"Kétfenekű" válság

Világgazdasági kilátások 2003-ra

A múlt év derekán úgy tűnhetett, hogy a világkonjunktúra menetét meghatározó Egyesült Államok túl van a mélyponton. A tőzsdei indexek egészen júniusig javultak, s a harmadik negyedévben az amerikai GDP – éves szintre átszámítva – 3,1 százalékkal emelkedett. A kedvező teljesítmény nyomán sem öntötte el azonban kincstári optimizmus sem az elemzőket, sem a gazdasági élet szereplőit Amerikában. A gazdasági fellendülést a pénzpiacok gyengesége kísérte, és a makrogazdasági egyensúlyi mérlegek is romlottak. Az amerikai óriás felemelte az egyik lábát, a másik azonban földbe gyökerezett. Ez a helyzet, pontosabban annak végkifejlete alapvetően meghatározza az Egyesült Államok és a világgazdaság 2003. évi kilátásait.

Felborul-e Góliát?

A 7-10 évente jelentkező válságok feladata a kapitalizmusban – erről a kedvező konjunktúra idején mindig elfelejtkeznek a gazdasági élet főszereplői –, hogy a fellendülés hevében szükségszerűen kialakuló felesleges kapacitásokat, átlagprofitot sem eredményező befektetéseket, tőkéket leértékelje, kisöpörje.

Ami a reálgazdasági tőkéket illeti, még az elégséges "teremtő pusztítás", tehát a profitokat terhelő felesleges kapacitások leépítése előtt – állami rásegítéssel – elkezdődött a kilábalás, a gazdasági növekedés. Ezt az Egyesült Államokban egy – a szaksajtóban agresszívnek nevezett – állami, a liberális-monetarista és a keynesi gazdaságpolitika eszköztárát együttesen alkalmazó gazdaságösztönző csomag (policy mix) generálta.

Mi minden volt az amerikai gazdasági csomagban? Első helyen említhetjük a nagyon határozott kamatlábcsökkentést. A 2002-ben már csupán 1,75, november elejétől pedig 1,25 százalékos alapkamatláb történelmileg a legalacsonyabb, és a jelenlegi deflációs tendenciájú időszakban negatív reálkamatnak számít. Ugyanakkor – ez már keynesi lépés – "államilag" gondoskodtak a pénzbőségről: a pénzállomány lényegesen gyorsabban nőtt, mint a gazdaság. Az olcsó pénz megkönnyítette a vállalati és lakossági hitelezést. Napirenden van az adósságok átstrukturálása olcsóbb hitelkonstrukciókkal, ami a pénzügyi zavarokkal küszködő cégek egy részének és a lakosságnak is lélegzetvételnyi könnyítés.

Kihasználva az alacsony kamatszintet, a gyártók és a kereskedők hatalmas lakossági hitelakciókat indítottak: a legnagyobb volumenűt az autóipar, s a vásárlókedv valóban jelentősen növekedett. A lakossági fogyasztás 2002 harmadik negyedévében 3,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A raktárkészletek gyorsan apadtak, a készletfeltöltés is hozzájárult a gazdasági bővüléshez. Az olcsó pénz lakásépítési boomot is gerjesztett.

Az állami gazdaságpolitikai intézkedések közül kiemelendő az üzleti szféra helyzetét stabilizáló, 150-200 milliárd dollárra becsült ösztönző fiskális csomag, amely adócsökkentést, a légi közlekedési vállalatok, biztosítótársaságok állami támogatását tartalmazta, de sor került az acélipar szanálására és vámvédelmére, valamint az agrártámogatásokat is növelték. Az említett költségvetési csomagnál is erőteljesebb hatása van az afganisztáni katonai akciónak, az Irak elleni háborús készülődésnek, amit kiegészítenek az új rakétavédelmi programmal és az űrfegyverkezési kísérletek kiterjesztésével kapcsolatos, növekvő állami kiadások.

A recesszió szempontjából figyelemre méltó jelenség továbbá, hogy az elmúlt években galoppozó termelékenységnövekedés a 2001. évi megmerevedés után újra 3-4 százalékkal emelkedett, a cégek ugyanis gyors létszámleépítésbe fogtak. A termelékenység növekedése lehetővé tette, hogy a bérek, ha lassan is, de növekedjenek, támogatva a fogyasztói keresletet.

A konjunktúrát segítő tényezők mellett azonban jelen vannak olyan egyensúlyi és szerkezeti gyengeségek, amelyek a gazdasági szereplőket 2002 végén elbizonytalanították. (A felesleges kapacitások leépítése, átszervezése, átstrukturálása – az összeolvadások, felvásárlások folyamata – még távolról sem fejeződött be az info- és kommunikációs iparban, az autóiparban, a vas- és acélgyártásban, a vegyiparban, a légi közlekedésben, a kereskedelemben, a biztosításokban stb. A csődvédelmet kérők száma rohamosan nő, a WorldCom, az Enron, az ABB csak a jéghegy csúcsa.)

A feldolgozóipari kapacitáskihasználtság 74 százalékra esett, ami 1983 óta a legalacsonyabb szint. Az amerikai nem pénzügyi vállalkozások adózás előtti profitrátája az 1997-98-as ázsiai válság óta lényegében folyamatosan csökkent, s csak 2002 harmadik negyedévében mutatkozott némi stabilizálódás. A vállalati beszerzések és az üzleti beruházások 2002 őszétől lényegében stagnáltak, és ötödével alacsonyabb szinten voltak, mint a recessziót megelőzően, ezen belül a mikroelektronikai és távközlési ágazatokban 30-40 százalékkal.

A negyedik negyedévben a lakosság fogyasztási bizalmi indexe (az iraki háború lehetősége, az 5,7 százalékos munkanélküliség és a részvényjövedelem esése miatt) drasztikusan, 30 százalékkal zuhant, s erősödött a lakossági kényszermegtakarítás.

Az említett kormányzati lépések összértéke meghaladja a GDP 3 százalékát (ennek legalább a felét a katonai kiadások növekedése viszi el), aminek következtében a kilencvenes évek végén rendre többlettel zárult amerikai büdzsé hiánya a GDP közel 2 százalékával lett egyenértékű 2002-ben.

Hangsúlyosan kell szólni az értékpapírpiacok, a tőzsdék zuhanásáról, a lakossági és vállalati jövedelmeket és keresletet csökkentő hatásáról. A tőzsdék az év elején stabilizálódtak, majd a vállalati könyvelési botrányok nyilvánosságra kerülése után újra megrendültek. 2000-től a 2002. októberi mélypontig, ingadozások után – az amerikai GDP közel 70 százalékát kitevő (virtuális) érték – 7500 milliárd dollár "íródott le" a New York-i tőzsdén. A börzéken nyilvántartott összeg – kapitalizáció – még ezután is az amerikai GDP 1,2-szerese. (Ugyanez a mutató 1929-ben 0,8 volt.) Bár az indexek október közepétől emelkedni kezdtek, egyáltalán nem kizárt az újabb zuhanás.

Világgazdasági csapdahelyzet

Az Egyesült Államok külgazdasági mérlegei is romlottak. 2002 derekán az export hasonló szinten volt, mint egy évvel korábban, az import azonban már 7-8 százalékkal magasabban állt. A kereskedelmimérleg-hiány szeptemberben éves szinten megközelítette a 450 milliárd, a folyó fizetési mérlegé a 430 milliárd dollárt. Ez a GDP-hez viszonyítva soha korábban nem tapasztalt, 4,7 százalékos arány. A válság körülményei között tehát, amikor elvileg az egyensúly helyreállítása vagy közelítése volna várható – feltehetően éppen az állami gazdaságösztönzés miatt –, tovább nőttek a külgazdasági mérlegek feszítő negatívumai.

Az amerikai gazdaság viszonylag jó teljesítményét ugyanis részben a forrásbevonás, az importtöbblet fűtötte. Az alacsony kamatok, a tőzsdei visszaesés, a gazdasági bizonytalanság nyomán azonban a külföldi befektetők érdeklődése az amerikai piac iránt csökkenőben van, ami kihat a 2003. évi finanszírozási lehetőségekre is.

A külgazdasági hiányok többek között ezért sem tartósíthatók sokáig. Az IMF szakemberei a helyzet tarthatatlanságát látva ekképpen fogalmaztak a növekedési kilátásokat összegző októberi jelentésben: "Nem az a kérdés, hogy az Egyesült Államok deficitje fenntartható-e a jelenlegi szinten – mert az nem lehetséges –, hanem inkább az, hogy az egyszeri kiigazítás mikor és milyen módon fog végbemenni."

Amennyiben pedig komolyabb korrekcióra kerül sor, annak az észak-amerikai és általában a világgazdaságra nézve súlyos következményei lesznek. Egyrészt az ország felfűtött importigénye tartotta vissza a mélyebb recessziótól a világgazdaságot 2002-ben is. Másrészt egyes országcsoportok és térségek az Egyesült Államokba irányuló kereskedelmi többletükből biztosítják a másokkal szemben fennálló fizetési kötelezettségeikhez szükséges többletbevételt. Ha az amerikai kereskedelmi mérleg hiánya drasztikusan visszaesne, a nemzetközi fizetések rendje is összeomlana. Ez a világgazdaság jelenlegi csapdahelyzete.

2002 végén úgy tűnt, hogy az amerikai gazdasági recesszió elhúzódhat, esetleg elmélyül. Az elemzők "kétfenekű" válságról beszélnek. Eszerint a válság talán egy második, mélyebb szakaszába lép, melyben – állítják – a kereslethiány súlyosbodása a meghatározó elem. A kereslet visszaesését valójában a gazdasági helyzet alakulása, a profitok és a lakossági jövedelmek (egyben a tőzsdei jövedelmek) csökkenése okozhatja. Hasonló jelenséggel találkozott az amerikai gazdaság a kilencvenes évek eleji recesszió során, ami miatt a fellendülés nagyon lassan indult.

A zuhanás azonban talán elkerülhető. Egy év a gazdaságok alapvető tendenciáinak és az arányosság törvényeinek érvényesülésében rövid távnak számít. A kormányzat gazdaságpolitikai tapasztalata és eszköztára összehasonlíthatatlanul gazdagabb, mint 1929-33-ban volt. A feszültségek – mint évek óta láttuk – továbbgörgethetők, esetleg kisebb "földrengésekkel" feloldhatók, bizonyos következményeit más térségekre, országokra lehet hárítani. Mindazonáltal az amerikai – és ezzel a világgazdaság – viszonylag lassú haladásra kényszerül 2003-ban, mert a mérleghiányai aligha feszíthetőek tovább.

Az amerikai Góliát az egyik lábát, mely a gazdasági termelést, értékteremtést testesíti meg, bátortalanul felemelte. Másik lába a pénzügyi és tőzsdei bizonytalanságok, a belső és külső makrogazdasági mérlegek rosszabbodása miatt a földbe gyökerezett. Nagy kérdés, hogy 2003-ban ezt a második lábát fel tudja-e emelni (valamennyire), vagy orra bukik? Ez utóbbi sem zárható ki, de talán nem ez a legvalószínűbb variáns. Az amerikai óriásnak hatalmas az ereje, valószínűleg valamennyire meg tudja mozdítani ezt a nehéz és beteges lábát.

Európa – szűkebb manőverezési lehetőségek

Európa gazdasági lehetőségeit és teljesítményét középtávon javítani fogja az a gazdasági egységesedési folyamat, amit az euró 2002. januári közforgalmi bevezetése eredményezett. A tőkekoncentráció (összeolvadások, felvásárlások) a kedvezőbb méretgazdaságosság és a gyorsabb technikai fejlődés finanszírozhatósága révén elő fogja segíteni a termelékenység javulását, Európa nemzetközi versenyképességét. Rövid távon azonban a kontinens nem függetlenítheti magát az Egyesült Államok konjunktúrájától, importkeresletétől, tőkevonzó képességétől stb.

Az öreg kontinensnek ugyanakkor más jellegű gondjai vannak. Az utóbbi, recessziós években a konjunktúrát részben a fiskális és a monetáris gyeplő lazításával, a belső fogyasztás ösztönzésével segítették. Az állami költségvetések hiánya egy sor országban megközelítette, illetve meghaladta a "maastrichti" határt, a GDP-hez viszonyított 3 százalékot, éppen a legnagyobb gazdaságok esetében. Ezúttal ez nem volt az IMF ellenére sem, sőt többé-kevésbé nyíltan ilyen ösztönző gazdaságpolitikát ajánlott.

A munkaerő-piaci reformoktól, azaz a bérek és bérköltségek csökkentésétől is sokat vártak. A munkavállalókat sújtó változtatások véghezvitele azonban nem könnyű a társadalmi ellenállás miatt: 2002 novemberében Európán sztrájkhullám söpört végig.

2002-ben az Európai Unió csupán kb. 0,7 százalékos gazdasági növekedést mutatott. Az Egyesült Államok importkereslete volt az európai gazdaság egyetlen húzó tényezője. Az EU 2001-ben is dinamikusabb, kisebb országai (Írország, Görögország, Finnország, esetleg Spanyolország) az átlagnál jobban teljesítettek. Az év közepétől Európában is mutatkozott némi (például ipari) élénkülés, ami októberre és novemberre – követve Amerikát – kifulladt.

Különösen nehéz a német gazdaság helyzete, ahol a belső kereslet túlontúl gyenge lett, de nem volt elégséges Franciaországban és Olaszországban sem. Magyarország számára Németország gazdasági helyzete kulcsfontosságú, s e tekintetben nincs okunk bizakodásra. A GDP 2002-ben stagnált, a költségvetési hiány a GDP arányában 3,7 százalékot tett ki, a feldolgozóipari termelés – mint a legtöbb európai országban – csökkent. Hans Eichel pénzügyminiszter megbomlottnak nyilvánította a gazdasági egyensúlyt, a ZEW üzleti bizalmi index az októberi 23,4 pontról novemberre 4,2 (!) pontra zuhant. Minden jel szerint a gazdasági válság Németországban is "kétfenekű", sőt a Der Spiegel – nem kis riadalmat keltve – felvetette, hogy Németország a Japánéhoz hasonló, a zéró növekedés, gyengülő versenyképesség, gyenge bankszektor és finanszírozás, árcsökkenés ördögi spiráljába gabalyodhat.

Az IMF megítélése az, hogy Európában a kedvezőtlen tendenciák érvényesülésének van nagyobb esélye, már csak azért is, mert itt a költségvetési politika manőverezési lehetősége szűkebb, mint Amerikában. Az említetteken túl: a tőzsdék még erőteljesebben zsugorodtak, mint Észak-Amerikában (a csúcsértékhez képest a 2002. októberi mélypontig 63 százalékkal), a gazdaság finanszírozhatósága veszélybe került. Az Európai Központi Bank pedig, tartva az inflációtól, visszariad a megfelelő kamatcsökkentéstől. (2002. december elején – több mint egyéves várakozás után – mindössze félszázalékos kamatvágásról döntött.)

Ha 2003-ban már érzékelhető lenne a világgazdasági fellendülés, akkor sem lenne dinamikus az EU és ezzel Európa gazdasági növekedése. Sok elemzőintézet prognózisának átlaga szerint 1,7 százalékos növekedés várható. Ha a jelenlegi világgazdasági válság pusztítóbbnak bizonyul, akkor az európai fellendülés is alacsonyabb szintről és/vagy később indul.

A gazdasági növekedés fontosabb tényezői a "triádban" (növekedési ütemek, %)
	1999			2000			2001			2002 a)			2003 a)
	USA	EU	Japán	USA	EU	Japán	USA	EU	Japán	USA	EU	Japán	USA	EU	Japán
GDP	4,1	2,8	0,8	3,8	3,5	2,4	0,3	1,6	–0,3	2,2	1,1	–0,5	2,6	2,3	1,1
Lakossági fogyasztás	4,9	3,7	1,2	4,3	3,0	0,6	2,5	2,2	1,4	2,9	1,4	1,0	2,3	2,4	1,0
Közületi (állami) fogyasztás	2,9	2,1	4,4	2,8	2,2	4,5	3,7	2,0	2,9	4,4	2,0	2,0	3,3	1,3	1,3
Bruttó beruházás	7,9	5,2	–0,2	5,5	4,7	3,2	–2,7	0,0	–2,3	–2,0	–1,3	–5,2	3,6	2,4	0,8
Az export volumene	3,4	5,3	1,3	9,7	11,9	12,6	–5,4	2,4	–7,0	2,7 b)	0,8	7,1	4,0	5,0	6,5
Az import volumene	10,9	7,5	3,3	13,2	11,3	9,2	–2,9	1,3	–0,8	2,6 b)	0,3	0,3	6,0	5,5	7,2
Megjegyzés: a) prognózis; b) elavult adatok, valójában az USA exportja stagnált, az importja 5-8%-kal emelkedett. Forrás: IMF World Economic Outlook, 2002. szeptember

Japán – szerkezeti problémák

Japán gazdasága nem különösen nyitott, és a nemzetközi kereszttulajdonlási összefonódottsága sem jelentős más fejlett térségekhez képest. A 2001. évi (10 éven belül a harmadik) gazdasági visszaesést mégis a külgazdaság, a világpiaci kereslet csökkenése okozta, tehát ez az ország is rendkívül érzékeny a világgazdasági hatásokra. A korábbi hatalmas exporttöbblet az elmúlt időszakban a felére zsugorodott, ami tovább nehezítette az ország finanszírozását. Az amerikai importkereslet 2002 első félévében lehetővé tette az export és az ipari termelés növelését, ez azonban az év második felében kifulladt.

A lakossági fogyasztás, a beruházások szintje másfél éve csökken. A profitok, melyek 1992 óta csupán 3-4 százalékosak voltak, az utóbbi hónapokban tovább mérséklődtek. Nyomasztó a bankrendszer törékenysége, amit a zéró kamatszint is komplikál. Japánban a gazdaság szerkezeti problémái (felesleges és a keresletnek nem megfelelő kapacitásai), a bankrendszer rossz hitelállománya és a zéró kamatlábak miatti nehézségei, az exportkereslet visszaesése egymást erősítik.

A jelenlegi kormány 2001 márciusában a bankrendszer konszolidálását és a piaci reformok, hosszabb távú fiskális megszorítások, strukturális és munkaerő-piaci változásokat tartalmazó gazdasági csomagot jelentett be. Az IMF szerint azonban ezek az intézkedések kevéssé valósultak meg, és rövid távon a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság ellenében hatottak. A költségvetés súlyos hiánya és az állami adósság állománya tovább emelkedett (előbbi a GDP 10, utóbbi a 140 százalékát teszi ki).

Az állami gazdaságpolitika kritikájaként fogják fel egyesek, hogy a központi bank elkezdte felvásárolni a nagybankok kétes követeléseit. Ugyanakkor ez az akció bizonyosan siettetni fogja a vállalati csődöket, a munkahelyek leépítését, a ma már 5,5 százalékos munkanélküliség növekedését.

Japánban 2002-ben immár második éve mutatkozott "negatív növekedés". A "bizalom" minden tekintetben nagyon alacsony, amit a Nikkei tőzsdeindex is mutat: történelmileg legalacsonyabb szintjére esett. Bár 2002 közepén a lakossági és a beruházási kereslet ideiglenesen kissé élénkült, ezt a költségvetési megszorítások és a jen árfolyamának erősödése – azaz az export drágulása – bőven ellentételezte.

Az IMF szerint 2002 őszén nagy volt a válság elmélyülésének kockázata. Érdekes, hogy a kilábalás érdekében az eddigieknél agresszívabb pénzügyi ösztönzőcsomagot (és rövid távon semleges költségvetési politikát) javasolt a defláció, egyben a jen erősödésének megállítására.

A legjobb esetben a 2003 áprilisában kezdődő pénzügyi évben mutatkozhat újra pozitív előjelű, 0,4-1 százalékos növekedés. Még külső ösztönző hatások esetén is feltehetően bizonytalan marad a konjunktúra, éppúgy, mint a kilencvenes években.

Kelet-Közép-Európa – folytatódó lassulás

Kelet-Közép-Európa és a FÁK-országok 2001-ben még alig érezték meg a világgazdasági visszaesést, előző évi dinamizmusuk csak némileg mérséklődött. Viszonylag jól teljesítettek 2002-ben is, de nem függetleníthették magukat az általános világgazdasági hatásoktól, a globális kereslet csökkenésétől. 2002-ben növekedési ütemük átlaga közel 4 százalék volt (a balti államoké 4,5, Kelet-Közép-Európáé 2,1, Bulgáriáé és Romániáé 4 százalék körül alakult), amit a viszonylag magas olajárnak örvendő Oroszország 4 százalék körüli növekedése, valamint a hozzá hasonlóan rendkívül alacsony szintre visszaesett, most növekedésnek indult közép-ázsiai volt szovjet köztársaságok 5 százalékos gyarapodása felfelé húz.

Oroszország, mellette Kazahsztán és Azerbajdzsán kilátásait is jelentős mértékben befolyásolja az olaj árának alakulása. A nyersanyag- és élelmiszerárak 2002. évi világpiaci emelkedése (dollárparitáson mintegy 20, az olajé 30 százalékkal) könnyíti Oroszország és a nyersanyagtermelő ázsiai volt szocialista ország helyzetét. Míg Ukrajna adóssághegyeivel küszködik, a balti államok viszonylag jól teljesítettek. Kelet-Közép-Európa eredményét – miközben Csehország, Szlovénia, Szlovákia és Magyarország jobban növekszik – lerontja a nagyobb súlyt képviselő Lengyelország gyengülő gazdasága.

Az utóbbi években gyorsan nőttek a bérek térségünk országaiban. A belső fogyasztást a csökkenő infláció és jelentős fiskális csomagok is ösztönözték. Mindezt az IMF nem tartja folytathatónak az inflációs veszély, a külgazdasági mérlegek romlása miatt. A világgazdasági nehézségek elhúzódása, rosszabbodása esetén a nagy súllyal jelen lévő transznacionális társaságok – a világpiaci kereslet csökkenésére – a termelés erőteljesebb visszafogásával reagálnak. Ennek jelei már megmutatkoztak 2002 végén. Tehát a világgazdasági fellendülés késlekedése, a válság esetleges elmélyülése feltehetően jelentősebb lassulást fog okozni, mint amit jelenleg általában várnak ezekben az országokban. A térségben a beruházások szintje – részben belső okok miatt – máris alacsony, ami a növekedési ütem várható középtávú mérséklődésére utal.

Ázsia – az állami ösztönzés korlátai

Ázsia feltörekvő, újonnan iparosodó és elmaradottabb országai közül legfeljebb a 2002-ben is 8 százalékkal vágtázó Kínának és a 6 százalékkal galoppozó Indiának van viszonylag "önmozgó" gazdasága. Ugyanakkor a világgazdasági keresletnek jobban kitett országok összesített növekedése 4 százalék körül alakult, jelentős szórással. Szingapúrban, Tajvanon és főleg a Kínához tartozó Hongkongban a korábbihoz képest lassú volt a GDP növekedése, Dél-Korea körülbelül 5,5, míg Indonézia, Malajzia, Thaiföld és a Fülöp-szigetek ("ASEAN 4") 3 százalékos növekedést produkált.

A gazdasági növekedés lassulására, illetve a világpiaci kereslet csökkenésére a térség országai – mint hagyományosan – már 2001-től ösztönző állami csomagokkal reagáltak. Ilyenek végrehajtására került sor Kínában, Dél-Koreában, Malajziában, Thaiföldön és Tajvanon is. Más országokban – Indonéziában és a Fülöp-szigeteken – a hatalmas állami költségvetési hiány hatott ösztönzően. Ezek az eszközök azonban csak részben tudják ellensúlyozni a negatív világpiaci hatásokat. A térség országainak 2002. évi teljesítménye jelentős mértékben a kínai és az amerikai importkereslet növekedésének volt köszönhető.

Az IMF azt állítja, hogy ezek a növekedési ütemek 2003-ban is tarthatóak. Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a világgazdasági válság elhúzódása, a közel-keleti feszültség kiéleződése esetén az emelkedő olajárak, a tőzsdei árfolyamok további zuhanása a térség kilátásait sokkal borúsabbá teszik. Több térségi országban erősödtek a valuták a dollárhoz képest (más valutákhoz viszonyítva nem), ami veszélyezteti amerikai exportjukat. A vártnál kedvezőtlenebb külső körülményeket az IMF a hazai kereslet ösztönzésével (!), a rendkívül konjunktúraérzékeny IT-szektor (5-20 százalék közötti) gazdasági súlyának csökkentésével, azaz a gazdaságok diverzifikálásával és rugalmasabbá tételével javasolja áthidalni. Hangsúlyozza azonban, hogy mindezt költségvetési eszközökkel nem nagyon lehet finanszírozni, mert az ázsiai válság óta jelentős költségvetési hiányok alakultak ki, és ugrásszerűen nőtt az állami adósságok állománya és GDP-ben mért aránya.

A GDP alakulása a legfontosabb országokban és országcsoportokban (1997-2003)
	1997	1998	1999	2000	2001	2002	2003*
Világ	4,2	2,8	3,6	4,7	2,2	2,8	3,7
Fejlett országok	3,4	2,7	3,4	3,8	0,8	1,7	2,5
Egyesült Államok	4,4	4,3	4,1	3,8	0,3	2,2	2,6
Európai Unió	2,6	2,9	2,8	3,5	1,6	1,1	2,3
Japán	1,8	–1,2	0,8	2,4	–0,3	–0,5	1,1
Egyéb fejlett országok	4,6	1,2	5,9	6,0	1,3	3,6	3,9
Fejlődő országok	5,9	3,5	4,0	5,7	3,9	4,2	5,2
Afrika	3,1	3,4	2,8	3,0	3,5	3,1	4,2
Ázsia	6,6	4,0	6,1	6,7	5,6	6,1	6,3
Közel-Kelet és Törökország	6,2	3,6	1,2	6,1	1,5	3,6	4,7
Latin-Amerika	5,2	2,3	0,2	4,0	0,6	–0,6	3,0
Átalakuló országok	1,6	–0,7	3,7	6,6	5,0	3,9	4,5
Kelet- és Közép-Európa	2,6	2,4	2,2	3,8	3,0	2,7	3,8
FÁK és Mongólia	1,1	–2,8	4,6	8,4	6,3	4,6	4,9
Oroszország	0,9	–4,9	5,4	9,0	5,0	4,4	4,9
Oroszország nélkül	1,5	1,6	2,8	6,9	8,9	5,2	4,9
Magyarázat: * előrejelzés Forrás: IMF World Economic Outlook, 2002. szeptember

Közel-Kelet és Afrika – a nyersanyagárak függvényében

A Közel-Kelet helyzete, mint mindig, az olajártól függ, ez utóbbi pedig elsősorban a világgazdasági konjunktúra alakulásától. 2001-ben 4 százalékkal nőtt a térség több országának GDP-je, 2002-ben 3 és 4 százalék közötti növekedést produkáltak. Kuvait és Szaúd-Arábia azonban közel stagnáló helyzetben van. Ha az Irak elleni háború megindul, talán még kitermelési korlátozásokra is rászánják magukat a szolidáris arab országok. Az olajár az égbe szökhet, aminek az arab országokra nézve kedvező, a világgazdaság tekintetében azonban súlyosan kedvezőtlen hatása lesz.

Afrika általános helyzete nem megnyugtató. A legnagyobb súlyt képviselő országok gazdasági nehézségekkel küszködnek, mert gyér a termékeik iránti kereslet. Nigéria, Algéria és Dél-Afrika GDP-je lassan emelkedik, a nyersanyagárak szárnyalása azonban kissé javított a kontinens helyzetén 2002 második félévében. (Az áremelkedés relatív, mert a kőolaj nélkül számított nyersanyagárak indexe 2002 novemberében csak az 1995. évi 75 százalékát érte el!)

Több országban (Elefántcsontpart, Libéria, Szudán, Zimbabwe stb.) belső konfliktusok vetik vissza a gazdaságot. A legszegényebb 22 afrikai ország helyzetét némileg könnyíti az összesen 32 milliárd dolláros adósságkönnyítés. A legfejlettebb országok stabilizációs partneri programot hirdettek a kontinens országainak (NEPAD). A költségvetési hiány sok országban csökkent az elmúlt években, és a makrogazdasági stabilitás is valamelyest javult a néhány évvel korábbihoz képest. A magántőke érdeklődése a kontinens legtöbb országa iránt – azok természeti gazdagsága ellenére – minimális.

Összességében a földrész az utóbbi években 3 százalékos gazdasági növekedést produkált, amit 2002-ben is megközelített. Afrika GDP-jének több mint harmadát teszi ki az export, nem lehet immunis a világgazdaság mélyrepülésére. Bár általános felfogás szerint ez a kontinens integrálódott legkevésbé a világgazdaságba, a fejlett országok konjunktúra-hullámzásait – a kőolaj-kitermelő közel-keleti országok mellett – a legszolgaibb módon követte az elmúlt évtizedekben. Az IMF – mint már hosszú évek óta mindig – 4 százalék körüli növekedést prognosztizál Afrikának.

Dél-Amerika – újabb fizetési válság

Latin-Amerika hagyományosan érzékeny az észak-amerikai konjunktúrára. Az elmúlt két év gazdasági gondjai jórészt az export csökkenéséből, másrészt a tőkebeáramlás visszaeséséből keletkeztek. Utóbbiban részben szerepet játszott a térség újabb nemzetközi fizetési krízise Argentínában, ami átterjedt Uruguayra, Paraguayra és Brazíliára is, de nem hagyta érintetlenül a kontinens többi országát sem. Az IMF újabb hatalmas pénzügyi csomagokkal (Brazíliában például 30 milliárd dollárral) igyekszik stabilizálni a térséget. Összességében a magas állami adósságszolgálatok, továbbá az exportbevételek egy részének elmaradása és a világméretű pénzügyi bizonytalanság miatt megnehezült az egyes országok finanszírozhatósága. Az itt is tért nyert anticiklikus fiskális és monetáris politikák tovább feszíthetik az egyensúlytalanságokat.

A valuták jelentős leértékelési-leértékelődési tendenciája ugyanakkor kissé javíthatja az exportkilátásokat, de nem ellensúlyozhatja a világgazdasági kereslet visszaesését. A kontinens fontosabb szerepet játszó országai gazdasági visszaesést (Argentína, Uruguay, Venezuela, Paraguay), esetenként stagnálást kénytelenek elszenvedni. A kontinens összesített GDP-je 2001-ben csak 0,6 százalékkal nőtt, 2002-ben ugyanilyen mértékben csökken (amiben nagy szerepet játszik Argentína 16 százalékosra becsült visszaesése). Az észak-amerikai gazdaságtól legerősebben függő, egyébként jobb gazdasági "egészségnek" örvendő Mexikó (a 2001. évi kisebb visszaesés után) stagnálás közeli állapotban volt 2002 őszén.

Dél-Amerikában nagyok a felesleges, kihasználatlan ipari kapacitások (az autóiparban, a vegyiparban és a fémfeldolgozásban). Ázsia mellett e földrész ipara a legsérülékenyebb, ahol a szerkezeti változások jelentős kapacitásleépítéssel járhatnak. A növekedés 2003-ban csak akkor lehet reális, ha a világpiaci kereslet jelentős mértékben megélénkül, és a pénzügyi piacok is kedvezőbbekké válnak.

Világkereskedelem – kisebb bővülés várható

A nemzetközi kereskedelem 2000-ben tapasztalt két számjegyű növekedése és a 2001. évi stagnálása után 2002-ben 2,1 százalékkal bővült, ezen belül a fejlett országoké 1,5, a fejlődőké 2, az átmeneti országoké 8 százalék (!) körül volt.

Több tényező abba az irányba hat, hogy a nemzetközi kereskedelem üteme és szerepe kisebb legyen, mint a kilencvenes években (ilyenek a felesleges kapacitások, a szakszervezeti és ágazati lobbitörekvések, a fejlődő országok saját érdekeiből adódó ellenállása a kereskedelmi tárgyalásokon, valamint a terrortámadások hatása), továbbá annak is vannak jelei, hogy egyes ágazatokban már nincs akkora hozadéka a termelés további áttelepítésének, világméretű átszervezésének, mint korábban. Nem kizárt, hogy a nemzetközi kereskedelem (export) kevésbé lesz a gazdasági növekedés motorja, mint a kilencvenes években, és nagyobb szerephez jut a belső piac.

A WTO adatai szerint a világexport a kilencvenes években átlagosan 6,8 százalékkal, Földünk összesített GDP-je pedig 2,3 százalékkal emelkedett. Tehát a rugalmassági együttható 2,95, majdnem 3 volt. Ez a következő években talán 2-2,5-re csökkenhet, ami a korábbi évtizedek arányaihoz való visszatérés lenne.

Az EU-hoz csatlakozó és arra esélyes országok GDP-jének alakulása (2000-2003)
	2000	2001	2002 a)	2003 a)
Összesen	4,9	0,0	3,0	4,1
Kelet-Közép-Európa	3,9	2,2	2,1	3,3
Csehország	3,3	3,3	2,7	3,2
Lengyelország	4,0	1,0	1,0	3,0
Magyarország	5,2	3,8	3,5	4,0
Szlovákia	2,2	3,3	4,0	3,7
Szlovénia	4,6	3,0	2,5	3,2
Balti országok	5,5	6,2	4,6	5,2
Észtország	7,1	5,0	4,5	5,0
Lettország	6,8	7,6	5,0	6,0
Litvánia	3,8	5,9	4,4	4,8
Dél- és Délkelet-Európa b)	2,9	4,8	4,0	4,9
Bulgária	5,4	4,0	4,0	5,0
Ciprus	5,1	4,0	2,5	4,0
Málta	5,2	–1,0	2,0	4,9
Románia	1,8	5,3	4,3	4,9
Törökország	7,4	–7,4	3,9	5,0
Megjegyzés: a) prognózis; b) Törökország nélkül Forrás: IMF World Economic Outlook, 2002. szeptember