Papír + gumi + kábel = mobiltelefon
A több millió Nokia-használó közül kevesen tudják, hogy a mobiljuk márkája egy finn kisváros nevével azonos. Nokia – amit a cég már rég elhagyott – folyóparti település Finnország délnyugati részén, Tampere közelében. A valaha egyetlen majorság köré szerveződött agrárfalu 1596-ban írta be magát a finn történelembe: a parasztok serege itt vívta a svéd földesurak elleni felkelés legnagyobb csatáját.
Finn papír, német módszerrel
A település fejlődésében ennél is jelentősebb fordulatot hoz az a 250 évvel későbbi nap, amelyen egy művelt polgárcsalád 1838-ban született fia, a helsinki egyetemen bányamérnöki diplomát szerző ambiciózus üzletember, a finn iparosodás ifjú titánjainak egyike, Knut Fredrik Idestam fafeldolgozó és papírüzemet alapít Nokiában.
Az egyetem után külföldi tanulmányútra induló Idestamnak egy német üzemben látottak adják a fa papíripari felhasználásának ötletét. Egészen pontosan az 1863. május 3-án Wilchelm Ludwig Lüder gyárában tett, viharosan zárult látogatás. Az eredendően a kohászat iránt érdeklődő Idestam ott hall először Keller és Völter kutatásáról, amelyre Lüder alapozta módszerét. A munkások készségesen elmagyarázzák a technológiát, a tulajdonos azonban "ipari kémkedés" miatt kiteszi Idestam szűrét, aki azonban addigra eleget lát és hall ahhoz, hogy hazatérve meghonosíthassa az eljárást.
Korszellem és iparosodás
A történethez a történelem is hozzátartozik. A krími háború (1853-1856) folyományaként 1917-ig névlegesen önálló államként, de mégis szoros szálakkal Oroszországhoz kötött, erdőkben bővelkedő Finnországban a XIX. század közepétől a tízes évek végéig az egyik legélénkebben fejlődő ágazat a világszínvonalú papír- és bútoripar alapjait megteremtő fafeldolgozás. A feltörekvő finn vállalkozások egyik hajtóereje az export, amelynek jóvoltából javulhat a belső piac importellátása. Finnország időben, már a XIX. és a XX. század fordulóján találja fel a nyitott gazdaságot, amelyet az a vállalkozó szellemű, a gazdaságról optimistán gondolkodó, új technológiák iránt fogékony fiatal szakembernemzedék pörget fel, amelybe Idestam is tartozik.
A korábbi svédet felváltó orosz függőség ellenére a XIX. század közepének Finnországában e friss szellemiség és a kedvezőbbre fordult politikai légkör áthatja a gazdaság egészét. 1862-ben indul a vasút Helsinki és Hämeenlinna között, II. Sándor cár rendelete visszahelyezi közigazgatási jogaiba a finn nyelvet, s a saját pénz bevezetésével automatikusan fellazul a finn gazdaság külső kontrollja. Megannyi önálló vállalkozásnak kedvező feltétel.
Idestam kereken két évvel a pályáját eldöntő német út után, 1865. május 12-én kapja meg malomengedélyét. Nokiában adott a természetes energiát szolgáltató folyó és a környező erdőkben a fa nyersanyag – már csak bankhitel kell a papírgyártáshoz.
A mindössze néhány száz lakosú mezőgazdasági település arculatát átrajzolja a termelés felfutása. Idestam széles ügynöki hálózatot épít ki, termékei Oroszországba, Dániába, Franciaországba és Angliába is eljutnak, sőt a harmincas években már a papír őshazájának tartott Kínával is kereskedik. A sikert táplálja a szakmai nyilvánosság: a nokiai üzem második évében, 1867-ben aranyérmet kap a párizsi világkiállításon.
Barátságos tőkét kérek
Ugyanabban az évben az alapító részvényeket bocsát ki, hogy a drága bankhitel helyett barátibb tőkével támogattassa üzemét. A társaságból 25 százalékot jegyez a még az egyetemi években megismert politikus barát, Leo Mechelin, aki sokáig a Nokia egyik legfőbb finanszírozója marad, és beszállnak a Párizsban megismert szentpétervári gyáros Vargunyin testvérek is, akiktől Idestam a malom bővítéséhez szükséges pénzt kapja. Utat nyitva a további fejlődés előtt, a cég 1871-ben Nokia Aktiebolag néven részvénytársasággá alakul.
Az alapító mérnök fokozatosan fejleszti, finomítja a Lüdertől ellesett technológiát, de más kárán okulva megvédi szellemi tőkéjét: kívülálló nem teheti be lábát az üzembe. Szélsőséges orosz körök ugyan élesen támadják a viszonylagos önállóságot élvező Finnországot, a cég a romló politikai légkör ellenére prosperál. A feszültséget fokozza, hogy az eloroszosítást pártoló Bobrikov kormányzót 1904-ben meggyilkolja egy finn képviselő fia. Válaszul 1908 és az 1917-es végleges elszakadás között, a korábbinál sokkal erősebb orosz nyomás nehezedik Finnországra, amely ebből is profitál: az önállósulás útját keresve "megtanulja" a demokráciát, bár ennek lehetőségeit a Nokia 1916-ban elhunyt alapítója már nem élvezheti.
Előretörés, diverzifikációval
A céget veje, az irányításba 1880-tól bekapcsolódó Gustaf Folgerholm zökkenőmentesen, ám az alapító koncepciójával ellentétesen viszi tovább. Az öregedő Idestam már az áramszolgáltatói profil, a malom mellett épített vízi áramfejlesztő létesítésekor vitába keveredett vele, Fogelholm pedig most tovább diverzifikál, s az újságnyomó papír piacán vezető Nokiába többségi részvényesként beengedi az 1904-ben egyébként épp az áramszolgáltató miatt Nokiába költözött, szintén a növekedés lehetőségét kereső Finn Gumiműveket.
Az Amerikából indult "gumiláz" a XIX. század végén ér Finnországba. A finnek hamarosan megkedvelik a praktikus anyagból készült, vízálló lábbeliket. Az 1898-ban alapított Finn Gumiművek fő terméke évtizedeken át a kalucsni és a gumicsizma, emellett esőkabátokat, tömlőket, majd az autóközlekedés fejlődésével gumiköpenyt is gyártanak. A Nokiával ellentétben markáns marketingre és céltudatos formatervezésre is építő gumiművek 1920-tól használja a Nokia márkanevet. A cég sikerének egyik titka éppen a branding, amelyben az identitását védő országot átható nemzeti érzést is kihasználja. Utóbbira épül a korábbi orosz importot is kiváltó cipővédők ma már esetlenül hangzó "Finnországban finn kalucsnit" szlogenje. A cég egyik tulajdonosa, Eduard Polon képtelen magában tartani oroszellenességét: így épp Idestam halálának évében átmenetileg a gumiművek is elveszti egyik vezéregyéniségét. Polont Oroszországba internálják, ahonnan azonban a szocialista forradalom győzelme után épségben térhet haza.
A gumitermékek szerte Finnországban egy csapásra ismertté teszik a Nokia nevét: a legenda szerint évtizedeken át elképzelni sem lehetett olyan finn családot, amelynek otthonában ne lett volna legalább egy, a talpán Nokia-logót viselő, hosszú szárú fekete gumicsizma. A harmincas években a Nokia óriáscégnek számít, s az egykori falucska közel tízezresre duzzadt lakosságának mintegy kétharmadát foglalkoztatja.
Cégcsoport, koalíciós alapon
Folgerholm időközben visszavonul, Gunnar Bonsdorffot, majd 1919-ben a német, angol, svájci tanulmányok után hazatérő Ingwald Sourander mérnököt nevezik ki a Nokia élére. Őt tíz év múlva egy másik finn papírgyár alapítójának dédunokájaként "a szakmához közelállónak" tekintett Magnus Nordensvan váltja. A közel harminc évig regnáló Nordensvan amerikai tapasztalataival gazdagítja a Nokia cégkultúráját. Innovációt előtérbe helyező szemléletére szükség is van, hiszen az első világháború után a Nokia nehéz időszakot él át: magas infláció, növekvő adók nehezítik a finn vállalkozások helyzetét. A továbblépéshez szükséges fejlesztés csak az export növeléséből gazdálkodható ki, ugyanekkor a finn cégeknek szembe kell nézniük korábbi természetes külpiacuk, Oroszország elvesztésével. Nordensvan a több lábon állás stratégiáját választva további diverzifikációval igyekszik követni a piac által kedvezően fogadott irányokat.
A Nokia az 1912-ben alapított Finn Kábelművek részvényeinek többségét is felvásárló gumiműveken keresztül teszi az első lépést a telekommunikáció felé. A harmincas években mind élesebben vetődik fel a tulajdonosi körében szorosan összefonódott, gyakorlatilag azonban három önálló vállalatként működő, a saját területén egyként piacvezető papír-, gumi- és kábelgyár egységes vállalati keretbe szervezése. A logikus ötletet 1937-ben az igazgatóság mégis leszavazza, s a három cég továbbra is a részvénytulajdoni arányokat néha eltérítő "koalíciós" alapon működik együtt.
1939 és 1945 között Finnország három háborút visel: 1939-40-ben önállóan, majd 1941 és 1944 első fele között a németek oldalán a keleti területét ismét fenyegető Szovjetunió, majd 1944-1945-ben a németek ellen. 1950-ig a háborús károk helyreállítása és a veszteségek kompenzálása köti le a finn gazdaságot, amely kereskedelmi egyezménnyel normalizálja szovjet kapcsolatait. Ennek jóvoltából a finn export 15-25 százaléka a súlyos keleti szomszéd 1990-es összeomlásáig biztos piacra talál. A megállapodás a Nokia-érdekeltségek számára is előnyös: a kábelművek évtizedeken át az orosz piacon értékesítheti termelésének nagyobb részét.
Kutatás minden irányban
A cégcsoport vezető egysége 1920-tól 1960-ig a legdinamikusabban fejlődő kábelművek, amelynek többségi tulajdonosa, ahogy a papírgyáré is, a gumiművek. Határozott állásfoglalásával mégis a papírgyár dönt egy, a csoport egészének jövőjére kiható stratégiai kérdésben: a hatvanas évek elején hangsúlyosan támogatja a kábelművek elektronikai részleget létesítő kezdeményezését. A cél a félvezetők széles körű felhasználásának kutatása. A félvezetők laboratóriumi szinten már kiforrott, új technológiája akkoriban keresi az ipar felé vezető útját. Mivel a gazdaság minden szereplője számára újdonság, egyik érdeklődő sincs előnyösebb vagy hátrányosabb helyzetben, így a területre frissen lépő Finn Kábelművek is egyenlő eséllyel szállhat versenybe. A félvezető-kísérleteket irányító Kurt Wikstedt az elektronika megszállottja, aki tudósoktól fantasztákig változatos szellemi kapacitásokkal tölti fel a kutatóbázist, és szélesre szabja a mozgásteret. Mindennel megpróbálkoznak, de termék csak abból lesz, amire pozitív visszajelzést küld a piac.
Amikor 1967-ben ismét napirendre kerül, s ezúttal – hosszas előkészítő tárgyalások után – meg is valósul a harminc évvel korábban elutasított egységes szervezeti keret, már a 450 főt foglalkoztató új elektronikai részleg adja a cégcsoport nettó értékesítésének 3 százalékát. Az Oy Nokia Ab néven létrejövő új cég pedig négy fő profilt visz tovább: a papír, a kábel és a gumi mellett azonos súllyal emeli tevékenységei sorába az elektronikát. Szemben mai, egyetlen fő irányra koncentráló üzleti filozófiájával, a nyolcvanas években a Nokia még többfrontos stratégiát követ, és minden lehetséges irányban lendületesen fejleszt, így az elektronikában is. Ennek eredményeképpen a cég 1988-ra Európa harmadik legnagyobb televíziókészülék-gyártójává és a skandináv régió legnagyobb információtechnológiai cégévé válik.
Egyesülés és digitalizáció
A korabeli finn elemzők pontosan érzékelik a megújult Nokia hátterét: a társulásba a papíriparból jött a név, a kábelgyártásból a menedzsment, a gumiiparból a pénz. De talán még ők sem látják tisztán a hosszú távon a versenyképességet hordozó elektronika későbbi jelentőségét. A döntés életrevalóságát a mai Nokia távközlésben elfoglalt pozíciója fényesen igazolja.
Bár a hetvenes évek elején a telefontechnológia alapja még elektromechanikus, egyre többen hisznek a digitális adatátvitelben. A PCM (vagyis a pulzáló jelmodulációra épülő adattovábbítás) történetesen az egyesülés évében kifejlesztett, 1967-es Nokia-innováció, s 1969-ben a Nokia az első távközlési vállalat, amely az akkor érvényes nemzetközi telefon- és távírdai szabványrendszerekkel kompatibilis, de már a PCM-re alapozott készülékkel áll elő, s ezzel belép a digitalizáció korszakába. A hetvenes évek elejének meghatározó fejlesztési eredménye a már Intel-mikroprocesszorokat tartalmazó, magas szinten komputerizált DX 200-as digitális távközlési egység, amely továbbfejlesztett változataiban mindmáig a Nokia hálózati rendszereinek alapja.
Nagyjából ezzel egy időben válik lehetővé, hogy Svédország után Finnországban is kiépülhessen a normál távközlési hálózathoz csatlakozó, gépkocsikba épített mobiltelefonok hálózata. Bár más északi országok is hamarosan kifejlesztik hasonló rendszereiket, összekapcsolásukra és technológiai egységesítésükre – az NMT, vagyis a Nordic Mobile Telephony létrehozására – csak 1981-ben kerül sor.
Nemzetközi rendszerfejlesztés
A közös rendszer súlyt helyez a mobilok elfogadható árára és értéknövelt szolgáltatásaira, s ezzel a cég kiszélesíti a mobiltelefonálás iránti igényeket. A vezeték nélküli telefon mind több ember számára válik reális választássá. Ezzel párhuzamosan a mai, tenyérbe simuló készülékekhez képest különösen ormótlan első "hangládák" mérete folyamatosan csökken: a mobilok a kilencvenes évek első felében nyerik el maihoz hasonló, felhasználóbarát formájukat. A méret csökkentésében a finn design hagyományait követő Nokia az élen jár, s saját első, 1984-ben piacra dobott készülékéhez képest fokról fokra mintegy tizedére faragja le telefonjainak tömegét. A legnagyobb sikert az 1994-től gyártott 2100-as széria hozza: eredetileg 500 darab eladását tervezték, végül 20 millió készül belőle.
A nyolcvanas évek végére megkerülhetetlenné válik a teljes európai piac egységesítése. Az európai postai és távközlési hatóságok konferenciájának döntése nyomán dolgozzák ki a GSM, vagyis a Global System for Mobile Communications nemzetközi szabványát. A fejlesztésben a Nokia kezdettől közreműködik: Finnországban az első GSM-hívást a Nokia által szállított központon keresztül, Nokia készülékről bonyolítják le.
1991-ben a finn cég kilenc európai országba szállít GSM-hálózati rendszereket, hat évvel később már 31 országban közel 60 szolgáltató partnere van. Magyarországi tevékenységét 1993-ban kezdi meg, amikor elnyeri a Pannon GSM hálózat szállítására kiírt pályázatát – a rendszert 1994 áprilisában helyezik üzembe. A Nokia nem korlátozza tevékenységét kizárólag a GSM-re: 1994-ben fejleszti ki a további három szabvány, köztük a japán követelményeknek megfelelő, már említett 2100-as készülékcsaládot.
Előremenekülés, leépítéssel
A kilencvenes évek elején recesszióba kerül a finn gazdaság. A Nokia mindössze két divíziójára, a telekommunikációra és a mobiltelefon-gyártásra támaszkodhat. A nehézségek segítik a régen halogatott stratégiai változást: a kiterjedt cég karcsúsodni kezd. 1992-ben a Nokiát máig vezető Jorma Ollilát választják a csoport első emberévé, ezzel egy időben döntés születik arról, hogy más üzletágak leépítésével erőiket hosszú távon a távközlési rendszerekre és a mobilgyártásra koncentrálják. Ez a multinacionális céggé válás első stációja.
1993-ban világszerte összesen közel 50 millió mobil üzemel, szemben az akkori 600 millió vezetékes készülékkel, 1999-ben már félmilliárd mobil- és 800 millió vezetékes telefon szerepel a statisztikákban. A telekommunikációs bevételek egyre nagyobb része a mobilkommunikációból származik: az arány Japánban 45, Európában 40, az Egyesült Államokban 19 százalék. A kilencvenes évek végére a Nokia exportja meghaladja a finn papíripar – amelyből részben vétetett – teljes kivitelét, a bruttó hazai termékből pedig 4 százalékkal részesedik, s évente másfél százalékkal járul hozzá Finnország gazdasági növekedéséhez.
Sikeres válságév
A nemzetközi előretörés eredményeképpen a fejlett országok piaca telítődik. A mobilszolgáltatások forgalma 2001 folyamán 307 milliárd dollár, a világban 716 millió ember használ maroktelefont, és egy év alatt még 400 millió készülék értékesítése várható. Bár a szektor szakemberei tisztában vannak a növekedés korlátaival, kellemetlen meglepetésként hat, hogy 2002 első negyedében világméretben csaknem 4 százalékkal esik vissza a készülékek értékesítése: "csak" tízmillió új mobil kel el. Ugyanakkor beerősítenek a Nokia versenytársai: a Reuters szerint az amerikai Motorola piaci aránya egy év alatt 2 százalékkal nő, a Samsung 3, a Siemens 2 százalékot javít. A Gartner Dataquest szerint is tömörebbé válik a gyártók élmezőnye.
A tavaly 33 új termékkel piacra lépett Nokia júniusban bemutatja a 6610-es, színes képernyős, a WAP mellett multimédiás üzenetküldő szolgáltatással (MMS) is rendelkező készülékét, amely sztereó rádiót is tartalmaz. Megjelenését optimista prognózisokkal kíséri a társaság, amely a növekedés fő piaci forrását a régi készülékek lecserélésében látja.
A 2002. esztendő második fele minden mobilgyártónak nem remélt fellendülést hoz: a mobileladás 8 százalékkal bővül. Tavaly a Nokia csökkenő forgalom mellett 3 százalékkal javítja profitját, részesedése Európában 50, a világpiacon 38 százalékos, s ezt az idén 40 százalékra szeretné emelni.
Hazai felhasználókMagyarországon 2001 volt a mobil nagy esztendeje: egy év alatt közel kétmillióval nőtt az ügyfelek száma: már minden második lakosnak volt rádiótelefonja, míg a bekapcsolt vezetékes vonalak száma a lakossághoz viszonyítva csak 37 százalék, azaz 3,7 millió. A Westel Rt. közel 900 ezer, a Pannon 736 ezer, a Vodafone pedig több mint 300 ezer ügyfelet szerzett. A mobil-előfizetések száma 2001 tavaszán meghaladta a fix vonalakét, ekkor a mobilpenetráció 37-38 százalékos, de elemzők további növekedéssel számolnak. A hangtovábbítás nálunk is egyre inkább vezeték nélkülivé válik, a mobiltelefonból hétköznapi használati tárgy lett |