Vonalkód az üzleti kommunikációban
A vonalkód párhuzamos függőleges vonalak és közök sora, olyan adatokat hordoz, amelyeket a leolvasó képes letapogatni és lefordítani. A nemzetközi szabványoknak hála, bármely terméket egyedileg azonosítani lehet egy szám alapján bárhol a világon.
A legtöbb ember úgy gondolja, hogy a vonalkód a termékleírást és az árakat tartalmazza, valójában az alkalmazások többségében egyedi referenciaszámról van szó. A leolvasott számot számítógépbe küldik, amely az adatbázisból kikeresi a megfelelő információt. Úgy kell elképzelni, mint egy rendszámtáblát, amely önmagában nem sokat mond, de ha bevisszük a megfelelő adatbázisba, bőséges információt szolgáltat a járműről. A vállalatok a hagyományos adatbevitel módszeréről a vonalkódra való áttérés után termelékenységük igen jelentős, akár ötvenszázalékos javulását tapasztalják.
Amerikából jött
A vonalkód fordulatokban bővelkedő történetében Herman Hollerith lyukkártyájának az 1890-es egyesült államokbeli népszámláláshoz való felhasználása volt az "első pillanat". Jóval később, 1932-ben a Harvard Egyetemen, az üzletirányítási posztgraduális képzésen részt vevő diákok egy csoportja kezdett bele egy ígéretes projektbe: Wallace Flint rendszerében a vásárlóknak kártyák kilyukasztásával kellett jelezni, hogy mit vesznek, azután a kártyát behelyezték egy leolvasóba, és végül a rendszer – futószalagon – az árut automatikusan a pénztárhoz is szállította. A leolvasó azonban rendkívül nagy helyet foglalt el, és drága volt. Ez a kezdeményezés végét okozta.
A mai vonalkód a morzejelekre hasonlít: Norman Joseph Woodland és Bernard Silver, a philadelphiai Drexel Technológiai Intézet tanárai 1949-ben szabadalmaztatták a céltáblára emlékeztető, "körkódként" ismertté vált újításukat.
Az amerikai vasúttársaságok az 1950-es évek végén tettek vonalkódokat a vagonok oldalára. 1969-ben a General Motors Michigan állambeli pontiaci gyárában vezették be az első vonalkódrendszert. Végül azonban az élelmiszeripar volt az, amely elindította a vonalkódot világhódító útjára. A hatvanas években a szupermarketek már kutatásokat végeztek, hogyan lehet felgyorsítani a pénztári fizetés folyamatát, és nyomon követni az aktuális raktárkészletet, de csak 1966-ban helyezték a módszert üzleti alapokra, amikor is az Amerikai Élelmiszer-forgalmazó Láncok Országos Szövetsége felkérte a vonalkód-berendezéseket gyártókat, hogy hozzanak létre egy rendszert kizárólag az ágazat számára. 1969-ben ennek eredményeként jött létre az Egyetemes Termékkód (Universal Product Code – UPC). 1970-ben, Cincinnatiban egy Kroger-üzlet kapta meg az első leolvasót.
Európa is felzárkózik
1974-ben 12 európai ország gyártói és forgalmazói (köztük például a Quaker, az Oats, a Tesco, a Metal Box, a Boots, a Reckitt and Colman) összegyűltek, hogy megvizsgálják a lehetőségét egy, az amerikai UPC-rendszerhez hasonló, szabványos számozási rendszer létrehozásának. Az amerikai elképzelést átdolgozták: a UPC például a kiskereskedelemre koncentrált, míg az európaiak az egész beszerzési láncra. Bár az első európai vonalkódos ügyletekről keveset tudunk, annyi bizonyos, hogy a pénztári vonalkód-leolvasó 1972-ben már megjelent az európai szupermarketekben is. A svájci Migros és a dán Irma áruházak voltak az úttörők. Dánia és Németország 1977-ben kezdett vonalkódokat kiadni. Nagy-Britanniában egy csomag Melrose filteres tea volt az első árucikk, amelyet úgynevezett EAN-13-as vonalkóddal jelöltek.
Az Európai Termékszámozási Szervezetet (European Article Numberin – EAN) 25 éve alapították. A cél az volt, hogy javítsák az ellátási lánc hatékonyságát, igazi hozzáadott értéket nyújtva a kereskedelemnek és a fogyasztóknak. Mára szerény nyugat-európai kezdeményezésből igazi nemzetközi szervezetté nőtte ki magát a globális és ágazatfüggetlen termék-, szolgáltatás- és helyazonosítási rendszerek területén. 97 országban vannak tagszervezetei, és az amerikai UCC-vel (Uniform Code Council) közösen 99 országban használják szabványrendszerét. Alkalmazásával több mint 5 milliárd vonalkódos leolvasási tranzakció történik naponta a gazdaság legkülönbözőbb ágazataiban.
A vonalkódos azonosításból kinőve napjainkra globális üzleti nyelv jött létre. A vonalkód legnagyobb előnye, hogy nem igényel emberi beavatkozást, és így kicsi a tévedés esélye. A leolvasó öt-hétszer gyorsabban tudja rögzíteni az adatokat, mint egy gyakorlott gépíró. Megkönnyíti a gyártó, a szállító, a kereskedő és a fogyasztó életét is, lehetővé teszi a beszerzési lánc folyamatos felügyeletét, a raktárkészletek ellenőrzését és a vevők igényeinek jobb kielégítését.
A beszerzési lánc menedzselése különösen az 1980-as évek közepe óta kap jelentős figyelmet. A rendszer sikere viszont ma is attól függ, hogy a cégek hajlandók-e együtt dolgozni, és egységesíteni üzleti gyakorlatukat.
Nyilvántartás és nyomon követés
A vonalkódrendszerek mára a legkülönbözőbb alakban és méretben léteznek, a technológiai fejlődéssel annyira sokoldalúvá váltak, hogy a kereskedelmen kívül is gyorsan terjednek. Az egészségügyben a páciensek, a gyógyászati termékek és a gyógyszerek nyomon követésének legolcsóbb és leghatékonyabb módszerét kínálják. A szállítmányozásban az automatikus adatbevitel révén a beérkezett áruk adatai azonnal elküldhetők a központi számítógépbe, a szállítmány késedelem nélkül továbbítható. A cross-dockingnak nevezett megoldás lehetővé teszi azt is, hogy a szállítmányozók pontosan tudják, adott pillanatban hol van az áru, és mikor fog megérkezni.
A hidegháború vége óta a védelmi ágazatra is nagy nyomás nehezedik, hogy csökkentse költségeit és növelje hatékonyságát. Ennek részeként számos ország védelmi minisztériuma és a NATO Karbantartási és Ellátási Ügynöksége is alkalmazza a vonalkódot és a hozzá kapcsolódó szabványokat beszerzési láncában. A NATO 2000 októberében jóváhagyta az EAN-UCC szabványok bevezetését, és rögzítette, hogy beszállítóinak milyen csomagolási és címkézési előírásokat kell teljesíteniük. A szervezet elkezdte az EAN-UCC logisztikai mintacímkéinek alkalmazását. Nagy-Britannia több más NATO-országgal együtt elkötelezte magát amellett is, hogy 2005-re a nyomon követésre is az EAN-UCC szabványokat használja.
A vonalkódos rendszerek fontos területe az élelmiszeripar. A közelmúlt európai élelmiszerválságai – kergemarhakór, sertéspestis, dioxinos csirke stb. – hatására a fogyasztók elővigyázatossá váltak. Ha egy hibás termék átcsúszik a minőség-ellenőrzésen, a nyomon követhetőség lehetővé teszi megtalálását és gyors kiszűrését. (E mechanizmus az egyik legfontosabb téma az Európai Unióban.) A "rendszer" a környezetvédelemmel, és ezzel összefüggésben a csomagolóanyagok és a hulladékok követésével egészült ki. Az EU-tagjelölt Magyarországnak is fel kell zárkóznia, hogy képes legyen megfelelni ezeknek a követelményeknek.
Éppen a jobb nyomon követhetőség iránti igény hívta életre az úgynevezett rádiófrekvenciás azonosítást (RFID), amelyet intelligens vonalkódnak, beszélő azonosítónak is hívnak. Ezt a technológiát kereskedelmi célból Európában az állatállomány megjelölésére használták először a hetvenes évek második felében. Mára a vasúttársaságok is az RFID-technológiát alkalmazzák.
Vége a sorbanállásnak?
Képzeljük el: megpakoljuk a bevásárlókocsit, és "csak" kisétálunk a bevásárlóközpont ajtaján, nincs többé hosszadalmas várakozás a pénztárnál. Igen, ez valóra válhat, ha az RFID-azonosítók felváltják a vonalkódokat. Az azonosító minden egyes árucikket észlel és megszámol az üzlet elhagyásakor, az információt közli a kereskedővel és a gyártóval is, valamint értesíti a vevő bankját, amely levonja az összeget a bankszámláról.
A jövőben nem kell majd aggódni a főzési útmutató, a tárolási körülmények, vagy a lejárati idő feltüntetésének hiánya miatt, lesznek ugyanis olyan intelligens (például háztartási) gépek, melyek leolvassák ezeket a tudnivalókat. Persze csak akkor, ha a szóban forgó terméket ellátták intelligens azonosítóval (smart).
A napjainkban terjedő elektronikus kereskedelem feltételezi az automatikus hely- és termékazonosítási rendszerek meglétét, az elektronikus adatcserét (EDI). Az EAN International úttörő szerepet játszik az üzleti kommunikáció szabványosításában. Az UCC-vel együtt alkotta meg az első, nyitott és globális XML (eXtensible Mark up Language) szabványokat, amelyek képessé teszik a felhasználókat az e-kereskedelemre.
A mobiltelefonon is folytatható elektronikus kereskedelem, és az ezek használóit összekapcsoló, vezeték nélküli hálózat forradalmasítani fogja az elosztási lánc menedzselését is. Ha a vásárlók képesek lesznek mobiltelefonokkal vagy kézi számítógépekkel leolvasni a vonalkódokat, akkor összehasonlíthatják az árakat, on-line bevásárlólistát írhatnak, vagy rácsatlakozhatnak az internetre, hogy termékinformációkat töltsenek le. Ez pedig egészen új vásárlási "élmény" lehetőségét kínálja majd.
Ma már arra is van lehetőség, hogy például egy zenei CD-ről leolvassuk a vonalkódot, és ez közvetlenül "elvigyen" minket olyan weboldalakra, melyeken lényeges információkat kaphatunk az előadóról, a kritikáról és arról, hogy az adott CD hol és mennyiért kapható. Hasonlóképpen leolvashatjuk a vonalkódot egy barátunk könyvéről, és ahelyett, hogy leírnánk az információkat, felkapcsolódhatunk valamelyik internetes üzlet weboldalára, s megvehetjük a könyvet a hálózaton keresztül.
Hogyan igényelhető vonalkód?A vonalkódos azonosító szám az EAN Magyarország Kht.-nál igényelhető (Cím: 1137 Budapest, Radnóti M. u. 22/a, tel.: 06/1/339-8851, 06/1/329-2023, fax: 06/1/239-0298, e-mail: info@ean.hu, honlap: www.ean.hu). A regisztrációhoz vállalkozásoknak a cégbírósági végzés másolata vagy cégkivonat, egyéni vállalkozóknak vállalkozói igazolvány másolata szükséges. Alaptermék azonosítása történhet EAN-13-as vagy EAN-8-as GTIN-nel, globális kereskedelmi egységazonosító számmal (Global Trade Unit Item Number). Az EAN-13-as azonosító szám tartalmazza az országkódot, a cégazonosító számot, a termékszámot és az ellenőrző számot. Az EAN-8-as azonosító szám olyan kisméretű termékek esetében ajánlott, ahol az EAN-13-as jelkép feltüntetése szabványos méretben már nem lehetséges. * A regisztráció és a vonalkódos azonosítók igénylése egyaránt lehetséges személyesen, faxon, vagy postai úton. A regisztrációs díj összegét az határozza meg, hogy a jövendőbeli tag melyik kategóriába tartozik és milyen számtartományt választ. A díj személyesen, banki átutalással vagy postai utalványon egyaránt befizethető. A teljesítés után a jelentkező hivatalos igazolást kap a regisztrációról, a tagdíj befizetéséről és a kiadott azonosító számokról. A gazdálkodó szervezet központi GLN (Global Location Number) helyazonosító számát a regisztrációkor automatikusan kiadják. * A tagdíjbesorolás az éves árbevételtől függ. A kategóriában: 0-700 millió Ft között 10 500 Ft+áfa, B kategóriában 700 millió-4000 millió Ft között 50 000 Ft+áfa, C kategóriában 4000 millió Ft fölött 90 000 Ft+áfa. Fontos továbbá, hogy hányféle árut akar azonosítani az adott vállalkozás. Itt figyelembe kell venni a különböző kiszereléseket, mennyiségeket, méretet, anyagminőséget, a fogyasztó számára megkülönböztethető ízeket stb. Egyszeri regisztrációs díjat kell fizetni minden új cégprefix és központi kiadású azonosító szám esetén. Az egyszeri díj annál magasabb, minél több cikkelem azonosítására alkalmas az adott cégprefix. * A rendszerhez való csatlakozás önkéntes, a jelentkezőnek eleget kell tennie a részvételi feltételeknek: hozzá kell járulnia a részére kiadott azonosító számok és az általa megadott és folyamatosan aktualizált partneradatok elektronikus vagy nyomtatott formában való közzétételéhez. Be kell fizetnie az egyszeri regisztráció díját és az éves tagdíjat. A regisztrált szervezet köteles termék- és helyazonosítási tevékenysége során az EAN nemzeti szervezete előírásaiban foglaltakat betartani. A regisztrált EAN-alkalmazónak – a tárgyévet követően – be kell fizetnie a rendszer működtetését biztosító éves tagdíjat. Ennek elmulasztása, illetve a részvételi feltételek vagy az EAN-előírások tartós megsértése esetén a nemzeti szervezet jogosult a kiadott azonosító számot (számokat) visszavonni. A rendszer tagjai jogosultak az EAN-megoldások alkalmazására és a nemzeti szervezet által nyújtott ingyenes és térítéses szolgáltatások igénybevételére. |