Várhatóan júliusban lép majd hatályba a csaknem két éve tetszhalott állapotban lévő kórháztörvény – jelentette be január végén az egészségügyi tárca politikai államtitkára. Kökény Mihály szerint a kórháztörvény nem privatizációs jogszabály, ám a lehetséges szervezeti formák felsorolásával mégis keretet ad az egészségügyi intézmények átalakításához. A törvényszövegben két szerződési forma szerepel: az ellátási és a közreműködői. Az intézmények tulajdonosai a kötelező egészségügyi szolgáltatási felelősséget átadhatják valamely gazdasági társaságnak, amely jogosult lesz finanszírozási szerződéskötésre az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral. Ez az ellátásért felelős társaság köthet másokkal közreműködői szerződést egyes feladatokra, de az OEP-pel elszámolásra csak egyedül lesz jogosult. A 2001-ben elfogadott, ám végrehajtásában felfüggesztett törvénnyel szemben a módosítás nyomán egészségügyi szakmai befektetők is részt vehetnek az intézmények gazdasági átalakításában. Fontos része a tervezetnek, hogy nem tesz különbséget a befektetők között. Az előző törvényszöveg összeférhetetlenségre hivatkozva a gyógyszergyártóknak és -forgalmazóknak megtiltotta a tulajdonszerzést az egészségügyben, ám a minisztérium jelenlegi vezetése szerint ez a korlátozás nem eurokonform.
Késlekedő reformok
A tervezetet megvitatta a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET), ám nem foglalt állást a jogszabály tartalmával kapcsolatban. Rácz Jenő, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára az új változat előnyei között nemcsak a választható gazdasági formák kiterjesztését, hanem a lehetséges befektetők körének bővülését is megjelölte, ezt azonban a testület tagjai közül vélhetően nem mindenki tartja pozitívumnak. Cser Ágnes, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke más problémás pontokat is lát: szerinte a tervezet nem tér ki az egészségügyi ellátáshoz való igazságos, egyenlő hozzáférés garantálására, s az ágazati érdekegyeztető tanács véleménye sem tükröződik a törvénytervezetben.
Az eddigiekből talán úgy tűnhet, hogy az ágazatban az a legfőbb kérdés, ki üzemeltetheti a kórházakat, a valóságban azonban sokkal fontosabb dilemma, hogy ki finanszírozza a működést. Abban ugyanis szakmai körökben nem igazán hisznek, hogy a jogszabályi változások nyomán tőkeerős beruházók sora szállja meg az egészségügyet, mellényzsebből kifizetve a rendszerbe kódolt működési veszteségeket. Bár a kórház-finanszírozási rendszer működésképtelenségét az időről időre szükségessé váló konszolidációs hullámok mindenki számára nyilvánvalóvá teszik, az egymást követő kormányok nem a rendszer reformjában, hanem az egyre újabb – s a költségvetést minél kevésbé terhelő – adósságkezelési módozatokban keresik a megoldást. Így tett a jelenlegi kabinet is, amikor hosszas tépelődés után az idén januárban meghirdette első kórház-konszolidációs csomagját.
A program keretében harminc kórház összesen 2,83 milliárd forintot kap – természetesen nem ajándékba, hanem kölcsönként, az adósságok könnyítésére. A szaktárca tavaly november végén meghirdetett adósságkönnyítési pályázatán a pénzügyi vészhelyzetben lévő egészségügyi intézmények összesen majdnem négymilliárd forint támogatást igényeltek, lényegesen többet a végül is megítélt összegnél – a minisztérium költségvetéséből folyósított 2,83 milliárd forint kölcsönön túl azonban a program keretében más forrásból is pénzhez jutnak a kórházak. Költségvetési pénzt ezúttal csak az az intézmény kaphatott, amelynek tulajdonosa vállalta, hogy az adósság 20 százalékát saját erőből kifizeti, ezzel a módszerrel a tulajdonos önkormányzatokat is bevonták a válságkezelésbe. A tulajdonosi önrész nagysága összesen 708,5 millió forint. Ráadásként az egészségügyi intézményeknek beszállítók közül öt nagy társaság tett ígéretet arra, hogy összesen 395,5 millió forint értékű, tavaly lejárt követeléseit átütemezi a 2003-as évre.
A gyorssegély feltételei meglehetősen kemények. A központi támogatásként folyósított kölcsönt csak 30 napon túl lejárt szállítói tartozások kifizetésére fordíthatják. A pénz megfelelő felhasználását az intézményekhez kiküldött programellenőrök vigyázzák. A kölcsönt 2004. január 1-jétől kell visszafizetniük a kórházaknak, s amelyik erre nem lesz képes, ahelyett a tulajdonosnak kell készfizető kezesként helytállnia. Ha valamely intézmény a beszállítóknak nem fizet, azok azonnali inkasszóval juthatnak hozzá a pénzükhöz.
A programra eredetileg 2,6 milliárd forintot irányzott elő a tárca, ám annak érdekében, hogy a három eladósodott orvosegyetem tulajdonosi hozzájárulását biztosítani lehessen (az egyetemek tulajdonosa maga az állam, az állami tulajdonost képviselő oktatási tárca pedig jelezte, hogy nem tudja a szükséges önrészt előteremteni), a kormány a költségvetés központi tartalékának terhére megszavazta a keret kiegészítését. A kabinet 500 millió forintot különített el az egyetemi klinikák számára. A konszolidációban így a pécsi, a budapesti és a szegedi egyetem orvosi kara vehet részt a többiekkel azonos feltételekkel: kétéves lejáratú, alapesetben visszatérítendő kölcsönt kaphatnak, egy-két éves türelmi idővel. A lépést indokolttá teszi, hogy míg az összes kórházi adósságállomány az elmúlt öt évben nominálisan "csak" a kétszeresére nőtt, az orvostudományi egyetemek esetében a növekedés több mint négyszeres, s mára az összes adósság csaknem 30 százaléka az egyetemek gondjait tetézi. Mivel az orvosegyetemek klinikái nemcsak a képzésben játszanak kulcsszerepet, hanem a progresszív betegellátás szakmai csúcsát is adják, munkájuk általában a szokásosnál magasabb költségeket generál. Bár egy minisztériumi elemzés szerint a klinikák eladósodásának fő oka a rossz szakmai struktúra és a "tulajdonosi szerepvállalás hiánya" (itt tehát az állam a saját felelősségére utal), a kormányzat továbbra is prioritást élvező, fontos egészségpolitikai célnak tekinti a csúcsintézmények működőképességének megőrzését.
Az adósságkönnyítési programra 33 intézmény jelentkezett, ám ezek közül két kórház adósságállománya nem érte el a feltételként szabott adósságnagyságot – vagyis az éves OEP-bevétel egy százalékát –, egy másik pedig a tulajdonosi hozzájárulás hiányában kénytelen volt visszalépni. A konszolidációra igényt tartó intézmények túlnyomó része már többször is állami mankóra szorult, esetükben az újabb kölcsön nemcsak az időközben felgyűlt tartozások kiegyenlítésére, hanem a költségvetésnek járó visszatérítés fedezetére is szolgál. Mindez azt bizonyítja, hogy az ilyesfajta segítség valójában csak a problémák prolongálása.
Van persze egy másik magyarázat is (amiben szintén lehet igazság): a többször bajba jutott intézmények szolgáltatási szerkezete valószínűleg nem megfelelő, gazdálkodásuk esetenként pazarló, tulajdonosaik nem képesek kikényszeríteni hatékony működésüket. Részben emiatt is követel a mostani program a tulajdonosoktól nagyobb pénzügyi szerepvállalást, annak reményében, hogy a saját anyagi érdeküket szem előtt tartva talán jobban odafigyelnek a felügyeletük alatt álló kórház gazdálkodására.
Az adósságspirál megszakítása érdekében ugyanakkor ösztönzőket is tartalmaz a program: ha egy kórház a tartozások csökkentésén túl középtávú, a fenntartható gazdálkodásra reményt adó intézkedési tervet készít, lehetőséget kap arra, hogy a minisztérium a kölcsönt – vagy annak egy részét – vissza nem térítendő támogatássá alakítsa át. A konszolidációs stratégia kidolgozásához a tárca az intézményi válságkezelésben és reorganizációban gyakorlott tanácsadókat is ajánl, amelyek közül a kórházak maguk választhatnak.
További egymilliárd forintot szán a minisztérium – részben a tavaly hasonló célra félretett 500 milliós keret megmaradt hányadának terhére – a már viszonylag ésszerűen gazdálkodó, vagyis nagyobb adósságteher nélküli kórházak szerkezetváltási programjainak támogatására. Hogy a valóságban léteznek-e ilyen, a napi pénzügyi gondoknál távolabbra tekintő intézmények, azt nem tudni, mindenesetre intő jel, hogy az előző évben csak a keretösszeg töredékét sikerült felhasználni.
Az önkormányzatok és az adósságspirál
Az állami segély – ha a költségvetési milliárdokat tekintjük – nagylelkűnek tűnik föl, összességében azonban az önkormányzatok jóval többet tesznek a kórházakért, mint az állam. A helyhatóságok a kormányhoz hasonlóan szintén az év végén, a költségvetés kialakításakor nyúlnak a zsebükbe – a különbség annyi, hogy ők fenntartóként általában a pénz felhasználását is részletesebben szabályozzák, ami a gyakorlatban sokszor húsba vágó kényszerintézkedések előírását takarja.
A fővárosi közgyűlés a múlt év utolsó napjaiban csak hosszas vita után fogadta el a súlyos krízisben lévő Péterfy Sándor Utcai Kórház konszolidációját segítő, osztályátszervezések, épületeladások, létszámleépítések lehetőségét is felvető intézkedési tervet. A főváros saját forrásaira támaszkodó elképzelés megvitatását éles politikai viták tarkították, a testület ugyanakkor szinte egyhangúlag döntött arról, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Kórház rekonstrukcióját a főpolgármester által benyújtott indítvány alapján több mint 10 milliárd forintból – felerészben azonban állami címzett támogatással – oldják meg.
A pénzügyileg gyengébb lábakon álló miskolci önkormányzat látszólag inkább "pénztárcabaráti" megoldást keresett az adósságkezelésre: az egészségügyért felelős alpolgármester a város tulajdonában lévő két kórháznak adott 300 millió forintos kamatmentes (ennek ellenére bizonytalan visszafizetésű) tulajdonosi kölcsön eladását javasolta a közgyűlésnek. A javaslat indoklása szerint ez a megoldás valamennyi érintett fél számára előnyös: az intézmények átütemezhetik tartozásukat, az önkormányzat gyorsan pénzéhez jut, a tartozást átvállaló bank pedig újra kihelyezheti majd a pénz egy részét. A konstrukciót támogatásukról biztosították a kórházigazgatók is – nekik végül is bármilyen megoldás megfelel, ami fizetési haladékot, illetve legalább elvi tartozáscsökkentési lehetőséget kínál. A tavalyi utolsó közgyűlésen egyébként megszavazta a képviselő-testület a két városi kórház egészségügyi adósságkönnyítési programban való részvételét is, és összesen 48,2 millió forintos tulajdonosi önrészt vállalt magára. A programra a Semmelweis és a Diósgyőri Kórház is jelentkezett, s ezt az egészségügyi tárca el is fogadta. A Semmelweis Kórház 43,2 millió forintot igényelne, melyhez 10,8 millió forint tulajdonosi önrész szükséges. A Diósgyőri Kórház pedig 149,5 milliót kér, itt 37,4 milliós tulajdonosi önrészt kell vállalni.
Eredményes konszolidációt az eddigi tapasztalatok szerint csak ott sikerül végrehajtani, ahol mind az állam, mind pedig a fenntartó önkormányzat beszáll az adósságrendezésbe, és nemcsak a tartozások kiegyenlítésére koncentrálnak, hanem egyúttal az intézmény működését, gazdálkodását is gyökeresen átszervezik. Ezzel a módszerrel sikerült stabilizálni a korábban súlyosan eladósodott Szigetvári Városi Kórház anyagi helyzetét is, méghozzá mintegy fél év alatt. Az állam 130 millió forintot, a település további 30 milliót költött a válságkezelésre. A kórháznak tavaly nyáron még több százmillió forintos tartozása volt a beszállító, szolgáltató cégekkel szemben, jelenleg viszont egyáltalán nincs lejárt idejű adósságuk.
A kaposvári és a marcali kórház adósságkönnyítésére 130,7 millió forintot szán a megyei, illetve a marcali önkormányzat. A tulajdonosi önrész 33, 6 millió forint volt, a megyei önkormányzat 26,3, a marcali 7,3 millió forintig vállalt kezességet. A kölcsönt – amelyet csak a 30 napon túli, lejárt szállítói tartozások kiegyenlítésére fordíthatnak – 2004. január 1-jétől kell visszafizetniük a kórházaknak. A nem fizetőkkel szemben (akárcsak az állami konszolidációs programban) azonnali inkasszóval élhetnek a szállítók. Dr. Gimesi Mihály, a kaposvári kórház főigazgatója szerint, ha a tavalyi költségvetési és finanszírozási gondok – nullaszázalékos dologi kiadási keret, az inflációt sem ellentételező támogatásnövelés – nem ismétlődnek meg, akkor remény van arra, hogy az adósságspirál megszakad. Ezt szolgálná az a fejlesztési program is, amelyben a kórház működtetésének gazdaságosabbá tétele is fontos szerepet kap. Az pedig már egyenesen ritkaságszámba megy a hazai kórházak mezőnyében, hogy előkészületeket tesznek a 13. havi bérek ellentételezéséhez szükséges mintegy 140 millió forint megtakarítására is, így talán jövőre már nem kell bérhitelt felvenniük.
A marcali kórháznak egymillió-kétszázezer forint havi törlesztéssel kell megbirkóznia az önkormányzati kölcsön fejében. A minisztérium januártól öt hónapon keresztül, 12 százalékos kamattal, 2,6 millió forint beszállítói tartozást ütemezett át, amit szintén ki kell egyenlíteniük. Ám, ha sikerül 2004. január 1-jéig egyensúlyt teremteniük a gazdálkodásban, akkor arra is van remény, hogy a minisztérium elengedi a teljes tartozást – nyilatkozta dr. Borsos Sándor főigazgató. Szerinte a kórház működtetésének további racionalizálásához címzett támogatásra lenne szükségük. Ennek megszerzése végett az aktív ágyak számát csökkentették, a krónikusok számát pedig növelték, és ezzel együtt a szociális ellátást is vállalják.
Az adósságkönnyítést nem igénylő, kiegyensúlyozottan gazdálkodó siófoki kórháznak arra nyílik lehetősége, hogy jövőre igénybe vegye azt a támogatást, amelyet a szaktárca a szerkezeti váltásra vállalkozó, még hatékonyabb gazdálkodásra és korszerűbb betegellátásra törekvő egészségügyi intézményeknek szán – közölte dr. Varga Ferenc főigazgató. Elmondása szerint leginkább az egynapos ellátás, valamint a járóbeteg-szakrendelés fejlesztésével tudnának jobban eleget tenni a térségi igényeknek.
CégszűrésA szív- és érrendszeri betegségek, a rák, a neurózis és egyéb bajok megelőzése érdekében egyre több cég végezteti el munkatársai egészségügyi vizsgálatát. A magánklinikák külön-külön szűrőprogramot állítanak össze a hölgyek és az urak számára, amelynek alapján teljes képet kapnak a szervezet állapotáról. A vizsgálatokra általában évente egyszer kerül sor – fejenként 10-50 ezer forintért. |