A forintárfolyam kilátásai

A versenyképesség két oldala

Az árfolyamsáv 2001. májusi kiszélesítése óta 2002 májusáig a forint euróhoz viszonyított árfolyama nominálisan (azaz a piacon jegyzett értékek alapján) mintegy 10 százalékkal értékelődött fel. Az erősödés mértéke éves átlagban ennél kisebb mértékű volt, 1,3 százalékot tett ki 2001-ben, s 5 százalék körüli lesz 2002-ben. Az éves átlagot a napi árfolyamértékekből számolják. A 2001. évi átlagérték tehát tartalmazza a sávszélesítés előtti időszak adatait is. Ezzel magyarázható az éves átlagárfolyam és a két időszak közötti árfolyam közötti eltérés. Az árfolyam változékonysága ugyanakkor 2001 szeptembere után mérséklődött.

A sávszélesítés hatása az árfolyamra

Az árfolyam nominális változásánál fontosabb a reálárfolyam alakulása. Ennek kiszámításakor a piacon kialakult nominális árfolyamértéket korrigálják a belföldi és a leglényegesebb külgazdasági partnerországok valamilyen árindexének a különbségével. A reálárfolyam mutatói tehát a magyar gazdasági szereplők nemzetközi versenyképességére utalnak.

A különböző módszerekkel számított, a hazai és a külföldi áralakulás különbségét figyelembe vevő mutatók 2001-ben 4-8 százalékos, 2002-ben pedig 6-9 százalékos felértékelődést jeleztek, illetve jeleznek. A fogyasztóiár-alapú reálárfolyam-mutató egyik legfőbb előnye az, hogy a fogyasztói árindex tartalmazza a Magyarország külgazdasági kapcsolataiban és bruttó hazai termékében számottevő súlyú és mind fontosabbá váló idegenforgalmat. Azaz ennek az indexnek az alakulásából az idegenforgalom versenyképességéről is lehet következtetéseket levonni. A fogyasztóiár-alapú reálárfolyam 2001-ben 7,3 százalékkal értékelődött fel, 2002-ben további 8,3 százalékos felértékelődés várható. Ennél valamivel kisebb mértékű volt a reálfelértékelődés az ipari termelőiár alapú és a belföldi feldolgozóipari értékesítésiár-alapú mutatószám szerint.

A bérköltségek és a termelékenység figyelembevételével számított, a nemzetközi versenyképesség szempontjából leginkább meghatározó reálárfolyam-mutató 2001-ben és 2002-ben 12-12 százalék körüli felértékelődést jelzett. Ez a két vizsgált évben összesen 25 százalékos versenyképesség-romlás. A versenyszféra bérindexével számolva éves átlagban 9 százalékos, 2001-ben és 2002-ben összesen 18 százalékos versenyképesség-romlás adódik.

A felértékelődés és a gazdasági szereplők

Az árfolyamsáv 2001. májusi kiszélesítésétől és ezt követően a teljes devizaliberalizáció bevezetésétől a forint tartós és a korábbinál erőteljesebb felértékelődését várta a jegybank. A sávszélesítés óta eltelt időszak igazolta ezt a prognózist. A felértékelődő forint nyomán csökkenő importáraktól az infláció leszorítására számít a gazdasági vezetés.

A forint felértékelődése racionálisabb, hatékonyabb gazdálkodásra ösztönzi a gazdasági szereplőket. Ez egyébként összhangban van a gazdaságpolitikai döntéshozók szándékaival. A sávszélesítés előtti árfolyamrezsim ugyanis – amelyben a jegybank folyamatos nyílt piaci műveletekkel tartotta a forint euróhoz viszonyított árfolyamát az intervenciós sáv erős szélén – egyfajta sajátos exportszubvenciónak is felfogható volt. Ezt a sajátos közvetett támogatást szüntette meg a sávszélesítés nyomán bekövetkezett felértékelődés. A belföldi kibocsátással versenyző áruk és szolgáltatások forintban kifejezett árának csökkenése esetén a hazai gazdálkodó szervezetek csak akkor maradhatnak versenyképesek, ha bér- és egyéb költségeiket leszorítják.

A sávszélesítés óta eltelt időszak tapasztalatai alapján a felértékelődés hatása a gazdaságra, azon belül az egyes gazdasági szereplőkre ellentmondásos volt, a nettó hatás inkább negatívnak tűnik. A költségvetési kiadások növelése és ettől elválaszthatatlanul a költségvetési deficit emelkedése miatt a forint felértékelődése az euróval szemben a vártnál csekélyebb mértékben támogatta az infláció mérséklését.

A felértékelődő forint inflációmérséklő hatása más vonatkozásban is kérdéses. A tartós fogyasztási cikkek és egyes iparcikkek esetében az áremelkedés csekély mértékű, de nem ritka a kisebb árcsökkenés sem. 2002 első negyedévében a tartós fogyasztási cikkek ára összesen 1 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az üzemanyagok ára 8 százalékkal csökkent. Ez azonban nem elsősorban az árfolyam erősödésére, hanem a kőolaj világpiaci árának esésére volt visszavezethető. Ezzel együtt az importtermékek esetében alig érzékelhető a felértékelődés hatása, amiben nagy szerepet játszik a kereslet dinamikus növekedése.

A versenyszféra béreinek alakulásában sem jelentkezik a felértékelődő árfolyam visszafogó szerepe. A minimálbér emelése a 2000. évi 25 500 forintról 2002-ben 50 000 forintra és az állami szektorban végrehajtott erőteljes béremelés hatása elkerülhetetlenül továbbgyűrűzik a versenyszférában, bár az állami szféránál kisebb mértékben.

Ami a gazdasági szereplőket illeti, a forint felértékelődése kedvező az importőrök, illetve tágabb értelemben a nettó importőr vállalatok számára. Ebben a körben a felértékelődés javítja a jövedelmezőséget, s megkönnyíti a devizahitelek visszafizetését. A forint felértékelődése jelentős veszteséget okoz viszont a nettó exportőröknek, egyes beszállítóknak és a belföldi piacon az importversennyel szembekerülő termelőknek. Azaz nehezíti a világpiaci dekonjunktúra miatt egyébként is lelassult export bővítését, visszaveti az ipari termelést, ösztönzi az importot, ezáltal rontja a kereskedelmi és a folyó fizetési mérleget.

A politikától függetlenedő folyamatok

A forint euróhoz viszonyított árfolyama jövőbeli irányzatainak az előrejelzéséhez célszerű megvizsgálni azokat a tényezőket és hajtóerőket, amelyek az árfolyamokat leginkább mozgatják. Nemzetközi tapasztalatok alapján a devizaárfolyamok gyorsan reagálnak a politikai változásokra. A devizapiacok a legkevésbé a bizonytalanságot szeretik, ezért korántsem meglepő, hogy parlamenti választások előtt, illetve többfordulós választás esetén az egyes fordulók között a nemzeti valuták sokszor gyengülnek. Az idei magyar választás látványosan cáfolta a korábbi tapasztalatokat. A forint euróval szembeni árfolyama ellenállt a választásokkal szükségképpen együtt járó politikai bizonytalanságnak. Némi gyengülés csak az első választási fordulót követő munkanapon volt, de az is rövid ideig (egy-két óráig) tartott, majd folytatódott a korábbi trend, az enyhe erősödés.

Mindezek úgy is értékelhetők, hogy a gazdasági, azon belül is a pénzügyi folyamatok nagymértékben függetlenedtek a politikától. Ebben kifejezésre jut egyrészt az, hogy Magyarországon megszilárdult a piacgazdaság, a gazdasági szereplők jelentős része autonóm módon, tehát a politikai szférától függetlenül hozza meg döntéseit, másrészt az is, hogy a legnagyobb politikai pártok gazdasági programjának alapelvei, fő vonalai nem térnek el gyökeresen egymástól. A részletekben, az alkalmazandó eszközökben stb. természetesen vannak különbségek. Így egyelőre nem válaszolható meg az a kérdés, hogy az új kormány gazdasági programjában jelzett növekedési pálya, a költségvetési kényszerek és mindennek az inflációra gyakorolt hatásai milyen forint/euró árfolyamot eredményeznek rövid távon.

Széles körű nemzetközi tapasztalatok alapján közép- és hosszú távon azoknak az országoknak a valutái hajlamosak a felértékelődésre, amelyekben gyors ütemű a GDP és a termelékenység növekedése. Többek között ezzel a két tényezővel magyarázták az 1990-es évtized második felében a dollár erősödését az euróval szemben. Magyarország évek óta megfelel ezeknek az ismérveknek. Az utóbbi években Magyarország GDP-je mintegy 2 százalékponttal gyorsabban növekedett, mint az Európai Unióé. Szintén a fejlett országok átlagát meghaladó ütemben, éves átlagban 3-4 százalékkal nőtt az egy foglalkoztatottra jutó GDP-vel mért nemzetgazdasági termelékenység, 1989 és 2000 között 7,5 százalékkal emelkedett az egy foglalkoztatottra jutó ipari termeléssel mért ipari termelékenység.

A fenti tényezőkkel nagymértékben összefügg az úgynevezett Balassa-Samuelson-hatás. (A hatás egyik felfedezője a néhány éve elhunyt Balassa Béla magyar származású közgazdász, aki az USA-ban élt.) Ez azon a megfigyelésen alapul, hogy a dinamikusan növekvő, a fejlett nemzetgazdaságok között gyors ütemben felzárkózó országokban eltérő sebességgel nő a termelékenység a gazdaság különböző szektoraiban, mint a horgonyvaluta országában, azaz Magyarország esetében az Európai Monetáris Unióban. A külkereskedelmi forgalomba kerülő árukat termelő szektor (feldolgozóipar) termelékenységének gyorsabb növekedése a bérszínvonal emelkedéséhez vezet anélkül, hogy ez veszélyeztetné a szektor versenyképességét. A munkaerőpiacon folyó verseny miatt azonban a külkereskedelmi forgalomba kerülő árukat termelő szektor nominális béreinek az emelkedése begyűrűzik a gazdaság többi részébe. Ez feltételezi a munkaerőpiac rugalmasságát, ami viszont csak korlátozottan érvényesül a fejlettek mögött felzárkózó országokban.

Olyan, az importtal nem versenyző területeken (szolgáltatások) is nő a bérszínvonal, ahol a termelékenység nem javult. Ezekben a szektorokban azonban a béremelkedés után a versenyképesség csak úgy tartható fenn, ha az értékesítési árak is emelkednek, mert így tartható meg a korábbi nyereségszint. Az áremelkedésnek nincsenek számottevő korlátai, hiszen ezek az ágazatok nem versenyeznek a külfölddel, bár belső piaci verseny természetesen van. A szektor áremelései gyorsítják a belföldi inflációt. A belföldi átlagos inflációs ráta meghaladja a főbb külkereskedelmi partnerországokéit, aminek nyomán a reálárfolyam felértékelődik.

A folyamatot az is táplálja, hogy a fejlett és a felzárkózó országok között nemcsak az inflációs ráta, hanem a kamatlábak tekintetében is nagy különbség alakul ki az utóbbiak javára. A kamatláb-különbségeken alapuló nyereség realizálása érdekében nő a kockázatmentes állampapírokba történő befektetéseket kereső külföldi tőke beáramlása. Hatására tovább erősödik a nemzeti fizetőeszköz árfolyama a horgonyvalutához képest.

Magyarország esetében Simon András és Kovács Mihály András egy 1998-as tanulmányában 3 százalékra tette a felértékelődés éves mértékét. Kopits György emellett egy másik hatásra is felhívta a figyelmet. A közép- és kelet-európai országokban ugyanis a kínálat is bővül, nem utolsósorban a gazdaság korszerűsítésével és az infrastruktúra fejlesztésével összefüggésben, ami a belföldi árszint csökkenését eredményezheti, és a fizetőeszköz reálleértékelődésében is érvényre juthat. Ha a termelés növekedését nem kíséri a bérek növekedése, akkor az ebből a jelenségből adódó leértékelődés részben kompenzálhatja a Balassa-Samuelson-hatásból eredő felértékelődést. Magyarország esetében hosszabb távon is számolni kell a Balassa-Samuelson-hatás érvényesülésével, azaz a forint euróval szembeni felértékelődésével, elsősorban reál értelemben.

A mexikói párhuzam

A Balassa-Samuelson-hatás és következményei különösen erőteljesen jelentkeztek Mexikóban. A mexikói pezó azon ritka valuták egyike, amely hosszú időn keresztül erősödött a dollárral szemben, például 1999 és 2001. között összesen 25 százalékkal, ezen belül 2001-ben 6 százalékkal. 2002 első negyedévében egy dollár 9-9,2 pezó körül volt. A közvetlen kiváltó ok itt is a nagyarányú tőkebeáramlás, ami erős reálgazdasági alapokra támaszkodik. Ennek nyomán Mexikó a latin-amerikai kontinens legkedvezőbb tőkebefektetési célpontjává vált. A tőkevonzó szerepkör különösen erőteljesen domborodik ki az argentin pénzügyi válság óta, és további impulzusokat kaphat a brazil gazdasági teljesítmény esetleges gyengülésétől. A Moody's és a Standard & Poor's hitleminősítő intézet már régebben megadta a befektetési fokozatot Mexikónak, aminek eredményeként a nagy amerikai befektetési alapok pénze is megindult az országba. Itt is megfigyelhető a közép- és kelet-európai tagjelöltek, illetve az Európai Unió, majd a monetáris unió között tapasztalt konvergencia, csak Mexikó és az USA vonatkozásában. Egy időben az a feltételezés is táplálta a tőkebeáramlást, hogy Mexikó vagy legalábbis az északi régió hamarosan az USA egyik tagállamává válhat. * Az erős pezó javította a hazai nagyvállalatok tőkéhez való hozzájutását. A vállalati kötvénykibocsátás az 1999. évi 2 milliárd dollárról 2001-ben 25 milliárd dollárra nőtt. Gyengítette viszont a mexikói ipar bel- és külföldi versenyképességét, mert a felértékelődés hatásait nem ellensúlyozta a termelékenység gyors ütemű javulása. A Business Week által idézett számítások szerint egyébként a pezó minden egy százalékpontos erősödése a munkaerőköltségek 3-5 százalékpontos csökkentését tenné szükségessé ahhoz, hogy a vállalatok üzemi nyereségszintje ne változzon. A tőkebeáramlás, illetve a felértékelődés hatására a bérek és az árak olyan gyorsan nőttek, hogy sok vállalat számára olcsóbb az USA-ban termelni, ahol az elektromos áram, a földgáz és az olajszármazékok ára alacsonyabb, mint Mexikóban. A ruhaipari cégek és a mobilkészülék-gyártók Kínába és Hondurasba települnek át a "szuperpezó" miatt. * Az amerikai recesszió és az erős pezó miatt a mexikói kivitel 2001-ben közel 4 százalékkal csökkent, aminek nyomán mintegy félmillió munkahely szűnt meg. Az import növekedése okán a folyó fizetési mérleg hiánya hamarosan elérheti a GDP 4 százalékát. A mexikói GDP 0,3 százalékkal csökkent 2001-ben. * A felértékelődő pezóval szemben nemigen tud mit tenni a mexikói gazdaság-, illetve monetáris politika, bármennyire is sürgetik a gazdasági szereplők a hazai valuta mesterséges gyengítését. Legfeljebb abban reménykedhetnek, hogy a nemzeti valuta nem erősödik a végtelenségig. Az idén áprilisban a pezó valamelyest gyengült a dollárral szemben. Az erősödés középtávú trendjén azonban ez nem sokat módosított. A reálgazdasági szféra alkalmazkodóképességén múlik, hogy a mexikói gazdaság milyen módon lesz képes megbirkózni az erős valuta által támasztott kihívással.

Külföldi (állampapír-) befektetők

A forint euróhoz mint horgonyvalutához viszonyított erősödése mögött kétségtelenül pozitív reálgazdasági tényezők húzódnak meg, amelyeket a Balassa-Samuelson-hatás magyaráz. Véleményünk szerint a sávszélesítést követő forinterősödést közvetlenül a külföldi tőkebeáramlás okozta, illetve okozza, amit végső soron, de nem kizárólag a Balassa-Samuelson-hatás alapoz meg. Külföldi pénzügyi, közülük is intézményi befektetők (például a német nyugdíjalapok stb.) hosszú idő óta vonzónak találják a magyar állampapírok vásárlását. Erre általános értelemben a magyar gazdaság nemzetközi összehasonlításban kedvező mutatói (gazdasági növekedési ütem, infláció stb.) ösztönzik őket. Kicsit konkrétabban: a legfőbb hajtóerő a magasabb magyar és az ennél alacsonyabb nyugat-európai kamatlábak közötti különbség. Az ebből adódó nyereség alacsony kockázattal párosul. Az már csak hab a tortán, hogy a magyar állampapír piacra irányuló külföldi tőkebeáramlás – öngerjesztő módon – tovább erősíti a forintot, ezáltal pedig tovább emelkedik a külföldi befektetők euróban kifejezett nyeresége. Mindenesetre a külföldi befektetők kezén lévő állampapírok értéke 2001 eleje és 2002. június közepe között 733 milliárd forintról közel 1300 milliárd forintra emelkedett. Az állomány nem csökkent érdemben a választások hatására, számottevő külföldi eladások nem voltak.

Mindezek alapján úgy tűnik föl, hogy a külföldi állampapír-piaci befektetők döntéseik meghozatalában néhány tényezőre: az inflációra, a kamatlábkülönbségekre és Magyarország jövőbeli EU- és EMU-tagságára koncentrálnak. A gazdasági növekedési ütem, a folyó fizetési mérleg, a költségvetés stb. alakulásának kisebb jelentőséget tulajdonítanak.

Várható középtávú irányzatok

A magyar gazdaság kedvező középtávú kilátásai: a nyugat-európai átlagot tartósan és nagyobb mértékben meghaladó GDP-növekedés és termelékenységjavulás stb. nyomán továbbra is valószínűsíthető a forint felértékelődése. Azt azonban fontos hangsúlyozni, hogy a felértékelődés reál értelemben folytatódik elsősorban, nem nominálisan. A forint/euró árfolyam nominális felértékelődése nem tarthat a végtelenségig. Az egyik ilyen korlát az intervenciós sáv erősebb széle, ami a 276,1 forint/euró középárfolyam -15 százalékánál, 234,7 forint/euró értéknél van. A jelenlegi árfolyamrezsimben a jegybank nem engedheti meg azt, hogy az árfolyam ennél a határértéknél is jobban felértékelődjön. Elvileg persze elképzelhető a sávközép áthelyezése, ha a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem akar, vagy erős felértékelődési nyomás esetén nem képes a piaci trend ellen interveniálni. Ez a lépés valószínűleg további nominális felértékelődéshez vezet, de ez a dilemma még messze van.

Véleményünk szerint a következő két évben nem várható, hogy a forint/euró nominális árfolyam elérje az intervenciós sáv erős oldalát. A forint inkább reál értelemben fog erősödni az euróval szemben. Az erősödést a jövőben kiemelkedő mértékben táplálja a magyar állampapírokkal szembeni általános külföldi bizalmon túl az Európai Unióhoz (EU), illetve később az Európai Monetáris Unióhoz (angol rövidítéssel EMU-hoz), azaz az euróövezethez történő csatlakozás. E tárgyalásokon azonban még sok a bizonytalanság. Elegendő csak a tagjelöltek támogatására előirányzott közösségi források nagyságrendjéről magában az EU-ban kibontakozott vitára utalni. Ennek ellenére a külföldi állampapír-piaci befektetők szinte biztosra veszik azt, hogy Magyarország 2004-ben az EU tagja lesz, majd ezt követően rövid időn belül (2006-ban vagy 2007-ben) belép az EMU-ba is. Természetesen nem kizárólagos magyar privilégiumról van szó, mert a fentiek Csehországra és Lengyelországra is vonatkoznak. Ebben a két tagjelölt országban a magyarhoz hasonló árfolyam- és állampapír-piaci trendek figyelhetők meg.

Az EU- és EMU-csatlakozást a piac már be is "árazta". A Financial Times április elején arra hívta fel a figyelmet, hogy a forintban denominált 10 éves magyar államkötvény hozama 6,8 százalék, miközben a 10 éves német állampapíré 5,2 százalék. A hozamkülönbség jóval nagyobb lenne akkor, ha a befektetők csak a Magyarország külső adósságállományára vonatkozó hitelminősítést néznék, és figyelmen kívül hagynák az EU-csatlakozást. A 10 éves magyar és német állampapírhozam közötti 1,6 százalékpont különbség különösen annak a fényében rendkívül kicsi, hogy négy évvel az euró bevezetése előtt Olaszország, Spanyolország és Portugália esetében ez a differencia 5 százalékpont volt. Görögország egészen 1997-ig nem is tudott 10 éves futamidejű államkötvényt kibocsátani. Amikor ezt mégis megtette, akkor annak hozama 3 százalékponttal haladta meg a 10 éves német állampapír hozamát. (A júniusi-júliusi pénzpiaci folyamatok némileg módosították a tavaszi helyzetet, de a korábbi kamatszint várhatóan fél-egy éven belül ismét megjelenik.)

Szakértői vélemények szerint külföldiek, azok közül is intézményi befektetők nagyarányú állampapír-eladására akkor kerülne sor, ha valamilyen oknál fogva késne Magyarország EU-csatlakozása, illetve kitolódna – például 2010-re – az EMU-ba való belépés. A külföldiek állampapír-eladásait válthatja ki a folyó fizetési mérleg hiányának esetleges nagyarányú növekedése is. Más országok tapasztalatai alapján a külföldi tőke nettó beáramlása akkor áll meg, és kezdődik a nettó kiáramlás, ha a folyó fizetési mérleg hiánya meghaladja a GDP 5 százalékát.

Végül arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gazdaságban léteznek olyan ellenható tényezők, amelyek a nagyobb kilengéseket korrigálják. A magyar népi bölcsesség ezt azzal fejezi ki, hogy a jegenyefák nem nőnek az égig. Ami az árfolyamot illeti, előbb-utóbb nyilván lesznek olyan külföldi befektetők, akik realizálják eddig elért nyereségüket. Ennek következtében gyengülhet a forint. A dolog természetéből adódóan azt azonban nem lehet előre jelezni, így vállalati stratégiát sem lehet erre építeni, hogy ez mikor következik be, és milyen esemény váltja ki a fordulatot.

Az új kormány programja

Kétségtelen, hogy az erős forint hátrányosan érinti az exportőrök és azon hazai termelők versenyképességét, amelyek kínálata konkurál az importtal. Az MSZP-SZDSZ-kormány 2002 folyamán konkretizálódó gazdasági programja olyan növekedési pályára enged következtetni, amelyhez magasabb infláció, s ezáltal gyengébb forint tartozik.

A kérdés az, hogy mekkora a pénzügyi politika, azon belül a monetáris és a devizapolitika, illetve tágabb értelemben a gazdaságpolitika mozgástere az árfolyam befolyásolásában. Nagyon kicsi. Más országok tapasztalatai arra figyelmeztetnek, hogy jegybanki devizapiaci intervenciókkal nem lehet tartósan a piac ellenében alakítani az árfolyamot, nem is beszélve az intervenciók tetemes költségeiről. Szóba jöhet az irányadó jegybanki kamatláb mérséklése. Ez természetesen nem függetleníthető az infláció alakulásától és az Európai Központi Bank esetleges kamatláb-változtatásaitól. Az MNB éppen az inflációs nyomás erősödésére hivatkozva emelte meg 2002. június és július elején az irányadó kamatlábát. Egyébként az irányadó magyar jegybanki kamatláb mérséklésének is vannak korlátai, mivel a túlzott csökkentés valószínűleg hátrányosan érintené a belföldi megtakarításokat.

A fentiek alapján a gazdasági szereplők kénytelenek megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy középtávon nem indokolt a forint számottevő gyengülésével számolniuk. A forint/euró árfolyam tartós erősödésével kapcsolatos hátrányokat ellensúlyozhatja valamelyest a dollár gyengülése az euróval szemben, legalábbis a dollárelszámolású importőrök számára. A jelenlegi ismereteink birtokában nem zárható ki az, hogy az euró idén áprilistól kezdődő erősödése a dollárral szemben tartós marad, és 0,95-1 közötti értéken stabilizálódik az árfolyam. Az euró erősödése a dollárral szemben azt is jelenti, hogy a forint/dollár árfolyam is erősödik. Ez elsősorban azoknak a tőzsdei cikkeknek és energiahordozóknak az árát csökkentheti – változatlan forint/euró árfolyam esetén -, amelyeket dollárban denominálnak.

A vállalati stratégiákat a forint további reálfelértékelődésének a figyelembevételével célszerű alakítani. Ami a kormányzati ösztönzést illeti, legfeljebb arra lehet számítani, hogy az erős forint által leghátrányosabban érintett exportőröknek más, Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban lévő formákban, például a Széchenyi-terv keretében vagy az exportfinanszírozási, hitelezési, kockázatfedezési rendszerek fejlesztésével nyújt a kormány támogatást.