Interjú Széles Gáborral, az MGYOSZ elnökével
Elnök úr, ön sokféle tisztséget tölt be, ha úgy tetszik, sokféle stalluma van. Hogyan telik egy-egy hete?
Szó ami szó, jól be kell osztanom az időmet ahhoz, hogy mindegyik vállalatcsoporttal foglalkozni tudjak. Belső megállapodás van arról, hogy – no, hadd mondjam így – alaphelyzetben mely napokon vagyok Fehérváron, a Videotonnál, mikor foglalkozom az Ikarus vállalatcsoporttal és mikor a Műszertechnika ügyeivel. Mindhárom cég holding rendszerben működik, és mindegyikhez több vállalat tartozik. Az életemet valamennyire egyszerűbbé tette, hogy körülbelül két évvel ezelőtt megvásároltuk az irodaházat, amelyben most beszélgetünk, és ettől kezdve a Műszertechnika és az Ikarus központja egyazon helyre költözött. Immár nem kell kijárnom Kőbányára, a Szállás utcába, ahol korábban a Műszertechnika központja volt, és nem kell Mátyásföldre, az Ikarus korábbi székhelyére sem. Ettől persze még sokszor akad dolgom Mátyásföldön, ahol több termelőüzemünk is van (mellesleg ipari parki szervezetben működik az egész telep), de egyszerűsödött az életem.
Ráadásul az elmúlt két évben más összefüggésben is bizonyos változás következett be az életemben. A vezérigazgatói tisztségeket átadtam munkatársaimnak, vagy csak formálisan maradtam vezérigazgató. Az Ikarusban 1996-ban szereztünk tulajdont, ott el sem vállaltam ezt a tisztséget, mert látszott, hogy már sok lenne. És 2000-ben átadtam a Műszertechnika vezérigazgatói posztját is. A Videotonnál még megvan az elnök-vezérigazgatói címem, de helyetteseimnek felhatalmazásuk van arra, hogy használják a vezérigazgatói címet, és élhetnek a vezérigazgatói jogkörökkel is. Ez szükséges volt, hogy külföldi vagy hazai partnereinkkel, államigazgatási és helyi szervek képviselőivel megfelelő felhatalmazással tudjanak tárgyalni. Úgy vélem, az elnöki teendőket mindhárom vállalatcsoportnál el tudom látni, habár ez is rendkívül nehéz, nagy erőfeszítéseket követel. Elnökként is nap mint nap bejárok, s tulajdonképpen ugyanúgy dolgozom, mintha vezérigazgató volnék, azzal a különbséggel, hogy három nagy cég problémáival foglalkozom, és nem elsősorban a napi feladatok megoldása, hanem a közép- és hosszú távú stratégiai célok meghatározása a dolgom. Az más kérdés, hogy a vezérigazgatók folyamatosan tájékoztatnak az ügyek állásáról.
Ennek van valami rituáléja?
Hogyne. Meghatározott rend szerint jönnek be hozzám és tájékoztatnak engem. Ha a témát valamiért különösen fontosnak tartom, rajtuk kívül olykor szakértőkkel és a tagvállalatok vezetőivel is konzultálok egy-egy fontos döntés előtt.
Ugyanakkor Ön a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének is az elnöke, egyszersmind politikusok hivatalos és félhivatalos tanácsadója. Miféle kötelességekkel jár mindez?
Az MGYOSZ elnöki tisztsége nagy tisztesség, nagy örömmel látom el az elnökség vezetését. A szervezetben tömörülő nagyvállalatok adják a nemzeti össztermék 70 százalékát, termékeik kiviteléből származik az összexport 80 százaléka. E cégek csoportja hihetőleg megérdemel némi közfigyelmet, szervezetük irányítása pedig műgondot követel. Nagyon fontosnak tartom, hogy az MGYOSZ megfelelő tekintélyt szerezzen magának mind országon belül, mind pedig a határon túl, nemkülönben azt, hogy az MGYOSZ avatott közreműködésével az egész ország érdemeljen ki nemzetközi elismerést – kivált most, a közelgő uniós csatlakozás előtt.
Helyben vagyunk, térjünk a lényegre! Hogyan látja ön most, alig két évvel a csatlakozás előtt a világgazdaság, s benne Magyarország állapotát, fejlődési esélyeit?
Talán érdemes az eseményeket a rendszerváltozástól mint korszakhatártól értékelni. Nézetem szerint 12 év távlatában Magyarország három óriási eredményt tudhat magáénak. Az egyik mindenképpen az, hogy véráldozat nélkül sikerült megvalósítani a rendszerváltoztatást. Az átalakulás nem vezetett komoly, súlyos, társadalmi méretű összecsapásokhoz, és huszadik századi történelmünk ismeretében ez messze több, mint amit ilyetén léptékű változás kapcsán remélni lehetett volna. A másik, amit a történetírás majdan javunkra írhat, hogy az országnak sikerült elkerülnie az adósságcsapdát, kijöttünk a szocializmus éveiben "megalapozott" adósságspirálból. Egyik-másik, hasonló történelmi pályát megélt ország állapotát tekintve ez is kiváló eredmény. Az ország harmadik, minden elismerést megérdemlő sikere, hogy – részben a privatizáció segítségével – alapvetően egészséges gazdasági struktúra alakult ki. Ennek minden elemével rendelkezünk: van korszerű kereskedelem, korszerű bankrendszer, ipar és egyebek.
Talán némi lemaradás azért az infrastruktúrában fel-felbukkan...
Persze, még évtizedekig szenvedni fogunk az elmúlt ötven évtől, lesznek bajaink és lesz lemaradásunk, én most állapotunkat az uniós csatlakozás esélyeinek oldaláról mérlegelem. Mindent egybevetve azt hiszem, hogy az ország – amint szoktuk volt mondani – helyzetben van! Okos fejlesztési politikával (az EU-csatlakozás után kapott támogatásokat nem elpocsékolva, és rájuk alapozva!) meg lehet találni majd Európán belül a speciálisan Magyarországra szabott, nekünk megfelelő gazdasági szerepkört. Ha megtaláljuk azt a feladatkört, amiért fontosak leszünk Európán belül, akkor – ez meggyőződésem – az életszínvonal is gyorsan emelkedik majd. Az életkörülmények számottevő, érzékelhető javulása sajnos a rendszerváltozás ez idáig legnagyobb adóssága, s meglehet, hogy a következő években sem sikerül olyan javulást elérni, amilyet reméltünk. Ma már tudjuk, hogy ez előtt milyen akadályok voltak, és látszik az is, hogy most is milyen akadályok lesznek. Íme egy példa: a Medgyessy-kormány felemelte a közalkalmazottak munkabérét, nagyjából átlagosan 50 százalékkal. Ez egyfelől jó dolog, hiszen a közalkalmazottak, egészségügyiek, oktatásban dolgozók méltánytalanul alacsony fizetése miatt az ágazatok teljesítménye is messze elmarad(t) a megkövetelhetőtől. Ezzel azonban a központi költségvetés hiánya a nemzeti össztermékhez viszonyítva 2002-ben eléri a 7 százalékot, ami jócskán fölötte van az Európai Unióban elfogadható értéknek. Nem szabad, nem lehet tovább költekezni! Egyébiránt a miniszterelnök úr éppen az MGYOSZ 100 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepi ülésén tartott beszédében deklarálta, hogy a GDP-hez viszonyított költségvetési hiány 2003-ban nem lehet több 4,5 százaléknál.
Az MGYOSZ és – úgy hiszem – a vállalkozók túlnyomó része egyetért azzal, hogy a költségvetési hiányt vissza kell szorítani, mégpedig úgy, hogy közben az ország adóterheit is csökkenteni kell! Ha a (mindegy, milyen színezetű) kormány, illetve az ország nem képes a vállalatok (és a magánszemélyek) adóterheinek csökkentésére, akkor a gazdaság sokkal nehezebben fog felpörögni, és sokkal rosszabb startpozícióból indul majd az Európai Unión belüli versenyben.
Ön már jó ideje azt mondja, hogy egyhamar nem lesz új fellendülés, sőt, a receszszió mélyül. Miért vélekedik így?
Valóban, már tavaly ősszel azt mondtam, hogy új fellendülésnek a közeli jövőben nincs realitása. Cégeink számtalan multival állnak üzleti kapcsolatban, és ezek a nemzetközi vállalatok évekkel előre tervezik meg tevékenységüket, így ehhez igazítják megrendeléseiket is. A mi beszállítói rendelésállományunk ugyanazoktól a cégektől viszont belátható ideje nem nőtt, s én ebből következtettem arra, hogy rövid időn belül nem várható fellendülés. Úgy tetszik, csak az idén nyárra lett világossá mindenki előtt, hogy a fellendülés egyelőre elmarad. A Világbank vezető testülete a nyáron egyik nyilatkozatában meg is feddte a Fed elnökét, hogy tavasszal túlságosan optimista nyilatkozatokat tett.
Az amerikai Szövetségi Tartalék Tanácsa (Fed) elnöke, Alan Greenspan általában nem túlzóan optimista állásfoglalásairól nevezetes, egyébiránt ritka az olyan, közfunkciót betöltő szakember, aki vállalja a hanyatlás, a pangás bekövetkeztének előrejelzését. Nem túlzás most a korábbi "csodavárást" az ő nyakába varrni?
A főguruk időnként egymást okolják a rossz prognózisokért, de Alan Greenspannek a szakértelmét nyilván senki nem vonta kétségbe. Valószínűleg nem közölhette nyíltan a véleményét, és most már inkább azon az állásponton van, hogy jobb nem nyilatkozni. De a lényeg az, s a világsajtó ezt már kendőzetlenül taglalja, hogy a világ belátható időn belül nem képes kilábalni a recesszióból. Számomra ez már egy ideje evidens volt. És továbbmegyek: azt is állítom, ha ez a recesszió hosszan eltart, akkor az amerikai gazdaságnak a világgazdaság motorjaként betöltött szerepe is elvész. Az amerikai gazdaság az elmúlt 50-70 évben a világgazdaság energiaforrása volt, és ha a növekedés ott megindult, az hajtotta a többi régiót is. Szerintem ez most nem fog menni.
Ezt igazolják a statisztikák is? Az amerikai gazdaság súlya csökken a világgazdaságban?
Ez nem állítható egyértelműen, de nagyon sok baljós jelet látok. Az idén az első félévben, márciusra vagy áprilisra világossá vált, hogy az amerikai gazdaság elvesztette tőkevonzó képességének javát. Az elmúlt évtizedekben az amerikaiak tőkevonzási képessége volt a legerősebb a világon, tavalyelőtt viszont az amerikai gazdaságba beáramló tőke az egy évvel korábbinak egyharmadára esett vissza. És ez a tendencia az idén is folytatódott.
De kérdéses, hogy általában is visszaesett-e a tőkeexport, s ha igen, mely térségekben, milyen arányban változtak meg a tőkekiviteli, illetve tőkebeviteli arányok és értékek?
Szembetűnő, hogy a kínai gazdaság tőkefelszívó képessége ma már rendkívül magas. Az a tőke, amely már nem az amerikai gazdaságban keres értékesülési lehetőséget, nagyrészt Kínába megy.
Az Egyesült Államok éves tőkeimportja a Világbank adatai szerint 2000-ben 1005,6 milliárd dollár volt, egy évvel később pedig már csak 287,5 milliárd dollár. Kína tőkeimportja ugyanezen években 44,2, illetve 38,4 milliárd dollár volt, tehát csökkent, ha a nagyságrendet tekintve nem is változott. Nem inkább az egész távol-keleti térség és Európa lett az Egyesült Államok versenytársa?
Nos, Kínában jó ideje magas, évi 7-8 százalékos a gazdasági növekedés. Ennek megalapozásához tőke kell, és Kína népességét, területét, fejlesztési lehetőségeit tekintve elsőrendű befektetési terep. De valóban, az ország tőkefelvevő képessége az amerikai veszteségeknél kisebb. Az amerikai gazdaság versenyhelyzetének romlásában minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy kilyukadt a világgazdasági lufi. Az amerikai tőzsdéken az irreálisan túlduzzasztott forgalom és a megalapozatlanul magas részvényértékek után bekövetkezett krach, például a nagy informatikai cégek sorának csődje megszámlálhatatlanul sok ezer milliárd dollárnyi veszteséggel járt. Nem is a két év közötti tőkebevitel különbsége keresett új működési terepet, mert annak jelentős része a tőzsdéken elveszett. A folyamatok egyelőre nem követhetők pontosan, de én amondó vagyok: Kína most nagyon elöl áll a tőkeimportőrök között. Tartós a kínai növekedés, olcsó a munkaerő, csökkennek a politikai kockázatok, tehát a multinacionális cégek elsősorban ott ruháznak be, ott fejlesztenek. Ugyanakkor persze Európa és több más térség, például Oroszország is vonzóbb befektetési célterületté vált a tőkeexportőrök értékrendjében. Az Európai Unió mint gazdasági egység rendkívüli módon megerősödött az utóbbi években, habár nem tud olyan gazdasági növekedést produkálni, mint Kína. Az Európai Unióban a GDP növekedése most 1-1,5 százalék körül van. Viszont ma sokkal értékesebb terep a multinacionális, globális cégek számára, mert az új termékek szempontjából az Unió piaca utolérte az amerikai piacot. Ismét mondok egy példát: ha egy távol-keleti gyártó, valamely ottani globális cég új terméket fejleszt ki, akkor azt ma már nem elsősorban az amerikai piacon akarja bevezetni, hanem inkább Európában, mert a minőségi termékek eladására ma már az európai piac jobb terep. Az Európai Unió gazdaságilag nemcsak azért erősödik meg, mert sikerül stabilizálni és folyamatosan erősítenie az eurót, hanem azért is, mert minőségi felvevőpiaccá vált.
Ebben a világban Ön szerint Magyarországnak milyen esélyei vannak?
Szerintem sokkal jobb esélyei vannak.
Mint magának a világnak?
Igen. Hosszabb távon mindenképpen. Helyzetünk megítélésében ketté kell választani a folyamatokat, mert látnunk kell, hogy a rendszerváltozás után a Magyarországra bejött tőke egyik meghatározó eleme az amerikai tőke volt.
A legutóbbi 12 évben talán 28-30 milliárd dollár érkezett országunkba, és abból hétmilliárd volt amerikai eredetű. Valóban nem kevés, de az összes többit máshonnan importáltuk.
Igen. De a rendszerváltozás első éveiben az amerikai tőke bizalma alapozta meg a gazdasági szerkezet átalakulását. Később az amerikai tőkét az európai uniós országok megelőzték. Ez természetes, befektetőik itt vannak a közelben. Magam azonban úgy vélem, az amerikai tőke magyarországi szerepe továbbra is kiemelkedően fontos lesz. (Az interjú az IBM székesfehérvári gyárának felszámolásáról született döntés előtt készült – A szerk.) A globális cégek mozgását figyelve szembetűnő, hogy az amerikai központú óriásvállalatok ma inkább abban érdekeltek, hogy tőkekihelyezést hajtsanak végre – ismétlem – Kínába, Európába és azon belül remélhetőleg talán ismét Magyarországra is, semmint abban, hogy az amerikai gazdaságon belül fejlesszenek. Zbigniew Brzezinski, a volt nemzetbiztonsági főtanácsadó ehhez kötődve 92 táján könyvet jelentetett meg. Elmélete szerint a világgazdaság motorja néhány évtized múlva az eurázsiai kontinens lesz. Ezt az elméletet egyre több globális cég fogadja el, ezért is áramlik a tőke – egyelőre még – elsősorban Kínába. De az is látható, hogy például Japán irányából megindult a tőkeáramlás az Európai Unióba, és Oroszország is növeli tőkevonzó képességét. Távol-Keleten, Oroszországban, de például Törökországban is új nyersanyag-kitermelő központok jelennek meg nagy amerikai tőketámogatással. Törökország a közép-ázsiai térség nyersanyag-lelőhelyeinek (gáz és kőolaj) kiaknázásában – úgy tűnik föl – a következő években az élen jár, és a török elképzelések mögé sokan fölsorakoztak, például az amerikai tőke is. Ugyanakkor akár az Oroszországon belüli, akár ettől délre, a közép-ázsiai körzetben levő nyersanyaglelőhelyek kitermelése rendkívüli módon megerősödik, ami nyilván pozitívan visszahat a térség fejlődésére, és persze az orosz gazdaságra is. Én nagyjából így látom a helyzetet: az eurázsiai térségben van egy robogó lokomotív, ez Kína. Kötődik hozzá egy nagy gazdasági övezet, jelesül az Európai Unió, amely a minőségi piacot adja. És a kettő közrefogja a folyamatosan növekvő új nyersanyag-kitermelő területet, Oroszországot és az attól délre fekvő közép-ázsiai övezetet. Nem nehéz megjósolni, hogy belátható időn belül – persze ezen nem egy-két évet értek – ez a térség lesz a világgazdaság motorja. Magyarország jobb pozíciója éppen ebből következhet. Részben mert maholnap tagjai leszünk az Uniónak, részben mert Magyarországnak Kelet és Nyugat között tranzitszerepe van és lesz. Ha egyéb nem, logisztikai központ szerepe biztosan.
Amit mondtam, megmondtam!Citátumok Széles Gábor korábbi nyilatkozataiból, gondolatok, vélekedések, amelyeket ma is vall és fenntart: 2001. november: "A kormányokkal jóban kell lenni. De szükséges a távolságtartás is." (168 óra) 2001. december: "Az amerikai multik... az utóbbi két évtized alatt egyre kevésbé értéktermeléssel és nyereséges gazdálkodással, hanem főként különféle tőzsdei műveletekkel elért részvényárfolyam-emelkedéssel és vállalatfelvásárolásokkal növelték gazdasági potenciáljukat és befolyásukat. A buborékgazdaság kipukkanását követően ez már nem járható út, a multik új stratégiára kényszerülnek, ha új forrásokhoz és piacokhoz kívánnak jutni." (Heti Válasz) 2002. január: "A múlt év is bizonyította, az ipari termelés alakulása attól függ, hogy a magyar közepes és nagyvállalkozások, a nemzeti lokomotívok mennyi megrendelést teljesítenek a multiknak." (Magyar Hírlap) 2002. április: "Szerepem szerint távol kellett maradnom a politikától, ám ha gazdaságpolitikusként semleges pozícióba helyezkedem, akkor egyik oldal sem érez magáénak... Ha a politika pártszimpátiák szerint osztja meg a gazdasági élet szereplőit, akkor nyilvánvalóan hátrányba kerül, aki semleges. Kényszerré vált az igazodás." (168 óra) |
Nem gondolja, hogy Közép-Ázsia módfelett bizonytalan térség politikai-hatalmi szempontból? Márpedig a tőke nemigen megy politikailag bizonytalan vidékekre.
A következő hetekben-hónapokban eldől, hogy az amerikaiak valójában mit terveznek a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában.
Ráadásul – ebben a szakértők pártállásra való tekintet nélkül egyetértenek – a következő évtizedekben a tudásalapú ágazatok vezérlik majd a gazdasági növekedést. Ilyeténképpen alig valószínű, hogy a közép-ázsiai térség a világgazdaság motorja lehetne. Nem talál ellentmondást más szakértők vélekedése és az Ön által megfogalmazottak között?
Nos, éppen nem, vélekedésük az én érvelésemet támasztja alá. Nevezetesen: a kis hozzáadott értéket, vagyis a csekély (új) tudást tartalmazó gyártás egyre inkább Keletre tolódik el, és ott koncentrálódik, főként Kínában. A nyersanyag-kitermelés viszont Oroszországban és Közép-Ázsiában összpontosul, miközben Európa ezekre a nyersanyaglelőhelyekre és a Kínában kínálkozó, nagy sorozatú gyártási lehetőségekre támaszkodva jut olyan helyzetbe, hogy elsősorban a tudásalapú fejlesztésekbe tud invesztálni. Ezek eredményei révén pedig előnyösebb világgazdasági helyzetbe kerül. Ma még ezek a folyamatok külön-külön játszódnak le, de érzésem szerint hatásuk mihamarabb összegeződik. Egyébiránt jövendöléseimet nem az újságok híreire, hanem a gyakorlati tapasztalatokra, multinacionális partnereink velünk megosztott terveire alapozom, s amit ők terveztek és jósoltak, rendszerint megvalósult és bevált.
Vagyis Ön nem azt állítja, hogy a jövedelemtermelés, a nemzeti össztermék növekedésének központja tevődik át ezekre a régiókra, hanem csupán azt, hogy az anyagi termelés egyes ágazatai vándorolnak Kínába és Közép-Ázsiába, amelyek virágzásához a feltételek ott jobbak. Jól értelmezem feltételezéseit?
Némi egyszerűsítéssel ez is benne van. Európának nyilván szüksége van egy régióra, ahol alacsony költséggel működtethetők a gyárak, és szüksége van megfelelő nyersanyag-kitermelő bázisokra is, hogy legalább részben függetleníteni tudja magát az arab olajtól és gáztól. És az is benne van ebben a történelmi helyzetben, hogy a vén kontinens tőkevonzási képessége akkor emelkedik, ha valóban a tudásalapú fejlesztéseket tudja előtérbe helyezni. Magyarországnak éppen ebben lesz vagy lehet nagyon fontos szerepe. A globális növekedésnek csak akkor van értelme, ha az (egy idő után) életszínvonal-növekedéssel jár együtt az egész Földön. A gyártás koncentrálására vonatkozó tervek és Európa minőségi piaccá fejlesztése elősegíti az életszínvonal növekedését. A globalizáció – ahogyan azt korábban elképzelték – nem folytatódhat, legalábbis nekem ez a véleményem. A korábbi globális növekedésnek az volt a lényege, hogy amerikai cégek az amerikai tőzsdéken megszerzett forrásokkal alapozták meg a globális növekedést. Ez a lufi kipukkadt, tovább így nem megy. Ebből persze nem következik, hogy az amerikai központú globális cégek lemondanának a saját gyarapodásukról, de kénytelenek lesznek más technikákat alkalmazni.
Valójában mi a globalizáció? Spontán folyamat? Netán az amerikai cégek tudatos világformáló tevékenysége? Esetleg államok, cégek, cégcsoportok, vagy emberek más társulásai által vezérelt, és a maga tehetetlenségi nyomatékával haladó, világszerte végbemenő átalakulás?
Nehéz ügy ez. Korábban a globalizáció motorjai elsősorban az amerikai globális cégek voltak. Ezeknél a társaságoknál volt olyan menedzsment, amelyik el tudta dönteni egy-egy egész iparágra vonatkozóan, hogy mi legyen a fejlődés általános iránya. A világ most annyiban változott meg (és azt hiszem, hogy ezt már lehet múlt időben mondani), hogy az amerikai globális vállalatok menedzsmentjei, menedzserei elfogadták a világ más pontjain levő nagy cégek menedzsereinek szaktudását. Ma már elsősorban abban érdekeltek, hogy együtt gondolkodjanak, részvényeket cseréljenek, s hogy az európai, távol-keleti menedzserekkel együtt határozzák meg a globális növekedési pályát egy-egy szektorra vonatkozólag. A következő években vagy évtizedekben a globalizáció hajtóereje nem az amerikai tőzsdéken keresztül beszívott tőke lesz, hanem a világ különböző térségeiben működő menedzserek együttgondolkodása, vállalati fúziók sora lesz.
Világ menedzserei, egyesüljetek!?
Így van. A globalizációt nem egy-egy országnak a világgazdaságban játszott szerepe fogja előrehajtani, hanem az, hogy a globális cégek menedzserei miként gondolkodnak, hogyan kapcsolódnak össze egymással.
És a tulajdonosoknak tetszik ez, vagy sem?
Tetszik. A tulajdonosoknak azért tetszik, mert ezen keresztül az ő tulajdonuk, az ő vállalatuk, az ő részvényeik értéke emelkedik. Ez kiszámítható.
Térjünk vissza Magyarország helyzetéhez! Az európai uniós csatlakozás olyan tényező, amely döntően meghatározza az ország sorsát. Ön hogyan vélekedik erről? Adottak-e a csatlakozás feltételei, és a mostanában a tárgyról kibontakozó polémia veszélyezteti-e a csatlakozást?
Nem, semmiképpen! A belpolitikai csatározásokat az Unió nem úgy kezeli, mint mi. Nincs ennek jelentősége. A lényeg, hogy a legújabb felmérések szerint az ország lakosságának 70 százaléka támogatja az Európai Unióba való belépést. Ha jövő tavaszra kiírják a népszavazást, bőségesen meglesz a több mint 50 százaléknyi szavazat.
Korábbi nyilatkozatai szerint Ön a választások előtt három-négy hónappal nagyon keményen igyekezett megőrizni az MGYOSZ és saját személyes politikai semlegességét. Később azt mondta: nem képes arra, hogy kikerülje a politikai nyomást, mert valahová igazodni kell, "a fene egye meg", mert ha nem igazodom, akkor az egyik fél a másikhoz tartozónak, a másik meg az egyikhez tartozónak vél, és noha egyiknek sincs igaza, mind a kettő árulónak tart. Ön most éppen milyen közéleti státussal dicsekedhet?
A választások előtt nyilván mind a két fél árulónak tartott. A választások után csillapodtak a kedélyek, talán mind a kettő inkább barát lett ismét. Sajnos, ez is benne van a politika és a gazdaság kapcsolatában. De azért e téren is vannak pozitív változások.
Nemrégiben azt mondta, hogy jó ideje nem tapasztalt oly mértékű gyűlölködést a közéletben, mint aminek most lehet tanúja újságíró, gyáriparos, vállalkozó és persze – nem utolsósorban – az átlagember. Hogyan lehet ennek elejét venni?
Választási időszakban sok mindent mondanak a politikusok is, üzletemberek is, magánszemélyként magam is bizonyára felfokozottabb hangulatban voltam. De őszintén remélem, hogy a politika, ahogy múlnak az évek, egyre inkább belátja, hogy a civil szférát nem lehet bekebelezni sem jobbról, sem balról. És amikor a civil szféra egyik képviselője megszólal, adott esetben nevezetesen én, most, mint az MGYOSZ elnöke, akkor valamely gazdasági témában nem azért mondok véleményt, mert hátsó politikai szándékaim vannak, hanem mert a gazdaság szempontjából úgy tartom jónak.
Az MGYOSZ tagjai, a nagy cégek hozzávetőleg a GDP 70 százalékát adják. Ezek a cégek elég szépen fizetnek adót is a közkasszába, a közpénzek elköltése pedig vaskosan politika. Feltehető: az MGYOSZ tagjai szeretnék a közpénzeket az általuk vélt, számításokkal alátámasztott, helyes gazdasági, politikai célokra elköltetni a mindenkori kormánnyal, következésképp talán bele akarnak szólni a politikába. Lehet ezt semlegesen tenni?
Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. Megismétlem: remélem, a politika előbb-utóbb belátja, ha egy gazdasági szakember megszólal, akkor őt a gazdasági érdekek és nem politikai szándékok vezérlik.
Ehhez azonban szilárd, nemkülönben hatékonyan és célszerűen működő intézményrendszernek, jogrendszernek kellene lennie nálunk is, amelyben szinte mindegy, hogy milyen politikai irányzat kapott bizalmat a végrehajtó hatalom gyakorlására. Mit gondol, itt van már, vagy közeleg e boldog időszak?
Nem éppen, de természetesen ennek egyrészt a mögöttünk levő 50 év az oka. Idő kell a tartalmi és gondolkodásbéli átalakuláshoz. De én optimista vagyok. Egyfelől remélhetőleg rövid időn belül bent leszünk az Európai Unióban, és az Unión belül nem lehet Európa makrogazdasági döntéseitől függetlenül gazdaságpolitikai döntéseket hozni. A hatalmon levő pártnak, pártoknak lesznek lényeges elképzelései(k) a gazdaságpolitikáról, de ha ezek nem találkoznak az Európai Unió gazdaságpolitikai döntéseivel, akkor nem tudják őket megvalósítani.
Ugyanakkor világos nemzeti fejlesztési tervet kell letennünk az EU asztalára, amelyben egyértelműen kimondjuk, hogy milyen beruházásokat akarunk végrehajtani, ezek milyen célokat szolgálnak. Vagyis a jövő évtől kezdve a főbb beruházások sem igazodhatnak holmi pártpolitikai érdekekhez, mert azokra az EU nem ad egy fillér támogatást sem, ami feltűnő lenne, amint eddig is feltűnő volt.
Hivatása: válságmenedzselésSzéles Gábor 1945-ben született. 1971-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát. Később az Amerikai Egyesült Államokban elvégezte a Harvard Egyetem posztgraduális menedzsertanfolyamát. * Az önállóságra vágyó mérnök-menedzser az akkor született jogszabályok adta lehetőségekkel élve 1981-ben megalapította a Műszertechnika elnevezésű céget, amely az eltelt több mint húsz év alatt kétszemélyes vállalkozásból az egyik legnagyobb magyar tulajdonban levő vállalattá fejlődött. * A gazdag fantáziával megáldott Széles Gábor a jelek szerint új és új feladatok megoldását tartotta élete legfontosabb teendőjének: 1991-ben a kalandra éhes magánszemélyek és kockázatot kereső bankok konzorciumának vezetőjeként megvásárolta a felszámolás alatt álló Videoton Rt.-t. A vállalkozás a szakértők és a lelkes ellendrukkerek legnagyobb meglepetésére stabilizálódott, sőt az eltelt idő alatt a térség legnagyobb elektronikai üzemévé fejlődött. * A Videotonnál szerzett tapasztalatok megerősítették Széles Gábor önmagáról kiállított (mellesleg egy interjúban be is vallott) bizonyítványát, miszerint hivatása a válságmenedzselés. Talán ezért vállalkozott a szintén csődben levő Ikarus megszerzésére és irányítására. No, ez kemény diónak bizonyult – annál is inkább, mert sem a kormány, sem a jegybank nem nézte jó szemmel, hogy Széles Gábor hozomra akart több mint száz autóbuszt eladni Oroszországnak. A buszgyárat el kellett adni, hogy a tartozásokat kifizethessék. Ám Széles Gábornak nem szegte kedvét a kudarc (vajon az ő kudarca volt, valóban?), s az Ikarus megmaradt részéből új járműgyárat alapított, s most tervet kovácsol a haszonjárművek, terepjárók piacának meghódítására. * A demokratizálódott politikai élet hajnalán elnökségi tagja volt az MDF-nek, s ma is tanácsadója Dávid Ibolyának, de az aktív politizálástól visszavonult, hacsak nem tekintjük annak, hogy a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének elnökeként nap nap után akad dolga kormánypárti és ellenzéki politikusokkal. * Széles Gábor nős, két leány apja s egy kisfiú nagyapja. |
Azért a kormányok beleszólhatnak ebbe?!
Természetesen, hiszen a terveket mi készítjük el. De ha azokat egyszer elfogadták, a brüsszeli bürokraták csak akkor folyósítják a támogatást, ha a pénzeket pontosan a megjelölt célokra, rubrikák szerint diszponálhatják. De talán ennél is fontosabb, hogy Magyarország – támaszkodva ezekre a fejlesztési forrásokra – valóban megtalálja szerepét az európai gazdasági unióban. Kell valami, amit mi tudunk a legjobban! Válhatunk például a gyógy-idegenforgalom központjává, válhatunk tranzit légiszállítási-logisztikai központtá. Ezek az én szívügyeim, s minden adottságunk megvan hozzájuk.
Ezek meglehetősen nagyívű, ha úgy tetszik, stratégiai tervek. Ebben az összefüggésben hogyan értékeli a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT), illetve a Széchenyi-terv szerepét és egymáshoz való viszonyát?
Nem állíthatók szembe egymással. A Széchenyi-terv megpróbálta rendszerbe, keretbe foglalni a különböző nemzeti, fejlesztési támogatásokat, és a magyar gazdaság fejlődése szempontjából kiemelt részterületekre fókuszált. Az NFT viszont sokkal nagyobb léptékű program, amely már nem részcélokra összpontosít, hanem arra, hogy az Európai Unió szempontjából melyek azok a magyar gazdasági ágazatok, amelyeket erősíteni kell. Tehát minőségileg magasabb léptékű terv. Az NFT európai súlyozású program, a Széchenyi-terv pedig nemzeti keretek között maradt.
Ilyen alapon adódik a kérdés: lehet-e a Széchenyi-terv a hazai fejlődés olyan kiindulási pontja, amely garantálja a felzárkózásunkhoz szükséges a növekedést? Vagy pedig valóban stratégiai alapokra épülő, exportvezérelt növekedésre van szükség, hogy nem túl soká eleget tehessünk például az euró bevezetéséhez szükséges egyensúlyi követelményeknek?
Ez a kettő nem zárja ki egymást, sőt az egyik a másikra épülhet. Kell a Nemzeti Fejlesztési Terv, amely vázolja Magyarország stratégiai fejlesztési céljait az Unióhoz kötődve, annak keretein belül. Ez rögzítheti a teendőket, ha a számítások azt igazolják, hogy országunk lehet regionális logisztikai központ, ha lehet gyógyturisztikai központ, vagy éppen regionális energiaelosztási központ, esetleg valami egyéb gazdasági centrum. És jó, ha van Széchenyi-terv, mert az a nagyobb, átfogóbb koncepcióhoz igazodva rögzíti például a hazai kis- és közepes vállalkozók mozgáskörének határait és támogatási rendjét. Annyit még hadd tegyek hozzá halkan, hogy a GYOSZ mindezt már 1996-ban összefoglalta 400 oldalas tanulmányában, és a kormányok azóta is használják ezt az anyagot.
Ez a Nemzeti Fejlesztési Terv lett volna?
Igen. És árgus szemekkel figyeljük, hogy a mostani Nemzeti Fejlesztési Tervbe ebből az anyagból mennyi épül be.
Fenntartják szerzői jogaikat?
Azt nem, de arra igényt tartunk, hogy konzultáljanak velünk, hogy beleszólhassunk közös dolgainkba. És úgy tűnik föl, a kormány ehhez most partner.
Akkor valójában ez a dolga a GYOSZ-nak?
Igen. Úgy, mint ahogyan az elmúlt 100 évben volt. Csak emlékezzünk arra, hogy a GYOSZ 1902-ben alakult meg, és már az alakulás évében komplett beruházási fejlesztési tervet készített, amit ugyan rá egy évre a Tisza-kormány visszadobott, de 1907-ben a Wekerle-kormány elfogadott, és beépítette a kormányprogramba. De már korábban is megvalósultak részelemei, például felépült a Műszaki Egyetem, és az elmúlt években sokat emlegetett eredeti Esztergom-Párkány közötti híd. Ezek a létesítmények szerepeltek a GYOSZ eredeti beruházási terveiben. A GYOSZ 1923-ban is komoly terveket tett le az asztalra, amelyek nem kis mértékben hozzájárultak a Bethlen István nevével fémjelzett gazdasági konszolidációhoz.
Mind e körülmények közepette hogyan látja saját cégei helyzetét és fejlődési esélyeit?
Más stratégia kell a Videoton, más az Ikarus, és megint más a Műszertechnika irányításához. A Videoton az elektronikai iparban működik, abszolúte a globalizáció mentén gyarapodó cégcsoport. A Videotonnak a globális stratégiákba való beilleszkedés a legfontosabb feladata. Már ma is egyértelműen mérhető, hogy a Videoton világgazdasági súlyú gyár, az úgynevezett EMS (elektronikai gyártók csoportosulásának angol rövidítése) cégek ranglistáján a 27. helyen van. De bizonyos korrekciós számításokkal (anyaggal együtt számolva) a világ 10 legnagyobb gyártója között szerepel. (Az IBM vezérigazgatója – lapzártánkkor – bejelentette, hogy a társaság bezárja székesfehérvári gyárát, a merevlemezek iránti gyenge világpiaci kereslet miatt. A Videoton megkereste, illetve megkeresi azokat a külföldi merevlemezgyártókat, amelyek termékköre, profilja hasonló a bezárandó cégéhez, és felkínálta, illetve felkínálja nekik mind a gyártási, mind a szolgáltatási lehetőséget. A Videotonnak az IBM által használt üzemépületek bérbeadása évi 3-4 milliárd, a munkaerő-kölcsönzés személyszállítással együtt pedig évi 1 milliárd forint árbevételt hozott. – A szerk.)
Az Ikarus más stratégiát igényel, mert a járműgyártásban leginkább regionális súlyú cég lehet, tehát nem (csak) a globális folyamatokra kell figyelemmel lennünk. A cél az, hogy az Európai Unióban regionális gyártóként jó pozíciót szerezzünk. Az Ikarus valaha a világ legnagyobb autóbuszgyára volt, de az autóbuszgyártás megszűnt, pontosabban más cégek tulajdonába került. A jelenlegi Ikarus Rt.-ből kivált az Ikarus Busz Rt., s előbb a Renault, utóbb az Iveco lett a tulajdonosa. A magyar tulajdonban levő részvényhányad már csak 5 százalék. Az Ikarus Rt. menedzsmentjével most már vagy 6 éve azon dolgozom, hogy a cég a jövőben ne a buszgyártásról, hanem a terepjárókról, teherautóiról, egyéb járműveiről és járműegységeiről legyen ismert a világban, és ezek révén állhasson növekedési pályára. A buszgyártást azért kellett eladnunk, mert óriási – csaknem 17 milliárd forint – volt az Ikarus adóssága, és e nélkül nem tudtuk volna ezt kifizetni. Viszont ma az rt. adóssága gyakorlatilag nulla.
Lehetek rosszmájú? Jobb üzletemberek Magyarországon az állammal fizettetik ki cégeik adósságát!
Nekünk ez nem sikerült, mindent behajtottak rajtunk.
És a Műszertechnika?
A harmadik cégcsoport, a Műszertechnika elsősorban a belföldi piacra alapozott növekedési pályán mozog. Nem kell globális vagy regionális stratégiákat kitalálni, noha ma már a Műszertechnikának is rendkívül komoly gyártóbázisa van, részben az elektronikus iparban, részben pedig a textiliparban. Utóbbi ágazatban ez az egyedüli cég, amelyik talpon maradt.
Miket ki nem talál? Mit gyárt a cég?
Fonalat. Magyarország legnagyobb, sőt egyedüli fonalgyára!
Tehát azt mondja, hogy a cégeire jó üzletmenet, virágzás vár!
A Műszertechnikát több mint 20 évvel ezelőtt, 1981-ben alapítottam meg másodmagammal. Azon kevés cég között van, amelyek talpon tudtak maradni. A Videotonnál is egyértelmű a siker. Az Ikarusnál még lehetnek kérdőjelek, hogy vajon milyen növekedési pályára tudjuk állítani, illetve visszanyeri-e régi fényét a cég. Azon leszünk!
Jut ideje élni?No igen, telnek az évek, és Széles Gábor, a sors kegyeltje egyre inkább úgy érzi, hogy kellene már élni is. De miben áll ez: élni? Munka van elég, és a hasznos munka az élet veleje. De az sem kutya dolog, hogy a minap együtt lehetett nagyobbik leánya családjával, hogy megtapasztalhatta ismét egy parányi lény – unokája – bűbáját. Amint mondja, ezek a dolgok egyre inkább fontosak számára, vagyis a család, a szabadidő: Szeretném, ha nem híznék tovább, pontosabban, ha fogyni tudnék. Ez persze nem új program nálam, már vagy 30 éve küszködöm a túlsúllyal, 30 éve folyamatosan napirenden tartom ez ügyben elszenvedett vereségeimet. De legalább ismétlődő és tisztességes szándékú kísérleteket teszek: több kedves sportágam is akad. A tenisz régi szerelem, régóta művelem, jóllehet Wimbledonban nem jegyzik a nevem. Másik kedvtelésem a síelés, minden télen legalább négyszer-ötször találok alkalmat rá. – Ezt úgy értsem, hogy felmegy a Normafához? Ennél szerencsére több lehetőségem van: Ausztriába vagy Olaszországba megyek síelni. Harmadik sportszerelmem a golfozás. Az elmúlt két évben nagyon megszerettem, valószínűleg az öregedés jele, hogy már élvezem, amint sétálva, és az egyszemélyes kocsival haladva ütöm a labdát. – Már bocsánat, de kocsival nem nagy kunszt! No jó! Szeretem magam is húzni az ütőket. Csuda kellemes dolog 4-5 órára kiszabadulni a természetbe, járkálni, és közben ütögetni a labdát. Már annyira belejöttem a golfozásba, hogy nem nagyon ütögetem félre a labdát, tehát már élvezem is a játékot. – Nem rossz program: mondjuk szerda reggel fél hétre megbeszéli valakivel, hogy lejátszanak egy jó kis golfpartit, és akkor a 16. lyuknál döntetlen állásnál ránéz az órájára, és azt mondja: te jó isten, nekem most jelenésem van a "GYOSZ"-ban! A délelőttökre sajnos ez még soha nem volt igaz, délutánra már igen. Jobb' szeretek délután golfozni. Reggelente, ha lehet, úszom. 7-re odamegyek, van bérletem... – Ezt ne is mondja...! Saját zsebre vettem! És nagyon jót tesz, hogy mozgás közben végiggondolhatom a dolgaimat. Túlsúly ellen is jó |