Uniót Európával!

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. május 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 61. számában (2003. május 1.)

Az éppen egy év múlva bekövetkező eseményre minden bizonnyal másként fognak emlékezni az uniós csatlakozást megelőző időket is megélők és azok, akik már csak a könyvekből tájékozódhatnak a régi korról. A történelemkönyvek lehet, hogy említést sem tesznek a honfiak tépelődéséről, az igenlők és a nemek pártján állók megosztottságáról, és mindenről, amit mi tegnap átéltünk és ma megélünk. A jövő generációinak a tény lesz a fontos: beléptünk a 25-ök közösségébe, az Európai Unióba. Hogy unokáink további értékelése pozitív, avagy negatív lesz-e, az – a döntést követően nyugodtan mondhatjuk – nagyrészt rajtunk múlik.

A 13 évnyi felkészülési idő úgy telt el, hogy az ország népének túlnyomó része észrevétlenül szerezte ismereteit az Unióról, tudatos felkészítés csak az elmúlt egy-két évben kezdődött. Ezért őket szemrehányás nem illetheti. Jogosan tehető fel azonban a kérdés, hogy azok, akikre a vezetésüket bízták, megtettek-e mindent, hogy az idei áprilisi ügydöntést megelőzően és a jövő májusi belépésig eljuttattak-e és közölnek-e minden információt célzottan és olyan mennyiségben, hogy az elegendő legyen a boldoguláshoz. Úgy tűnik föl, sokaknak a tényleges felkészülésre egy év – vagy annál kevesebb – maradt, amikor is már inkább alkalmazkodni kell a közösségi szabályokhoz. A gazdasági és társadalmi kutatások egyértelműen az EU-igen mellett szóltak, s ez be is jött. Az emberek nagy része mégis inkább a vágyak, remények, és kisebb részben az illúziók alapján voksolt a belépés mellett, mintsem a nélkülözhetetlen ismeretek birtokában. Minden bizonnyal máshol sem volt ez másképp, s lehet, hogy így van rendjén, csak a hírek között élők csodálkoznak ezen néha.

A csatlakozás különböző szintjeit vizsgálva sem lehet kétségbe vonni a belépés kényszerűségét, pontosabban, hogy a jól felfogott érdekünk. A számmisztika is azt mutatja, hogy a befizetett tagdíj és a számunkra elkülönített támogatás alapján többletforrásokhoz juthat a társadalom és a gazdaság. De nem is a 2004-re beígért 369, majd az azt követő két évre garantált 470, illetve 564 milliárd forint támogatás elköltése okoz gondot, hanem annak megszerzése. Egyrészt keveset hallani arról, hogy felálltak-e már az EU kinyújtott csápjaihoz hasonlítható, a kifizetést segítő, majd a projektek megvalósítását ellenőrző intézmények. Másrészt sokak előtt még nem ismert a pályáztatás folyamata, a kritériumrendszer. Márpedig e kettő nélkül nehezen képzelhető el, hogy az EU támogatást folyósítana. Igaz, a napokban alakult meg éppen hatmilliárdos tőkével az Európa pályázat-előkészítő alap, amely gyorsított ütemben még ebben az évben mintegy 600-650 regionális, kistérségi, illetve önkormányzati pályázat elkészítését segítheti. Az intézmények beüzemelésére, a projektek kidolgozására, a hiányosság pótlására – ismerve a dolgok hazai menetét – nem oly sok idő a hátralevő fél év... Az már a következő időszak nagy kérdése lesz, hogy ki vállalja a felelősséget azért, ha nem lesz elegendő pályázat, avagy azok nem lesznek elég jók ahhoz, hogy az EU kasszájából fejlesztési forrásokhoz jussunk. Abba belegondolni is rossz, hogy a nettó befizetői egyenleg akár pozitív tartományba billenhet. Jó jel, hogy már látszanak a körvonalai az EU-konjunktúra s a piacgazdaság jegyében éledező új szakmának: megjelentek a hivatásos pályázatírók hirdetései.

Amúgy a nemzetgazdasági ágak közül a mezőgazdaságot leszámítva szinte mindegyik érett arra, hogy a benne foglalt vállalkozások nagyobb része versenyezzen uniós országbéli társaival. Az eleddig forráshiány miatt elmaradt különböző infrastrukturális beruházások az uniós támogatások révén új lendületet vehetnek. A szállítás, az út-, vasútépítés, a légi közlekedés, a sokáig mostohagyermek környezetvédelem, de az oktatás is, mind friss forráshoz juthat. Hogy elegendőhöz-e, az a pályázatok minőségétől és a nyerési gyakoriságtól függ. (A mezőgazdaság, mint annyiszor máskor, most is a sötét ló szerepét kénytelen viselni. Nemzetgazdasági súlyát tekintve bármilyen irányba elviheti az egyébként is nehéz helyzetbe kerülő költségvetést, a büdzsére gyakorolt hatások tompítására, s arra, hogy a támogatások elegendőek és megfelelően hatékonyak lesznek, a szólamok ellenére egyelőre nincs megnyugtató válasz.)

2004. május 1-jével tanulási és tapasztalási időszak kezdődik. Jól működnek-e az EU hazai intézményei, betarthatók-e a szabályok, hol vannak (koncepcionális és akár fordítási) hibák az ötezer oldalnyi csatlakozási szerződésben? Kezelni kell eddig ismeretlen, szokatlan helyzeteket, azonnali megoldásokat kell találni a felmerülő gondokra stb. A csatlakozást már átélt országok tapasztalt jövőbelátói úgy fogalmaznak, hogy már az is siker, ha az első évben nem lesz nagyobb gond. Persze ehhez hozzátartozik, hogy az ország lakossága realistán készüljön a rá váró szebb jövőre. Azaz a lila ködök helyett tényeket, példákat, hasznos tanácsokat és támogatást kell nyújtani az állampolgárok széles rétegeinek, a vállalkozóknak, a különböző szakmák képviselőinek – legjobb lenne mindezt személyre szabottan.

Egyelőre minden szem a közelgő csatlakozást jelző naptári napra szegeződik, holott mindenki tudja, hogy az igazi – pozitív és negatív – hatások közép- és hosszabb távon várhatóak. Éppen ezért nem csak pszichológiai megfontolásokból – minden szinten, a hátrányok ismeretében is – az uniós tagság által nyerhető előnyökre lenne célszerű koncentrálni. Ez igaz a politikusi attitűdökre, de egy cég vezetőjére vagy alkalmazottjára is. Látott-e már valaki olyan sikeres vállalkozót, aki csak a hátrányokra és a lehetséges veszteségekre koncentrált, s ekképp ezek elkerülésére tett lépéseket? Ha sikerül a pozitív mentalitást feléleszteni, akkor társadalmi méretekben esély van a nyugat-európai mintájú polgárosodásra, az öntudatos vállalkozói réteg kialakulására.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. május 1.) vegye figyelembe!