Külpiaci rejtelmek

Hasznos lesz az olaszokkal közösen pályázni

Az itáliai üzleti élet arra számít, hogy csatlakozásunkkal vállalataik újabb lehetőségekhez jutnak régiónkban, bennünket pedig kiemelt célországként kezelnek, ami egyben megfelelő támaszpontul szolgál a környező országokba történő terjeszkedéshez. Ennek a stratégiának az elmúlt évtizedekben alakultak ki a feltételei. A statisztikák tanúsága szerint Olaszország már a hetvenes, nyolcvanas években is a második-harmadik legjelentősebb külgazdasági partnerünk volt, amellyel jelenleg exportunk 8,4, importunknak pedig 13,6 százalékát bonyolítjuk le. A kétoldalú forgalom ugyan 2002-ben lényegében az előző év szintjén maradt, ám mindkét esztendőben meghaladta az 5 milliárd eurót. 2001-ben alaposan megugrott a forgalom – a kivitel 18,4, a behozatal 13 százalékkal nőtt –, amit 2002-ben az export 0,7 százalékos csökkenése és az import 1,9 százalékos bővülése követett.

A leányokat küldték

A szaldó magyar szempontból tovább romlott: passzívumunk meghaladta a 904 millió eurót (összehasonlításként: 2000-ben 822,8, 2001-ben pedig 832,5 millió euró volt). Egyébként már hét éve jelentős, egyre növekvő hiánnyal zárunk. Óhatatlanul felvetődik a kérdés, mi ennek az oka?

Pataki János, római nagykövetségünk főtanácsosa, a magyar-olasz gazdasági kapcsolatok egyik legjobb ismerője nem tulajdonít a passzívumnak különösebb jelentőséget. Mint mondja, ennek elfogadható okai vannak, hiszen több mint 2000 vállalkozás működik Magyarországon részben vagy egészében olasz tőkével, amelyek elsősorban a piacot és a munkaerőt hasznosítják. Az olasz vállalati struktúrának megfelelően szinte mindegyik kevés tőkével rendelkező kis- vagy középvállalkozás. E cégek magukkal hozzák berendezéseiket, felszereléseiket, és döntően hagyományos olaszországi partnereiktől szerzik be az alapanyagokat és a félkész termékeket. A készárut, illetve a szolgáltatást – ellentétben a betelepült multinacionális társaságokkal – nem szállítják vissza, hanem nálunk értékesítik, tehát az árumozgás csak az importoldalon jelentkezik. Ha pedig termékeiket a szomszédos országokba exportálják, akkor a vámstatisztikák azokat már abban a relációban tüntetik fel.

Egy másik „kényes" kérdés az, hogy az importot tekintve az olaszok a második helyen állnak, míg a tőkebehozatal terén csak a hetediken. A magyarázatot Hábetler Gyula, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara főtitkára adja meg: az olasz befektetők eddig körülbelül 2 milliárd eurónyi tőkét hoztak az országba, ám ez csak az egyenként 5 millió euró feletti tételeket tartalmazza, sok vállalkozás viszont kisebb befektetéssel kezdte meg működését hazánkban. Kevés az olasz nagybefektető, a vállalatok 99,5 százaléka a kisebb cégek körébe tartozik.

A jelentősebb olasz érdekeltségek a legtöbb esetben leányvállalataikon keresztül hajtották végre befektetéseiket, az így érkezett tőkét sok esetben nem olasz, hanem más nemzet befektetéseként tartjuk számon. Néhány szemléletes példa: az Olivetti francia, a Generali osztrák, az Agip pedig német leányával telepedett meg Magyarországon, s jelentős befektetéseik a statisztikákban ezeknek az országoknak a rubrikáiba kerültek.

Irány Dél!

Pataki főtanácsos arra a sajátosságra is felhívja a figyelmet, hogy az utóbbi évtizedben a magyar gazdaságpolitika sokkal nagyobb figyelmet fordított a külföldi tőke becsalogatására, mint a hazai export különböző eszközökkel való támogatására. A magyar vállalatok jó része elkényelmesedett a német és az osztrák piacon, ahol kétségtelenül könnyebb az értékesítés, mint az olasz relációban. Nem fordítottak kellő figyelmet az itáliai piackutatásra, a kiállításokon, vásárokon való részvételre, aminek következményeként még a hagyományosan jól bevezetett termékeink egy része is hiányzik az olasz üzletekből. Pedig – állítja – sokkal több lehetőség rejlik a magyar kivitelben annál, amennyit cégeink eddig kiaknáztak.

Főleg az agrártermékekről van szó, amelyeknek korábban jó piaca volt Olaszország, ám újabban visszaszorulóban vannak. Ezekből 2001-ben még 211 millió eurónyit (a teljes export 9,9 százalékát) vittünk ki, a tavalyi érték azonban már csak 164,5 millió euró volt (túlnyomórészt élő állatot és állati termékeket értékesítettünk). A főtanácsos nehezményezi, hogy nem lehet kapni az olasz üzletekben olyan, korábban jól bevezetett termékeinket, mint a téliszalámi, a libamáj, a magyar paprika, a méz és a bor. Bár Olaszország a világ egyik legnagyobb borexportőre, a főtanácsos úgy látja: a minőségi magyar borokkal be lehetne törni a piacra. Példaként említi a milánói élelmiszer-ipari vásárt, ahol a magyar kiállításnak óriási sikere volt.

Sajnos azonban a rendezvényeken részt vevő magyar vállalatok többsége is vásárolni akart, nem pedig eladni, aminek fő oka, hogy a kisebb cégek nem képesek a hatékony marketinget finanszírozni. Ezért az olasz példa követését ajánlja: 10-20 kisvállalkozás alkalmi szövetségre lép, közösen finanszírozza a marketing-, illetve a dizájnköltségeket.

Meghívás kiállításokra

Úgy tűnik föl, e téren az idén kedvező fordulat ment végbe, legalábbis ami a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) rendezvényeit illeti. Két sikeres partnerkereső és egy üzletember-találkozót tartottak, utóbbit a fa- és bútoriparban működők számára. A résztvevők itt is jelentős támogatást kaptak, csakúgy, mint a további nyolc II. kategóriás kiállításon megjelenők – tájékoztat Csatár Dóra tanácsos. Véleménye szerint egyébként az élelmiszerexport visszaesésének oka részben a hazai árualap hiánya, míg az olasz autóiparban kialakult válsághelyzet a magyar beszállítókat érinti hátrányosan, előrevetítve az ipari termékek forgalmának visszaszorulását. Mint mondja, számolni kell azzal, hogy mivel a befektetőknek adott – esetenként jelentős – kedvezmények döntő többsége az uniós tagsággal megszűnik, Magyarország korábbi vonzereje csökken, s a tőkeexport mindinkább Románia, Oroszország és a Távol-Kelet felé terelődik.

Az olasz kormány kiemelten kezeli a kelet-közép-európai országok uniós felzárkózását, és támogatja az olasz vállalatok térségbeli befektetéseit. Több vállalkozás is alakult azzal a céllal, hogy felderítse a régiónkon belüli piaci lehetőségeket, és az olasz vállalatokat kereskedelemfejlesztési és a projektek kidolgozására nyújtott támogatásokban részesítse.

A Berlusconi-kormány a mediterrán térség mellett Kelet-Közép-Európát, s ezen belül hazánkat preferálja. A kétoldalú gazdasági kapcsolatok az északolasz tartományokkal erősebbek, feltárásra várnak azonban a lehetőségek a középső és a déli tartományokban. Róma egyre intenzívebben támogatja az olasz cégek külföldi törekvéseit, ezzel magyarázható, hogy üzletember-delegációkat küld az uniós csatlakozás előtt álló országokba. Az olasz vásári szervezetek részéről is mind több megkeresés érkezik, ingyenes kiállítási területeket ajánlanak fel – például a magyaroknak.

A logisztika marad

Az olasz gazdaság egyik figyelemre méltó sajátossága az ipari zónák (distretti industriali) működése, ahonnan hagyományosan egy-egy termékből a teljes olasz termelés meghatározó hányada kerül ki. A Biella és Prato környéki cégek például az olasz gyapjú- és pamutszövet-termelés 80 százalékát adják. A rendszer lényege, hogy a különböző termelési fázisokat végző beszállítók mindegyike az adott ipari zónában működik, így a késztermék jelentős költségmegtakarítással állítható elő. Az utóbbi években magyar részről már tanulmányozták a módszer alkalmazásának lehetőségét: így a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter Brianzában, a legnagyobb olasz bútorgyártó vidéken szerzett igen hasznos tapasztalatokat.

A budapesti magyar-olasz kamara nemrégiben felmérést végzett tagjai között arról, mennyire elégedettek helyzetükkel, mit várnak a következő évektől. Mint kiderült, az olasz vállalkozások jól érzik nálunk magukat, összességében megtalálták számításaikat, de többen tartanak a jövőtől – foglalja össze a válaszokat Hábetler Gyula főtitkár. Akik például adókedvezményeket kaptak, attól félnek, hogy elveszítik azokat, míg mások nagyobb kiszámíthatóságot szeretnének.

A legtöbben azonban az erős forintot kárhoztatják. Mint kiszámították, néhány év alatt a magyar valuta felértékelődése következtében 15-18 százalékos hátrányba kerültek a piacon, a jelentősen növekvő munkabérköltségek pedig rontották versenyképességüket. Különösen a textil- és ruhaiparban tevékenykedő vállalkozók kerültek nehéz helyzetbe. Ezzel magyarázzák, hogy például Békésben és Kecskeméten be kellett zárni a több száz dolgozónak, főleg nőknek, munkát adó üzemeket, s továbbálltak a termeléssel.

E közepes méretű cégek elsősorban Romániába helyezték át kapacitásaikat, ahol jóval alacsonyabb a bérköltség, és viszonylag jól képzett a munkaerő. Elsősorban a határ menti városokba – így Nagyváradra, Temesvárra és Aradra – telepítettek üzemeket. Sokatmondó az a tény, hogy a Romániában bejegyzett mintegy 4000 olasz érdekeltségű vállalkozás közül 2500 ebben a térségben tevékenykedik. Nálunk viszont – elsősorban a befektetés biztonsága miatt – egyre inkább a logisztikai bázist alakítják ki, s innen szervezik, irányítják a keletre tartó termelőkapacitásokat.

Európai morál

Milyen üzletemberek az olaszok? Latinosak – hangzik Kárpáti János tömör meghatározása, amit tőle el kell fogadnunk, hiszen összesen 12 esztendőt töltött gazdasági diplomataként Olaszországban. Mint mondja, általában kis- és közepes vállalkozókról van szó, akiknek nincs módjuk a nagyobbaknál megszokott alapos piacelemzésre, piackutatásra, így inkább a megérzéseikre, benyomásaikra támaszkodnak. Mint fogalmaz, ez egyáltalán nem a felkészületlenségüket tükrözi, hiszen benne vannak a mindennapi üzleti élet sodrában.

Az Európai Unió üzleti kultúrája sokat változtatott az olaszokon, Észak-Olaszországban például az üzleti morál a némettel vetekszik – fűzi hozzá Hábetler Gyula. A nálunk megtelepedett cégekről ugyanez elmondható, már csak azért is, mert szinte kivétel nélkül az említett országrészből érkeztek. Nemcsak földrajzilag, hanem morálisan és emberileg is közel kerültek a magyar üzleti világhoz. Jól érzik itt magukat, mivel sok tekintetben az olaszokéhoz hasonló könnyedséggel és temperamentummal találkoznak. Sokan elfogadható szinten megtanultak magyarul is, bár az olaszokra általában nem jellemző az idegen nyelvek ismerete. Igaz, aligha van a világnak olyan szeglete, ahol ne találkoznának egykor elszármazott honfitársakkal.

Nyílik az olló

A két ország közötti kereskedelmet vizsgálva megállapíthatjuk, hogy kivitelünk dinamikája az elmúlt évben csökkent, behozatalunk értéke pedig kismértékben növekedett. A kilencvenes évek eleje óta tartó szerkezeti változások 2002-ben tovább folytatódtak: a feldolgozott ipari termékek, illetve a gépek és berendezések teljes exportunk több mint 86 százalékát alkotják, míg az agrár- és élelmiszer-ipari termékek 7,6, az anyagok és energiahordozók pedig 6 százalékot képviseltek. Az öt árukategória közül a két legfontosabb, a gépek és gépi berendezések csoportjának kivitele 5,1, a feldolgozott termékeké pedig 0,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az élelmiszer kivitele – az itallal és a dohánnyal együtt – 22, az energiahordozóké 34, a nyersanyagoké pedig 1,9 százalékkal maradt el az előző évitől. A legfájdalmasabb az élő állatok – borjú, marha, ló, juh – exportjának csaknem 30 százalékos visszaesése, ami a legtöbb esetben áruhiánnyal magyarázható.

Az 58 millió lakosú Olaszországban több mint 4 millió kis- és közepes – döntő többségében családi – vállalkozás működik. Szakértők szerint a gazdaság ereje bennük rejlik, hiszen rendkívül gyorsan és rugalmasan képesek követni a piaci igények változásait. Teljesítménye alapján az olasz a világ hetedik legerősebb gazdasága, évről évre jelentős külkereskedelmi többlettel zár.

A gazdasági növekedés azonban – mint a világ egészében, így az EU országaiban is – az utóbbi két évben Itáliában ugyancsak lelassult, bár a szakértők szerint ez nem magyarázható egyedül a világgazdasági recesszióval. Hozzájárult az is, hogy elmaradtak a tervezett – igencsak szükséges – intézkedések, mindenekelőtt a beruházásösztönzés, az adócsökkentés, valamint az infrastrukturális és szociális reformok.

A mérséklődő ipari termelés és az erősödő euró előnytelenül befolyásolta a nemzeti össztermék alakulását, s ártott a GDP előállításában fontos szerepet játszó exportnak is. Olaszország gazdasága 2000-ben még 3,4, 2001-ben már csak 1,5 százalékkal növekedett, tavaly pedig 0,4 százalékos bővüléssel kellett beérni. A külkereskedelem is szerényebb adatokkal szolgált – az 1999-ben még 14,4 milliárd eurós aktívum az utolsó három évben 10 milliárd alá esett –, ám méretére jellemző, hogy az éves kivitel megközelítette a 268 milliárd eurót.

Régiónk felértékelődik

Tavaly a külpiaci kereslet csökkenésével és a belső fogyasztás megcsappanásával párhuzamosan az import is visszaesett, ami visszavetette a termelést. Mozgékonyságának köszönhetően az olasz gazdaság az uniós tagállamok mérséklődő megrendeléseit az Egyesült Államokban, Oroszországban, Kelet-Közép-Európában és Kínában pótolta, s végül 2002-ben is figyelemre méltó aktívummal zárt. Az EU-ban elszenvedett 1,773 milliárd eurós negatív szaldót az Unión kívüli, 8,179 milliárd eurós aktívummal ellensúlyozta.

Az olasz külkereskedelem igyekszik több lábon állni, amit jól példáz az, hogy áruforgalmának több mint 45 százalékát nem uniós tagállamokkal bonyolítja le (összehasonlításként: Magyarország exportjának mintegy 75 százaléka az EU-ba irányul). Minden jel arra mutat, hogy a csatlakozás után az olasz külgazdasági kapcsolatokban felértékelődik régiónk – és kiemelten Magyarország – szerepe.