Nélkülözhetetlen eszközök

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. január 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 57. számában (2003. január 1.)

Rambó-kés és dobócsillag helyett a legkorszerűbb telekommunikációs eszközökkel kell felszerelkeznie annak, aki a dzsungelhez hasonlóan átláthatatlan gazdasági élet sűrűjében szeretne eligazodni. A karrierjük csúcsa felé araszoló menedzserek üzleti útjaikon sem nélkülözhetik tehát az "életmentő táskát", melyben éppúgy helye van a legutóbbi divat szerinti – természetesen minimum 2 GHz-es, full-multimédiás – laptopnak, mint a nála mérete miatt is mobilabb palmtopnak vagy a velük kompatibilis digitális mikrokamerának és a konfiguráció elemeivel külön-külön is kommunikálni képes multimédiás, háromnormás mobiltelefonnak. És hogy a könnyed szórakozás se maradjon ki a munkamániás menedzserek életéből, a mobilcsomag tartalmát feltétlenül színesíteni kell egy MP3-as lejátszóval. Amit jobb esetben már karórával építettek egybe, rosszabb esetben még a mellényzsebbe kell beletuszkolni a gyufásdoboznyi méretű szerkentyűt – viszont legalább a DTS-hangzást nyújtó fülhallgatóval a "gagyi" infrakapcsolat helyett vezeték nélkül, Bloutooth-szal kommunikál.

A mobilitás ma már az üzletben sem akadály. Sőt éppenséggel az veszélyeztetheti a szépen ívelő karriert, ha az ember afféle maradi módon gondolkodó, hagyományos menedzserként mindenáron ragaszkodik a megszokott irodához és a diktálásra váró, telefonüzeneteket hűségesen fogadó titkárnőhöz. Mivel már ma sem számít ritkaságnak, hogy egy egész iroda berendezése, számítógépestől, faxostul, kamerástól, nyomtatóstól és monitorostul képes egyetlen aktatáskába zárva működni a világ bármely pontján (még száguldó vonaton is), a menedzser immár kockázat nélkül bármikor kimozdulhat.

A még egy évtizeddel ezelőtt is szekrénynyi méretű számítógépesített irodák mai utódjának megjelenését a celluláris technológia széles körű használata tette lehetővé. Attól a pillanattól kezdve, hogy létezik rádiótelefon, és szelektíven kiválaszthatóvá vált a hívott fél, valamint a "cellás elv" alkalmazásának következtében a telefonrendszer nagyszámú előfizető integrálását is lehetővé tette, nem lehet megálljt parancsolni a fejlődésnek. A mozgás közbeni telefonálás és adatátvitel, azaz a bázisállomás-váltás lehetősége a technológiai minimum, amivel a szó legszorosabb értelmében mozgásba lendülhet az üzlet. Elérkeztünk ahhoz az időhöz, amikor a hagyományos vezetékes hálózatoknak önmagukban semmiféle előnyük nincs a felhasználó számára, minden műszaki lehetőség adott a teljesen szabad, mobil kapcsolat létrehozására.

"Szűkszavú" kapcsolat

A mobil kapcsolattartás legegyszerűbb formája a rövid szöveges üzenetek (SMS-ek) küldése-fogadása. A napjainkra világszerte kedveltté vált SMS-üzenetek divatját elsősorban a "szűkszavú" kapcsolattartás mindenhol kedvezőnek számító szolgáltatói díja alapozta meg, de sokat nyomott a latban, hogy a tömör (unalmas üzleti tárgyalások alatt is nyugodtan olvasható-írható) mondatokhoz mellékelni lehet egyszerű képeket is. Erre a szolgáltatásfajtára egyedül a Nokia dolgozott ki szabványt, ezért fordulhat elő még mindig, hogy bizonyos márkájú készülékekkel képtelenség a képes üzenetek küldése-fogadása. (A legfejlettebb SMS-küldési mód a képüzenet, ekkor egy kép három SMS-re bontva jut el rendeltetési helyére.)

Napjaink sztárszolgáltatásának mégis egy másik, az előzőekhez sokban hasonló csevegési mód számít – noha ezúttal az egyszerű grafikus képeket már nagyméretű fotó-, hang- vagy videofájl helyettesíti. A mobil multimédiás üzenetküldés (MMS) afféle átmeneti technológiai szolgáltatás: a küldési mód az SMS-hez hasonló, de a multimédiás szolgáltatásnak a WAP-protokoll, a WAP-techológia az alapja. Most már videoklipekkel vagy akár friss időjárási térképekkel is kombinálni lehet a szöveges üzeneteket, nem kell hozzá mást tenni, mint "megkomponálni", majd elküldeni a legújabb, színes kijelzővel ellátott készülékekre. Ilyen multimédiás üzeneteket lehet telefonról telefonra, telefonról e-mailre vagy telefonról szerverre (és viszont) továbbítani.

Ma még viszonylag kevés multimédiás telefonkészülék van forgalomban, ezért a rendszer óvatosságból mindig megnézi egy adatbázisban, hogy a célállomáson milyen készülék működik. Ha csupán "szimpla" telefonnal rendelkezik a hívandó fél, akkor a multimédiás központ SMS-t küld a címzettnek, s ebben közli, melyik internetcímen érhető el a különleges üzenet. Ez a kényelmes szolgáltatás a Pannon GSM jóvoltából egy hónapja már nálunk is élvezhető, de természetesen megvásárolható a teljes üzenet letöltésére alkalmas multimédiás készülék is a piacon.

Hangpostától a mobilinternetig

A jelenlegi hangposta kiváltására szintén alkalmas a multimédiás üzenetszolgáltatás. Egyelőre üzenethagyáskor fel kell hívni a központot, majd az üzenet lehallgatásához is tárcsáznunk kell. A multimédiás szolgáltatásnál az üzenet közvetlenül a készülékre töltődik le, ezért meghallgatása ingyenes. A korszerű készülékek tudása egészen odáig terjed, hogy interneten keresztül videofilmet is le- vagy továbbküldhetünk.

A GPRS-szolgáltatás nem akármilyen minőségi változást hozott az életünkbe. Egyik nagy előnye, hogy nem időalapú a számlázás, vagyis az adatátvitel mennyiségét és nem annak időtartalmát fizettetik meg a szolgáltatók. Noha maga a hálózat azonos a GSM-hálózattal, a csomagokba gyűjtött adatok más utakat járnak be, mint az egyszerű beszéd, és a központi jelfeldolgozást is teljesen új alközpont végzi.

A GPRS az első valódi technológiai változás a mobiltelefónia megjelenése óta: az új mobiltechnológia eléri egy közepes vezetékes modemkapcsolás sebességét! Tehát egy GPRS-mobilkészülékkel valóban nem utópia a mobilinternet, mégpedig bárhol a világon. Nem kell hozzá más, mint egy webkamerához csatlakoztatott jobb laptop vagy palmtop, és autóban vagy vonaton ülve is utolérhető a nélkülözhetetlen főnök.

A vezeték nélküli hálózatokba nemcsak a mobilrendszerek tartoznak bele, hanem más interfészes rendszerek is. A kényelem, a felhasználói komfort, a mobilitás megteremtése egy táskába zárt irodával tehát megéri a befektetett pénzt. A mai irodai berendezések közül az eternethálózatba kapcsolt normál, nagy kapacitású vállalati asztali PC-k "táskába zárása" valószínűleg belátható időn belül nem jöhet szóba. Egyelőre kompromisszumokra van szükség: erre kiváló példa a Nokia harmadik generációs Kommunikátora, amely ugyan tud faxolni, e-mailt olvasni és videoklipet letölteni, ám ez a tudásszint egyelőre elmarad a táskába zárt képzeletbeli "mobiliroda" tudásától.

Mobilkereskedelem

Felmérések szerint nemcsak eddig tettek tanúbizonyságot fejlett technikai érzékükről a megállíthatatlanul gyarapodó létszámú mobiltelefon-tulajdonosok, hanem a rövidesen bevezetendő m-kereskedelem iránt is fogékonynak mutatkoznak a készülékhasználók százmilliói. Egy nemzetközi piackutatás eredményei ugyanis bizonyítják: többen használják majd telefonjaikat mobilkereskedelemre, mint ahányan jelenleg az e-kereskedelmet veszik igénybe az interneten! Sőt az m-kereskedelem iránt érdeklődők 90 százaléka hajlandó lenne akár pluszköltséget is fizetni a szolgáltatás kényelméért. A tizenegyezer előfizetőt érintő felmérésben brit, dél-koreai, olasz, brazil, amerikai és finn ügyfelek véleményére voltak kíváncsiak a kérdezőbiztosok. A legmeglepőbb eredmény az volt, hogy a megkérdezettek olyan értékes "távkereskedelmi" csatornának tartják a leendő m-kereskedelmet, amellyel kiváltható még az internet is! Vagyis a fogyasztók számára valós értéket és előnyt nyújt a mobilkészülékük vásárlási eszközként való használata, amire még álmukban sem mertek gondolni a mobiltelefónia kiagyalói másfél évtizeddel ezelőtt.

A kényelemre törekvés döntő szerepet játszik az új szolgáltatás széles körű elfogadásában. Az emberek ugyanis úgy tekintenek a térhez és időhöz nem kötött kereskedési formára, hogy az nemcsak készpénzkímélő, hanem segítségével elkerülhető a sorban állás, és igénybevételével jobban figyelemmel kísérhetők kiadásaik. A piaci értékítélet szerint az m-kereskedelem az e-kereskedelem kiterjesztésének, mobilizált utódjának tekinthető. És bár ez a szokatlan, ám sokat ígérő mobilszolgáltatás még új, a mindig úton lévő üzletemberek nagy jövőt jósolnak neki. De bizalmat szavaztak a felmérésben részt vevő válaszadók is a "távkereskedelemnek", ugyanis a megkérdezettek több mint fele megerősítette: annyira jó ötletnek tartja az új mobilszolgáltatást, hogy segítségével kész lenne akár egyszerre 25 (!) amerikai dollárt meghaladó értékű tranzakciót is lebonyolítani mobilkészülékén.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2003. január 1.) vegye figyelembe!