Ne ördögöt fessünk a falra!

Átalakulás előtt a tapétapiac

Az időtlen idők óta megbecsült szakma az utóbbi 30-35 évben nem volt olyan mélyponton, mint napjainkban. Hiába talált magára ugyanis az építőipar, a tapéták iránti kereslet nem nőtt, sőt... Bár a festés, a tapétázás a beruházási költségeknek csupán 5 százaléka, az építtetők többségének éppen erre a munkafázisra már nem jut. Ha pedig elfogy a pénz, nincs mit tenni, az otthonok csinosításához "kényszertechnológiákra" van szükség: ilyenkor az emberek vagy az olcsóbb szobafestés mellett döntenek, vagy jobb esetben gyenge minőségű tapétával igyekeznek elfedni a belső kivitelezés hibáit. Ráadásul mindkét megoldásnál főszerepet kap a feketemunka, pedig az adóelkerülők többsége a szakmai fogásokat is csak hírből ismeri.

Magyarországon összesen 259 gazdasági társaság foglalkozik papírgyártással, közülük a hét legnagyobb külföldi kézben van. A 233 kft., 20 részvénytársaság és 6 szövetkezet közül kevés állít elő tapétaalapanyagot. Az üzemek főként csomagolóanyag-, karton-, hullámpapír-, háztartási és egészségügyipapír-, zacskó-, nyomó- és írópapír-, valamint irodai kommunikációs papírgyártásra rendezkedtek be. A hagyományos értelemben vett tapétagyártás volumene – a Szobafestő, Mázoló, Tapétázó Országos Ipartestület adatai szerint – csökkent az elmúlt évtizedben. A kisebb cégek leginkább importtermékek kiszerelésére, csomagolására rendezkedtek be, de a nagyobb vállalkozások (Kesztölci Tapétagyártó Kft., Planing and Trading Kft., Grabetta-Keszta Tapétagyártó Kft., Graboplast) is viszonylag szűk választékban állítanak elő falkárpitokat.

Kevés az igényes építtető

Szakértők szerint a szobafestésnél lényegesen igényesebb technológia – így persze drágább is – a tapétázás. De nemcsak a kivitelezés bonyolultsága, precizitása miatt kerül többe, hanem mert nagyobb szakértelmet, sőt tapasztalatot követel a kivitelezőtől. A tapéta ára sem elhanyagolható, egy-egy tekercséért (anyagától és minőségétől függően) több ezer forintot is elkérnek az üzletekben. Nem csoda, ha az építtetőknek gyakran csak a tapéta megvásárlására marad pénzük, de a hozzáértő mestert már képtelenek megfizetni. Ez magyarázatul szolgálhat arra, hogy miért vállalják oly sokan a kontár, ám kétségtelenül olcsóbb megoldásokat.

Az ipartestület elnöke szerint a tapétázás mint igényes díszítőtechnológia ennek ellenére egyáltalán nem értékelődött le. Mindössze arról van szó – vallja Tóth Antal –, hogy jelenleg a magyar piacon kevés az olyan igényes megrendelő, akinek pénze is van a minőségi szolgáltatásra. Ezért a gyártók, a kereskedők és a felhasználók is bajban vannak, a piaci verseny – túlzás nélkül – öldöklő. A korábbi évtizedekben is vezető hazai gyártónak számító győri Graboplast és a kesztölci tapétaüzem még úgy ahogy bírja a fokozott iramot, a többi apró honi termelő azonban már jobbára csak importból származó tapéta feldolgozásával (darabolás, csomagolás) igyekszik a felszínen maradni. A hazai gyártás nem lett olcsóbb, folyamatosan drágul a nyomdatechnika, az időközben teljesen külföldi kézbe került papíripar is emelte az alapanyag árát. Ráadásul a nagy, tőkeerős európai tapétagyárak a napi divatot követve olyan széles választékban ontják termékeiket, amire az itthoni kisüzemek képtelenek.

Az Európai Unióban a konkurenciaharc ellenére sincsenek elkedvetlenedve a jó nevű márkák gyártói, ugyanis a legújabb trend szerint 2-3 éven belül 180 fokos fordulat várható az építőiparban: hamarosan a régi építésű lakások felújítása, a rehabilitáció kerül előtérbe az újlakás-építéssel szemben, ami jobb üzletnek ígérkezik a tapétagyártók és tapétázók számára.

A lakástulajdonos (vagy építtető) igényességének fokmérője, hogy milyen "falöltöztető" technológiát választ. Magyarországon az építőipari díszítőmunkák (újlakás-építés és használtlakás-felújítás együtt) mindössze 25-30 százaléka tapétázás, a többi festés-mázolás. (A hasonló népességű Ausztriában ez az arány fordított.) A mai építési technológiákból következően a szerkezetkész épületek falainak síkja, vakolata nem éppen a legmegfelelőbb minőségű, ezért ezeket utólag gipszelni kell, az így előkészített felületre pedig gyakran a festésnél sokkal hatékonyabb, ám hasonlóan egyszerű díszítőelem, a festhető fűrészporos tapéta kerül. A szakmai körökben meglehetősen lesajnált fűrészporos anyag legnagyobb megrendelője az irodaépítési piac. Az egyszerűbb vékony, papíralapú tapéta a viszonylag alacsony ára és megfelelő dekorációs hatása miatt kelendő, a vastagabb anyagúak viszont már hő- és hangszigetelőek is. Ennél is drágábbak az esztétikus, mosható, kenhető, esetleg textiltapéták, amelyek magas minőségük és exkluzív megjelenésük miatt keresettek.

Az egyik legnagyobb hazai nagykereskedő vállalkozás, a jászberényi Jász-IRON Kft. igazgatója, Gallai Antal szerint alaposan átalakult a tapétapiac szerkezete is. Amíg egy évtizeddel ezelőtt még egyáltalán nem keresték a megrendelők a fűrészporos tapétát, addig napjainkban az évi 5,5 millió eladott tekercsből már 3 millió ilyen. Az úgynevezett klasszikus típusúból (euroroll) kétmillió kel el évente a magyar piacon (ebből a fajtából tíz évvel ezelőtt még 5,5 millió fogyott), a többi (körülbelül 500 ezer tekercs) a különleges minőségű, üvegszálas, kenhető vagy lábazati alapanyag. A kereskedelemben évente értékesített 2 millió hagyományos tekercsből csak 100-150 ezer készül itthon. A fűrészporos térnyerése annak is köszönhető, hogy felrakása és átfestése nem igényel különösebb szakértelmet. (Bár gyakran ezért a munkáért még többet is kérnek egyes "mesterek", mondván: nem csupán felragasztják azt, hanem le is festik...)

A tapétapiac ilyen mértékű átrendeződésének okát többek között abban látja Gallai Antal (akinek cége a fűrészporos tapéták 70 százalékát adja el), hogy a lakóparkok építtetői szinte kivétel nélkül a legolcsóbb építőanyagok felhasználásában érdekeltek. Ebben egyébként sokban hasonlítanak a régi állami megrendelőkre, korábban ugyanis szintén a lakótelepek voltak a legnagyobb felvevőpiacai a tapétának.

Romlott a szakembergárda felkészültsége: a mai aktív szobafestő-tapétázóknak csak kis része képes szakszerű munkát végezni. Igaz, a hatvanas-hetvenes években nem oktatták a tapétázást a szakmunkásképző intézetekben, az 50 éves korosztály jobbára szájhagyomány útján és a gyakorlatban sajátította el – jól-rosszul – a mesterfogásokat.

Mélyponton a szakképzés

Ma ugyan már a tananyag része a tapétázás, viszont gyenge a szakmai gyakorlat: általában kevés a szabad falfelület a mozdulatok begyakorlásához, és az anyagiak hiánya miatt a tanulók nem ismerkedhetnek meg valamennyi, kereskedelmi forgalomban lévő termékkel. A 2+2 éves szakképzés bevezetésével tehát nem lett jobb a helyzet, sőt; ez az idő kevés a szakma fortélyainak elsajátításához. Tóth Antal szerint a fiatalok nagy részének ízlése is hagy kívánnivalót maga után, sokukban az elemi törekvés sincs az esztétikusabb munkavégzésre. A szakma hivatalos lapjában, a Magyar Festőmesterben így ír erről egy, a gyakorlati képzésben részt vevő mester. "...Az iskolai képzés állapota katasztrofális, amelyen sürgősen változtatni kell. A régi, jó képességű, szakmát tanulni vágyó fiatalok három év alatt sem tudták igazán megtanulni, elsajátítani a szakmát. A mostani, nagyon gyenge képességű tanulókkal ugyanazt sűrítve, kettő év alatt szeretnénk megtaníttatni, de a gyakorlatból látjuk, ez nem megoldható feladat. Mivel a tanulók tudása csekély, megfelelő gyakorlati ismereteket sem tudnak szerezni, ezáltal nem tudnak hasznot termelni a vállalkozónak. Ezek a fiatalok gyenge, gyakorlatlan szakmunkássá válnak."

A legújabb technológiákat persze felnőtt-továbbképzésen is el lehetne sajátítani, csakhogy sok szobafestő nem hajlandó a munka melletti tanulásra – mondja Polyik Zoltán. A Lineal-Bau építőipari középvállalkozás tulajdonosa szerint ez a mentalitás éppen olyan, mintha az orvosok megtagadnák az új, forgalomba kerülő gyógyszerek alkalmazását. Az építési vállalkozó ennek ellenére rendszeresen beiskolázza alkalmazottait, és még az sem érdekli, hogy a korábbinál is költségérzékenyebbé vált piac ezt egyáltalán nem honorálja.

Elvileg természetesen megérné a fáradozás, hiszen a magasabb minőséget produkáló kivitelezési technológiának a vállalási árban is tükröződnie kellene. Csak hát – mint már említettük – csupán egy szűk megrendelői kör hajlandó a jobbért, a szebbért, a tartósabbért többet áldozni.

Az új építésű lakások kifestésének munkadíja a következőképpen alakul négyzetméterenként: előkészítő munkák (glettelés, alapozás) 300-600 forint + anyagár; festés 450-600 forint. A tapétázás munkadíja ezzel szemben: falelőkészítés 300-600 forint; ragasztás, tapétázás (papírtapétával) 400-800 forint; üvegszálas tapétával + 200 forint négyzetméterenként. Természetesen ehhez még hozzáadódik az anyagár. Lakásfelújításoknál az iménti tarifák pedig 15-20 százalékkal magasabbak.

Jelenleg Magyarországon 40-45 ezer képesített szobafestő gyakorolja a szakmát körülbelül hétezer vállalkozásban. A számok mögé nézve megállapítható: a többség egyéni vállalkozóként dolgozik, s kevés cég alkalmaz egyszerre 30-40 festőt. Tóth Antal ipartestületi elnök szerint ez vélhetően gyorsan meg fog változni. A hozzánk hasonlítható Ausztriában napjainkban csak négyezer festővállalkozást tartanak számon, a feketemunkások száma pedig a töredéke a magyarországinak (nálunk 30-40 százalékosra becsülhető). Valószínűleg tehát még súlyos áldozatokat kell hoznia a szakmának verseny- és eltartóképessége javításáért. Így már annak is örülhetünk, ha néhány év múlva 4-5 ezer, több alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás talpon marad.

Forrás: internet-Ezermester