Már a spájzban vannak

Orosz befektetések külföldön

Oroszország mostanra kilábalt az 1998-as pénzügyi válságból, és gazdasága növekvőben van: a tavalyi 4,1 százalékos bővülés után az idén hasonló eredmény várható, az inflációt sikerült kordában tartani, és a pénzügyi egyensúly is fennmaradt. A fejlődés motorjának számító olaj- és gázipar évről évre nagyobb bevételt produkál, és az óriásvállalatok – köztük is elsősorban a világ földgázkitermelésének negyedét adó Gazprom, illetve a legnagyobb orosz olajipari cég, a Lukoil – már kinőtték a viszonylag fejletlen belföldi piacot. Az energiatermelő vállalatok a nemzetközivé válás felé vezető út elején vannak: sorra vásárolják fel a hozzájuk képest kicsinek tekinthető külföldi versenytársakat. Megjelentek az üzemanyagtöltő-láncok, az olajfinomítók és az erőművek tulajdonosai között, ám egyelőre nem hódítanak a nemzetközi nagyok által részben "megszállt" vízszolgáltatásban, távközlésben és repülőtér-üzemeltetésben.

– Az orosz cégek már elég nagyok, és viszonylag jól működnek. A külföldi vállalatfelvásárlások logikus lépéseknek tűnnek, hiszen egy cég csak akkor tekintheti magát nemzetközi játékosnak, ha külföldön is kiépítette a maga birodalmát – idézte a Reuters brit hírügynökség Jonathan Sternt, a londoni Nemzetközi Kapcsolatok Királyi Intézet elemzőjét. A külföldi orosz befektetések másik jellemzője az elemzők szerint, hogy a beruházások többsége mögött nem állnak hosszú távú gazdasági megfontolások.

Az olajipari cégekhez képest elmaradnak a gazdaság többi területén tevékenykedő vállalkozások: a gazdaság nagyságához képest elenyésző azok száma, amelyek önálló, komoly befektetőként jelentek meg Közép- és Nyugat-Európában, illetve Észak-Amerikában. Ennek hátterében részben az áll, hogy az orosz tőke egyelőre otthon viselkedik "külföldi beruházóként": az országból kimenekített sok milliárd dollárnyi tőke külhoninak álcázva, elsősorban ciprusi pénzként kerül vissza a hazai piacra.

Nagybevásárlás az egykori birodalomban

Az orosz vállalatok egyelőre az egykori Szovjetunió volt tagköztársaságaiban, illetve a kelet- és közép-európai, néhai szocialista országokban érzik otthon magukat, így a befektetések oroszlánrésze is ide koncentrálódik. Ugyanakkor az orosz befektetők egyetlen országban sem játszanak meghatározó szerepet, a közvetlen külföldi beruházásoknak csak néhány százaléka orosz pénz. A külföldi befektetések összértékét nagyon nehéz felbecsülni, hiszen a cégek jelentős része – részben hazai adózási megfontolások miatt, részben pedig az orosz tőkétől félők megtévesztésének céljából – nem saját néven, hanem különféle nemzetközi befektetési konzorciumok, illetve alapok révén igyekszik tulajdonhoz jutni. A hivatalos adatok szerint az oroszok eddig mintegy 17-20 milliárd dollárt fektettek be külföldön, miközben szakértők szerint Oroszországból 1994-2002 között ennek az összegnek közel tízszeresét menekítették ki. A részben illegálisan kitelepített pénzek egy része ugyan visszatért, ám sok milliárd különféle nemzetközi befektetési alapokhoz került.

Az egyik kedvelt célpont Lengyelország, ahová a hivatalos varsói statisztikák szerint mintegy másfél milliárd dollár került. A fő befektető a Gazprom, amely egy gázkereskedő cégben, a Gas Tradingban, valamint a Jamal gázvezeték lengyelországi szakaszát tulajdonló Europol Gazban rendelkezik többségi, illetve 48 százalékos résszel. A Gazprom egyébként Lengyelországban az ötödik legnagyobb külföldi befektető cég: a maga 1,3 milliárdjával csak a francia France Telecomot, az olasz FIAT-ot, az egykor dél-koreai Daewoo-t, illetve az amerikai Citibank-csoportot engedte maga elé.

Bulgáriában a Lukoil a legnagyobb orosz befektető, amely a burgaszi olajfinomítót üzemeltető Neftohimet vette meg 101 millió dollárért, ám a Gazprom is igyekszik bevásárolni: a Bulgargas nevű cégben akar többségi tulajdont szerezni. Szlovákiában a Jukosz az orosz olajat Németországba továbbító vezetéket tulajdonló Transpetrolban szerzett többségi tulajdont, míg a Lukoil romániai olajfinomítót vásárolt.

A beruházók a jugoszláviai lehetőségek iránt is érdeklődnek: szívesen megszereznék az újvidéki vagy a pancsovai finomítót, a kulisszák mögötti tárgyalások azonban lassan haladnak. Nem kizárt, hogy lemaradnak az üzletről, de lehet, hogy a Rosznyefty olajipari cég révén Horvátországban vigasztalódhatnak. A cég ugyanis az osztrák ÖMV-vel és a Magyar Olaj- és Gázipari (Mol) Rt.-vel jelentkezett az INA olajipari cég 25 százalékos részvénypakettjének megvásárlására kiírt pályázaton. Zágrábi források szerint a tender nyertesének nevét márciusban hozzák nyilvánosságra.

A balti köztársaságok közül Lettországban a legnagyobb az orosz befektetések értéke, ahol három olaj-, illetve gázipari cég – a Transznyeftprodukt, a Gazprom és a Lukoil – összesen 100 millió dollárnyi invesztíciót hajtott végre. A lettországi beruházások összértéke 140 millió dollár körül van, amiből látszik, hogy az energiaipari cégek itt is meghatározó szerepet játszanak. Az oroszok Litvániában is megjelentek, ahol tavaly – hosszas harc után – a Jukosz olajvállalat 150 millió dollárért megszerezte a Mazheikiu finomító többségi tulajdonát. A vásárlás lebonyolításához szükséges engedély megszerzése lord David Owen volt brit külügyminiszternek köszönhető, aki a Jukosz elnökségi tagjaként és nemzetközi igazgatójaként személyesen biztosította Valdas Adamkus akkori litván államfőt arról, hogy a vásárló átláthatóan működő, profitorientált és hosszú távú befektető. A legdinamikusabban fejlődő orosz olajipari cégnek tartott Jukosz további befektetéseket is tervez, szemet vetett a legnagyobb balti kőolajterminálra, a lett Ventspils Naftára. Észtországban viszonylag keveset fektettek be az oroszok, a Gazprom eddig csak az Eesti gaas nevű gázszolgáltató tulajdonának harmadát tudta megszerezni.

Az ukrajnai terjeszkedés egyik fő állomása az az üzlet volt, amelynek eredményeként a Lukoilnak a Gazprom előtt sikerült megszereznie az utóbbi években súlyos gondokkal küszködő petrolkémiai kombinátot, az Orianát. Ez utóbbinak egyébként magyar "múltja" is van: a még a KGST-időkben fogant olefinprogram keretében ezzel a vállalattal működött együtt a magyar BorsodChem és a Tiszai Vegyi Kombinát (lásd a keretes anyagot a 111. oldalon).

Az Oroszországhoz gazdasági szempontból mind közelebb került Fehéroroszország is fontos terület. A pénzszűkében lévő minszki vezetők tavaly újabb privatizációs programot hirdettek meg, s az oroszok kapva kaptak az alkalmon. A volt szovjet tagköztársaságban a Szlavnyefty tűnik a legfürgébbnek: a cég egymilliárd dollárt akar költeni vegyi és olajipari cégek megszerzésére. Ennek esélyét növeli, hogy a vállalkozásban 10,8 százalék erejéig Minszk is tulajdonos.

Fontolva haladók

Az oroszok egyelőre csak nagyon fontolva haladnak az Európai Unió (EU), illetve az Egyesült Államok piacán, ahol az ottani, nagy értéket felhalmozó és jelentős tapasztalatokkal rendelkező multinacionális cégek a legnagyobb befektetők számára is nehezen legyőzhető konkurensek. Az egyelőre még ritka kivételek egyikeként a Jukosz megállapodott az olasz ENI-vel, hogy az orosz cég ötvenszázalékos részesedést vásárolhat az ENI szicíliai, illetve Velence melletti olajfinomítójában. A másik "fehér holló" az amerikai, több mint ezer töltőállomással rendelkező Getty Petroleum, amely két évvel ezelőtt került a Lukoil többségi tulajdonába. Elemzők szerint ugyanakkor a Getty megszerzésétől az orosz tulajdonosok nem várnak rövid távon jelentős nyereséget. A hetvenmillió dolláros befektetés elsődleges célja az volt, hogy a Lukoil megjelenjen az észak-amerikai piacon, és felhívja a világ figyelmét az orosz cégek erősödésére. A múlt év végén a Lukoil – összefogva a Jukosszal, valamint másik két nagy orosz céggel, a Tyumen Oillal (TNK) és a Szibnyefttel – megkezdte egy murmanszki olajterminál építésének előkészítését. A télen is jégmentes kikötőből könnyen elérhetők az észak-amerikai nagyvárosok, s ha a terminál és az oda vezető, összesen 5100 kilométernyi olajvezeték 2007-ben elkészül, Oroszország Amerika egyik fő szállítójává válhat. A közel-keleti források befolyását csökkentő beruházás növelheti az orosz cégek észak-amerikai akvizíciós esélyeit is.

Az orosz cégek számára aranybányává válhat a jelenleg nemzetközi szankciók sújtotta Irak: miután Bagdad decemberben felbontotta a Lukoillal kötött, 3,7 milliárdos termelési koncessziós szerződést, január közepén az oroszok újabb lehetőséget kaptak. Moszkvai források szerint a Sztrojtranszgaz megbízást kapott egy nyugat-iraki lelőhely fejlesztésére, míg a Zarubezsnyeft egy másik lelőhely kitermelési jogának megszerzésében reménykedhet.

Az olajipari tevékenységgel nem vagy csak részben foglalkozó cégek egyelőre jóval kisebb mértékben fektettek be külföldön. Az egyik kivételnek a Norilszk Nyikel bányaipari vállalat számít, amely 341 millió dollárt fizetett az amerikai Stillwater Mining Co. 51 százalékos tulajdoni hányadáért. Ugyancsak ismert az Itera Group nevű befektetési csoport, amely 24 országban 130 fém-, építő- és energiaipari vállalattal rendelkezik, és évente mintegy 3 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le. Meg nem erősített hírek szerint a cég a Gazprom menedzsmentjéhez kötődik. Az egyik leányvállalata révén a New York-i tőzsdén is jelen lévő Szisztyema-csoport szintén ismert, az oroszországi és külföldi befektetésekben részt vevő cég az olajipar mellett a távközlésben, az elektronikai és az építőiparban van jelen. A Deutsche Bankot és az ING bankot stratégiai partnerének nevező holding mintegy 300 cég fölött rendelkezik ellenőrzéssel.

Ellenséges környezet

Az orosz cégek terjeszkedését jelentős mértékben lassítja, hogy befektetőként világszerte – de elsősorban Európában – komoly bizalmatlanság fogadja őket. A félelem egyik oka, hogy sokan úgy tekintenek az orosz tőkére, mint az egykori politikai befolyás visszaszerzésének fő eszközére. – A kulcsfontosságú olaj- és gázipari cégek felvásárlásával, illetve az infrastrukturális hálózatok megszerzésével Oroszország jelentős befolyást szerez a szomszédos államokban. E cél elérése érdekében a Gazprom és a Lukoil igyekszik ellenőrzése alá vonni a már létező, illetve a jövőben megépülő olaj- és gázvezetékeket. Mindkét vállalatban volt szovjet kémek százai dolgoznak, s az egykori szovjet titkosszolgálat, a KGB hálózatát használják fel az orosz energiamonopólium megteremtéséhez – hangsúlyozta egy lengyel elemző, Janusz Bugajski az Orosz érdekek az új Kelet-Európában című tanulmányában. A washingtoni egyetem által megjelentetett elemzésben Bugajski rámutatott: még az orosz elemzők egy része is elismeri, hogy az orosz cégek a moszkvai kormánnyal együttműködve dolgoznak a nemzeti érdekek külföldi megvédelmezésén.

A Bugajski által említett különleges eszközrendszer alkalmazásának egyik legismertebb áldozata Észtország volt, amelynek azért kellett elviselnie orosz szankciókat, mert Moszkva a volt szovjet tagköztársaság gazdaságának megroppantásával akarta rákényszeríteni Tallinnt az észtországi oroszok emberi jogainak tiszteletben tartására. Az egyebek mellett vámkedvezmények eltörléséből, valamint az észtországi kikötők bojkottjából álló nyomásgyakorlás végül eredménytelen volt: az oroszok helyzete inkább romlott – a vámemelés leginkább a főként Oroszországgal kereskedő, sok orosznak munkát adó cégeket sújtotta –, miközben Észtország a töredékére mérsékelte a kétoldalú áruforgalmat, és inkább Finnország és Svédország felé fordult. Bár abban mindenki egyetért, hogy Oroszország észtországi szerepe mindenképpen csökkent volna a Szovjetunió szétesése után, mégis nyilvánvaló: ha Moszkva okosabb politikát folytat, a balti köztársaság nem távolodik el tőle ennyire.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az orosz cégek versenytársai igyekeznek rájátszani a részben jogos félelmekre. Lengyelországban például éppen az a PKN Orlen félti az országot az orosz olajszállításoktól való egyoldalú függéstől, amely a Lukoillal versenyez a 300 töltőállomással is rendelkező gdanski kőolajfinomító megszerzéséért. Tavaly nyáron ugyan a lengyel kormány nem hivatalosan igent mondott az orosz ajánlatra, ám Varsó – részben a közhangulat nyomására – visszatáncolt az üzlettől. Most a PKN Orlennek vannak a legjobb esélyei, ami azt jelentené, hogy a felvásárlás után a lengyel benzinkúthálózat hetvenöt százaléka a PKN-monopólium kezébe kerülne. A finomító megszerzésére a lengyel vállalkozás azzal a londoni központú Rotch Energyvel állt össze, amely korábban a Lukoillal közösen pályázott a gdanski finomítóra.

Az oroszok iránti bizalmatlanságot fokozza az is, hogy a rendszerváltozással együtt járó privatizáció során a maffiával kapcsolatban álló személyek egy része "tiszteletben álló üzletemberré" vedlett át, a bűncselekményekkel megszerzett vagyont a legális vállalkozások cégfelvásárlásaival igyekeztek tisztára mosni. A bolgár dohánymonopólium, a Bulgartabak tavalyi privatizációjáról például az orosz befektetőkből álló Metatabak-csoport azért csúszott le, mert a konzorcium egyik tagja az a Mihail Csernij volt, akit állítólagos maffiakapcsolatai miatt két évvel korábban kiutasítottak Bulgáriából. A Bulgartabak magánosítása arra is jó példa, miként próbálja álcázni magát az orosz befektetők jelentős része: szófiai források szerint ugyancsak Csernij állt a bécsi központú – az osztrák Raiffeisen, az amerikai Invesco és a görög Mihailidisz cég alkotta, ugyancsak vesztes – konzorcium mögött, amelynek első ránézésre semmi köze nem volt az orosz tőkéhez.

Félelmeket kelt az is, hogy az orosz gazdaság és tőke erősödése egyelőre szinte teljes mértékben az olajárak alakulásától függ, s bár az elkövetkezendő hetekben és hónapokban – főként az iraki válság hatásai miatt – aligha várható komoly árcsökkenés, egy későbbi árzuhanás maga alá temetheti Oroszországot. Azt, hogy az orosz gazdaság agyaglábakon áll, megmutatta az 1998-as pénzügyi válság, amikor az ott működő külföldi cégek túlnyomó többsége hatalmas veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni.

A jogos és túlzott félelmek hatására a közvélemény egyetlen volt szocialista országban sem támogatja az orosz térnyerést. Egy közelmúltban közzétett lengyelországi felmérés szerint például a lakosság háromnegyede vélte úgy, hogy a jelentős orosz jelentét ellentétes Varsó érdekeivel, s Jugoszláviában, ahol jóval kedvezőbb Oroszország megítélése, ugyancsak több felmérés tanúskodik az orosz tőkétől való félelemről.

A falon kívül maradnak?

Az orosz tőke terjeszkedése szempontjából sorsdöntő lesz, hogy Oroszország milyen együttműködést alakít ki az Európai Unióval és a NATO-val, illetve hogy az orosz cégek milyen gyorsan lesznek hajlandóak átláthatóvá tenni vállalataik működését. A két nemzetközi tömörüléshez fűződő viszony fontossága egyértelmű. Amint az európai integrációs szervezetbe 2004-ben belépő közép-európai államok példája is megmutatta, csak azok tekinthetők valóban megbízható befektetési célországoknak, amelyek csatlakozhatnak e szervezetekhez. – Nagyon kellemetlen helyzetben vagyunk, hiszen nincs esélyünk arra, hogy belátható időn belül csatlakozzunk a példátlan befolyással bíró EU-hoz és a NATO-hoz – írta egyik elemzésében a Moscow News című angol nyelvű moszkvai napilap. Mint megállapította, néhány európai politikus még mindig azt szeretné, hogy az "orosz medve" soha ne erősödjön meg.

Moszkva uniós kapcsolatai szempontjából nagyon fontos, hogy Oroszországnak a bővítésig milyen pozíciókat sikerül elérnie a majdani tagországokban. Az utóbbi években több jel utal arra, hogy az orosz befektetők a korábbinál jóval inkább "emberszámba" veszik a balti köztársaságokat, hiszen tudják: az ottani beruházások hamarosan EU-n belüliekké válnak.

Az oroszok közben nekiláttak a szükségesnek ítélt személycseréknek és a vállalatirányítási módszerek fokozatos átalakításának is. A 38 százalékban állami kézben lévő Gazpromnál például az utóbbi két évben a jóval nagyobb befolyást jelentő vezérigazgatói tisztségből Rem Vjakirevet előbb az elnöki székbe "ültették át", tavaly pedig onnan is eltávolították. Elemzők szerint a cég 1989-es létrehozásakor vezető tisztségbe került Vjakirev – Borisz Jelcin volt orosz elnök barátja – "országlása" idején a Gazprom a korrupció melegágya volt, s távozásával a cég megindulhatott az európai szabványoknak való megfelelés útján. Ehhez átláthatóvá kell tenni a vállalkozásokat többek között a nyugati számviteli normák meghonosításával és a tőzsdei jegyzés előfeltételeinek megteremtésével. Elemzők szerint egyébként a vállalatvezetés átalakítása után csökkenhet a Gazpromon belüli érdekcsoportok közti harc, így egységesebbé válhat a cég "külpolitikája" is.

A Gazpromot az is sújtja, hogy a hazai piacon az exportár töredékéért köteles eladni a földgázt, s így – bár ötször annyit hoz felszínre, mint legközelebbi riválisa, a Royal Dutch/Shell – piaci értéke csak 17,5 milliárd dollár, míg a holland-brit cégé 145 milliárd.

Az orosz olajipari vállalatok esélyeit ugyanakkor javíthatja, hogy nyugati vetélytársaikkal ellentétben egyelőre nem kell aggódniuk kútjaik kimerülése miatt. Míg a nyugatiak jelenleg legfeljebb 10 évre elegendő kitermelési tartalékkal rendelkeznek, moszkvai becslések szerint az oroszoknál ez legalább harminc év. Helyzetükön az is javít, hogy az utóbbi években Európában kialakult olajfinomítási túltermelés visszavetette a tevékenység nyereségességét. Így az oroszok könnyebben vásárolhatnak, sőt már azt is megengedhetik maguknak, hogy elutasítsanak egy-egy eladási ajánlatot: a Jukosz állítólag nem volt hajlandó betársulni a görög állami olajfinomító cégbe, mert azt nem tartotta elég nyereségesnek.

Az orosz befektetők nemzetközi terjeszkedését gyorsíthatja az is, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnök nevével fémjelzett vezetés a korábbiaknál jóval egyértelműbben támogatja a legális külföldi befektetéseket, az orosz vállalatok nemzetközivé tételét és az olajkivitel növelését. E mögött elsősorban az a felismerés húzódik, hogy a gazdaság fejlődése csak akkor tartható fenn, ha folytatódik a négy éve tartó termelésnövekedés is. Mivel a belső piac olajfelhasználása gyakorlatilag évek óta változatlan, a menekülési útvonal csak az export lehet.