Könyv
A lélek is számít
Gazdaságpszichológia
Szerkesztette: Hunyady György és Székely Mózes
Osiris Kiadó, 2003. 940 oldal, 4980 Ft
Azoknak érdemes először a két szerkesztő – Hunyady György és Székely Mózes – átfogó közleményeit elolvasni a Gazdaságpszichológia című, huszonöt szerzőt felvonultató, tanulságos gyűjteményből, akiket nem zavar, hogy e tudományközi szakágazat máig alakulóban van. A témából az első könyvet már 1902-ben kiadta Gabriel Tarde. Mégis mindig akadnak az erős szórású tárgykörben újonnan tisztázandó kérdések, kidolgozandó féleredmények.
A hagyományos fenntartások egyébként a gazdasági viselkedés feltétlen racionalitásában hívőktől származtak. Ők attól tartottak, hogy az empirikus természetű lélektan összeházasítása az elméletekre támaszkodó közgazdaságtannal tévutakhoz vezet. Napjainkban az ilyen vélekedések túlhaladottaknak tetszenek. Említésüket azonban senki nem kerüli meg...
A több mint százoldalas, irodalomjegyzékkel, valamint név- és tárgymutatóval ellátott mű négy fő részre oszlik. Az elméletek és kérdések címűben alapvető összefüggésekkel és koncepciókkal ismerkedhetünk meg. Itt a leginkább tankönyvszerűek a definíciókban bővelkedő, kiérlelt írások. A gazdasági döntésekkel foglalkozó áttekintés (Móra Xavértől) már azt érzékelteti, hogy a tradicionális közgazdaságtan szabályait először a döntéselmélet "lazította fel." Ennek révén lett nyilvánvaló, hogy a haszonelvű közgazdasági ráció korlátozottan érvényesül.
A második fő részben a gazdasági magatartást többnyire a pszichológia oldaláról elemzik a kutatók. A fogyasztással kapcsolatos, közhelymagyarázó, de sokatmondó összefoglalás után igen életszerű a napi gyakorlathoz közel álló kérdések taglalása. Idesorolható a hirdetési nyelvezetre is kitérő cikk, vagy az ennél mélyebben szántó gondolatmenet a tulajdon és a tulajdonlás lelki mögötteséről. (Írta: F. Lassú Zsuzsa és Lisznyai Sándor.) Izgalmas a szerencsejáték-jelenséget, illetve az adócsalást témául kiszemelő két összegzés. A tőzsdei magatartás háttértényezőit helyenként ironikusan dolgozza fel Perczel Tamás.
Látszólag személytelenebbnek ígérkező világba vezetnek a Szervezeti magatartás beszámolói és kommentárjai. Ez a felületes benyomásunk azonnal módosul, ha megtapasztaljuk, mennyire gyakorlati hasznú jelenségekkel találkozunk a Vezető és menedzselés, a Tárgyalás, valamint A munkanélküliség lélektana olvastán.
Végül magvas tanulnivalóként és önálló szellemi teljesítményként kell nagyra értékelni két gondolatmenetet. Tarnai Márta a gazdasági folyamatokat befolyásoló bizalom témájában, Faragó Klára pedig az etikai problémákban igazít el, egyszerre nagyvonalúan és aprólékosan. Az ő munkáikból válik leginkább világossá, hogy a gazdaság egészéből és mikromindennapjaiból nemcsak kihagyhatatlanok a lelki, sőt érzelmi tényezők, de irányadó és konstruktív szerepet is játszhatnak – például a gazdasági környezetünket fenyegető dilemmák önpusztításmentes, ésszerű (és morális) megoldásakor.
A globalizáció kritikája
Farkas Péter: A globalizáció és fenyegetései
A világgazdaság és a gazdaságelméletek zavarai
Aula Kiadó, 2002. 284 oldal, 1990 Ft
Korunkat a gazdasági érdekek céljait irányító globalizáció, az eredmények, pénzügyi és más eszközök, a gazdasági folyamatok nemzetközivé, világméretűvé válása jellemzi. Az ezzel foglalkozó szakirodalom igen gazdag és sokszínű, de közel sem egységes, mint ahogy az érdekek is lényegesen különböznek egymástól.
A könyv szerzője tisztában van azzal, hogy a globalizáció egyre terjed, nehéz lenne megállítani. Elismeri pozitív szerepét a technikai fejlődésben, a civilizáció műszaki alapjainak a megteremtésében. Tisztában van azonban a globalizáció hátrányos hatásaival, arányossági zavaraival, szociális követelményeivel, ellentmondásaival is. Az ezekkel foglalkozó könyvének anyagát sokféle témára kiterjedő munkahelyi kutatómunkával gyűjtötte össze. Nem ellensége tehát a globalizációnak, de annak mai formáját sokoldalúan vizsgálva baloldali szemszögből elemzi és kritizálja.
A könyv visszatekint az 1970-es években kezdődött és a transznacionális társaságok tevékenységével összefonódott globalizáció történeti folyamatára, az eladósodás felgyorsulására; ez utóbbi veszélyezteti a nemzetközi pénzügyi rendszer egyensúlyát. A jövedelemkülönbségek és a munkanélküliség növekedése egyenlőtlen fejlődést okoz a világgazdaságban, aminek egyik következménye, hogy világszerte erősödik a globalizáció jelenlegi formája elleni tiltakozás.
Ezzel egy időben a világgazdaság homogenizálódása megy végbe, ami differenciálja az országok, térségek, kontinensek helyzetét is. A kormányok egyre kevésbé tudják saját gazdaságpolitikai eszközeikkel országuk fejlődését befolyásolni. A globalizáció terjedésével nőttek az ellentmondások, a válságok, a jövedelmi különbségek, nem csökkent a szegények, a nélkülözők száma.
A szerző megoldásként a fennálló feszültségek globális végiggondolását, egy "központi" válságkezelő program végrehajtását javasolja. Úgy véli, új, demokratikus gondolkodásmód kialakítása szükséges, amely a globalizáció eddigi veszteseinek érdekérvényesítésével jár, s előtérbe kerülnek a közösségi, szociális és kulturális értékek. Az (új)keynesizmus megvalósítása azonban jelenleg áthághatatlan akadályokba ütközik, annak alkalmazását a szegmentált érdekviszonyok nem teszik lehetővé.
A könyv áttekintést ad arról is, hogy az elmúlt évszázadban a hetvenes évekig a polgári közgazdasági elméletben John Maynard Keynes (1883-1946) angol közgazdász tanításai voltak érvényesek; előtérbe került az állami szerepvállalás. A globalizációs korszakban azonban a neoliberalizmustól várták a közgazdászok a nemzetgazdaságok, sőt a világgazdaság optimális fejlődését.
A szerző bemutatja a hagyományos gazdaságelméletek kilencvenes évekre bekövetkezett zavarát, a neoliberalizmus és a gazdaságpolitikai gyakorlat egyre bonyolultabbá váló viszonyát, ismerteti a fejlődéselméleteket, a piaci viszonyok és az állam gazdasági szerepével foglalkozó nézeteket, valamint azok viszonyát a gazdaságpolitikai gyakorlathoz.
Per nélkül
Dr. Eörsi Mátyás – Dr. Ábrahám Zita: Pereskedni rossz!
Minerva Kiadó, 2003. 240 oldal, 2800 forint
Felejts el ügyvédet, bíróságot, hiszen ki képviselhetné jobban az ügyedet, mint te magad? – biztatja az olvasót a frissen megjelent Pereskedni rossz! című kötet. A könyv szerzői a hazánkban még alig ismert mediációt, a szelíd konfliktuskezelést ajánlják mindazoknak, akik gyorsan és olcsón szeretnék családi, munkahelyi problémáikat, vagy az üzleti világban, netán az orvos-beteg kapcsolatban kialakult vitájukat megoldani.
A Minerva Kiadó gondozásában napvilágot látott kötet az első hazai összefoglalója e témának. Megszólal benne a közvetítői tevékenységről szóló törvény előkészítésében, megalkotásában részt vevő jogász, ügyvéd, pszichiáter, szociológus, békéltetőtestületi elnök és a mediációval hivatásszerűen foglalkozó szakember.
Pereskedni rossz. Ezt mindenki tudja, így aki csak teheti, messziről elkerüli a bíróságokat. A konfliktusok mindennapi életünkben sajnos elkerülhetetlenek, de nem szükségszerű, hogy a vitában álló felek a bíróságon kössenek ki.
A mediációnak hírverést teremtő könyv a bíróságok előtti pereskedés hátrányait ecsetelve felsorolja a közvetítői szolgálat előnyeit. Nemzetközi tapasztalatok szerint a konfliktusok kezelése ezzel a módszerrel nagyon sikeres: az esetek 85 százaléka zárul olyan megállapodással, amit a felek be is tartanak. A mediáció olcsóbb, gyorsabb, mint a bírósági eljárás, alkalmazása nagymértékben tehermentesíti a taláros testületeket. Ugyanakkor a sikertelen próbálkozást követően a felek akár bírósághoz is fordulhatnak, tehát előttük sem zárul be az igazságszolgáltatás kapuja.
A jogviták rendezésére lehetséges megoldásként választható tehát a mediáció, azaz a közvetítés, aminek lényege, hogy a közvetítést végző a feleket csupán hozzásegíti a jogvita egyezséggel történő lezárásához. Ebben az eljárásban a közvetítő nem vizsgálja a felróhatóságot, nem állapít meg felelősséget, csupán közreműködik az egyezség létrejöttében.
A kötet felsorolja és részletekbe menően, gyakorlati példákkal illusztrálja azokat az élethelyzeteket, amelyekben alkalmazható ez a gyakorlat. Emellett megismertet a témát szabályozó törvénnyel, tartalmazza a mediációval kapcsolatos szakmai intézmények és fórumok címét, valamint tájékoztat a mediálással kapcsolatos képzési formákról.
Menny és pokol
Topsy Küppers: Minden álom Bécsbe vezet
A Magyar Könyvklub kiadványa
2003. 360 oldal, 1980 Ft
Kezdjük kivételesen az ajánlással, amit – valljuk be – legtöbbször átugrunk. "Azoknak a nőknek ajánlom ezt a könyvet, akiket a rossz hírük kötelez! – áll Topsy Küppers könyvének első lapján, ahol a szerző azt is közli, hogy a forrásanyag, amelyből Kálmán Vera életregényét írta, hiteles, csupán egy-két nevet változtatott meg.
Ki a főszereplő, ki Kálmán Vera? Kálmán Imrének, a magyar operett egyik világhírű mesterének, a Tatárjárás, a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Cirkuszhercegnő, a Montmartre-i ibolya szerzőjének a felesége, három gyermekének anyja, társa bőségben, fényűzésben és a bajban, aki a hitvesi hűséget kissé sajátságosan értelmezte.
Vera Natasa Makinszka egy szibériai kolostorban látta meg a napvilágot, édesanyja Szonja Makinszka, aki a szentpétervári társaság jövendő üdvöskéjeként nőtt föl. Ám mielőtt a társaság csillaga lehetett volna, elkövetett egy ballépést, szerelmi viszonyba bonyolódott a cár szárnysegédjével, a családos Konsztantyinovics herceggel. E kapcsolat gyümölcse volt Vera Natasa, s ha édesanyja híres szépség volt, a lány még vonzóbb ifjú hölggyé serdült.
Szonja kissé féltékenyen is kezelte gyermekét, akivel a fél világon keresztül menekültek a forradalom elől. Végül Berlinben kötöttek ki, ahol a kamaszlányt sorsára hagyta. Szerencsére Vera Natasa többre tartotta magát annál, hogy színház körüli szélhámosok könnyű prédájává váljon. Egy barátnőjével elvetődött Bécsbe, ahol szó szerint kiszemelte magának a nála jóval idősebb, de fantasztikus jólétben élő Kálmán Imrét. Az antiszemita környezetben nevelkedett Vera elvétette magát a Siófokról, illetve Pestről Ausztriába települt zsidó zeneszerzővel.
A harmincas évek elején "nem árja" művésznek, entellektüelnek Bécsben élni lehetetlen volt, Kálmán Vera Horthy István közbenjárásával először Párizsba menekítette a családját, onnan egy másik fontos politikai személyiség segítségével az Egyesült Államokba.
Mi volt a pártfogás ára? Maga Vera. Kálmánt a házasságuk alatt mindvégig joggal gyötörte a féltékenység, a különlegesen szép asszony gátlástalanul flörtölt minden férfival, és egy-kettővel tovább is ment, beléjük szeretett, de a nehéz pillanatokban szilárdan állt Kálmán mellett.
Vera Kálmán megőrizte az operettkirály nevét, és még látta a könyv kéziratát, amelynek irodalmi értéke nem túl nagy, ám mindenképpen a kort, a bűnös XX. századot jól dokumentáló olvasmány.
Színház
Őszintétlen érzemények
Eugene O'Neill: Boldogtalan hold
A Budapesti Kamaraszínház előadása a Tivoliban
Rendezte: Tordy Géza
Zene: Vukán György
Főbb szereplők: Vasvári Emese, Kamarás Iván, Kránitz Lajos
Nincs O'Neill-dömping Pesten, de az igaz, hogy a Nobel-díjas amerikai író életművének fontos darabjai több színházban késztették munkára a rendezőket. A Hosszú út az éjszakába tragikuma a József Attilában Sztarenki Pál figyelmét ragadta meg. A Budapesti Kamara (tivolibeli) Amerikai Elektrája után pedig Tordy Géza a szerző utolsó előtti drámáját vitte színre ugyanott.
A boldogtalan hold eredetileg hosszabb, mint a jelenlegi változat. A kiváló színész-rendező tudatosan lerövidítette. Meggondolt szándéka a mostani kétrészes előadás végén lesz világossá. A három főszereplő – apa, lánya s az utóbbi szerelme – közötti emberi kapcsolatok kiúttalanságára helyezte a fő hangsúlyt, háttérbe szorítva az üzleti ügyeket. A durva modorú, magát kikapósnak hazudó vidéki vénlány meg a fővárosban züllő ideálja olyan őszintétlen, gubancos viszonyban van egymással, amit csak úgy lehet kibeszélni (vagy mégsem) az adott holdfényes éjszakán, ha viszonylag mellékessé törpülnek az egyéb körülmények. Az alkoholizálás közben zajló szerelmi gyötrődések ennek az értelmezésnek megfelelően emelkednek – zenei kifejezéssel – vezérmotívummá.
Kissé lerázva magunkról súlyos hatásukat, ismét utólag jövünk rá, hogy a kocsmázó, de keményen dolgozó atyát és hányaveti, ám sérülékeny leányát valamilyen titkos szeretet köti össze. Természetük hasonlósága hozzájárul másokat elutasító, provokatív magányosságukhoz.
A puritán – székből, padból, whiskys flaskából álló – díszletek közt kevés jót ígérő, zaklatott dialógusok folynak. Hogy lényegében mindez mellébeszélés, azt a színészek viselkedéséből lehet kikövetkeztetni. A kezdeményezésben (renitenskedésben) a lány viszi a prímet; Vasvári Emese tökéletesen kidolgozott alakításában. A vendégként föllépő Kamarás Ivánnak az a dolga, hogy ellenálljon mind a saját, mind a partnere vonzalmának. Ezt úgy oldotta meg, hogy kezdettől jeleket küldözget akaratgyöngeségéről és férfiegzisztenciája bizonytalanságáról. A hol faragatlanul hangoskodó, hol hallgatásba süllyedő trió harmadik tagja Kránitz Lajos. Rácáfolva robusztusságára, inkább a zord külső mögött megbúvó gyöngédséget éreztette.
Tordy Géza koncepciózus következetessége, színészvezetésbeli tapasztaltsága és határozottsága modormentes egyensúlyt teremtett a színpadon. Az alig pár négyzetméternyi játéktér világítása nem adott módot az "igazi" holdfény imitálására. A sorsdöntő éj eseményei így is erőteljesen fölidézik egy nagy író dráma- és emberismeretét.
CD
Ihlette: az utazás
Wagner Grammy-díjas Tannhäusere
Vezényel: Daniel Barenboim
Teldec kiadvány
Az idén az operafelvételek kategóriájában a Teldec albuma nyert Grammy-díjat. A CD Daniel Barenboim Wagner-sorozatának második darabja. Az első A bolygó hollandi volt, és nyilván várható a folytatás is, hiszen a világhírű zongoraművész-karmester a Berlini Állami Operában áprilisban a Trisztán és Izoldát adta elő, nagyjából ugyanazokkal, akikkel a hangfelvételeket készítette.
Nos, A bolygó hollandi, amelynek rögzítése szinte a Tannhäuserrel egy időben zajlott, nem kapott elismerést, kritikai fogadtatása is vegyes volt, főként azért, mert a Sentát alakító amerikai szoprán, Jane Eaglen nem nyerte meg az európai bírálók tetszését, noha az énekesnő otthon ma a legjelentősebb sztárok közé sorolható. Tény, hogy hangjának tónusa nem valami bársonyos, mégis kifejező.
A Tannhäuser sikerében nem kis része van a Bayreuthban is első számú előadónak számító Waltraud Meiernek (képünkön), aki Vénusz szerepét énekli. Meier orgánuma nemcsak szép, hanem érzelemtől fűtött is. Mellette a Wolfram von Eschenbachot megszólaltató Thomas Hampson varázsolja el bársonyos baritonjával a hallgatót.
A címszerepet a Wagner-tenorként ismert Peter Seiffert énekli, aki nemcsak a német zeneszerző műveiben, hanem Mozart Don Giovannijában, Beethoven Fideliójában is komoly sikert aratott. Minthogy a Robert Schumann Főiskolán kitűnő mesterektől tanult, stílusbiztonsága miatt a legigényesebb karmesterek, mint Nikolaus Harnoncourt, Simon Rattlen vagy Claudio Abbado is szívesen dolgoznak vele.
Akárcsak A bolygó hollandit, a Tannhäusert is egy utazás ihlette, a varázslatos türingiai tájon barangolva sejlett föl Wagnerban az ötlet, hogy a wartburgi vár lakóiról, a lovagkorról, a minnesängerek világáról komponáljon operát.
A műben két világ, két életszemlélet áll konfliktusban, az önmegtartóztató és a szerelmi mámornak hódoló. Boldog végkifejlet ilyen szélsőségek között nem képzelhető el, de a tisztaságot megszemélyesítő alak, a megbocsátó Erzsébet megváltja a kárhozattól Tannhäusert. Romantikus történet, romantikus zenével – jó hallgatni.
Kiállítás
Középpontban: a Fájdalmas Krisztus
Reneszánsz művek a Szépművészeti Múzeumban
Látható: 2003. június 22-ig
A Szépművészeti Múzeum Régi Szoborgyűjteményének kiemelkedő darabja az Andrea del Verrocchiónak tulajdonított terrakotta Fájdalmas Krisztus-szobor. Az 1400-as évek legjelentősebb firenzei szobrászának, Leonardo és Michelangelo egyik mesterének műve Pulszky Ferenc gyűjteményéből származik, és 1924 óta van a múzeumban. A látogatók elől sokáig elzárt szobor kiállítására nemrég befejezett restaurálása nyújtott alkalmat.
A reneszánsz képzőművészetben alkalmazott allegorikus ábrázolásban is jelen van a realitás, a közvetlen hatás: az ideális szépségű férfialak a sebére mutat, tartása valódi, emberi fájdalmat fejez ki. Verrocchio műve a Ión piramis terének centrumában áll, viszonylag magasra téve vonzza magára a belépő tekintetét.
A szobor históriáját, restaurálásának a laikus számára különösen érdekes történetét több tabló segítségével ismerheti meg a látogató. Vajon mennyire lehetünk biztosak benne, hogy a mű tényleg a firenzei iskola kiválóságának munkája? Erről a technikai vizsgálatok eredményeit bemutató dokumentumok adnak tájékoztatást.
A Fájdalmas Krisztus köré rendezett anyag nagy része a múzeum sajátja, amelyen kívül néhány nagy jelentőségű kölcsönműtárgy is látható most a londoni Victoria & Albert Múzeumból (például egy Krisztus-büszt a XV. századból), illetve az esztergomi Keresztény Múzeumból (például Filippo Lippi: Halott Krisztus angyalokkal).
A Verrocchio környezetéből származó terrakotta- és bronzszobrok egy-egy oltárképpel kiegészítve jól illusztrálják annak a műhelynek az újító szellemét, ahol a fiatal Leonardo is tanult. Verrocchio mesteri, tanári szerepére utalva olyan művek is ide kerültek, amelyek firenzei követőinek a munkái. A kiállítás azt a gazdag képi tradíciót is jelzi, amelyből Verrocchio is merített szobra készítésekor.
Film
Vissza lehet-e térni a pokolból?
A zongorista
Színes, feliratos, francia-lengyel-német-angol filmdráma
Rendezte: Roman Polanski
Főszereplők: Adrien Brody, Thomas Kretschmann, Emma Fox, Frank Finlay
Forgalmazza: A Best Hollywood
"Vallomás a zene erejéről, az élni akarásról és a bátorságról, ami az embertelennel való szembeszegüléshez kell." Bár Roman Polanski szavai összefoglalják A zongorista című film lényegét, mégsem elegendőek ahhoz, hogy visszaadják ennek a rendkívüli történetnek az erejét.
A témaválasztás eleve nehézségeket hordoz: mind a második világháborúról, mind a holokauszt borzalmairól számtalan alkotás született már, nehéz erről valami újabbat, valami mást megfogalmazni. Ugyanakkor a rendezőnek kiváló alapanyag állt rendelkezésére: a zongoraművész Wladyslaw Szpilman memoárjai, melyek közvetlenül a háború után készültek, ezért erőteljesek, frissek és valóságosak voltak. Ráadásul – és ezt a film is visszaadja – különös, szinte tudományos objektivitással ábrázolják a megtörtént eseményeket.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni a hasonlóságot az idei irodalmi Nobel-díjas regény, Kertész Imre Sorstalansága és a három Oscar-díjat nyert A zongorista között. Talán a világtörténelem jelenlegi alakulása az oka, hogy a közönség fogékonyabbá vált az ehhez hasonló történetekre? A nyilvánvaló történelmi egyezések mellett hasonló a két mű üzenete is: egyedül az emberi lélek, a legnagyobb borzalmak mélyén is megbújó, sokszor groteszkül hiábavalónak tűnő remény segíthet az életben maradásban.
Polanski azonban nemcsak Szpilman emlékiratait használta fel, hiszen gyerekkorában ő maga is végigélte Varsó bombázását, megélte a krakkói gettó szörnyűségeit. Saját elmondása szerint mindig szerette volna megfilmesíteni a lengyel történelemnek ezeket a fájdalmas napjait, de önéletrajzi filmet semmiképpen sem akart készíteni. Amikor azonban kezébe kerültek Szpilman memoárjai, már az első fejezet végére érve tudta, hogy ebből a történetből készíti következő filmjét.
A magyar származású színész, Adrien Brody számára – aki a címszereplő megformálásáért ugyancsak Oscart kapott – talán mégis a zenész fiának, a Japánban élő Christopher Szpilmannak szavai jelentették a legnagyobb elismerést: "Brody nem igazán hasonlít az apámra, mégis rendkívül meggyőző volt. Ahogy például azt a tálalószekrényt kinyitotta, és kiestek a tányérok, az tipikusan az apámra jellemző mozdulat volt. A film megnézése előtt féltem a csalódástól, de minden részlet igaznak tűnt. A családomról, akiket soha nem volt alkalmam megismerni, a filmben látott kép maradt meg."
Muzsika
Oroszok a Zeneakadémián
Várjon Dénes és a Matáv Szimfonikusok koncertje
2003. május 16. és 17.
Műsoron Sztravinszkij: Tűzmadár és Petruska, valamint Prokofjev: I. Zongoraverseny
Két színpadi mű zenekari változata, valamint egy versenymű hangzik el a hangversenyen, mindegyik a huszadik század első évtizedeinek újító törekvéseit reprezentálja. Az orosz tánc- és zeneművészek, írók, festők, szobrászok az 1900-as évek elején Párizsban kerestek menedéket, előbb a Raszputyin generálta téboly, majd a forradalom álságos puritanizmusa elől. Sztravinszkij is a francia fővárosban fűzte szorosabbra alkotói kapcsolatát honfitársaival, Gyagilev balettegyüttesével.
A Petruska premierjére Párizsban került sor, 1910-ben. A zenére Mihail Fokin készített koreográfiát, amely sajátságos módon dolgozott föl egy olyan történetet, amelynek központi alakja az orosz népmesék, vásári bábjátékok jellegzetes figurája, Petruska. A zenekari darabokban megmutatkozik az ifjú komponista rendkívüli tehetsége, a drámai szituációk zenei megjelenítése hatásos, a hangszerelés egyéni.
Sztravinszkij 1914-ben emigrált, haláláig (1971) külföldön élt. Vele szinte egy időben hódította meg az amerikai és európai koncerttermeket, operaházakat egy másik fiatal orosz muzsikus, Szergej Prokofjev. Ő azonban hazatért, és végigélte mindazt, amit a sztálinizmus (többek között) az alkotóművészekre mért. Prokofjev – szerencsétlenségére – ugyanazon a napon, 1953. március 5-én halt meg, mint Sztálin. Akárcsak Sosztakovics, ő is komponált néhány olyan művet, amelyeket később röstellt, ezek mégsem teszik hiteltelenné az életművet, a hangszeres darabokat, operákat.
Prokofjev első versenyművének megszólaltatása nehéz feladat. Várjon Dénes (képünkön) pályáján figyelemre méltó állomás lesz ez a hangverseny. A fiatal zongorista Rados Ferenc, Kurtág György, illetve Devich Sándor növendéke volt a budapesti Zeneakadémián, Schiff András pedig meghívta ausztriai és svájci mesterkurzusaira. Több versenyt nyert, nemzetközi karrierje is elindult, ma már jószerivel többet koncertezik külföldön, mint itthon.