KÖNYV
Régen várt segédlet
Közgazdasági helyesírási szótár
Szerkesztette: Bárányné Szabadkai Éva és Mihalik István
Tinta Kiadó, 2002. 699 oldal, 7000 Ft
Mint jó néhány, történetileg számon tartott egynyelvű szótárunknak, a Bárányné Szabadkai Éva és Mihalik István szerkesztette Közgazdasági helyesírási szótár megjelentetésének is részben egy idegen nyelv helyes és egységes magyarítása áll a hátterében. Így volt ez már az 1538-ban kiadott Dévai Bíró Mátyás-féle Orthographia Ungarica, vagy a Bugát Pál nevéhez fűződő – 1843-as keletű – Természettudományi szóhalmaz esetében is. Akkor főleg a latin kifejezések egységesítését vállalta egy megszállott református pap, illetve orvosprofesszor-lapszerkesztő...
A közgazdaság-tudomány, valamint a gazdasági praktikum teljes körének szókincsét áttekintő új szótár hasonlóképpen elszánt szerkesztőinek az angol szakirodalom fordításai révén létrejött zűrzavar megszüntetése jutott osztályrészéül. Százhúszezer szót, szókapcsolatot és -összetételt gyűjtöttek egybe, s szedtek egyetlen szoros betűrendbe. Szófejtő babérokra nem pályáztak (mint Bugát tette, vesztére). Mégis eligazításként rengeteg szóhoz fűztek (zárójelben) felvilágosító kiegészítést. Minden bizonnyal arra gondoltak, hogy munkájukat nemcsak a szorosan vett szakma művelői használják – a közgazdasági ágazatokkal ismerkedők s egyéb, nem százszázalékosan "offé" érdeklődők is rendszeresen fogják forgatni művüket.
Előszavukban nem említik konkrétan az olvasószerkesztőket és korrektorokat. Pedig ők abszolút hálás célközönségét képezik a sokéves munkával előállított, rendkívüli szolgálatot tévő kézikönyvüknek. Remélhetőleg nem puszta feltételezésem, hogy a testes kötetnek hosszú életet és több (át-átfésülgetett) utánnyomást jósolok. A szerkesztők készítői fogalmakat is belevettek a szószedetbe. Így fogalomtárnak sem utolsó kompendiummal ajándékozták meg azokat, akik a kiváló segédlettel nap mint nap dolgozni fognak.
A mű lelkiismeretes bírálóinak alaposan fel kell készülniük ahhoz, hogy ne igaztalanul róják fel a vasszorgalmú szerkesztőknek következetlenségeiket. A rövidítések felvétele dicséretes törekvésük volt. Mégis értelmetlennek látszik, hogy az idegen betűszavakat csak magyarul oldják fel, ami információnak fél-elégtelen. Hogy melyik szóhoz csatoltak magyarázatot, az egyéni mérlegelésük kérdése lehetett. Ennek logikáját kapásból megítélni nem illik. Egyenként vitatkozni fölöttük lehetne, de nem érdemes.
Ami végül a közmondások, szólások és szlengszavak készletét illeti, ez sajnos hiányos, és részben elvész a kissé egyhangú tipográfiájú betű-hasábok tengerében. Az összeállító Bársony Éva úgy látszik, nem ismeri például András T. László és Kövecses István briliáns magyar-angol szlengszótárát, vagy megütközött durvaságaikon. Nem találtam idézett közmondásai sorában azt a messzemenően gazdasági-pénzügyi metaforát sem, hogy "megfogta az isten lábát". Pedig a szerzők remélhetőleg joggal hihetik úgy, hogy velük és könyvükkel ez történt – közmegelégedésünkre.
Kézikönyv a pénzügyi intézményekről
Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach 2001-2002
Szerkesztő: kerekes György
TAS-11 Kft., 2002. 1964 oldal, 12 880 Ft
A mai hazai pénzügyi intézményrendszer elmúlt 12 éves, miként annak szereplőit, fejlődését bemutató Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach is ugyanennyi megjelenést tudhat maga mögött. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nyomtatásban kevés gazdasági témájú mű élt meg ennyi átdolgozott kiadást. A TAS Kiadó gondozásában megjelenő, közel kétezer oldalas kiadvány évről évre követi a hazai pénzügyi élet minden szegmensének változását.
A pénzügyi szektorban az elmúlt évek során és az idén bekövetkezett változások nyomot hagytak az almanachon is, jelesül szűkült a terjedelem. Mint ismeretes, a bankok többsége magába olvasztotta brókercégét, a tőzsdéről számos vállalkozás távozott, több pénzintézet kivonult Magyarországról, illetve a pénztári szektorban is erőteljes koncentráció zajlik. (A biztosítótársaságok száma ugyanakkor az "élet-" és a "nem élet"-ág szétválasztása miatt nőtt.) Az idén ezért két kötetben jelennek meg a túlnyomórészt május 31-ével lezárt információk, a korábbi hárommal szemben. A dátumnak azért van jelentősége, mert az idei választási év volt, és az ezzel járó személycserék, menedzserváltások miatt nem minden esetben tükrözik a mai állapotot a könyvben leírtak.
Az almanach részletességét jól példázza, hogy a szerkesztők 73 fejezetben csoportosították a pénzügyi szereplőket, illetve az egyéb információkat. Az egyes főfejezetekhez, amelyek bemutatják a társaságok elmúlt egy-két évi eredményeit és a piac jövőbeni kilátásait, az adott területek elismert szakértői írtak bevezető gondolatokat.
A kiadó az almanachot immár hagyományosan angol nyelven is megjelenteti, valamint az idén először CD-változatban is közreadja.
Híd, sok elemből
Wladislaw Szpilman: A zongorista
Európa Kiadó, 2002. 198 oldal, 1800Ft
Divatba jöttek a zongoristák. Giuseppe Tornatore filmje (operatőr: Koltai Lajos) után Roman Polanski az idén Cannes-ban Arany Pálmát nyert mozijának hőse egy zsidó muzsikus. Tornatore zongoristája a fikció szülötte, Polanski filmjének alapja egy dokumentum: Wladyslaw Szpilman zongoraművész feljegyzése.
Fontos könyv ez a karcsú kötet, irodalmi értéke természetesen nem vetekszik a holokausztirodalom nagy műveivel, hogy csak közhelyszerűen Kertész Imre munkáira utaljunk. Körner Gábor sallangtalan fordítása hozzájárul az írás hitelességéhez. Fontos könyv A zongorista, mert ez a kiadás már teljes – vagyis tartalmazza a szerző fiának előszavát és Wolf Biermann német költő utószavát, amely önmagában is jelentős értékű műalkotás lenne.
Szpilman emlékezéséhez csatlakozik Wilm Hosenfeld Wermacht-tiszt naplójának néhány részlete – ez a néhány oldal persze nem hordoz műértéket, de ereje, kivált a Szpilman- és Biermann-szöveg közé ékelve döbbenetes erejű. Hosenfeld volt az, aki a bujkáló zongorista életét megmentette. A tiszt Varsó ostroma után orosz fogságba került, kegyetlenül megkínozták, a fogságot hét esztendeig bírta, aztán meghalt. Szpilman megpróbálta kiszabadítani, sikertelenül. A "jó" mindig elnyeri méltó büntetését – mondhatnánk cinikusan.
A naplóból kiderül, hogy Németországban igenis tudták, hogy mi folyik a munkatáboroknak álcázott megsemmisítő lágerekben és a megszállt országokban. Ahogy azt is tudták, hogy Varsóval, a lengyel fővárossal a gettó lakóit a szovjet hadsereg feláldozta, mint bebizonyosodott, abszolút értelmetlenül.
Szpilman 1945-ben vetette papírra történetét, amely nemcsak személyes visszaemlékezés, hanem kordokumentum is arról, hogy milyen volt az élet 1939 augusztusa és 1945 januárja között Varsóban. És ez az élet nem csupán a nácik, hanem a szélsőségesen antiszemita honfitársak miatt is elviselhetetlen volt. Morális elszámolnivalója Európa keleti fertályának is van, a számadás sehol sem halasztható tovább.
SZÍNHÁZ
Kismenő nagypályán
Rejtett játékok
Dráma három felvonásban, a Pesti Színház előadása
Írta: Lillian Hellman, rendezte Mészáros Tamás
A főbb szerepekben: Béres Ilona Halász Judit, Szegedi Erika, Hadu István, Török-Illyés Orsolya
A híres drámákat termő amerikai Dél – közelebbről New Orleans – szülötte Lillian Hellman, aki majd' húsz éve halt meg. Színműírói sikerei előtt és közben hollywoodi forgatókönyvíró volt. Dolgozott William Whylerrel és Arthur Pennel, filmjeiben játszott Bette Davis, Humphrey Bogart és Marlon Brando. Aki tőle választ előadnivalót, nagyjából biztosra megy. A színre állításhoz készen kapja a kidolgozott karakterű szereplőket, a lelki rezzenéseket, a traumákat föltáró párbeszédeket, a tartósan időszerű témát, valamint a késleltetve kibontakoztatott cselekményt.
A Rejtett játékokat a Pesti Színházban megrendező Mészáros Tamás sok évtizedes gyakorlatával természetesen tudja ezt. A kelleténél erőszakosabban nem nyúlt bele a háromfelvonásos dráma – írója által megszabott – menetrendjébe. Nagyon odafigyelt ellenben a szerepek kiosztására és színpadi viszony(lat)aik tisztázására. A robbanékony kedélyű, különbözőképpen agyonfegyelmezett nőfigurák megjelenítését rangos és formátumos színészekre bízta: nevezetesen Szegedi Erikára, Halász Juditra, Béres Ilonára. Ők hárman alkotják a "zenekíséretet" a gyors megvagyonosodás délibábját kergető férfirokonuk mellett. Ki-ki a maga módján fogadja és kommentálja a fordulatos, majdnem tragédiába torkolló eseményeket. Közben saját sorsukról is sok mindent elárulnak.
A második felvonásban különösen felpörgetett – s a pénzre ácsingózó fiatalember hálás szerepében Hajdu Istvánnak tág teret nyitó – sztori mondandója nálunk is aktuális. Legföljebb általános erkölcsi summázata látszik hagyományosabbnak, mint a hasonló tárgyú, üzleti tranzakciókat cinikusabban bemutató magyar daraboké.
A telekspekulációban (is) járatlan és óvatlan amerikai főhős végül azért bukik el, mert naiv. Nem tudja, mekkorát bírnak visszarúgni (belé) érdekeik védelmében a valódi nagymenők. Érdekes színfolt – bár még egysíkú – a csupa ideg Török-Illyés Orsolya, aki az infantilisan féltékeny, bajkeverő ifjú feleséget alakítja. Az ő ostobasága az a banánhéj, amin elcsúszik – megannyi sorstársát követve és megelőzve – a menthetetlen balektípus, ha nem ismeri fel a könyörtelen farkastörvényeket.
KIÁLLÍTÁS
Démonok és megmentők
Népi vallásosság a tibeti buddhizmusban
A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum kiállítása
Látható: 2003 októberéig
Hajlamosak vagyunk úgy beszélni Tibetről, mint valami nálunk kisebb országról, holott a területe lényegesen meghaladja Magyarországét, több mint 1,2 millió négyzetkilométer. Igaz, a Himalája fenséges, magas csúcsai közötti tájon kevesebben élnek, 1959-ben a három évezrede fennálló államban mintegy hatmillió tibetit számláltak. Ebben az esztendőben igázta le végképp a buddhista Tibetet Mao Ce-tung Kínája. Pedig akkor már tíz esztendeje próbálta diplomáciai úton megőrizni népe függetlenségét a dalai láma tizennegyedik reinkarnációja, Tenzin Gyatso. Őszentsége kénytelen volt elmenekülni hazájából, és Indiában berendezni székhelyét.
A dharmszalai kolostor azonban csak kiindulópontja a Béke Nobel-díjas egyházfőnek. A dalai láma hat ízben járt Magyarországon, nyíltsága és modern gondolkodása itt is rokonszenvet ébresztett. És valamiféle szolidaritást is, hiszen létrejött a Tibet függetlenségéért küzdőket segítő magyarországi szervezet is.
A tibeti-magyar kapcsolatok a XIX. században erősödtek meg, akkor, amikor a magyarok nemzeti identitásukat keresték. A tudós utazó, Kőrösi Csoma Sándor 1822-től 1830-ig különböző kolostorokban élve a tibeti nyelv, történelem és irodalom mellett a buddhizmust is megismerte, majd Kalkuttában letelepedve elkészítette az 1834-ben kiadott tibeti nyelvtant és a tibeti-angol szótárt.
Tibetet mégsem ismerjük eléggé. A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum nemrég megnyílt kiállítása talán segít abban, hogy gyarapodjanak információink. A kiállítás – nemzetközileg is egyedülálló módon – arra vállalkozik, hogy ne elsősorban a tibeti buddhizmus általánosan ismert művészetét (az aranyozott kisplasztikákat és a festett tekercsképeket) mutassa be, hanem az eddig szinte felfedezetlen területnek számító népi vallásosságot és kultuszokat.
Tematikus csoportosításban a szerencséhez, a sikerhez, a jóléthez kapcsolódó tárgyakat, imazászlókat, fa nyomódúcokat, amuletteket, az imákhoz kötődő kultikus eszközöket, a népi vallásosság panteonjának alakjait tekintheti meg a közönség. A puritán vagy inkább zord körülmények között élő ember szépérzékét, külső és belső harmóniára törekvését dokumentálja a gondosan válogatott anyag.
MUZSIKA
Ünnepi hangulatban
A MÁV Szimfónikusok Beethoven-koncerje
Zeneakadémia, 2002. december 12.
Az ünnepek meghitt napjaihoz közeledvén egyre több olyan programmal találkozhatunk a koncertnaptárakban, amelyek az előadói hagyományok révén a karácsonyhoz kapcsolódnak. Ilyen tradíció Beethoven IX., d-moll szimfóniájának előadása, a fináléban a közismert Örömódával. A Schiller verséből kiemelt, megzenésített szövegrészek még azok számára is evidenciának hatnak az ünnepi hangulatban, akik különben nem járatosak a komolyzenében, és elkerülik a hangversenytermeket.
Egyébként éppen a közhelyes megszólaltatás okoz problémát előadónak és hallgatónak egyaránt. Ilyen veszély ezen a koncerten nem fenyeget, hiszen ha nem is kezdő, de mindenesetre fiatal és még el nem fásult művészek tolmácsolják a híres sorokat: Cserna Ildikó Katalin, Németh Judit, Fekete Attila lép pódiumra, mellettük bizonyosan Kováts Kolost sem a rutin vezeti majd. A Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Strausz Kálmán) is fellép, a programot Lukács Ervin (képünkön) Kossuth-díjas karmester vezényli.
A finálé egyszerű, ámde megragadó dallamát nem nehéz fölidézni, de érdemes szót ejteni az előző három tétel nagyszerűségéről is. A hihetetlen erejű első tételről, a másodikhoz átvezető izgatott és fenyegető scherzóról, a harmadik méltóságteljes és megbékült tónusáról, amely nagyszerűen köti össze az előzményeket az emelkedett fináléval.
A koncerten elhangzik az Ah, perfido! című koncertária, valamint a III. Leonóra nyitány is. Beethoven utókor által igazán elfogadott egyetlen operájához, a Fidelióhoz összesen négy nyitány készült. A Fidelio 1805-ös változatát Beethoven nem tekintette véglegesnek, zenedrámai elképzeléseit két további variációban próbálta megvalósítani és tökéletesíteni. A III. Leonóra nyitány talán a legsikerültebb valamennyi bevezetőnek szánt kompozíció közül. Általában a III. felvonás, a függöny fölgördülte előtt játsszák el ezt a nyitányt, amely nem zenei idézetek gyűjteménye, hanem nélkülözhetetlen prológusa az opera utolsó felvonásának, nagyszerű jellemrajza Leonóra alakjának, a mű fontos szerkezeti egysége.
BALETT
Kétszer született
Tűzmadár és Boleró – Juronics Tamás koreográfiái
A Szegedi Kortárs Balett bemutatója
2002. december 6.
Szegedi Nemzeti Színház
Másfél évtizede alapította meg a kitűnő, Európa hírű táncos-koreográfus, Imre Zoltán a Szegedi Nemzeti Színház balettegyüttesét. Imre maga is modern alkotó volt, de mellette fölnőtt egy új nemzedék, amely fokozatosan átalakította a társulat képét. Közöttük a legerősebb egyéniség a néptáncos alapképzettségű Juronics Tamás volt, ma a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője.
1993-ban alakult a színház tánctagozata önálló kortárs műhellyé, ekkor vette át a művészeti irányítást Juronics, az igazgatói posztra egy másik táncos, Pataki András került. Neves vendégeket hívtak, Roberto Galvant, Itzik Galilit, Ben Craftot, Vera Sandert, Philippe Blanchard-t, Myriam Naisyt, részben megtanulták fontos koreográfiáikat, részben számukra készült alkotásokat mutattak be. Kialakult a társulatot jellemző sajátos táncnyelv, amelynek törzsét természetesen saját anyaguk, Juronics munkái határozták meg, de a vendégek is gazdagították.
A napokban két ilyen, az együttes életében fontos darabot újítottak föl, az egyik Roberto Galvan Koncert tangóharmonikára című munkája, a másik Juronics páratlan humorú koreográfiája, a Homo Ludens. Októberben nagy sikerű vendégjátékot abszolváltak Franciaországban, a lyoni Maison de la Dance-ban.
Ezzel párhuzamosan fölkészültek a decemberi premierre, a Szegedi Nemzeti Színházban már három éve nem jutottak színpadhoz, az esemény tehát különleges. És különleges azért is, mert két olyan művet tűznek műsorra, amely minden koreográfus, minden táncegyüttes számára jelentős kihívás, hiszen első feldolgozásuk a huszadik század elején a művészet forradalmának vérpezsdítő, gondolatserkenő korszakát jelezte. Azóta minden neves alkotó elmondta a maga verzióját Ravel Bolerójáról és Sztravinszkij Tűzmadaráról, legutóbb Béjart lausanne-i társulata lepte meg rendkívül hatásos Bolerójával a magyar közönséget. Méltán előzi meg várakozás a szegedi bemutatót.
FILM
Apák és fiúk
A Kárhozat útján
Színes, feliratos, amerikai film
Rendezte: Sam Mendes
Szereplők: Paul Newman, Tom Hanks, Daniel Craig, Jenifer Jason Leigh, Jude Law, Stanley Tucci
Forgalmazza: az InterCom
A Kárhozat útján Sam Mendes második filmje. A rendezőt ennek ellenére valószínűleg nem kell bemutatni, hiszen első filmje, az öt Oscarral díjazott Amerikai szépség pillanatok alatt világhírűvé tette. Szerencsére a dicsőség nem szállt Mendes fejébe, és nem kezdett sorozatban filmeket gyártani, aminek talán az is az egyik oka, hogy – egyáltalán nem mellesleg – Anglia egyik leghíresebb színházi rendezőjeként tartják számon.
Második nagyjátékfilmje egy 1931-ben játszódó gengsztertörténet, ami első pillantásra a zsáner hagyományos toposzait használja fel. Adott egy maffiafőnök, Rooney (Paul Newman), akinek van két fia: egy vér szerinti, Connor (Daniel Craig) és egy fogadott, Michael (Tom Hanks). A mostohafiú közelebb áll a keresztapa szívéhez, mint az édes, ami előbb-utóbb oda vezet, hogy Connor lemészároltatja Michael családját, akinek csak legidősebb fia marad életben. Menekülniük kell, mert Rooney képtelen saját fia ellen fordulni, de Michael bosszút esküszik.
Nagyjából ezen a ponton tér el a történet a megszokott akciófilmektől. Bár van benne leszámolás, üldözés, vérbosszú és lövöldözés bőven, a központi motívum azonban mégis az apa-fiú kapcsolat. Két apa és három fiú egy megváltás nélküli világban. Mert tudni kell, hogy a főhős, Tom Hanks maga is hidegvérű gyilkos. Fiával, aki a történet narrátora is, a menekülés és a bosszúállás során kerülnek igazán közel egymáshoz. Lehet-e egy ilyen apa példakép, és van-e más választása a fiúnak, mint apja nyomdokait követni? Feldolgozható-e, ha csalódik valaki abban az emberben, akit mindaddig példaképének, mesterének tekintett? A válaszokat mindenki megtalálhatja magának, a film bőven ad rá teret, mivel szerencsére sehol nem válik szájbarágóssá.
Az alkotói gárda (a színészeket leszámítva) ugyanaz volt, mint az Amerikai szépség esetében, ami tökéletes beállításokat és letisztult, rendkívül hatásos, ám mégis elegáns képi megoldásokat eredményezett. Ma már kirívó esetnek számít, de a rendező nem engedte, hogy a harsány hangeffektusok átvegyék az akciójelenetek feletti dominanciát, helyettük zeneszó hallatszik. Régen láthattunk már ennyire tartalmas, élvezhető akciófilmet – sokak szerint a következő Oscar-díj-átadáson Mendes és stábja ismét tarolni fog.