A magyar gazdaság lehetőségei az Unióban
A gazdasági növekedés üteme 2002 első félévében 3 százalék, a másodikban 3,6 százalék volt. A GDP tavalyi 3,3 százalékos növekedése lassulás 2001-hez képest, de nemzetközileg igen tiszteletreméltó dinamika. A növekedés főleg az állami és lakossági (lakás)beruházások, valamint a lakossági fogyasztás bővülésének eredménye. Az export és az üzleti beruházások – melyek 1995-2001 között a növekedés fő hajtóerejét képezték – szerepe visszaszorult. A kivitel volumene ugyan 6 százalékkal nőtt (ami az európai dekonjunktúrához mérten szép teljesítmény), de messze elmaradt a korábbi 20 százalékos ütemektől. Az üzleti beruházások összege pedig jóval kisebb volt – a feldolgozóiparban csaknem 10 százalékkal! – a 2001. évinél.
Elhúzódó dekonjunktúra
A gazdasági fejlődés szerkezete is eltér a korábbi évekétől: a mindeddig a motor szerepét betöltő feldolgozóiparban 3 százalék körüli, a távközlésben erősen lassuló növekedés tapasztalható; ezzel szemben igen gyors (20, illetve 10 százalékos) bővülést produkál az építőipar és a kereskedelem. Stagnált a szállítás, a jó 2001. évihez képest jelentősen visszaesett a mezőgazdaság teljesítménye. Az elhúzódó dekonjunktúra hatása, hogy egyes külföldi cégek kivonulnak (miközben mások befektetnek), sok cég pénzügyi helyzete romlik (de összességében nem csökkent a profitabilitás), és a munkaerőpiac is érzékenyen reagál. A foglalkoztatás lényegében stagnált, a versenyszférában 0,7 százalékkal csökkent, a költségvetési körben (a nagy béremelés hatására) 1,5 százalékkal nőtt. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,5 százalékponttal emelkedett, a IV. negyedévben 5,9 százalék volt.
Az államháztartási egyensúly főként azért romlott 2002-ben, mert az utóbbi két évben a gazdaságpolitika valóságos célja a lakosság elégedettségének fokozása volt. A leköszönt és az új kormány egyaránt költekező politikát folytatott, s a kimutatott hiányt növelte az is, hogy a korábbi években keletkezett kvázi-költségvetési kiadásokat 2002-ben számolták el, sőt egyes 2003. évi kiadásokat is előrehoztak. Az államháztartás GFS-elszámolású hiánya a GDP több mint 10 százaléka, az úgynevezett ESA-95 deficit pedig a GDP 9,3 százaléka lett, ami rendkívül magas. A 2002-es folyamatokhoz kapcsolható valós deficit a GDP 6,5-7 százaléka között volt. Az államadósság a GDP-hez viszonyítva emelkedett, de annak 55 százalékát nem haladja meg.
Erős bérkiáramlás
A lakossági jövedelmek soha nem tapasztalt mértékben nőttek. A bruttó keresetek növekedése a költségvetési szférában csaknem 30 százalék, a versenyszférában 13,3 százalék, átlagosan 18,3 százalék volt. Az alkalmazotti adókedvezmény szeptemberi emelése következtében a nettó keresetek éves átlagban 1,3 százalékkal gyorsabban nőttek a bruttónál, így a reálbérek 13,6 százalékkal, évtizedek óta a legmagasabb ütemben emelkedtek. Ezen belül a költségvetési szférában jóval 20 százalék feletti, az üzleti szférában 10 százalékos (a teljesítmények javulását háromszorosan meghaladó) a reálkereset növekedése. Az üzleti szféra gyors bérnövekedése részben a minimálbér emelésével és az emiatt bekövetkezett bértorlódás feszítő hatásával magyarázható, de valószínűleg nagy szerepe volt ebben a munkaerő-piaci bérversenynek is. A nyugdíjak reálértéke az automatizmusok alapján közel 10 százalékkal, az egyszeri intézkedéseket is tekintetbe véve 14 százalékkal javult. Az egyéb jövedelmek viszonylag kevésbé emelkedtek, így az egy főre jutó reáljövedelem kb. 11 százalékkal nőtt. A lakosság leginkább (a költségvetésből támogatott) lakás- és ingatlanbefektetésekre, illetve fogyasztási igényeinek kielégítésére használta fel többletjövedelmét. A fogyasztás kb. 8 százalékkal bővült, 31,5 ezer lakás épült fel. Mindezek miatt a pénzmegtakarítások rátája erőteljesen tovább mérséklődött (a korábbi 4 százalékról 2 százalék alá).
A magyar gazdaság nemzetközi versenyképességét hátrányosan érintette, hogy a világgazdasági recesszió idején gyors bérnövekedés indult be, s ezzel egyidejűleg a forint erőteljesen felértékelődött. A versenyképesség-romlás a fajlagos bérköltség alapján számítva 2001-2002-ben együttvéve az üzleti szférában 20 százalék feletti volt, ami nagyon sok. Mindez az idegenforgalomra gyorsan és erősen hatott (tavaly a bevételek 800 millió euróval csökkentek, a kiadások 200 millió euróval bővültek); igaz, egyéb tényezők is szerepet játszottak a turizmus kedvezőtlen teljesítményében. A versenyképesség-romlás az áruforgalomban gyengébb és elnyújtottabb volt: a csodával határos, hogy ilyen gyors fogyasztásnövekedés mellett a behozatal (különösen a gépberuházások visszaesése, vagyis a modernizáció lassulása miatt) kevésbé nőtt, mint a kivitel. A külkereskedelmi áruforgalom hiánya 2002-ben lényegében megegyezett a 2001. évivel (3,4 milliárd euró az előző évi 3,5 milliárd euróval szemben), de ezen belül a II. félévben már nőtt. A folyó fizetési mérleg hiánya is "megtáltosodott", a 2001. évi 2 milliárd eurós hiány egynegyede, a 2002. évi 2,8 milliárd eurós hiány közel fele az utolsó negyedévben keletkezett.
Tavaly az éves átlagos infláció csaknem 4 százalékponttal, a decemberi 2 százalékponttal csökkent (5,3, illetve 4,8 százalékra). Ebben azonban döntő szerepe volt a mesterséges, illetve az átmeneti okoknak. Például annak, hogy az egymást követő kormányok hosszú éveken át tolták maguk előtt az energiaárak világpiacihoz igazítását, vagy a költségek emelkedését nem követték a szállítási, a közlekedési és a postai tarifák. Ez a vártnál gyorsabb, de részben nem valós piaci folyamatokon nyugvó dezinflációs folyamat azonban a nyár végén elakadt, enyhe emelkedés is bekövetkezett. Szerepe volt ebben az olajár világpiaci növekedésének, a dohány jövedéki adója emelésének és a belföldi kereslet élénkítésének.
Pénzpiaci hullámvölgyek
A pénzpiacon 2002-ben, de különösen a IV. negyedévtől egyre ellentmondásosabb folyamatok mentek végbe. A fiskális és monetáris politika, a jövedelemalakulás valódi összehangolása nem történt meg. A monetáris politika túlzottan ambiciózus (valójában racionális eszközökkel nem elérhető) antiinflációs célokat tűzött ki. Ráadásul leszűkítve és rövid távra értelmezte antiinflációs célját, s ennek érdekében – a reálfolyamatoktól függetlenül, a kedvezőtlen államháztartási és bérnövekedési folyamatokat ellensúlyozandó, az euróövezethez való mielőbbi csatlakozást elősegítendő – erős forintot és ehhez igen magas kamatokat tartott szükségesnek. Az európaihoz képest magas hozamok miatt és további forinterősödésre spekulálva a pénzbeáramlás egyre erősebbé vált. Felerősítette a folyamatot, amikor az ír népszavazás nyomán október végén gyakorlatilag eldőlt, hogy Magyarország 2004. május 1-jén csatlakozhat az EU-hoz. A forint mindinkább megközelítette a sáv szélét, tovább rontva ezzel a magyar cégek versenyképességét. (2002 végén 7,6 milliárd euró, a 2001. véginél 3,2 milliárd euróval több volt a hivatalosan is külföldi kézben lévő magyar állampapír-állomány.)
Legkésőbb a december végén, január elején kialakult gazdasági feltételek között a monetáris politikának értékelnie kellett volna a kitűzött cél elérhetőségét, és annak lehetetlensége, továbbá a nemzetközi viszonylatban túlzottan magassá vált kamatszint miatt át kellett volna értelmeznie politikáját. Ez hitelessé tette volna a sáv széléhez közel került forint némi gyengítését, s ennek eszközeként a kamatcsökkentést.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezt elmulasztotta, s ezzel 2003 januárjában tápot adott a forint erősödésére, illetve ekkor már a sávközép eltolására játszó spekulációnak. A két nap alatt beáramlott mintegy 5 milliárd euró elkerülhetetlenné tette a kamatok jelentős csökkenését, a forint gyengülését. A spekuláció nem érte el a célját, a kormány nem volt hajlandó az árfolyamsávot kiszélesíteni, a monetáris politika hitelessége viszont sérült. A beömlő hatalmas likviditás (a monetáris bázis 2 nap alatt 70 százalékkal nőtt) azonban olyan mélybe rántotta le a kamatokat, ami a belföldi pénzfolyamatok szempontjából nem lehetett tartós. A bankrendszert és a megtakarítókat súlyos reálveszteség fenyegette. Ennek elkerülése végett több hét után a bejött pénz egy részét az MNB – valószínűleg a dollár időközbeni gyengülését kihasználva – kiterelte. A betéti kamatok azonban viszonylag alacsonyan maradtak, és a pénzügyi folyamatok sokkal bizonytalanabbá váltak. Kényszerré vált a költségvetési és a monetáris politika korábbinál valósabb összehangolása.
Külső feltételek és belső várakozások
A világgazdasági körülmények nem adnak okot arra, hogy 2003-ban jelentősebb konjunkturális javulást várjunk. A legnagyobb országok gazdaságai ugyan kilábaltak a recesszióból, de nem kerültek stabil növekedési pályára. Ezzel egyidejűleg viszont erősödnek a világpolitikai kockázatok.
Az utóbbi hónapokban tovább fokozódott a bizonytalanság a világgazdaságban. Ez elsősorban az iraki háborúval, illetve ennek következményeivel kapcsolatos, hiszen nagy szerepet játszik a magas világpiaci kőolajárakban, az üzleti szféra jelentős beruházási döntéseinek halogatásában, a tőzsdeindexek esésében és az arany árának erőteljes ingadozásában. A GKI Gazdaságkutató Rt. prognózisa – melyen e cikk is alapul – azt feltételezi, hogy az iraki konfliktus egy térben és időben korlátozott akcióval a megoldás irányába mozdul el. Feltételezi azt is, hogy a NATO és az EU rendezi sorait, túljut a súlyos véleménykülönbségek okozta feszültségeken. Ebben az esetben a világgazdaságban lassú konszolidáció indul el, ami a nemzetközi politikai feszültség enyhülésétől függően esetleg már 2003 második felében éreztetni fogja hatását a reálfolyamatokban is. Így a fejlett ipari országok GDP-jének növekedési üteme a 2002. évi 1,5 százalékról 2003-ban 2 százalék fölé gyorsulhat.
A világgazdasági fejlődést leginkább meghatározó Amerikai Egyesült Államok GDP-jének növekedési üteme kedvező esetben a 2002. évi 2,3 százalékról 2,6 százalékra emelkedik. Az eurózóna GDP-je a tavalyi 0,8 százalékról 2003-ban talán 1-1,5 százalékra, ezen belül azonban Németország növekedése 0,4 százalékról legfeljebb csak 1 százalékra gyorsul.
A Brent típusú kőolaj ára hordónként kb. 7 dollár úgynevezett háborús (kockázati vagy félelmi) felárat tartalmaz a tartós árcentrumként viselkedő 25 dollár körüli szinthez képest. A GKI Rt. 2003-ra éves átlagban 27 dolláros hordónkénti olajárat vár, ami magasabb a tavalyi 25 dollárnál, de a háborút megelőző 32 dollárhoz képest az ár gyors esését feltételezi az év közepén, a világpolitikai feszültség enyhülését követően. (A dollár gyengülése miatt egy ilyen kőolajár hazai inflációs hatása nem számottevő.)
Pesszimista hazai vállalkozók
A hazai gazdasági szereplők egyre borúlátóbbak. A GKI Rt. által az EU módszertana alapján havonta végzett felmérés szerint az üzleti szféra várakozásai 2002-ben jellemzően stagnáltak, majd ezt 2003 elején markáns romlás követte. Az ipari, az építőipari, a kereskedelmi és a szolgáltatócégek egyaránt pesszimisták saját üzletmenetük jövőjét illetően. A lakossági várakozások – mint minden választási évben – tavaly is a nyár végén érték el maximumukat. Azóta lassú, majd 2003 elejétől erőteljes a romlás. A lakosság leginkább saját pénzügyi helyzetének rosszabbra fordulásától és a munkanélküliségtől tart, illetve pesszimista az ország várható helyzetével kapcsolatban.
Az idei várható fejlődés
Az idén éves átlagban a magyar gazdaság tartani tudja a tavaly II. félévi 3,6 százalékos növekedési ütemet, de az év elején némi lassulás valószínű. A belső gazdasági egyensúly javítása megkezdődik, de a béremelések áthúzódó hatása és a számtalan újabb ígéret miatt a korrekció 2003-ban még csak mérsékelt eredményeket hoz. Az üzleti szféra versenyképessége a két éven át tartó nagy romlás után nem csökken tovább.
A II. félévre várt némi gyorsulás fő tényezője az exportpiacok javulása és az üzleti beruházások szerény élénkülése. A gazdasági növekedés fő húzóereje azonban még a belföldi fogyasztói, valamint a lakás- és ingatlanpiaci kereslet marad. Az elmúlt két évben e területeken beindult folyamatok erőteljes hatással bírnak 2003-ra is.
A lakosság jövedelme az idén is dinamikusan nő, de ez jelentős részben a költségvetési szféra tavaly évközi béremeléseinek áthúzódó hatása. A költségvetési szektorban – a köztisztviselők kivételével – az idén jellemzően nem lesz új kiemelt béremelés, az üzleti szférában pedig a gyenge konjunktúra és a fokozódó verseny megfontoltabb bérpolitikát valószínűsít. A nettó keresetek most is lényegesen gyorsabban emelkednek a bruttónál. Az átlagos reálkereset mintegy 8 százalékkal, ezen belül az üzleti szférában 4 százalékkal, a költségvetésiben kb. 15 százalékkal nő. A nyugdíjak reálértéke a tavalyinál jóval lassabban, az automatizmusok alapján 4 százalékkal, de az egyszeri kifizetéseket is tartalmazó 2002. évi szinthez képest csak 1 százalékkal emelkedik. A gyerektámogatások reálértéke viszont a 2002. évinél gyorsabban nő (a családi pótlék növelése miatt; ugyanakkor a családi adókedvezmény reálértéke csökken, mivel mértéke változatlan marad, és a megemelt munkavállalói adójóváírással összefüggésben kevesebben tudják mindkét kedvezményt igénybe venni). Az egy főre jutó reáljövedelem csaknem 7 százalékkal bővül. Összességében tehát a jövedelmek szinte minden lényeges tétele ismét a GDP növekedését jóval meghaladó mértékben emelkedik, de az üzleti szféra reálbérei már nagyjából a teljesítményjavulással párhuzamosan alakulnak.
A lakosság továbbra is erőteljesen, reálértékben mintegy 6 százalékkal növeli fogyasztását. Gyorsan (de már nem gyorsulóan) bővül a lakáspiaci kereslet is. A nettó pénzmegtakarítási ráta alacsony marad, a hitelfelvételi expanzió folytatódása mellett ugyanis a pénzbefektetési lehetőségek nem elég vonzóak, a kamatok alacsonyak és instabilak, a tőzsdei folyamatok bizonytalanok.
Beruházások, egyensúlyi mutatók
A beruházások dinamikája a 2002. évi 5,8 százalékról 3 százalék körülire lassul. Ennek oka az önkormányzati és állami szféra fejlesztéseinek a költségvetési törvény által meghatározott, jelentős visszafogása. Az állami forrásból megvalósított tényleges beruházási teljesítmény azonban nagyobb lehet a kimutatottnál, mivel a fejlesztések egy részét a kivitelezők a 2004 elején esedékes kifizetésig hitelből finanszírozzák. Az üzleti szféra a tavalyi jelentős abszolút visszaesés után – különösen, ha a II. félévben elkezdődik a konjunktúra – kissé növeli beruházási keresletét.
A magyar termékek iránti külső kereslet valamelyest javul, az export euróban mintegy 10 százalékkal bővül. Ezt elősegíti, hogy az üzleti szférában a fajlagos bérköltség alapján számított nemzetközi versenyképesség 2003-ban már érdemben nem romlik tovább. A behozatal – a belföldi összkereslet továbbra is igen dinamikus bővülése és ezen belül az importgép-beruházások élénkülése miatt – az exportnál erőteljesebben gyorsul, így az áruforgalmi mérleg deficitje mintegy 4,2 milliárd euróra emelkedik (ebben szerepe van az 1 százalék körüli cserearányromlásnak is). Nem számítunk az idegenforgalom aktívumának emelkedésére, bár a forgalom élénkül. A folyó fizetési mérleg romlása az áruforgaloméhoz hasonló lesz, a deficit megközelíti a 3,6 milliárd eurót, ami a GDP majd' 5 százalékának felel meg. Ez magas, csökkentése a következő években kívánatos. (Már a 2002-es folyamatok is egyértelműen utalnak azonban arra, hogy egy EU-tagság felé haladó ország makrogazdasági folyamatainak, egyensúlyhiányának piaci megítélése egészen más, mint korábban.)
Az ipar, a kereskedelem és a távközlés teljesítménye 5-6 százalékkal, az építőiparé 8 százalékkal (a tavalyinál lassabban, de dinamikusan) emelkedhet. Mintegy 35 ezer új lakás készül el. Szerény növekedés várható a mezőgazdaságban és a többi szolgáltatási területen, valószínűleg nem változik a teljesítmény a szállításban. A foglalkoztatás stagnál, a munkanélküliségi ráta kissé tovább emelkedik, 6,2 százalék körül lesz.
Államháztartási kérdések
Az államháztartási kiigazítás erősen differenciált: a bérkiadások terén az áthúzódás miatt nagy növekedés lesz 2003-ban is, ezzel szemben nominálisan is szinte stagnálnak a működési kiadások, a különböző programok finanszírozása, az állami beruházások pedig lényegesen csökkennek. A kamatkiadások a GDP mintegy 0,3 százalékával mérséklődnek. Az államháztartás 2003-ban – a GKI Rt. előrejelzése szerint – kb. a GDP 1,5 százalékával szűkíti a belföldi vásárlóerőt. A kimutatott éves deficit az előirányzott 4,5 százaléknál több lesz, a GDP 5 százaléka körül várható. A privatizációs bevételekkel elérhető, hogy az eladósodottság ilyen hiány mellett se emelkedjen. A későbbi években a költségvetési konszolidáció folytatására lesz szükség. A hosszabb távú fejlődés szempontjából nagyon fontos lenne a leglényegesebb (egészségügyi, agrár, regionális, vasúti, energiapiaci) reformok előkészítésének felgyorsítása.
Az infláció 2003-ban várhatóan stagnál. Ebben szerepe lesz annak, hogy megkezdődik a különböző rejtett inflációs feszültségek feloldása. Az energiaárak elkezdenek közelíteni a világpiacihoz, így emelkedik a gáz- és a villamos energia, valamint számos infrastrukturális szolgáltatás ára. Mivel ez kétéves folyamat, a hatások jelentős része áthúzódik 2004-re. Az idén éves átlagban 5 százalék körüli (a tavalyi 5,3 százaléknál talán valamivel kisebb), de év végén a 2002. decemberinél (4,8 százalék) magasabb, 5,4 százalék körüli infláció várható. A jövedéki cikkek és a háztartási energiahordozók árai emelkednek a leggyorsabban, ezzel szemben mérséklődik a tartós fogyasztási cikkek árszínvonala, és enyhe árnövekedés várható a ruházati cikkeknél és az élelmiszereknél is. (Ez a decemberre vonatkozó előrejelzés most már lényegileg egybeesik az MNB 2003 februárjában közzétett prognózisával – 5,2 százalék -, mellyel egyidejűleg az MNB azt is bejelentette, hogy immár csak a 2004. végi cél elérésére koncentrál.)
Forintárfolyam – kérdőjelekkel
A pénzpiacon a bonyolult és bizonytalan helyzet fennmarad. Eleve nem könnyű egyensúlyt tartani a magyar infláció euróövezetinél magasabb szintje miatt. Az esetleges mindkét irányú kilengések csillapítása érdekében a monetáris politika gyakorlati érvényesítésében rugalmasságra és egyidejűleg a hitelesség visszaszerzésére van szükség. A világpolitikai helyzet elmérgesedése akár kamatemelést is indokolhat, míg másfelől a csökkenő országkockázatból fakadó bizalomerősödés újabb kamatcsökkentést is előidézhet. A jegybank új célrendszere (az idén lényegében árfolyamcél, jövőre inflációs cél) talán erre módot ad. Lehet, hogy az inflációscél-követés egész rendszerét – a GMU-csatlakozás stratégiájának kialakítása keretében – újra kell gondolni.
A forint 2003-ban erős marad, de a korábbinál nagyobb ingadozások lehetségesek az árfolyamban, a pénz- és tőkepiacokon. A reálkamatok jelenleg alacsonyak, a következő hónapokban az üzleti kamatok némi emelkedése valószínű. Az MNB márciusban relatíve kissé emelte az alapkamatot azzal, hogy nem követte az EKB kamatcsökkentését. A forint árfolyama eleinte valószínűleg a 10-13 százalékos sávban, 240-248 forint között fog ingadozni az erős oldalon. Az év vége felé azonban lehetséges, hogy – javuló nemzetközi környezetet és hazai teljesítményt feltételezve – az árfolyam ismét elindul a sáv széle felé.
A bizonytalan világpolitikai helyzetre való tekintettel a tőkepiacokon egyértelmű javuló trend csak 2003 közepétől remélhető. A nettó működőtőke-beáramlás a szerény 2001. és 2002. évihez képest (0,7, illetve 1,1 milliárd euró) 2003-ban gyorsul, s a privatizáció, valamint az EU-csatlakozás kiváltotta növekvő vonzerő révén valószínűleg eléri a korábban "szokásos" évi 1,5-2 milliárd eurót.
Középtávú perspektívák
A Miniszterelnöki Hivatal felkérésére a GKI Gazdaságkutató Rt., a Kopint-Datorg Rt. és a Tárki Társadalomkutatási Intézet Rt. 2003 februárjában elemzést készített az EU-csatlakozás Magyarországra gyakorolt középtávú gazdasági-társadalmi hatásairól. A hatásvizsgálat során két lényegesen különböző változatot hasonlítottak össze a kutatók. Egyrészt azt, hogy Magyarország 2004. május 1-jén kilenc további országgal együtt belép az Unióba, másrészt azt, hogy kilenc ország EU-tag lesz, Magyarország viszont nem. Ilyen értelemben a belépés és a kimaradás különbségét térképeztük fel.
Az EU-csatlakozás egy olyan, 13 éve tartó folyamat lezárultát jelenti, amelyben a kedvező hatások már sok éve érvényesülnek. Ezért a csatlakozás közvetlen pozitív hatásai már kisebbek, s többségükben nem 2004-2006 között jönnek felszínre. Azonban a csatlakozás Magyarország gazdasági felzárkózásának egyetlen valós esélye. Egy esetleges kimaradás ugyanis már 2003-tól nagy bizalomvesztést és instabilitást okozna, megkérdőjelezné az elmúlt évtized politikai és gazdasági erőfeszítéseit. Elvesztenénk a hazai és a külföldi tőke bizalmát, a forint gyorsan leértékelődne, ezzel az infláció megugrana, a gazdasági környezet erőteljesen romlana. Míg csatlakozási döntés esetén a kormányzat feladatait döntő mértékben a kiaknázható előnyök maximalizálása képezi, a "nem" döntés esetén a kormányzat a sorozatos negatív hatások, a lecsúszás kivédésével lenne elfoglalva.
Mind az "igen", mind a "nem" döntés esetén marad mozgástere a gazdasági-társadalmi jólétet szem előtt tartó nemzeti kormánypolitikának. Az "igen" megadja az esélyt az uniós átlaghoz való dinamikus felzárkózásra, de ez (mint azt az EU-hoz csatlakozók "középgenerációja", Írország, Portugália, Spanyolország, Görögország eltérő példáin láthatjuk) nem szükségszerűen következik be. A sikeres csatlakozás döntő mértékben függ a hazai intézmények professzionalizmusától.
A csatlakozással szűkülni fog viszont a kormányzat mozgástere abban, hogy sajátos politikai eszközeivel beavatkozzon a gazdaság működésébe. Ez pozitív hozadékkal járhat. Az EU számos gazdaságpolitikai területen kitűzi a célt, amely felé az országnak haladnia kell. Ilyen például a maastrichti kritériumrendszer, amelyhez való közelítés, majd csatlakozás jótékonyan tompítani fogja a "politikai" üzleti ciklusokat, fegyelmező erőként működik a kormányzati költekezési szándékokkal szemben.
Az uniós csatlakozás még szerkezeti átalakulásokkal jár a magyar gazdaságban és társadalomban. Ezeknek a mechanizmusai, nyertesei és vesztesei nagyon hasonlatosak lesznek ahhoz, amit a rendszerváltás során tapasztalhattunk. A gazdaságra és társadalomra gyakorolt hatások mértéke azonban közel sem lesz akkora, mint az elmúlt évtizedben. Pozitív döntés esetén az EU-támogatások és a hozzá kapcsolódó hazai források javítani fogják az elmaradottabb régiók jövedelmi pozícióját, hozzájárulnak az infrastruktúra fejlődéséhez, ezáltal a gazdasági tevékenység felpörgéséhez, továbbá segítik a humán (országos és regionális) infrastruktúra fejlődését, a gazdasági versenyképességet és az agrárgazdaságot. Mindezek nemcsak elősegítik az ország fokozatos felzárkózását a fejlett világhoz, de ezek segítségével a vesztesek is sokkal jobban megvédhetők, mint a 90-es évek első felében.
Belépés és kimaradás
A csatlakozás és egy végleges kimaradás más-más Magyarországot eredményez. Kimaradás esetén nem remélhető jelentős javulás az életkörülményekben, az infrastrukturális szolgáltatások színvonalában, a környezet védelmében, a termelésben felhasznált technológiákban és a nemzetközi versenyképességben. A várakozások romlása és az ebből fakadó – szélsőséges esetben akár pánikszerű – reakciók (például a pénzpiacokon, a befektetők elmaradásával vagy elmenekülésével) igen súlyos társadalmi-gazdasági válságot is kiválthatnak. Egy esetleges kimaradási döntés azonban a bizalomvesztés, a közhangulat megváltozása és a működőtőke-beáramlás lelassulása miatt akkor is súlyosan romboló hatású lenne, ha feltételezzük, hogy esetleg a következő körben (ha lesz ilyen) Magyarország számára egy késleltetett csatlakozás lehetősége előtt nem zárulnak be a kapuk. (Ez utóbbi esetben modellszámítások eredményeként az adódott, hogy az EU-belépés nyomán 2003- 2006 között a GDP évente átlagosan 0,8 százalékkal gyorsabban emelkedik, mint kimaradás esetén. A növekedés üteme 2004-től csatlakozás esetén minden évben eléri a 4 százalékot, kimaradás esetén egyetlen évben sem haladná meg a 3,3 százalékot.)
A GKI Rt. prognózisa szerint 2003-2006 során – EU-csatlakozást feltételezve – a lakosság fogyasztása évente átlagosan 3,9 százalékkal, a beruházások pedig több mint 9 százalékkal emelkedhetnek. A 4 év átlagos éves inflációja 4,2 százalék körül várható (5 százalék felettiről indul 2003-ban és 3 százalék környékére megy le). Egy esetleges kimaradás nyomán a várakozások romlása miatt 2003 közepén még optimista feltételezések szerint is kb. 11 százalékos, a sávközepet elérő gyors nominális leértékelődés következne be. Ennek hatásaként az átlagos infláció a 2003-2006-os időszak átlagában 6,2 százalék körül lenne, erőteljesen emelkedne 2004 közepéig, majd nagyon lassan csökkenne. (Szélsőségesen romló várakozások esetén a kimaradás akár az infláció 10 százalékpontos felugrását is előidézheti.)
Belépés esetén Magyarország 2004-2006 között a közösségi költségvetésből összesen nettó 1,4 milliárd euró forráshoz jut. A külföldi tőke beáramlása az erősödő bizalom hatására növekedhet, a nettó működőtőke-beáramlás elérheti az évi 1,5-2 milliárd eurót. Kimaradás esetén nemcsak az EU-transzferek maradnának el, s a működő tőke beáramlása mérséklődne mintegy a felére, de kedvezőtlen esetben tőkekivonásra is számítani kellene.
A gazdasági egyensúlyt az EU-belépés főleg közvetetten, a várakozások és a megítélés javulásán, a stabilitás erősítésén keresztül befolyásolja. Az államháztartás deficitje ugyan önmagában kb. a GDP 0,5 százalékával romlana (annak következtében, hogy egyes agrártámogatások elkerülik a költségvetést, és közvetlenül jutnak a gazdálkodó szervezetekhez, miközben a csatlakozás terheket ró a költségvetésre), de ezt a gyorsabb gazdasági növekedésből adódó forrásnövekedés jórészt ellensúlyozza. A külgazdasági (külkereskedelmi és fizetési) egyensúly terén pedig a nagyfokú stabilitást adó piachoz és intézményrendszerhez való csatlakozás lehetővé teszi a kimaradás esetén lehetségesnél valamivel nagyobb deficit lényegesen kedvezőbb finanszírozását; részben az EU-támogatások és a többletműködőtőke-beáramlás segítségével, részben a pénz- és tőkepiacon keresztül. Kimaradás esetén a pénz- és tőkekivonás (mértékétől függően) akár látványos romlást is okozhat mind az államháztartási, mind a fizetési mérlegben.
Az ipari növekedés húzóereje továbbra is a kivitel marad. A csatlakozás a kedvezőbb piaci lehetőségek és a javuló kapacitások miatt 9-10 százalék közötti ipari exportbővülést eredményezhet. (Rövid távon a csatlakozásból való kimaradás által előidézett forintleértékelődés kedvező lökést adhatna az exportnak. Ez azonban az új, korszerű kapacitások idetelepülése híján perspektívátlan – a fejletlenebb országokra jellemző – termelési struktúra konzerválódásához vezetne. Ezt felerősítheti, ha az EU-ból való kimaradás hatására a külföldi tőke egy része kivonul az országból.)
A csatlakozás esetén egyes szakágazatokban gondot okozhat, hogy az EU kedvezményes importot lehetővé tevő szabályai olyan fejlődő országokra is vonatkoznak, amelyek nem gyengébbek a magyarnál. Így a távol-keleti gépipari, elektronikai, illetve ruházati cikkek a mainál alacsonyabb vámtarifa mellett érkezhetnek az országba, termelőket szorítva ki a belföldi piacról. Az EU-csatlakozás egyik fő nyertese a növekvő beruházási kereslet előnyeit élvező építő- és építőanyag-ipar lehet.
Esély az agráriumnak
A magyar agrárgazdaság belépés esetén a támogatási rendszer megváltozása, a piacbővülés és beruházásnövekedés, a világ élelmiszeriparának koncentrációs folyamatába való bekapcsolódás révén viszont az eddiginél lényegesen gyorsabban, évi 3-5 százalékkal fejlődhet, esélyt kap a felzárkózásra. Az EU-csatlakozás kezdetben nem eredményez sokkal több támogatást a magyar mezőgazdaság számára, ennek eloszlása azonban jóval koncentráltabb lesz. A termelők mintegy 10 százaléka részesül majd támogatásban. A legnagyobb nyertes a gabonaipar, amely az összes támogatás mintegy 70 százalékára számíthat. A szarvasmarha-ágazat helyzete stabilizálódik. Kedvezményezett lesz a cukor- és dohányipar is. A kvótával nem szabályozott termékek (például a sertés és a baromfi, esetleg a zöldség-gyümölcs) esetében a támogatások megszűnése az első években gondot fog okozni.
Az EU-csatlakozás hatására a szolgáltatások területén is fellendülés várható. Felgyorsul a hazai szállítási (vasúti és közúti) infrastruktúra modernizálódása. Határozottan élénkül az ingatlanpiac. Az informatikai és távközlési piacon kimaradás esetén – fizetőképes kereslet hiányában – a szolgáltatóknak nem érné meg a minőségi előrelépést szolgáló fejlesztések végrehajtása.
A nemzetközi környezetvédelmi normáknak való megfelelés elengedhetetlen a társadalmi jólét európai szintjének eléréséhez. Környezetvédelmi célokra EU-források pályázhatók meg. A kimaradás a környezetvédelmi beruházások egy részének elodázásához, rosszabb környezeti állapothoz és életminőséghez vezetne.
A csatlakozás hatására a foglalkoztatás csökken a mezőgazdaságban (főleg a mellék- és kiegészítő foglalkoztatás terén), stagnál az iparban, a szolgáltatószektorban viszont nő. Öszszességében a foglalkoztatottak száma évi kb. 0,5 százalékkal emelkedik, míg kimaradás esetén ez alig 0,2 százalék. Növekszik a termelékenység, a hazai bérek közelítenek az EU-tagországok bérszintjéhez.
A magyar gazdaság uniós csatlakozása nem jár együtt az Európai Monetáris Unióhoz (az euróövezethez) való csatlakozással. Arra csak később, legkorábban 2007-ben kerülhet sor. Ehhez teljesíteni kell az úgynevezett maastrichti konvergenciafeltételeket, amelyek az árfolyamrendszerre, illetve az árfolyam változására; az infláció maximális ütemére; az államháztartási hiányra és az államadósságra (illetve annak trendjére), végül a hosszú távú hitelek kamatainak alakulására vonatkoznak. E feltételek teljesítése azonban már a következő években is behatárolja a gazdaságpolitika mozgásterét, illetve meghatározza a monetáris és fiskális folyamatok trendjét, s egyben elengedhetetlenné teszi az államháztartás reformjának folytatását.