Könyv
Műpiaci aránytalanságok
Judth Benhamou-Huet: A művészet mint üzlet
Glória Kiadó, 2002. 125 oldal, 2990 Ft
A politológusból piacfigyelő újságíróvá szakosodott Judith Benhamou-Huet Marx Károlytól vett idézettel vezeti be meghökkentően adat- és példagazdag összeállítását a műtárgyak eladásáról, vételéről, gyűjtéséről, árverezéséről és egyéb újrahasznosításáról. Bizonyítékaival részben alátámasztja a marxi malíciát. Eszerint a műalkotást a (XIX. századi, burzsoá értelemben vett) polgár akkor értékelte igazán, ha számára közvetlen anyagi hasznot nyújtott. A mi korunk legnevesebb gyűjtői közül azért nem mindenki sorolható e rideg kategóriába. A nagy modern múzeumok ajándékozó-alapítói például egyszerre igazi műbarátok és jótéti értékközvetítők.
A műtárgyakkal létesíthető tisztán esztétikai viszonnyal szerzőnk csupán érintőlegesen foglalkozik, ha itt-ott utal is rá, hogy az emberekből az ilyen árnyalatú befogadói kapcsolat nem hunyt ki teljességgel. Napjaink műkereskedelme s a körülötte gerjesztett hírverés – beleértve az agresszív médiaeszközökkel kísért árveréseket – azonban egészen másról szól. Lehetővé teszi, hogy az óriási összegekért nyakló nélkül vásárló, tehetős gyűjtőszerűség a drága, pontosabban a mesterségesen felvert árú alkotás birtokában Valakinek érezze magát, de legalábbis többnek, mint azok, akik csak üzletemberek maradnak.
Vannak aztán olyan vagyonosok, akik a már befutott – és sokszor nem megnyugtató tehetségként révbe jutott – művészektől vagy kóklerektől azért vásárolnak, mert az úgynevezett szellemi elit megbecsülésére áhítoznak. Őket nevezi vagy intézi el Benhamou-Huet asszony így: "a hírnév hiányától szenvedő újgazdagok." A mű tanulsága alapján számos modernkedő alkotó nem munkája szépségének ellenértékeként tesz szert mesés summákra, hanem a közvetítők, mindenekelőtt az aukciós házak felfokozott promóciós tevékenysége s az olykor esztelen versengéssé fajuló licitálás révén.
Írónk igen érdekes fejezeteket szentel a divatkeltő manipulációknak. Jól egészíti ki a kötetet három világhírű aukciós cég, a Christie's, a Sotheby's meg a hirtelen fölfutó Phillips nagy tranzakcióinak leírása és a hozzájuk tartozó, forintra is átszámolt rekordbevételek közzététele. Ezek az eget verő árak egyébként rendre igazolják az alaptételt: jelenleg már nem a művek kereskedelme folyik, hanem egyfajta értékbálványozás.
Korszerű finanszírozási eszközök
Dr. Katits Etelka: Pénzügyi döntések a vállalat életciklusaiban
KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., 2002.
456 oldal, 4500 Ft + áfa
A vállalatok életének változásai különböző finanszírozást kívánnak; másféle döntéseket kell hozni a kezdeti és későbbi életciklusban. A szerző – a Pécsi Tudományegyetem docense – hiányosnak tartja az erre vonatkozó pénzügyi-finanszírozási döntések módszereinek jelenlegi ismeretanyagát. Ezért újabb eszközök, technikák kialakítását tűzte ki célul, közreadva a könnyen alkalmazható pénzügyi kalkulációs és mérlegelési módszereket. Munkája újszerűsége mellett a tankönyvek és a kézikönyvek követelményeinek egyaránt megfelel, mivel útmutatást nyújt a kisebb vállalatok pénzügyeinek irányításához is.
Először a vállalati belső és külső finanszírozás módjait, a kapacitásbővítés hatását, a vagyonátcsoportosítással végzett finanszírozást, a beruházások és pénzügyi befektetések típusait, számítási módszereit ismerteti. Bemutatja a vállalati menedzsment munkájához szükséges elemzési módszereket, képletek és táblázatok segítségével foglalja össze a mérleg és az eredménykimutatás elemzésével nyerhető pénzügyi mutatószámokat, a cash flow-elemzést és a fedezeti analízist.
A könyv második része a vállalati életciklusok pénzügyi döntéseit segítő módszereket foglalja össze a cégalapítás, a növekedés, a működés megőrzése, a válság, a tőkekivonás és a fúzió sorrendjében. Szó van itt a megtérülési elvárások és a tőkeszükséglet összehangolásáról, az új részvényesek belépéséről stb. A vállalati növekedés eszköz a hosszú távú jövedelmezőségi célok megvalósításához. A kötet a szükséges számításokkal együtt megismertet a növekedés mérésének a módszereivel, a növekedés és a tőkestruktúra kapcsolatával, a tőkemegőrzés és az állagfenntartás típusaival. Részletesen tájékoztat a vállalati válság típusairól, a csődeljárásról, a csődön kívüli egyezségről, a tőkekivonásról és a vállalati fúziók előnyeiről és finanszírozásáról.
Egy amerikai Angliából
Bill Bryson: Jegyzetek egy nagy országról, Jegyzetek egy kis szigetről
Európa Kiadó, 319 és 302 oldal
1900 és 1900 Ft
Társadalmi és mindennapi jelenségekkel tartalmasan foglalkozó tárcaíró hazánkban is van jó néhány. Nem érdektelen tehát, ha hozzájuk hasonló, de állampolgárságánál fogva tágabb látókörű szerzőtől juthatunk hozzá briliáns válogatáshoz.
Bill Bryson, a javakorabeli amerikai író ezredfordulónk körül keletkezett közleményei messzemenően eleget tesznek ilyen természetű igényeinknek. Életszerűek és fantáziagazdagok, komolyan veendők és ellenállhatatlanul játékosak, kritikus szelleműek és önironikusak, s úgy személyesek, hogy általános hitelességükhöz nem férhet kétség.
A közéleti tréfálkozásra kiéhezettek, akik meg tudják becsülni a körülöttünk zajló, részben velünk szórakozó világeseményeket, testközelinek érezhetik a "Jegyzetek egy nagy országról" alkotójának szemléletét. Bryson megértő és nyitott, távol áll tőle a szigorkodó dorgálás, a kákán is csomót keresés vagy az öncélú badarkodás. Ahol úgy találja, hogy véleményével javítani tud a gellert kapott dolgokon, megelégszik az enyhe malíciával. Ahol zavaró beidegzésekkel, szokásokkal találkozik, a szatirikus rácsodálkozást és megsemmisítést alkalmazza. Elemében van, ha a köznapi abszurditások megkísérlik átvenni az uralmat a józan gondolkodás és cselekvés fölött. Kedvenc területei az okos nyelvészkedés, a tömegkommunikáció elemzése, a reklámozás vizsgálata, a konzumálás eszeveszettségének bemutatása, a családi zűrzavarok ecsetelése.
Nem kevésbé parádés a teljesítménye a szubjektív útirajz terén. "A jegyzetek egy kis szigetről" Angliáról szólnak. Itt korábban családot alapított, gyerekeket nevelt, hírlapokat szerkesztett, és Londonhoz közel egy otthonos kis településen lakott. Mielőtt visszautazott szülőföldjére, héthetes körútra indult, aminek végeredménye: nemigen talál olyan tájat, várost és vidéket, amit el akarna felejteni. Remek fanyar humora nem hagyja el egy-egy rontott városkép, a szeszélyes közlekedés, a hanyatló vendéglátás és egyéb idétlenségek láttán, reménytelennek még a bezárt szénbányákat s a tönkrejutott ipartelepeket sem ítéli. Az isteni sztorik középpontjában Bryson áll vagy téblábol, ahogy egybegyűjti s rosszabb időkre elraktározza vidító, vigasztaló és fölidézhető emlékképeit.
Színház
Frivol komédia
Oscar Wilde: Bunbury, avagy Szilárdnak kell lenni
A József Attila Színház előadása
Rendezte: Koltai Róbert
Főbb szereplők: Pogány Judit, Schnell Ádám, Rancsó Dezső, Ullmann Mónika, Pelsőczy Réka
Karinthy Frigyes, majd Hevesi Sándor után jeles költőnk, Nádasdy Ádám harmadszor fordította le Oscar Wilde Bunbury című híres, társalgási vígjátékát. Muzsikát is harmadjára írt hozzá Darvas Ferenc, Bágya Andrást és Petrovits Emilt követően, Koltai Róbert pedig a garantált siker reményében láthatott neki az újabb színrevitelnek.
Az enyhén csipkelődő erkölcsrajz zenés-táncos betétei meg-megakasztják a világon legtöbbször játszott Wilde-mű kellemes folyamatosságát. Különösen azok tűntek fölöslegesnek, amelyek a főbb figurákat jellemző tulajdonságok sommás megmagyarázására vállalkoztak. A duettek – később a négyesek – szerencsésebben illeszkednek a remek párbeszédekhez, vidám tempójuk fokozza az egyre hihetetlenebbé váló történetecske hatását.
A tizenkilencedik századforduló korhűsége mindenekelőtt a külsőségekben nyilvánul meg a színpadon. A jelmezek (Szakács Gyöngyi) némi többletjelentéssel ruházzák fel, a díszletek (Horgas Péter) korrektül, de költségkímélően idézik elénk a szecessziós körülményeket. A rendezés arra törekedett, hogy egységes stílusban jelenítse meg az akkori felső tízezer sajátos embertípusainak modorosságát, kicsúfolható jellegzetességeit.
A színészek többsége illúziót keltően üresfejűsködik. Penetráns elbizakodottságukból csak akkor zökkennek ki, ha természetesen korlátolt magatartásukat – bohózatba tévedve – mozgásukkal túlhangsúlyozzák, ám igencsak élvezik a jókora ziccereket. A legjobban Schnell Ádám aknázza ki szövege lehetőségeit. A falusi tiszteletest Újréti László alakítja, ellenállhatatlanul kacagtatóan. Kocsis Judit fontoskodó nevelőnője telitalálat. Széplelkűséggel párosult erotikája egyszerre bájos és borzongató. Pogány Judit játssza a számító és kétszínű anyabárónőt. Nagyjeleneteihez mérten néha háttérbe szorul, holott látszik, hogy egyedül érte is érdemes volt elővenni a Bunburyt. Kitűnő a lányát játszó Pelsőczy Réka. Ullmann Mónika finom jelenség, a reá osztott poétikus Wilde-szöveg játékosságát jellemábrázolásra is használja. Ráncsó Dezső szerepfölfogása rokonszenves, ám a párjelenetekben jelentéktelenné válik, ami sajnálatos, mert a darab ügyesen kétértelmű új magyar alcíme – Szilárdnak kell lenni – elsősorban őrá vonatkozik.
Kiállítás
Európa fejedelmi udvaraiban
Mányoki Ádám
Egy arcképfestőpálya szereplői és helyszínei
Időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
2003. március 14.-2003. augusztus 24.
A nagyságos vezérlő fejedelem arcmása lekerült a papírforintról, ha jól emlékszem, az ötvenes bankót ékesítette a metszet, amely Mányoki Ádám idealizált Rákóczi-portréja alapján készült. A barokk festészet jeles alakjának képeiből utoljára 1957-ben rendeztek önálló kiállítást a Szépművészeti Múzeumban, halálának kétszázadik évfordulójára.
Most az is aktualitást ad a Magyar Nemzeti Galéria tárlatának, hogy háromszáz esztendeje, 1703 kora nyarán kezdődött meg a Rákóczi-szabadságharc. Az időszaki kiállítás anyagát a megszokottól eltérő koncepció alapján rendezik: a kilencven műalkotás közül ötvenkilenc Mányoki munkája, a többi bemutatja a kort és azokat a fejedelmi udvarokat, ahol a festőművész megfordult. A Sáros megyei Szokolyon született, egy reformárus lelkész famíliájában, háromszázharminc évvel ezelőtt. Festői tanulmányait főként Észak-Németországban folytatta, több neves mesternél. Amikor hazatért szülőföldjére, II. Rákóczi Ferenc udvari festője lett. Nemcsak a fejedelem, hanem Mária Amália Hessen-Rheinfels grófkisasszony, azaz Rákócziné, a Habsburg-ház óhaja ellenére nőül vett hölgy arcképét is megfestette.
Rákóczi 1709-ben Hollandiába küldte Mányokit, aki egy kis megszakítással ezután külföldön élt. Királyi és hercegi udvarokat járt sorra, Berlinben, Danzigban, Varsóban, Bécsben, Lipcsében és halála feltételezett színhelyén, Drezdában örökítette meg a barokk pompát, a fejedelmeket és családjukat, no meg az uralkodók kegyencnőit. Pályájának jellemzői és művészi kötődései folytán életműve csaknem teljes egészében a kortárs német udvari portréfestés körébe tartozik, ám föltűntek "kliensei" között az új és társadalmi pozícióra törő osztály tagjai, a gazdag lipcsei kereskedők is. Minthogy a festő élete túlnyomó részét külföldön töltötte, a Galéria a Drezdai Képtártól, más külföldi gyűjteményektől, hazai társintézményektől, valamint magánszemélyektől kölcsönözte a képeket.
Muzsika
Az áhítat hangjai
Bach János-passiója a Nemzeti Filharmonikusokkal
2003. április 16-án a Veszprémi Egyetem aulájában,
április 17-én a Pesti Vigadóban,
április 18-án a Szolnoki Szigligeti Színházban
A húsvét úgynevezett mozgó ünnep, az idén különösen későn, április 20-21-én van. Az ünnepkör rituáléjához tartozik a nagy oratóriumok és passiók előadása, nemcsak a templomokban, hanem a hangversenytermekben is. Bach János-passióját három helyen is hallhatja az érdeklődő a Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar tolmácsolásában, Hamar Zsolt vezényletével. "Csak a legkivételesebb remekművek juthatnak arra a sorsra, hogy saját koruk után több száz évvel is ugyanazt a megrendítő hatást tegyék hallgatóikra, mint keletkezésük idején. Michelangelo szobrai, Shakespeare drámái és Bach passiói bizonyosan ma is elérik azt a hatást, amit koruk emberére tettek" – véli a zenetörténész.
A tudomány szerint Johann Sebastian Bach öt nagy passiót komponált, ezek közül csak kettő, a Máté- és a János-passió kottája maradt meg teljes egészében. A Máté-passiót mutatták be később, 1727-ben, a János evangéliumát földolgozó mű pedig 1724-ben hangzott el először János-passió címen, Lipcsében április 7-én, nagypénteken. Többen állítják, hogy egyes részletei, áriái jóval korábban készültek, lehet, sőt valószínű, hogy Bach monumentális új alkotásába korábbi, még Weimarban keletkezett kompozícióiból, kantátákból emelt át részeket. A bibliai szöveget recitativókban mondják el a szereplők: az evangelista (tenor), aki a narrátor funkcióját tölti be, a történet többi résztvevője (köztük Krisztus), továbbá a kórusok. (A szöveg ismerete a templomban ülők számára akkor nem okozott problémát.)
Az idei előadások szoprán szólistája Zádori Mária (képünkön), akinek barokk stílusismerete páratlanul biztos, ezért régi zenei koncertek jelentős és mértékadó dirigensei szívesen dolgoznak vele. Szerepelt Ton Koopman, Nicholas McGegan, Hermann Max, Giovanni Antonini produkcióiban, fellépett Európa szinte valamennyi országában, továbbá Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Izraelben is. A tenor szólamokat Timothy Bentch és Mukk József énekli, mellettük Megyesi Schwartz Lúcia, Massányi Viktor és Kovács István hallható.
CD
A múló idő hangjai
Az órák – Philip Glass filmzenéje a Nonesuch (Warner-csoport) CD-jén
A múlt hónapban mutatták be Stephen Daldry filmjét, Az órákat, amelyet számos díjjal jutalmaztak a szakmai fórumokon. Már a forgatókönyv alapjául szolgáló, azonos című regény is több elismerést nyert megjelenésekor, 1998-ban. (Nálunk az Ulpius Ház Kiadó adta közre.)
A történet három hősnőjének önállóan is regényes sorsa egy új dimenzióban, szellemi síkon kapcsolódik össze. "A zene az egyes részek összekapcsolására, nem pedig megkülönböztetésére szolgált – mondta a zeneszerző. – A film egyik legérdekesebb momentuma, hogy történetről történetre jár, és van egy közös dolog, ami elkezdődik az egyikben, majd a másikban folytatódik. Sokan gondolhatják, hogy minden történetnek saját zene kéne, de elhatároztam, hogy nem ezt az utat járom."
Valóban Glass muzsikája teljesen egyöntetű, bármelyik szereplő mozgását kíséri is éppen, Virginia Wolfét, aki a richmondi "száműzetéséből" kitörni készül, Laura Brown magányos autózását Beverly Hills felé vagy Clarissa Vaughan reggeli sétáját New Yorkban. Finom hangulatokat ragad meg, s ha az ember csak a könyvet ismeri, e hangok fölébresztik a fantáziáját, és képeket képzel a dallamokhoz.
Glass egyébként többször járt Magyarországon, játszották kompozícióit, és maga is a zongorához ült. A zenekritikusok körében sem előadóként, sem szerzőként nem aratott osztatlan sikert, a közönség azonban kedveli munkáit, igaz, elsősorban a filmzenéit, például Scorsese Kundunjához írt munkáját, s ő jegyzi a Kampókéz, valamint a Truman-show, A Szépség és a Szörnyeteg zenéjét is.
Az amerikai zeneszerző 1931-ben született Baltimore-ban, s minthogy az édesapja rádióműszerész volt, hangok sokasága között nevelkedett. Két testvérével szórakozás gyanánt Beethoven, Schubert, sőt Sosztakovics kompozícióit "beatesítették". Hangszeres művésznek készült, majd egy időre kiábrándult a zenéből, és a Chicagói Egyetemen matematikai és filozófiai tanulmányokat folytatott. Aztán visszatért a muzsikához, beiratkozott a Juillard Schoolra, és zeneszerzést tanult. 2002 novemberében mutatták be a londoni Barbicanben legújabb operáját, a Galileo Galileit.
Film
Tibeti road-movie
Himalája – egy vezér gyermekkora
Feliratos angol-francia-svájci-nepáli koprodukció
Rendezte: Eric Valli
Zene: Bruno Coulais
Szereplők: Thilien Lhondup, Gurgon Kyap, Lhapka Tsamchoe, karma Wangel, Karma Tensing, Nyima Lama
A Himalája kopár hegycsúcsai között elterülő dolpói fennsíkon él a dolpo törzs, amelynek tagjai minden évben útra kelnek, hogy az általuk kitermelt sót gabonára és egyéb élelmiszerekre cseréljék. Teherhordó jakjaik segítségével szállítják a háromheti járásra lévő településre portékájukat, s az úton számtalan veszedelem, hóvihar és egyéb természeti csapás leselkedik rájuk.
Mivel a törzs főnöke, aki a karavánt vezetni szokta, váratlanul meghal, idős apja, Tinlé úgy határoz: maga vezeti el csapatát a távoli völgybe. A falu tagjai közt konfliktus kezdődik, hiszen a legtöbben jobban bíznának a fiatal és ügyes főnökjelölt, Karma tapasztalataiban. Tinlé azonban, aki a törzsfőnöki család feje, gyűlöli őt, mert azt hiszi, hogy Karmának köze lehet fia halálához. Hosszadalmas viták után végül két karaván indul útnak, az egyik a Tinléből és a benne megbízó, de már régóta nem utazó öregekből áll, a másik pedig a törzs nagy része által követett Karma fiatal csapata, amely ráadásul a vének tanácsa által biztonságosnak ítélt időpont előtt négy nappal indul el. Tinlé magával viszi kisunokáját is, aki reményei szerint egyszer majd a törzs vezére lesz...
"Mindig szerettem volna bebizonyítani, hogy ezek az első látásra tőlünk nagyon különböző emberek valójában mennyire hasonlítanak ránk. Ezért akartam, hogy a filmem műfaja modern legyen, egyfajta western, egy tibeti road-movie" – mondta Eric Valli, a film rendezője. A film hátterében évtizedek munkája áll. Valli három évre Dolpóba telepedett, megtanult tibetiül, ám akkor még dokumentumfilmet akart csinálni, és könyvet írni ennek a rejtélyes népnek az életéről. Az eldugott települést csak 1952-ben fedezték fel, turistákat pedig 1990-ig nem is engedtek be, mivel túl közel esik a kínai határhoz.
A lélegzet-visszafojtva nézett képsorokon semmi olyan nem látható, ami ne történt volna meg a valóságban, a rendező szeme láttára. Amikor fantasztikus élményeit elmesélte egy producer barátjának, ő javasolta, hogy inkább játékfilmet készítsen, csak így tudja újrateremteni a jakkaraván kalandjait. Valli végül ráállt a dologra, és a falu népe is örömmel vállalta a forgatás viszontagságait. Mindössze egyetlen hivatásos színész játszik a filmben, a többiek mind saját magukat alakítják. Csodálatos történet, amely ismeretlen vidékekre visz, és egy kalandos, szép, igaz mesét mond el.