Út a csatlakozásig

Nehéz idők várnak a cégekre

Az egységes piacba történő integrálódás hosszabb időt vesz igénybe, s nem csekély anyagi és szellemi ráfordítást kíván mind a kormányzattól, mind pedig az üzleti szférától. 2003 és 2004 még a felkészülés időszaka lesz, s az EU-csatlakozás első eredményei csak ezt követően jelentkezhetnek. A nagyságrendi összefüggéseket érzékelteti, hogy a kormány 2002-re és 2003-ra összesen 888 milliárd forint költségvetési forrást hagyott jóvá az uniós csatlakozásra történő felkészülésre. Ezen belül a jogharmonizációra 215 milliárd forint, a harmonizált közösségi jogszabályok alkalmazásához elengedhetetlen gazdasági fejlesztésekre pedig 673 milliárd forint jut. A vállalatok szemszögéből nézve az egységes belső piachoz való alkalmazkodás az anyagiakon túl nem kis szellemi ráfordítást is igényel.

Integrálódás az egységes piacba

Az uniós piacba ágyazódásnak – az Európai Megállapodás végrehajtásán túlmenően – három területe különbözethető meg. (Arjan Lejour-Ruuid de Mooij-Richard Nahuis: Enlarging the internal market: implications for countries and industries. CPB Report, 2001/3, 28. oldal.) Az első az adminisztratív korlátok megszűnése vagy legalábbis olyan mértékű csökkentése az Európai Unió belső határain, mint amilyennel az EU-tagállamoknak kell jelenleg is számolniuk. Így mérséklődik a határátkelés költségigénye, mert megszűnnek, vagy legalábbis csökkennek a késések, kevesebb lesz a formalitás stb.

A második terület azzal kapcsolatos, hogy Magyarország fokozatosan és teljes mértékben átveszi az egységes belső piacra vonatkozó közösségi vívmányokat, beleértve a joganyagot és a nem jogszabályi formát öltő szabványokat, eljárásokat és gyakorlatokat. Ennek eredményeként megszűnnek a Magyarország és az EU között még meglévő úgynevezett technikai akadályok is, amelyek a hazai és a közösségi szabványok esetleg még meglévő különbségeivel kapcsolatosak.

Harmadszor, a Közösség piacához való integrálódás mérsékli a gazdasági szereplők kockázatait és bizonytalanságait. Az egyik ilyen kockázat az, hogy a termelő és a fogyasztó közötti láncban valamelyik gazdasági szereplő csődbe megy. Ez különösen a Magyarországról az EU-ba irányuló árumozgások esetében lényeges, mert az exporthitelgarancia-rendszerek kevésbé fejlettek az újonnan csatlakozott tagországokban. Ezzel párhuzamosan csökkennek a politikai kockázatok is, amelyekkel viszont inkább az EU-ból a közép- és kelet-európai országokba irányuló árumozgások esetében számolnak. Mérsékli a különféle kockázatokat és bizonytalanságokat a közösségi intézmények hatáskörének kiterjesztése az új tagországokra.

Magyarországról nézve ezek a kockázatok elhanyagolhatóak, sőt mosolyogtatóak. Az EU bizonyos gazdasági szereplői viszont számolnak velük, ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat. Így például sajtóinformációk szerint a szerényebb tőkeerejű kis- és közepes méretű vállalatok a csatlakozási szerződések hatálybalépésére mint jogi garanciára várnak ahhoz, hogy megindítsák tőkebefektetéseiket az új tagállamokban.

Kötöttségek nélkül

A hatások felmérését szolgáló modellszámítások abból indulnak ki, hogy a különféle nem tarifális vagy nem vámjellegű korlátozások (beleértve a láthatatlan akadályokat is, tehát azokat, amelyek nem akkor jelentkeznek, amikor az áruk átlépik a vámhatárt, hanem akkor, amikor forgalomba hozzák azokat) fokozatos megszűnése már jóval a csatlakozás előtt megkezdődött. A nem tarifális korlátok teljes megszüntetése, azaz a beépülés a Közösség belső piacába mind a termelési feltételekre, mind pedig a végső fogyasztási cikkek relatív árára hatást fog gyakorolni. A nem tarifális korlátok megszűnése nyomán az árak jobban tükrözik a relatív szűkösségeket, ezáltal az egyes országok jobban ki tudják használni természetes komparatív előnyeiket a kereskedelmen keresztül. Mivel a külföldi termékek ára csökken a hazaiakéhoz képest, ezért a külföldi áruk iránti kereslet nő. Ami viszont a termelés átrendeződéséhez vezet a kibővült Európai Unióban; javul a hatékonyság és nő a kibocsátás. A hatékonyságjavulás emeli a tőke határtermelékenységét, s ez ösztönzi majd a beruházásokat. A pótlólagos tőkefelhalmozás pedig erősíti a pozitív kibocsátási hatásokat.

A nem vámjellegű korlátozások, akadályok megszüntetése nyomán javulnak a cserearányok (exportárindex/importárindex). A javulás forrása az, hogy ezen akadályok lebontása nyomán az új tagországok a korábbi kötöttségek és költségek nélkül exportálhatják áruikat az EU más tagállamaiba. Ugyanakkor a nem tarifális korlátok felszámolásából nemcsak az exportőr, hanem az importőr országok is profitálnak, ez utóbbiak cserearányai is javulnak. A cserearányok javulása ösztönzi a termelés növelését az érintett országokban, így a fogyasztás és a jólét is emelkedik.

Ezek a hatások lassan, fokozatosan, hosszabb idő alatt bontakoznak ki. A számítások szerint a nem tarifális korlátok lebontása, ezzel összefüggésben az egységes belső piacba való beépülés 2004 és 2020 között az alapváltozathoz képest éves átlagban 0,5 százalékponttal gyorsítja a magyarországi GDP, 0,8 százalékponttal a fogyasztás és 0,4 százalékponttal a cserearányok növekedési ütemét. (Id. mű 30-31. oldal.)

A főbb szektorok közül a csatlakozásból a jármű- és az elektronikai ipar, a textil- és bőripar, az élelmiszer-feldolgozás és a nem elektromos gépipar fog a legtöbbet profitálni. A folyamat vesztesei közé várhatóan az egyéb szolgáltatások, a szállítás, a távközlés és az energiaigényes termékek gyártása tartozik majd. E hosszú távú hatásokhoz azonban túl kell élni a rövid távú kihívásokat.

A jogharmonizáció sajátosságai

Az egységes belső piacba való integrálódás legfőbb eszköze a magyar gazdasági joganyag közelítése a közösségihez, azaz a jogharmonizáció. E hosszabb ideje folyó munka négy formája különböztethető meg. Az első esetben a közösségi jogszabályokat az új tagállamok változtatások nélkül, hiánytalanul átveszik, tehát a hazai szabályozás a jogharmonizáció után pontosan megfelel a közösséginek.

A második esetben a közösségi rendelkezést speciális szabályként építik be a hazai joganyagba. Ekkor a meglévő hazai előírások általános szabályként érvényben maradnak, a közösségi irányelvet csak a közösségi tagállamokkal kapcsolatban alkalmazzák.

Harmadszor a magyar fél derogációt (átmeneti felmentést) kér. Erre azért van szükség néhány ponton, mert egyes közösségi jogszabályok átvételéhez Magyarországnak a megfelelő műszaki vagy gazdasági feltételek hiányában hosszabb időre van szüksége. Az EU által elfogadott magyar derogációs igények között szerepelt a külföldiek termőföldvásárlásának korlátozása a csatlakozást követő tíz évben. (A magyar kormány egyébként minimális szintre kívánta leszorítani derogációs igényeit.)

A csatlakozási tárgyalásokon Magyarország a következő négy területen kapott haladékot a közösségi jogszabályok alkalmazására:

A szennyvíztisztításban a közösségi jogszabályokat csak 2015 végétől kell teljes mértékben alkalmazni (bizonyos településeken már 2008, illetve 2010 végétől).

A csomagolási hulladékok körében 2005 végére kell elérni a legalább 50 százalékos hasznosítást, miközben az újrafeldolgozás mértéke egyetlen csomagolási anyagfajtánál sem maradhat tizenöt százalék alatt.

A veszélyes hulladékok égetéséhez használt berendezéseket 2005. június 30-áig kell korszerűsíteni vagy teljesen kicserélni.

A nagy tüzelőberendezések (erőművek, cement- és cukorgyárak) esetében a légszennyező anyagok kibocsátása terén 2004 végéig kell teljesíteni a közösségi határértékeket.

Negyedszer, az Európai Unió kér átmeneti felmentést valamelyik közösségi jogforrás alkalmazása alól (például a munkaerő szabad áramlása).

Jelenleg az alapvető magyar gazdasági jogszabályok mindegyike EU-konform. Nagyszámú hazai jogszabály tartalmaz olyan rendelkezést, amely Magyarország csatlakozása után lép hatályba. Túlnyomórészt közösségi rendeleteknek a magyar jogrendszer részévé válásáról van szó, mert a rendeletek hatálya csak a tagállamokra terjed ki, harmadik országokra nem. Mindennek ellenére szakértői becslések szerint a csatlakozási szerződés hatálybalépéséig még mintegy 600 jogszabályt kell kisebb-nagyobb mértékben módosítani. A magyar műszaki szabványok túlnyomó hányada is harmonizált.

A közösségi jogszabályok alkalmazása

Magyarország csatlakozásának rövid távú hatásai közül egyáltalán nem megnyugtató az átvett közösségi jogszabályok, tágabb értelemben a közösségi vívmányok nem jogszabályi formát öltő halmazába tartozó, a magyar jogrendszerben nem feltétlenül megjelenő együttműködési mechanizmusok hazai alkalmazása és főként eljuttatása a gazdasági szereplőkhöz. Különösen a kis- és közepes méretű vállalatok vannak hátrányban. Az Európai Unió ugyanis olyan sok jogszabályra és eljárásra épül, hogy azok áttekintésére e cégek vezetőinek nincs idejük.

Szinte biztosra vehető, hogy például az üvegesek még nem tudják, milyen ragasztó- és tömítőanyagot használhatnak fel, ha azt akarják, hogy a közösségi jogszabályok alapján működő biztosítótársaságok is elfogadják a javítást. E látszólag egyszerű kérdés 5-6 ezer kisvállalkozó működését határozza meg az üvegesszakmában. Ugyanígy, nem tudják a műanyagfröccsöntők, hogy milyen alapanyagból, milyen berendezéseken, milyen munkahelyi környezetben gyártott termékeket lehet forgalmazni az Európai Unióban. Ez az üvegeseknél is több szervezetet érint. A kiskereskedők nem ismerik, hogy a csatlakozási szerződés hatálybalépése után hogyan és mit kell változtatniuk az áruk csomagolásán és címkézésén.

Nagyon sok olyan, a biztonságot és a környezet védelmét szolgáló közösségi jogszabály van, amelynek alkalmazása nem merül ki abban, hogy az arra épülő magyar jogszabály megjelenik a Magyar Közlönyben. Alkalmazásukhoz a vállalati szférának, sőt sok esetben a központi államigazgatásnak és az önkormányzatoknak is rendelkezniük kell a megfelelő képességekkel és anyagi eszközökkel.

Példaként megemlíthető, hogy Magyarországnak át kell vennie az EU-ban 2003. január 1-jén hatályba lépett irányelvet a húskészítmények (nem nyers, hanem feldolgozott húsról van szó) címkéjének tartalmáról. A húskészítmények forgalmazóinak az eddiginél pontosabban kell meghatározniuk, hogy az adott húskészítmény mely állat mely részeit tartalmazza. A szabályozás nem a friss húsra, hanem a feldolgozott – főtt, füstölt, darált – készítményekre vonatkozik. Az irányelv pontosan szabályozza a zsír- és kötőszövet megengedhető arányát a húskészítményekben. Nyilvánvaló, hogy a jogszabály alkalmazása többletköltséget ró az érintett vállalatokra.

ISO 9000:	A termelő és a fogyasztó közötti kapcsolatokra vonatkozik. Iránymutatásokat tartalmaz a termelés, a termékek vagy a szolgáltatás minőségét befolyásoló tevékenységekre.
ISO 9001:	A tervezés, a fejlesztés, a gyártás, a szerelés és a szolgáltatás minőségbiztosítási modellje.
ISO 14001:	Környezetirányítási rendszer.
TQM:	Teljes körű minőségirányítás, amelyet jellemzően nagyvállalatok vezetnek be.
A tanúsítások 80%-a az ISO 9001 és az ISO 14000 rendszerekre jut.

Kritikus környezetvédelem

Az Európai Unióban a hulladékgazdálkodásra 70 közösségi jogszabály vonatkozik. Magyarország kettő kivételével már mindegyiket átvette. 2003 elején lépett hatályba a csomagolási hulladékok kezelését szabályozó kormányrendelet. Ennek értelmében a csomagolóanyagok visszagyűjtésében és hasznosításában 2005. december 31-éig el kell érni a harmonizált magyar hulladékgazdálkodási törvény által előírt, a közösségivel egyébként megegyező szintet. A keletkező hulladék 25 százalékát kell újrahasznosítani, 25 százalékát pedig égetőművekben el kell égetni. A gyártó és kereskedő vállalatok a törvény által előírt hulladékhasznosítási kötelezettség átruházása fejében licencdíjat fizetnek, így mentesülnek az eddigi környezetvédelmi termékdíj fizetése alól.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv szerint a települési hulladék biológiailag lebontható szervesanyag-tartalmának a felét 2007-ig hasznosítani kell. A szilárd és folyékony hulladékok lerakásában 2015-ig el kell érni a közösségi átlagot, azaz a hulladéknak csak 20 százalékát lehet lerakóban elhelyezni, 80 százalékát pedig újra kell hasznosítani. Gumiabroncsot 2003-tól nem szabad hulladéklerakóban elhelyezni, hanem elkülönítetten kell begyűjteni. A veszélyes hulladéknak legalább 30 százalékát kell hasznosítani 2008-ig. A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban képződő, biológiai úton lebontható növényi és állati hulladékok lerakását meg kell szüntetni. Egyelőre becsülni is nehéz, hogy ezek a rendelkezések hány gazdálkodó szervezetet érintenek, és milyen többletköltséget okoznak majd nekik.

Az integrált szennyezésről szóló irányelv értelmében, amelynek 2007-től kell az Európai Unióban is eleget tenni, a beruházások megvalósítását olyan környezetvédelmi engedélyeztetésnek kell megelőznie, amelynek keretében felmérik a levegő-, a víz- és a talajszennyezés kockázatait, és az elérhető legjobb, azaz a legkisebb környezeti veszéllyel járó technológia használatát követelik meg. A magyar kormány számításai szerint a bevezetéshez szükséges korszerűsítések finanszírozása jelenlegi áron mintegy 420 milliárd forint. Az nem ismert, hogy a költségek hogyan oszlanak meg az állam és a magánszféra között. Az viszont biztos, hogy a jogszabály alkalmazása meg fogja drágítani a beruházásokat.

Az ipari balesetek megelőzését célzó, úgynevezett Seveso-irányelv a veszélyes üzemek (vegyi üzemek, benzinkutak, kőolajvezetékek stb.) kockázatainak a felmérését és az ilyen üzemek közelében lakók tájékoztatását írja elő. Ennek becsült költsége 25 milliárd forint. Az irányelv értelmében valamennyi magyarországi veszélyes üzemnek biztonsági jelentést és kockázati tervet kell készítenie. Az első 100 veszélyes besorolású üzemnek veszélyességi övezetet kell meghatároznia. Ezeket a települések rendezési terveibe is bele kell venni. A biztonsági jelentésből ki kell tűnnie annak, hogy az adott üzem milyen veszélyt jelent saját dolgozói és a térségben élők számára. Külső védelmi tervet is készíteni kell, amely kizárólag a környékbeli lakosság védelmét szolgálja. A feladat horderejét érzékelteti, hogy egy két évvel ezelőtt készített környezet-egészségügyi felmérés szerint a magyar lakosság kétharmada van kitéve ipari vagy vegyi baleset közvetlen kockázatának akkor, ha a veszélyes üzemek mellett a vegyi és a fűtőanyagok fuvarozásában kulcsszerepet játszó főutakat is számításba vesszük.

Egy 1996-ban elfogadott, a jogharmonizációval szintén kapcsolatba hozható kormányrendelet szerint 2003. január 1-jéig vízforgató berendezéssel kellett ellátni a közfürdők medencéit. 2002 decemberében azonban az 1855 nyilvános fürdőmedence közül 690-ből még hiányzott a vízforgató berendezés, mert tulajdonosaiknak – nagyrészt önkormányzatok – nem volt pénzük a beruházás megvalósítására. A kormány ezért 2004. május 1-jére halasztotta az előírás kötelezővé tételét.

A források biztosítása, ezáltal a jogszabály végrehajthatósága érdekében pályázatot kívánnak kiírni részben a turisztikai célelőirányzat forrásaiból. A fentiekhez hasonló példák tetszés szerint sorolhatók.

Az elengedhetetlen minőségbiztosítás

A közösségi jogszabályokon kívül sok olyan, a magánszféra önkéntes együttműködésén alapuló ipari szabvány van érvényben, amelynek átvétele szintén anyagi terhekkel járó alkalmazkodásra kényszeríti a magyar vállalatokat.

A minőségbiztosítási rendszerek bevezetése a vállalati mérettől függően 6-18 hónapot vesz igénybe. Az időtartam függ attól, hogy az adott cég milyen tevékenységet folytat, hány telephelye van, hány főt foglalkoztat.

A bevezetéshez a vállalat teljes átvilágítására van szükség. A rendszer kiépítése után kerül sor annak tanúsítására. Az ISO 9000 rendszerek bevezetésének költségigénye vállalatnagyságtól függően (10 főnél kevesebbet, illetve 250 főnél többet foglalkoztató cégek) 0,8-1,6 millió forint. E rendszerek előnyei között a kedvezőbb partneri megítélést, a vevők nagyobb bizalmát és a tenderekre benyújtott pályázatok kedvezőbb elbírálását említik, ha – ez utóbbi esetben – minden egyéb feltétel közel azonos. A szabványok, a minőségbiztosítási rendszerek átvétele tehát önmagában nem javítja a magyar vállalatok nemzetközi és hazai versenyképességét, ennek elmulasztása viszont rontja azt. E rendszernek átvétele tehát a versenyképesség szükséges, de nem elégséges feltétele.

Hasonlóképpen versenyképességi hátrányokat szüntet meg a termékfelelősség tanúsítása. A termék gyártójának állítja össze a megfelelés bizonyításához szükséges dokumentációt, és azt egy külső minősítő szervezettel hitelesítteti. A dokumentációból például ki kell tűnnie az adott termék kockázati elemeinek, valamint annak, hogy ezeket a kockázatokat hogyan küszöbölték ki. Ha ez nem volt lehetséges, akkor fel kell hívni a felhasználó figyelmét az egyes kockázatokra a termékhez csatolt használati utasításban.

Veszélyelemzés, elhalasztva

A HACCP (Hazard Analysis Critical Control Point, azaz veszélyelemzés, kritikus szabályozási pontok) minden élelmiszer-termelő, -forgalmazó és vendéglátó-ipari szervezet számára kötelező, azaz az első termelőtől a végső fogyasztóig alkalmazandó nemzetközi élelmiszer-biztonsági rendszer. Mikrobiológiai szempontból megfelelő félkész és késztermékek, azaz biztonságos élelmiszerek előállítását teszi lehetővé azáltal, hogy szabályozza a gyártási technológiákat és a munkafolyamatok higiéniai ellenőrzését.

Egy korábbi egészségügyi, gazdasági és földművelésügyi rendelet 2002. január 1-jétől tette kötelezővé a HACCP alkalmazását a vendéglátásban Magyarországon. A rendelet mintegy 50 ezer gazdálkodó szervezetet érint (hatálya a kereskedelmi vendéglátás mellett az óvodai, az iskolai és a honvédségi konyhákra is kiterjed). Az érintettek nem kellő felkészültsége (a vendéglátó-ipari szervezeteknek csak mintegy 10 százalékának van HACCP-rendszere) miatt végül is a HACCP csak a csatlakozási szerződés hatálybalépésétől lesz kötelező a vendéglátásban, addig csak – jogilag nem kötelező erejű – ajánlás marad. Az elképzelések szerint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium turisztikai államtitkársága az érintett tárcákkal (földművelésügy, egészségügy) közösen pályázatot fog kiírni, amelyen a gazdálkodó szervezetek állami támogatást kaphatnak a jogszabályban előírt feltételek teljesítéséhez.

A HACCP ára szakértői vélemények szerint a szervezet nagyságától függően 0,5 és 1,5 millió forint között van. A KISOSZ számításai szerint ugyanakkor egy átlagos vidéki családi vendéglő esetében 100-150 ezer forint az ésszerű szabályozás kialakításának költsége. Ez az összeg egy kétnapos tanfolyam, a kézikönyvek és néhány kisebb konyhatechnológiai változtatás költségeit fedezi.

Az integráció következményei

Az egységes belső piac részévé válás hatásainak a mérlegelésekor azt kell figyelembe venni, hogy mely közösségi jogszabályok azok, amelyeket változatlan formában, és melyek azok, amelyek speciális rendelkezésként épültek be a magyar joganyagba. Az utóbbi körbe tartozókat csak akkor alkalmazzák, ha a magyar gazdasági szereplők unióbeli partnerekkel lépnek kapcsolatba. A kizárólag a magyar piacon értékesítő cégekre (főleg egyéni vállalkozásokra) jelenleg sokkal kevesebb közösségi jogszabály, szabvány stb. vonatkozik, mint az Európai Unióba exportálókra.

A jogszabályok értékelése az érintett gazdasági szereplőkre hárul. Az egyes cégeknek vagy maguknak kell feltérképezniük és értékelniük az EU-csatlakozás után rájuk vonatkozó jogszabályokat, vagy egy erre szakosodott tanácsadó céget kell megkérniük erre. A jogszabályok nem ismerete nem mentesít a következmények alól. A gazdasági joganyag szerteágazó volta és folyamatos változásai miatt teljes körű, a gazdaság egészét átfogó felmérést szinte lehetetlen készíteni.

Ha egy magyar vállalkozás nem felel meg a szakmájára vonatkozó jogszabályoknak, akkor a hazai hatóságok ellenőrzései nyomán kell számítania szankciókra. Ha ezek a szankciók hatástalanok, akkor szélsőséges esetben a céget akár fel is számolhatja a hatóság. Persze az esetek döntő többségében idáig nem fajulnak el a dolgok, mert a közösségi jogszabályoknak eleget nem tevő vállalatok piaci pozíciói a megrendelések visszaesése, majd elmaradása miatt gyors ütemben romlanak, sőt ezek a cégek viszonylag rövid időn belül kiszorulnak a piacról.

A belső piac szabályrendszerének az átvétele és alkalmazása rövid távon többletköltségeket okoz a gazdasági szereplőknek. (Becslésük makrogazdasági szinten elég nehéz.) A probléma súlyát érzékeltető példaként elegendő megemlíteni, hogy az ISO 9000 minőségbiztosítási rendszerek bevezetésének a költsége a 300 ezer vállalkozás számára a foglalkoztatottak számától függően összesen 240-450 milliárd forint lenne (ha még egyiknek sincs meg). Ez a 2002. évi folyó áras GDP 1,5-3 százalékának felel meg. Sok olyan, főleg környezetvédelmi jogszabály és előírás létezik, amelynek teljesítése meghaladja az üzleti szféra teherbíró képességét. Az ezen jogszabályokhoz való alkalmazkodáshoz kormányzati támogatásra van szükség.

Ráadásul a belső piaci szabályrendszerhez való alkalmazkodás csak a magyar vállalatok versenyhátrányait küszöböli ki vagy mérsékli, versenyelőnyöket nem teremt. Az ezzel kapcsolatos kiadásokat hosszú távú beruházásként célszerű felfogni. Olyan beruházásokról van szó, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a magyar vállalatok kiaknázhassák az egységes belső piac által teremtett lehetőségeket és előnyöket. Az EU-csatlakozásra való felkészülés költségei tehát egyébként versenyképes vállalatok esetében hosszú távon megtérülnek.

Illúzió lenne azt hinni, hogy az EU-csatlakozás, illetve az egységes belső piacba való integrálódás nélkül meg lehetne takarítani az említett, a magyar vállalati szféra versenyhátrányait kiküszöbölő vagy mérséklő alkalmazkodás árát. Egyrészt a globalizálódó világgazdaságban erre egyre kevesebb a lehetőség. A belső piac szabályrendszere valamilyen formában előbb vagy utóbb megjelenik a globális szabályozásban is, legfeljebb valamivel gyengébb formában. Másrészt az Európai Unió Magyarországnak hagyományosan a legnagyobb exportpiaca, így a hozzá való alkalmazkodás elkerülhetetlen. Az EU-csatlakozás mindössze felgyorsítja és intézményesíti, azaz megfelelő formákba tereli ezt az egyébként is kikerülhetetlen folyamatot.

Magyarország csatlakozására a legfelkészültebbek a külföldi részvétellel működő nagyvállalatok, közülük is mindenekelőtt azok, amelyek külföldi tulajdonosának az Európai Unió valamelyik tagállamában van a székhelye. E vállalati kör számára semmilyen gondot nem okoz a csatlakozás, mert erre az anyavállalat segítségével készülnek fel. A nagyságrendi összefüggéseket érzékelteti, hogy 2001-ben mintegy 25 ezer külföldi részesedésű vállalat működött Magyarországon (amelyekben a külföldi tulajdon aránya meghaladta a 10 százalékot).

Az EU-csatlakozás a tisztán magyar tulajdonban lévő nagy, főként pedig a közepes és kisvállalatok számára jelent pótlólagos kihívást. E körbe mintegy 300 ezer társas vállalkozás (az összes társas vállalkozás több mint 90 százaléka) és 460 ezer egyéni vállalkozás tartozik. A magyar tulajdonú nagyvállalatok saját pénzügyi és humán erőforrásaikra támaszkodva képesek felkészülni az EU-tagságra. A kis- és a közepes méretű cégek saját pénzügyi és emberi erőforrásai azonban többnyire nem elegendőek az egységes belső piac szabályrendszerének az átvételéhez. E vállalati körnek kiemelt kormányzati figyelmet kell kapnia a közeljövőben.

Hulladékkezelés Nagy meglepetést okozott és vitát váltott ki a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 75/2002. (VIII. 16.) számú, a megfelelő közösségi irányelven alapuló rendelete, amely 2002. szeptember 1-jén lépett hatályba. A közösségi szabályozás alapján abból kiindulva, hogy az ételmaradék veszélyes hulladék, a magyar miniszteri rendelet megtiltja az étkezési hulladékok sertésekkel való feletetését, és úgy rendelkezik, hogy ezt a hulladékot a nyolc állatifehérje-feldolgozó egyikében kell megsemmisíteni. A szigorú közösségi szabályozás a sertéspestis elleni védekezés jegyében született. * Becslések szerint a mintegy 8 ezer közkonyhában évente 120-140 ezer tonna ételmaradék keletkezik. Ez nem tartalmazza a mintegy 40 ezer vendéglátó-ipari üzem hulladékát. Becslések szerint az ételmaradék elszállítása 30-40 forint/kg, a gyorséttermi hulladéké (ételmaradékkal szennyezett műanyag és papír) 70 forint/kg. Az Élelmezésvezetők Országos Szövetségének számításai szerint legkevesebb 3-5 milliárd forint állami támogatásra volna szükség 2003-ban a keletkező moslék ártalmatlanításához. Ennek hiányában elkerülhetetlen az áremelés a közétkeztetésben és a vendéglátásban. Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a közétkeztetési és a vendéglátó-ipari üzemek eddig némi árbevételre is szert tettek az ételmaradékok továbbadásából, amivel ezután nem számolhatnak. Az is feltételezhető, hogy a sertéstartóknak is többet kell fizetniük a kieső ételmaradékot pótló takarmányért, mint amennyibe a moslék került nekik.