Határidők júliusban

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. július 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 63. számában (2003. július 1.)

Július 5.

Gyakorított áfa bevallása, befizetése, visszaigénylése

Érintettek: az áfa gyakorított elszámolásának engedélyezését kérő adóalanyok

A havonként bevallásra kötelezett adózó kérheti az adóhatóságtól, hogy az adó nettó, elszámolandó összegét 15 naponként, a tárgyhót követő 5-én, illetve 20-án számolhassa el és vallhassa be. A negyedévenként bevallásra kötelezett adózó a havonkénti vagy a havonként kétszeri elszámolás és bevallás engedélyezését kérheti.

Az adóhatóság a gyakoribb elszámolást – az adóév végéig – különösen abban az esetben engedélyezheti, ha az adózó beszerzéseit terhelő levonható, előzetesen felszámított forgalmiadó-kulcs magasabb az áthárított forgalmiadó-kulcsnál, illetőleg az adózó beruházást valósít meg. A gyakorított elszámolás évközi engedélyezése esetén az engedély szerinti bevallási kötelezettségre áttérést megelőző, bevallással le nem zárt időszakra vonatkozó adókötelezettséget meg kell állapítani, be kell vallani, meg kell fizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/2. b) pont;

1992. évi LXXIV. tv.;

7001/2001. (AEÉ 3.) APEH-irányelv

Július 5.

Adójegy

Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználó a fizetési kötelezettségének a 14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. §-ának (1) bekezdésével összefüggő, a tárgyhónapban bekövetkezett csökkentését vagy visszatérítését a tárgyhót követő 5-éig a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatal jóváhagyásával kérheti a 16. számú vámhivataltól. A kérelemben adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi ár/darab bontásban és összesítve kell az adójegyek által képviselt általános forgalmi adó és jövedéki adó értékét megadni. A 16. számú vámhivatal legkésőbb a tárgyhónap 15-éig köteles határozatot hozni a kérelemről.

14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 11. § (2), (5) bek.

Július 10.

Adóraktáriadójegyigény (havi) bejelentése

Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználónak a tárgyhót megelőző hó 10-éig kell a tárgyhóra vonatkozó előzetes adójegyigényét a 16. számú vámhivatalhoz a rendelet 1/A. sz. melléklete szerinti adattartalommal, adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi eladási árankénti bontásban bejelentenie, és megadnia az átvétel időpontját (kért ütemezését).

Több átvételi időpont esetén az időpontoknak megfelelő számú előzetes igénybejelentést kell egyidejűleg benyújtani.

14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 2. §, 1/A. számú melléklet

Július 10.

Egészségügyi adatszolgáltatás

Érintettek: az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók

A szolgáltató az általa nyújtott, a finanszírozás alapjául szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról – a fekvőbeteg-szakellátás kivételével – kísérőjegyzékkel, számítógépes adathordozón, a rendelet szerint adatot szolgáltat (jelentést) a megyei (fővárosi) pénztárak, valamint a Vasutas Társadalombiztosítási Igazgatóság részére. A fekvőbeteg-szakellátás során nyújtott ellátásokról a jelentést az Egészségügyi Minisztérium Gyógyító Ellátás Információs Központja (GYÓGYINFOK) részére kell megküldeni. A jelentések megküldésének határideje a tárgyhónapot követő hónap 10. napja. A szolgáltató a teljesítmények elszámolásához a rendelet mellékleteiben előírt adatokat köteles közölni.

Adathiány vagy hibás jelentés miatt a szolgáltató a pótlólagos elszámolás iránti igényét legfeljebb a teljesítés hónapját követő második hónap 10-éig küldheti meg. Az elszámolásra már beküldött adatok javítása, illetve a technikai okokból feldolgozhatatlan adatok pótlása az elszámoló által megküldött hibalista alapján, illetve a szolgáltató kezdeményezésére a teljesítés hónapját követő negyedik hónap 10. napjáig nyújtható be.

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 4. § (2) bek., 5. § (1) bek.

Július 10.

Reprográfiai tájékoztatási kötelezettség

Érintettek: reprográfiára szolgáló készülék gyártói, ellenérték fejében üzemeltetői, illetve az ilyen kép-, hanghordozó vagy készülék behozatala miatt jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett személyek

Aki üzletszerűen gyárt üres kép- vagy hanghordozót vagy készüléket, illetve aki jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett, az ilyen kép- vagy hanghordozó vagy készülék behozatala miatt minden naptári hónap 10. napjáig köteles tájékoztatni a közös jogkezelő szervezetet a forgalomba hozott vagy behozott mennyiségről, továbbá a kép- vagy hanghordozó vagy a készülék fajtájáról. A közös jogkezelő szervezet további felvilágosítást kérhet a forgalomba hozatali adatokról és a beszerzési forrásokról; a reprográfiára szolgáló készüléket ellenérték fejében üzemeltető személytől pedig a megfelelő díj megállapításához adatokat kérhet.

A Magyar Reprográfiai Szövetség jogdíjközleménye a 2002/162. számú Magyar Közlönyben jelent meg.

1999. évi LXXVI. tv. 20. § (2) bek., 21. §, 22. § (1) bek.

Július 10.

Kockázatitőke-társaságok és kockázatitőkealap-kezelők negyedéves jelentése

Érintettek: kockázatitőke-társaságok és kockázatitőkealap-kezelők

Az érintettek az általuk kezelt tőkealapról a befektetési, kölcsönnyújtási, összeférhetetlenségi szabályok betartásának ellenőrzéséhez negyedéves jelentést készítenek, amelyet a rendelet mellékletében meghatározott tartalommal a tárgynegyedévet követő hónap 10-éig kötelesek megküldeni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének.

29/1998. (X. 21.) PM rendelet 1. §, melléklet

Július 12.

Egyszerűsített vállalkozói adó előlegének megfizetése

Érintettek: az egyszerűsített vállakozói adó fizetésére kötelezett vállalkozások

Az adóalany az adóév első három negyedévére, a negyedévet követő hónap 12. napjáig adóelőleget fizet. Az adóelőleg összege az adóelőleg alapja után az adó mértéke szerint meghatározott eva.

2002. évi XLIII. tv. 12. § (1) bek.

Július 12.

Evát fizető egyéni vállalkozók járulékfizetése

Érintettek: az egyszerűsített vállalkozói adózást választó egyéni vállalkozók

Az egyszerűsített vállalkozói adózást választó egyéni vállalkozó járulékbevallási és -megfizetési kötelezettségének – figyelemmel az Art. előírásaira is – az Eva tv.-ben az eva (evaelőleg) megfizetésére és bevallására meghatározott időpontban tesz eleget. Az egyszerűsített vállalkozói adózást választó egyéni vállalkozó a Tbj. 29/A §-ának (3) bekezdésében meghatározott járulékalap után a társadalombiztosítási járulékot, az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot négy egyenlő részletben fizeti meg.

1997. évi LXXX. tv. 30. § (3) bek.;

2002. évi XLIII. törvény 12. § (1) bek.

Július 12.

Átalányadó-előleg megfizetése

Érintettek: az átalányadózást választó egyéni vállalkozók, mezőgazdasági kistermelők

Az érintetteknek a negyedévet követő hó 12-éig kell befizetniük az átalányadó-előleget.

A befizetendő adóelőleg összege az év elejétől számított jövedelem utáni átalányadó és az év során korábban már befizetett átalányadó-előleg különbözetével egyezik meg. Az adóelőlegnél alkalmazott adómérték az év során addig elért jövedelem összegéhez és a végzett tevékenységhez igazodik és annak teljes összegére vonatkozik.

1990. évi XCI. tv. 6. számú melléklet 9. pont;

1995 évi CXVII. tv. 49/A § (1) bek., 50-57. §

Július 12.

Egyéni vállalkozók egészségbiztosítási, baleseti, társadalombiztosítási és nyugdíjjárulékának megfizetése

Érintettek: egyéni vállalkozók, kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók

A biztosított egyéni vállalkozónak a személyes munkavégzés címén e tevékenysége keretében költségként elszámolt összeg (vállalkozói kivét), átalányadózó esetén az átalányadó alapját képező jövedelem, de legalább a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbérnek megfelelő összeg után a negyedévet követő hónap 12-éig társadalombiztosítási járulékot kell fizetnie.

A tételes átalányadózó esetében a társadalombiztosítási járulék alapja a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér.

Az egyéni vállalkozónak a társadalombiztosítási járulék alapja, legfeljebb azonban a járulékfizetési felső határ összegének figyelembevételével a negyedévet követő hónap 12-éig nyugdíjjárulékot és egészségbiztosítási járulékot kell fizetnie.

A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó a baleseti járulékot negyedévenként, a negyedévet követő hónap 12-éig fizeti meg.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. A/c) pont, B/b) pont, C/b) pont;

1997. évi LXXX. tv. 29-30. §

Július 12.

Egyéni vállalkozók magánnyugdíjpénztárnak szóló bevallása, tagdíjbefizetése

Érintettek: egyéni vállalkozók

Az érintetteknek a magán-nyugdíjpénztári tagdíjat negyedévenként kell megállapítaniuk, és a tárgynegyedévet követő hónap 12-éig kell bevallaniuk és megfizetniük az érintett magánnyugdíjpénztárnak.

1997. évi LXXX. tv. 51. § (3)-(4) bek.

Július 12.

Egészségügyi hozzájárulás megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők

Az egészségügyi hozzájárulást a kifizető havonta állapítja meg, és a jövedelem juttatását követő hónap 12-éig köteles megfizetni.

1998. évi LXVI. tv. 2., 9. § (1) bek., 11. § (1)-(2) bek.

Július 12.

Egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők

A foglalkoztató a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott), járulékalapot képező jövedelme alapján köteles a járulékok összegét megállapítani, a biztosítottat terhelő járulékot levonni. A megállapított járulékok összegét csökkenteni kell a biztosított részére a tárgyhónapban visszafizetett nyugdíjjárulék összegével – ideértve a magán-nyugdíjpénztári tagsággal összefüggő nyugdíjjárulék-túlfizetést is -, és az így kiszámított tárgyhavi járulékot az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározottak szerint az állami adóhatóságnak bevallani és megfizetni. A foglalkoztatónak – a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatnia kell a biztosított jövedelméből levont egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékról, illetőleg túlvonás miatt a részére visszafizetett (átutalt) nyugdíjjárulékról, valamint a tagdíj összegéről.

A megállapított járulékok összegét az elszámolt hónapot, illetve a kifizetés hónapját követő hónap 12-éig kell az állami adóhatóságnak megfizetni.

1997. évi LXXX. tv. 50. §;

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. A/a)-b) pont

Július 12.

Társadalombiztosítási járulék megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők

A foglalkoztató a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott), járulékalapot képező jövedelme alapján köteles a járulék összegét megállapítani. A foglalkoztatónak – a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatnia kell az általa fizetett társadalombiztosítási járulékról.

A megállapított járulékok összegét az elszámolt hónapot, illetve a kifizetés hónapját követő hónap 12-éig kell az állami adóhatóságnak megfizetni.

1997. évi LXXX. tv. 50. §;

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. B/a) pont

Július 12.

Baleseti járulék megfizetése

Érintettek: társas vállalkozások

A társas vállalkozásoknak a megállapított járulék összegét az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározottak szerint kell az állami adóhatóságnak megfizetni az elszámolt hónapot követő hónap 12-éig.

A foglalkoztató – a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatja az általa fizetett baleseti járulékról.

1997. évi LXXX. tv. 50. §;

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/5. C/a) pont

Július 12.

Magánnyugdíjpénztárnak szóló bevallás, tagdíj befizetése

Érintettek: foglalkoztatók

Az érintettek a biztosítottnak a tárgyhónapban kifizetett (juttatott) járulékalapot képező jövedelme alapján kötelesek a tagdíj összegét megállapítani és levonni, az érintett magánnyugdíjpénztárnak bevallani, és megfizetni a tárgyhónapot követő hónap 12-éig. A havi tagdíjbevallásban a levont tagdíj alapját és összegét – név és taj-szám jelölésével – biztosítottanként kell feltüntetni.

A foglalkoztató – a tárgyhavi jövedelem kifizetésével egyidejűleg – a biztosítottat írásban tájékoztatja a túlvonás miatt a részére visszafizetett (átutalt) nyugdíjjárulékról, valamint a tagdíj összegéről.

A tagdíjbevallásban az összes, a tárgyhónapban foglalkoztatott, adott magánnyugdíjpénztárhoz tartozó pénztártag adatait fel kell tüntetni.

1997. évi LXXX. tv. 51. § (1) bek.;

195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 19. § (1) bek.

Július 12.

Személyijövedelemadó-előleg megfizetése

Érintettek: munkáltatók, kifizetők

A munkáltató az általa levont jövedelemadó-előleget az elszámolt hónapot követő hó 12-éig, a kifizető az általa levont jövedelemadó-előleget a kifizetés hónapját követő hó 12-éig köteles megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/1. A/a)-b) pont;

1995. évi CXVII. tv. 2. §

Július 12.

Személyi jövedelemadó megfizetése

Érintettek: kifizetők

A kifizető az általa levont jövedelemadót a levonást követő hó 12-éig köteles megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/1. B/e) pont;

1995. évi CXVII. tv. 2. §

Július 12.

Cégautó adója

Érintettek: cégautót üzemeltető kifizetők

A cégautó utáni adótételeket havonta, a tárgyhónapot követő hónap 12-éig kell megfizetni. Minden megkezdett hónap az adókötelezettség szempontjából egész hónapnak számít. Évközi tulajdonos (üzemeltető)-változás esetén az új tulajdonost (üzemeltetőt) a változást követő hónaptól terheli az adókötelezettség.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/ Határidők/1. B/e) pont;

1995. évi CXVII. tv. 70. § (7) bek.

Július 12.

Osztalékadó megfizetése

Érintettek: kifizetők

A kifizető az osztalékadót a levonást, juttatást követő hó 12-éig köteles megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/3. C/g) pont;

1996. évi LXXXI. tv. 2. §

Július 12.

Külföldi személytől levont adó megfizetése

Érintettek: azok a kifizetők, akik külföldi illetőségű magánszemélynek, külföldi szervezetnek és külföldi illetőségű osztalékban részesülőnek adóköteles bevételt fizettek ki

Az érintettek a külföldi személynek kifizetett adóköteles bevétel összegéből az adót kötelesek megállapítani, levonni, és azt a kifizetést követő hó 12-éig megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 5. számú melléklet 1-2. pont

Július 12.

Termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adó befizetése

Érintettek: kifizetők

A kifizető a termőföld bérbeadásából származó jövedelemből levont adót a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz köteles átutalni a kifizetést követő hó 12-éig.

1990. évi XCI. tv. 96/A § (9) bek.;

1995. évi CXVII. tv. 74. §

Július 15.

Könyvelési kötelezettség

Érintettek: az éves beszámoló, illetve az egyszerűsített éves beszámoló, valamint az egyszerűsített mérleg készítésére kötelezett vállalkozók

A pénzeszközöket érintő gazdasági műveletek, események bizonylatainak adatait késedelem nélkül, készpénzforgalom esetén a pénzmozgással egyidejűleg, illetve bankszámlaforgalomnál a hitelintézeti értesítés megérkezésekor, az egyéb pénzeszközöket érintő tételeket legkésőbb a tárgyhót követő hó 15-éig a könyvekben rögzíteni kell.

2000. évi C. tv. 165. § (3) bek. a) pont

Július 15.

Jövedéki termék adómentes felhasználásának elszámolása

Érintettek: a jövedéki termék adómentes felhasználói

Az adómentes felhasználó a tárgynegyedévet követő hó 15-éig, illetve a jogosultság megszűnésének napját követő 15. napig elszámolást köteles készíteni a jövedéki terméknek – adómegállapítási és adófizetési kötelezettség alóli mentesüléssel járó – tárgynegyedévi felhasználásáról (készletcsökkenéséről).

1997. évi CIII. tv. 13. § (3), (4) bek., 30. § (1) bek.

Július 15.

Vízkészletjárulék befizetése

Érintettek: a vízhasználók, üzemi fogyasztók

Az érintettek a tárgynegyedévet követő hó 15-éig kötelesek befizetni a vízkészletjárulékot az illetékes vízügyi hatóság vízügyi célelőirányzat számlájára.

2002. évi LXII. tv. 9. számú melléklet/Vízkészletjárulék/9. pont

Július 15.

Adóbeszedéssel megfizetett idegenforgalmi adó bevallása, megfizetése

Érintettek: az adó beszedésére kötelezettek: a kereskedelmi szálláshelyeken, csónakházakban, üdülőtelepeken az üzemeltetők, az üdülőt fenntartó szervek, a fizető-vendéglátó szálláshelyeken a szállásadók vagy a közvetítésre jogosult szervek, bérlet, ingyenes használat esetén a helyiség tulajdonosai vagy az azzal rendelkezni jogosultak

Az érintetteknek a beszedett helyi adóról a tárgyhónapot követő hónap 15-éig kell bevallást tenniük. Az adóbeszedéssel megfizetett idegenforgalmi adót az adózónak a beszedést követő hó 15-éig kell az adóhatósághoz befizetnie.

1990. évi XCI. tv. 22. § (4) bek., 2. számú melléklet II/A) 16/b) pont;

1990. évi C. tv. 34. §

Július 15.

Külföldi rendszámú teherszállító gépjármű adózása

Érintettek: belföldi szállítmányozási vállalkozások

Ha a külföldi rendszámú tehergépjármű után fizetendő adót belföldi szállítmányozási vállalkozó átvállalja, az adót havonta, a tárgyhót követő hónap 15-éig kell megfizetnie.

1990. évi XCI. tv. 4. számú melléklet 6. pont

Július 15.

Termékmérleg-nyilvántartás bemutatása

Érintettek: a jövedékitermék-előállítást végző adóraktár-engedélyesek

Az adóraktár termékmérleg-nyilvántartásait naptári hónaponként le kell zárni, és a készletváltozásokat jogcímenként összegezni kell. A termékmérleg zárását az országos parancsnokság által meghatározott adattartalommal kell elkészíteni.

A havi zárást adóraktáranként kell bemutatni a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatalnak a tárgyhót követő hónap 15-éig.

35/1997. (XI. 26.) PM rendelet 62. § (2)-(3) bek.

Július 15.

Köteles példány megküldése

Érintettek: a nyomdák, filmgyártók, első forgalmazók

Az érintetteknek a sajtótermékből hat köteles példányt kell ingyenesen szolgáltatniuk az Országos Széchényi Könyvtár számára, a helyi vonatkozású sajtótermékből egy példányt kötelesek szolgáltatni a székhelyük szerint illetékes megyei könyvtárnak, illetve a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak, legkésőbb az előállítás hónapját követő 15-éig.

60/1998. (III. 27.) Korm. rendelet 5. §, 8. § (1) bek.

Július 20.

Megállapított személyi jövedelemadó, -adóelőleg, egészségügyi hozzájárulás bevallása

Érintettek: a havi adóbevallásra kötelezett adózók

Az érintetteknek a levont jövedelemadót, adóelőleget és (tételes és százalékos) egészségügyi hozzájárulást az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig kell bevallania.

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/2. a) pont

Július 20.

Egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, társadalombiztosítási járulék, baleseti járulék bevallása

Érintettek: havi adóbevallás beadására kötelezett foglalkoztatók

A 2000. évtől a tb-kötelezettségeket nem külön, hanem az adóbevallás részeként kell bevallani. A járulékokról a foglalkoztatónak olyan gyakorisággal és olyan határidővel kell benyújtani a bevallásokat, mint az összes többi adónál.

1997. évi LXXX. tv. 50. §;

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/1-2. pont

Július 20.

Munkaadói járulék bevallása, megfizetése

Érintettek: a munkaadók

A munkaadó a munkavállaló részére munkaviszonya alapján kifizetett és elszámolt bruttó munkabér, illetmény (kereset), valamint végkielégítés, jubileumi jutalom, a betegszabadság idejére adott díjazás, továbbá a személyijövedelemadó-köteles természetbeni juttatás – kivéve a reprezentáció, üzleti ajándék címén nyújtott természetbeni juttatást -, étkezési hozzájárulás, üdülési hozzájárulás és a munkaviszony keretében biztosított cégautó adójának 25 százaléka után 3 százalék munkaadói járulékot köteles fizetni, az elszámolt hónapot követő hónap 20-áig.

A munkaadói járulékot a munkaadó állapítja meg, vallja be, és közvetlenül fizeti be az állami adóhatóságnál kezelt számlára az elszámolt hónapot követő hó 20-áig.

A havi adóbevallásra kötelezett adózónak a megállapított munkaadói járulékot az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig kell bevallania.

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/1-2. pont;

1991. évi IV. tv. 40. § (1), 42. § (2), (4) bek.

Július 20.

Szakképzési hozzájárulás előlege

Érintettek: a tárgyévben gyakolrati képzést nem szervező hozzájárulásra kötelezettek

A tárgyévben gyakorlati képzést nem szervező hozzájárulásra kötelezettnek az I. félévre vonatkozóan szakképzési hozzájárulási előleget kell fizetnie. Az előleg mértéke a tárgyfélévi bruttó kötelezettség azzal, hogy a 2001. évi LI. törvény 5. §-ának (2) bekezdése szerinti kötelezettségcsökkentő tételek időarányosan az előleg befizetésénél figyelembe vehetők.

Az előleget az állami adóhatóságnál vezetett szakképzési hozzájárulás beszedési számlára a tárgyév hetedik hónapja 20. napjáig kell befizetni.

2001. évi LI. törvény 6. § (2), (4) bekezdés

Július 20.

Munkavállalói járulék bevallása, megfizetése

Érintettek: a munkaadók

A munkavállaló járulékként a munkaviszonya(i) alapján a munkaadótól kapott bruttó munkabér, illetmény (kereset) 1 százalékát köteles fizetni. Ez a rendelkezés nem vonatkozik arra, aki öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül, illetve arra jogosulttá vált.

A munkavállalói járulékot a munkaadó állapítja meg, vonja le és fizeti meg, valamint saját bevallása keretében vallja be az elszámolt hónapot követő hó 20-áig.

A havi adóbevallásra kötelezett adózónak a megállapított munkavállalói járulékot az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyhót követő 20-áig kell bevallania.

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/1-2. pont;

1991. évi IV. tv. 41. §, 42. § (3)-(4) bek.

Július 20.

Áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: a havi és negyedéves adómegállapításra kötelezett adózók

Az általános forgalmi adó megállapítására havonta, illetve negyedévente kötelezett adóalanynak az adóbevallást az adómegállapítási időszakot követő hó 20-áig kell benyújtania, és ezzel egyidejűleg köteles az áfa nettó, elszámolandó összegét megfizetni, illetőleg ettől az időponttól igényelheti azt vissza.

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/4. a) pont, 2. számú melléklet I/Határidők/2. a) pont;

1992. évi LXXIV. tv. 47. §

Július 20.

Gyakorított áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: az áfa gyakorított elszámolásának engedélyezését kérő adóalanyok

A havonként bevallásra kötelezett adózó kérheti az adóhatóságtól, hogy az adó nettó, elszámolandó összegét 15 naponként, a tárgyhót követő 5-én, illetve 20-án számolhassa el és vallhassa be. A negyedévenként bevallásra kötelezett adózó a havonkénti vagy a havonként kétszeri elszámolás és bevallás engedélyezését kérheti.

Az adóhatóság a gyakoribb elszámolást – az adóév végéig – különösen abban az esetben engedélyezheti, ha az adózó beszerzéseit terhelő levonható, előzetesen felszámított forgalmiadó-kulcs magasabb az áthárított forgalmiadó-kulcsnál, illetőleg az adózó beruházást valósít meg. A gyakorított elszámolás évközi engedélyezése esetén az engedély szerinti bevallási kötelezettségre áttérést megelőző, bevallással le nem zárt időszakra vonatkozó adókötelezettséget meg kell állapítani, be kell vallani, meg kell fizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők 2. b) pont

Július 20.

Társaságiadó-előleg megfizetése

Érintettek: a gazdasági társaság, egyesülés, szövetkezet, állami vállalat, tröszt, egyéb állami gazdálkodó szerv, egyes jogi személyek vállalata, leányvállalat, ügyvédi iroda, szabadalmi ügyvivői iroda, magánszemélyek jogi személyiséggel rendelkező munkaközössége, erdőbirtokossági társulat, MRP szervezete, közhasznú társaság, vízitársulat, alapítvány, közalapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, egyház, lakásszövetkezet, önkéntes kölcsönös biztosítópénztár, kockázatitőke-alap, külföldi vállalkozó, külföldi szervezet

Az adózó, ha a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint havonta fizet adóelőleget, akkor minden hónap 20-áig köteles az adóelőleget megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/3. A/a) pont;

1996. évi LXXXI. tv. 2. §

Július 20.

Kulturális járulék bevallása, megfizetése

Érintettek: meghatározott termékek és szolgáltatások értékesítői, forgalmazói, építmény építtetője, beruházója, kivitelezője, önkéntesen: jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, természetes személyek

Az 1993. évi XXIII. törvény mellékletében felsorolt termékek és szolgáltatások általános forgalmi adót nem tartalmazó árbevétele (jegybevétele) után kulturális járulékot kell fizetni. A kulturális járulékot a járulékfizetésre kötelezett (személy) maga állapítja meg, vallja be és fizeti meg negyedévente, a negyedévet követő hó 20-áig, az APEH-SZTADI által vezetett, az APEH által közzétett számlaszámú kulturálisjárulék-beszedési számla javára.

A kivitelezőt terhelő kulturális járulék összegét a kivitelező állapítja meg, vallja be és fizeti meg. A járulékfizetési kötelezettséget negyedévenként, a negyedévet követő hó 20-áig kell teljesíteni az APEH-SZTADI által vezetett 10032000-06056047 számú kulturálisjárulék-beszedési számla javára.

1993. évi XXIII. tv. 5. § (1) bek., 6. § (1) bek., Melléklet;

10/2001. (IV. 24.) NKÖM-PM együttes rendelet 5. §

Július 20.

Adómentes felhasználó jövedékiadó-bevallása, -megfizetése

Érintettek: adómentes felhasználók: a jövedéki termék adómentes beszerzésére engedéllyel rendelkező, a jövedéki terméket adómentes célra felhasználók

Az adómentes felhasználó az adóbevallási kötelezettségének azon tárgynegyedévet követő hó 20-áig köteles eleget tenni és az adót megfizetni, amelyben az 1997. évi CIII. törvény 14. §-ának (4) bekezdése szerint beállt az adómegállapítási és adófizetési kötelezettsége. (Önadózás esetén az adó alapját és az adót naptári hónaponként kell megállapítani, kivéve ha jogszabály másként rendelkezik.)

1997. évi CIII. tv. 7. § 8. pont, 14. § (4) bek., 32. § (9) bek.

Július 20.

Rehabilitációs foglalkoztatási hozzájárulás II. negyedévi előlegének befizetése

Érintettek: a munkaadók

A munkaadó a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának elősegítése érdekében rehabilitációs hozzájárulás fizetésére köteles, ha az általa foglalkoztatottak létszáma a 20 főt meghaladja, és az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek száma nem éri el a létszám 5 százalékát (kötelező foglalkoztatási szint).

(A munkaadónak a fenti létszám megállapítása során a közhasznú munkavégzés, valamint közmunka keretében foglalkoztatott munkavállalókat, továbbá a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény hatálya alá tartozó munkavállalókat figyelmen kívül kell hagynia.)

Az 1999-et követő tárgyévi rehabilitációs hozzájárulásnak a törvény szerint meghatározott mértékét az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium 100 forintra kerekítve, a tárgyévet megelőző augusztus 31-éig a Magyar Közlöny Hivatalos Értesítőjében teszi közzé.

A rehabilitációs hozzájárulást a fizetésére kötelezett munkaadó maga vallja be, állapítja meg, és közvetlenül fizeti be az állami adóhatóságnál vezetett "Rehabilitációs hozzájárulás" számla javára. A rehabilitációs hozzájárulásra év közben negyedévenként előleget kell fizetni. Az előleg mértéke a mindenkori tárgynegyedévre vonatkozó tényadatok alapján kiszámított éves rehabilitációshozzájárulás-fizetési kötelezettség 25 százaléka. Az előleg összegét a munkaadó maga állapítja meg és fizeti be a negyedévet követő hó 20-áig. A tevékenységét megkezdő kötelezett az első teljes negyedév után köteles először előlegfizetést teljesíteni.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/11. pont;

1991. évi IV. tv. 41/A §, 42/A § (1)-(2) bek.

Július 20.

Környezetvédelmitermékdíj-fizetési kötelezettségről szóló beszámoló

Érintettek: belföldi előállítású termékek első belföldi forgalomba hozója vagy saját célú felhasználója, a termékdíj-fizetési kötelezettség átvállalása esetén a másodlagos kötelezett

A belföldi kötelezettnek a negyedévet követő hó 20. napjáig a tárgynegyedévi fizetési kötelezettségéről – havi bontásban – beszámolót kell benyújtania a KAC kezelését végző szervhez. A termékdíjfizetést átvállalónak (másodlagos kötelezett) az átvállalásról szóló megállapodás hatálya alatt a beszámolót akkor is be kell nyújtania, ha tárgynegyedévre vonatkozóan fizetési kötelezettsége nem keletkezett. A beszámoló benyújtásáról a KAC kezelését végző szerv a kötelezett, illetve a másodlagos kötelezett részére 8 napon belül igazolást ad ki.

10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet 1. §, 4. §, 5. §, 2., 3., 4. számú melléklet;

1995. évi LVI. tv. 2. §, 3. §

Július 20.

Környezetvédelmi termékdíj visszaigénylése

Érintettek: belföldi előállítású termékek első belföldi forgalomba hozója vagy saját célú felhasználója, a termékdíj-fizetési kötelezettség átvállalása esetén a másodlagos kötelezett, termékdíjköteles termék importálója, exportáló

A termékdíjköteles termék termékdíját nem kell megfizetni abban az esetben, ha a terméket a kötelezett vagy a másodlagos kötelezett exportálja. Ha az exportáló a kötelezettől vásárolta a termékdíjköteles terméket, akkor külön jogszabályban meghatározottak szerint az exportáló a termékdíjat a KAC kezelését végző szervtől visszaigényelheti.

A visszaigénylés iránti kérelmet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet 5. sz. mellékletében meghatározott nyomtatványon lehet benyújtani, amelyet a termékdíjköteles termék exportálását igazoló vámáru-nyilatkozat, kitárolási rendelkezés (vámszabad területről külföldre irányuló export esetén), a termékdíjköteles termék megvásárlását igazoló számla egy példányával, anyagmérleggel együtt kell a KAC kezelését végző szerv számára megküldeni negyedévenként, a negyedévet követő hó 20-áig. A visszaigénylés benyújtásával egyidejűleg a visszaigénylőnek igazolnia kell azt is, hogy 30 napnál régebbi vám-, illetve adótartozása nincs. A KAC kezelését végző szerv a visszaigénylés jogosságának ellenőrzését követően, de legkésőbb 60 napon belül a termékdíjat visszautalja az exportálónak.

10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet 8. §, 5. számú melléklet;

1995. évi LVI. tv. 5/C §

Július 20.

Nyomtatványforgalmazó adatszolgáltatása

Érintettek: nyomtatványforgalmazók

A nyomtatványforgalmazó (alforgalmazó) az általa értékesített, adóigazgatási azonosításra alkalmas számla- és nyugtatömbökről – jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában – vevőnkénti részletezésben negyedévenként, a negyedévet követő hónap 20-áig adatot köteles szolgáltatni az első fokú állami adóhatósághoz.

1990. évi XCI. tv. 3. számú melléklet K) pont

Július 20.

Fogyasztási adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: a termelő, termeltető, vevő, felvásárló, importáló

Az adózó a fogyasztási adó előlegének és a megállapított nettó fogyasztási adónak a különbözetét havonta, a tárgyhót követő hó 20-áig köteles megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelheti azt vissza.

A havi adóbevallásra kötelezett adózó a megállapított fogyasztási adót az államháztartással szembeni kötelezettségekről szóló bevallása keretében, a tárgyidőszakot követő 20-áig vallja be.

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/1-2. pont,

2. számú melléklet I/Határidők/4. B) pont;

1991. évi LXXVIII. tv. 3. §, 4. §

Július 20.

Jövedéki adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése

Érintettek: a jövedéki terméket és az annak előállítására alkalmas terméket előállító, raktározó, tároló, importáló, exportáló, forgalmazó, illetve egyéb módon birtokló jogi személy, jogi személyiség nélküli egyéb szervezet, természetes személy

A jövedékiadó-fizetésre kötelezett adóalany – függetlenül attól, hogy adóbevallási kötelezettségét a törvény egyébként milyen időszakonként állapítja meg – a jövedéki adót havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig köteles bevallani.

Az adózó a jövedéki adó előlegének és a megállapított nettó jövedéki adónak a különbözetét havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig köteles megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelheti azt vissza. (E rendelkezések a dohánygyártmányok esetében csak arra az adóra vonatkoznak, amelyet a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény rendelkezései alapján nem adójeggyel fizetnek meg.)

1990. évi XCI. tv. 8. számú melléklet 1. pont, 2. B) pont;

1997. évi CIII. tv. 4. §

Július 20.

Összesített termékmérleg benyújtása

Érintettek: a jövedékitermék-előállítást végző adóraktár-engedélyesek

Az adóraktárankénti havi zárások alapján az adóraktár engedélyesének összesített zárást kell jövedéki termékenként készítenie, melyet a tárgyhót követő hónap 20-áig a jövedékiadó-ügyben eljáró vámhivatalhoz, az adóbevallással egyidejűleg kell benyújtania.

35/1997. (XI. 26.) PM rendelet 62. § (4) bek.

Július 20.

Adóraktári adójegy elszámolása

Érintettek: adóraktáriadójegy-felhasználók

Az adóraktáriadójegy-felhasználónak az adójegyekről adójegyfajtánként, ezen belül kiskereskedelmi eladási áranként nyilvántartást kell vezetnie, és az adójegy-nyilvántartás adatai alapján havonta, a tárgyhót követő 20-áig a rendelet 4. számú melléklete szerinti elszámolást kell elkészítenie.

14/1998. (IV. 30.) PM rendelet 8. § (1) bek.

Július 20.

Költségvetési támogatás igénylése

Érintettek: a költségvetési támogatás igénybevételére jogosult adóalanyok

Ha a támogatást megállapító jogszabály eltérően nem rendelkezik, a havonta megállapított költségvetési támogatást az adózó havonta, a tárgyhót követő 20-ától igényelheti. (A feltétel bekövetkeztéhez kötött költségvetési támogatás az előírt mellékletekkel ellátott bevallás benyújtása időpontjától igényelhető.)

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet IV/2., 3. pont

Július 20.

Gyakorított költségvetési támogatás igénybevétele, bevallása

Érintettek: a költségvetési támogatás gyakorított igénybevételének engedélyezését kérő adóalanyok

Az adózó kérelmére az adóhatóság a költségvetési támogatás gyakoribb (öt-tíz-tizenöt naponkénti) igénybevételét is engedélyezheti. A költségvetési támogatás gyakoribb igénybevételére jogosult adózó a költségvetési támogatást havonta állapítja meg, és arról a tárgyhót követő 20-áig tesz bevallást. A hó közben igénybe vett előleg és a tárgyhónapra igényelhető tényleges támogatás különbözetét a tárgyhót követő 20-ától lehet igényelni, vagy eddig kell megfizetni.

1990. évi XCI. tv. 1. számú melléklet II/5. c) pont, 2. számú melléklet IV/4. pont

Július 25.

Bányajáradék bevallása, befizetése

Érintettek: a bányavállalkozók, továbbá az 1993. évi XLVIII. törvény 1. §-ának (2) és (5) bekezdése szerinti tevékenységet végző, a geotermikus energiát energetikai hasznosítás céljából kitermelő, a jogosulatlanul bányászati tevékenységet végző természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társaság

A bányajáradékot önbevallás alapján kell kiszámítani. Az önbevallást a befizetéssel egyidejűleg kell megküldeni a Magyar Bányászati Hivatalnak, kőolajnál és földgáznál havonta, a tárgyhót követő hónap 25-éig. (Egyéb ásványi nyersanyagok és kinyert geotermikus energia után negyedévenként, a negyedévet követő hó 25-éig kell befizetni a bányajáradékot.)

1993. évi XLVIII. tv. 20. § (2) bek.;

203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet 4. § (3) bek.

Július 28.

Halasztott adófizetés dohány-gyártmányoknál

Érintettek: dohánygyártmány adóraktár-engedélyese és importálója

A tárgyhónapban átvett adójegyekkel kapcsolatos halasztott fizetési kötelezettséget a tárgyhónapot követő harmadik hónap 28-áig kell teljesíteni.

1997. évi CIII. tv. 63. § (7) bek.

Július 28.

Fogyasztásiadó-előleg befizetése, visszaigénylése

Érintettek: a termelő, termeltető, vevő, felvásárló, importáló

A fogyasztási adó alanya, ha az előző év azonos negyedévében nettó adója elérte a 6 millió forintot, akkor adóelőleget köteles fizetni, illetve igényelhet vissza. Az adóelőleg összege az előző év azonos negyedévi nettó adóösszegének egyhatod része.

Ugyancsak adóelőleget kell fizetnie annak az adóalanynak, aki a tárgyévet megelőző évben ugyan nem fizetett és nem igényelt vissza adót, de a tárgyév első negyedévében a nettó adó várható összege eléri a 6 millió forintot. Ebben az esetben a várható nettó adóösszeg egyhatodát kell adóelőlegként fizetni, illetve lehet igényelni.

A II., III., IV. negyedévben akkor kell előleget fizetnie (lehet visszaigényelnie), ha az előző negyedévi nettó adó, illetve visszaigénylés összege a 6 millió forintot meghaladja. Az adóelőleg összege az előző negyedévi nettó adó egyhatod része.

A megállapított nettó fogyasztásiadó-előleget havonta, a tárgyhónap 28-áig kell megfizetni, illetve ettől az időponttól igényelhető vissza.

1990. évi XCI. tv. 2. számú melléklet I/Határidők/4. A) pont;

1991. évi LXXVIII. tv. 3. §, 4. §, 18. §

Július 28.

Jövedékiadó-előleg befizetése

Érintettek: a jövedéki terméket és az annak előállítására alkalmas terméket előállító, raktározó, tároló, importáló, exportáló, forgalmazó, illetve egyéb módon birtokló jogi személy, jogi személyiség nélküli egyéb szervezet, természetes személy

Az adózónak a jövedéki adó előlegét havonta, a tárgyhó 28-áig kell megfizetnie.

1990. évi XCI. tv. 8. számú melléklet 2. A) pont;

1997. évi CIII. tv. 4. §

Július 31.

Negyedéves könyvelési kötelezettség

Érintettek: az éves beszámoló, illetve az egyszerűsített éves beszámoló, valamint az egyszerűsített mérleg készítésére kötelezett vállalkozók

Az egyéb gazdasági műveletek, események bizonylatainak adatait a gazdasági műveletek, események megtörténte után, legalább negyedévenként, a számviteli politikában meghatározott időpontig (kivéve ha más jogszabály eltérő rendelkezést nem tartalmaz), legkésőbb a tárgynegyedévet követő hó végéig kell a könyvekben rögzíteni.

2000. évi C. tv. 165. § (3) bek. b) pont

Július 31.

Magánszemélyek cégautóadó-fizetési kötelezettsége a kifizetőhöz

Érintettek: kifizetők és magánszemélyek

A kifizető írásban megállapodhat a magánszeméllyel, hogy a cégautó után havonta fizetendő adót a magánszemély fizeti meg. Ez csak egész hónapra történhet, mégpedig olyan módon, hogy a magánszemély a vele megállapodást kötő kifizetőnek az adott hónap utolsó napjáig befizeti a vonatkozó adótételt, amelyet a kifizető továbbít az adóhatóságnak. Amennyiben a magánszemély a vállalt kötelezettségének az említett időpontig nem tesz eleget, az ebből eredő jogvitától függetlenül a kifizetőnek kell az adót megfizetnie.

1995. évi CXVII. tv. 70. § (7) bek.

Július 31.

Külföldi rendszámú személyszállító gépjármű adózása

Érintettek: külföldi rendszámú személyszállító gépjárművet üzemeltetők

A külföldi rendszámú személyszállító gépjármű után fizetendő adót az adómentes időszak elteltét követő minden hónap utolsó napjáig, önadózás útján kell a vámhatóság megfelelő számlájára megfizetni.

1990. évi XCI. törvény 4. sz. melléklet 3. b) pont

2002-re vonatkozó statisztikaadási kötelezettségek

Július 10.

Beruházások várható alakulása
1237/02

Érintettek: a mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, a halászat gazdasági ágba, az élelmiszer, ital, dohány gyártása ágazatba sorolt, 49 főnél többet foglalkoztató vállalkozások és a fafeldolgozás ágazatba sorolt vállalkozások

Az érintetteknek a tárgyévet követő év július 10-éig jelentést kell küldeniük a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba.

2003-ra vonatkozó statisztikaadási kötelezettségek

Negyedéves statisztikai határidők

Július 8.

"A" veszélyeshulladék-átvételi bejelentőlap
1772/00

Érintettek: a veszélyes hulladékot kezelésre átvevő szervezetek, a 102/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet előírásai szerint

Az érintetteknek a tárgynegyedévet követő hó 8-áig jelentést kell küldeniük a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumba.

Július 15.

Jelentés az időszakisajtó-kiadásról
1652/00

Érintettek: időszaki sajtót kiadó gazdasági szervezetek

Az érintetteknek a tárgynegyedévet követő hó 15-éig kell jelentésüket elküldeniük a Központi Statisztikai Hivatalba.

Július 18.

Árumérleg
1240/03

Érintettek: az élelmiszer, ital, dohány gyártása ágazatba sorolt 9 főnél többet foglalkoztató vállalkozások

Az érintetteknek a tárgyidőszakot követő hó 18-áig kell jelentést küldeniük a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba.

Július 20.

Veszélyes áruk szállítása
1963/03

Érintettek: a 2/2002. (I. 11.) Korm. rendelet alapján érintett, veszélyesáru-szállítási biztonsági tanácsadó(k) alkalmazására kötelezett gazdasági szervezetek

Az érintetteknek a tárgynegyedévet követő hó 20-áig kell jelentést küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalba.

Július 20.

Energiahordozók értékesítési mérlege
1323/00

Érintettek: mindazok a vállalkozások, amelyek energiahordozók (ásványi energiahordozók, brikett, szén és fafeldolgozási vegyi termékek, tűzifa, kőolaj- és gázfeldolgozási vegyi termékek, megújuló energiaforrások, valamint villamos energia) előállításával, illetve forgalmazásával (belföldi értékesítés, behozatal, kivitel) foglalkoznak

Az érintetteknek a tárgyidőszakot követő hó 20-áig kell értékesítési mérlegüket a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumba megküldeni.

Július 20.

Jelentés az utazásszervezői tevékenységről
1034/03

Érintettek: utazásszervezői tevékenységi bejegyzéssel rendelkező gazdasági szervezetek

Az érintetteknek tevékenységükről a tárgynegyedévet követő hó 20-áig jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalba.

Július 22.

A mezőgazdasági gépek forgalma
1270/03

Érintettek: mezőgazdasági termelőeszköz-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások

Az érintetteknek a tárgyidőszakot követő hó 22-éig kell jelentést küldeniük a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba.

Július 22.

Műtrágyaforgalom
1282/03

Érintettek: műtrágyát gyártó és elsődleges forgalmazást végző vállalkozások

Az érintetteknek a tárgynegyedévet követő hó 22-éig kell jelentést küldeniük a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba.

Július 30.

Az internetszolgáltatások forgalmi adatai
1760/03

Érintettek: az internetszolgáltatók

Az érintetteknek a tárgynegyedévet követő hó 30-áig kell forgalmi adataikat elküldeni a Központi Statisztikai Hivatalba.

Július 30.

Külföldiek közvetlen tőkebefektetéseit érintő tranzakciók
1807/00

Érintettek: külföldi tőkével működő vállalkozások

Az érintetteknek a tárgynegyedévet követő hó végéig tranzakcióikról jelentést kell készíteniük a Magyar Nemzeti Bank számára.

Július 30.

Rezidensek külföldi közvetlen tőkebefektetéseit érintő tranzakciók
1809/00

Érintettek: külföldön tőkét befektető vállalkozások

Az érintetteknek a tárgynegyedévet követő hó végéig adatot kell szolgáltatniuk a Magyar Nemzeti Bank számára.

Eseményhez kötődő adatszolgáltatások

Alapinformációk az alakuló gazdasági szervezetekről
1032/03

Érintettek: az alakuló, jogi személyiségű gazdasági társaságok, szövetkezetek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok és közhasznú társaságok

Az érintetteknek az alakulást követő 15 napon belül az alakuló gazdasági szervezetről jelenteniük kell az alapinformációkat a Központi Statisztikai Hivatal számára.

Sztrájkstatisztikai jelentés
1190/00

Érintettek: az eseményben érintett gazdasági szervezetek

Az érintetteknek az eseményt követő 15 napon belül jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalhoz.

Bejelentési és módosító lap a gazdasági szervezetek névjegyzékének összeállításához
1710/00

Érintettek: cégbejegyzésre nem kötelezett jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb társaságok és szervezetek, valamint az egyéni vállalkozói igazolványhoz nem kötött tevékenységet végzők

Az érintetteknek a névjegyzékről az eseményt követő 15 napon belül jelentést kell küldeniük a Központi Statisztikai Hivatalnak.

Adatlap a gazdálkodó szervezetnél (munkáltatónál) kötött kollektív szerződés nyilvántartásba vételéhez
1406/03

Érintettek: azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek 2003. évben kollektív szerződést (beleértve annak módosítását is) kötöttek

Az érintetteknek a kollektív szerződés megkötéséről és módosításáról a megállapodást követő 30 napon belül jelentést kell küldeniük a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumba.

Adatlap a több gazdálkodó szervezetre (munkáltatóra) kiterjedő hatályú kollektív szerződés nyilvántartásba vételéhez
1407/03

Érintettek: azok a munkáltatói, érdek-képviseleti, illetve gazdálkodó szervezetek, amelyek a 2003. évben több munkáltatóra kiterjedő hatályú kollektív szerződést (beleértve annak módosítását is) kötöttek

Az érintetteknek a megállapodást követő 30 napon belül jelentést kell küldeniük a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumba.

Adatlap a felnőttképzésről
1665/03

Érintettek: felnőttképzést folytató intézmények

Az érintetteknek a vizsgát (képzés befejezését) követő 10 napon belül adatlapot kell kiállítaniuk és elküldeniük a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumba.

Üzemi termésbecslés
1247/03

Érintettek: a földterülettel rendelkező valamennyi nagy-, valamint kijelölt közepes és kisméretű gazdaság

Az érintetteknek a becslést követő napon jelentést kell küldeniük a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba.

Tájékoztató jelentések
1253/03

Érintettek: mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdasági szervezetek

Az érintetteknek az eseményt követő napon jelentést kell küldeniük a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba.

Műsorjelentés 1455/00

Érintettek: működési engedéllyel rendelkező film- és videovetítőt üzemeltető gazdasági szervezetek

Az érintetteknek az eseményt követő napon műsorjelentést kell küldeniük a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. július 1.) vegye figyelembe!