Menedzserkeresetek világszerte és itthon
Aranytojást tojó tyúkok, illetve erőszakos, önző pénzeszsákok – a két véglet szinte valamennyi olyan vita során felmerül, amelyben a nagyvállalatok élén álló menedzserek jövedelme kerül szóba. Az általában alapfizetésből, részvényopciókból, illetve hosszú távú, eredménytől függő juttatásokból álló bevételcsomagok ügye már jó ideje napirenden szerepel, hiszen a vállalatvezetői bevételek annak ellenére sem csökkennek, hogy a legtöbb amerikai, illetve nyugat-európai cég komoly gondokkal küszködik, nyeresége jelentősen visszaesett, vagy semmivé vált.
Példa és ellenpélda
Akik szerint a topmenedzserek nincsenek túlfizetve, elsősorban azzal érvelnek, hogy egy jó vállalatvezető kezében szinte minden arannyá válik, és a megfelelő időben hozott megfelelő döntések olyan nyereséget generálhatnak, amelyek mellett eltörpülnek a mégoly hatalmasnak tartott fizetések is.
A sikermenedzserek egyike a brit divatáru-hálózat, a Marks & Spencer élén álló Luc Vandevelde, aki a brit Income Data Services felmérése szerint tavaly több mint kétszer akkora jövedelmet szerzett, mint egy évvel korábban. 1,7 millió fontot kapott alapfizetése mellett jutalmak és részvények formájában, miután talpra állította a két és fél évvel korábbi érkezésekor mély válságban lévő céget. Vandevelde új üzletpolitikájának köszönhetően – a vállalatvezető olcsóbb gyártókhoz pártolt át, új tervezőket vett fel a kínálat felfrissítésére, csökkentette a kiskereskedelmi árakat, és megszabadult a veszteséges külföldi boltok jelentős részétől – a Marks & Spencer részvényeinek ára ismét emelkedni kezdett, és az elmúlt hónapokban több mint 10 százalékkal értek többet, mint egy évvel korábban.
Akad persze ellenpélda is, amikor olyan igazgatók jutnak hatalmas jövedelmekhez, akik regnálása alatt megrokkant a cég. A Nagy-Britannia legnagyobb kábeltévés vállalkozása, az NTL élén álló vezérigazgató, Barclay Knapp fizetését például akkor háromszorozták meg, amikor a cég már csődvédelmet kért, mert nem tudta visszafizetni több mint húszmilliárd dollárnyi tartozását. Knapp – a csődbíróság jóváhagyásával – olyan, 2003 végéig szóló megállapodást írt alá az NTL-lel, amely 2,1 millió dolláros jövedelmet szavatolt a számára. Az elbocsátás ellen is védelmet szerzett: amennyiben a szerződés lejárta előtt távozásra kényszerül, alapfizetése háromszorosát kapja, azaz további 2,1 millió dollárt.
Az NTL szóvivője megvédte a főnököt, és közölte, a béremelésre azért volt szükség, hogy a vezérigazgató jövedelmét összhangba hozzák a hasonló méretű többi cég gyakorlatával. Az NTL egyébként a Knapp által is szorgalmazott túl gyors terjeszkedésbe bukott bele, s bár valószínűleg képes lesz a gödörből való kilábalásra, évekbe telhet a bizalmukat vesztett és tömegesen eltávozott előfizetők visszaszerzése.
Határ a csillagos ég
A részvénytársasági formában működő vállalatok vezetőinek részvényopciókkal való jutalmazását – aminek lényege, hogy a kedvezményes áron vett értékpapírokat a menedzserek meghatározott idő elmúltával szabadon értékesíthetik a piacon, és bezsebelhetik az árfolyamnyereséget – Harry Truman amerikai elnök tette lehetővé egy 1950-ben aláírt jövedelemadó-törvényben. A részvényopció azonban csak a nyolcvanas évek második felében, illetve a kilencvenes évek elején vált a topmenedzserek fő jutalmazási formájává, miután a korábban csak araszoló tőzsdei árfolyamok gyors emelkedésnek indultak. A legszembetűnőbb változás 1996 és 2001 között ment végbe, amikor a kétszáz legnagyobb amerikai vállalat adatai alapján készített felmérés megállapította: öt év alatt 5,8 millióról 11,7 millióra gyarapodott a vezérigazgatók átlagos éves jövedelme.
A legnagyobbak dollárszázmilliókat kerestek opcióik beváltásával: a Disney-birodalom élén álló Michael Eisner például 1997 és 2002 között 738 millió dollárt keresett, holott 1997-től kezdve minden évben csökkent a cég nyereségessége, és 2001-ben veszteségessé vált. Bár Eisner 2002-ben nem kapott jutalmat és újabb részvényopciókat, ám az igazgatótanács néhány hónapja átfogalmazta a vezérigazgatói jutalom kiérdemléséhez szükséges nyereségesség feltételeit, amivel ismét megnyitotta a vezérigazgató előtt az újabb összegekhez vezető utat.
Sokakban felmerült a kérdés, miért nem menesztették Eisnert, ám elemzők úgy vélik, egy új vezető keresése még többe is kerülhetne. "Ha megfelelő jelöltet találnak, valószínűleg még többet kell neki fizetniük, mint a régi vezérnek, és újabb részvényopciókat kellene adni az új kinevezettnek. Amikor egy valaha sikeres ember áll felettük, még akkor is valamiféle biztonságban érzik magukat, ha az utóbbi néhány év nem túl jól sikerült" – idézte az amerikai Forbes magazin Carol Bowie-t, az Investor Responsibility Research Center egyik vezető szakértőjét. Eisner egyébként nincs egyedül, hisz míg a kudarcot vallott fiatal vezérigazgatókat cégeik lelkiismeret-furdalás nélkül elküldik, addig több "öregfiú" – például a Sprint FON csoportot vezető William Esrey – egyelőre megtarthatta állását.
A toplistán lévők közül nyolcan százmillió dollárnál is többet kerestek. A csúcson az Oracle számítástechnikai óriás vezérigazgatója, a fizetés és jutalom nélkül dolgozó Lawrence J. Ellison áll, aki az idén 706 millió dollárt kasszírozott be opciós részvényei eladásából. Az őt követők is elsősorban opcióik beváltásával kaszáltak: a Dell számítógépes cég élén álló Michael S. Dell 3, 5 millió dolláros fizetése mellett 198,7 millió dollárt nyert részvényei eladásával, míg a harmadik helyen álló Jozef Straus, a JDS Uniphase távközlési cég első embere félmillió dolláros fizetéssel és 150,8 millió dollárnyi beváltott opcióval zárta a tavalyi évet.
Annak ellenére, hogy a 2001-es év a legtöbb amerikai részvénytársaság számára rossz esztendőnek számított, a topmenedzseri jövedelmek nem csökkentek egyértelműen. Bár a William M. Mercer tanácsadó cég és a Wall Street Journal című amerikai napilap közös felméréséből az derült ki, hogy a száz legjelentősebb amerikai tőzsdei cég közül 59-ben mérsékelték a vezérigazgatói jutalmakat, és juttatásaik egészében véve átlagosan 13,2 százalékkal estek vissza, a tanulmányban nem szerepelt valamennyi jövedelem. Kimaradt például, hogy több vállalatvezető 2002-ben is beváltott opciókat, s miközben elmaradt az eredményhez kötött jutalom, megmaradtak olyan "apróságok", mint a vállalati repülőgép ingyenes használata, a bőkezű nyugdíjak szavatolása, a felvett és opciós részvények vásárlására fordított milliós hitelek átütemezése, illetve elengedése.
Elemzők szerint, ha ezeket a mellékeseket is figyelembe veszik a számolásnál, akkor csak egy-két százalékkal csökkent az amerikai topmenedzserek összbevétele, míg az általuk vezetett cégek jövedelmezősége átlagosan ötven százalékkal esett vissza. Ugyancsak egyre több helyen alkalmazzák az "aláírási" pénzt: a konkurenciától elcsábított nagyágyúk dollármilliókat vesznek fel csak azért, mert állást változtattak.
Bár az amerikaiak túlnyomó többsége elutasít mindenféle egyenlősdit, és elismeri, hogy a cégvezetőknek több jár, mint az "átlagos halandónak", néhány kiugró példa – valószínűleg főleg azért, mert az utóbbi hónapokban sorra fény derült azokra az esetekre, amikor a vállalatvezetők csalással alapozták meg vagyonukat – már ott is szemet szúrt. A legnagyobb felzúdulást a General Electric (GE) éléről nyugdíjba vonult Jack Welch esete váltotta ki. A vezér megcsalt felesége által kiszivárogtatott adatok szerint a volt vezérigazgatónak élete végéig évi 10 milliós nyugdíjat ígértek, tanácsadási díj járt neki, a cég fizette New York-i lakásának bérét és fenntartását, a vállalati limuzin használatát, a golfklubtagsági díjakat, a sportmérkőzések belépőit, valamint a GE helikoptereinek és repülőgépeinek használatából eredő költségeket. A díjazás ügye akkora vihart kavart, hogy Welch végül "önként" lemondott a javadalmazási csomagról.
Az amerikai vállalatvezetői szféra erkölcsi válságára utal, hogy a szövetségi nemzeti bank szerepét betöltő Federal Reserve Bank (Fed) New York-i leányvállalatának élén álló William McDonough felszólította a topmenedzsereket: igazítsák jobban fizetéseiket a részvényesekéhez. "Az igazgatótanácsoknak be kell látniuk, hogy a vezérigazgatói fizetések túl magasak" – idézte a brit BBC televízió a bankárt, aki azt is hangsúlyozta, hogy az amerikai vállalatvezetők viselkedése miatt mind az Egyesült Államokban, mind világszerte sokan megkérdőjelezik az amerikai társadalom erkölcsösségét.
Áldás vagy átok?
Vannak, akik szakmai alapon kérdőjelezik meg az opciók hatékonyságát, és tanulmányokra hivatkozva azt állítják: az égbeszökően magas fizetéssel kényeztetett szupermenedzserek eredményei nem feltétlenül jobbak, mint rosszabbul fizetett társaiké. Az opciókat elvető szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy az így meggazdagodó vállalatvezetők csak egy dologban, a tőzsdei árfolyam gyors felfuttatásában érdekeltek, ezáltal könnyen előfordulhat, hogy tevékenységük hosszabb távon több kárt, mint hasznot hoz a vállalatnak. Ugyancsak kérdéses, meddig lehet a kedvezményes papírokkal "felvizezni" a részvénytömeget, hiszen minél több a részvény, annál nagyobb hasznot kell elérni az egy részvényre jutó eredmény vagy osztalék eléréséhez. Mások azt tartják az opciós jutalmazás fő hátulütőjének, hogy e jövedelmezési forma a könyvelésekben nem szerepel kiadásként, így eltorzítja a cég jövedelmezőségi mutatóit. Elemzők szerint, ha az opciókat költségként kezelték volna, sok amerikai vállalatnál már 1997-ben kiderült volna, hogy a látványos eredmények mögött alig van igazi teljesítmény.
Az amerikai Michael Jensen, aki korábban az opciókkal való jutalmazás elméletének egyik kidolgozója volt, úgy véli, meg kellene szigorítani a rendszert. Véleménye szerint olyan, testreszabott opciós feltételeket kell kidolgozni, amelyek csak akkor hoznának hasznot az érintetteknek, ha a részvényárfolyam a vállalat tőkeköltségénél nagyobb ütemben emelkedik. A Jensen által javasolt szigorítás másik eleme az, hogy az opciókat a jelenleginél jóval hosszabb idő után lehetne csak beváltani.
Visszafogott Európa
Nyugat-Európában az amerikaihoz mindinkább hasonlító rendszerben fizetik a nagyvállalatok vezetőit, ám a brit, a német, illetve a francia topmenedzserek jóval kevesebbet keresnek, mint tengerentúli kollégáik. Ennek egyik oka, hogy a részvényopciók szerepe ugyan meghatározó, ám jóval kisebb, mint az Egyesült Államokban. A másik ok az, hogy a közvélemény sokkal érzékenyebb az átlagemberek és a milliárdosok fizetése közötti különbségekre, így a részvényesek igyekeznek kordában tartani a cégvezetők javadalmazását. Az Atlanti-óceán két partja közti különbség azonban csökkenőben van, mivel a globalizáció térnyerésére hivatkozó igazgatótanácsok azzal indokolják a növekvő fizetéseket, hogy csak akkor lehetnek igazán jó vezérigazgatók az európai cégeknél, ha azok jövedelme közelít az amerikai topmenedzserekéhez.
Az európai fizetési lista élén a brit vállalatvezetők állnak, akik 2001-ben annak ellenére is átlagosan 17 százalékkal több pénzt kerestek, hogy közben a londoni tőzsde százas indexében szereplő cégek piaci értéke közel egyharmaddal csökkent. A Guardian című brit lap által közzétett tanulmány szerint a tőzsdei cégek igazgatói közül több mint 130-an könyvelhettek el egymillió fontnál nagyobb jövedelmet, és heten kaptak ennél nagyobb lelépési díjat. A szigetország legjobban fizetett menedzsere a holland Bart Becht volt, aki a Reckitt Benckiser cég élén több mint kilencmillió fontot keresett. A menedzserek átlagjövedelme tavaly 933 ezer font volt.
Nagy-Britanniában meglehetősen gyakoriak a magas menedzseri fizetéseket pellengérre állító cikkek. Ezen írások egyik kedvence a GlaxoSmithKline gyógyszeripari óriás élén álló Jean-Pierre Garnier, aki tavaly több millió fonttal akarta megemeltetni 2001-es, 7 milliós fizetését. Az 54 éves francia menedzser 2,5 millió font értékű ingyenrészvényt és 12,5 millió font értékű, kedvezményes árú papírt akart magának, miközben a cég részvényeinek értéke egy év alatt 18 fontról 12,50-re csökkent, a nyereség pedig 4,5 milliárd font volt a 2000-es hatmilliárddal szemben. Bár azt Garnier ellenfelei is elismerik, hogy az eredmények romlása részben a korábban végrehajtott vállalati egyesüléseknek tudható be, ám szerintük az már mindenképpen a vezetés hibája, hogy eddig elmaradtak az ígért áttörést és profitnövekedést hozó gyógyszeripari felfedezések.
A britek "lázongása" nem maradt eredmény nélkül, hiszen a londoni kormány döntése értelmében 2003-tól kezdve a részvényesek évente szavazhatnak majd az igazgatók fizetéséről. A törvények egyben arra is rákényszerítik a tőzsdei vállalatokat, hogy hozzák nyilvánosságra, miképpen aránylanak a vezetői jövedelmek a menedzserek és cégeik által elért eredményekhez.
Nagy-Britanniával ellentétben Németországban a topmenedzserek fizetésére már hatott a tőzsdei cégek helyzetének megrendülése és a nyereség csökkenése. A Handelsblatt által közzétett statisztika szerint az igazgatói fizetések átlagosan 17 százalékkal estek vissza, ám voltak olyan cégek, ahol a feltűnően rossz eredmények ellenére is nőtt a menedzserek jövedelme. A történetének talán legmélyebb válságát átélő Deutsche Telekomnál (DT) tavaly például 50 százalékkal volt magasabb az igazgatók fizetése, mint egy évvel korábban. A lap által közzétett tanulmányban csak a fizetések és a jutalmak szerepeltek, kimaradtak viszont a részvényopciók, amelyek Németországban is jelentős bevételnek tekinthetők.
Egy korábbi, a 2000. évi fizetéseket elemző tanulmányból az derült ki, hogy a DT-nél az igazgatótanácsi tagok még átlagosan 2,3 millió euró értékű opciós részvényhez is hozzájutottak. A vezető helyen egyébként a Deutsche Bank állt, ahol az átlagjövedelem 7,93 millió eurót tett ki, amiből 3,15 millió volt az opciók értéke.
Egyébként Németországban is az angliaihoz hasonló ellenőrzési rendszer bevezetését tervezik a fizetések kordában tartására, ám itt nem a részvényesek közgyűlése, hanem az általuk létrehozott testület követné figyelemmel, mennyire áll összhangban a javadalmazás a teljesítményekkel.
A kiugróan magas fizetések még a társadalmi igazságosságot zászlajára tűző Svédországot is megfertőzték: 2000-ben a topmenedzserek jelentős része százszázalékosnál is nagyobb fizetésemelést könyvelhetett el magának, miközben az átlagfizetések csak néhány százalékkal emelkedtek. Az Economist című brit üzleti hetilap szerint a svéd tőzsdei cégek vezetői 5-10 millió svéd korona körüli éves jövedelemmel rendelkeznek.
Ne keresd a nőt!
Bár az Atlanti-óceán két partján eltérő a topmenedzseri fizetések és a kiugróan magas jövedelmek fogadtatása, egy dologban nagy a hasonlóság: szinte kizárólag csak férfiak töltik be a vezető vállalatok igazgatói vagy elnöki tisztét: Nagy-Britanniában például a mintegy hatszáz topmenedzser között csak tíz nő található, ami kevesebb, mint kétszázalékos részaránynak felel meg. A férfiak klubjába csak az olyan nagyon kitartó és szerencsés nők jutottak be, mint például a világszerte ismert Kraft Foods vezérigazgatója, Betsy Holden, vagy az egykor divatjamúlt ruhák eladásából vegetáló brit Burberryből ismert és népszerű céget faragó Rose Marie Bravo. A New Yorkban nevelkedett Bravo a Guardian című brit lap beszámolója szerint egymillió fontos éves bérre, illetve ugyanilyen nagyságrendű jutalomra számíthat, emellett mintegy 10 millió font értékű részvény, illetve opció üti a markát a következő tíz év során.
Elemzők szerint a szebbik nemet sújtó nyílt diszkrimináció már a múlté, ám a nők továbbra is csak elvétve jutnak be azokba a hivatalosan nem is létező "elithálózatokba", amelyek megkönnyítik a pénzt és befolyást hozó posztok elnyerését. "Az öregfiúk klubja még mindig jól működik, egy csomó igazgató úgy véli, hogy csak a hozzá hasonlóak alkalmasak a vezető tisztségek betöltésére. Ennek pedig meg kell változnia, hiszen a vásárlók többsége nő, aminek előbb-utóbb a menedzserek körében is tükröződnie kell" – vélekedett dr. Katherine Rake, a nők emancipációjának folyamatát nyomon követő Fawcett Society igazgatója. Bár a legmagasabb körökben az utóbbi tíz évben alig nőtt a nők részaránya, a szakértők szerint reménykedésre ad okot, hogy számuk középmenedzseri szinten érezhetően emelkedett.
Európai úton
Magyarország egyértelműen az európai utat követi, aminek egyik fő oka az, hogy meglehetősen korlátozott a tőzsdei társaságok száma, így a legtöbb cégnek más módszert kell választania topmenedzserei javadalmazására. Az egyik lehetséges megoldás a vállalati tulajdonból való részesedés, ám ez csak a leginkább megbecsült felső kör számára tűnik valós lehetőségnek.
Jóval elterjedtebb eljárás az eredményekhez kötött jutalmak bonyolult rendszerének kiépítése, aminek során a tulajdonosok és a menedzserek megegyeznek arról, hogy a vezetők havi vagy éves alapfizetésük hányszorosát kaphatják meg, ha egy adott időpontig elérik az elvárt teljesítményt. A határidő lejártával a felek áttekintik, hogy hány százalékban teljesültek a megállapodás feltételei, és ettől függ, hogy a vállalatvezetők a lehetséges jutalom hány százalékát kapják meg.
A tőzsdei cégeknél az eredményhez kötött jutalom mellett élnek az opciós részvényvásárlási lehetőségekkel is. Az OTP-nél például három feltételből legalább kettőnek teljesülnie kell: az adózott nyereségnek az éves infláció legalább 1,3-szorosával kell növekednie, a profitnak pedig el kell érnie legalább az alaptőke 16, illetve az éves átlagos mérlegfőösszeg 1,75 százalékát. A közgyűlés határozata értelmében tavaly – amikor mindhárom feltétel teljesült – 71 vezető vásárolhatott kedvezményes áron 2002 és 2003 májusa között OTP-papírokat. A Matávnál – az áprilisi közgyűlési határozat értelmében – öt éven keresztül 320 vezető vásárolhat összesen 17 millió részvényt kedvezményes kibocsátási áron.
Az opciók terjedését lassította, hogy míg 1999. január 1-jéig húszszázalékos adó terhelte ezt a javadalmazási módot, a 2002 végéig érvényben volt adótörvények természetbeni juttatásnak minősítették a kedvezményes áron vett részvényeket, s ezek után 40 százalékos személyi jövedelemadót és 11 százalékos egészségügyi járulékot is kellett fizetni. Ebben az idei szabályok némi változást hoznak.