Az első milliárd eredete
Egyes médiumok a listán szereplő gazdag magyaroktól óvatosan igyekeztek megtudakolni, vajon honnan a vagyon, mi kell ahhoz, hogy valaki milliárdos legyen Magyarországon? A válasz e kérdésre elég nemzetközi, követi az ismert amerikai útmutatást: "az első millió eredetét sohase firtassuk" (ez a millió persze dollárban értendő, és amióta e mondás tartja magát, odaát is volt némi pénzromlás, így hazai viszonyainkra nyugodtan fordíthatjuk olyként: az első milliárd eredetét ne firtasd!).
Pedig érdekes lenne az útját végigkövetni ezeknek az első milliárdoknak is. Találó a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága titkárának, későbbi nagytőkésnek mondása, amikor vagyona eredetéről kérdezték: "jókor kell lenni jó helyen". Valóban, a száz leggazdagabb magyar jelentős része szemmel láthatólag jókor volt jó helyen. Ami azonban különösen figyelemreméltó, hogy itt, Kelet-Közép-Európában, a 90-es évektől kezdődően a "jókor" nagyjából mindenkinek azt jelentette: a központi állami tulajdon lebontásának, privatizálásának korát, a monolit, direkt tervutasításos, egypártrendszerű politikai szisztéma szétesésének idejét. De közel sem ugyanazt jelenti mindenki számára a "jó helyen", itt már jelentős különbségek tapasztalhatók. Igencsak eltérő életút áll mondjuk Várszegi Gábor, a magyar 100-as lista első embere és például Vagit Alekperov, az orosz gazdagok listájának éllovasa, volt szovjet olaj- és gázipari miniszterhelyettes mögött.
Kelet-európai lista magyarok nélkül
Figyelemre méltó ugyanakkor az a tény is, hogy a Magyar Hírlap összeállításával nagyjából azonos időben jelent meg rangsor a lengyel, a román és az orosz milliárdosokról. A különböző lajstromok összevetése csak egy 100 százalékig biztos megállapítást enged meg: a különböző szerkesztőségek és szakértők becslési bátorsága igencsak eltérő, ugyanazon személyek vagyonát gyakran 2-3-szoros különbséggel becsülik, és emiatt is nehéz az egyes rangsorok összehasonlítása.
"Ami mérhető, mérd meg, ami nem mérhető, igyekezz mérhetővé tenni" – tűzte ki célul egykor Galilei. E törekvés jegyében rangsorolta a Wprost lengyel hetilap Kelet-Közép-Európa leggazdagabb embereit. Az újság próbálkozása e tekintetben úttörő, bár kétségtelen, immár 12 éve gyakorolják a leggazdagabb lengyelek vagyonának számszerű becslését. A szerkesztőket munkájukban nyilván segítette a Forbes magazin 2002. márciusi összeállítása a világ 497 leggazdagabb emberéről. Ők a "Top 500", a dollármilliárdosok, akik tavaly még 41-gyel többen voltak, s akik között találhatók néhányan Kelet-Európából is. (A magazin azokat veszi fel a listájára, akik 1 milliárd dollár fölötti vagyonnal rendelkeznek, így a Top 500 nem feltétlenül jelent kerek számot. A Forbes-lista első 25 helyezettjét lásd keretes anyagunkban!)
Tanulságos a lista, és különösen tanulságos nekünk, magyaroknak önmagában, és a magyar Top 100-zal összevetve is. Az első, ami a lengyel hetilap szerkesztőinek is feltűnt, hogy Közép-Kelet-Európa 25 leggazdagabb embere között nem szerepel egyetlen magyar sem, annak ellenére, hogy Magyarország a térségben élenjárt a piacgazdasági átalakulásban, és gazdasági fejlődésének üteme nem marad el régióbeli partnereitől. Miként a lap is megjegyzi, talán éppen ezért nincsenek e listában magyarok, a tisztább piaci viszonyok, az átlátható játékszabályok nem kedveznek az állami vagyont különböző manipulációkkal magánvagyonná transzportáló tranzakcióknak. A kelet-európai listán 12 orosz, 5 lengyel, 3 ukrán, 2 bolgár, 2 szerb és 1 cseh gazdag ember található, és e 25-ből 18 személyről elmondható, hogy karrierje során töltött be vezető pozíciót államigazgatásban. Sokan közülük vagyonukat az ásványi kincsek kitermelése környékén szerezték, számukra tehát a "jókor lenni jó helyen" azt jelentette, hogy olyankor foglalkoztak az ásványi kincsek (olaj-, gáz-, alumínium- vagy éppen aranybányászattal stb.) kitermelésével, amikor módjuk nyílott e kincsek legalább részben privát eladására is. Az, hogy a magyar 100-as listán nem jellemző az ily módon akkumulálódott vagyonok jelenléte (bár kétségtelenül találunk Magyarországon is e körbe tartozó vagyonosokat a Top 100-ban), gazdasági viszonyainknak inkább érettségét, mintsem fejletlenségét mutatja. Ha pedig azt tekintjük, hogy a Wprost hetilap listájának első helyezettje, Mihail Hodorkovszkij (38 éves, orosz) 3,7 milliárd USA-dolláros vagyonát többek között annak köszönheti, hogy ő kezelte a csernobili katasztrófa áldozatainak kártérítésére létrehozott állami pénzalapokat, majd 1995-ben megvásárolta az állami Rosprom és Jukosz energetikai vállalatokat, akkor talán nem is bánjuk, hogy a magyar listán kisebb vagyonok találhatók.
A Wprost lengyel hetilap listája Kelet-Európa 25 leggazdagabb emberéről |
||||||
Hely |
Név |
Nemzet |
Kor |
Vagyon |
Mrd USD Állami funkció |
Főbb iparágai |
1. |
Mihail Hodorkovszkij |
orosz |
38 |
3,7 |
igen |
bankszektor, energetika, olaj |
2. |
Roman Abramovics |
orosz |
35 |
3 |
igen |
alumínium, olaj |
3. |
Jan Kulcsik |
lengyel |
52 |
2,9 |
nem |
telekom., infrastruktúra, energetika |
4. |
Mihail Fridman |
orosz |
37 |
2,2 |
igen |
bankszektor, kereskedelem, olaj |
5. |
Vlagyimir Potanyin |
orosz |
40 |
1,8 |
igen |
bankszektor, kereskedelem, olaj |
6. |
Renat Achmetov |
ukrán |
n. a. |
1,7 |
közvetve igen |
bányászat, energetika |
7. |
Vlagyimir Bogdanov |
orosz |
50 |
1,6 |
nem |
olaj |
8. |
Ilija Pavlov |
bolgár |
42 |
1,5 |
nem |
"turizmus, könnyűipar, kisvállalkozások" |
9. |
Vagyim Alekperov |
orosz |
50 |
1,4 |
igen |
olaj, gáz |
10. |
Viktor Pincsuk |
ukrán |
42 |
1,3 |
igen |
bankszektor, olaj, telekom. |
11. |
Alekszander Gudzuvati |
lengyel |
64 |
1,25 |
nem |
olaj, bankrendszer |
12. |
Milan Panics |
szerb |
n. a. |
1,2 |
igen |
gyógyszeripar |
13. |
Oleg Gyeripaszka |
orosz |
33 |
1,1 |
igen |
fémek, alumínium |
14. |
Rem Vjahirjev |
orosz |
68 |
1,1 |
igen |
gáz, energetika |
15. |
Viktor Csernomirgyin |
orosz |
63 |
1 |
igen |
részvényes az olajiparban, ingatlan |
16. |
Borisz Berezovszkij |
orosz |
56 |
1 |
igen |
több vállalkozás, média |
17. |
Vlagyimir Guszinszkij |
orosz |
52 |
1 |
igen |
bankszektor, média |
18. |
Viktor Medvedcsuk |
ukrán |
48 |
0,8 |
igen |
bankszektor, energetika, telekom. |
19. |
Zigmund Szolorz-Zsák |
lengyel |
47 |
0,7 |
nem |
telekommunikáció, bankrendszer |
20. |
Risard Krauze |
lengyel |
46 |
0,63 |
igen |
informatika, ingatlan |
21. |
Vasil Bozskov |
bolgár |
46 |
0,5 |
igen |
szórakoztatóipar |
22. |
Bogoljub Karics |
szerb |
n. a. |
0,5 |
igen |
bankrendszer, telekommunikáció |
23. |
Alekszandr Szmolenszkij |
orosz |
46 |
0,5 |
nem |
befektetések |
24. |
Jan Bogdan Vejcsert |
lengyel |
52 |
0,48 |
igen |
telekommunikáció |
25. |
Petr Kellner |
cseh |
39 |
0,47 |
nem |
bankrendszer, orosz privatizáció |
Újgazdagok, előre!
Figyelemre méltó az orosz újgazdagok dinamizmusa is. A Forbes listáján egy év alatt 236 helyet ugrott előre, vagyonának több mint megduplázásával (2001-es 1,4 milliárd dollárról 2002-re 3 milliárd dollárra) a kelet-európai lista második helyezettje, Roman Abramovics. Ekkora előrelépést egy év alatt rajta kívül senki sem tudott felmutatni, bár igen jelentős a kelet-európai listavezető, Mihail Hodorkovszkij gazdagodása is. Ő 2,4 milliárdról 3,7 milliárd dollárra növelte vagyonát, és ezzel a 101. helyet érdemelte ki a Forbes 500-as listáján. (2001-ben még a 194. volt.) Sőt, a lista mind a hét orosz szereplője előrelépett – amint láttuk, több esetben nem is keveset – egy év alatt.
A Wprost listájának szerkesztői némileg felülbírálják a Forbes magazin szigorú ítészeit, hiszen a 2001-es Top 500-ból 2002-re két neves orosz kihullott, Rem Vjahirjev és Viktor Csernomirgyin, mondván, hogy vagyonuk jelenlegi piaci értéke nem éri el az 1 milliárd dollárt. Nem így gondolták Lengyelországban, ott ugyanis még Vjahirjevet 1,1 milliárddal a 14. helyre, és Csernomirgyint 1 milliárd dollárral a 15. helyre rangsorolták Kelet-Európa gazdagjai között. A lengyel lap szerint Borisz Berezovszkij és Vlagyimir Guszinszkij vagyona is eléri az 1 milliárd dollárt, míg a Forbes szerkesztői őket nem vették fel listájukra.
Méretbeli különbségek
Ha az előzőekben összehasonlítottuk Várszegi Gábor és Vagit Alekperov eltérő életútját, úgy érdemes megemlíteni a méretbeli különbséget is. A Forbes listájának élén Bill Gates található, a dollár és az amerikai gazdaság elmúlt időszakban végbement gyengélkedését követően némileg megcsappant, 52,8 milliárd dolláros vagyonnal (5,9 milliárddal kevesebb, mint 2001-ben volt), ez az összeg azonban 330-szor több, mint a magyar listavezető Várszegi Gáboré. Mindehhez még azt is hozzátehetjük, Bill Gates egy év alatti vesztesége épp 37-szerese a Fotex-vezér teljes vagyonának, vagy hogy egy napjainkban kézzelfogható hasonlattal éljünk, a sokak fantáziáját megmozgató 2002-es év végi rekord-lottónyeremény, ami kereken 3 milliárd forintot tett ki december végén, azaz 10 millió dollárt, nos, ilyen nyereményből közel 100-at kellett volna megnyernie annak, aki fel akar iratkozni a Forbes 100-as listájára.
Az eddigi visszhangból értékelhetően úgy tűnik föl, Magyarországon a 100-as rangsor, ha az olvasóknak itt-ott okozott is meglepetést, az APEH-nak kevésbé. A 25-ös európai lista 6. helyezettje, az ukrán Renat Ahmetov szereplése a sorban és 1,7 milliárd dolláros feltüntetett vagyona ugyanakkor a hírek szerint az adóhatóságoknak is meglepetést okozott, és rögvest élénk érdeklődést tanúsítottak annak eredete iránt. Levonhatjuk tehát a következtetést, a magyar gazdagok továbbra is bizakodhatnak, hiszen tartják magukat a jelszóhoz: nemcsak "jókor voltak jó helyen", hanem "jókor vannak jó helyen".
A Forbes Magazin Top 500-as listájának első 25 helyezettje |
||||||
Rang |
Név |
Vagyon Mrd USD-ban |
Ország |
Életkor |
vagyonhoz jutás, ill. gyarapítás módja |
Cég, illetve profil |
1. |
Gates, William H. III. |
52,8 |
Egyesült Államok |
46 |
önálló, vállalkozó |
Microsoft |
2. |
Buffett, Warren E. |
35 |
Egyesült Államok |
71 |
önálló, vállalkozó |
Oracle |
3. |
Albrecht, Karl & Theo |
26,8 |
Németország |
önálló, vállalkozó |
Retail |
|
4. |
Allen, Paul G. |
25,2 |
Egyesült Államok |
49 |
önálló, vállalkozó |
Microsoft |
5. |
Ellison, Lawrence J. |
23,5 |
Egyesült Államok |
57 |
önálló, vállalkozó |
Oracle |
6. |
Walton, Jim C. |
20,8 |
Egyesült Államok |
54 |
öröklés |
Wal-Mart |
7. |
Walton, John T. |
20,7 |
Egyesült Államok |
56 |
öröklés |
Wal-Mart |
8. |
Walton, Alice L. |
20,5 |
Egyesült Államok |
53 |
öröklés |
Wal-Mart |
9. |
Walton, S. Robson |
20,5 |
Egyesült Államok |
58 |
öröklés |
Wal-Mart |
10. |
Walton, Helen R. |
20,4 |
Egyesült Államok |
82 |
öröklés |
Wal-Mart |
11. |
Alsaud, Prince Alwaleed Bin Talal |
20 |
Szaúd-Arábia |
45 |
öröklés és növelés |
befektetés |
12. |
Quandt, Johanna & family |
18,4 |
Németország |
74 |
öröklés |
BMW |
13. |
Bettencourt, Liliane |
14,9 |
Franciaország |
74 |
öröklés |
L'Oréal |
14. |
Thomson, Kenneth & family |
14,9 |
Kanada |
78 |
öröklés és növelés |
Thomson Financial |
15. |
Ballmer, Steven A. |
14,8 |
Egyesült Államok |
45 |
önálló, vállalkozó |
Microsoft |
16. |
Kamprad, Ingvar |
13,4 |
Svédország |
75 |
önálló, vállalkozó |
Ikea |
17. |
Slim Helu, Carlos |
11,5 |
Mexikó |
62 |
öröklés és növelés |
telecom |
18. |
Dell, Michael S. |
11,1 |
Egyesült Államok |
37 |
önálló, vállalkozó |
Dell |
19. |
Rausing, Kirsten & family |
10,7 |
Svédország |
49 |
öröklés és növelés |
csomagolás |
20. |
Kluge, John W. |
10,5 |
Egyesült Államok |
87 |
önálló, vállalkozó |
média |
21. |
Anthony, Barbara Cox |
10,1 |
Egyesült Államok |
78 |
önálló, vállalkozó |
Cox Enterprises |
21. |
Chambers, Anne Cox |
10,1 |
Egyesült Államok |
82 |
önálló, vállalkozó |
Cox Enterprises |
23. |
Li Ka-shing |
10 |
Hongkong |
73 |
villamosság, mobiltelefon-szolgáltatás, stb. |
|
24. |
Kwok, Walter, Thomas & Raymond |
9,2 |
Hongkong |
öröklés és növelés |
Hongkongi nagytőkések |
|
25. |
Ortega, Amancio |
9,1 |
Spanyolország |
66 |
önálló, vállalkozó |
Inditex |