Mosott pénzek alkonya?

Júniustól többen jelentenek

A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény az idén februárban elfogadott újabb módosítása júniusban lép hatályba (a gyanús esetek jelentésének kötelezettsége például ekkortól terjed ki az ügyvédekre és a közjegyzőkre is, lásd bővebben lapunk Mozgástér rovatában). Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) nyártól fokozott ellenőrzésekre készül. Azok az ingatlanforgalmazási, könyvelési vállalkozások és műkereskedések, amelyek nem teljesítik a jogszabály előírásait, pénzbírságra számíthatnak. Ezeknek a szakmáknak a képviselőire már 2001 decemberétől vonatkozik, hogy a pénzmosásra utaló ügyleteket jelenteniük kell (ez a "téglatörvény"-ként elhíresült szabályozás).

Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Intézeténél (SZBEI) egyébként az utóbbi években megszaporodott a bejelentések száma. 2001-ben még csak 1600, tavaly viszont már 6200 bejelentést regisztráltak. Az idén az első negyedévben 1800 jelzés érkezett. A dolog szépséghibája nemcsak az, hogy a bejelentések 95 százaléka pénzintézetektől származik, hanem az is, hogy ezek alapján igen kevés érdemi ügy akad. A bejelentések többsége ugyanis már eleve nem utal bűncselekményre.

A rendőrség az előző évben összesen öt új nyomozást indított, és az eljárások során állítólag 3 milliárd forint tisztára mosására derült fény. Az esetekről az ORFK-nál nem hajlandóak beszélni. Annyi azonban kiderült: a folyamatban lévő nyomozások többsége külföldi jogsegélykérelmekkel függ össze, aminek szakértők szerint az az oka, hogy a pénzmosással kapcsolatos bűncselekmények többségét egyelőre külföldi állampolgárok követik el Magyarországon.

Az, hogy a bankok tulajdonképpen mechanikusan jelentgetnek, tökéletesen érthető. Mint több pénzintézetnél is elmondták, az óvatosságuk oka, hogy a gyanúsnak minősíthető esetekben a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt akkor is felelősségre lehet vonni a banktisztviselőket, ha az, amit nem jeleztek a rendőrségnek, végül tökéletesen tiszta ügyletnek bizonyul. A szankció ráadásul hihetetlenül súlyos, még a bejelentési kötelezettségét gondatlanságból elmulasztó tisztviselő is két év szabadságvesztésre ítélhető.

Bizonytalanságok és ellentmondások

A pénzügyi szolgáltató szervezeteknek egyébként nem is kötelességük vizsgálni, hogy az ügyfelük folytat-e pénzmosási tevékenységet, vagy sem, tehát nem kell az ilyen jellegű tevékenység kiszűrését szolgáló ellenőrzéseket végezniük. A pénzügyi szolgáltató szerveknek csak az a kötelességük, hogy bejelentést tegyenek az ORFK-nak, ha a Pénzügyminisztérium (PM) ezzel kapcsolatban kiadott útmutatójában jelzett eseteket tapasztalnak. Ezzel a bizonyos útmutatóval azonban szakértők szerint több probléma is akad.

Az itt felsorolt ügyletek, körülmények például olyan ügyfeleknél is előfordulhatnak, akiknél fel sem merül a pénzmosás szándéka, ezért az útmutatók nem könnyítik meg a pénzügyi szolgáltató szervezetek vezetőinek dolgát, marad a jogbizonytalanság. Az ügyvédek és a könyvelők szerint minden irányelv és rigorózus felsorolás ellenére továbbra is kétséges, hogy mi tekinthető pénzmosásnak, és mi nem.

Ebből a szempontból – hívja fel a figyelmet Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének (MAKSZOE) ismert szakértője – a könyvelők és az adószakértők helyzete a legnehezebb, mert az ő munkaterületükkel kapcsolatban a PM-útmutató szinte kivétel nélkül olyan körülményeket minősít szokatlannak, amelyek általában az adócsalókra jellemzőek. Nyilvánvaló, hogy a "nem valós gazdasági eseményekről kiállított számla, illetve azonosítatlan számlák, nyugták könyvelésére irányuló kérés", vagy "az ismeretlen eredetű, jogcím nélküli átutalások, készpénzmozgások" inkább az adócsalás gyanúját keltik fel, semmint a pénzmosásét.

Ezzel szemben az ingatlanközvetítők kedvezőbb helyzetben vannak, hiszen ők a bejelentés elmulasztásának vádja esetén bátran hivatkozhatnak a föld- és illetékhivatalra, mondván, ha ez a két hatóság sem talált jelentenivalót az ügylettel kapcsolatban, akkor az ingatlanközvetítőnek sem kellett észlelnie a pénzmosásra utaló jeleket. Például: a pénzmosó személy vásárol kétmillió forintért egy mezőgazdasági ingatlant, amelyet továbbértékesít ötvenmillió forintért egy vele összejátszó családi gazdálkodó részére, aki az államtól felvett hitelből egyenlíti ki a vételárat. Az ingatlanközvetítő számára nem lesz gyanús a magas vételár, hiszen az illetékhivatali közigazgatási határozat ötvenmillió forintban határozza meg az ingatlan forgalmi értékét. Az ingatlanközvetítőnek arról sem kell tudnia, hogy a pénzmosó a vételár nagy részét visszatéríti a vevőnek.

Ügyvédek is bevett módszernek, és a jövőben is viszonylag veszélytelennek tartják az ingatlanok pénzmosási folyamatba kapcsolását. Ők azonban úgy vélik, hogy ezt a módszert az érintettek inkább a környező országokban gyakorolják. Az egyik módszer, hogy romániai, szlovákiai, vagy akár osztrák banknál jelentkezik valaki, hogy Magyarországon értékesített ingatlanának vételárát kívánja ott betétként elhelyezni. Igazolja magát, és bemutatja az adásvételi szerződést, sőt még az erre vonatkozó földhivatali beadványt is. A banktisztviselőnek ilyen esetben nincs jelentési kötelezettsége, hiszen semmilyen gyanús momentum nem akad. Ő ugyanis nem tudja, hogy az üzletet (amely egyébként is csak papíron született) időközben – a földhivatali kérelemmel együtt – visszamondták. Jogászok szerint a leírt példa az egyik legprimitívebb a legalább kétszázféle ismert trükkös megoldás közül. Persze ezek a fifikák sokszor inkább adóelkerülés szolgálatában állnak, nem pedig a pénzmosáséban.

Tisztázatlan kérdések

Az adócsalás vagy pénzmosás dilemmáját – hívja fel a figyelmet a MAKSZOE – jól szemlélteti a tagi kölcsön példája. Színlelt tagi kölcsönre akkor kerülhet sor, ha negatív előjelet mutat a vállalkozás pénztárának egyenlege. Ennek rendszerint az az oka, hogy a vállalkozások nem minden gazdasági eseményről készítenek bizonylatot, illetve egyes bizonylatokat nem adnak át könyvelőjüknek. Általában a költségek teljeskörűen dokumentáltak, de megszaporodnak a magánkiadásokra fordított számlák és az áfacsalás céljából beszerzett számlák összegével. Ezzel szemben a bevételek jelentős részét eltitkolják, ezáltal a bevételek nem nyújtanak fedezetet az elszámolt költségekre.

A fiktív, vagy az eltitkolt bevételből finanszírozott költségek viszont csak akkor szerepelhetnek a vállalkozás könyvelésében, ha annak forrását is megjelölik. Nyilvánvaló, hogy ilyen esetekben a valódi forrás, vagyis az adócsalás eltitkolása a cél. A palástolásra alkalmasnak ígérkezik a tulajdonos által nyújtott kölcsön jogcíme, hiszen az erről szóló bizonylatot "házon belül" gyorsan el lehet készíteni. Rendszerint a könyvelők a negatív pénztáregyenleg észlelésekor a tulajdonos tudta nélkül könyvelik be az "áthidaló" összeget, és csak utólag íratják alá a szükséges bizonylatot a tulajdonossal.

Az egész ügylet minősíthető adócsalásnak, de akár pénzmosásnak is. A minősítés nem csak elvi kérdés, hiszen ettől függ a büntetési tétel. A jogbizonytalanságot általános vélekedés szerint csak az évek múlva kialakuló bírói gyakorlat oszlathatja el.

Az ügyvédeknél és a közjegyzőknél még nem lehetnek tapasztalatok arról, hogy a jogszabály náluk miként is működik a gyakorlatban. Amint azonban azt egy jogi iroda vezetője lapunknak elmondta: nem látja, hogyan is segíthetnék ezek a szabályok a rendőrség pénzmosás elleni harcát. Az ügyvédek ugyanis eddig sem működhettek közre jogellenes ügyleteknél. Ennek ellenére, közismertek például az úgynevezett lakásmaffiás ügyek, amelyeknél mindenképpen jogászok játsszák a kulcsszerepet.

Annyi változás mindenesetre akad, hogy az az ügyfél, aki régebben elmondta az ügyvédjének, hogy bizonyos összegeket legalizálni szeretne, most a jogi tanácshoz is fedősztorikat talál majd ki.

Mi a pénzmosás?

A bűncselekményekkel szerzett pénzek jelentős hányada soha sem kerül meg. Az ilyen vagyonok legalizálását szolgálja a pénzmosás, amely a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a kábítószer- vagy fegyverkereskedelem, hanem a gazdasági bűnök révén szerzett összegeket is tisztára varázsolhatja.

Általánosan elterjedt (sokak szerint egyértelműen tévhit), hogy a "pénzmosás" Al Caponétól származik. Az egyik legismertebb amerikai gengszter ugyanis Chicago-szerte működtetett pénzbedobós, önkiszolgáló mosoda segítségével álcázta szerencsejátékokból, prostitúcióból, panamázásból és a szesztilalmi törvény megsértéséből származó jövedelmét.

Az adótanácsadók egyesületénél azt állítják, hogy a pénzmosás (money laundering) kifejezés sokkal későbbi keletű. Nyomtatásban először 1973-ban találkozhattak az olvasók ezzel a meghatározással – természetesen az USA-ban. A fogalmat a Watergate-botrányról szóló újságcikkekben – amelyek feltárták Nixon kampánypénzeinek "útvonalát", az amerikai cégektől egy mexikói ügyvéden át az elnök újraválasztását támogató bizottság pénztáráig – használták.

A pénzmosás egyébként azt jelenti, hogy az illegálisan szerzett pénz azonosságát veszti és legálissá válik. Ez igen egyszerűen hangzik, de a kivitelezés meglehetősen bonyolult. Nem véletlenül bontják (szakértők, elkövetők és bűnüldözők) különböző fázisokra.

A pénzmosás – kissé leegyszerűsítve – az áztatásból, lúgozásból és a centrifugálásból áll. Az áztatás tulajdonképpen az elhelyezés. Ekkor válik el a készpénz az alapbűncselekménytől, általában oly módon, hogy más országba csempészik, vagy közvetlenül – lehetőség szerint kisebb összegekben – pénzintézetekben helyezik el, rendszerint több stróman bevonásával. A tolvajnyelv az összeg kisebb, bejelentési kötelezettség alá nem eső részekre bontását és külön-külön elhelyezését strukturálásnak nevezi. A lúgozás vagy bújtatás (más elnevezés szerint rétegzés) szakaszában – az egymást keresztező és fedő vásárlások vagy elektronikus úton való átutalások következtében – a bűncselekményből származó pénz eredete követhetetlenné válik. Végezetül a bűncselekményből származó pénz bejut a gazdaságba, és a továbbiakban már úgy szerepel, mintha az eredete egy legális üzleti forrás lenne. Ezt a befejező fázist nevezik centrifugálásnak vagy integrálásnak.

Ennek eszköze lehet anonim társaság létrehozása olyan országokban, ahol a szigorú titkosság biztosított. Az off-shore helyszínek többsége például roppant megfelelő. Amennyiben a jövedelem feltűnés nélkül eljut idáig, akkor a lelepleződés esélye már igencsak csekély, hiszen a pénzt ettől kezdve akár hitelként fel lehet venni, akár hamis export-import ügyleteknél lehet forgatni. A pénztisztítás azonban általában nem egyszeri aktus, hanem foglalkozásszerűen űzött tevékenység, így az újabb és újabb akcióknál a veszély is mindig megismétlődik.

Egy kis történelem

A nyugati országok vezető pénzintézetei, Amerika és Japán bankjai 1988-ban szövegezték meg az úgynevezett bázeli nyilatkozatot. Ebben írták elő, hogy az ügyfelek személyazonosságát tisztázni kell, és a pénzintézetek szorosan működjenek együtt a nyomozó hatóságokkal, a pénzmosás felismerése érdekében pedig megfelelően képezzék ki a banktisztviselőket. Logikus lépés volt a pénzmosás elleni nemzetközi összefogás szorgalmazása, de a nyilatkozatban foglaltakat már közel sem tudták olyan egyszerűen átültetni a gyakorlatba. Becslések szerint Svájcban akkoriban több mint harmincezer ügyfél rejtőzhetett a teljes névtelenséget biztosító "B-űrlap" mögött, és naponta másfél tonna készpénz áramlott a helyi pénzintézetek trezorjaiba. 1992 őszén viszont – a nemzetközi nyomástól cseppet sem függetlenül – a bankok és bankárok hazájában is megszüntették a névtelen számlanyitás lehetőségét. A több ország kiemelkedő szakembereiből kifejezetten a pénzmosás felderítésére alakult Nemzetközi Pénzügyi Akciócsoport erről az évről készített jelentése szerint közben Amerikában és Nyugat-Európában 122 milliárd dollárnyi, kábítószer-kereskedelemből származó pénzt legalizáltak.