Az uniós csatlakozás közeledésével mind több megoldandó kérdés kerül előtérbe. A kapkodás jelei még nem mutatkoznak, az viszont már látszik, hogy néhány dologban szinte lehetetlen behozni a lemaradást. A Brüsszelben tárgyaló delegáció igyekszik Magyarországnak kedvező feltételeket kicsikarni, de néhol az uniós tárgyalópartner merevsége mintha meghátrálásra kényszerítené. A megismételt ír népszavazás után mind az Unió, mind a csatlakozni kívánók legalább abban megnyugodhattak, hogy van értelme a folytatásnak, hiszen nem ismétlődött meg a nizzai szerződés elutasítása, biztos többségben voltak az igennel voksolók. Folytatódhat tehát a még le nem zárt fejezetek vitája, hogy év végétől elkezdődhessen a csatlakozási aktus előkészítése.
Mindeközben a hazai gazdaságban – különösen makroszinten – veszélyes tendencia kezd kibontakozni, még ha a felszínen ennek nem is mutatkoztak egyértelmű jelei. Ezt az elemzők főként az önkormányzati választások előtt folytatott kampánnyal hozták összefüggésbe, mondván, igencsak imidzsromboló lett volna, ha a gazdasági krízis rémének felemlegetésével próbáltak volna szavazatokat nyerni a kormánypártok. Miután az ősz legnagyobb belpolitikai eseménye lezajlott, kezdődhet a jövő évi költségvetés összeállítása, vagy ha időközben elkészült, akkor annak a nyilvánosság elé tárása. A benne foglaltak igen érdekesek lehetnek, mert megoldást kell mutatniuk arra, hogy miként képzeli a kormány az igencsak elszomorító negyedévi, havi gazdasági mutatók korrigálását. A folyamatosan romló fizetési mérleg javítását, a költségvetési hiány lefaragását nem kerülheti meg a kormány, tehát mértékadó vélemények szerint is a takarékossági intézkedéseken a sor. A mértéket és mikéntet jól megválasztani – ezek lehetnek a kulcskérdések a költségvetés összeállításánál. Ha onnan vesznek el, ahova éppen adni kellene, hogy a jövőben az értékteremtés révén az export nőhessen, vagy az infrastruktúra javításával a beruházások növekedjenek, megteremtve a későbbi termelés alapjait – az nagy hiba lenne. De olyan, a lakosságot érintő megszorításokat tenni, amelyeknek a hozadéka néhány milliárd forint, viszont morálisan több százezer embert sért – hasonlóan fölösleges tettnek minősíthető. A jövő évi hangsúlyok – a visszafogottan csepegtetett információk miatt – csak részben ismertek, és ez nyugtalanítja a vállalkozókat, a kisebb és a nagyobb cégeket egyaránt.
A kormány lassan adagolja a jövő évi terveit. A részek sem teljesen ismertek, így az egész sem állhatott még össze. Az adótörvények módosításai néhány nap múlva nyomtatásban is megjelennek. A vállalkozásokat érintő részek közül lényeges és jövőbe mutató a beruházásokat segítő, adómentesen képezhető fejlesztési tartalék, valamint az uniós normáknak megfelelő támogatáspolitika elemeinek átvétele. Kérdés persze, hogy ezzel mennyire lesznek elégedettek a befektetéseik után ma még tetemes adókedvezményben részesülő, külföldi tőkével működő vállalkozások. A versenyfejezet változatlanul nyitva áll, s nem tudni még, kinek kedvez a lezárás eredménye. De ha a növekvő bérköltségeket nem sikerül támogatással kompenzálni, előfordulhat, hogy a sokszor mobil csarnokokban összeszerelést végző vállalkozások összecsomagolnak és továbbállnak keletre – amire már volt példa. (Az exportban igencsak jeleskedő vámszabad területi vállalkozások későbbi viselkedése is nagy talány. Ilyen formában az Unióban már nem működhetnek, arról pedig nem nyilatkoznak, hogy hajlandók-e belföldi társasággá válni.)
A "nagyokra" vonatkozó fejlesztési kedvezmények kevés céget érintenek azokhoz képest, akik központilag szabályozott támogatásra várnak. A korábban a Széchenyi-terv által kedvezményezett vállalkozások hiányolják leginkább, hogy számukra egy-két momentumtól eltekintve nincs kidolgozott elképzelés. A gond valójában az, hogy a támogatásnak – márpedig az ígéret szerint lesz – még az elve sem ismert. A korábbi vissza nem térítendő pénzosztás elvét – egy forint további négy forintot mozgat meg – elvetette a kormány, újat viszont nem tárt még a publikum elé. Majdnem fél évig – október végétől február végéig – csak a homályban tapogatózva, bizonytalanságban tervezhetnek azok a vállalkozók, akik így vagy úgy állami segítségre számítanak beruházásaikhoz. Ez a legnagyobb lyuk a kormányprogramon, s ennek befoltozásától sok vállalkozás fejlődése, de még inkább léte függ.
Az egyszerűsített vállalkozási adó bevezetése minden bizonnyal nem a beruházásokat, hanem a végső fogyasztást erősíti, ami jó esetben szintén hozzájárul a gazdasági növekedéshez, miközben az ilyetén költekezés nem kis mértékben ronthatja a fizetési mérleget. Az önfoglalkoztatók, kényszervállalkozók gondjait részben megoldó adónem vizsgája a jövő évben lesz. Sokan az adómenekítés egyik eszközeként említik az evát, és borítékolják a bevezetése utáni gyors módosítást.
A kormány az eddigieken – az első száz napon – túl már valószínűleg nem fog osztogatni sem tőkét, sem egyéb kedvezményeket, mert nincs miből. Egyre több figyelmeztetés hangzik el a büdzsé rendbetételére. Az Unió országjelentése, a jegybank elnöke is a költségvetési fegyelem helyreállítását szorgalmazza. Ennek ellenére a kormány nem tekinthet el a tőkével kevésbé ellátott vállalkozások támogatásától, még a hiány fenntartása, illetve a források átcsoportosítása árán sem. Mindehhez persze világos támogatási elveknek, egyértelmű feltételeknek kell társulniuk, hogy több évre fenntartható legyen a már uniós alapokon nyugvó kisegítés. Mert költségvetés évente készül, beruházni, tervezni viszont hosszabb távra kell(ene) a vállalkozásoknak. Különösen igaz ez az Unió kapujában, amelyen belülre kerülve még a megerősödött hazai vállalkozások közül is jó néhány elhullik majd az eleddig szokatlan versenyben.