Interjú Jaksity Györggyel, a Budapesti Értéktőzsde elnökével
Milyen érzés tőzsdeelnöknek lenni?
Jó érzés, de azt is hozzá kell tenni nyomban, hogy a pénzpiac, a tőzsde, egyáltalán a szakma az elmúlt években tekintélyét vesztette, és igencsak leértékelődött. Ennek oka nemcsak a nemzetközi tőzsdebotrányokban keresendő, hanem a hazai hírhedt gazdasági ügyekben, a kétes szándékú jogszabály-módosításokban, a piacgazdaság alapvető szabályainak áthágásában, s nem utolsósorban a pénzügyi infrastruktúra fejletlenségében és fejetlenségében is. Szóval, ma nem tolonganak a kollégák ezért a posztért. Ennek ellenére megválasztásom mindenképpen elismerése annak a tizenöt évnek, amit e pályán töltöttem, ám dicsőség csak akkor lesz belőle, ha sikerül a Budapesti Értéktőzsde rangját visszaadni.
Nagy feladat, mit ne mondjak, igazi kihívás a vegetáció szintjéről kimozdítani a tőzsdét.
Voltak a BÉT-nek látványos szárnyalásai, de látványos bukása is. Most azonban egy ideje az a baj, hogy "éli" kisebb-nagyobb kilengésekkel szürke kis hétköznapjait, a befektetőket és a kibocsátókat nem nagyon érdekli, de működik, ellátja a funkcióját, ami már önmagában is eredmény, hiszen sok, a hazai börzével egy időben alakult tőzsde már régen bezárta kapuit a térségben, csak formailag működnek, de kereskedés gyakorlatilag nincs rajtuk.
Mi a baj a tőzsdével? Az árfolyamok instabilitása vagy az alacsony forgalom?
A tőzsdével az a baj, ami a pénzügyi szektorral. A pénzügyi infrastruktúra ideális esetben közvetítő szerepet tölt be a gazdasági szereplők között, megtakarításokat áramoltat a reálszférába, az államhoz, önkormányzatokhoz. Magyarországon azonban a közúti infrastruktúra nyomorúságos állapotához lehetne leginkább hasonlítani. Véleményemet nemcsak a halandó kisrészvényes, de a szakmabéliek sem osztják. Pedig a tények engem igazolnak. A GDP-hez viszonyított hitel mértékét tekintve Magyarország fejletlenebb, mint Csehország, Lengyelország, mint a távol-keleti országok. Sőt, egyes latin-amerikai országok is megelőzik hazánkat. A betétek és a GDP viszonya is nagyon hasonló. A megtakarítások 90 százaléka készpénzben áll, még a hosszú távra szólók is. A biztosítási díjtartalékok, a befektetési alapok által kezelt pénzek döntő többsége rövid lejáratú állampapírokban vagy bankbetétekben fekszik. Emiatt ez a pénz drágán jut el a gazdaságba, amiből pedig az következik, hogy forráshiány miatt nem fejlődik a gazdaság. Bármilyen mutatót nézek, a magyar pénzügyi infrastruktúra nagyon "lepattant". A kortárs festményekkel dekorált, márványborítású bankfiókokban persze mindez nem szembeötlő. A "back office-ban" is szét kell nézni! Kicsit hatékony beruházási osztályvezető egymillió dollárból – az ügyesebb már félmillióból is – képes a Szahara kellős közepén üvegfalú bankot rittyenteni. Ettől azonban még nem lesz pénzpiac a sivatagban. Megtévesztő lehet az is, hogy a hazánkban működő bankok jövedelmezőségi mutatói egyre jobbak. Ezt azonban éppen a pénzügyi infrastruktúra fejletlenségének köszönhetik. Ugyanakkor a bankbetét-tulajdonos is igénytelen. Miközben napokig képes kajtatni a bevásárlóközpontokban, hol kapható 5000 forinttal olcsóbban mosógép, arra nem gondol, hogy a számlán tartott pénze egy jól működő – hangsúlyozom: jól működő – gazdaságban is legeslegfeljebb inflációkövető mértékben kamatozik. Magyarán: nálunk jócskán veszít az értékéből. A pénzügyi infrastruktúra tehát ezt az igénytelenséget szolgálja ki, amelyből természetesen rendesen profitálnak a nagy piaci részesedésű bankok és biztosítók, innen a jó eredményességi mutató. A lakosság és a vállalatok viszont nem jutnak – mert ilyen körülmények között nem juthatnak – olcsón forrásokhoz. Ez a primitív pénzügyi rendszer a legfőbb baja a tőzsdének is.
A BÉT-en ma a Magyarországon működő külföldi vagy többségében külföldi tulajdonban lévő vállalatok papírjaié a főszerep. Ám ezek a cégek a legritkább esetben használják a tőzsdét forrásbevonáshoz. Rajtuk keresztül viszont minden – hogy klasszikust idézzek – "szmötyi" befolyik a nemzetközi pénzpiacokról a magyar gazdaságba.
Négy éve nem lehet pénzt keresni a tőzsdén. Érdekes megfigyelni, hogy az előző és az idei választások idején is 9000 pont körül mozgott a BUX-index. Miközben a reálgazdaság teljesítménye ugyanezen idő alatt 25 százalékos növekedést mutatott, a tőzsdei árszintek nominális változatlansága reálérték-csökkenést jelez. Ez a tendencia természetesen szorosan összefügg a nemzetközi pénzügyi piacok problémáival, de súlyos hiba lenne csak ezzel magyarázni. Sejteni lehetett, hogy a NASDAQ összeomlása csak a kezdet, a válság első tünete. A folyamatot felgyorsította a szeptember 11-ei terrortámadás. Az amerikai vállalatvezetők addig szentül meg voltak győződve, a siker határa a csillagos ég. Nem is csoda, hiszen az Egyesült Államok több mint húsz éve nem volt mélyebb recesszióban. Ez pedig azzal a mítosszal magyarázható, amely a világ vezető országává tette Amerikát. Az emberek hisznek önmagukban, a képességeikben, de azt is tudják, a társadalom a teljesítményt, nem pedig a kapcsolati tőkét ismeri el. Innen, Európából betegesnek tűnhet, hogy vállalatvezetőként mindenki Jack Welch, pénzügyekben Soros György szeretne lenni. Márpedig ez a motivációja a sikernek. Hihetetlen mértékben gyarapítják a vagyonukat, s azt nézik, kik jutottak már fel a Fortune 500-as listájára, s ők maguk mennyire vannak lemaradva. A végletesség azonban a pénzügyekben itt is tragédiába torkollik. Senki nem gondolkodott el azon, hogyan lehet 100 dollárral százezret keresni. Miféle munka ér meg ennyi pénzt? Az Enron, a WorldCom, az Arthur Andersen csúfos bukása is annak a következménye, hogy senki nem hitt annak bekövetkeztében, és senki nem tűnődött el az összefüggéseken. A tanulság a dologban nemcsak az, hogy nem szabad a mérlegadatokat meghamisítani, hanem az is, hogy létezhet olyan gazdasági rendszer, amelyben a csalások szükségképpen kiderülnek. Létezhet olyan társadalom, amely megköveteli a büntetést, s létezhet olyan politika, amely az ország érdekeit a legfontosabbnak tartva gyors jogalkotással korrigálja a hibákat. Ted Turner, amikor eladta a CNN-t, egymilliárd dollárt utalt át az ENSZ-nek. Elmondta, szeretné, ha a hozzá hasonló amerikai üzletemberek leszoknának arról, hogy életüket és intellektusukat gazdagságuknak rendelik alá. Mindaddig, amíg csak az érdekli őket, mennyit gyarapodik a vagyonuk évente, messze a lehetőségeik alatt fognak olyan áldozatokat hozni, amelyekkel segíteni tudnak környezetükön. Vannak a kapitalizmusnak szakaszai, amelyben a fejlődést épp az támogatja, hogy a vállalatok profitjukat nemcsak a saját hasznukra, hanem környezetük javára fordítják. Idővel talán, a rossz híreken kívül, ez a szemlélet is eljut hozzánk.
Jaksity György1967. május 14-én született. 1991-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen fejezte be tanulmányait. Felsőbb éves hallgatóként 1988 és 1990 között az Értékpapír-kereskedelmi Titkárság külső munkatársaként dolgozott, és így jelen volt a Budapesti Értéktőzsde megalapításánál, s mind a mai napig nosztalgikus büszkeséggel gondol arra, hogy másokkal együtt ő is részese lehetett annak a munkának, amely egy ma is működő börzét hozott létre. Friss diplomásként már több hazai és nemzetközi cégben is gyakorlatot szerzett, ám 1993-ban mégis a függetlenségre szavazott, és két társával együtt megalapította a Concorde Értékpapír Ügynökség Kft.-t, amelynek ügyvezető igazgatója lett. Szakmai sikereit mi sem bizonyítja jobban, minthogy megválasztják tőzsdetanácstagnak, és a Concorde is az évek során káeftéből részvénytársasággá nőtt, és sorra vásárolja fel az arra érdemes brókercégeket. Tanít a Nemzetközi Bankárképző Központban és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Szenvedélyes oktató és szenvedélyes író. Társszerzője a Tőzsdei kézikönyvnek, és 1991-ben megírja az "És a világot elönti a szmötyi" című könyvét. A rendszerváltás éve más változást is hozott az életébe. Megszülettek fiai, így tehát családi "vállalkozásba" is fogott. |
Ön a tőzsde új stratégiáját ismertetve azt nyilatkozta, hogy az elsődleges célok között szerepel a hazai befektetők tőkepiaci részvételének segítése. Van már határozott elképzelése arról, hogyan kell ezt csinálni?
Nem csak befektető, kibocsátó sincs elég. Nincs kellően sok és sokféle tőkepiaci termék a tőzsdén, ami elérhető lenne a befektetők számára, de befektető sincs elegendő, hiszen ez utóbbiak – legyenek akár magánszemélyek, akár intézmények – a vagyonukat készpénzben, vagy készpénzzel egyenértékű adósságpapírokban tartják. Ez amolyan tyúk-tojás probléma, amelyet a tyúk és a tojás felől egyszerre megközelítve lehet megoldani. Jó kommunikációs stratégiával fel kell hívni a leendő kibocsátók figyelmét a tőkepiac szokványos piacgazdasági funkcióira, hangsúlyozva az előnyöket, amelyeket a tőzsde tartogat számukra. Nem azért vállalom az efféle interjúkat, mert szereplési vágy tombol bennem, hanem azért, mert ez az egyik kiváló – és nem utolsósorban olcsó – módja annak, hogy meggyőzzem az embereket. Nálam sokkal okosabbak is vezették már a tőzsdét, de még soha senkitől nem hallottam vagy olvastam arról, mi ennek a piacnak az alapvető baja, és hogyan lehet azt orvosolni. A részvételemmel is működő utolsó tőzsdetanácsot pedig teljesen lefoglalta a krízismenedzsment és az átalakulás előkészítése, így nem jutott idő a hosszú távú feladatokra. A fogyasztói társadalmakban, így a miénkben is nagyon sok mindent adnak el az embereknek, amire vagy nincs szükségük, vagy ha igen, nem olyan minőségben, s főleg nem akkora mennyiségben. Lehetetlen feladatnak tűnik ma leszoktatni az embereket a mértéktelen vásárlásról, de nem lennék tőzsdeelnök, ha nem hinném, hogy gondolkodásmódjuk legalább részben megváltoztatható. Biztosan létezik az a marketingstratégia, amely beláttatja velük érdekeiket, hogy a megtakarításokkal ésszerűbben is lehet gazdálkodni. Ehhez azonban szakmai összefogásra van szükség. A bankok, pénzintézetek rengeteget költenek saját termékeik reklámozására, de az a lehetőség még senkiben nem vetődött föl, hogy közös finanszírozásban pénzpiaci szolgáltatástípusokra hívjuk fel a figyelmet. Vagy a csekély hasznot hozó reklámokra szánt horribilis pénz egy részéből alapítsunk oktatási kurzusokat, ahol arra is megtanítják a fiatalokat, hogyan bánjanak a család nevű "vállalat" megtakarításaival, ha nagyok lesznek. Ez lassan, de biztosan megtérülő beruházás. Látszólag messze kalandoztam, de azt gondolom, ha a tőzsde jövőjéről beszélünk, a fiaink és lányaink jövőjét is tervezzük.
Kik lehetnének az új tőzsdei kibocsátók? A magyar középvállalatok netán?
A magyar gazdaság eredményeihez jelentősen hozzájáruló cégek többsége nem akar a BÉT-re kerülni, mert olyan nagy holdingok részei, amelyek papírjai a New York-i, a frankfurti vagy az amszterdami tőzsdén már forognak. Ezzel együtt persze nem kizárt, hogy ilyen lépésre szánják el magukat. Erre leginkább akkor lenne esély, ha az anyacég a tőzsdén keresztül kívánna megválni leányvállalatától, de ez még nem a közeli jövő. Azt kell mondanom, hogy a nyereséges magyar tulajdonban lévő vállalatok többsége nem szalonképes, vagyis működése, pénzügyi helyzete nem tiszta, átlátható. Eredményeik nem elsősorban a végiggondolt cégvezetési és pénzügyi stratégia következménye, hanem a politikai, baráti kör egymás közötti bizniszeléseiből erednek. Kevés az olyan menedzsment, amelyben megbízhatnak a befektetők. Nem tartana sokáig összeírni azon magyar cégeket, amelyek alkalmasak arra, hogy magán- és intézményi befektetők, valamikori nyugdíjasok megtakarításait részvényeikbe fektessék. Azt gondolom, hiteles vagyok ennek megítélésében, hiszen 15 éve foglalkozom cégek tőzsdei bevezetésével. Számomra nem definiálható vállalatként egy olyan cég, amelynek működése, léte csupán egy, legfeljebb két tehetséges vezetőn, vagy valahonnan régről hozott, ma már nem is annyira jövedelmező üzlettípuson alapul, nem pedig valós piacgazdasági versenyben kialakított struktúrán, stratégián. Mielőtt megköveznének a cégvezetők és tulajdonosok, sietek hozzátenni, hogy az eredményesen működő vállalatok jelentős része valóban önhibáján kívül, a gazdaság szerkezeti átalakulása, a jogszabályok meggondolatlan és gyakori változása miatt veszti el vagy éli fel kényszerből a nyereségét. Sokan közülük likviditási gondokkal küzdenek. Elismerem azt is, hogy a piaci, pénzügyi környezet sem támogatja, ösztönzi őket a fejlődésben, növekedésben. Ma egy tőzsdére készülő vállalat egyforintnyi nyeresége nem érne többet 6-8 forintnál, tehát a nyereség 6-8-szorosát érnék el csupán azok a papírok, amelyek most megjelenhetnének a tőzsdén. A már ott lévők és jó ideje forgók sem érnek sokkal többet. Nehéz tehát meggyőzni a tulajdonosokat, adják már el ilyen alacsony értéken a papírjaikat. Mindezek ellenére azonban abban bízom, hogy a következő években sikerül legalább egy tucatnyi magáncéget és egy-két állami vállalatot találni, amely még nincs a tőzsdén, vagy ha ott van, nem jelentős a kereskedése. Ez nem sok, de ha belegondolunk abba, hogy hajdanán ennél kevesebb nagyvállalat is képes volt 15 milliárd forintos napi forgalmat csinálni, akkor joggal reménykedhetünk abban, hogy ez, legalábbis a közeli jövőben, elég lesz. Nagy hiányossága a hazai tőkepiacnak, hogy nincsenek vállalati kötvények. Ezért, kihasználva az összes meglévő feltételt, minél előbb be kell vezetni ezt a terméket is. Nem is tudok olyan gazdaságról, mint a miénk, amelyben ne lennének efféle értékpapírok. Ha meg tudnám győzni a tucatnyi vállalatvezetőt a tőzsdére jutás előnyeiről, akkor jönne csak az igazi kihívás: meggyőzni a megtakarítással rendelkező magyar lakosságot is.
Amíg a tőzsdeindex 7000 pont körül táncol, nem lesz könnyű befektetők és kibocsátók számára meggyőző érveket sorakoztatni. Mi kellene ahhoz, hogy a BUX valóban tükrözze a magyar vállalatok értékét, helyzetét?
Pénz. Meg kell célozni a több ezermilliárd forintnyi, bankszámlán vagy alacsony megtérülésű pénzpiaci eszközökben álló megtakarításokat. Másként mondva: növelni kell a keresletet a tőkepiaci termékek, ezen belül is a magyar vállalatok értékpapírjai iránt. Ugyanakkor arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a tőzsde nem csodaszer. "Csak" annyival tud magasabb hasznot hozni, amennyivel nagyobb a kockázata az átlagos bankbetéteknél. Hosszú idő átlagában azt fogjuk tapasztalni, hogy egy olyan gazdaságban, ahol 2-3 százalékos az infláció, a vállalati kötvények 7-8 százalék hozamot, az állampapírok 6-7 százaléknyit, az ingatlanok tízet, a részvények 12-13 százalékot hoznak. Ez jellemző az Európai Unió országaira, ez az elmúlt száz év tapasztalata, és várhatóan így lesz ez a fejlődő piacgazdaságokban is, hacsak nem történik valami radikális változás a gazdaságok rendszerében. Reméljük, nem fog. Valamilyen módon tehát ezt a célt kellene elérnie a magyar tőkepiacnak is. A BÉT a maga részéről már három évvel ezelőtt hozzálátott a feladathoz. Simor András, a tőzsdetanács akkori elnöke, kezébe véve az 1999. évi költségterveket, döbbenten látta a pazarlást, az ésszerűtlen gazdálkodást. Ekkor fogtunk hozzá az általa hihetetlen következetességgel felügyelt, nagyon okosan kigondolt, ám kegyetlen program véghezviteléhez. A költségek racionalizálása érdekében a BÉT megvált a munkatársak felétől, csak a rendszer működtetéséhez szükséges beruházásokra áldozott pénzt, a megtérüléssel nem kecsegtető marketinget úgy, ahogy van, elfelejtette, fejlesztésre, új termék bevezetésére csak akkor került sor, ha ez új források bevonása nélkül is megtörténhetett. Egészen más szemléletű menedzsment került a tőzsde élére, amely úgy gondolja, a BÉT üzleti vállalkozás, s ha veszteséges, senki sem fogja eltartani. S még így is, ilyen erőfeszítések ellenére is a forgalom tavaly kétharmadával esett. Meggyőződésem, hogy az átszervezés nélkül sokkal nagyobb lett volna a veszteség. Könnyen belátható, hogy ezen három év alatt sem idő, sem energia, sem pedig pénz nem volt arra, hogy a BÉT saját pénzpiaci kontextusaival foglalkozzon. A munka oroszlánrésze csak eztán jön.
SzabadidőKét cég vezetése és egy alapítvány gondozása gyakorlatilag nem hagy szabadidőt a fiatal és energikus szakember számára. Ráadásul egy harmadik "vállalat" szabályaihoz is alkalmazkodnia kell, bár ezt nagyon szívesen teszi. "Elismerem, hogy Márton és Bence fiam, valamint a család ügyeinek mindennapjai nagyobb terheket rak a feleségem vállára, mintha két személyes bt.-t vezetne" – hajt fejet az anyai és háziasszonyi teendők előtt. S mivel nagyon kevés időt tölt velük, úgy gondolja, ha otthon van, alkalmazkodnia kell az ő ritmusukhoz. Rendszerint este 6-8 között ér haza. A 12 éves fiúk este tíznél előbb nem kerülnek ágyba. Ekkor támad két órája a semmittevésre. Van, hogy csak ül a csöndes félhomályban, és pihenteti az agyát. Nem gondol semmire, és ez lassan az izmaiból és az idegrendszeréből is feloldja a feszültséget. Néha jógázik. "Olyan fegyelmezetten élek és dolgozom, hogy nem vagyok hajlandó csekélyke szabadidőmben semmit sem rendszeresen csinálni." Nincs szombati foci, hajnali tenisz, sem éjszakai kártyaparti. Már az is jó érzéssel tölti el, hogy otthon van internetkapcsolata, de nem használja. |
Nem sokkal 12. születésnapja után, idén július 31-én részvénytársasággá alakult a Budapesti Értéktőzsde. A vállalati forma azért jobb, mert így az emberekben is könnyebben tudatosul, hogy ez egy üzleti vállalkozás?
Így van. A Matáv, a Mol, az OTP, az Egis vagy a Richter, amelyeknek papírjai a BÉT vezető részvényei, nem csupán elit vállalatok, hanem – egy olyan pici piacon, mint a magyar gazdaság – a távközlési és benne a média, az olaj- és gázipari, a bank- és gyógyszeripari szektor képviselői is egyben. Rajtuk kívül, kevés részvénnyel ugyan, de elektromosenergiai-szolgáltató, vegyipari cég is akad a tőzsdén. S bár azt mondom, hogy kevés pénz jön a tőkepiacra, mégis van ennek a pici tőzsdének 2500-3000 milliárd forint kapitalizációja, aminek 15-20 százaléka itteni pénz. Ez egyben azt is jelenti, hogy még ezen a nagyon alacsony befektetési szintű tőzsdén is több százmilliárd forintnyi a megtakarítás. Nem beszélve arról, hogy a maradék 80 százalék külföldi befektetők pénze. Könnyebb lenne vállalkozásként működtetni a börzét, ha a kormány feloldaná azt a törvényt, amely ma 10 százalékban határozza meg a BÉT Rt.-ben való tulajdonszerzés mértékét. A tőzsdék sok helyen a világban tőzsdén vannak, s vagy a kormány, vagy tőle független tulajdonosok érdekeiknek megfelelően megszüntetnek, vagy életbe léptetnek különböző korlátokat. Nem szabad meggátolni, hogy a részvényesek jó üzletet csináljanak a börzén. De mivel a tőzsde olyan kivételes vállalat – részvénytársaságként ráadásul fiatal is –, amelynek működése kihat az egész nemzetgazdaságra, ezért kristálytisztán átláthatónak kell lennie. Megengedhető tehát az állami kontroll, annyiban, amennyiben ezt az átláthatóságot biztosítja. Ám a tőzsdére vonatkozó egyértelmű szabályozás megalkotásán túl az államnak békén kell hagynia a pénzpiacot, és engednie kell, hogy az igazgatóság tegye a dolgát. A 10 százalékban megszabott korlát indokolatlanul alacsony. De még ezzel sem lenne gond, ha azt tapasztalnánk, hogy jó együttműködésben a kormánnyal szükség esetén rugalmasan megszüntethető. A politikai ciklusok négyévente változhatnak. A gazdaságnak és a tőkepiacnak nem kell ezt a ritmust követnie. Sosem lehet tudni, mikor kerül hatalomra olyan párt, amely érthetetlen demagógiából jobban szereti nemzeti színekben látni a tőzsdét, még akkor is, ha közben tönkremegy. Jobb, és főleg biztonságosabb volna a jogszabály módosítása. Mint ahogy a részvénytársasággá alakulás jó hír, a korlátok feloldása is az lenne, s akár a vállalati goodwill, egy-két jó hír a tőzsdéről sok pénzt hoz a BÉT-nek és a gazdaságnak.
Az is jó hír lenne, ha változnának az adójogszabályok, és néhány, a BÉT jövőjét komolyan meghatározó szabályozó. Mutat-e hajlandóságot az új pénzügyi vezetés arra, hogy eltörölje például a 20 százalékos nyereségadót?
A tőzsde fejlődése bizalom és hit kérdése. Több a befektető, a kibocsátó, és nagyobb a forgalom akkor, ha az emberek hisznek abban, hogy két hónap, két év múlva jobbak lesznek az árfolyamok. Ennek a hitnek azonban megvan a nagyon is valóságos fundamentuma, amelyet a mindenkori gazdaságpolitika vethet meg. Azt gondolom, hogy az emberek boldogan fizetnek adót, ha értik, miért annyit, miért úgy, és látják, hogy a pénzükből utak, óvodák épülnek, iskolák fejlődnek, egészségügyi reformot hajtanak végre. De ha kormányzati ciklusonként hektikusan változnak a pénzügyi jogszabályok, ha nem teljesülnek a választások idején hangzatos ígéretek, szóval, ha az emberek nap mint nap becsapva érzik magukat, akkor nem lehet elvárni tőlük, hogy ők is korrekt módon viszonyuljanak gazdasághoz, törvényekhez. Jó lenne, ha végre piacgazdaság, szabad verseny lenne Magyarországon is. Jó lenne, ha meritokráciában élhetnénk, olyan társadalomban, amely nem a származást, csak a személyes kapcsolatokat jutalmazza, hanem a teljesítményben mérhető tudást és munkát. Jól kellene végre működtetni a költségvetést, nem pedig állami megrendelésként a régi KISZ-es vagy éppen kollégiumi haveroknak, esetleg a földijeinknek lepasszolni a bruttó hazai termék felét. Az EU-csatlakozás sok egyéb mellett azzal az előnnyel is járna, hogy véget vetne ennek az évszázados uram-bátyám üzletelésnek, mert például az Unióból csak korrekt közbeszerzési eljárással lehet pénzekhez jutni. Mindenkinek az a jó, ha verseny van. Most a rossz teljesítmények konzerválása folyik. Ezért nem könnyű találni több vállalatot, amelyet be lehet hozni a tőzsdére. A pénzügyi infrastruktúra maradisága miatt az eddigi kormányokat terheli a felelősség. Az állam nélkül nem lehet virágzó tőkepiacot csinálni. Nyugodt szívvel állíthatom, az eltelt egy évtizedben nem a BÉT-en múlott, hogy elmaradt az eredményes együttműködés. Még az elmúlt években is, amikor újra és újra házhoz mentünk a pofonokért, sem adtuk föl a reményt, hogy rábírjuk a kormányt javaslataink elfogadására. Az abszurd a helyzetben az, hogy ha kicsinyes politikai-anyagi érdekeiket félretennék a hatalmon lévők, akkor rájöhetnének, ami jó a tőzsdének, a pénzügyi piacoknak, az jó az országnak és jó a politikának. Akkor nem kellene négyévente belebukni a kapzsiságba és a hazugságokba. Minden hatalomváltásnál zene füleimnek a kinyilatkoztatás, milyen fontos a tőzsde és a tőkepiac az ország számára, s hogy most már aztán tényleg fejleszteni kell a pénzügyi szektort. Ez az ígéret mindig jó hír, ám most a piac kivár, és nem csak az amerikai botrányok miatt óvatos. Nem véletlen, hogy kiemelt figyelmet kaptak a megtakarítások, hiszen a távozó és most beülő kormány hatszázalékos GDP-arányos deficitet csinált, és a "cechet" bizony valakinek ki kell fizetni. Ráadásul a folyó fizetési mérlegben is súlyos hiányok látszanak, s egy törvénymódosítás miatt az a hiány még nagyobb lesz. A forint erősödik, a fogyasztás nő. A helyzet nem tragikus, de tény, hogy a gazdaság mutatói romlanak. Bízom benne, hogy az új kormány komolyan is gondolja, amit ígért. Szívesen, akár társadalmi munkában is segítünk a jogalkotóknak, hiszen a gyakorlatot sokkal nehezebb egy rossz jogszabályhoz igazítani. Erre biztatnám a pénzpiac szereplőit is, mert a siker az ő közreműködésükön is múlik. Arra számítok, hogy az eddigiekhez képest szakmai szempontból megértőbb pénzügyi vezetéssel tudunk majd együtt dolgozni. Ez azt is jelentené számomra, hogy a politika itt, a még mindig rossz levegőjű Kárpát-medencében, is képes felvilágosult módon, a gazdaság és a saját érdekei közötti összefüggést felismerve viszonyulni a társadalom, az ország dolgaihoz.
Még ha teljesülnének is jogos vágyai, nem túl hosszú idő ezt kivárni? Befolyásolja-e hazai helyzete a BÉT európai integrációját? Egyáltalán, biztos, hogy a nagy tőzsdecentrumokhoz való csatlakozás a legjobb megoldás?
Óvatos vagyok a kijelentéssel, de ma úgy tűnik, a BÉT Rt. számára a legegyszerűbb az integráció. A nagy tőzsdecentrumok törekvése az, hogy mind nagyobb piacokat szerezzenek. Az Euronext, a párizsi-brüsszeli-amszterdami egyesült börze csak úgy tud például a spanyol tőzsdével integrálódni, ha annak részvényesei meggyőződnek arról, hogy az Euronext mind több tőzsdével képes hatékonyan együttműködni. Ezért van szüksége a nagy európai börzéknek, mondjuk, a még önmagához képest is fejletlen magyar piacra. A lengyelek lehet, hogy előbb állapodnak meg az Euronexttel, de ez nem zárja ki, hogy a BÉT is csatlakozzon. A frankfurti, a londoni, a skandináv börzékkel is megkezdődtek már a tárgyalások. Mindenképpen támogatja az integrációt, hogy az EU a csatlakozásra esélyesek között elsőként emlegeti Magyarországot. Ez annak az elismerését is jelenti, hogy a magyar jogszabályok részben már harmonizálnak az uniósokkal, ez a piac tehát nem tartogat "bombasztikus" meglepetéseket. Megeshet, hogy előbb lesz tőzsdeintegráció, mint uniós csatlakozás. Ma még nem tudom, mi a jó a BÉT-nek. Az sem kizárt, hogy valamelyik börze megvásárolja. Nem lenne szabad elszalasztani az alkalmat, ha bizonyossá válik, ez a legjobb megoldás. Ám elhamarkodni sem szabad a döntést. A Budapesti Értéktőzsde nemzetközi helyzetének kigondolása a könnyebb feladat. Ennél jóval nehezebb meggyőzni a szakmát a pénzügyi infrastruktúra fejlesztésének szükségességéről. Pedig az utóbbi sokkal fontosabb, és hatása is nagyobb lenne. Az integráció ugyanis nem feltétlenül eredményez nagyobb forgalmat. Márpedig egy tőzsdének ez a lényege. A külföldiek számára az integrációt követően sem lesz érezhetően olcsóbb belépni a magyar piacra. A kimenő forgalomnak jót tenne, de az meg olyan alacsony – ahhoz képest, amekkorának lennie kellene –, hogy az integráció önmagában nem sokat lendítene rajta. A BÉT összedrótozása valamely nagy európai tőzsdével nem változtatná meg nagyon az életünket. Az igen, ha Magyarországon lényegesen több pénzt tartanának a befektetők részvényekben, vállalati kötvényekben, befektetési alapokban, s ha az érintettek fontosnak tartanák a tőkepiaci fejlődés elősegítését.
Folyton a tőzsdén és az üzleten jár az agya?
A Concorde szerencsére jól megy. Több mint 25 ezer ügyfelünk van. Az összes kereskedésből, tehát nem tanácsadásból, vagyongazdálkodásból eredő bevételünk fele magánügyfelektől származik. A cég saját tőkéje 2 milliárd forint, amelynek a fele van lekötve. A napi forgalom nagysága teszi szükségessé, hogy egymilliárd forint feletti készpénzzel rendelkezzünk. A cash flow-nk is nagyjából ekkora évente. Több százmillió forintot fordítottunk az arra érdemesnek tartott konkurens cégek megvásárlására. Ha tehetjük, terjeszkedünk. Mivel a lakossági piacot is megcéloztuk, gyarapítottuk az értékesítési csatornákat is. Aki akar, interneten, mobilon, WAP-on keresztül is üzletelhet velünk. A cég piaci részesedése ma 25 százalék, szemben az akvizíciókat megelőző 3 százalékkal. Nagyon sokat ülök a számítógép előtt, sokat dolgozom. De úgy látom, a társaimmal együtt, hogy a Concorde helyzete stabil, ezért erősíthetjük a másodvonalat, vagyis a munka egy részét átruházhatjuk a tehetséges kollégákra. Persze lehet, hogy így is folyton járni fog az agyam. A tőzsdét pedig nagyon szeretem. Nem a pénzcsinálás izgat. Az üzlet egy primitív dolog, ebben nagyot alkotni nem kunszt. Nem lesz valaki kétszer okosabb azért, mert megduplázza a vagyonát. A gazdaság, a pénzpiacok, és szereplőinek működése érdekel. Ez már majdnem filozófia, ezért igazi intellektuális kaland számomra.
Ugyanezzel a szofisztikával választ nyakkendőt is magának?
Nem gyűjtöm. Nem vagyok márkafüggő, sem pedig költekező. Szeretem, ami jó, és sokáig jó. Ha egyszer bevált, ragaszkodom hozzá akkor is, ha nem valami komoly designertől származik. Olyan családban nőttem fel, ahol az utolsó falatig meg kellett enni az ételt. Megtanultam, hogy a problémák megoldása nem kívül, belül rejlik. Ezért nem ragaszkodom különösebben tárgyakhoz, s nem vigasztalom és jutalmazom magam vásárlásokkal. A szeretteimre viszont szívesen költök, akár sokat is.
És a festészet?
Az szerelem. Nem nevezném magam gyűjtőnek, de tény, hogy különös vonzódás él bennem a nagybányai festőiskola vagy a kortárs képek iránt is. Megesik, hogy egy-egy aukción több képet is vásárolok. Nem művészettörténeti vagy tematikus elvek vezetnek, hanem a szépség. Nem azt nézem, mennyit ér majd a kép 20 év múlva, hanem azt, hogy tetszik-e. Persze azt is tudom, szenvedélyemmel valamennyire támogatója lettem a magyar kortárs festészetnek, és ez is nagyon jó érzés.
Szereti jó helyen tudni a pénzét, még akkor is, ha nem ön költi el. Ezért fontos a Mosoly Alapítvány is?
Öt évvel ezelőtt dobtuk össze a pénzt, és alapítottuk meg Küllői Péter nélkülözhetetlen szakmai kezdeményezésével és Bajnai Gordonnal a Mosoly Alapítványt, amely a hátrányos és fogyatékos gyerekek helyzetén igyekszik segíteni. A célunk az, hogy gondolatokat ébresszünk, tettre sarkalljuk azokat, akik megtehetik, hogy bevételeikből rájuk is áldozzanak, és az alapítvánnyal együtt jobbnál jobb programokat finanszírozzanak. Harmadik éve utaztatunk posztterápiás szakaszban lévő gyerekeket Euro Disneybe. Nem vagyok szakértő, és így nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a legjobb terápiás eszköz, hiszen már önmagában az utazás is nagyon kifárasztja őket. De olyan boldogságdózissal térnek haza három nap után, amely életük hátralévő legnehezebb időszakában is örömforrás lehet a számukra. Két évvel ezelőtt meghonosítottuk a 60-as években Paul Newman ötlete alapján megvalósított Bátor Tábor nevű programot, s megnyertünk egy olyan szakembert is az ügynek, aki Írországban már dolgozott ilyen táborban. Ennek keretében a gyerekek két hetet tölthetnek egy fantasztikus táborban, amely talán segít nekik feldolgozni a betegséget és a kezelésekkel járó megpróbáltatásokat. Ennek terápiás hatása sokkal egzaktabb módon mérhető. Fontos volna egy állandó helyszínt találni, hiszen a gyerekek egészségi állapota megkívánja, hogy ne csak játékokkal, de a szakszerű segítségnyújtáshoz szükséges eszközökkel is felszerelt legyen a tábor. Ez önmagában százmilliós nagyságrendű beruházás, s ebben még nincsenek benne a táboroztatás költségei. Ez az összeg jóval több annál, mint amit mi össze tudunk adni. Ezért fontos az alapítvány tevékenységének multiplikátor hatása. Bár a kollégák eleinte nem nagyon tudtak meggyőzni a dolog szükségességéről, a közelmúltban megfinanszíroztunk egy kutatást, amely feltérképezte, milyen helyzetben vannak a magyarországi fogyatékosok, s az állam hol tart e téren a feladatainak ellátásában. Most már "csak" az a dolgunk, hogy kampányt csináljunk az ügy érdekében, s rábírjuk az államot a cselekvésre. Szeretnénk, ha az emberek és az érintettek is átgondolnák viszonyukat a mássággal, a fogyatékossággal szemben.
Szóról szóra"Számomra már akkor egyértelmű volt, ami a társadalom nagy része számára még mindig nem, hogy 1990-ben alapvetően megváltoztak a szabályok. Az állam kivonult az egyén, a közösség, a családok vagy a társadalom háta mögül, és megbízhatatlan háttérré és megbízhatatlan partnerré vált. (...) Nem lehet az emberekben létrehozni a közösség iránti viszonyt, sem csupán azzal, hogy valahova fölírjuk: Isten, Haza, Család, vagy azt, hogy tudományos szocializmus. Ezzel mindig éppen az ellenkezőjét érik el. Az emberek egy ideig pozitívan motiválhatók ideológiával, de egy ponton átcsap, és éppen az ellenkezőjét váltja ki, tehát elhidegülés, önmagába fordulás, individualizmus, konfliktuskeresés lesz a végeredmény." (A Pénz mágusai. Kossuth Kiadó, 1991) "A hazai börze felfuttatására, elfogadtatására is kellett legalább 6 év, sokkal rövidebb idő alatt egy új piaci szegmens bevezetése sem lehetséges." (Magyar Hírlap, 2001. július 28.) "Gyakran mondják, hogy ingatlanba kell fektetni, és nem részvényekbe. Ez közkeletű hülyeség. Az ingatlanok értéke a kínálattól, illetve a magyar és külföldi kereslettől függ. Az utóbbi nehezen kiszámítható, az előbbi viszont könnyen. Az ugyanis a hazai GDP alakulásától és a megtakarítástól függ. (...) Másfelől az elmúlt öt-hat évben a tőzsdén még az azt ért csapások ellenére is többet lehetett keresni, mint bárhol máshol." (Magyar Hírlap, 2002. január 2.) "Előbb lesz tőzsdeszövetség, mint európai uniós csatlakozás." (Magyar Hírlap, 2002. január 2.) |