A csődtörvény a vagyont egyfelől a számviteli fogalmak oldaláról határolja körül, másfelől meghatározza, mi tartozik a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vagyonába.
A felszámolási vagyon a számvitel szerint
Egyfelől tehát vagyon mindaz, amit a számvitelről szóló törvény befektetett eszköznek vagy forgóeszköznek minősít. A számvitelről szóló törvény szerint befektetett eszközként olyan eszközt szabad kimutatni, amelynek az a rendeltetése, hogy a tevékenységet, a működést tartósan, legalább egy éven túl szolgálja. A befektetett eszközök közé az immateriális javakat, a tárgyi eszközöket, a befektetett pénzügyi eszközöket kell besorolni. Az immateriális javak között a mérlegben a nem anyagi eszközöket (a vagyoni értékű jogokat az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok kivételével, a szellemi terméket, az üzleti vagy cégértéket), továbbá az immateriális javakra adott előlegeket, valamint az immateriális javak értékhelyesbítését kell kimutatni. Az immateriális javak között kimutatható az alapítás-átszervezés aktivált értéke és a kísérleti fejlesztés aktivált értéke is.
A befektetett pénzügyi eszközök között a mérlegben azokat az eszközöket (részesedés, értékpapír, adott kölcsön) kell kimutatni, amelyeket a vállalkozó azzal a céllal fektetett be más vállalkozónál, adott át más vállalkozónak, hogy ott tartós jövedelemre (osztalékra, illetve kamatra) tegyen szert, vagy befolyásolási, irányítási, ellenőrzési lehetőséget érjen el.
Tárgyi eszközök az ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok, a műszaki és egyéb berendezések, gépek, járművek, tenyészállatok, beruházások, felújítások, beruházásokra adott előlegek. Forgóeszközöknek tekinti a számviteli törvény a készleteket (például anyagok, befejezetlen termelés és félkész termékek), a követeléseket (például követelések áruszállításból és szolgáltatásból), az értékpapírokat (részesedés kapcsolt vállalkozásban, egyéb részesedés, saját részvények, saját üzletrészek, forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok), valamint a pénzeszközöket (pénztár, csekkek, bankbetétek).
A felszámolási vagyon az állag szerint
Másfelől: a felszámolási eljárás körébe tartozik a gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a felszámolási eljárás kezdő időpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követően az eljárás tartama alatt szerez. A gazdálkodó szervezet vagyonának ebben a megközelítésben a tulajdonában (kezelésében) levő vagyon tekintendő. Az állami vállalatra vonatkozik az a rendelkezés, amely szerint a gazdálkodó szervezet vagyonaként kell figyelembe venni a leányvállalata vagyonát, tröszt esetében a tröszti vállalatok vagyonát akkor, ha a tröszt létesítő határozatát az állami vállalatokról törvény alapján adták ki.
Kezelői jog
A tulajdonban lévő vagyon nem szorul magyarázatra, azonban a kezelésben lévő vagyonnal kapcsolatban el kell mondanunk: az állam az elmúlt rendszerben jogosult volt arra, hogy a tulajdonában álló vagyont a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénynek (Ptk.) a szocialista állami tulajdonnal való gazdálkodásra vonatkozó, 1991-ig hatályos szabályai szerint állami vállalatok vagy más állami szervek kezelésébe adja. Az erre vonatkozó szabályok hatályon kívül helyezése az e szabályok alapján keletkezett és fennálló kezelői jogot nem érintette. Az állami vállalatok gazdasági társasággá történő, 1989 óta fokozatosan megvalósult átalakulása során az állami vállalatok kezelésében lévő vagyon az átalakult társaság tulajdonába ment át, a csődtörvény azonban az állami vállalatokkal és a kezelői joggal összefüggő rendelkezéseket a jogbiztonság érdekében megtartotta.
Speciális vagyontárgyak, követelések
Vagyonkezelői szerződés alapján kezelt állami vagyon
A csődtörvény az adós tulajdonában (kezelésében) lévő vagyont nemleges oldalról is körülhatárolja. Eszerint nem tekinthető a gazdálkodó szervezet tulajdonában (kezelésében) lévő vagyonnak az a vagyon, amelyet az adós állami vagyonkezelő szervezettel kötött szerződés alapján kezel. Az állam tulajdonában lévő kincstári vagyonra vonatkozó, ma hatályos szabályok szerint az állam tulajdonosi jogait a pénzügyminiszter gyakorolja állami vagyonkezelő szervezet útján, amely a vagyon hatékony kezeléséről vagyonkezelési szerződések megkötésével gondoskodik. A csődtörvénynek ezért el kell határolnia a kezelői jogra vonatkozó korábbi rendelkezések alapján az adós vagyonába került, kezelésben lévő állami tulajdont – amely a felszámolási vagyon része – a vagyonkezelői szerződés alapján kezelt állami vagyontól, amely utóbbi a felszámolási vagyonnak nem képezheti részét.
Az állami vagyon "egyéb" tárgyai
A csődtörvény a felszámolási vagyonból az állami tulajdon egyes egyéb tárgyait is kiveszi (például az állami tulajdonban álló erdő, műemlék stb.). Nem tartozik a felszámolási vagyon körébe a kárpótlás céljára elkülönített termőföld, a külön törvényben meghatározott földalap és a kárpótlási árverésre kijelöléssel nem érintett, illetve a kárpótlási árverésből visszamaradt földterület (az úgynevezett maradványföld), valamint az egyház tulajdonába adandó ingatlanokat tartalmazó, a kormány által jóváhagyott jegyzékben szereplő ingatlan sem.
Az óvadék megítélése
Sajátos eset áll fenn akkor, ha az adós valamely kötelezettség biztosítására óvadékot nyújtott. A Ptk. óvadékra vonatkozó rendelkezése szerint, ha valamely kötelezettség biztosítására óvadékot nyújtanak, a jogosult a szerződés nem teljesítése vagy nem szerződésszerű teljesítése esetén követelését az óvadékösszegből közvetlenül kielégítheti. Felszámolásnál azonban a Ptk.-nak ez a rendelkezése nem érvényesül korlátlanul, a csődtörvény ugyanis kimondja: ha az adós valamely kötelezettség biztosítására óvadékot nyújtott, a felszámolás közzétételekor az óvadékra vonatkozó megállapodás megszűnik, és az óvadék tárgyát képező vagyont a felszámoló részére ki kell adni. Érvényesül viszont a Ptk. rendelkezése felszámolás esetében akkor, ha az óvadékot a tőkepiaci törvényben meghatározott fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben (VIBER, BKR, valamint a KELER által működtetett rendszer) nyújtották. A jogosult ebben az esetben az óvadékból közvetlenül kielégítheti követelését, ezt követően köteles a fennmaradó összeget a felszámoló részére haladéktalanul átadni.
Nyilvántartott jegyzett tőke
Felmerül a kérdés: mi a teendő akkor, ha közhitelesnek tekintendő cégjegyzék valamely gazdálkodó szervezet – gazdasági társaság, szövetkezet, közhasznú társaság – jegyzett tőkéjét magas összegben tartalmazza, mint e tényleges állapot, ugyanis a valóságban lényeges vagyonvesztés áll fenn, amely miatt a cégjegyzékben szereplő tőke ténylegesen már nem áll rendelkezésre. A bírói gyakorlat – okszerűen – következetes abban a tekintetben, hogy a hitelezők igényeinek kielégítése alapjaként a gazdasági társaság ténylegesen meglévő vagyonát kell figyelembe venni, függetlenül attól, hogy a társaság cégjegyzékébe milyen törzs(alap)tőkét, milyen hatállyal jegyeztek be. Az ezzel ellentétes álláspont azt eredményezné, hogy a hitelezői igények kielégítésének alapjául fiktív vagyon szolgálna.
Kötvényen alapuló követelés
Ugyancsak a bírói gyakorlat tisztázta, hogy a kötvényen alapuló követelés is az adós felszámolás hatálya alá tartozó vagyonából – és nem valamilyen, erre a célra elkülönítetten kezelendő vagyonból, minden más igényt megelőzően – elégítendő ki. A kötvényen alapuló követelést – az azzal összefüggő kártérítési követeléssel együtt – az ún. egyéb követelések közé kell besorolni.
Lízingelt vagyontárgy
Kérdéses volt az is, vajon az adós által lízingelt vagyontárgy képezheti-e és milyen időponttól a felszámolási vagyon részét. A kérdés azért merül fel, mert lízing esetében csak a lízingdíjak maradéktalan kifizetésével és az úgynevezett maradványérték megfizetésével száll át a tulajdonjog a lízingbevevőre. A bírói gyakorlat szerint a lízingszerződés alapján az adós által birtokba vett vagyontárgy – a lízingdíjak kifizetése után – olyan követelésnek minősül, amely alapján az adós igényt tarthat a tulajdonjog maradványértéken való átruházására, ennélfogva a vagyontárgy az adós felszámolási vagyonának részét képezi, ezért az a hitelezők követelésének kiegyenlítésénél figyelembe vehető. Ennek az álláspontnak ismeretében viszont abból kell kiindulnunk, hogy a lízingdíjak teljes körű megfizetését megelőzően még nem ez a helyzet, ami azt jelenti, hogy a lízingelt vagyontárgy az adós gazdálkodó szervezet szempontjából idegen dolog, az a felszámolási vagyon részét nem képezi, a lízingbeadónak visszaszolgáltatandó, ugyanakkor az adós a befizetett lízingdíjrészletek visszatérítésére tarthat igényt.
Vámáru
A tulajdonjog fontos része a rendelkezési jog is, ezért a felszámolási vagyon részét csak az olyan vagyon képezheti, amely fölött az adós gazdálkodó szervezet rendelkezési joga is fennáll. Ennek jelentősége lehet a vámáru esetében. A külföldről behozott áru vámárunak tekintendő mindaddig, amíg azt a belföldi forgalom számára nem vámkezelték és a vámot meg nem fizették. Az ilyen árun a vámhatóság a vám kifizetéséig törvényes zálogjogot gyakorol. A bírói gyakorlat szerint a vámraktárban a vámhivatal jogerős határozata alapján elhelyezett árukészlet felett a tulajdonosnak nincs rendelkezési joga, az tehát a tulajdonos ellen indult felszámolási eljárás során nem tekinthető a felszámolás körébe tartozó vagyonnak.
Vételi joggal érintett ingatlan
Ugyancsak a Ptk. szabályaira tekintettel állapítható meg: nem tartozik a felszámolás körébe az az ingatlan sem, amelyre vonatkozóan valamely személy a felszámolás közzététele előtt vételi jogával élt. Ennek az az oka, hogy a vételi jog gyakorlását kinyilvánító egyoldalú nyilatkozat megtételével az adásvételi szerződés létrejön, aminek alapján a vételi jog jogosultja igényt tarthat tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére. Ezért az ingatlan akkor sem tartozik a felszámolási vagyon körébe, ha a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése a vételi jog jogosultja javára a felszámolás közzététele előtt még nem történt meg. Az ingóságra kikötött vételi joggal összefüggésben elmondható, hogy a dolog átadását a vételi jogot gyakorló új tulajdonos követelheti. A lábon álló terményt érintő eseti döntés szerint az ilyen terményre létrejött opciós szerződés alapján az adott terület birtokbavétele megvalósul azáltal, hogy a vevő az eladóval vállalkozási szerződést köt az elvégzendő mezőgazdasági munkákra és a termény betakarítására. Ezzel a lábon álló termés a tulajdonjog megszerzőjének hatalmába kerül, a felszámolási vagyonnak nem része, az elválással a vevő tulajdona lesz.
Tagi vagyon a felszámolási eljárásban
Nem tekinthető a felszámolási vagyon részének a gazdasági társaság tagjának vagyona még akkor sem, ha az adós gazdasági társaság vagyona a hitelezők kielégítésére nem elegendő. Ez a jogi személy gazdasági társaság esetében – kft., rt., közös vállalat – könnyen érthető, hiszen a gazdasági társaságokról szóló törvény ezeknél egyértelműen leszögezi, hogy a tag (részvényes) társaság tartozásaiért nem felel, a közös vállalat tagjainak felelősségét pedig kezesi felelősségként határozza meg. A kkt. esetében azonban valamennyi tag, míg a bt. esetében a beltag(ok) felelőssége a társaság tartozásaiért korlátlan és egyetemleges (ugyanígy felelnek az egyesülés tagjai is). Ezért, mivel a felszámolási eljárás az adós gazdálkodó szervezet – jelen esetben gazdasági társaság – és nem annak tagja ellen folyik, a felszámolási vagyont az adós – és nem az adós tagjának – vagyona képezi, a kkt. és egyesülés tagjának, valamint a bt. beltagjának vagyona a felszámolási eljárás során a hitelezők követeléseinek kielégítésére akkor sem használható fel, ha a társaság vagyona erre nem elegendő. Ha a kkt., a bt. és az egyesülés vagyona nem elegendő, a hitelezők követelésüket csak külön – peres – eljárásban érvényesíthetik a taggal szemben. Ugyanakkor a kft. tagja és az rt. részvényese a társaság tartozásaiért a felszámolás befejezését követően sem tartoznak felelősséggel, a közös vállalat tagjai pedig a kezesi felelősség érvényesítése érdekében perelhetők.
Engedményezett követelések
A felszámolási vagyon fogalmába az adós követelései is beletartoznak. Kérdéses volt a gyakorlatban, vajon mi a helyzet az adós által engedményezett követelésekkel: részei maradnak ezek a felszámolási vagyonnak, vagy nem. E körben különbséget kell tenni az egyszerű engedményezés (amikor az engedményes mint új jogosult az alapjogviszonyban az engedményező mint régi jogosult helyébe lép) és az úgynevezett biztosítéki célú engedményezés között. Ez utóbbi esetben valójában jövőben létrejövő követelés engedményezése történik. (Példával megvilágítva: biztosítéki célú az engedményezés akkor, amikor egy létesítmény megvalósításához hitelt vesznek fel, és a kötelezett a hitel visszafizetésének biztosításául a hitelnyújtóra engedményezi a létesítmény bérbeadásából származó bérletidíj-követelését). Az egyszerű engedményezés esetében az engedményezett követelés az engedményezéssel kikerül az adós vagyonából, hiszen ott az engedményes az engedmény tárgyát képező követelés tekintetében máris az adós helyébe lépett (emiatt kizárt, hogy a felszámoló az adós által kötött engedményezési szerződést felmondja). A jövőbeni követeléssel kapcsolatban azonban a Legfelsőbb Bíróság kimondta: az engedményest a biztosítéki célú engedményezés alapján az engedményező ellen indult felszámolási eljárás kezdő időpontjáig illeti meg az a jog, hogy az engedményezett követelésből az engedményezővel szembeni követelését közvetlenül kielégítse. Ebből pedig az következik, hogy az a jövőbeni követelés, amely a felszámolási eljárás kezdő időpontját követően realizálódik, a felszámolási vagyon részeként valamennyi hitelező – ideértve az engedményezéssel jogutóddá lett hitelezőt is – közös kielégítési alapját fogja képezni.