Nemzetközi versenyképesség

A magyar gazdaság veszített előnyéből

A nemzetközi versenyképesség egyrészt időbeli összehasonlításban, másrészt földrajzi megközelítésben vizsgálható. Az első esetben valamely ország versenyképességi mutatóinak értékeit egy korábbi időszakhoz viszonyítjuk, míg a másodiknál a versenytársak mutatói adják az összehasonlítás alapját. A két megközelítés együttes alkalmazásával vonhatók le következtetések Magyarország relatív nemzetközi versenyképességéről az inputok alapján. Miként a puding próbája az evés, úgy az output, azaz az eredmény oldaláról a relatív nemzetközi versenyképesség tükröződik a kivitel növekedési ütemének, a külkereskedelmi mérleg egyenlegének és az export relatív árszínvonalának az alakulásában.

Cikkünkben Magyarország relatív nemzetközi versenyképességének a változását elemezzük az 1999 és 2002 közötti időszakban. Bár megközelítése makrogazdasági jellegű, mivel ilyen jellegű adatokra (a Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Bécsi Intézete – a német elnevezés betűszava WIIW – adatbázisára) épül, a következtetései mégis vállalatcentrikusak. A nemzetközi összehasonlításban Magyarország fő közép-európai versenytársai (Lengyelország, Csehország, Szlovénia és Szlovákia) szerepelnek. Ezek az országok hazánkkal egy időben lesznek az Európai Unió tagjai.

Termelékenységi trendek

Egy ország kivitelének nemzetközi versenyképességét kiemelkedő mértékben meghatározza a munkatermelékenység, azon belül is az ipari munkatermelékenység (a kivitel növekvő hányada koncentrálódik iparcikkekre), a valutaárfolyam, valamint a belföldi árak és munkaerőköltségek alakulása. Magyarországon a versenyképesség az utóbbi egy-két évben a forint felértékelődése és a nagyarányú béremelkedések nyomán került az érdeklődés középpontjába.

Az ipari munkatermelékenység az alapja a kivitel nemzetközi versenyképességének. Egyéb tényezőket (valutaárfolyam, ár- és költségalakulás stb.) figyelmen kívül hagyva azok az országok és vállalatok versenyképesebbek, ahol magasabb, illetve gyorsabban nő a termelékenységi színvonal. Az egy foglalkoztatottra jutó bruttó termelési érték alapján definiált ipari munkatermelékenység (ami a nemzetközi versenyképesség meghatározó eleme) 1999 és 2002 között Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben: közel 30 százalékkal a közép-európai versenytárs országok csoportjában. Ettől alig maradt el a lengyel, a szlovák és némi megszorítással a cseh mutató, míg Szlovéniában a termelékenységjavulás üteme a magyarénak éppen csak a fele volt. Kizárólag az ipari munkatermelékenység alakulása alapján tehát Magyarország relatív nemzetközi versenyképessége nem romlott, hanem javult az utóbbi három évben.

Nominális és árindexalapú reálfelértékelődés

Az ipari munkatermelékenység javulását ellensúlyozta a nemzeti valuta euróval szembeni nominális árfolyamának a felértékelődése. A nemzeti valuta ilyetén felértékelődése 2002 átlagában 1999-hez képest Csehországban és Lengyelországban nagyobb volt, mint Magyarországon, míg Szlovákiában a magyarhoz hasonló volt. Figyelmet érdemel, hogy a közép-európai irányzatoktól eltérően a szlovén valuta 2002-ben 17 százalékos nominális leértékelődést mutatott az euróval szemben 1999-hez viszonyítva, ami számottevő mértékben javította a szlovén áruk nemzetközi versenyképességét.

A relatív nemzetközi versenyképesség vizsgálata tovább finomítható a nominális felértékelődés mellett a reálfelértékelődés elemzésével, mert így figyelembe vehető az árak és a munkaerőköltségek változása is. A továbbiakban a fogyasztói és a termelői árat, a munkaerőköltséget és a profitalapú reálárfolyam-indexet elemezzük. A relatív nemzetközi versenyképesség mérésének nincs egyetlen, minden tekintetben megbízható mutatószáma, ezért a magyar kivitel relatív nemzetközi versenyképességére az említett mutatószámok együtteséből célszerű következtetéseket levonni.

A fogyasztóiár-indexekkel kalkulált reálárfolyam-index használatát az indokolja, hogy a fogyasztói árak relatív szintje és alakulása befolyásolja a Magyarország külgazdasági kapcsolataiban és bruttó hazai termékében jelentős súlyt képviselő idegenforgalmat. A fogyasztói árak alapján számított reálárfolyam alakulásából tehát következtetéseket lehet levonni az idegenforgalom versenyképességére is.

A mutató használatát korlátozhatja az a tény, hogy a fogyasztóiár-index sok olyan hatást is tükrözhet, ami nem jelentkezik a partnerországokban, és nem hozható összefüggésbe a termelés versenyképességével. A fogyasztóiár-indexre hat többek között a nagy- és a kiskereskedelmi árrés módosulása, a fogyasztásra vonatkozó adók, valamint a vámok emelése vagy csökkentése. Magyarország csatlakozása után a közös kereskedelempolitika és az alacsonyabb közösségi vámtarifák átvétele várhatóan mérséklik a hazai fogyasztóiár-index növekedési ütemét.

A fogyasztóiárindex-alapú reálárfolyam esetében Szlovénia kivételével nincs nagy különbség Magyarország és közép-európai versenytársai között, a reálfelértékelődés mértéke 1999 és 2002 között 16-18 százalék volt, Szlovéniában viszont mindössze 1,2 százalék.

A termelőiár-alapú reálárfolyam-index esetében a nominális árfolyam változását a termelőiár-indexszel korrigálják. E mutatószám legfőbb korlátja az, hogy az ezzel operáló statisztikák figyelmen kívül hagyják a helyettesítés és a minőségjavulás hatásait. A termelői árak ugyanis nemcsak a költségek emelkedése miatt nőhetnek, hanem azért is, mert egyes termékeket más, jobb minőségű termékekkel helyettesítenek, illetve javul a meglévő termékek minősége. Mindez egyáltalán nem rontja a versenyképességet. A termelőiárindex-alapú reálárfolyam alapján Magyarország relatív nemzetközi versenyhelyzete 1999 és 2002 között szintén csak Szlovéniával szemben romlott, míg a többi vizsgált országgal összehasonlítva javult. Feltehetően a helyettesítési és a minőségi hatás nem csekély mértékben magyarázza azt, hogy a termelőiár-index jobban nőtt, mint a fogyasztói.

Hol érdemes termelni, hol eladni?

A fogyasztói és a termelői árak alapján számított reálárfolyam közötti különbség tükrözi a nemzetközi kereskedelembe potenciálisan bekerülő, azaz a nemzetközi versenynek kitett és a nemzetközi kereskedelembe be nem kerülő termékek és szolgáltatások közötti árarányváltozást is. Emellett azt is mutatja, hogy a külföldi versenynek kitett belföldi kínálat versenyképessége hogyan alakult a magyar exportőrök relatív versenyhelyzetéhez képest a külső piacokon. A fogyasztást terhelő adók, a kereskedelmi árrések és adott esetben a fogyasztásra vonatkozó szubvenciók változásai miatt is a fogyasztói árak dinamikája eltérhet a termelői árakétól.

A termelőiár-alapú reálárfolyam-index a termelői árak változásain keresztül azt mutatja, hogy mely piacokra érdemes termelni. Arra a kérdésre viszont nem válaszol egyértelműen, hogy hol érdemes megtermelni az adott árukat. Ezt a költségalapú reálárfolyam-mutatók segítségével lehet megválaszolni. Ilyen mutatószám a termékegységre vagy az egységnyi ipari termelésre jutó munkaerőköltség. Az ilyen típusú mutatószámokat használják a leggyakrabban a relatív nemzetközi versenyképesség meghatározására és elemzésére.

Munkaerőköltség-alapú reálfelértékelődés

A nemzeti valutában számolt reálegységnyi (termékegységre jutó) munkaerőköltség 1999 és 2002 között Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben, összesen 42 százalékkal. A többi ország esetében a növekedés 14 és 26 százalék között volt. Ez a mutatószám figyelmen kívül hagyja a nominális árfolyam változásait. A relatív nemzetközi versenyképességet koncentráltan tükrözi az egységnyi munkaerőköltség-alapú reálárfolyam-index, amely a nominális árfolyamot a reálegységnyi (termékegységre jutó) munkaerőköltséggel korrigálja. E mutató alapján a felértékelődés, illetve a relatív nemzetközi versenyképesség romlása Magyarországon volt a legnagyobb mértékű (32,3 százalék) a vizsgált országok közül 1999 és 2002 között. Magyarországot 27 százalékos reálfelértékelődéssel Csehország, majd 22 százalékkal Lengyelország követte. Szlovákia és főként Szlovénia esetében a reálfelértékelődés mértéke szerényebb volt.

Végül a profitalapú reálárfolyam-index a munkaerőköltség-alapú reálárfolyam-index és a termelőiár-alapú reálárfolyam-index hányadosa. Kiszámítása mögött az a feltételezés húzódik meg, hogy a termelőiár-index alakulása koncentráltan tükrözi a vállalati gazdálkodás eredményességét, a termékek minőségének a növekedését stb. Ezért a munkaerőköltség- és a termelőiár-alapú reálárfolyam-index hányadosa utal a profitra. A profitalapú reálárfolyam-index alapján is Magyarország relatív nemzetközi versenyképessége romlott a legnagyobb mértékben a vizsgált országcsoporton belül.

Magyarország relatív nemzetközi versenyképessége a legnagyobb mértékben a munkaerőköltség-alapú reálárfolyam-index esetében romlott, míg a termelői- és a fogyasztóiár-alapú reálárfolyam-index alapján nem tapasztalható a magyar versenyelőnyök hanyatlása. Ugyanakkor a termelőiár- és a fogyasztóiár-alapú reálfelértékelődést 1999 és 2002 között ellensúlyozta a termelékenység emelkedése. Szlovénia kivételével a két mutatószám alapján 2002-ben is Magyarország volt a legversenyképesebb a vizsgált versenytársakkal szemben. A bérköltségalapú reálfelértékelődés mértéke viszont olyan nagy volt, hogy azt nem kompenzálhatta teljes mértékben a termelékenységjavulás. Ebben a tekintetben Magyarország relatív nemzetközi versenyképessége romlott a legerőteljesebben 1999 és 2002 között.

Külgazdasági hatások

A közgazdasági elmélet szerint a valuta felértékelődése az importot ösztönzi, az exportot gátolja. A vizsgált országok nemzeti valutái euróval szembeni felértékelődése nyomán ezért a kivitel csökkenése, az import növekedése, illetve a kereskedelmi mérleg egyenlegének a romlása lenne várható. A valóságban azonban a külkereskedelmi teljesítmények alakulása eltért ettől a logikától.

Az Európai Unióba irányuló kivitel dinamikája ugyan csökkent 2001 és 2002-ben, de – Szlovákia és Szlovénia kivételével – meghaladta az onnan származó import növekedési ütemét. (Nem hagyható azonban figyelmen kívül az úgynevezett késleltetett hatás, ami azt jelenti, hogy a relatív nemzetközi versenyképesség romlását csak bizonyos időbeli késéssel követi az export dinamikájának a visszaesése.) Következésképpen Szlovénia kivételével a vizsgált országok külkereskedelmi mérlegének az egyenlege is javult. Ugyanezek a következtetések vonhatók le a teljes külkereskedelem negyedéves dinamikáiból is.

Az export növekedési ütemét a jelek szerint nem annyira a nemzeti valuta nominális vagy reálleértékelődése befolyásolja, mint inkább a külső konjunktúra. Az Európai Unió kedvezőtlen konjunkturális viszonyai okozták a vizsgált országok kiviteli dinamikájának a visszaesését, nem pedig a nemzeti valuták euróval szembeni nominális vagy reálfelértékelődése. Mivel a vizsgált országok teljes és ezen belül az uniós kivitelének túlnyomó hányada iparcikk, ezért igen szoros az összefüggés az ipari termelés és a kivitel dinamikája között. Az export bővítése teszi lehetővé az ipari termelés növelését, ezáltal a termelékenység és a nyereség legfőbb forrása és hajtóereje is a kivitel. A relatív versenyképesség alakulása azonban időbeli késéssel a kivitel dinamikájában is érezteti.

A kedvezőtlen hatások kivédése

A közép-európai országok valutái az utóbbi években végbement felértékelődés ellenére még mindig számottevő mértékben alulértékeltek, azaz az ár- és árfolyamtorzulásokat kiszűrő vásárlóerő-paritáson az egy főre jutó GDP tekintetében sokkal kisebb a lemaradásuk az EU-átlag mögött, mint árfolyamparitáson, azaz a mindenkori piaci árfolyamok figyelembevételével. Az alulértékeltség fokozatos megszűnése mellett sok egyéb, itt nem részletezhető tényező járul hozzá a felértékelődési nyomás fennmaradásához (a fejlett országokhoz képest gyorsabb termelékenységnövekedés, magasabb infláció és magasabb kamatláb, ezzel összefüggésben erőteljes külföldi tőkebeáramlás, az Európai Unióba, majd később a Gazdasági és Monetáris Unióba való belépéssel kapcsolatos külföldi befektetői várakozások stb.). A közép- és kelet-európai országok nemzeti valutái legfeljebb átmenetileg, váratlan külső vagy belső hatások eredményeként értékelődnek le az euróval szemben, de nem tartósan.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a nemzeti monetáris hatóságoknak adott esetben – ha az okok nem a gazdaság törvényszerűségeivel kapcsolatosak, hanem más természetűek – ne kellene megakadályozniuk a nemzeti valuták túlzott nominális felértékelődését, ami egy ponton túl teljesíthetetlen kihívást támaszt a reálszférával szemben. Ilyen volt a 236 forint körüli euróárfolyam Magyarországon 2003 januárjában. A cseh jegybank is tett lépéseket 2001-ben és 2002-ben a korona túlzott nominális erősödésének megállítására.

Az utóbbi két-három év tapasztalatai arra utalnak, hogy a nominális felértékelődés exportra gyakorolt kedvezőtlen hatásai mind nemzetgazdasági, mind vállalati szinten a termelékenység javításával és az egységnyi munkaerőköltségek csökkentésével nagymértékben ellensúlyozhatók vagy semlegesíthetők. Empirikus felmérések alapján a külföldi részesedésű vállalatok magyarországi telephelyeinek a termelékenysége a tanulási folyamat lezárulását követően eléri az anyaországi telephelyek mutatóit, ezért e vállalati körben egy idő után a további javítás lehetőségei korlátozottak. Ilyen körülmények között a nemzetgazdasági és a vállalati szintű termelékenységjavításnak két tartaléka van. Az egyik a külföldi működőtőke-befektetések további növekedése. A tapasztalatok alapján a magasabb termelékenységű vállalat – megfelelő intenzitású beszállítói kapcsolatrendszerrel – ráadásul magával húzza a többi (az adott esetben hazai) vállalatot is, azaz hozzájárul a termelékenység javításához a beszállítóknál.

A másik tartalék a hazai tulajdonban lévő vállalatok termelékenységének felzárkóztatása a nemzetközi élvonalhoz, Közép- és Kelet-Európában a nemzetközi élvonal mércéjeként szolgáló Európai Unió átlagához. Különösen számottevőek a termelékenységjavítási tartalékok a kis- és a közepes méretű vállalatok körében. A tartalékok egy részének kiaknázása pótlólagos beruházásokkal lehetséges, más részük azonban e nélkül is – például jobb vezetéssel, hatékonyabb munkaszervezéssel stb. – mozgósítható. Külföldi tapasztalatok alapján a nemzetgazdasági szintű termelékenység növekedését gyorsítja a nem önálló foglalkoztatottak arányának az emelkedése, azaz a jelenleg nagyszámú kis szervezetnél foglalkoztatottak integrálása a társadalmilag szervezett munkamegosztásba. Az EU-csatlakozás egyébként várhatóan további nagy termelékenységjavítási nyomás alá helyezi a magyar vállalati szférát.

A versenyelőny megőrzése

Mind nemzetgazdasági, mind vállalati szinten akkor őrizhetők meg Magyarország relatív nemzetközi versenyelőnyei, ha egyrészt a termelékenység-emelkedés üteme meghaladja a versenytársakét, másrészt a reálmunkaerőköltségek – így a reálbérek – a termelékenységjavulás üteménél lassabban vagy azzal megegyező mértékben nőnek. Ebből az következik, hogy egyrészt a vállalatoknak folyamatosan figyelniük kell a várható termelékenységi, ár- és munkaerőköltség-trendeket mind idehaza, mind a versenytársaknál. Minderre a nemzetközi szervezetek (például az OECD) és a hazai intézmények (például a GKI Gazdaságkutató Rt.) rendszeresen közölnek előrejelzéseket, amelyek fontos benchmarkként szolgálnak a vállalati tervek elkészítéséhez és karbantartásához. Másrészt a munkaadók és a munkavállalók érdek-képviseleti szerveinek és a kormánynak célszerű megállapodniuk abban, hogy a reálbérek nem nőhetnek gyorsabban a termelékenységjavulás üteménél. A relatív nemzetközi versenyelőnyök fenntartásához járulhat még hozzá az árfolyam-politika is, ha sikerül elérni (ha egyáltalán képes erre hatni a monetáris hatóság), hogy a nemzeti valuta euróval szembeni nominális és reálfelértékelődésének mértéke (az ismertetett mutatószámok alapján) ne haladja meg a versenytársakét.

Figyelmet érdemel, hogy paradox módon éppen Szlovénia relatív nemzetközi versenyhelyzete nem javult annak ellenére, hogy a szlovén fizetőeszköz nominálisan folyamatosan leértékelődött 1989 után, reálfelértékelődése pedig mindegyik árfolyamindex alapján a legkisebb mértékű volt az EU új tagállamai közül. A szlovén tapasztalatok arra utalnak, hogy a nemzeti valuta leértékelése, illetve leértékelődése nem kompenzálja vagy nem helyettesíti a termelékenység – nemzetközi összehasonlításban – lassú javulását. A leértékelés vagy leértékelődés talán éppen hogy elkényelmesíti a gazdasági szereplőket.

Kétségtelen, hogy az EU mögötti felzárkózás az egységnyi munkaerőköltségek növekedése és a nemzeti valuta további bizonyos mértékű felértékelődése kedvezőtlenül befolyásolja Magyarország nemzetközi versenyelőnyeit, különösen a külföldi működőtőke-importban. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény, hogy az egységnyi munkaerőköltség alacsony színvonala a külföldi működőtőke-importnak csak egy összetevője. A külföldi működőtőke-befektetések földrajzi súlypontját éppen a magas költségszintű (beleértve a bérköltségeket) országok képezik.

Hiba lenne kizárólag a gazdasági szereplőktől várni a felértékelődés ellensúlyozását a termelékenység javításával. Ebben a kormányoknak az eddiginél nagyobb szerepet kell játszaniuk különféle gazdaságpolitikai ösztönzők (adók, a munkabérre rakódó közterhek mérséklése stb.) bevetésével. A forint reálfelértékelődésével kapcsolatos kihívás csak a munkavállalók, a munkaadók és a kormány közötti konszenzussal lehet eredményes.