Drámai visszaesés a külföldi közvetlen befektetésekben
Drámai helyzet! A történtek egy tízéves dinamikus, s az évtized legvégén – 1999-2000-ben – kiemelkedő befektetési konjunktúrának vetettek véget. A külföldi közvetlen beruházások leginkább a fejlett országokban csökkentek. A beruházások ki- és beáramlása csaknem azonos mértékben (2001-ben 59, 2002-ben pedig 31 százalékkal) mérséklődött. Jóval kisebb volt a csökkenés a fejlődő országok csoportjában – 2001-ben 14, 2002-ben pedig 23 százalék. 2001-ben Kelet-Közép-Európa volt a kivétel, mert a régió átalakuló országainak tőkevonzási teljesítménye 2 százalékkal bővült, 2002-ben azután már itt is minimális, 1 százalékos csökkenés volt tapasztalható.
A külföldi invesztíciók zsugorodása alighanem a 2001-es világgazdasági recesszió (növekedéslassulás) legfontosabb eleme – annak nyilvánvalóan egyszerre oka és okozata. Nem egyszerűen konjunkturális kérdésről van szó, hiszen az elmúlt két évtizedben a külföldi közvetlen befektetések növekedése nem simult bele az általános trendbe, a kisebb-nagyobb hullámzások nem jártak szükségszerűen az FDI-(ki- és be)áramlás párhuzamos visszaesésével. Amikor – egy-két évvel a növekedéslassulást követve – csökkent a külföldi közvetlen befektetések folyó értéke is, a tőkeáramlás mérséklődése mindig jóval kisebb volt a növekedéslassulás mértékénél.
A külföldi közvetlen befektetések éves értékének 2001-2002-es drámai mértékű csökkenésére a II. világháború óta nem volt példa! Ez önmagában is arra utal, hogy mélyebb magyarázatokat kell keresnünk a jelenségre, és alaposabban át kell gondolni azt, milyen tendenciák várhatóak a külföldi közvetlen beruházásokat illetően. Ez annál is inkább elengedhetetlen, mert az elmúlt évtizedekben – lényegében a II. világháború utáni első, 1974-76-os világgazdasági recesszió leküzdése óta – a külföldi közvetlen befektetések képezték a világgazdaság fejlődésének motorját.
Zavart jelző visszaesés
Szakmai közhely ma már, hogy a külföldi közvetlen beruházások azon transznacionális társaságok (TNC-k) befektetési tevékenységét jelentik, amelyek a mai világgazdaság egészét meghatározó globalizáció legfőbb hordozói. Így az FDI két év alatti hatalmas csökkenése teljesen nyilvánvalóan a világgazdaság egészének működési zavarait jelzi. A visszaesés elsősorban a fejlett országok közötti közvetlen befektetésáramlás megtorpanásának a következménye. 1999-2000-re ugyanis részesedésük a világgazdaság összes külföldi közvetlen befektetésexportjában és -importjában egyaránt visszakapaszkodott arra a 80 százalék feletti szintre, amely a nyolcvanas évek második felét jellemezte.
Az adatok tanúsága szerint 2002-re a világgazdaság a külföldi közvetlen befektetések országcsoportonkénti megoszlásában visszajutott oda, ahol 1991-1998 között állt. Ez a struktúra ugyanakkor az 1998-as mennyiségi értéken állt "vissza", s ebben a "visszarendeződésben" a kelet-európai átalakuló gazdaságok az FDI-importban visszanyerték 3,7 százalékos részesedésüket. (Ez természetesen elenyészően kis arány, de ne feledjük: 10 év alatt 0,5 százalékról nőtt ennyire, másrészt az alacsony részesedés több mint kétszerese az országcsoport világkereskedelmi részesedésének.)
A fejlődő országok nem érték el korábbi, 35 százalékot is meghaladó részesedésüket, s nyilvánvalóan éveknek kell eltelniük ahhoz, hogy a világ nagyvállalatai ismét olyan lelkesedéssel ruházzanak be Délkelet-Ázsiában, mint az 1997-98-as pénzügyi válság előtt (nem is szólva a régió országainak – például Japán, Malajzia, Indonézia – erősen lelohadt beruházási kedvéről).
A visszaesés legnagyobb vesztese az Egyesült Államok és Nagy-Britannia (amelyek egyben az elmúlt két évszázad legnagyobb befektetői és tőkeimportőrei voltak): az Egyesült Államokba a 2000. évi 301 milliárddal szemben 2001-ben 124, Nagy-Britanniába 117, illetve "csak" 45 milliárd dollár értékű külföldi közvetlen befektetés áramlott. 2002-ben az előzetes adatok szerint ezek az összegek további harminc százalékkal csökkentek – így az Egyesült Államok esetében az előzetes számítások szerint 90, Nagy-Britanniában pedig 35 milliárd dollár alá süllyedtek.
Amerika esetében az alapvető ok az, hogy a vállalatokon belüli hiteláramlások egyenlege a nettó forrásbeáramlásból nettó forráskiáramlásba fordult. Ez azt mutatja, hogy az amerikai transznacionális társaságoknak a külföldi leányvállalatoktól felvett vállalaton belüli hiteleinek és az Egyesült Államokban leányvállalattal rendelkező külföldi TNC-k tulajdonosi kölcsöneinek együttes összege korábban csaknem 100 milliárd dollárral volt magasabb, mint az ellenkező irányú forrásáramlás. Mindez arra utal, hogy a krónikusan alacsony, az utóbbi években "negatív nulla" amerikai belföldi megtakarítási ráta egyáltalán nem indokolta – és még kevésbé finanszírozta – az Egyesült Államok történetének leghosszabb, 1991 elejétől 41 negyedéven át tartott konjunktúráját.
Felvásárlások: amerikai fordulat
A kilencvenes évek nemzetközi működőtőke-áramlásának meghatározó eleme, tendenciája volt, hogy – alapvetően avval összefüggésben, hogy az összes külföldi közvetlen befektetés több mint háromnegyedét a fejlett országok egymás között realizálták – a vállalatfelvásárlások és -összeolvadások szerepe meghatározóvá vált, súlyuk az összes FDI-n belül 80-90 százalékra nőtt. 2000-ben a határon átívelő vállalatfelvásárlások értéke már elérte az 1100 milliárd dollárt, ami a világtermelés (az országok összesített GDP-jének) 3,5 százalékával volt egyenlő. (A fúziók alig 5-10 százaléka valódi összeolvadás, a többit csak eufemisztikusan hívják annak, hiszen azok a valóságban az esetek 90-95 százalékában bizony vállalatfelvásárlások – legfeljebb a részvénycsere segít "lenyeletni" a felvásárolt társaság részvényeseivel a "fúziós" ajánlatot...) A 2001-es "alig" 600 milliárd dollár értékű külföldi vállalatfelvásárlás már a világtermelésnek "csak" 2 százalékával volt egyenlő. 2002 első három negyedévében az amerikai (külföldiek általi) vállalatfelvásárlások értéke 45 százalékkal volt kisebb az előző évinél.
1996-97-től 2001-ig az Egyesült Államok volt a világ legnagyobb működőtőke-importőre. 1998-2000 között a nyugat-európai vállalatok többet fektettek be Amerikában, mint fordítva, s az uniós székhelyű vállalatok nagyobb értékben vásároltak föl amerikai vállalatokat, mint fordítva. Aztán az előző két évben jelentősen csökkent a tengerentúlra irányuló működőtőke-áramlás és vállalatfelvásárlás, így 2002-ben alighanem Kína vált a világ legnagyobb működőtőke-importőrévé. 2001-ben Kína és Hongkong együttesen már 69 milliárd dollár értékű közvetlen külföldi befektetést vonzott. (Igaz, hogy 2000-ben még 103 milliárdot – oly módon, hogy a Kínába való visszaintegrálódás előtt Hongkong még 32 milliárd dollár értékű működőtőke-importot realizált, ami 2001-re 23 milliárd dollárra csökkent.)
A befektetők Kínába tartanak
A fejlődő országokba irányuló nemzetközi forrásáramlás 1997 óta csökken (az 1997-98-ban realizált 350 milliárdról 2001-re 200 milliárd dollárra mérséklődött), azon belül ugyanakkor a külföldi közvetlen befektetések aránya nőtt – mennyisége dollárban kifejezve nem változott számottevően az elmúlt öt évben. Ezalatt az időszak alatt nominálisan is negatívba fordult a fejlődő országokba irányuló kereskedelmi hitelek értéke (azaz az aktuális adósságszolgálatok összege meghaladja a friss hitelek nagyságát), s 2001 óta negatív a portfóliótőke beáramlásának mérlege is (vagyis 2001-ben több portfóliótőkét vontak ki a fejlődő országokból – akár nyereséget, akár veszteséget realizálva –, mint amennyi új értékpapír-beruházás jött létre).
Afrika változatlanul "elfelejtett kontinens" – legerősebb tőkevonzó országa a Dél-afrikai Köztársaság 7, Marokkó 3, Algéria, Angola és Nigéria pedig 1-1,2 milliárd dolláros működőtőke-importtal.
Hatalmas Ázsia – elsősorban Kína és Délkelet-Ázsia – tőkevonzó képessége, bár még nem állt helyre a térség 1997-98 előtti népszerűsége. A kontinens 1997 előtt az összes nemzetközi működőtőke-áramlás 22-23 százalékát vonzotta, ez 2001-2002-re 13-14 százalékra csökkent. A külföldi közvetlen befektetések a bruttó állótőke-képződés 10-12 százalékát jelentették az 1997-es regionális pénzügyi válság előtt, arányuk még ma is meghaladja a 8 százalékot.
A külföldi befektetések kiemelkedően legnépszerűbb célországa Kína – amely, mint már említettük, 2002-ben alighanem a világ legnagyobb működőtőke-importőre volt. Hongkong reintegrációja csak erősíti ezt a folyamatot: 2001-ben 948 külföldi vállalat létesített ott regionális központot. 221 amerikai, 160 japán, 90 brit, 56 német, 48 holland és 43 francia TNC mellett 70 kínai (!) vállalat is úgy látta jónak, hogy Hongkongban alapítson olyan regionális vállalati központot, amely sok esetben – túl Kínán és Délkelet-Ázsia gyorsan iparosodott országain – irányítja a Japánban, Ausztráliában és Indiában működő leányvállalatok tevékenységét is.
Latin-Amerika: mexikói vonzerő
Latin-Amerika országaiba már 2000-ben is a korábbinál 13 százalékkal kevesebb közvetlen külföldi befektetés áramlott, ami a 2001-es világméretű visszaesésben további 11 százalékkal mérséklődött. Az ok – az általános nemzetközi tendencia érvényesülésén túl – egyértelműen a kontinens két legnagyobb országának, Brazíliának és Argentínának a romló teljesítménye. Brazíliában az 1999-2000-es közepesen súlyos, de szerencsésen lokalizált pénzügyi krízis, Argentínában pedig az elhúzódó, súlyos strukturális válság riasztotta el a külföldi befektetőket. Ilyen körülmények között már 2000-ben Mexikó vált a szubkontinens legeredményesebb tőkevonzó gazdaságává – megelőzve Brazíliát, Chilét, Venezuelát, Argentínát, Columbiát és Ecuadort, valamint a Bermudákat, a Kajmán- és a Virgin-szigeteket...
2001-ben az év üzletét Latin-Amerikában a Citicorp ütötte nyélbe a Banamex, a legnagyobb mexikói bank 12,5 milliárd dolláros megvásárlásával; az akvizíció a pénzügyi szolgáltatásokba áramlott közvetlen külföldi befektetések 58 százalékát tette ki. (Mexikóban az elmúlt években ez a terület vonzotta a legtöbb külföldi tőkét, ami egyértelműen az 1996-99 között megvalósított liberalizáció és dereguláció, valamint a NAFTA sikeres működésének következménye.) A mexikói pénzintézetek "felvásárolhatóságát" persze jelentősen növelte az 1994-95-ös mexikói pénzügyi válság, amelyben a szektor elvesztette tőkéjének jelentős részét, megkönnyítve a "bevásárlást" a Citicorp (korábban 1994-ben is), a Banco Bilbao-Vizcaya (1995-ben és 2000-ben), a Bank of Montréal és a Banco Sentander számára.
Varsó és Prága a legnépszerűbb
Kelet-Közép-Európa országaiba (és országaiból) 2001-ben lényegében ugyanolyan értékben áramlottak be (és ki) a külföldi közvetlen befektetések, mint 2000-ben. Ennek következtében "jelentősen" (3,5 százalékra) nőtt az országcsoport részesedése a világgazdaság egészét tekintve. A külföldi befektetők számára a régióban változatlanul a privatizáció a legnagyobb vonzerő, ami elsősorban Lengyelországban és Csehországban 2001-ben is töretlen lendülettel folytatódott.
2001-ben a térség átalakuló gazdaságai közül Lengyelország fogadta be a legtöbb (8 milliárd dollárnyi) külföldi közvetlen befektetést, a második a Cseh Köztársaság (5 milliárd dollár), a harmadik Oroszország (2,4 milliárd dollár) volt a mintegy 2,3 milliárd dollárnyi külföldi közvetlen befektetést vonzó Magyarország előtt. A sorban következők: az egyre jobban feltörő Szlovákia (1,4 milliárd dollár), Horvátország (1,3 milliárd dollár), valamint Románia (1,1 milliárd dollár).
Lengyelország a privatizáció mellett hatékony befektetésösztönzési intézkedésekkel is csábítja a külföldi befektetőket, míg Csehország továbbra is a kiemelkedő nagyságú (ám nem csak ezért kiemelkedő gazdaságpolitikai fontosságú) egyedi beruházásokkal került a figyelem középpontjába. A 2001-ben eldöntött Toyota/Peugeot beruházás nyomán – amelynek értéke 1,5 milliárd dollár és amely 3000 magasan kvalifikált alkalmazottal évi 300 ezer kisautót gyárt majd – tovább erősödik a cseh GDP 7 és az export 10 százalékát reprezentáló Skoda köré szerveződött/szerveződő járműgyártó "klaszter", a cseh gazdaság meghatározó szegmense.
A zuhanás lehetséges okai
A jelenségek empirikus bemutatása után, teljesen természetesen, adódik a kérdés: milyen mélyebb magyarázata lehet annak a különös jelenségnek, hogy súlyos, átfogó világgazdasági válság nélkül, egy nem különösebben súlyos és egyáltalán nem átfogó – Nyugat-Európát például gyakorlatilag elkerülő, s a fejlődő országok túlnyomó többsége számára alig érzékelhető – recesszió, növekedéslassulás körülményei közepette a nemzetközi tőkeáramlás ilyen erőteljes zuhanása figyelhető meg?
Két magyarázat ígérkezik a legkézenfekvőbbnek – ezekre hivatkozik az UNCTAD által évről évre kiadott Nemzetközi Befektetési Évkönyv 2002. évi kiadása (World Investment Report 2002) is. Egyrészt számottevően lassult a fejlett országok gazdasági növekedése 2001-ben – amit egyébként az Egyesült Államok és Japán tekintetében egyértelműen, de kis fenntartásokkal Németország esetében ugyancsak nevezhetünk recessziónak is (azaz a világgazdaság három legnagyobb és legerősebb nemzetgazdasága legalábbis stagnált!); másrészt lényegében világszerte látványosan csökkent a börzék teljesítménye, a tőzsdei aktivitás. A korábbi növekedéslassulások/recessziók esetében azonban – amint korábban már említettük – a II. világháború óta soha nem tapasztalhattunk hasonló beruházáscsökkenést, s az elmúlt két-három évtizedben a tőzsdei fluktuációk nem gyakoroltak ilyen közvetlenül negatív hatást a külföldi közvetlen befektetések alakulására.
Kézenfekvő annak vizsgálata is, hogy a 2000. szeptember 11-i terrortámadás nem "bátortalanította-e el" a potenciális befektetőket a külföldi aktivitástól. Egy, közvetlenül a terrortámadás után készített felmérés szerint – amely a világ 1000 legnagyobb vállalatának vezetőivel készült – a vállalatok kétharmada nem kívánta csökkenteni beruházási terveit, s a megkérdezett cégvezetők alig ötöde nyilatkozott ellenkező értelemben. Aligha tekinthetünk el azonban attól a nagyfokú bizonytalanságtól, amely 2001 utolsó heteiben igencsak fokozta a külföldi invesztíciók politikai kockázatát. Az egyébként is rendkívül korlátozott japán külföldi közvetlen befektetési tevékenységre ez különösen igaz volt: a JETRO, a Japán Kereskedelemfejlesztési Társaság 659 japán multi körében végzett felmérése szerint a megkérdezettek 53 százaléka inkább elhalasztotta tervbe vett beruházásai megvalósítását.
Az idősorokat vizsgálva – és a mögöttes tartalmakat sem feledve – nem kevésbé kézenfekvő annak felvetése, hogy talán nem is a 2001-2002-es drámai visszaesés a meglepő, hanem a külföldi közvetlen befektetéseknek az azt közvetlenül megelőző, 1996-2000 közötti időszakra jellemző ugrásszerű, éves átlagban 40 százalékos növekedése volt a sajátos "buborékgazdaság" kifejeződése. A kilencvenes évek második felének "új gazdaságában" ma már kevesen hisznek, sokkal inkább beszélnek nem egyszerűen a technológiai részvények tőzsdei, hanem szélesebb értelemben, az IT-szektor sajátos "buborékjáról".
Adódhat egy ugyancsak kézenfekvő magyarázat, ha a kilencvenes évek világgazdaságának befektetési konjunktúráját az előző évtizedével hasonlítjuk össze. A nyolcvanas években ugyancsak körülbelül tízéves beruházási konjunktúra volt tapasztalható, amit az évtizedfordulón (1990-91-ben) jelentős visszaesés követett. Ha a nemzetközi beruházási ciklus – mint a hagyományos üzleti ciklus – nagyjából tízéves, akkor a kilencvenes éveknek "csak" annyi volt a sajátossága, hogy a visszaesés előtti fellendülés különösen dinamikus volt.
Állhat a háttérben mélyebb világgazdasági összefüggés is: a kilencvenes évtized szokatlanul magas konjunktúrája. A mindenekelőtt páratlan amerikai fellendülés sajátos világgazdasági megtakarítási és növekedési viszonyok közepette valósult meg. A folyamatot, elsősorban pedig a különösen kedvező amerikai növekedési teljesítményt az a tartósan recessziós/stagnáló japán nemzetgazdaság finanszírozta, amely az évtizedes recesszióban is 30 százalékos megtakarítási rátát és évi 110-125 milliárd dolláros folyó fizetésimérleg-többletet produkált.
Ezzel egyidejűleg, a világgazdaság egyetlen lokomotívjának szerepét sikeresen betöltő Egyesült Államok úgy volt képes egy évtizeden át átlagosan évi 4 százalékos növekedési ütemet és látványos technológiai fejlődést felmutatni, hogy megtakarítási rátája az időszak egészében nullának volt tekinthető – a kilencvenes évek második felében nem volt több mint mínusz 0,4-0,5 százalék! Ebből a "megtakarításból" az amerikaiak az éves GDP 90-95 százalékával egyező összeget tartanak a tőzsdén, a vállalatok eladósodása az éves GDP 160 százalékával egyenlő – s akkor még nem beszéltünk a legelterjedtebb magánmegtakarítási formáról, az ingatlanhitelekről.
Nyilvánvaló, hogy a regionális megtakarítási és növekedési teljesítmények ilyen diszkrepanciája "hosszabb távon" nem maradhat fönn – nehéz azonban előre jelezni, miként állhat helyre az egyensúly. Japánban többet kellene fogyasztani, és – azzal is – kilendíteni a gazdaságot a recesszióból; az Egyesült Államokban növelni kellene a megtakarításokat – ez alacsonyabb növekedési ütemet és alacsonyabb fogyasztást feltételez; Nyugat-Európának pedig "egyensúlyoznia" kellene – oly módon, hogy fogyasztása a japán többletfogyasztással együtt kiegyenlítse az amerikai fogyasztáscsökkenés világgazdasági keresletcsökkentő hatását, ugyanakkor saját megtakarítása és növekedési teljesítménye egyensúlyban maradjon.
A dinamika nem térhet vissza
A világgazdaság fejlődésének középtávú prognózisát – többek között – akkor adhatnánk meg viszonylagos biztonsággal, ha választ tudnánk adni arra a kérdésre: mi okozta/okozza a külföldi közvetlen befektetések drámai visszaesését, s ebből következően azt is képesek lennénk prognosztizálni, hogyan alakul középtávon a nemzetközi működőtőke-áramlás. A nemzetközi befektetési előrejelzések azonban még rövid távon is bizonytalanok – valószínűsíthető ugyanakkor, hogy a kilencvenes évek második felének valóban páratlan befektetési dinamikája középtávon semmiképpen sem térhet vissza.
A tőkepiacok mai helyzetében nem valószínűsíthető a felvásárlási láz folytatódása – ez egyszerűen nem lenne finanszírozható. Az FDI bővüléséhez a kilencvenes években jelentősen hozzájáruló IT-szektorokban a "buborék" kipukkanása után nem várható különösebben dinamikus, határokon átívelő felvásárlási tevékenység. A koncentrációs kényszer továbbra is érvényesül, és egyes ágazatokban nyilvánvalóan továbbra is igen erős marad. A jelenlegi világgazdasági helyzet azonban inkább óvatosságra inti a potenciális befektetőket/felvásárlókat.
A technológiai részvények a tőzsdén "megbuktak", az "új gazdaság" illúziója szertefoszlott, a nemzetközi vállalatfelvásárlási láz megtorpant, a külföldi közvetlen befektetési aktivitás két év alatt harmadára csökkent – ezek a történések állnak a 2001-es amerikai recesszió hátterében, s részben ezek a jelenségek akadályozzák meg Japánt abban, hogy kilábaljon immár több mint évtizedes stagnálásából és mély strukturális válságából. Alighanem e tényezők miatt vált Németország az Európai Unió leglassabban növekvő gazdaságává. Ebből az is egyenesen következik, hogy a világgazdaság jelenlegi növekedéslassulása mögött fundamentális okok húzódnak meg – így a jelentős világgazdasági növekedésgyorsulás esélye is felettébb szerény...
|
A külföldi közvetlen befektetések és a világtermelés néhány jellemzője 1982-2001 között (Mrd USD, %) |
|||||||||
|
Érték folyó áron (Mrd USD) |
Éves növekedési ütem (%) |
||||||||
|
1982 |
1990 |
2001 |
1986-1990 |
1991-1995 |
1996-2000 |
1999 |
2000 |
2001 |
|
|
FDI-kiáramlás |
59 |
203 |
735 |
23,6 |
20,0 |
40,1 |
56,3 |
37,1 |
–50,7 |
|
FDI-beáramlás |
28 |
233 |
621 |
24,3 |
15,8 |
36,7 |
52,3 |
32,4 |
–55,0 |
|
FDI-beáramlás állománya |
734 |
1 874 |
6 846 |
15,6 |
9,1 |
17,9 |
20,0 |
22,2 |
9,4 |
|
FDI-kiáramlás állománya |
552 |
1 721 |
65 82 |
19,8 |
10,4 |
17,8 |
17,4 |
25,1 |
7,6 |
|
Nemzetközi felvásárlás és összeolvadás |
– |
151 |
601 |
26,4 |
23,3 |
49,8 |
44,1 |
49,3 |
–47,5 |
|
Külföldi leányvállalatok értékesítése |
2 541 |
5 479 |
18 517 |
16,9 |
10,5 |
14,5 |
34,1 |
15,1 |
9,2 |
|
Külföldi leányvállalatok bruttó értékesítése |
594 |
1 423 |
3 495 |
18,8 |
6,7 |
12,9 |
15,2 |
32,9 |
8,3 |
|
Külföldi leányvállalatok összes eszköze |
1 959 |
5 759 |
24 952 |
19,8 |
13,4 |
19,0 |
21,4 |
24,7 |
9,9 |
|
Külföldi leányvállalatok exportja |
670 |
1 169 |
2 600 |
14,9 |
7,4 |
9,7 |
1,9 |
11,7 |
0,3 |
|
Külföldi leányvállalatok alkalmazottai (1000 fő) |
17 987 |
23 858 |
53 581 |
6,8 |
5,1 |
11,7 |
20,6 |
10,2 |
7,1 |
|
Viszonyítás |
|||||||||
|
GDP (folyó áron) |
10 805 |
21 672 |
31 900 |
11,5 |
6,5 |
1,2 |
3,5 |
2,5 |
2,0 |
|
Bruttó állótőke-képződés |
2 285 |
4 841 |
6 680 |
13,9 |
5,0 |
1,3 |
4,0 |
3,3 |
– |
|
Royalty- és licencbevétel |
9 |
27 |
73 |
22,1 |
14,3 |
5,3 |
5,4 |
5,5 |
– |
|
Áru- és szolgáltatásexport |
2 081 |
4 375 |
7 430 |
15,8 |
8,7 |
4,2 |
3,4 |
11,7 |
–5,4 |
|
Forrás: World Investment Report 2002, UNCTAD, Genf |
|||||||||