Beruházási helyzetkép

Új tendenciák a működőtőke-áramlásban

A rendszerváltás idején a hazai állóeszköz-állomány jelentős értékvesztését a privatizáció első, spontánnak nevezett, meglehetősen obskurus szakasza kísérte. Manapság – tudatlanságból vagy politikai megfontolásokból – gyakran elhangzik a vád, hogy a rendszerváltás levezénylői a magyar termelési potenciál óriási hányadát veszni hagyták, értéken alul eladták, vagy éppen elnézték, hogy a tűzhöz közel állók eltulajdonítsák. Bár ezt sokan minden bajok forrásaként fogalmazzák meg, két különböző tényezőről van szó. Az egyik: a hazai termelés (és infrastruktúra) állóeszköz-állománya olyan műszaki színvonalú, olyan technikai állapotú és nem utolsósorban olyan összetételű volt, hogy nagy hányada teljesen alkalmatlan volt arra, hogy azokkal a piacgazdasági nyitással együtt éledő versenyben helytálljanak. Nagy termelői, mindenekelőtt ipari kapacitások rövid idő alatt használhatatlannak vagy tarthatatlanul gazdaságtalannak bizonyultak. Ilyen volt például a kohászat vagy a gépipar számos korábbi "fellegvára". Rengeteg beszállító vagy gyenge minőségű árut gyártó, kisebb vállalat is hasonló sorsra jutott. Szólni kell arról is, hogy voltak olyan iparágak, ahol hozzáértő műszaki szakemberek a "szocialista tervgazdaság" óriásberuházásait jó irányba terelve, később is használható, nyugati importbeszerzésekre alapozott technikát honosítottak meg. Szólni kell az úgynevezett központi fejlesztési programról is, mint az olefinprogram, amely a mai Mol, TVK, BorsodChem hármas sikeres továbbélését alapozta meg. Összességében azonban a hazai termelési kapacitások a világhoz való felzárkózás első lépéseként megtett piaci liberalizáció körülményei között csak gyökeres megújulással számíthattak hosszú távú sikerre. Ennek feltétele volt a második tényező: a privatizáció.

A privatizáció fázisai

A privatizáció spontán szakasza közvetlenül a rendszerváltás éveihez köthető, amikor számos, korábban mesterségesen összegereblyézett, versenyképtelen óriásvállalat széthullott. Sokan amiatt kárhoztatják ezt az időszakot, hogy a túlzott gyorsaság, az elhamarkodottság, kapkodás, a szabályozás és az ellenőrzés lazasága teret engedett a kétes folyamatoknak is. Ezt azonban véleményünk szerint felülírja a gyorsasághoz fűződő nemzetgazdasági és társadalmi érdek: a magyar gazdaság kedvező pozíciói a többi átalakuló ország között egyértelműen igazolták a lépéselőny hasznát. Az is igaz valószínűleg, hogy ilyen léptékű tulajdonváltást semmilyen rigorózus szabályozással nem lehetett volna teljesen tisztán, főképp "igazságosan" végrehajtani. Mindez nem jelenti azt, hogy helyeselhetjük, vagy akár elfogadhatónak tarthatjuk az elnéző magatarást az esetleges törvényszegő akciókkal szemben.

A spontán privatizációval a nemzeti vagyon viszonylag csekély hányada került – főként hazai – magántulajdonosokhoz. Az ezt követő "nagyprivatizáció" főszereplője azonban a külföldi tőke volt. Kezdettől merőben ellentétes nézetek éltek arról, hogy meddig kell és lehet elmenni a privatizációban, főként a külföldi tőke beengedésében, és ennek megítélése ma is tárgya értelmes és ideologikus vitáknak egyaránt. Leginkább az úgynevezett "stratégiai" vállalatok átengedése körül forognak ezek a viták. Nagy áttörés 1995 végén következett be e téren, amikor az energetikai iparban egy sor, korábban sokak által tabunak tekintett vállalatot a privatizáció keretében külföldi óriáscégeknek adtak el. Ezt a frontáttörést döntően az aktuális gazdasági helyzet, az akut fizetési válsággal fenyegető egyensúlyromlás váltotta ki.

Mivel azóta is több szó esik a privatizációból származó költségvetési bevételekről, mint a hatékonysági kényszerről, érdemes kis kitérőt tenni, hogy meghatározzuk: valójában mire jó a privatizáció? Az állami tulajdon hatékonysági hátrányát a korábbi évtizedekben bőven megtapasztalhatta a döntéshozó elit és a gazdaság minden objektív megfigyelője, ha erről hajlamos is időnként megfeledkezni. Mindenekelőtt arról van szó, hogy az állami tulajdonú vállalatban a menedzsment végső soron egy bürokratikus szervezet, minisztérium, hatóság elvárásaihoz igazodik. Ebből fakadóan minden igyekezet ellenére elsősorban a lojalitás kerül előtérbe, és csak másodsorban a gazdálkodás minősége. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezzel a gonddal a piacgazdaságokban is létező – a versenyszférában meglehetősen ritka – állami vállalatok irányítása terén is küszködnek. Ezzel szemben a magántulajdonos a lényeget tekintve semmi mással nem törődik, mint a gazdálkodás hatékonyságával, hiszen a saját pénzéről van szó.

A külföldi működő tőke beáramlása

Magyarországon a 90-es évek elején nagy lendülettel megkezdődött a külföldi működő tőke beáramlása. Kelet-Közép-Európa többi országában is hasonló nyitás ment végbe, de Magyarország nagy előnyt szerzett a piacgazdasági intézményrendszer korábban megkezdett kiépítésével. Rövidesen kialakult az élenjáró országok csoportja, ezek közül is a legtöbb tőkét vonzó három: Magyarország, Lengyelország és Csehország.

Magyarország kiugrása a kezdeti időszakban látványos volt. Bár 1992-ben Csehország a "puha", sokkmentes átmenet Klaus-féle propagandájával a magyart megközelítő tőkebeáramlást ért el, ez már 1993-ben visszaesett. Mindhárom országban, de mindenekelőtt nálunk, kiugró eredményt hozott az 1995-ös év, a hazai energiaszektor privatizációjának éve. 1996-tól a sokkal nagyobb gazdaságú Lengyelország lett az éllovas, de az időszak egészét tekintve Magyarország vonzotta a legtöbb külföldi tőkét.

A külföldi tőkével működő cégek száma az évtized közepéig bővült rohamosan (1996-ig 20 000 fölé), utána a növekedés már mérsékelt volt. A 90-es években a külföldi tőke aránya a vállalatok összes jegyzett tőkéjében folyamatosan nőtt. Ezzel párhuzamosan bővült e vállalatok exportjának aránya az ország igen gyorsan növekvő kivitelében, az 1989. évi 10 százalék után rohamos emelkedéssel 1994-ben 60 százalék fölé került, és 1998-ra 79 százalékot ért el.

Zöldmezős építkezések

A külföldi tőke térnyerése lényegében két formában történt, az egyik a privatizáció, a másik a zöldmezős beruházás volt. Az ismert adatok szerint 1990- 1998 között az állami vagyonkezelő szervezetek privatizációs bevételeinek mintegy 60 százaléka (csaknem 1000 milliárd forint) külföldi valutában folyt be. 1995-ben ez az arány 85 százalék körül volt.

A zöldmezős beruházások arányáról becslések állnak rendelkezésre. A Privatizációs Kutatóintézet szerint a magyarországi zöldmezős beruházások értéke 1996 végén 3,8 milliárd dollár volt, ami a teljes működőtőke-beáramlás 22 százaléka. A beáramlott működőtőke-állomány és a privatizációs bevételek összevetése alapján a zöldmezős beruházások felső határa 34 százalékra tehető. A zöldmezős beruházások jelentős része a vámszabad területek befektetési előnyeinek kihasználására jött létre. Kutatók becslése szerint az 1999 végén regisztrált, 116 engedéllyel rendelkező vámszabad terület közül 70-75 jöhetett létre külföldi befektetők zöldmezős beruházásával (a külföldi tőke aránya ebben a körben meghaladja a 90 százalékot). A hazai zöldmezős befektetéseket a privatizációhoz kapcsolódó beruházásoknál jóval nagyobb szektorális és földrajzi koncentráció jellemzi.

A nemzetgazdaság beruházásaiban a külföldi tőkével működő vállalatok a 90-es években egyre fontosabb szerepet töltöttek be. 1989-ben a beruházások 11,0 százalékát adták, 1994-ben már 48,8 százalékát, 1998-ra pedig részesedésük elérte a 61,1 százalékot. Ha figyelembe vesszük, hogy a nemzetgazdasági beruházások 13-15 százaléka a közszolgáltatásban valósul meg, ahol a külföldi tőkének értelemszerűen nincsen helye, akkor még inkább érzékelhetjük, hogy a piaci szféra beruházásaiban milyen nagy arányban vettek részt határon kívülről jött cégek. A külföldi tőke tevékenységi köre, helykiválasztása ily módon az utóbbi évtizedben meghatározó szerepet ért el a beruházások ágazati és regionális szerkezetének alakításában.

A beruházások ágazati szerkezete

A Központi Statisztikai Hivatal a beruházások nemzetgazdasági ágak szerinti megoszlását rendkívül eltérő súlyú és helyenként nehezen értelmezhetően kialakított 14-15 ágazatra csoportosítva tartja nyilván. Eszerint a beruházások összetétele az 1. számú táblázatnak megfelelően alakult 1993 óta.

A felsorolt ágazatok három nagy csoportját, a termelőket, üzleti szolgáltatókat és a közszolgáltatást végzőket a KSH nem különbözteti meg, azok azonban egyértelműen kirajzolódnak, bár átfedések lehetnek. Figyelemre méltó, hogy az időszak elejéhez mérten a termelőágazatok előretörtek. Részletesebben elemezve megállapítható, hogy ez a feldolgozóipari beruházások arányának 1994 és 1999 közti szinte szakadatlan és nagymértékű, több mint 6 százalékpontos bővüléséből adódik. Az üzleti szolgáltatások körében a kereskedelmi jellegű szolgáltatások beruházásai is jelentősen nőttek 1996 óta. Mindkettőnél egyértelműen a működő tőke beáramlása van a háttérben. Érdekes a pénzügyi tevékenység beruházásainak alakulása: a vizsgált időszak elején ez a viszonylag kis részesedésű csoport 2-2,5 százalékponttal magasabb szinten volt, mint a 90-es évek második felében, ami a korai külföldi tőkéjű bankprivatizációval és az azt követő feltőkésítéssel magyarázható.

Már itt szót kell ejteni a 2000-ben végbement változásokról, amelyek tartósnak bizonyultak 2001-ben és 2002-ben is. Egyfelől a feldolgozóipari beruházások arányának mérséklődéséről van szó, ami – mint látni fogjuk – stagnálás körüli megrekedést jelent, másfelől az ingatlanügyletek igen nagy részesedésű csoportjában a beruházások tetemes bővüléséről.

A kulcsfontosságú, a nemzetgazdaság exportképessége tekintetében meghatározó feldolgozóipari beruházásokban a külföldi tőke az évtized közepén fordulatot hozott. 1992 és 1996 között a tisztán hazai tulajdonban lévő cégek beruházásai adóstatisztikán alapuló számítások szerint 4,4 százalékkal csökkentek, ugyanekkor a külföldi tőkével működő cégek beruházásai meghatszorozódtak.

Szám szerint a legtöbb külföldi tőkével működő vállalat a beruházások csoportosításában alkalmazott KSH-bontás szerint (sorrendben) a kereskedelemben, a feldolgozóiparban és az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatások körében létesült (9324, 3962, illetve 3851 vállalat). Ugyanakkor a befektetett külföldi tőke részesedése – az összes jegyzett tőke százalékában – 1998-ig a feldolgozóiparban nőtt a legmagasabbra, 59,8 százalékra, ezt a pénzügyi tevékenységben elért 48,2 százalék követi, és a kereskedelemben is igen magas az arány, 46,2 százalék.

A növekedés időszakai

Hosszabb időre visszatekintve a hazai beruházások alakulásában a klasszikus ciklikus hullámzás helyett két érdekes jelenséget figyelhetünk meg. Az egyik az időnként összesűrűsödve, szinte hónapokhoz köthetően váltakozó stop- go periódusok, amelyeket az 1950 és 1990 közötti negyven évben párthatározatok indukáltak, a gazdasági feszültségek vészes felhalmozódására vagy éppen enyhülésére reagálva. Ezekből úgynevezett adminisztratív ciklusok jöttek létre. A másik, sajátos mozgás – a szélsőségesen hektikus 50-es (és a más okból különleges 90-es) éveket kivéve – évtizedenként mutatkozó lépcsőzetes ütemváltozás, ami természetesen nem vegytiszta. Az évtizedek átnyúltak egymásba, és azokon belül is voltak időnként jelentős eltérések, stop-go hullámok. Határozottan kirajzolódik azonban az évtizedek arculata: az emelkedő hatvanas évek, az óriásberuházásokat hozó, de súlyos eladósodást okozó hetvenes évek, végül a visszaesésekkel, válsághangulattal terhes nyolcvanas évek a rendszer csőd felé vezető ívét érzékeltetik.

A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején a beruházások volumene óriásit esett, és a KSH számításai szerint csak 1999-ben érte el az 1980. évi szintet(!). Az előző évihez mért növekedés a kilencvenes években hullámzó volt, az évtized eleji csökkenést 1994-re 10 százalék feletti növekedés váltotta fel, amit válságos év követett (-5,3 százalékkal). Az 1995. évi egyensúlyi konszolidációt egyenletesen növekvő ütem követte, egészen az 1998. évi 12,7 százalékos csúcsig. Az 1999. évi 5,3 százalék után a 2000-es, kitűnő konjunktúrájú évben a beruházások 7,4 százalékkal haladták meg az előző évit. 2001-ben a növekedés üteme kevesebb mint felére esett vissza (3,2 százalék), 2002 I-III. negyedévében pedig ismét 5 százalék fölé nőtt. Az 5 százalékosnál nagyobb beruházási növekedés a konjunkturális viszonyok megváltozása közepette meglepően jó eredménynek mondható, ami lényeges szerkezeti változások mellett ment végbe.

Változások 2001-ben

Az ezredforduló a világgazdasági klímában kedvezőtlen változásokat hozott. E fordulatnak számos összetevője volt, közülük egyetlen, a beruházások alakulása szempontjából különösen fontos szálat emelünk ki: fokozatosan, majd egyre erősödő mértékben vált nyilvánvalóvá, hogy azok a várakozások, amelyek az informatikai fellendüléshez fűződtek, túlzottak voltak. Mint minden technikai forradalom után előbb-utóbb bekövetkezik, a technikai újdonságok iránti kereslet görbéje viharos felfutás után egy szinten stabilizálódott. Emiatt a gazdaság és társadalom felszívóképessége nem tartott lépést az egyre újabb és újabb számítás- és híradás-technikai eszközöket ontó kapacitások adta lehetőségekkel, túlkínálat keletkezett. Az infotechnikai ipar romló konjunktúrája alapvetően meghatározta a fejlett világ gazdaságának alakulását.

Mivel 2000-re az infotechnikai iparágak részesedése a magyar iparban is igen jelentőssé vált, a hazai konjunktúrát is erősen befolyásolja e terület világgazdasági recessziója. Az iparág hazai leányvállalatai a legnagyobb magyar vállalatok közé tartoznak. 2001-ben az árbevétel alapján felállított sorrendben a multik között a Flextronics a második helyen állt, az IBM Storage a harmadik volt, a GE Hungary a negyedik, a Samsung pedig a hetedik (HVG, 2002. nov. 9.). A felsoroltak közé el kell helyezni még a Philips és a Nokia leányvállalatait is, számítások szerint a Philips 2000-ben a Flextronicsot is megelőzte, a Nokia pedig az IBM és a GE között állt (Magyar Hírlap, 2002. okt. 25.). Az anyavállalatoknál mutatkozó gazdasági nehézségek hatására a leányvállalatoknak több területen kellett mérsékelni termelésüket, sőt, 2002-ben már keményebb intézkedésekre is kényszerültek. A legnagyobb sokkot az IBM döntése okozta székesfehérvári gyárának 2002. november 30-ai bezárásáról, ami 3700 dolgozó elbocsátásával járt. Az IBM a döntést a fő termék, a merevlemezek iránti kereslet világméretű visszaesésével indokolta. Korábban a Flextronics döntése okozott riadalmat: a cég féléves gyártás után Sárvárról Kínába telepítette át a Microsoft xBox játékkonzoljának gyártását, ami a fél év alatt mintegy 900 millió euró exportbevételt hozott. Mintegy a kedvezőtlen hírek ellensúlyozásaként az IBM bejelentésével egy időben közölték a lapok, hogy a General Electric 15 milliárd forintos beruházással, 500 állást teremtve Budapestre telepíti európai szolgáltató központját, amely könyvelési, pénzügyi, ügyfélszolgálati és számítástechnikai háttérmunkát fog végezni a GE európai cégeinek és vevőinek.

A világgazdasági recessziós hangulat más olyan iparágakban is hat, ahol a multinacionális cégek hazai jelenléte a meghatározó, mindenekelőtt az autóiparban. A hazai multik rangsorában az első helyen álló Audi Hungária az információk szerint egyelőre szemben megy az árral, jelentősek beruházási tervei, és árbevétele is növekszik. Az ötödik helyet elért Suzukinál azonban az európai autópiaci helyzet már 2001-ben a beruházások visszafogására kényszerítette a céget, a tervezett 10,6 milliárd forint helyett 4,7 milliárdra. 2002-re ennek ellenére 14 milliárdos előirányzatot fogadtak el.

Három fordulat

A világgazdasági helyzet, a gyenge konjunktúra egészében véve meghatározta a beruházások terén végbement első fordulatot: a feldolgozóipar beruházásainak növekedése megállt, majd visszaesésbe váltott. Az 1998-as csúcsévben a feldolgozóipari beruházások növekedése még több mint kétszerese volt az átlagosnak, 1999-ben alig haladta meg azt, 2000-ben pedig már lényegesen alatta maradt. 2001-ben mérsékelt átlagos növekedés mellett a feldolgozóipari növekedés stagnált, 2002 I-III. negyedévében pedig csaknem 10 százalékkal volt alacsonyabb az előző év hasonló időszakánál, miközben a beruházások átlagos növekedése 5,9 százalék volt.

Az ábra azt is megmutatja, hogy a feldolgozóipari beruházások drámai esése ellenére a nemzetgazdasági beruházások nem mérséklődnek a magyar gazdaságban. Ennek hátterében egy más típusú szerkezeti változás – a második fordulat – áll: a legjobb konjunktúrájú 1999. és 2000. évvel ellentétesen 2001-ben az építés tette ki a beruházások teljes összegének nagyobb részét, míg a gépi beruházások 50 százalék alá estek. Erőteljes építési fellendülés alakult ki. Ennek részleteiről azonban a statisztikák egyelőre keveset árulnak el, nyilvánvalóan több területről van szó. A lakásépítés ezek közül az egyik legfontosabb. A használatba vett új lakások száma az 1999-es mélypont után (19 300) 2000-ben 21 000 fölé, 2001-ben pedig 28 000-re növekedett. A lakásépítésben csökkent a családok, természetes személyek aránya, és jelentősen nőtt a vállalkozásoké (ez utóbbiak részesedése az előző évi 14 százalékról 22 százalékra nőtt). A lakásépítés fellendülése szinte teljesen a fővárosra és a városokra korlátozódik. Az építési boom a beruházások ágazati szerkezetét tekintve – az építőipar saját beruházásainak gyors bővülése mellett – az ingatlanfejlesztés megnövekedésében érhető tetten leginkább. Ez az ágazat a lakásépítésen kívül számos más tevékenységet is magában foglal.

A beruházások terén bekövetkezett változásokkal kapcsolatban meg kell említeni: gyakori annak emlegetése – ez lenne a harmadik fordulat –, hogy az üzleti szféra beruházási tevékenysége oly mértékben csökkent, hogy egy idő óta a beruházásokat meghatározó mértékben az állam gerjeszti. Ez számokkal nem igazolható, és igen valószínűtlennek látszik. Kétségtelen, hogy a választási évben számos területen, főleg a közszolgálatok körében az állam aktivitása igen magas volt, ezt a táblázat számai is mutatják, ezenfelül a lakáshitelezés, az agrárhitelezés, az ipari parkok létesítésének és bővítésének a támogatása is hozzájárult az élénk beruházási kedvhez. Emellett azonban a működő tőke beáramlása sem állt le, ha nem is az ipart preferálta.

EU-csatlakozás – más típusú tőkevonzás

A hazai beruházások jövőbeli alakulásáról alkotott képünket rendkívüli mértékben meghatározza, hogy mit gondolunk a hozzánk betelepült multinacionális óriáscégeknél várható fejleményekről. A korábban említett kedvezőtlen jelenségek ellenére egyértelműnek mondható, hogy nincs szó a multinacionális cégek tömeges kivonulásáról országunkból. Ugyanakkor komoly, feltehetően még tovább erősödő változások várhatók a jövőben is.

Valójában több tényezőre vezethető vissza a jelenlegi átalakulás. A fontossági sorrendben hátulról kezdve: a beruházási kedvezmények alakulása körüli, az EU-csatlakozással összefüggő bizonytalanság – amely a jó tárgyalási eredmények alapján erősen csökkent – és a kedvezmények mindenképpen bekövetkező formai átalakulása és feltehető mérséklődése minden közlés szerint viszonylag csekély mértékben befolyásolja a multinacionális cégeket, ahogyan a beáramlásban, a hosszú távú megtelepedésben sem ezek, hanem ennél fontosabb stratégiai megfontolások játszották a meghatározó szerepet. A kedvezmények átalakulását és elkerülhetetlen mérséklődését akkor sem tarthatjuk döntőnek, ha a legnagyobb kiesésre mindenképpen a legnagyobb beruházók számíthatnak. Megnyugtató azonban, hogy a kedvezmények ügyében az EU-tárgyalásokon a várakozásoknál jobb eredményeket sikerült elérni.

Meghatározóbb jelentősége van a világgazdasági konjunktúra elhúzódó gyengeségének, amely számos céget a kapacitások kihasználtságának vészes romlása és a profit zsugorodása hatására egy ponton a beruházások jelentős visszafogására kényszeríthet. Mint említettük, ebben a helyzetben főképp a nálunk meghatározó iparágakban működő cégek vannak.

A legfontosabb tényezőnek azonban azt tartjuk, hogy a kedvezőtlen konjunktúra felgyorsított több elkerülhetetlen és korább megindult átalakulási folyamatot a gazdaság és a beruházások szerkezetében, összetételében. Először is tudomásul kell vennünk, és a hazai beruházások számaiban is észre kell vennünk, hogy a fejlett gazdaságban az ipari tevékenység visszaszorulóban van. Ez a világban részben úgy jelenik meg, hogy az ipari óriáscégek tevékenységei között egyre nagyobb szerepet kapnak a szolgáltatások, az ipar tercializálódik, ami a statisztikából nemigen olvasható ki. De emellett a kifejezetten szolgáltatói tevékenységek fejlődése is gyorsul, és bennük egyre nagyobb súllyal jelenik meg a nagytőke, a magyar gazdaságban pedig a külföldi tőke. Ilyen terület a kereskedelem, az idegenfogalom, a szállodai szolgáltatás, az ingatlanfejlesztés: logisztikai központok, ipari parkok létesítése, út- és garázsépítés, lakóparkok létrehozása.

A legerősebben azonban egy olyan szerkezeti átalakulás erősödött fel, amely statisztikailag szinte egyáltalán nem mérhető, mert valamennyi iparág, valamennyi tevékenységi kör mikroszerkezetét érinti. Arról van szó, hogy a magyar gazdaság fejlődése, közelebbről az EU-csatlakozás perspektívájában a bérszínvonal feltartóztathatatlan növekedése, a magyar valuta elkerülhetetlen erősödése felgyorsította az alacsony szakképzettséget igénylő, gyenge hozzáadott értéket termelő, bérmunka jellegű ipari tevékenységek leépülését. Másfelől nézve ez azt jelenti, hogy Magyarország azok közé az országok közé sorolódik, ahová már döntően a szakképzett, nagy hozzáadott értékű, sok szellemi tudást megtestesítő munkát tartalmazó termékek termelését és ilyen tevékenységeket érdemes telepíteni. Ez a folyamat még a kezdetén tart, a legutóbbi időben nagy lendületet vett, ám csak közvetetten érzékelhető, például azon iparágak visszaszorulásából következtethetünk rá, amelyekben az alacsony hozzáadott értékű, bérmunkatípusú tevékenység aránya közismerten magas. Jellemző példa a textilipar (textília, textiláru gyártása), ahol a ruházati ipari bérmunka-tevékenység összeomlása részben a beruházások megállíthatatlan zsugorodását, részben a termelés összetételének gyökeres átalakulását okozza. Az iparág részesedése a feldolgozóipari beruházásokból 1997-ben 4,7 százalék volt, 2001-re pedig 2,4 százalékra csökkent.

A szerkezeti átalakulási folyamat egyben kihívás is, amely koncentrált munkát, átgondolt, az EU-val, a nálunk jelen lévő multinacionális cégekkel és a hazai vállalatokkal összehangolt fejlesztést igényel a hazai szakoktatásban, felső szintű képzésben és a tudománypolitikában.

A hazai tőke és a beruházások

Magyarország nem "banánköztársaság", a külföldi tőke ugyan meghatározó szerepet játszott az elmúlt évtizedekben a gazdaság dinamizálásában, és várhatóan ez a szerepe, ha mérsékeltebben is, de továbbra is fennmarad, a beruházások nagyobbik hányadát mégis a hazai tőke adja. A dinamizálásban azért a külföldi tőkéé a döntő szerep, mert a hazai tőkeerő ehhez kicsi, az ország relatív tőkehiányban szenved. Bár a beruházási ráta és a megtakarítások szintje nemzetközi összehasonlításban közepes, a viszonylag alacsony GDP mint bázis annyi forrást nem ad, hogy ez elegendő legyen egy olyan tartós fellendülés, vagy főképp felzárkózás megkezdéséhez, amit a szakirodalom "take-off"-nak nevez. A hazai bruttó nemzetgazdasági megtakarítás rátája a 90-es évek közepe óta 25 százalék körül van, a felhalmozási ráta pedig az utóbbi években 29-30 százalék, a különbözet külföldi finanszírozási igényként jelentkezik. A lakossági megtakarítás rátája az 1996. évi 9 százalékról fokozatosan mérséklődik (2000-ben 7,1 százalék volt), és a megtakarításban az utóbbi hónapok jelentős jövedelemkiáramlása sem okozott pozitív változást, miközben a lakossági hitelállomány tetemesen nőtt.

A hazai tőke a beruházásokban meglehetősen nagy hányadban a költségvetés közvetítésével vesz részt. A közigazgatás az utóbbi években időről időre megugró és igen jelentős összegeket használt fel, és ez az EU-kompatilibilitás megteremtésére fordítandó összegek miatt a következő években elkerülhetetlenül fokozódni fog. Emellett az egészségügyre és az oktatásra kell a legszámottevőbb összegeket fordítani. Az egészségügy terén az elmaradás több évtizedes. A 90-es években paradox módon e nagy költségvetési rendszer reformjának halogatása miatt is nőtt a lemaradás: a rossz, feneketlen zsákként működő rendszerbe ugyanis egyetlen kormány sem öntötte volna szívesen a fejlesztési pénzeket, miközben hiányzott az egyetértés és a szükséges elszánás a reform végrehajtására. Szót kell ejteni még az infrastrukturális beruházásokról, amelyek mind a központi, mind a helyi költségvetést nagymértékben terhelik. Az elmaradás itt is óriási, de e téren az EU-támogatások szerepe rendkívül nagy lehet. A központi és önkormányzati költségvetési beruházások részesedése a nemzetgazdasági beruházásokban az 1998. évi, 20 százalékot meghaladó mérték után 1999-ben és 2000-ben 13-14 százalék között volt, 2001-ben 15,4 százalék, 2002-ben pedig, az újabb választási évben bizonyosan ismét kiemelkedően magas volt. A helyi (önkormányzati) költségvetések rendre 2-4 százalékponttal haladták meg az utóbbi években a központi költségvetési beruházásokat.

A jelentős hazai tőkéjű üzleti szférában érdemes különválasztani a nagyvállalatokat, ezt a kört nagyrészt a tőzsdén részt vevő vegyipari, gyógyszeripari, gépipari cégek adják. Jövedelmezőségük, így beruházási lehetőségeik nemcsak a világgazdasági konjunktúrától, hanem számos esetben a hatóságokkal kötött megállapodásoktól is függ – a viszony a szükségszerűen időnként kiéleződő érdekellentéteken túl sem volt az elmúlt évtizedben mindig kielégítő. A kormányzatnak jó tudnia, hogy a magyar gazdaságot a magyar gazdaság vállalatai is jelentik, azok fejlődése az egész ország érdeke is. A legutóbbi időben a forint árfolyamának emelkedése és a minimálbér jelentős megemelkedése, és az ebből keletkező bérfeszültségek leküzdése erősen rontotta e vállalatok versenyképességét, exportjövedelmezőségét.

A legriasztóbb a kis- és középvállalatok tőkehiánya – ezeknek elsősorban foglalkoztatáspolitikai jelentőségük van, emellett bizonyos iparágakban fontos beszállítói szerepük is lehet. Emellett a tőkeátcsoportosító bankrendszer is igen nagy óvatossággal kezeli ezeket a cégeket, ami részben érthető is, de a hitelminősítési rendszer fejlesztésével a kockázatuk mérsékelhető. E téren egyébként az utóbbi években számos banknál jelentős fejlődés érzékelhető. A tőkehiányt a kormányzat egyre inkább EU-konform, pályáztatásos támogatási és kedvezményes hitelt nyújtó rendszerrel igyekszik mérsékelni, és különféle beruházási kedvezményeket nyújt. Nagy lehetőségeket nyit meg e téren az EU pályázati rendszerekbe való teljes jogú bekapcsolódás.