Könyv
Évszázados vagyonok
Frederic Morton: A Rothschildok
Corvina Kiadó, 2002. 207 oldal, 2600 Ft
A szorgos munkát a hideg számítással zseniálisan ötvöző bankárdinasztiaként mutatja be Frederic Morton a Rothschildokat. Könyve első részében nyomon követi kiemelkedésük útját – a pénzügyi tranzakciók finomságai, delikát kulisszatitkai iránt érdeklődők szakmai örömére. Második világháború utáni megkapaszkodásuk módozatait kevésbé információdúsan adja elő. Többnyire kurta – bár stilárisan élénk – tudósítások formájában összegzi újabb eredményeiket, váratlan élretöréseiket. Színes és mozgalmas az a néhány fejezet, amely a vagyongyarapítás hasznát is élvező családtagok kedvteléseivel, jótékonyságával foglalkozik. Olvastukon az embernek minduntalan a Balzac-regények részletei ötlenek az eszébe.
Norton csaknem mindenütt beszédes adalékokkal magyarázza, hogy a konkurensek ellenében miért lehetett hosszan tartó a család dominanciája. A géniusznak nevezett frankfurti dinasztiagründoló Mayer Rothschild mellett nagyra tartja öt fia közül az Angliában letelepedett mogorva Nathant, a komikus külsejű, de szalonképes Jamest, a Metternich-uralommal összefonódott, vasút-finanszírozó Salamont meg a Frankfurtban maradt, aszketikus életvitelű Amschelt.
Elismerése alátámasztására királyok, államférfiak, hadvezérek megfogalmazásain kívül számos művészt idéz. Heine forradalmárnak titulálta a második nemzedék tagjait. "Megalkották – mondta – a földbirtok elsőbbsége helyett a bárki által birtokolható pénz, tőke és állampapírok birodalmát." A porosz vaskancellár, Bismarck kevésbé lelkendezve azt bámulta bennük, hogy akárhány utódjuk lett, mindeniknek akkora vagyont hagytak hátra, amekkorát ők szüleiktől örököltek.
Napjainkban a Rothschild-ház különböző érdekeltségeinél, alapítványainál már vannak nagyobb vállalkozások. Érvényesnek látszik azonban az a magabiztos kijelentésük, miszerint ugyan nem az övék a világ legnagyobb bankja, de kétségtelenül ők a legjobbak. Annak ellenére valószínű ez, hogy a modern stressz okozta túlhajtás következtében a főügyes visszatérő, legifjabb Amschel Rothschild öngyilkosként fejezte be sikeres földi pályafutását.
Az adófizetők pénze
Dr. Nyikos László és munkatársai: Közpénzek ellenőrzése I-II. kötet
Perfekt Gazdasági Tanácsadó és Oktató Rt., 2002.
316+322 oldal, 7980 Ft
Sok szó esik a közvagyonnal – az adófizetők pénzével – való gazdálkodás kérdéseiről, a pazarlások és visszaélések megszüntetéséről. Magyarországon a közpénzek törvényes és hatékony felhasználásának ellenőrzése elsődlegesen az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feladata, amely rendelkezik a szakszerű ellenőrzéshez szükséges eszközökkel, képességekkel. Az ÁSZ vezető munkatársai által készített kétkötetes összeállítás az ellenőrzések során szerzett hazai tapasztalatokon túl a pénzügyi revízió nemzetközi gyakorlatát, az ellenőrzések tartalmát és "technológiáját" is bemutatja.
Az első kötet szerzője (dr. Nyikos László) összefoglalja az elmúlt másfél évszázad független pénzügyi ellenőrzésének történetét és tapasztalatait, majd az ÁSZ létrejöttét, alkotmányos feladatait és vezetési modelljét ismerteti. Képet ad a pénzügyi-gazdasági ellenőrzés alapfogalmairól, nemzetközi gyakorlatáról, a közpénzek ellenőrzéséről, elemzési módszereiről, valamint az uniós minőségbiztosításról. Kitér a magánkönyvvizsgálók tevékenységének szabályozására, táblázat mutatja be a magyar könyvvizsgálati standardokat. A kötet végül az "EU-konform" követelményeket, az ezekkel kapcsolatban elvégzendő teendőket ismerteti.
A második kötet, az ellenőrzési kézikönyv társszerzői (Bodonyi Miklós, Malatinszkyné Lovas Irén és Márkus Gábor) a számviteli és belső ellenőrzési rendszerrel, az ellenőrzés megtervezésével, módszereivel, valamint a minősítő vélemény kialakításával és a jelentéskészítéssel foglalkoznak. Végül a kötet az EU-támogatások (PHARE, SAPARD) ellenőrzését mutatja be.
Kis magyar (bank)történet
Lenkei Gábor: Vegyünk bankot
KÁVÉ Kiadó, 2002.
195 oldal, 1450 Ft
Van, amikor minden egybeesik. A könyv borítóján azt olvasva, hogy Cappuccino könyvek, könnyed olvasmányra számítottam. Megvallom, nem csalódtam, valóban szórakoztató Lenkei Gábor könyve. Minden bizonnyal ehhez hozzájárult a személyes ismeretség is, hiszen tudva, hogy a szerző kellemes humorú, s a témában szakmája okán jártas, feltételeztem: amit a Vegyünk bankot! című, közel kétszáz oldalas kisregényében leír, az helytálló és egyben szórakoztató.
A történet a kilencvenes évek elején, közepén, végén egyaránt játszódhatott volna. A bankszektor tulajdonosi átrendeződése ugyanis az elmúlt évtizedben javában zajlott, s nyugodtan mondhatjuk, még egy ideig folytatódik. Bankot, céget venni pedig többeknek sikerült, a módszer egyes esetekben még másolható is volt. A privatizáció bűvszóval illetett állami tulajdon-, illetve tulajdonrész-kiárusítás sokaknak ígért kalandot, no és meggazdagodást. Egy ilyen társaság bankvásárlását követhetjük nyomon e könyvben, közben a korról is gyűjthetünk ismereteket. A főszereplő Ovács – mert mint néhai professzorom is megmondta, olyan tucatnévvel, mint Kovács, senki ne pályázzon egyes kurrens szakmákban hírnévre – bankból kirúgott barátján segítendő határozta el: bankot vesznek.
A birtokhoz jutáshoz pénz kell, s az ötlet sajna' nem volt egyedi, de a kor vállalkozói nyugodtan aláírják, hogy hatásos. Az állami tulajdonú bank önmaga finanszírozta eladását, miközben a folyósításhoz szükséges önerőt is a bank jóvoltából tudta felmutatni a díszes társaság. S hogy közben minden – látszólag – szabályosan zajlott, a történet vége sem lehet kérdéses.
A szereplők korhű figurák, s a szerző mindvégig görbe tükröt tart a menedzser, a bankvezér, az állami hivatalnok elé, miközben bemutatja, hogy a törvényesség látszata mögé bújva milyen svindliket lehetett és lehet megcsinálni. Úgyhogy, ha valaki magára ismer a könyv szereplői között, az nem a véletlen műve.
Színház
Halálra-szántak
A ló halála
A Vígszínház előadása
Írta: Mark Rozovszkij, rendezte: Marton László
A főbb szerepekben: Garas Dezső, Hegedűs D. Géza, Igó Éva, Kútvölgyi Erzsébet, Rajhona Ádám, Gyuriska János, Borbiczki Ferenc
Kórus: Atlantis Színház
Lev Tolsztoj Holsztomer című elbeszélése, illetve a belőle évtizedek előtt készült Mark Rozovszkij-színmű nem(csak) egy kivénhedt ló utolsó napjairól szól, hanem a nagybetűs Életre emlékezik. A születésétől haláláig tartó drámai történet jelentős fordulatai az alapvető emberi érzelmek körül sűrűsödnek. A múltba révedés tárgya a szerelem, a megaláztatás, a fölemelkedés, a bukás, vagyis a szerencse forgandósága, amely lényegileg azonos az önmagában nem túl mozgalmas cselekménnyel.
A téma szemléletes és erős hatású megjelenítése a mindenkori rendező dolga. Marton László – valószínűleg ismerve a mű Tovsztonogov rendezte leningrádi előadását – méltó kihívásként fogta fel, és ennek maradéktalanul megfelelt. Világossá tette, hogy az ember és a lovak közötti viszonyról akar beszélni magával ragadóan, fantáziadúsan és – erkölcsi háttérként – példázatosan. Ez utóbbi szándékát nyilvánítja ki néhány rövid monológ. Bennük a Foltosnak nevezett (herélt) paripa ejt szót az embergazdák önzéséről s értelmetlen birtoklási vágyáról, amit a háziállatok csupán viszonzást nem kérő szeretettel – ám a jó bánásmódért odaadó hálával – tudnak ellentételezni. A tisztes mondanivaló áttételes közvetítése mellett a tartalmas, szerves és nem öncélú látványosság megteremtésére fordított különös gondot a rendező. A koreográfus Horgas Ádám segítségével egy ménest "alakító" – az Atlantis mozgásszínház tagjaiból álló – színészcsapatot szervezett. Ők alkotnak érzelmi közösséget a főhőssel s teszik hangulatilag teljessé a szereplők játékát. A hatalmas istállóra utaló díszletben senki sem írta elő számukra a lószerű viselkedést. Az utánzásnál többet teljesítenek: emberi gesztusrenddel fejezik ki, miként éreznének, reagálnának a lovak a helyükben.
A szereplők közül Garas Dezsőnek az átalakulások sorozatán kell átmennie a hitelesség érdekében (amellett, hogy narrátori, sőt kommentáló teendői is voltak). A néha percenként megkívánt belső hullámzásokat tökéletes átélhetőséggel adja, miközben állandóan érzékelteti, hogy a történet jelenidejében csak egy rettentően beteg, halálra szánt állat.
Önsorsrontó – s hozzá hasonlóan erői végére ért – egykori gazdáját Hegedűs D. Géza játssza. Egymásra találásuk és egymásra ismerésük hangsúlyozásával kitűnő színpadi pillanatokat teremtenek. Fegyelmezetten teljesítenek a többiek is. Kútvölgyi Erzsébetnek perceket, Igó Évának a majdnem semmit kell megtöltenie jellemrajzilag értékelhető valósággal. Egy bamba lovászfiú kiváló epizódja Pindroch Csaba alakítása. A végig színpadon tartózkodó zenekar, ha kell, észrevétlenül hangicsálva, ha kell, jól működő, jelképes alkatrészként illeszkedik az óraműpontossággal működő előadásba.
Muzsika
Bécsi klasszikus est
Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar koncertje a Zeneakadémián
2003. január 25.
Közreműködik: Varga Tamás (gordonka), vezényel: Fischer Ádám
Jövőbe mutat ez a hangverseny, pedig Fischer Ádám karmester nem jóstehetségével tűnik ki, hanem józanságával, világlátottságával. Amikor 1987-ben megalapította az Osztrák-Magyar Haydn Zenekart, eleinte csupán azzal a céllal, hogy a két országban hiteles Haydn-produkciókat hozzanak létre, a maga részéről amellett tette le a voksát, hogy a magyar kultúrának az Unióban a helye. A muzsikusokat a Bécsi Filharmonikusok, a Bécsi Szimfonikusok és a Magyar Filharmóniai Társaság Zenekarának tagjai közül verbuválta, bizonyítva, hogy a zene nyelve nemzetközi, zenei kérdésekben egyetlen kritérium érvényesülhet: a minőség.
Fischer Ádámnak jó tapasztalatai voltak e téren. Fischer Sándor karmester fiai, Ádám és Iván Budapesten kezdték, de Bécsben, a legendás professzornál, Hans Swarowskynál fejezték be tanulmányaikat. Innen valamivel könnyebben is indult karrierjük, a vasfüggöny, a határok a hetvenes években még nehezen voltak átjárhatók. A Haydn Zenekar csak egyik, bár fontos részterülete Fischer Ádám munkájának. 2000-ben fölkérték, hogy legyen a Mannheimi Opera zeneigazgatója, 2001-től pedig a Bayreuthi Ünnepi Játékok állandó karmestere, Richter János – Liszt és Wagner kortársa – óta az első magyar zenész. Így nem csoda, hogy tavaly a Haydn Zenekar – magyar kollégákkal kiegészítve – a Walkür című Wagner-opera részleteivel lépett föl a Zeneakadémián. Egyébként gyakran játszanak ma már Mozartot és Schubertet is, akiknek a stílusa nem áll távol Haydnétól, mindketten mesterüknek vallhatták az Esterházyak udvari karmesterét.
A koncert első száma A megjutalmazott hűség című opera nyitánya, amit Eszterháza-Fertődön, a kastély csodálatos színházában mutattak be 1780-ban. Ezután a D-dúr gordonkaverseny hangzik el a fiatal Varga Tamás előadásában. Varga csak néhány éve végzett a Zeneakadémián, friss diplomásként a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarához szerződött. Onnan pályázta meg a híres-hírhedt Bécsi Filharmonikusok csellószólamának egyik helyét, s ma az együttes egyik megbecsült tagja. Végül Schubert C-dúr szimfóniáját adja elő a zenekar.
CD
Az emlék csudaszép...
Zórád Ernő: Tabáni séták tánclépésben
Artisjus-VTCD kiadvány
Bandi haverom néhány évvel idősebb volt, széles vállú, keskeny csípőjű srác, úszott ugyanis. Az Ifjúsági Parkban azonban nem lehetett felvágni vele, ő csakis idősebb urak társaságába szervezett programokat. Ma már értem miért, és köszönöm neki. Egy letűnt világ, Hunyadi Sándor, Krúdy glóbuszáról mentett meg emlék- és hangulatfoszlányokat.
Májusi délutánokon retket, újhagymát, juhtúrót vettünk a Fény utcai piacon, és az egykori Peyerli (ma Margitkert) kertjében odakéredzkedtünk a tanár urak asztalához, hogy a helyszínen elkészített – sör és fröccs alá való – körözötthöz hozzájáruljunk. A sarokban Berda József költő ült magányosan, megközelíthetetlenül. A téli estéket a Kis Tabán című presszóban töltöttük, ahol a Mocsányi-Lakos duó világégésből különös szerencsével életben maradt tagja: Mocsányi Lajos fantasztikus kuplégyűjteményt adott elő a nyikorgó pianínón. Annyit ültünk a rozoga hangszer mellett, hogy a régi, bugyuta és mégis oly kedves dalokat észrevétlenül megtanultuk.
És most itt van CD-n az egész sorozat egy hiteles kortanú, Zórád Ernő tolmácsolásában. Bizony, Zórád, a briliáns rajzoló, a hajdani Tabán házainak megörökítője nemcsak a formák, a színek, hanem a hangok – ilyenformán egy életforma krónikása is. Egy kicsi, szerény, vágyakkal teli életformáé, amelyet a nagy klasszikusok – mint Puccini A köpeny című operában – jelentős művekben, a kuplészerzők rövidke, könnyen felejthető dalokban fogalmaztak meg. Azaz mégsem, a régi slágerek sorai rendre előjönnek, ahogy forog a CD.
Ha pedig teljessé akarjuk tenni a nosztalgikus hangulatot, vegyük elő Zórád Ernő könyveit is. Pergessük át például a Kalandozások egy régi fiákeren című kötet lapjait. Rendkívüli tehetségként indult, 16 évesen került be az Iparművészeti Iskolára, ahonnan azután remek ajánlásokat kapott dekorációs munkákhoz. Zórád egy leépítés áldozataként önálló művésszé lett, egy véletlen később összehozta az excentrikus báró Wallburg Egonnal, és ez megváltoztatta a sorsát. A 93 éves Zórád Ernő élete és műve izgalmas, tiszteletre és szeretetre méltó – akárcsak a dalai.
Kiállítás
Értékek tudatában
Kossuth Lajos és a Magyar Nemzeti Múzeum
Látható: 2003. február 2-ig
Két évforduló kapcsolódik össze abban a kiállításban, amely a megemlékezések időszerűségén túl átnyúlik az új esztendőre. A száz éve elhunyt Kossuth Lajosról, a XIX. századi magyar történelem egyik meghatározó alakjáról és a kétszáz éve alapított Magyar Nemzeti Múzeumról van szó. Kossuth időben felismerte a múzeum társadalmi jelentőségét, és szorgalmazta hasonló nemzeti intézmények felállítását. 1847-ben innen indult politikai pályájának csúcsára 1848-1849 vezető egyénisége. Utolsó útjára is a Nemzeti Múzeumban felállított ravataláról kísérte a gyászoló tömeg a turini száműzetésben elhunyt, s hazájába holtan megtért államférfit. Míg pozíciót viselt, Kossuth nem feledkezett meg a művészetek és a tudomány tárházáról, így érthető, hogy maga és fiai akaratából hagyatékának gondviselője a Nemzeti Múzeum lett.
Kossuth mint az Iparegylet aligazgatója a Nemzeti Múzeum épületébe hirdettette meg a harmadik országos iparmű-kiállítást. Az 1846-os tárlaton a ház gyönyörű termeiben több mint félezer pesti és vidéki mester, illetve gyártulajdonos mutatta be remekeit. Az akkori híradások szerint nagy sikert arattak Fischer Mór díszkancsói és porcelánportréi, a Valero gyár selyemképe V. Ferdinánd arcképével. Ezek a Nemzeti Múzeum gyűjteményében megőrződtek, s a mostani kiállításon is láthatók.
1848-49-ben a múzeum méltóságteljes épületében ülésezett az első népképviseleti országgyűlés, a kormányzó tehát politikusként is megfordult itt. Úgy rendelkezett, hogy 1848-1849 politikai és hadieseményeinek rekvizitumait múzeumban gyűjtsék. E tevékenység folytatását a kiegyezés, valamint Eötvös Károly és Herman Ottó fáradozása tette lehetővé.
A Kossuth családtól származó emlékanyag őrzője a Nemzeti Múzeum lett, a hagyatékot majd negyed századig az ereklyegyűjteményben őrizték. 1924-ben nyílt meg az első teljes emlékanyagot bemutató kiállítás. Most az átfogó, korszerű bemutató igazolja, hogy Kossuthnak valóban szívügye volt az intézmény sorsa, amely a politikus által is elképzelt hivatását méltóképp teljesíti be.
Film
Egymásba fonódó sorsok
Szörnyek keringője
Színes, feliratos amerikai filmdráma
Rendező: Marc Forster
A főbb szerepekben: Halle Berry, Billy Bob Thorton, Heath Ledger, Coronji Calhoun
Forgalmazza a Budapest Film
Marc Forster filmje szerelmi történet, mégsem könnyed szórakozás. Sztárparádé, mégsem a megszokott hollywoodi melodráma, s szerencsés módon mellőzi a klisészerű fordulatokat is.
Egy déli állami büntetés-végrehajtó intézetben kivégzésére készül az elítélt Lawrence Musgrove (Sean Combs). Elbúcsúzik feleségétől (Halle Berry) és kisfiától, utolsó perceit két börtönőre, apa és fia (Billy Bob Thornton, Heath Ledger) tölti vele. Utolsó kívánsága szerint megtarthatja rajzeszközeit, amelyekkel grafikáin megörökíti őreit. Nem kell megijedni, a filmben a későbbiek folyamán nem derül ki, hogy az elítélt tulajdonképpen jó ember volt, vagy hogy a művészet mágikus ereje lenne a szellemi, fizikai nyomorból kivezető út. A film egyik nagy értéke, hogy sikerrel elkerüli a közhelyes elemeket, anélkül hogy a divatos, a meglepetések erejét szinte már öncélúan kihasználó irányzatot követné.
Hank, a börtönőr apa fajüldöző megnyilvánulásaival, hideg viselkedésével öngyilkosságba kergeti fiát, és egy balesetben meghal az özvegy Leticia Musgrove fia is. A sors szeszélye folytán Hank és az asszony találkoznak, majd szenvedélyes viszonyba kezdenek. Milyen jövő állhat két sokszorosan átkozott múltú ember előtt, ráadásul azok után, hogy Leticia megtalálja férje utolsó rajzait, így fény derült rá, milyen borzasztó módon kapcsolódik egymáshoz sorsuk? A film zárójelenetében a két főszereplő egymás mellett ül, fagylaltot kanalazva. Körülöttük pedig csend, amely – talán – mindent megold és megmagyaráz.
A filmben remek színészi alakításokat látunk. Halle Berry Oscar-díjat kapott a női főszerepért, Heath Ledger pedig olyan hitelesen alakítja a megkeseredett, zaklatott fiú szerepét, hogy azt hinnénk: sok évvel idősebb, mint amikor legutóbb, a Hazafi című filmben láttuk. A kamera hosszan elidőz egy-egy színész arcán, így kiderül az is, hogy a kevésbé ismert Billy Bob Thornton egyetlen pillantásával képes reményt és reménytelen szomorúságot kifejezni.
Nem könnyű mulatság, de mindenképpen érdemes megnézni.