HŰTLEN KEZELÉS VAGY ÉSSZERŰ KOCKÁZATVÁLLALÁS?

Mi tekinthető ésszerű kockázatnak és hol húzódik az ésszerűtlen gazdálkodás határa? Egzakt meghatározás e tekintetben ugyan nem született, s nem is biztos, hogy ez feladata az egyedi ügyekben eljáró hatóságoknak. Néhány igazodási pontot azonban a bíróságok mégis kijelöltek, s ezekből mára valamiféle zsinórmérték is körvonalazhatónak látszik. A büntetőjog messze nem fedi le az ésszerűtlen kockázatok teljes skáláját, csak a rizikók és spekulációk azon része tartozik hatókörébe, amelyeknél a társadalomra veszélyesség már megkívánja az ultima ratio alkalmazását.

A kötelességszegés vizsgálata

A kötelességszegés vizsgálata körében is elsősorban a vezető tisztségviselőkre, a vagyonkezelőkre vonatkozó jogszabályi rendelkezések, vagy normaként viselkedő belső írásbeli, szóbeli utasítás, szervezeti és működési szabályzat rendelkezései az irányadók. Ez utóbbiak természetesen a jogszabállyal ellentétesek nem lehetnek. Ebből kifolyólag a vagyonkezelő sem hivatkozhat arra, hogy a cégnél a jogszabályellenes gyakorlat adott esetben már hosszabb esetben működőképesnek bizonyult, vagy hogy őt a jogszabállyal ellentétes cselekményre utasították. Ilyen utasítást senki el nem fogadhat és nem teljesíthet. Ha valamely területet a jog rendelkezései nem fednek le, akkor a belső utasítások, ha ez sincs, akkor a – rendszerint általánosabb rendelkezéseket tartalmazó – szervezeti és működési szabályzat rendelkezései lépnek elő a vagyonkezelői kötelezettség megszegésével kapcsolatos mércévé. Végül, ha mindez nem áll rendelkezésre, szóba kerül a cégnél kialakult gyakorlat vizsgálata is. (Egy konkrét ügyben egyébként a bíróság megállapította, hogy a jogszabály rendelkezéseivel kimondottan ellentétben nem álló, ámde az üzleti életben szokásos konstrukciótól eltérő hitelezési gyakorlat kialakítása, vagy egyedi ügyekben történő alkalmazása önmagában még nem kötelességszegés, ha a cég érdekeinek védelmére is alkalmas. Amennyiben azonban a hitelkonstrukció ellenétes a hatályos jogrend valamely szabályával, és a hitelezőre hátrányos feltételeket tartalmaz, a kötelességszegést a vagyonkezelő terhére meg kell állapítani.)

Mit mond a törvény? Btk. 319. § (1) Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el. * (2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha a hűtlen kezelés kisebb vagyoni hátrányt okoz. * (3) A büntetés bűntett miatt * a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés nagyobb vagyoni hátrányt, * b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés jelentős vagyoni hátrányt, * c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen nagy vagyoni hátrányt, * d) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz.

A kár hiánya nem mentesít

Nem jelent feltétlen mentesülést a büntetőjogi felelősség alól az sem, ha a kötelességszegés ugyan fennáll, de a kár nem következik be. A vagyonkezelő vagy a vezető tisztségviselő kötelességszegésétől függetlenül – ha ezt észleli – a cégvezetésnek nyilvánvalóan mindent meg kell tennie a fenyegető kár elhárítása érdekében. Amennyiben ez a kár elhárítása a menedzsment határozott fellépése, vagy más körülmények folytán (pl. mert az ellenérdekű fél nem vállal egy nemzetközi jogi procedúrával együtt járó, bizonytalan kimenetelű pereskedést) sikerre vezet, az még nem menti fel a kötelességszegő személyét. Terhére ilyen esetben minimálisan a hűtlen kezelés kísérlete megállapítható.

Ekként foglalt állást a bíróság is abban az ügyben, ahol az ügyvezető a rendes gazdálkodás szabályainak megszegésével (a számára megengedett összeghatáron felüli kötelezettségvállalás mellett) olyan jogügyletet bonyolított le, amelyről kellő információval nem rendelkezett, s amelyről a cégvezetés csak a kár bekövetkezte előtti utolsó percben szerzett tudomást. A bíróság ugyanakkor utalt arra is, hogy a céggel szerződéses jogviszonyban nem álló vállalkozás érdekében történő olyan kötelezettségvállalás, amelynek teljesítése alapvetően nem a kötelezettségvállalón múlik, az érintett harmadik fél üzleti érdekeit is sérti.

Vagyoni hátrány

A hűtlen és a hanyag kezelés törvényi tényállásában szereplő vagyoni hátrány fogalma magában foglalja a vagyonban okozott káron kívül az elmaradt vagyoni előnyt is. Mind a kárnak, mind az elmaradt haszonnak több összetevője lehet.

A vagyoni hátrány bekövetkezésének megállapításával összefüggésben két gyakorlati probléma merülhet fel. Tekintve, hogy a cégszerű működéshez minden esetben hozzátartozik a pénzeszközök folyamatos befektetése, a materiális javakkal való gazdálkodás, mindenekelőtt azt kell elhatárolni – még kötelességszegés esetén is –, hogy a keletkezett "hiányból" mi tartozik a rendes gazdálkodás menetébe tartozónak, és mi az, amely az ésszerűtlen kockázatvállalás folytán állott elő. A másik neuralgikus pont az elmaradt vagyoni előny tételeinek és összegének meghatározása.

Mindkét kérdés megválaszolásakor a társasági vagyon összetételéből és rendeltetéséből, valamint a vagyonkezelői feladatkörből kell kiindulni. A gazdasági életben minden vállalkozás mint önálló jogalany a saját vagyonával vesz részt. Ennek a vagyonösszességnek alapvetően két forrása van: egyfelől az a gazdaságilag értékelhető, forgalomképes vagyon, amelyet az alapításkor a tagok bocsátottak rendelkezésre, másfelől pedig mindaz, amely az induló vagyon hozadéka, illetve a gazdálkodás eredménye. A cégvagyon alapvető rendeltetése az üzletszerű, nyereségorientált (ritkábban nonprofit) gazdasági tevékenység folytatása útján való részvétel a nemzetgazdaság fejlődésében és a reprodukciós folyamatokban.

A társaság vezető tisztségviselőinek és a vagyonkezeléssel felruházott személyeknek a vagyon felügyelete, gondozása, megóvása, hasznosítása, gyarapítása egyaránt feladata. Ez tartalmilag jóval több a legtöbbször statikus állapotot tükröző egyszerű rábízásnál. A vagyon értékállóságának megőrzése gondozási kötelezettséget, körültekintő befektetési, gyarapítási kötelezettséget tételez fel. Csak ennek teljesülése esetén léphet fel a cég versenyképes piaci szereplőként. A kötelezettségek megszegése körében kell rámutatni arra, hogy az első számú vezetők feladata a társaság egész működésének kézben tartása: a tervezéstől kezdve, a vagyonfelhasználáson keresztül a mérleg szabályszerű elkészíttetéséig és ellenőriztetéséig, egyeztetéséig, a döntéshez szükséges ismereteknek a testületi szervek elé terjesztéséig.

A jogi környezet változása A veszteséges gazdálkodás egyik nyomós okaként a terheltek gyakorta szoktak hivatkozni arra, hogy a jogszabályi környezet igen gyorsan változott, olyan kötelezettségek jelentek meg egyik pillanatról a másikra, amelyekkel az üzleti év kezdetén még nem lehetett kalkulálni; a jogszabályok között ellentmondás vagy joghézag volt. Mindezek miatt – állítják – vagyonkezelői kötelezettségeiknek csak úgy tudtak eleget tenni, ha kollízió esetén valamelyik jogszabályt figyelmen kívül hagyják, s az üzleti terv felborulása miatt pedig szinte rákényszerültek a kellő körültekintés nélküli, ámde gyors hasznot ígérő megoldások keresésére. * Az érintettek minden ilyen esetben hangsúlyozzák, hogy a lehetőségekhez képest, a cég talpon maradása érdekében a "kisebbik rossznak" ítélt megoldást választották. A vezető tisztségviselők részéről megszokott védekezési formula az is, hogy nekik mindenekelőtt a cég érdekeit, nyereségét kellett szem előtt tartaniuk, amelyet a jogalkotó veszélyeztetett az értelmezhetetlen jogszabályokkal. * Kétségkívül a gyakran változó, olykor ellentétes célok jegyében eltérő elveket követő jogi szabályozás okozhat nehézséget a gazdálkodás menetében. Vitán felül áll azonban, hogy a cég gazdasági tevékenységével kapcsolatos jogi szabályozás ismerete elkerülhetetlen, a jogszabály alkalmazása pedig mindenkire nézve egyformán kötelező. Sajnálatos módon a jogértelmezés valóban nem minden esetben egyszerű, sőt a jogszabályok között valóságos kollíziók is előfordulnak, méghozzá a kívánatosnál nagyobb számban. * A jogi rendelkezések közötti vélt vagy valós ellentmondás feloldásának azonban semmiképpen sem az a megoldása, hogy gondolkodás nélkül a cég számára aktuálisan kedvezőbbnek tűnő értelmezést keressük meg, sőt rendszerint ez a legkockázatosabb. Képzett szakembereknek – s a vezető tisztségviselők, a vagyonkezelők éppen e posztjuknál fogva eleve ilyennek tekintendők – maguktól is kalkulálniuk kell a kedvezőtlenebb értelmezés következményeivel, azt is fel kell tárniuk a cég vezetése előtt, de kötelességük az is, hogy a jogértelmezési problémáknak végére járjanak. * Állásfoglalás-kérés * A vitás jogértelmezési kérdésekben a menedzsmentnek kötelessége kitekintő értelmezést kérni a felügyeleti hatóságtól vagy más szakemberektől, és az értelmezési problémákat rövidre zárni. A gazdasági életben való részvétel igen nagy körültekintést, szakmai hozzáértést kíván meg. A vezető tisztségviselők, a vagyonkezelők nem "átlagpolgárok", rájuk magasabb felelősségi mérce vonatkozik. * A tervek módosítása * Más esetben arra is utalt továbbá a bíróság, hogy a jogszabályok követése alól nem mentesít az a körülmény sem, ha az új szabályozás nyomán az üzleti, pénzügyi tervet módosítani kell, vagy ha a jogszabályváltozás a pénzügyi mérleget kedvezőtlenül érinti. A bűnösség megállapítása szempontjából indifferens az a körülmény is, ha az új jogszabály az adott cégre egyidejűleg ró jelentős számú olyan kötelezettséget, amely komoly mértékben teszi szükségessé a gazdálkodás menetének megváltozását. [Annak idején például a pénzintézetek egy részét sokkolta a pénzintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló – azóta már új törvénnyel felváltott – 1991. évi LXIX. törvény (Pit.), amely pénzügyi év közben írta elő a kintlevőségek minősítését, az átmenő aktívák és passzívák kimutatását, a kockázaticéltartalék-képzést, illetve ezen belül a likvid eszközök arányának meghatározását.] Még ha a Pit. nem is volt a legsikerültebb jogszabály, a törvényhozói cél tökéletesen észszerűként értékelhető ma is: reálisabb, a valósághoz közelebb eső képet kell kapni a pénzintézetek tényleges tőkeerejéről, sikeres vagy nem sikeres voltáról.

Hol jelentkezhet a vagyoni hátrány?

A vagyon működtetése során a kezelő, a menedzsment felelőssége büntetőjogi szempontból sem csak közvetlenül a tulajdonosokkal (tulajdonostársakkal) szemben áll fenn, hanem mindazokkal szemben, akikkel a gazdálkodás során kapcsolatba kerül. Ezek lehetnek kívülálló harmadik személyek, akikkel szemben a társasági vagyon és annak haszna terhére kötelezettséget vállal, de idetartoznak mindazok is, akiknek jövedelme, megélhetése a gazdálkodás minőségétől függ: alkalmazottak, munkavállalók. Mindezek megtévesztése, kijátszása elsősorban a Btk. Gazdasági bűncselekmények, illetve a Vagyon elleni bűncselekmények című fejezeteiben foglalt tényállások szerint "honorálandó".

A vagyon elleni bűncselekmények miatti büntetőjogi felelősségre vonás lényege éppen az, hogy a Btk. szabályai nem tesznek különbséget sem elkövetői, sem sértetti szempontból a gazdasági társaság külső és belső jogviszonyai között. Ezek a rendelkezések egyaránt és egyformán büntetni rendelik a cselekmények elkövetőit, tekintet nélkül arra, hogy az általuk elkövetett cselekmény a külső vagy belső jogviszonyokat érinti-e. Az elkövető pedig mindkét esetben lehet kívülálló személy vagy a társaság tagja, tulajdonosa, alkalmazottja.

A vagyon célra rendeltségének és a vagyonkezelői kötelezettségnek az egymásra vonatkoztatott értelmezéséből viszont az következik, hogy vagyoni hátránynak nemcsak az tekintendő, ha a vagyon elenyészik vagy csökken, hanem az is, ha nem nő, pedig nőhetett volna.

Vagyoncsökkenés

A ténylegesen bekövetkezett kár, a vagyon effektív csökkenésének megállapítása viszonylag egyszerű feladat. E tekintetben leginkább az összegszerűség megállapítása jelent gondot a gyakorlatban. Nyilvánvaló, hogy ez szakkérdésnek minősül, ami viszont nem egyszerűsíti sem az érintettek helyzetét, sem a hatóságok dolgát. Számos ügyben megmutatkozott már, hogy a szakértők eltérő módszerekkel számolnak, s ennek megfelelően eltérő következtetésre is jutnak. A szakvéleményeket így minden esetben gondosan mérlegelnie kell a bíróságnak, és természetesen össze kell vetni az ügyben rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokkal. (Ez utóbbiak többnyire szép számmal állnak rendelkezésre, vallomásoktól kezdve okiratokig: előzetes értékbecslések, vámnyilatkozatok, közgyűlési jegyzőkönyvek, számlák stb...)

Elmaradt haszon

Az elmaradt haszon körében már a "haszonelemek" megállapítása sem egyszerű feladat. A kiindulási pontot az képezi, hogy a cégvagyonnak a vállalkozás számára kell nyereséget termelnie. Minden olyan esetben felmerül tehát az elmaradt haszon vizsgálatának szükségessége, amikor a vagyon hosszabb-rövidebb ideig "nem a vállalkozásnak dolgozott".

Kézenfekvő, hogy a nyereség (vagy lehetséges nyereség) bármilyen formája a vagyoni előny része. A gyakorlatban a viták "pusztán" a körül vannak, hogy "kinek a nyereségét" kell figyelembe venni a hűtlen kezelés megállapítása szempontjából. Szép számmal értesülhettünk a sajtóból azon ügyekről, amelyek arról szóltak, hogy cégek már a tönk szélén álltak, amikor a vezetés magas összegű jutalmakat vett fel, majd ezután röviddel meg is indult a felszámolásuk. A lefolytatott ügyek azután fényt derítettek rá, hogy a cég már küszöbön lévő átalakítása, vagy az új jogszabályok hatálybalépése előtt a társaság vezetése úgymond "felturbósította" a mérleget, és előzetes jutalmat, nyereséget, osztalékot fizetett. Még az is előfordult, hogy a nyereség kifizetését célfeladattal palástolták. Az üzleti, pénzügyi tervben előzetesen szerepeltették, hogy nyereség, osztalék kifizetésére milyen feltételek, milyen jövedelmezőség mellett kerülhet sor, majd a pénzügyi év közben előzetes mérleget készítettek, amelynek alapján sor került a kifizetésekre.

Irreális üzleti tervek

Olykor már az üzleti tervek sem voltak reálisak, vagyis gazdaságilag már az elhatározás pillanatában sem volt esély a kitűzött nyereség elérésére. Az üzleti tervek elfelejtkezni látszottak a hirtelen megnőtt magas működési költségekről, a felduzzasztott létszámról, ennek bér-, adó-, tb-kihatásairól, a több mint kétes kintlevőségekről.

Noha nemigen indultak és indulnak büntetőügyek önmagukban a téves üzleti tervekkel kapcsolatban, nyilván indokolt és érdemes lehet azt is megvizsgálni, hogy az üzleti terv készítése során mi az, ami ésszerű kockázatnak minősül. A rossz tervezés következményei, az ennek folytán előálló kapkodás, a szoros pénzügyi tervezés utóbb olyan folyamatokat ösztönöz, amelyek a csődhöz vagy a büntető tényállások kimerítéséhez vezetnek.

Manipulált mérlegek

Ha nem is büntetőjogi (sokkal inkább közgazdasági) aspektusból, de ugyancsak elemzésre érdemes lehet az is, hogy mit jelent az ésszerű gazdálkodás szabálya, és mi minősül a cég biztonsága szempontjából indokolatlan kockázatnak a nyereség befektetése vagy kivonása tekintetében.

A mérlegekben – amelyeket szabályszerűen elfogadtattak a társaság legfőbb szervével – rendszerint figyelmen kívül maradtak vagy manipulálódtak azok a költségek, amelyek a tőke-, az eredmény-, a lekötött vagy a kockázati céltartalék alakulásával (növekedésével) voltak összefüggésben, ellenben a kétes kintlevőségeket biztos bevételként tüntették fel.

Más esetben nem vették figyelembe a küszöbön álló átalakulás költségeit – amelyről a menedzsment előzetesen tudott –, nem várták be az év végi zárás és eredménykimutatás adatait. A mérlegkészítésnél így csak az előző évek adott időszakra eső, egyébként valóban kedvező adataival számoltak, s e számítások alapján rendelték el a prémium kifizetését.

Ezekben az esetekben a valótlan mérleg alapján kifizetett jutalmak a cég szempontjából elmaradt vagyoni előnyt jelentettek azok adó- és tb-vonzataival együtt. Ezeket az összegeket vagy a cég tartalékalapjába kellett volna helyezni, vagy bevonni az ésszerű gazdálkodás körébe, de minimálisan kamatbevételeket jelentettek volna.

Osztalék

A valótlan mérleg alapján fizetett osztalékkal kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Kétségtelen tény, hogy ilyen esetben az osztalék kifizetésének sincs meg a pénzügyi alapja, csakhogy az osztalék jogosan illeti meg a társaság tagjait. A cég működtetésének éppen az a célja, hogy tagjai számára profitot termeljen és abból osztalékot fizessen. Az ésszerű gazdálkodást sok esetben azonban az osztalékfizetés mellőzése és a nyereség visszaforgatása jelentené. Ennek következtében elkerülhető lenne, hogy a működőképesség fenntartása érdekében a tartalékhoz kelljen hozzányúlni, s kedvezően változhatna a likviditás. A tagokról azonban ezzel együtt sem mondható el, hogy jogtalanul veszik fel az osztalékot. Így az osztalék összegének büntetőjogi szempontból elmaradt vagyoni előnykénti értékelése legalábbis kétséges.

A körültekintés hiánya

Az elmaradt haszon magában foglalja mindazon összegeket, amelyektől a nem kellő körültekintés miatt esett el a cég. Amennyiben a körültekintés a biztosítéknyújtás és -elfogadás körében marad el, annak vagyoni, pénzügyi következménye az elmaradt haszon körébe tartozik.

Futamidő-hosszabbítás

A pénzintézetek hitelkihelyezési gyakorlatával összefüggésben azt is megállapította a bíróság, hogy az elmaradt haszon összegét vizsgálni kell a rövid lejáratú hitelek hosszú lejáratúvá transzponálása esetén. A futamidő megnövekedése ugyanis azt jelenti, hogy a hitellel lefoglalt összeg határidőben nem folyt be a bankhoz, vagyis a pénzintézet további hitelkihelyezésektől és kamatbevételektől esik el. A későbbi visszafizetés csak a kár megtérüléseként, de nem a vagyoni hátrány kiküszöböléseként értékelhető.

Gazdasági szükséghelyzet

A bűncselekmények motívuma körében gyakorta szokás gazdasági szükséghelyzetre hivatkozni. Ez azonban nem mentesíthet senkit az alól, hogy a versenyben maradás érdekében is csak átgondolt beruházásokat kezdjen, és csak olyan fejlesztésekbe fogjon, amelyeknek megvan a gazdasági realitása.

Spekuláció, csalás

Nem tartozik az elfogadható kockázatvállalás kategóriájába a spekuláció. Erre rendszerint akkor van példa, amikor a cég már csődhelyzetben van, ám ennek elodázása érdekében olyan beruházásokra vesz fel hitelt, kedvezményes támogatást, amelyeknek megvalósítására semmi esélye sincs. A szükséges saját erő legfeljebb csak papíron van meg, többnyire két formában. Saját erőként mutatnak fel olyan vagyont, amelyről a cégvezetés pontosan tudja, hogy 1-2 hónapon belül azt valamely folyamatban lévő más ügylet teljesítésére kell felhasználnia, vagy ami még ennél is rosszabb: időleges tőkeemelésre kerül sor, amelyet a hitel elbírálása után azonnal kivonnak.

Ebben a kategóriában fordult elő az is, hogy a csőd szélén álló, munkahelyteremtő beruházás támogatásáért folyamodó és azt el is nyerő cég olyan létesítmény megvalósítását ígérte, amellyel már ténylegesen rendelkezett. Kérdés persze, hogy a támogatás elbírálása során miként nem tűnt az fel senkinek, hogy a vállalkozás milyen anyagi helyzetben van, mekkora összegű felhalmozott adósságai vannak, s hogy már hosszú ideje az egyetlen bevételét az állandó elbocsátások következtében előálló megtakarítások jelentik. E tényezők mellett legalábbis megkérdőjelezhető, hogy ésszerű döntés, okos kockázat volt-e a többmilliós támogatás odaítélése a kérelmezőnek.

Természetesen ennek az ésszerűtlen kockázatvállalásnak megvan a büntetőjogi honoráriuma is: a csalás törvényi tényállásának formájában. [A Btk. 318. §-ának (1) bekezdése szerint aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.]

Bizonytalan piac, barter

Nem ítélte viszont büntetőjogi szempontból ésszerűtlennek a bíróság azt a magatartást, amikor a piac drasztikus beszűkülése, az eladhatatlan készletek felhalmozása, a működés ellehetetlenülése idején a belföldi próbálkozások meghiúsulása miatt az ilyen téren tapasztalatokkal nem rendelkező vállalatvezetés bizonytalanabb piacon, barterügylet keretében próbált megszabadulni adósságaitól és termékeitől. A menedzsment – körültekintően felmérve a lehetséges kínálatot – az ügylethez közvetítőt vett igénybe, akinek tőkeerejével kapcsolatban kétségek sem merültek fel. A barterügylet jellege folytán a cég szerződéssel, számlázás mellett, de visszavásárlási garancia kikötésével lemondott a készletek tulajdonjogáról a közvetítő javára, ám az ügylet realizálása a potenciális üzletfél miatt elmaradt. A visszavásárlás kétségtelenül magasabb áron történt, azonban bizonyítást nyert, hogy az adott időszakban reálisan kellett magas inflációval számolni, s ugyanakkor az ügylet lebonyolítása érdekében valamennyi fél részéről valós munkavégzés is történt, vagyis a háttérben nem spekuláció, hanem tényleges gazdasági szükséghelyzet állt.

Garanciavállalás A garanciavállalás és garancianyújtás célját gyakorta félreértelmezik. Következetesen tartja magát az a téves vélelem, hogy a garanciavállalás puszta ténye elegendő ahhoz, hogy a vagyonkezelő oldalán a kellő körültekintést és ezáltal a büntetőjogi felelősség alóli mentesülést indokolja. A téves álláspontnak az a lényege, hogy a vagyon elleni cselekmény (hűtlen kezelés) nem valósul meg akkor, ha a fedezetvállalás ténye miatt a hitelező oldalán "nem kell tartani" a kár bekövetkezésétől. * A garancia rendeltetése azonban nem a büntetőjogi felelősség alóli mentesülés. A szerződéses kapcsolatokban a biztosíték kikötése pusztán azt jelenti, hogy ezáltal ösztönözze az adóst az időben és pontosan való teljesítésre, és végső soron a hitelező ebből kereshessen kielégítést. Amikor azonban már valóban arra kerül a sor, hogy az adósságot a biztosíték terhére kell behajtani, az egyben azt is jelenti, hogy a szerződésszerű teljesítés elmaradt, a késedelem miatt a társaság vagyona nem működött rendeltetésszerűen a cég javára, amely már önmagában is vagyoni hátrány. Ezt a hátrányt a kamatok nem mindig képesek pótolni, és nem csak a mindig fenyegető infláció miatt. * A cégvagyon nem statikus egység, amelyből elvehetünk, majd visszapótolhatjuk, hanem működő, hasznot hajtó tőkeként funkcionál. Korántsem biztos, hogy a behajtás időszakában a társaság üzleti terve szerint a korábban kihelyezett vagyonnak már nem más – nyereséges – célokat kellene szolgálnia. Az ésszerű gazdálkodás egyik sarkalatos pontja a befektetések tervezése, a bevételek és kiadások megfelelő összehangolása. A garanciából való kielégítés tehát csak a "legnagyobb rossz", a végső kár elhárítását tudja kiküszöbölni, de nem alkalmas a köztes nyereség-veszteség kompenzálására. A vagyonkezelő jogi kötelezettsége a cég érdekeinek előmozdítása. Ennélfogva a biztosíték felajánlása és nyújtása ellenére is ellenőrizni kell a másik fél tényleges fizetőképességét, és mérlegelni kell a szerződésszerű teljesítés reális lehetőségét. * Annál meglepőbb, hogy a vagyonkezelők nem mindig tartják feladatuknak a garancia tényleges meglétének és valós értékének és tiszta jogi helyzetének ellenőrzését sem. Gyakorlatilag bemondás, és a garanciát szolgáltatni köteles fél egyoldalú nyilatkozata alapján elfogadják az értéket, és a tehermentesség, forgalomképesség tényének ellenőrzése is elmarad. * Hanyagság az üzleti partner megválasztásakor * Nem hivatkozhat eredményesen a "rendes üzleti kockázat" fennállására az a cégvezető sem, aki a társaság legfőbb szervének tiltása ellenére olyan partnerrel szerződik, illetve ennek alapján garanciák nélkül olyan vállalat részére rendeli el a teljesítést, amelyről tudja, hogy annak menedzsmentjében súlyos ellentétek vannak, a tulajdonosok egy része tekintetében pedig a fizetőképességet is veszélyeztető olyan vagyonkeveredés áll fenn, amelynek tisztázása éppen peres eljárás alatt áll. * Még kevésbé van mentség annak a tényleges irányítást és az operatív feladatokat is ellátó, jogi végzettségű pénzintézeti igazgatóhelyettesnek a magatartására, aki a bank érdekeit figyelmen kívül hagyva, általa is tudottan azonos cégcsoporthoz tartozó, de egyaránt fizetésképtelen hat kisebb társaság számára elöregedett, többszörösen prolongált hitelekre vállal bankgaranciát. Noha a százmilliós nagyságrendben mérhető hitel fedezeteként ugyan sor került ingatlanok felajánlására, ám az igazgatóhelyettes mulasztásaként nem nyert ellenőrzést sem ezek valós értéke, sem tehermentessége. Az ingatlanok valójában többszörösen leterheltek voltak, sőt esetenként azok tulajdoni helyzete sem egyértelmű. * A kötelezett gazdálkodásának ellenőrzése * Jelentős mértékben "segíti" a fedezetelvonás bűntettének megvalósulását, hogy a zálogjogosultak nemigen élnek azzal a törvényes lehetőségükkel, hogy a zálogkötelezett gazdálkodását – minimálisan az első késedelembe esés után – ellenőrizzék. Még a körültekintően eljáró hitelezők esetén is az a gyakorlat, hogy a hitel folyósítása előtt ellenőrzik a leendő adós vagy zálogkötelezett vállalkozását, jogi és működő hátterét, azonban a szerződéses jogviszony későbbi szakaszában erre nemigen kerítenek sort. E nagyon is ésszerű jogosultság gyakorlása közrehathat a bűncselekmény megelőzésében, de ami a legfontosabb: ezzel a hitelezők saját érdekeiket is hatékonyan védhetik. [A Btk. 297. §-ának (1) bekezdése szerint aki a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.] * Az ellenőrzési lehetőség elmulasztása különösen akkor jelenthet indokolatlan pénzügyi rizikót, ha ugyanazon vállalkozás több kötelemben is adósként szerepel, vagy ugyanazon személy több vállalkozása – még ha eltérő zálogtárgyakkal is, de – több hitellel érintett. * Felmerül a kérdés, hogy indokolt és védhető kockázatot vállalt-e pénzintézet, amikor egy ipari és szolgáltató kft. részére egyetlen ingatlan, valamint üzemi berendezései és árukészlet fedezeteként történő lekötése mellett, két részletben (két külön kérelem alapján) mintegy 70 millió forint kölcsönt nyújtott. A második hitel nyújtása előtt, az első teljesítésével kapcsolatos problémák tisztázására nem került sor, s arra nézve semmilyen adat nem merült fel, hogy legalább a második kölcsön engedélyezése után a bank ellenőrizni próbálta volna az adóst. Nem meglepő, hogy a hitel kevesebb mint egytizedének megfizetése után az adós a teljes fedezetet elvonta, és el is tűnt a hitelező és a hatóság látóköréből. * A törvényes keretek betartása * A garancia kérésére és nyújtására csak a törvényes rendelkezések keretein belül van mód. Még elismerten rendkívüli kockázattal járó magas összegű hitelkihelyezés mellett is tilos olyan további mellékkötelmekkel biztosítani a követelést, amelyeket a pénzügyi szabályok nem tekintenek a hitelezéssel együtt járónak, s amelyeket a Btk. szabályaiba ütköző módon kötnek ki. A hitel ellenértékének a hitelösszeg, hiteldíj, kamat, késedelmi kamat tekintendő, az többletfedezetet jelentő zálogjoggal biztosítható, de a hitelezés ellenértékeként a hitelező érdekkörébe tartozó harmadik személyek javára történő előzetes tulajdonátruházás még részben, és a hitel visszafizetése utáni visszaszolgáltatás mellett sem köthető ki. * Bizalmi kéz * A hazai jogrendből hiányzik az úgynevezett bizalmi kéz intézménye. Ennek az lenne a funkciója, hogy a hitelező a bizalmi kéz útján ellenőrzést gyakoroljon a hitel igénybevevőjének gazdálkodása fölött. Ez módot adna arra, hogy a hitelező meggátolja az adós társaság téves gazdasági döntéseinek meghozatalát, a hitel visszafizetését veszélyeztető indokolatlan kockázatvállalásait. Sajnálatos módon, megannyi vissza nem fizetett tartozás, meghiúsult opciós szerződés ellenére nyoma nincs a jogrendszerben annak, hogy az ilyen típusú intézmény működőképes szabályait kidolgozzák.

Elsietett értékesítés

A gazdasági szükséghelyzetre hivatkozás minden alapot nélkülözött abban az esetben, amikor a vállalat vagyonának kétségkívül sürgető értékesítése során – a közvetítővel történő tárgyalások időszaka alatt – az eredetileg kikötött vételárnál nagyságrendekkel (majdnem százmilló forint) magasabb ajánlatok érkeztek, ám ezt a vagyonkezelő még csak nem is tárta a döntésre jogosultak elé.

Nem értékelhető továbbá gazdasági szükséghelyzetként a gazdasági, pénzügyi szabályzók és adójogszabályok várható változása sem, amelynek következtében esetlegesen az értékesítésből befolyt összeg nagyobb hányada esik elvonás alá, vagy kisebb részét lehet visszaforgatni. A vételi ajánlatok megfontolása, elemzése, a reális teljesítés lehetőségének felmérése az ellenoldalon ilyen esetben is kötelezettség.

Ragaszkodás a szerződést megszegő partnerhez

Az ésszerű kockázatvállalás minimumát is nélkülözik azok az esetek, amikor adott típusú munkavégzésre a cég olyan vállalkozásnak ad sorozatosan megbízást, amely a feladatot nem teljesíti, az átutalt teljesítési előleggel nem számol el, a biztosítékot pedig részben elvonja. Ez még abban az esetben sem fogadható el, ha a piacon kevés olyan vállalkozás van, amely a meghatározott munka elvégzésére képes, s a többi cég egyébként csak jelentősen magasabb vállalkozói díj mellett dolgozik.

Csőd közeli helyzet

A bajba jutott cégek képviselői számos esetben – még az amúgy általuk is elkerülhetetlennek látszó felszámolási eljárás megindulása előtt – úgymond utolsó próbálkozásképpen a cégvagyon egy részének értékesítésére szánják el magukat. Természetesen már azon is lehet vitatkozni, hogy ebben milyen szerepe van a felszámolás alóli elvonás szándékának, az igazi probléma azonban az, hogy az értékesítésre igencsak nyomott áron (néha szinte már nevetséges összegekért) kerül sor. A védekezés legfőbb eleme ilyen esetekben is az, hogy mivel a piacon híre ment a csőd közeli helyzetnek, végszükségben voltak, és magasabb árat nem lehetett elérni.

Nyilvánvaló, hogy a védekezésnek olykor lehet reális magva, de az ilyen jellegű "szükséghelyzet" sem indokolja a cég botrányos kivonulását a piacról, és főként nem teszi elfogadhatóvá a hitelezők ilyen módon való kisemmizését. (A felszámolási eljárás idejére ugyanis természetesen a befolyt összegnek többnyire már nyoma sem marad.) A nyomott ár aligha magyarázza meg a kitűnő állapotban lévő ipari vagyontárgyaknak a valós belföldi forgalmi érték közel felére való csökkentését, vagy szinte ajándék gyanánt a tagok számára történő "szétosztását", és még kevésbé azt, ha a tulajdonos minden szabályt megszegve, minimális futamidővel saját magának adja lízingbe a cégvagyonhoz tartozó gépet. E magatartások nem az üzleti kockázat, hanem a hűtlen kezelés tényállása körébe tartoznak.

Tőkehiány

A tőkehiány is sajátos "megoldásokat" szül a gazdaságban. Tulajdonképpen bármilyen volumenű beruházás kivitelezése első körben a megbízotti oldalon tételez fel tőkeerőt, hiszen a kifizetést – elvileg – csak a megbízás teljesítése után célszerű realizálni. A valóságban azonban a tőkeerő sokszor csak színlelt, vagy a megbízó által is tudottan teljes egészében hiányzik. Megoldás lehetne elvben az előleg fizetése, ezt azonban többnyire vagy jogszabály, és/vagy a társaság szabályzata tiltja, vagy a társaság legfőbb szerve áll ellen az ilyen típusú kifizetéseknek.

Anyagvásárlási számlák azonnali kifizetése

Ennek kijátszására "találták fel" különböző konstrukciókban az úgynevezett anyagvásárlási számlák azonnali kifizetését. Önmagában ez még érthető is lenne, hiszen a megbízott is a saját érdekét védi akkor, amikor nem hajlandó hosszú távon előlegezni és kockáztatni saját vagyoni helyzetét arra az esetre, ha a megbízott anyagi helyzetében kedvezőtlen változás állna be. (Ha így tenne, a beruházó cég vagyonkezelője vállalna indokolatlan kockázatot.)

Az ésszerűtlen kockázatvállalás akkor következik be, amikor anyagköltség címén – részben fiktív számlákra – valójában a teljes megbízás összegét előzetesen kifizetik, vagyis a megbízó vagyonkezelője saját cégét hozza indokolatlanul kedvezőtlen helyzetbe. Innentől fogva ugyanis a teljesítésre késztetés legfontosabb eszköze: a végzett munkáért való fizetés, a megbízó oldalán mint üzleti eszköz teljes egészében elveszik. Ráadásul mindezt olykor megtetőzik további csalárdságok: még magát a kifizetett és ténylegesen szükséges anyagot sem szállítja le a megbízott, a megbízó pedig a szállítást természetesen nem is ellenőrzi, nem is követeli. Valójában mindkét cég képviselői pontosan tudják, hogy ebben az esetben tényleges teljesítés nincs a kifizetés mögött, vagy arra legfeljebb csak hosszú idő múlva kerül sor.

Magától értetődő elvárás, hogy a vagyonkezeléssel megbízott tisztségviselőnek kötelessége, hogy a kifizetések ellenértékét ellenőriztesse, meggyőződjön arról, hogy a teljesítés, a szállítás olyan mértékben és formában történt-e meg, amelyet a szerződés tartalmazott. Az ezzel ellentétes magatartás a (megbízó) cég érdekeinek olyan sérelmét idézi elő, amely már a büntetőjog világába tartozó hűtlen kezelés vagy esetleg hanyag kezelés törvényi tényállása körében ítélendő meg.

Tévedés azt gondolni, hogy e vagyon elleni bűncselekmények megállapítására csak akkor van lehetőség, ha végül egyáltalán nem történik meg a teljesítés. A cselekmény már a számla kiegyenlítésével befejezetté válik, s az utólagos teljesítésnek legfeljebb a büntetés kiszabása során van jelentősége. Az ellenérték nélküli kifizetés a cég vagyonának közönséges herdálása. A teljesítésig ugyanis ezt az összeget a vállalkozás más célokra használhatta volna, vagy minimum kamatbevétele származhatott volna belőle, vagyis a jogosulatlan kifizetés elmaradt vagyoni előnyként jelenik meg a megbízó cég oldalán.

Gondatlan kötelességszegés A kötelességszegés körében a bűnüldöző hatóságok hivatalból vizsgálják a szándékosság és a gondatlanság kérdését. A hűtlen kezelés ugyan csak szándékosan követhető el, azonban ennek hiányában a gondatlanság megállapítása eredményezheti más bűncselekmény megállapítását. * Hanyag kezelés * A Btk. 320. §-ának (1) bekezdése szerint akit olyan idegen vagyon kezelésével vagy felügyeletével bíztak meg, amelynek kezelése vagy felügyelete törvényen alapul, és az ebből folyó kötelességének megszegésével vagy elhanyagolásával gondatlanságból vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. A büntetés három évig terjedő szabadságvesztés, ha a hanyag kezelés különösen nagy, vagy ezt meghaladó vagyoni hátrányt okoz. * A gondatlanságból is elkövethető hanyag kezelés vétségének hatóköre ugyan kisebb, mint a hűtlen kezelésé, mert csak jogszabályon alapuló vagyonkezelői kötelezettség megszegésével követhető el, gyakorlati jelentősége azonban nem elhanyagolható. * A vagyonkezelő kötelessége az is, hogy meggyőződjön a szerződéses partner tőkeerejéről, és elemző számításokat végezzen vagy végeztessen a tekintetben, hogy a szóban forgó jogügylet lebonyolítására a számba jöhető partnerek melyike alkalmas leginkább. * A joggyakorlat szerint elfogadhatatlan üzleti kockázatot jelent az úgynevezett technikai hitel nyújtása a minimális alaptőkével bejegyzett, külföldi, működését tekintve nehezen ellenőrizhető cég részére még akkor is, ha egyébként a hitelező oldalán nem vitásan nehezen értékesíthető készletek áruba bocsátásáról van szó. A hitelező oldalán az ésszerű üzleti kockázat mérlegelésének egyik legfontosabb eleme mindig az, hogy reálisan számíthat-e visszafizetésre, illetve a hitel behathatóságára kamataival együtt. A törvényen alapuló vagyonkezelői kötelezettség megszegése miatti felelősségre vonás akkor is megalapozott, ha a kellő körültekintés elmulasztásában a vagyonkezelőt "csak" (tudatos vagy hanyag) gondatlanság terheli. * Alaptalan bizakodás * A gondatlansággal összefüggésben nem kerülhető meg a megalapozott várakozás és vágyakozás elhatárolása. Gondatlanságból követi el a cselekményt, aki magatartásának következményeit előre látja, de könnyelműen bízik azok elmaradásában. A bizakodáshoz azonban valamilyen ténybeli alapon nyugvó okra van szükség. Bízni lehet igazolt tapasztalati tényekben, a szerződő partner oldalán kimutatható és alapos megfontolás tárgyává tett, kihatásaiban elemzett intézkedésekben. Az alaptalan reménykedés, a dolgok elrendeződésének puszta vágyása azonban nem bizakodás, hanem belenyugvás abba, hogy a partner nem fogja teljesíteni a céggel szemben fennálló kötelezettségeit. Ez esetben a cselekményt nem a gondatlan hanyag kezelés, hanem a szándékos mulasztás talaján kell megítélni. Ekként foglalt állást a bíróság minden olyan esetben, amikor a felek keretszerződés mellett, részteljesítésekben állapodtak meg, ám az egyik partner oldaláról elmaradt az ellenérték megfizetése. A mulasztások "eredménye" szinte minden ügyben azonos volt (a veszteség leírása), pusztán a mulasztások "intenzitása" különbözött egymástól. Egyes esetekben elmaradt az ellenteljesítés rendszeres ellenőrzése, s már csak a felgyülemlett nagy összegű hátrányt lehetett konstatálni; más esetekben észlelték ugyan a vételár megfizetésének elmaradását, azonban a szállításokat minden felszólítás nélkül, vagy inkább barátinak ható figyelmeztetés, semmint felszólítás mellett indokolatlanul tovább folytatták. A teljesítés érdekében történő határozott fellépés elmaradása, a rendelkezésre álló jogi eszközök kihasználatlansága ésszerű kockázatnak semmiképpen nem tekinthető