A laekeni nyilatkozat kimondta, hogy a tagjelöltek nem törhetik meg a jelenlegi tagok között kialakuló konszenzust (ami valójában irreleváns feltételezésnek bizonyult, hiszen a törésvonalak egyáltalán nem a jelenlegi és a leendő tagok között alakultak ki, hanem elsősorban a kisebb és a nagyobb államok között). 2. A tanácskozás során csak az Unió hivatalos nyelvein lehetett felszólalni (később a tagjelölteknek lehetővé tették a saját erőből megoldott szinkrontolmácsolást és fordítást); végül 3. a kulcsfontosságú, 12 tagú elnökségben egyetlen tagjelölt ország politikusa sem kapott helyet. A leendő tagok kérésére azonban történt változás: meghívottként bekapcsolódhatott az elnökség munkájába egy szlovén Konvent-tag, Alojz Peterle.
A testület munkamódszerének egyedisége abban állt, hogy tagjai az elnökség vitairányító szerepe mellett plenáris üléseken (illetve 11 tematikus munkacsoportban) folytattak tanácskozást, a cél a konszenzus kimunkálása volt – szavazás nélkül. Ráadásul mindez a nagy nyilvánosság előtt zajlott, hiszen a munka során a Konvent meghallgatta a civil szervezeteket (Civil Fórum), az Ifjúsági Konvent véleményét, és megfigyelőként meghívta a Régiók Bizottsága, a Gazdasági és Szociális Bizottság, valamint az európai szociális partnerek képviselőit, továbbá az európai ombudsmant is.
Emellett a Konvent-tagok saját hazájukban különböző vitákon, konferenciákon vettek részt, és miként külföldön, úgy a magyar médiában is megfigyelhető volt a Konventtel kapcsolatos – az utolsó hónapokban egyre jelentősebb – tájékoztatás, miközben az érdeklődők minden fejleményt pontosan nyomon követhettek az interneten is (www.european-convention.eu.int).
Funkcionális tanácsokA több, különböző miniszteri tanácsi formációt a sevillai csúcs már lecsökkentette kilencre, az alkotmánytervezet viszont már nem szektoronként, hanem funkciói alapján határozza meg a Miniszterek Tanácsát. Ennek értelmében létezne a Külügyi Tanács a külügyminiszter elnökletével, a Törvényhozó Tanács (amelynek szektoronkénti felállásáról az Európai Tanács dönt majd), az Általános Ügyek Tanácsa, amely az Európai Tanácsokat készíti elő, és különleges státust élvezne az Eurócsoport Tanácsa, amely kizárólag az euróövezet országaira vonatkozóan hozhat döntéseket. |
Egyértelmű sikerek
A Konvent első éve igen sikeres volt, a vitát a tagok közös mederbe tudták terelni (különösen az elnökség által 2002. október 28-án benyújtott alkotmányvázlattól kezdve), és egy sor kérdésben hamarosan meglepően széles körű konszenzus bontakozott ki. 2003 tavaszára már – a százával beadott módosító indítványokkal együtt is – biztosnak látszott, hogy jelentős kérdéseket sikerül megoldani. Világos volt, hogy megszületik az átláthatóan és közérthetően felépített egységes Európai Alkotmány (illetve ekkor még csak alkotmányos szerződésnek nevezték, a végső változat viszont már az Európai Alkotmányt létrehozó szerződést említ), amely rendelkezik az Európai Unió önálló jogi személyiségéről, és amelyben megszűnnek a közösségi és uniós pillérek.
Abban is egyetértés alakult ki, hogy az alkotmányos szöveg tartalmazni fogja a 2000. decemberi nizzai csúcson elfogadott Alapvető Jogok Chartáját – így erősítve az európai integráció emberi jogi dimenzióját, és egyben a dokumentum alkotmányos jellegét is.
További fontos lépésnek, sőt áttörésnek tekinthető, hogy sor került az Unió és a tagállamok viszonylatában a hatáskörök nevesítésére és lehatárolására is. Így az alkotmánytervezet meghatározza az Unió kizárólagos hatásköreit (vámunió, külkereskedelem, monetáris unió, a tengeri élő erőforrások megőrzése), megnevezi az Unió és a tagállamok között megosztott hatásköröket (belső piac, szabadság, biztonság és igazság övezete, mezőgazdaság és halászat, transzeurópai hálózatok, közlekedés- és energiapolitika, szociálpolitika, gazdasági, társadalmi és területi kohézió, környezet-, illetve fogyasztóvédelem, a közegészségügy egyes közérdekű szempontjai), valamint a koordinatív (gazdaság- és foglalkoztatáspolitika), illetve a támogató/kiegészítő (iparpolitika, egészségvédelem, oktatás, képzés, ifjúság, sport, kultúra, polgári védelem) hatásköröket is.
Érdekesség, hogy a közös kül- és biztonságpolitika egyik hatáskörcsoporthoz sem tartozik – ezzel is jelzi az Alkotmány e politika különleges, egyelőre alapvetően kormányközi státusát.
Emellett a szöveg először mondja ki az uniós jog elsődlegességét a tagállami joggal szemben (ez az elv eddig csak az Európai Bíróság gyakorlatából következett), de ezzel párhuzamosan azt is először mondja ki, hogy minden, az alkotmányban nem említett terület a tagállamok hatáskörébe tartozik.
A hatáskörök gyakorlásával szorosan összefügg a szubszidiaritás elve is, amelynek értelmében uniós szinten csak olyan rendelkezés hozható, amely alacsonyabb (nemzeti, regionális, helyi) szinteken arányai vagy hatása miatt nem volna megoldható. Az alkotmánytervezet egyik jegyzőkönyve értelmében a szubszidiaritás előzetes ellenőrzésébe bevonják a nemzeti parlamenteket, mégpedig figyelmeztető jogokat biztosítva ez utóbbiaknak az uniós intézményekkel, elsősorban a javaslatokat előterjesztő Európai Bizottsággal szemben (és a nemzeti parlamentek kormányaikon keresztül utólag is megtámadhatnak egy már elfogadott jogszabályt az Európai Bíróság előtt).
Hasonlóan széles körű konszenzus alakult ki a jogi eszközök egyszerűsítésében és számuk csökkentésében is. A korábbi tucatnyi jogi eszközből lényegében négy lett: az európai törvények (korábbi rendeletek), az európai kerettörvények (korábbi irányelvek), az európai rendeletek (végrehajtó eszközök), illetve az európai határozatok (amelyek változatlanul csak a címzettet érintik).
Ami a döntéshozatalt illeti, talán valóban a 25 tagúra bővülés kellett ahhoz, hogy a Tanácsban a minősített többség váljon általános szabállyá, és az egyhangúság kivétellé, ami elsősorban a közös kül- és biztonságpolitika, a közös védelem, az adóharmonizáció, a társadalombiztosítás, valamint az alkotmánymódosítás, illetve az új tagok felvétele esetén marad érvényben.
Az Európai Parlament társjogalkotó szerepének további növelésében, sőt általánossá tételében ugyancsak elvi egyetértés alakult ki. Az alkotmánytervezet a Tanács és az EP között lezajló együttes döntéshozatali eljárást (együttdöntés) sokatmondóan átnevezi normál törvényhozó eljárásnak, jelezve, hogy elsősorban az uniós jogalkotás (és egyelőre kevésbé a politikaformálás) terén a polgárok képviselői és a kormányok egyenrangú felek a "kétkamarás" uniós törvényhozásban (az eljárás alkalmazása a jelenlegi 37 témakörről mintegy 80-ra bővül).
Szintén egyértelműen pozitív és széleskörűen támogatott fejlemény a szabadság, a biztonság és az igazságosság övezetének további megerősítése, valamint az, hogy az EU-polgársághoz kapcsolódó jogok (vagyis a szabad mozgás és letelepedés joga, a választhatóság és a szavazási jog a helyi és az európai parlamenti választásokon, a konzuli védelem külföldön bármely EU-tagállam konzulátusán, az európai ombudsmanhoz fordulás lehetősége, az EP-hez intézett petíció, valamint bármely uniós intézményhez intézett kérdésfeltevés joga) kiegészülnek az állampolgári kezdeményezés jogával: "jelentős számú" tagország legalább egymillió polgárának aláírása elegendő lesz ahhoz, hogy az emberek maguk is felkérhessék a Bizottságot egy-egy jogszabályjavaslat kidolgozására.
A fenti eredmények alapján a Konvent sikere tehát abban rejlett, hogy elsősorban az egyszerűsítés, az átláthatóság, a polgárközeliség és a demokratikus jelleg megerősítésében haladt látványos léptekkel előre, és olyan területeken született egyetértés, amelyek többsége még egy évvel korábban is tabunak vagy kivitelezhetetlennek tűnt.
A konszenzust megtörő témák
A konszenzusos légkört azonban 2003 tavaszára már egyértelműen megbontották az intézményi – és ezen keresztül a hatalmi – kérdések. Ahogy közeledett a thesszaloniki csúcs, úgy nőtt a feszültség a Konvent-tagok, elsősorban a nagy tagállamok, valamint a közepes és kis országok képviselői között.
A vita a Tanács rotációs elnöksége megszüntetésének és az állandó EU-elnök kinevezésének, valamint az Európai Bizottság létszámcsökkentésére irányuló javaslatnak a nyomán robbant ki. A nagy tagállamok elképzeléseit a Konvent elnöke is támogatta, annak ellenére, hogy számszerűen többségben voltak az e javaslatokat ellenző kis és közepes országok (és mellettük állt a Bizottság elnöke is).
A heves viták végeredményeként a Konvent-tagok végül – mondjuk ki: Giscard d'Estaing nyomására – elfogadták, hogy legyen az EU-nak egy elnöke, akit az Európai Tanács minősített többséggel választ meg, egyszer megújíthatóan két és fél évre. Az ezt eredetileg ellenző országok képviselői "cserébe" viszont elérték, hogy az elnöknek ne legyen a Bizottság riválisaként fellépő komolyabb apparátusa, hogy jogköre kimerüljön az EU-csúcsok előkészítésében és lebonyolításában (a munkában ugyanakkor a Bizottság elnöke is részt vesz) és az EU nemzetközi képviseletében. Emellett az általános ügyekkel foglalkozó, illetve a Törvényhozó Tanács esetében megmarad az egyenlőség elvén alapuló rotáció, legalább egy évig – így az új tagországok is bizonyíthatnak majd Tanács-elnökként.
A Tanácsban a súlyozáson alapuló, bonyolult, minősített többség helyett a javaslatként már nem először felbukkanó kettős többség lépne érvénybe, ami a tagállamok egyszerű többségét és a népesség 60 százalékát jelentené. A tervezet szerint ez a szabály 2009. november 1-jétől lenne alkalmazható, ami ugyanakkor a legnépesebb országoknak kedvez, míg Spanyolország, Lengyelország, illetve a kis és közepes országok veszítenének a Nizzai Szerződésben megállapított súlyozott szavazatszámukhoz képest.
A kis és közepes tagországok, illetve minden tagjelölt ország örömére fennmarad az egy ország – egy biztos elve, de csak 2009. november 1-jéig. Ezután a javaslat értelmében a kollégium 15 teljes jogú és további (egyelőre) tíz szavazati joggal nem bíró biztosból fog állni, szintén az egyenlő rotáció elve alapján. Az Európai Bizottság elnökét a tagállamok már az EP-választások eredményének figyelembevételével fogják a Parlament elé terjeszteni (minősített többséggel), ami az első lépés a Bizottság politizálása felé, megnövelve az EP-választások tétjét. Ezután a testület által jóváhagyott elnök választja ki munkatársait a tagállamok mindegyike által felállított háromfős listából. A teljes Bizottság csak az EP jóváhagyásával léphet hivatalába.
Végül az intézményi kérdések kevésbé kényes pontja volt az uniós külügyminiszter posztjának kialakítása, amelyben a nagy többség egyetértett. A külügyminiszter a jelenlegi külügyi főképviselő (egyben a Tanács főtitkára), illetve a külkapcsolatokért felelős európai biztos feladatait együttesen látja majd el a Bizottság egyik alelnökeként – a Tanács felhatalmazása alapján fellépve –, és legfontosabb feladata a javaslatok kidolgozása lesz, illetve az EU megjelenítése a külvilág felé a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a védelmi kérdések tekintetében (bár némileg ellentmondásos, hogy az alkotmánytervezet az EU-elnököt is felruházza külpolitikai képviselettel).
Szavazati arányokMagyarország a 450 milliós EU-népesség 2,2 százalékát fogja kitenni, míg a Nizzai Szerződésben meghatározott 12 szavazatunk az összes szavazat 3,74 százaléka – vagyis lakossági arányához képest az ország felülreprezentált lesz. A kettős többség értelmében viszont az egyik oldalon teljesen egyenrangúak leszünk a többi tagországgal a szavazatunkat tekintve, a másik oldalon viszont "csupán" valós lélekszámarányunkat visszük be a szavazásba, ami Nizzához képest visszalépés. * Összehasonlításként: a 82 milliós Németország, amely a kibővült EU lakosságának 18,2 százalékát teszi majd ki, 29 szavazatával csak a voksok 9 százalékát tudhatja magáénak. Nizza értelmében ugyanakkor a 40 milliós Spanyolország és Lengyelország 27 szavazattal rendelkezik – így az ő esetükben is érthető ragaszkodásuk e felülreprezentált szavazati arányhoz. Ezzel szemben az is érthető, hogy miért szorgalmazzák a legnagyobb tagországok a kettős többség bevezetését. Ha a kormányközi konferencián mindenképpen marad a kettős többség elve, akkor a kis és közepes országok – így Magyarország is – valószínűleg az államok egyszerű többsége mellett a népesség 51 százalékos küszöbéért szállnak síkra. |
Hazánk szempontjai
A viták során a magyar Konvent-tagok – Martonyi János, majd Balázs Péter, illetve Vastagh Pál és Szájer József, valamint a póttagok, Gottfried Péter, Szent-Iványi István és Kelemen András – álláspontja lényegében egybehangzó volt a tagállamok egyenjogúsága, a közösségi módszerek erősítése, az intézményi egyensúly fenntartása és az uniós döntéshozatal hatékonyságának erősítése tekintetében, valamint abban, hogy ne történjék visszalépés az eddigi integrációs fejlődéshez képest (különös tekintettel a kevésbé fejlett tagországokkal/régiókkal szembeni szolidaritási elvre).
Fontos kiemelni, hogy bizonyos hangsúlyeltolódásoktól eltekintve a magyar Konvent-tagok pártállástól függetlenül végig hasonló álláspontot képviseltek, és aktivitásuk, kreativitásuk feltehetően pozitív képet alakított ki Magyarország mint leendő tagország érdekérvényesítési és együttműködési képességét illetően. A magyar tagok támogatták az összes említett reformot, ami az Unió működésének egyszerűsítésére, átláthatóbbá és demokratikusabbá tételére irányult. Emellett mindannyian kiálltak a kollektív kisebbségi jogok védelméért és ennek megjelenítéséért az alkotmányban – ezt azonban nem sikerült elérniük (de ezt a célt hazánk továbbra is képviselni fogja a kormányközi konferencián).
Ami az érzékeny intézményi kérdéseket illeti, a magyar érdek (számos más partnerünkkel együtt) egyértelműen a rotációs elnökség és az egy ország – egy biztos elv fenntartása volt. A rotációs Tanács-elnökség ugyanis minden országnak egyenlő módon nyújtja azt a lehetőséget, hogy egy fél évig vezesse az Unió ügyeit, a legalacsonyabb munkacsoportok szintjétől egészen az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsig.
Az eddigi több évtizedes tapasztalat alapján Magyarország nem értett egyet azzal a megközelítéssel, hogy a kibővülő Unióban a féléves rotáció rontana az Európai Tanács hatékonyságán, de végül – látva a nagy országok kifejezett szándékát az állandó EU-elnöki poszt kialakítására – e téren kompromisszumot kötöttünk. Hasonlóan az elnökséghez, a Bizottság esetében is hazánk azt az álláspontot képviselte, hogy ha a testület 20 fővel hatékonyan tud működni, akkor 25 (vagy 27) fővel is jól el tudja látni feladatát. Itt szintén abból a meggondolásból ragaszkodtunk a saját európai biztos pozíciójához, hogy a többiekkel egyenlő módon alakíthassuk az Unió ügyeit, akkor is, ha a Bizottság nem a tagállami érdekek megjelenítésének fóruma.
Végül e téren a reformot sikerült 2009-ig kitolni, így hazánknak garantáltan lesz európai biztosa a következő Bizottságban, és természetesen később is, ám – ha nem sikerül visszatérni az egy ország – egy biztos elvéhez a kormányközi konferencián sem, akkor – lesz olyan időszak, amikor csak szavazati joggal nem rendelkező "biztoshelyettest" jelölhetünk.
A tervezet további sorsa
Az említett, sokszor éles ellentéteken felülemelkedve a Konvent tagjai végül elfogadták az alkotmány szövegtervezetét, ami azért fontos, mert így a kétféle laekeni mandátumból – konszenzusos dokumentum vagy reformopciók listája – az erősebb teljesült. Ez, tekintve a Konvent széles körű legitimitását, jobban behatárolja a tagállamok mozgásterét a kormányközi konferencián.
A teljes alkotmánytervezetet a 2003 októberében megnyíló kormányközi konferencia fogja tárgyalni a 15 tagország és a 10 belépésre váró ország részvételével. Ez a tervek szerint "amilyen hamar csak lehet" befejezi munkáját, és az alkotmány aláírására már 25 teljes jogú tagállammal kerül sor 2004. május 1-je után, de még az európai parlamenti választások előtt. Az aláírás helyszíne Róma lesz, ami jelképezni fogja az 1957-es Római Szerződéstől a 2004-es "Római Alkotmányig" ívelő – és mind földrajzi kiterjedtségben, mind az eddig elért, illetve a jövőre kitűzött céljait tekintve imponáló – integrációs fejlődést.
Bár egyáltalán nem várható, hogy a kormányközi konferencia zökkenőmentes legyen (elsősorban az említett intézményi és döntéshozatali kérdésekről várhatók még heves viták), azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy tanúi, sőt a magyar tagok jóvoltából aktív részesei vagyunk annak a felemelő folyamatnak, amit Európa alkotmányos alapokon történő egyesülésének nevezhetünk.
Ahogyan az alkotmánytervezet "Európa kulturális, hitbéli és humanista örökségét" hangsúlyozó preambuluma is utal rá, "a nemzeti identitásukra és történelmükre büszke európai népek elkötelezettek arra, hogy régi ellentéteiket meghaladva és egyre szorosabb unióba tömörülve sorsukat közösen alakítsák." Miután a 28 ország és az uniós intézmények képviselői meg tudtak egyezni, remélhetőleg a kormányközi konferencia is eredményes lesz. Hiszen a tagállamok vezetői Thesszalonikiben kinyilvánították, hogy az alkotmánytervezet "jó alap a kezdéshez", így 2004-ben megszülethet az Európai Alkotmány. Ezt már mi is ratifikálhatjuk, és valóban a magunkénak is érezhetjük majd.
Magyar javaslatokA legfontosabb magyar egyéni beadványok közé tartozik Balázs Péter javaslata a "négykerék-meghajtású" elnökségről, amelyben a csoportos elnökség egy szellemes modelljét vázolta fel. Szájer József javaslata a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Bizottságának felállítására irányult, amelyen keresztül Európa kisebbségei közvetlenül is megjeleníthetnék érdekeiket abban az Unióban, amely egyébként rendszeresen számon kéri a kisebbségi jogok betartását. Vastagh Pál beadványa az európai határőrizeti egységek felállítását sürgette, illetve a nemzeti parlamentek nagyobb bevonását a bel- és igazságügyekbe, így a határrendészeti kérdésekbe. * Ezenkívül a magyar Konvent-tagok számos közös beadvány társszerzői vagy aláírói voltak. Az intézményi reformok alapelveiről szóló dokumentumot például Balázs Péter, az Isten és/vagy a vallási örökség megemlítését szorgalmazó beadványt Szájer József, a nemzeti és etnikai kisebbségek kollektív jogainak valamilyen – ha nem is intézményes – megjelenítését támogató kezdeményezést pedig mindegyik Konvent-tagunk aláírta |