Nincstelenek, cigányok és kirekesztettek Magyarországon
A világgazdaságban a harmadik ipari forradalom következtében lezajlott gyökeres technológiaváltást az államszocializmus csak késleltetni tudta, ám annak megakadályozására nem lehetett képes. E késleltetés óriási anyagi áldozatokkal járt: erre az időszakra tehető a térség államai technológiai lemaradásának elmélyülése, a lakosság életszínvonalát érintő megszorító intézkedések és/vagy az érintett országok eladósodásának megjelenése. A nyolcvanas évek közepére a régió minden országában megtörik az a meglehetősen határozott trend, ami az államszocializmus egész addigi időszakát jellemezte, és ami a tradicionális szegénység visszaszorulásával jellemezhető. Az egykori államszocialista országokban tehát kétfajta krízis is jelentkezik egy időben: a gazdaság posztindusztriális átalakulása a piacgazdaságba való átmenet körülményei között megy végbe.
A rendszerváltás vesztesei és nyertesei
A rendszerváltást követő években az ország békebeli történetének legsúlyosabb gazdasági válságán ment keresztül. Akár az életszínvonal visszaesését, akár az ipari vagy a mezőgazdasági termelés csökkenését, akár a GDP visszaesésének mértékét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a posztkommunista válság mélyebb, hosszabb és általánosabb volt, mint az 1929-33-as "nagy válság". Mindezek következményeként nemcsak a szegények száma és a szegénység mértéke növekedett meg számottevően, hanem a szegénység jellege is átalakult.
Növekedtek a jövedelmi egyenlőtlenségek. Ez a folyamat már a nyolcvanas években megkezdődött, de a rendszerváltás után jócskán felgyorsult. 1989-ben a legfelső decilisnek a legalsó decilis kiadásaihoz viszonyított aránya 3:1, négy évvel később, 1993-ban ugyanez az arány már 5,3:1 volt.
Népes középrétegek szegényedtek el. Csökkent a jövedelmi skála közepének részesedése a társadalmi összjövedelemből. Erőteljes polarizálódás ment végbe a középrétegek körében. A hetvenes, nyolcvanas években a "második gazdaságban" magas jövedelmet elérő "szocialista vállalkozók", mindenekelőtt a "mezőgazdasági kisvállalkozók" jövedelme és életszínvonala ekkorra jelenősen csökkent, mert termékeiket többé egyáltalán nem, vagy csak sokkal alacsonyabb haszonnal tudták értékesíteni az erősen összeszűkült piacon. Ez a csoport a rendszerváltás egyik vesztese. Számottevő a lecsúszás által fenyegetett vagy magát fenyegetve érző középrétegek aránya is, ami mindenekelőtt a munkanélküliség növekedésével, valamint a bérjellegű jövedelmek és a nyugdíjak elértéktelenedésével magyarázható.
Nem felelnek meg azonban a valóságnak a középosztály egészének elnyomorodásáról hangoztatott nézetek. A rendszerváltás nyertesei közül sokan a késői Kádár-rendszer középosztályából kerülnek ki, mindenekelőtt azok, akik magasabb iskolai végzettséggel és piaci körülmények között jól értékesíthető szaktudással rendelkeztek.
A szegénység jellegében a posztkommunista időszakban végbement leglényegesebb változás az underclassosodás volt. Ezen azt értjük, hogy Magyarországon a szegénység ebben az időszakban megszűnt pusztán egyenlőtlenségi terminusokban leírható társadalmi jelenség lenni, és alapvetően integrációs problémává vált. A szegénységnek ez a szelete többé nem egyszerűen alacsonyabb jövedelmet, rosszabb lakáskörülményeket, alacsonyabb életszínvonalat stb. jelent, hanem mindenekelőtt azt, hogy Magyarországon föltűnik egy olyan, a társadalom egészétől élesen elkülönülő, tartósan leszakadó társadalmi réteg, amelynek a jelenlegi tendenciák folytatódása esetén nincs esélye arra, hogy bekapcsolódjon a munkamegosztás kialakulófélben levő új rendszerébe, hogy "normális" munkája, jövedelme, lakása, társadalombiztosítása legyen, hogy gyerekeit megfelelően tudja iskoláztatni.
Ma már nyilvánvaló, hogy a probléma nem oldódik meg automatikusan a gazdasági fellendüléssel. Magyarország az 1989-92 közötti három évben elvesztette munkahelyeinek egyharmadát. Azóta megállt a gazdaság hanyatlása, 1994 után már némi gazdasági fellendülés jelei is mutatkoztak, és 1996 után a gazdasági növekedés érezhetővé is vált. A munkahelyek száma azonban nem növekedett számottevően ezen időszak alatt, sőt – napjaink gazdasági megtorpanásának következményeként – ismét valamelyest csökken.
A leszakadás problémája nem oldódott meg automatikusan az ország azon, elsősorban nyugati, északnyugati régióiban sem, ahol a gazdasági fellendülés korábban megindult, és jelentősebb is volt, mint az ország más tájain. A fellendülés a kialakuló és igen magas arányban cigány származású underclasst jóformán nem érintette itt sem, csak még inkább nyilvánvalóvá tette e réteg "feleslegességét" a kialakulófélben levő új szisztéma számára. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy a szegényekkel és mindenekelőtt a cigányokkal szembeni atrocitások az ország nyugati, fellendülőfélben levő régióiban még erősebbek is, mint az ország szegény, leszakadófélben levő régióiban.
Modern páriák
A posztkommunista válsággal együtt járó megrázkódtatás annál is súlyosabb volt, mert sem a szociálpolitikai intézményrendszer, sem a családok nem voltak felkészülve arra, hogy olyan problémákat kezeljenek, mint amilyeneket a tömeges munkanélküliség, a nagymértékű elszegényedés, vagy például a tömegméretű hajléktalanság okoznak. Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy egy olyan országban, ahol teljes volt a foglalkoztatottság, ahol állampolgári jogon járt valamiféle, ha nem is nagyon magas szintű társadalombiztosítási ellátás, ahol az "alapfogyasztás" központilag szubvencionálva volt, minőségileg újfajta, igen merev, az élet szinte minden területére kiterjedő elkülönülést eredményez a tömeges munkanélküliség, a társadalombiztosítás és az egész állami redisztribúciós rendszer összeomlása.
Az underclassosodás legelőször és legerőteljesebben az állami nagyipar tanulatlan munkásait érintette, közöttük is mindenekelőtt a romákat. Különösen reménytelen helyzetbe kerültek az ilyen családokból kikerülő fiatalok, valamint azok az ötven év feletti tanulatlan munkások, akiknek már jóformán semmi esélyük nincsen arra, hogy újra munkát találjanak maguknak.
Viszonylag kedvező volt azoknak a helyzete, akik az "első", államilag szervezett gazdaságból való kiszorulásukat a rendszerváltás következtében a "második" gazdaság előtt álló korlátok ledöntésével kiszélesedő lehetőségekkel tudták valahogy kompenzálni. Köztük még viszonylag sok, "középosztályosodó" roma is található. Azonban azok, akik életkori, kulturális és/vagy földrajzi okok miatt nem voltak erre képesek, egészen reménytelen helyzetbe kerültek. Ők azok, akik ma már a harmadik világ páriáinak szintjére süllyedtek, és szinte átjárhatatlan szakadék választja el őket a társadalomnak attól a részétől, amelyiknek jó esélye van arra, hogy néhány évtizeden belül megközelítse az Európai Unió országai polgárainak átlagos életszínvonalát.
Ki a cigány?
Mivel szegénység és cigányság összekapcsolódása mértékének kérdése erősen függ attól, hogy kit tekintünk cigánynak, először ezt a kérdést fogjuk áttekinteni.
A roma népesség egyes országokon belüli számára és arányára vonatkozó becslések nem egyszerűen mint tudományos és kevésbé tudományos állítások viszonyulnak egymáshoz, hanem – még a tudományos igényű adatgyűjtések esetében is – nagyban függenek az adatfelvétel módszerétől és a kérdésfeltevés módjától. A legalacsonyabb becslések mindig a népszámlálásból származnak, ami részben azzal magyarázható, hogy ezen összeírások során mindig csak a megkérdezett anyanyelvére és nemzetiségi hovatartozására kérdeznek, részben pedig azzal, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségeknek a világnak ezen a táján jó okuk van arra, hogy hivatalos összeírások során eltitkolják hovatartozásukat. Ez utóbbi állítást nyilvánvalóan bizonyítja az a tény is, hogy például a magyarországi cigány kisebbség száma két népszámlálás között gyakran olyan mértékben változott meg, ami demográfiai folyamatokkal semmiképpen sem magyarázható. Tegyük rögtön hozzá, hogy ez a tendencia más kisebbségek, mondjuk a magyarországi németek vagy a romániai és szlovákiai magyarok esetében is kimutatható.
A cigány népesség népszámláláson mért arányát többszörösen meghaladják az önbesorolásokból származó arányok, akár a felmenők, akár a család vagy a háztartás, akár a megkérdezett etnikai önbesorolásával mérjük is ezt. Abból a kétségtelen tényből kiindulva, hogy sokan vannak, akik sem cigány anyanyelvűnek, sem cigány származásúnak nem vallják magukat, környezetük mégis cigánynak tekinti őket, egyes társadalomstatisztikai-szociológiai adatfelvételek során szakértői becsléseket szoktak alkalmazni a megkérdezett személy vagy család etnikai hovatartozása társadalmi környezet által történő megítélésének mérésére. Ilyenkor vagy romákkal gyakran foglalkozó intézmények (iskola, önkormányzat, védőnő, szociális munkás, rendőrség stb.) munkatársai, vagy kérdezőbiztosok végezhetik az etnikai klasszifikációt. Nyilvánvaló, hogy az előbbi esetben a vizsgálatba bevont intézmények számára "problematikus" népességet, a "szociálpolitikai cigányokat" fogják nagyobb eséllyel cigánynak tekinteni, ami miatt az ilyen módon mért cigány népesség aránya egyfelől számottevően magasabb az önmagukat cigánynak minősítők arányánál, másfelől viszont valamivel alacsonyabb a kérdezőbiztosok által cigánynak klasszifikáltakénál, mert a kérdezőbiztosok a többé-kevésbé sikeresen integrálódott népesség valamekkora részét is cigánynak minősítik.
Korábbi magyarországi adatfelvételeink alapján azt is tudjuk, hogy a különböző klasszifikációk eredményeként nem egyszerűen eltérő számú cigány népességet kapunk, hanem igen erősen eltér egymástól a különböző módon történő klasszifikációk eredményeként kirajzolódó roma népesség demográfiai, szociális és társadalmi összetétele is. A fenti felsorolásban szereplő klasszifikációk eredményei lényegében kumulatív módon viszonyulnak egymáshoz, ami azt jelenti, hogy elhanyagolható azoknak a száma, akik oly módon tartoznak a nagyobb cigány, illetve cigánynak tartott népességet lehatároló definíció által kirajzolódó körbe, hogy nem kerültek be a kisebb, cigánynak tartott népességet lehatároló kör(ök)be. Mint korábban kimutattuk, a magyarországi romákra vonatkozó adatok alapján elég egyértelmű az a tendencia, hogy az átlagnépességtől leginkább az önmagukat cigánynak vallók adatai térnek el: körükben a legmagasabb a cigánytelepen élők aránya, a legmagasabb a gyerekszám és a család átlagos nagysága, a legalacsonyabb az iskolázottság, a legmagasabb a munkanélküliség stb.
Az egyre nagyobb számú cigány népességet lehatároló klasszifikációk felé haladva az előbbi mutatók fokozatosan közelednek az átlagnépesség körében mért mutatókhoz, de azoknál még a legintegráltabb cigány népességet is magukba foglaló klasszifikáció esetében is számottevően kedvezőtlenebb helyzetre utalnak.
|
A különböző minősítések alapján képzett roma csoportok nagysága és társadalmi összetétele Magyarországon (%) |
||||||
|
(1) |
(2) |
(3) |
(4) |
(5) |
(6) |
|
|
ROMA 1 |
5,0 |
42,4 |
29,2 |
48,0 |
76,6 |
3,3 |
|
ROMA 2 |
4,9 |
37,0 |
32,1 |
45,7 |
82,7 |
4,0 |
|
ROMA 3 |
4,6 |
31,4 |
40,0 |
42,9 |
84,6 |
5,6 |
|
ROMA 4 |
4,3 |
28,2 |
43,3 |
44,9 |
91,6 |
6,9 |
|
Nem roma |
3,2 |
17,7 |
50,0 |
22,4 |
145,6 |
|
|
ROMA 1 = az adatfelvétel során a kérdezett cigánynak vallotta magát ROMA 2 = ROMA 1 + az adatfelvétel során a kérdezett apját vagy anyját cigánynak vallotta ROMA 3 = ROMA 2 + a megkérdezett a kérdezőbiztos szerint biztos cigány ROMA 4 = ROMA 3 + a megkérdezett a kérdezőbiztos szerint esetleg cigány (1)=egy háztartásra jutó személyek száma (2)=legfeljebb befejezetlen alsófokú iskolai végzettséggel rendelkező megkérdezettek aránya (3)=a foglalkoztatottak aránya a megkérdezettek között (4)=a kvalifikálatlan fizikai foglalkozásúak aránya a megkérdezett foglalkoztatottak között (5)=standardizált egy főre jutó havi jövedelem (USD-ben) (6)=a cigány népesség össznépességhez viszonyított aránya |
||||||
Szegénység és etnicitás
A különböző kutatások alapján a magyarországi cigányok számára tehető becslések igen erős eltérése véleményünk szerint mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy a cigánynak és nem cigánynak tekintett népesség nem alkot egyértelműen definiálható és egymást kölcsönösen kizáró csoportokat. Igaz ugyan, hogy az etnikai minősítés ennyire hátrányos társadalmi helyzetű és előítéletesen kezelt társadalmi csoport esetében "önmagát beteljesítő próféciaként" funkcionál, tehát akit a környezete cigánynak tart, azt cigányként is fogja kezelni, illetve akit nem tartanak cigánynak, azt nem is kezelik annak, de az adatok és a mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy ez a minősítés a szituációtól függően elég gyakran változik. Ráadásul az, hogy ki tartja magát romának, és hogy kit minősít a környező társadalom annak, időről időre erőteljesen változhat a konkrét társadalmi helyzet függvényében is. Vannak olyan történelmi periódusok – és az 1970-es 80-as évek magyarországi helyzete feltétlenül ilyen volt –, amelyek inkább az asszimilációs törekvéseknek kedveznek. És vannak olyan korszakok – a kilencvenes évek magyarországi szituációját mindenképpen idesorolnánk –, amikor az addig sikeresnek tűnő asszimilációs törekvések többnyire összeomlanak.
Nagy társadalmi átalakulások idején – s ilyen korban élünk ma Magyarországon és általában a korábbi szocialista országokban mindenütt – a társadalmi kategóriák "etnicizálása" vagy éppenséggel "rasszosítása" a klasszifikációs küzdelmek fontos eszközévé válhat. "Etnicizáláson" vagy "rasszosításon" azt értjük, hogy valamely társadalmi problémát a társadalmi aktorok egy köre úgy próbál meghatározni, mintha az egy etnikum vagy éppenséggel egy rassz jellemzője lenne. A szegénység gyors növekedésének a feltételei között azok, akik a szegénység veszélyzónájába kerülnek, vagy azoknak az ideológusai, akiknek valamit a szegénységgel kapcsolatban tenniük kellene, hasznosnak találhatják, hogy a szegénységet és a cigányságot mintegy szinonimaként határozzák meg. Cigány, tehát szegény, illetve szegény, tehát cigány. A gyorsan átrendeződő társadalmi hierarchia helyébe "egyértelmű" etnikai hierarchiát próbálnak behelyettesíteni, hogy a társadalmi viszonyok átláthatóak, előre jelezhetőek legyenek. Ha feltételezhető, hogy az etnikus, "szemmel látható" státusoknak van egy fentről lefelé, a pozitívan privilegizált helyzettől a negatívan privilegizált helyzetig haladó rendje, akkor ezzel védhető, hogy egyesek a kívánatos társadalmi pozíciókba etnikai státusuk miatt ne kerülhessenek be, illetve elérhető, hogy valakit ne tekintsenek alacsony társadalmi státusba tartozónak, hiszen "magas etnikai státusa" ebből a helyzetből értelemszerűen kiemeli.
A mi esetünkben a szegénység etnicizálása, "cigányproblémaként" való kezelése a példa erre a folyamatra. A szegénység veszélyzónájába kerülőnek úgy tűnhet fel, hogy a szegénységből kívül tartja magát, ha a szegényt cigánynak nevezi (s mivel ő "láthatóan" nem cigány, tehát szegény sem lehet). Ha ez igaz, akkor a "cigányság" létszámának ingadozását ezek a küzdelmek is befolyásolhatják. Elképzelhető – s tanulmányozandó –, hogy a cigányság becsült száma nem változik-e a szegénység terjedésével.
Az utóbbi időben vita bontakozott ki arról, hogy miként is kellene definiálni a cigányságot. Véleményem szerint mind az önminősítéses definíció, mind a különböző környezet és a kérdezőbiztosok általi minősítések fontos társadalmi jelentéssel bírnak. El kell vetni azt az álláspontot, hogy a cigányságnak létezik egyetlen helyes és minden célra hasznosítható definíciója. Fontos lenne megtalálni azt a módszert, amely a telepeken élő és nem magyar anyanyelvű, önmagukat cigánynak valló romáktól, a "csaknem nyomtalanul asszimilálódott" és "csak egészen ritkán" cigánynak tekintett csoportig képes megragadni a magyarországi romának tekintett népességet.
|
A szegények aránya a különbözőképpen definiált roma csoportokban (%) |
||
|
"Mélyszegény" |
Legalsó jövedelmi decilis |
|
|
Roma öndefiníció |
59,3 |
37,3 |
|
A kérdező szerint "biztosan" roma |
55,1 |
36,9 |
|
A kérdező szerint "talán" roma |
40,5 |
31,6 |
|
Az egyik kérdező szerint roma, de a másik szerint nem az |
33,8 |
19,1 |
|
Országos átlag |
4,2 |
10,0 |
Szegregáció és diszkrimináció
Ezek után már rátérhetünk annak vizsgálatára, hogy miként alakul a szegények aránya a különbözőképpen definiált roma népességcsoportokban és a magyarországi átlagnépességben. Adataink a Ford Alapítvány támogatásával 1999-2000-ben "Szegénység és etnicitás Közép-Kelet-Európában" című kutatás keretében lebonyolított kérdőíves vizsgálatból származnak. Az adatok a 18 éves és annál idősebb népességre reprezentatívak. Itt most csak a leglényegesebb tendenciák bemutatására szorítkozunk.
A cigány népesség meghatározásánál követett eljáráshoz hasonlóan a szegény népesség definiálásánál is különböző módszereket fogunk alkalmazni. "Abszolút" vagy "mélyszegénységben" élő népességen itt azokat értjük, akik a legalapvetőbb javakból is hiányt szenvednek (pl.: éheznek és/vagy nincs télikabátjuk, második pár cipőjük, lakásuk romos, életveszélyes, vagy az egészséget súlyosan veszélyeztető állapotban van stb.). "Relatív szegényen" itt az egy főre jutó jövedelem alapján számított alsó jövedelmi tizedbe tartozókat értjük.
Az adatok azt mutatják, hogy az önmagukat romának vallók és a kérdezőbiztos által "biztosan" romának tartottak igen hasonló arányban esnek a különböző módokon definiált szegénységi sávba. Annál inkább figyelemre méltó ez, mert a kétféle etnikai minősítés különböző időpontokban, egymástól teljesen függetlenül történt. Az eredmény arra mutat, hogy a kérdezőbiztosok által elvégzett etnikai klasszifikáció nem teljesen megbízhatatlan: az önmagukat romáknak vallók és a kérdezőbiztos által egyértelműen romának minősítettek csoportja között igen jelentős átfedés van.
A táblázatból az is látható, hogy az eltérő biztonsággal romának minősített csoportok számottevően különböznek egymástól abban a vonatkozásban, hogy mekkora bennük az "abszolút" vagy "relatív" szegénységsávba esők aránya, mégpedig oly módon, hogy az etnikai besorolás határozottságának csökkenésével párhuzamosan csökken a szegények aránya. Figyelemre méltó azonban, hogy még a legkevésbé határozottan cigánynak minősülők körében is sokszorosan magasabb az "abszolút" vagy "mélyszegény" kategóriába kerültek aránya, mint az átlagnépességben, és a legalsó jövedelmi decilisbe kerültek is igen erősen felülreprezentáltak még a legbizonytalanabbul cigánynak minősített, legintegráltabb és legnagyobb etnikai keveredést mutató népességcsoportban is.
A leszakadás, a tartós kirekesztődés mérését megnehezíti, hogy meglehetősen rövid az az idő, ami a szegénység jellegében bekövetkezett gyökeres változás óta végbement. Véleményünk szerint ennek ellenére lehetőség van a tartósan leszakadó, a gazdasági-társadalmi átalakulások fő vonalából kirekesztett társadalmi csoportok empirikus módszerekkel való körvonalazására.
Mindenekelőtt azt kell leszögeznünk, hogy a szegénység és a kirekesztés nem egyéni, hanem családi, pontosabban háztartási bázison megragadható jelenségek. Az alacsony jövedelem, a normális életvitelt megnehezítő lakáskörülmények, a nem megfelelő táplálkozás, a kedvezőtlen szociokulturális háttér stb., illetve ezeknek a generációk közötti továbböröklődése igazán csak családi, illetve háztartási alapon értelmezhetők. A tartós leszakadókkal foglalkozó irodalomban általában e csoport következő jellegzetességeit szokták kiemelni:
– szegregált lakóhely,
– tartós munkanélküliség és szegénység, ami jelentős mértékben az alacsony iskolázottság következménye,
– a leszakadó társadalmi helyzet generációk közötti továbböröklődése.
Mindent összevetve: lakóhelyi, munkaerő-piaci és iskolai kirekesztés szélsőséges, tartós, csak igen ritkán áttörhető, nagy valószínűséggel generációk között is továbböröklődő összekapcsolódását, illetve ezen összekapcsolódás különböző típusait akarjuk megragadni.
Említettük már azt a nehézséget, ami abból adódik, hogy miközben hosszú távú szegénységre, tartós munkanélküliségre vonatkozó adatokra lenne szükségünk, viszonylag rövid az az időszak, amit vizsgálni tudunk. Ezért olyan indikátorokat igyekeztünk kiválasztani, amelyek nagy valószínűséggel hosszú távra is meghatározzák egy-egy család vagy személy strukturális helyzetét. Ha egy családban több felnőtt esetében is elmondható, hogy nincsen munkahelye, sőt a ledolgozott évek után járó nyugdíja sem, az azt jelzi, hogy az átlagosnál jóval alacsonyabb annak a valószínűsége, hogy abból a családból valaki valaha állandó munkát fog találni. Ha egy családban a gyerekek úgy nőnek fel, hogy szüleiktől, idősebb testvéreiktől nem láthatják azt, hogy minden reggel munkába kell menni, akkor nagyon erősen csökkennek ezeknek a gyerekeknek az esélyei arra, hogy általában amúgy is nagyon hátrányos szociális, lakóhelyi stb. körülményeik mellett képesek legyenek a rendszeres munkába járás követelményeit támasztó munkahelyen megfelelni. Ha ma valaki az általános iskola nyolc osztálya után nem tanul tovább, vagy még azt sem végzi el, akkor nincs sok esélye arra, hogy munkát találjon, különösen akkor, ha olyan családból kerül ki, amelyben senkinek sincs alapfokúnál magasabb iskolai végzettsége. A lakóhelyi, az iskolai és a munkaerő-piaci kirekesztődés ilyen szélsőséges megjelenése, illetve ezek kombinálódása esetén úgy gondoljuk, hogy a vizsgálódás tárgyává tett viszonylag rövid időtartam ellenére joggal beszélhetünk a leszakadás, a szegénység, a kirekesztődés generációk közötti továbböröklődéséről vagy legalábbis annak igen nagy valószínűségéről.
A kirekesztettség válfajai
A táblázatból kitűnik, hogy – amennyiben a fent ismertetett definíciókat követjük – a kirekesztettségek közül a lakóhelyi szegregáció sújtja a legmagasabb arányban mind a cigánynak tekintett, mind pedig az átlagos magyarországi népességet. Az átlagnépességnek csak négyötöde, a romáknak viszont csak kétötöde él szegregálatlan körülmények között. A részletesebb adatokból azt is tudjuk, hogy minden tizedik roma háztartás hagyományos cigánytelepen él, minden ötödik olyan környéken lakik, ahol többnyire roma szegények, minden negyedik pedig olyan környéken, ahol többnyire nem roma szegények élnek.
A táblázatból az is látható, hogy míg a roma és nem roma lakosság közötti egyenlőtlenség csaknem háromszoros a lakóhelyi és az iskolai kirekesztettség esetében, a munkaerő-piaci kirekesztettségben az egyenlőtlenség még ennél is sokkal erőteljesebb, valamivel több, mint nyolcszoros. Ez azt jelenti, hogy a hivatalos munkanélküliségről beszámoló "megnyugtató" statisztikai adatok ellenére a roma háztartások csaknem egyharmadában kettő vagy annál is több olyan felnőtt személy él, akinek se állandó munkahelye, se nyugdíja nincsen, amit a munkaerőpiacról való kirekesztettség igen súlyos, és a következő generáció életére is minden bizonnyal konzekvenciákkal bíró következményének tekinthetünk.
Más kelet-európai országokból származó adataink alapján azt is tudjuk, hogy bár a tényleges munkanélküliség Magyarországon jóval kevésbé gyakori, mint a legtöbb volt államszocialista országban, az átlagnépesség és a romák közötti arány eltérése Magyarországon sokkal erőteljesebb, mint az említett országokban. Az igen nagy roma népességgel rendelkező Romániában és Bulgáriában például ugyanez az eltérés "csak" mintegy három és félszeres. Mindez az igen erős magyarországi munkaerő-piaci etnikai diszkriminációval magyarázható, továbbá azzal, hogy ez a probléma a gazdasági növekedés beindulása következtében nem oldódik meg automatikusan. A munkaerő-piaci kirekesztődést mérő mutató mentén kirajzolódó erőteljesebb etnikai csoportok közötti egyenlőtlenségek azt a hipotézist látszanak alátámasztani, hogy a piaci átmenet igen jelentős mértékű munkanélküliséggel jár együtt, és hogy a tartós munkaerő-piaci kirekesztődés – ami néhány év alatt alakult ki a régió országaiban – olyan probléma, amely több évtizedig, generációkon keresztül a térség egyik legsúlyosabb feszültségét fogja okozni.
Kirekesztett népességnek itt azon háztartásokban élőket fogjuk tekinteni, amelyek szegregált körülmények között laknak, továbbá iskolai és/vagy munkaerő-piaci kirekesztődésnek is ki vannak téve.
Magyarországon ezen háztartások aránya 6,2 százalék, ami igen hasonlatos a Ferge Zsuzsa által mélyszegénységben élőnek minősítettek arányával. A más mintán, más elvek és módszerek alapján leginkább depriváltnak minősülők arányának ez az erős hasonlósága nyilván a társadalom legalján felgyülemlő hátrányok nagyon erős összekapcsolódásával magyarázható.
A többszörös kirekesztéssel sújtott romák aránya 37,2 százalék, ami pontosan hatszoros felülreprezentáltságot jelent. Igen figyelemre méltó viszont a semmilyen kirekesztéssel nem sújtott romák egynegyedes aránya, és az, hogy ebben a vonatkozásban a romák alulreprezentáltsága "csak" két és félszeres.
Mindez véleményünk szerint azzal magyarázható, hogy Magyarországon az erőltetett ütemű iparosítással együtt járó proletarizáció mellett, legalábbis az utóbbi két-három évtizedben, fokozatosan beindult, és a rendszerváltás után erőteljesebb lendületet nyert a roma középosztályosodási folyamat. A középosztályosodó romák zöme azután többnyire elköltözik a cigánytelepről vagy a szegregált városi, illetve falusi lakóhelyről, és kapcsolataik is egyre lazábbá válnak kitörésre képtelen társaikkal. A közhiedelemmel ellentétben az a kétségtelen tény, hogy a magyarországi romák egy része viszonylag sikeres, nem jelenti feltétlenül azt, hogy a romák helyzete általában javul, sőt – hasonlóan ahhoz, ahogyan ez az amerikai fekete gettók esetében történt – attól, hogy az etnikai gettókból a sikeresebbek fokozatosan kiköltöznek, az ott rekedtek helyzete még reménytelenebbé válik.
Mindent összevetve, míg a cigányoknak tartott népesség aránya a 18 éven felüliek körében mintegy 5 százalék, a kirekesztéssel sújtott romák kirekesztett népességen belüli aránya számításaink szerint 24,7 százalék. A romák felülreprezentáltsága tehát igen jelentős, csaknem ötszörös, de ezzel együtt a kirekesztett felnőtt népességnek csak egynegyede roma.
|
A különböző típusú kirekesztések előfordulásának gyakorisága a 18 éves és annál idősebb népesség körében Magyarországon (%) |
||||
|
Lakóhelyi |
Iskolai |
Munkaerő-piaci |
N |
|
|
Átlagnépesség |
22,7 |
11,4 |
3,8 |
931 |
|
Romák |
60,3 |
30,6 |
31,3 |
438 |
|
1. Szegregált lakóhelyen élők. 2. A háztartás egyetlen tagja sem rendelkezik 8 osztályosnál magasabb iskolai végzettséggel. 3. A háztartás legalább két 18 évesnél idősebb, nem tanuló tagjának se munkahelye, se nyugdíja nincs. N Válaszadók száma. |
||||
Átfogó programok kellenek
Mindebből az alábbi következtetések adódnak:
– A romák jelentős része se nem szegény, se nem kirekesztett, és a szegények és kirekesztettek jelentős része nem roma. Az utóbbi évek gazdasági növekedése által szinte érintetlenül hagyott "mélyszegénység" olyan társadalmi csoportot alkot, amelyben a romák ugyan össztársadalmi arányukat többszörösen meghaladó mértékben vannak jelen, de amely nem csak, sőt nagyobb részben nem roma szegényeket érintő kategória. Ezért mind a "szegénykérdés" etnicizálása, mind a "romaügy" pusztán szociális ügyként való kezelése helytelen, sőt kifejezetten káros.
Adataink újabb oldalról világítják meg azt a tényt, hogy Magyarországon ma 600-800 ezer közé tehető a tartósan leszakadott, mélyszegénységben élő, kirekesztődött népesség száma, ennek egynegyede-egyharmada roma.
Ez ma Magyarország legsúlyosabb társadalmi problémája! Olyan probléma, aminek megoldása nem várható automatikusan a gazdasági növekedéstől, sőt olyan probléma, aminek súlyossága az utóbbi években beindult gazdasági növekedéssel párhuzamosan inkább fokozódott. A kérdést a jóléti rendszerváltás kormánya nem fogja tudni kizárólag romák számára, de a romák megkérdezése nélkül, felülről létrehozott párhuzamos intézményrendszerrel kezelni.
Az állam ne működtessen "romaspecifikus intézményeket", mert azok egy idő után, akarva-akaratlanul az intézményes etnikai diszkrimináció eszközeivé válnak. A tartósan leszakadt népesség társadalomba való visszaintegrálása viszont olyan átfogó programokat igényel, amelyek össztársadalmi arányukat többszörösen meghaladó mértékben segítik a romákat.
– Nem létezik "cigány szegénykultúra", és ahogy a cigányság helyzetének az ellehetetlenülését sem e népcsoport sajátos kultúrája okozta, szegénységből való kiemelkedésüket sem várhatjuk mitologizált kultúrájuktól. A leszakadók, a rendszerváltás cigány és nem cigány származású veszteseinek társadalmi reintegrálódása nem fog spontán módon megtörténni, az csak átfogó és kitartó társadalompolitikától, munkahelyteremtő programoktól, képzési és átképzési projektekből, szociális lakások építésétől, értelmes közmunka-lehetőségektől, szociális földprogramoktól stb. várható.
– A modern jóléti állam alapintézményeinek megteremtése a világnak azon a felén, ahová Magyarország csatlakozni szeretne a baloldal és a jobboldal, a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták összefogása eredményeként jött létre, és e nélkül ez nálunk sem történhet meg.
|
A kirekesztődések összekapcsolódása (%) |
||||
|
1. + 2. és/vagy 3. |
1. vagy 2. és/vagy 3. |
Egyik sem |
Összesen |
|
|
Átlagnépesség |
6,2 |
24,8 |
69,0 |
100,0 (N = 931) |
|
Romák |
37,2 |
35,9 |
26,9 |
100,0 (N = 438) |