Hűsítő iparág

A légkondicionálás előnyei és hátrányai

Az első mai értelemben vett légkondicionáló berendezést bizonyos Mr. Carrier fejlesztette ki az Amerikai Egyesült Államokban 1910-ben. Az elektromos árammal működő klimatizáló rövid időn belül a világ minden táján ismertté vált. Magyarországon az 1960-as évek derekán, a számítógépekkel egy időben és azokkal szoros összefüggésben jelentek meg. Az első, szekrény méretű számítógépek ugyanis tetemes mennyiségű hőt bocsátottak ki, és hogy ne menjenek tönkre, hűteni kellett a környezetüket.

A modern klimatizálók azon a fizikai törvényen alapulnak, hogy az összenyomott gázok a kiterjedésük során hőt vonnak el a környezetükből. (Ilyen folyamat játszódik le a szódásszifonban: a patron becsavarásakor a belsejében lévő, összenyomott szén-dioxid a palackba szabadulva kiterjed, miközben a patron felülete erősen lehűl.) A klimatizálóberendezésekben eleinte freon 22-esnek nevezett hidrogén-fluorid-gázt használtak. Ez – a hűtőiparban régebben használatos ammóniákkal ellentétben – közvetlenül nem ártalmas az egészségre, ám az ózonréteget károsítja.

Orvosi szemmel

A tüdőgyógyászok szerint a klimatizálóberendezések használata olykor kifejezetten káros. Néhány évvel ezelőtt például egy újonnan épült, modern irodaházban dolgozók többsége a kórházak pulmonológiai osztályán kötött ki. Mint kiderült, betegségüket egyértelműen az épület légkondicionáló berendezése okozta.

A klimatizálók egyik hátránya, hogy nem temperálnak tökéletesen: túlságosan hűvös levegőt bocsátanak ki. A hideg légáramlat hatására érzékennyé válik a nyálkahártyánk, így fogékonyabbá válunk néhány betegségre. A másik problémát a párásítás okozhatja. A nyálkahártya optimális páratartalmat kíván, ám nem mindegy, mit rejtenek a vízcseppecskék. A nedves közeg a mikroorganizmusok melegágya. A kórokozók megtelepedhetnek a légkondicionálóban, majd – a porlasztás révén – szétszóródnak a helyiségben, és másodlagos fertőzést okoznak. Az eleve fertőzött folyadék egészségromboló hatását növeli, hogy a mikroszemcsés pára a légutak mélyére juttatja a benne tenyésző kórokozókat. Annál korszerűbb egy klimatizáló-rendszer párásítóberendezése, minél finomabb porlasztást végez, ugyanakkor minél apróbbak a páraszemcsék, annál nagyobb a fertőzésveszély. A betegségek kialakulásában döntő szerepe van az egyéni érzékenységnek. Mivel a klimatizáló-rendszereket kisebb-nagyobb csoportok számára készítik, nem lehet személyre szabottan optimalizálni a hatásukat. Megfelelő levegőcserével, szűréssel, a berendezések gyakori tisztításával és fertőtlenítésével csökkenthetjük a káros hatásokat.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) előírásai értelmében nemdohányzó munkahelyeken fejenként 30 köbméter/óra, dohányzó munkahelyeken 50 köbméter/óra friss levegőt kell a légtérbe juttatni. A klimatizálóberendezésekre további, meglehetősen szigorú ÁNTSZ-szabályok vonatkoznak mind a munkahelyet, mind a környezetet terhelő zajszint tekintetében. A telepítők nemzetközi, EU-konform szabványok alapján határozzák meg az adott helyiségben szükséges hőmérsékletet, páratartalmat, a megengedett légmozgást és a zajszintet.

A hazai légkondicionáló, illetve hűtőberendezések többsége R 22-es freongázzal működik, amelynek használatát az EU-tagállamokban már nem engedélyezik. Jóllehet csatlakozásunkkor nekünk is át kell térnünk a környezetet kevésbé károsító hűtőközegekre, a forgalmazók kínálatában még mindig nagyobb arányban szerepelnek a környezetszennyező gázokkal üzemelő gépek, mint az ózonbarát termékek. Nonn Attila, a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségének (HKVSZ) elnöke szerint hazánk az elmúlt években az Unió elavult gépeinek lerakatává vált. A Németországban, Franciaországban betiltott klimatizálók közül számosat magyar vállalkozóknak értékesítettek. A keleti és déli határainkon sok-sok illegális, környezetszennyező eszköz szivárog be. A forgalomból kivont klímaberendezések hűtőgáza veszélyes hulladéknak minősül, amelynek szakszerű megsemmisítéséről a fogyasztóknak kell gondoskodniuk, ám erre nincsenek felkészülve. Miképp az ipari szektor sincs arra, hogy az egy év múlva tiltottá váló gázokat kiiktassa: több százezer kiló freont kellene más gázzal pótolni. Az agresszív anyag megsemmisítése kilogrammonként 5 ezer forintba kerül. Erre, továbbá az ózonbarát hűtőközegek beszerzésére nincs fedezet. Ha a hűtőipar meg akar felelni az európai környezetvédelmi előírásoknak, az bizonyos területeinek megbénulásával járhat – állítja Nonn Attila.

Szigorodó szabályok

Magyarországon mintegy 600 légkondicionálással foglalkozó cég tevékenykedik, közülük 400 tagja a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségének. Évente 50 ezer klímaberendezést értékesítenek átlagosan nettó 120-130 ezer forintos áron. Az ágazat évi forgalma hozzávetőlegesen 70 milliárd forint. Ez év végétől kizárólag szakképzett, a hűtőközegek kezelésére vonatkozó technológia elsajátítását arcképes igazolvánnyal igazoló személy végezhet hűtőközeg-kezelést, illetve olyan munkát, amely a gázok légtérbe kerülésével járhat. Az igazolást a környezetvédelmi miniszter által kijelölt szervezet, a HKVSZ adja ki. A szövetség felhatalmazott néhány oktatási intézményt (például a Gépipari Tudományos Egyesületet) vizsgák és tanfolyamok szervezésére. Az eredeti határidő 2002. január 1-je lett volna, azonban a szakma haladékot kapott, így 2003. december 31-éig kell minden hűtőgépszerelőnek megszereznie az arcképes zöldkártyát. A HKVSZ által kiadott tankönyv és zöldkártya elkészítésének, regisztrálásának díja 10 500 forint, a vizsgadíj 16 ezer, a másfél napos tanfolyam pedig 15 ezer forintba kerül. A teljes költség elszámolható a vállalkozás terhére.

A nagy forgalmú kereskedők csak olyan vállalkozókkal kötnek viszonteladói szerződést, akik rendelkeznek zöldkártyával, továbbá a telepítéshez szükséges – több százezer forint értékű – vákuumszivattyúval és úgynevezett lefejtőberendezéssel, valamint kellő szakmai ismerettel. Ez nem csak amiatt van így, mert meg akarják őrizni a szakma presztízsét, hanem azért is, mert a beszállítók az őket terhelő garanciális kötelezettségeket igyekeznek áthárítani a telepítő szerelőkre. Saját jól felfogott érdekükben olyan szakembereknek adják el a klimatizáló gépeket, akik betartják a technológiai utasításokat, hiszen ellenkező esetben később nekik kell megtéríteniük a berendezések elégtelen működéséből, meghibásodásából eredő kárt. Ezzel meggátolják a szakma felhígulását, illetve hogy az a feketegazdaság felé sodródjon. A piacon fel-felbukkanó, rokonszakmabeli, ám a klimatizálásban képzetlen víz-, gáz- és fűtésszerelőket kiszűrik. Igyekeznek tudatosítani, hogy ezeknek a kényes berendezéseknek a beszerelése szakértelmet kíván, ezért kerülni kell a kontárokat. (Például, ha nem savval tisztított a csővezeték, abban por vagy levegő marad, hamar meghibásodik a kompresszor, és tönkremegy a rendszer.) Helytelen szerelés következtében a gyártók által garantált 10-15 éves élettartam a harmadára, negyedére zsugorodhat.

A lakások klimatizálása viszonylag egyszerű feladat. Optimális esetben az építtetők már a tervezéskor gondolnak a légkondicionálásra. Ilyenkor a kivitelezőknek sikerül úgy telepíteniük a rendszert, hogy annak tartozékai úgyszólván észrevehetetlenek: a légcsatornákat, vezetékeket, kompresszorokat, egyéb berendezéseket a vakolat mögé, illetve a mennyezet fölé helyezik, a lakótérben csupán falba simuló rácsok láthatók. A levegő beszívására és kifúvására szolgáló nyílásokat is elrejtik. A régebben épült lakásokba utólag telepített légkondicionálók esetében erre nincs mód, ott minden, a rendszerbe bekapcsolt helyiségben jól láthatóan megjelennek a beltéri egységek.

Érdemes átgondolni, hogy feltétlenül szükséges-e az összes helyiség klimatizálása. A szakemberek szerint a nappali és hálószobákat, továbbá a konyhákat szokás légkondicionálni, a mellékhelyiségeket felesleges. A rendszer kiépítése helyiségenként 150-200 ezer forintba kerül. Egy szabványos, 2,7 méter belmagasságú, 100 négyzetméteres lakás klimatizálására hozzávetőlegesen egymillió forintot kell áldozni. Szakemberek szerint a légkondicionálók piacán hasonló a tendencia, mint a mobiltelefon-készülékeknél, illetve -szolgáltatóknál: egyre tökéletesebb technika, egyre színvonalasabb szolgáltatás mellett az árak esnek.

Csak megbízható helyről

A magyar piac egyik vezető vállalkozása az ötven főt foglalkoztató Columbus Klíma Kft. Éves forgalma mintegy 2,5 milliárd forint. Fő tevékenysége légkondicionáló berendezések importálása és nagykereskedelme. Referenciamunkáik közé tartozik például az MTA Számítástechnikai Kutatóintézete székházának klimatizálása. Mind a szűkebb pénztárcájú, mind a tehetősebb megrendelők igényeit igyekeznek kielégíteni. A „legszakmaibb" eladócéggé próbálunk válni – mondja Váradi Gábor tulajdonos-cégvezető, aki egyben a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége klímatechnikai szakosztályának vezetője. Ennek érdekében nagy súlyt fektetnek az oktatásra. Nemcsak tanítják, hanem a gyakorlatban, mérésekkel be is mutatják, miképp lehet a megújuló energiaforrásokat kihasználni, azokból energiát nyerni. A csak hosszú távon megtérülő befektetéssel hiányt pótolnak, ugyanis a szakma iskolai tananyaga erre nem tér ki.

Ezt az űrt – kényszerűségből – nemcsak ők, hanem a piacon tevékenykedő cégek töltik ki. Általános gyakorlat, hogy a kereskedők az általuk kínált berendezések paramétereinek és környezetre gyakorolt hatásának megismertetésére tanfolyamokat szerveznek, amelyeken kinevelik saját szakembergárdájukat.

Rengeteg problémát okoznak a hipermarketláncokban forgalmazott, olcsó split klímaberendezések, amelyeket sokszor „csináld magad" szlogennel hirdetnek. (Split típusúnak nevezik azokat a klimatizálókat, amelyek kül- és beltéri egységből állnak, az előbbi végzi a „zajos munkát", a falakon belül csak egy csendes ventilátor zümmög.) A vásárlók az alacsony fogyasztói árhoz olcsó szerelési díjat „társítanak", vagyis megpróbálják maguk beépíteni a szerkezeteket, vagy képzetlen szerelőkre bízzák a munkát, így gyakoriak a hibák. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szakcégek nem szívesen helyezik üzembe a hipermarketekben, dömpingáruként beszerzett, többnyire távol-keleti berendezéseket, hiszen azokért nekik kell garanciát vállalniuk, holott valójában nem is ismerik pontosan a termékek műszaki adottságait. A HKVSZ – állítja a szakosztályvezető – mindaddig nem tudja felvenni a harcot az áruházakkal, az akciós, ismeretlen paraméterű apparátokkal, ameddig a veszélyt rejtő berendezések forgalmazását nem tiltják rendeletek. Nyugat-Európában csak bevizsgált minőségű, úgynevezett CE-tanúsítvánnyal, illetve -emblémával ellátott termékek kerülhetnek forgalomba; nálunk – egyelőre – nincs ilyen korlátozás.

Ipari méretek

Az Épületgépészeti Fővállalkozó Rt. elsősorban nagyüzemi légkondicionáló berendezések tervezésével, telepítésével és karbantartásával foglalkozik. Éves árbevétele 3 milliárd forint. A cég végezte például a 12 ezer négyzetméteres Zala A és B üzemcsarnok, továbbá az azokhoz tartozó 1200 négyzetméteres irodaépület és szociális létesítmény légkondicionálását. Az A csarnok teljes gépészete 157 millió forintba került.

Az üzemcsarnokok klimatizálása speciális feladat. Ezek az ipari létesítmények általában egyszintes, nagy alapterületű, egy légterű termek, amelyekben egyidejűleg több százan dolgoznak, ezért a friss levegő beviteléhez, szűréséhez, hűtéséhez, fűtéséhez, nedvesítéséhez (vagy szárításához) nagy teljesítményű gépek szükségesek. A nedvesítés általában csak télen, a fűtés miatt száraz levegő esetén, illetve egyes munkafolyamatok során indokolt (például akkor, ha ragasztóanyagokkal dolgoznak, mert azok megkötik a levegő nedvességtartalmát).

A nagyüzemi berendezések automatikus vezérlésűek. A legtöbb esetben felügyeleti rendszerhez csatlakoznak, amely lehetővé teszi, hogy a karbantartók figyelemmel kísérjék az összes egység működését. A berendezések motoros ventilátorokból, szivattyúkból, kazánokból, szelepekből és sok egyéb, mozgó elemből állnak, tehát számos meghibásodási lehetőséget rejtenek magukban. A telepítők általában tartalék egységeket építenek a rendszerbe. A csarnokokban alkalmazott klimatizálók hűtőteljesítménye néhány száz kilowattól egy-két megawattig terjed, a keringetett levegő mennyisége pedig óránként néhány tízezer, de akár néhány százezer köbméter is lehet. A berendezéseket háromhavonta ellenőrzik. Egy három-négy ezer köbméteres csarnok berendezésének karbantartása évente 1-1,5 millió forintba kerül.

Az irodák klimatizálásakor szigorúbbak az előírások, mint a csarnokoknál. A csendes helyiségekben tompítani kell a berendezések erőteljes hangját. Arra is ügyelni kell, hogy a levegő ne áramoljon túlzott intenzitással, hiszen a huzathatás kellemetlen, sőt ártalmas. Tervezéskor figyelembe kell venni, mennyien használják a szobákat, hol helyezkednek el az íróasztalok, milyen munkát végeznek, és milyenek a gépek. A komputerek, fénymásolók, faxok hőt termelnek, ezért – főként kánikulában – hűteni kell a környezetüket. Gyakran nem is a dolgozók kényelme, mint inkább a masinák tartós, hibátlan működése kívánja meg a légkondicionálást.

Erdők illata

Újfajta légkondicionáló készülékekkel jelentkezett a Panasonic. A berendezések működésének lényege: negatív ionokat termelnek, ezáltal különlegesen tiszta, friss levegőt bocsátanak a térbe. A kutatók csak nemrégiben fedezték fel, hogy az erdőkben, vízesések, szökőkutak közelében, vagyis olyan környezetben, amelyet különösen pihentetőnek találunk, túlnyomó többségben vannak a negatív töltésű ionok. Ez arra enged következtetni, hogy a tiszta levegő és az anionok magas száma együttesen kulcsfontosságú a természet nyugtató, sejtrevitalizáló erejében. A Panasonic ionfrissítő készülékei – gombnyomásra – a vízesések, erdők atmoszféráját juttatják az enteriőrökbe, mivel negatív töltésű ionokat generálnak. A berendezések ára hozzávetőlegesen 300 ezer forint.

Az ország egyik legnagyobb légkondicionáló rendszere a Camponában van. Két részből áll: 200 ezer köbméter kapacitású légkezelő gépből, továbbá az egyes boltokban lévő hőszivattyúkból. A gerinchálózatok leágazásai a boltokig vezetnek. Az üzletek hátsó terében szívócsonkok vannak, ezekre csatlakoznak a bérlők a saját klímarendszerükkel. Az üzletekben hőszivattyúk működnek, amelyek hűtenek-fűtenek, így a bérlők saját igényeik szerint szabályozhatják a hőmérsékletet.

Autóklíma: utólag drágább

Az autóklíma-berendezésekben ugyanolyan a hűtőkörfolyamat, mint a háztartási hűtőgépekben. A hűtőközeg az R 134 A nevű, ózonbarát szénhidrogén-vegyület, amelynek mínusz 26 Celsius-fok körül van a forráspontja. A meglehetősen illékony gáz zárt rendszerben folyékony halmazállapotban tartható (kompresszorral összesűrítik, ezáltal válik folyékonnyá), így hasznosítható az a tulajdonsága, hogy párolgása során hőt von el a környezetéből. A klimatizálóberendezések nagy előnye, hogy külső-belső és kizárólag belső keringtetést egyaránt lehetővé tesznek. Ez utóbbi funkció kivált akkor hasznos, ha például forgalmi dugóban vesztegelünk: belső keringtetésre kapcsolva lezárhatjuk azt a zsalut, amely kintről szívná a levegőt, így elkerülhetjük, hogy az utastér megteljen benzingőzzel és kipufogógázzal.

A közép- és felső kategóriás autók többségét beépített légkondicionáló berendezéssel dobják piacra. Ez 100-200 ezer forinttal növeli az árukat. Utólag jóval bonyolultabb és költségesebb az utastér klimatizálása, körülbelül kétszer annyiba kerül.

A szerelők szerint az autóklímák leggyakrabban a bennük lévő gáz elillanása miatt romlanak el. Két-három évente fel kell tölteni a rendszert. A műszeres vizsgálat és az újratöltés 10-20 ezer forintba kerül. A berendezések másik jellemzője, hogy meglehetősen sérülékenyek: koccanásos balesetkor szinte mindig károsodik a klimatizáló is.