Külcsín: minőségi ugrás

A csomagolószakma körforgása

Az egy évtizede válságba jutott iparág fellendítése csak külső tőkéből volt lehetséges. Jöttek is a Lajtán túli cégek, aktív részesei voltak a privatizációnak: a vertikumhoz tartozó társaságok legtöbbje ma már külföldi cégek leányvállalataként termel. A legmarkánsabban a papíripari ágazat változott meg: a korábban egységes, állami holdingként működő Papíripari Vállalat 1996-ra teljesen szétesett, feladatait több különálló gyár, több száz feldolgozó és kereskedő vállalkozás vette át. Kiemelkedő a szerepe az osztrák Prinzhorn-csoporthoz tartozó Dunapack Rt.-nek, illetve a Hollandiában bejegyzett Cofinec N.V. magyarországi cégcsoportjának. Számottevő részesedéssel bír ebben a szegmensben a Duropack és a Rondo is.

A műanyagipari vertikumon belül az alapanyaggyártás két bástyája a BorsodChem Rt. és a TVK, a feldolgozóipar itt is erősen megosztott.

Az üvegipari csomagolóanyag-gyártás főszereplője az Orosházi Üveggyár volt, amelynek konzervüvegekre specializált vállalata az amerikai Qwens Illinois Inc. tulajdonába került, míg a palackgyártást a Tokodi Üveggyár Kft. vette át.

A fémcsomagolóeszköz-gyártás talán a leginkább széttagolt: számos kis- és középvállalkozás kínálja termékeit.

A gazdaság magára találása mellett a külföldi cégek vezérelte fejlődés igen hamar új lendületet adott az iparágnak, amit csak időlegesen tört meg az 1998-as oroszországi válság okozta visszaesés. A mai magyar csomagolóeszköz-piac kínálati, minden szakterületen éles a verseny – mondja Viszkei György, az Öko-Pannon Kht. ügyvezetője, a Csomagolóanyag-gyártók Országos Szövetségének (Csaosz) korábbi főtitkára.

Ennek ellenére az importnak is helye van: a szűk hazai piac nem teszi lehetővé, hogy bizonyos termékeket itthon gazdaságosan lehessen gyártani.

Jellemző még az ágazatra, hogy a magyar termékeket továbbra is nehéz külföldön eladni, hiába fejlődött sokat – a Lajtán túli cégek bekapcsolódásával – a hazai csomagolóanyag-gyártás színvonala. A szakértők szerint ennek oka az is, hogy ez egy bizalmi üzletág: amikor a termelővállalatok futószalagjairól egyenesen a kamionok, vonatok rakterébe kerül a késztermék, egyetlen gyártó sem engedheti meg magának, hogy a csomagolóanyag-szállító hibája miatt – tárolókapacitás híján – le kelljen állítani a gyártósorokat. A magyar cégek olcsóbb ajánlata általában nem elegendő ahhoz, hogy a gyártók megszakítsák a jól bevált csomagolóanyag-szállítóikkal nemegyszer több évtizedes kapcsolataikat.

Miután az itthoni értékesítési lehetőségek korlátozottak, a nyugati piacok pedig – a fenti okok miatt – a többség számára egyelőre szinte elérhetetlenek, terjeszkedni csak Kelet felé lehet. Ezen a területen a minőséggel és a gyártási technológia korszerűségével nincs is különösebb gond, sőt, a honi üzemek előnye jelentős a kinti versenytársakkal szemben. Ám mégsem hallani gyakran nagy kinti üzleti sikerekről. Ennek magyarázata a tulajdoni viszonyokban keresendő: a nálunk megtelepedett multinacionális társaságok többsége nem állt meg a keleti határaink előtt, az ottani privatizációkor is érdekeltségeket szerzett. És gyakran az anyacég fogja vissza a magyar leánya exportambícióit, mondván, ne rontsa a kinti cég értékesítési esélyeit.

Exportra kényszerítve

Előfordul ennek a fordítottja is. A 2001-ben 15 százalékos bővüléssel 31 milliárd forintos árbevételt elkönyvelő, 2002-re 33 milliárdos forgalmat tervező budaörsi Tetra Pak Hungária Rt.-nek súlyos gondot okozott a hazai tejfogyasztás évek óta tartó csökkenése. Új piacokat kellett szereznie a kitöréshez. Az elmúlt évben 1,4 milliárd liter folyadék tárolására alkalmas kartondobozt előállító társaságnak – mondjuk így – szerencséje volt: az anyavállalat szakosodást írt elő az öt földrészen 59 gyárból álló csoport tagjai számára, s a magyar részlegé lett a "dobozüzlet": így a korábban csak kelet-európai központként fejlesztett, s csupán erre a piacra termelő magyarországi társaság "papírüvegeibe" már a spanyol, a német, a finn, sőt mexikói gyárakban is töltenek tejet, illetve gyümölcslevet.

Az elmúlt években a magyar csomagolóipar termékeinek minősége érzékelhetően javult. Ma már természetes, ha a felvágottat a hentes fóliázott papírba csomagolja, holott öt évvel ezelőtt átkozódva kapargattuk a párizsiról a rátapadt papírt. Viszkei György szerint az érdemi minőségi ugrást nem elsősorban a magyar polgárok "követelték ki", a csomagolások iránti igényességünk csak lassan közelít az európai uniós átlaghoz. A minőségi változás valójában az ideköltözött multinacionális vállalatoknak köszönhető, hiszen magukkal hozták a csomagolás iránti igényességüket, ami nélkül aligha maradhatnának versenyben.

A 2000-ben 96 ezer tonna forgalmú csomagolópapír-ágazat évek óta egy helyben topog, a gyártóknak külföldön kell új piacot keresniük. További gond, hogy Európában az elmúlt években számos új gyár kezdett termelni, így a társaságoknak élesedő piaci versennyel és tetemes nyereségcsökkenéssel kell számolniuk. Miután az 1999-es papírár-robbanás már alaposan lefaragott a profitból, a piacvezető Dunapack is csak úgy tud "válaszolni" erre a kihívásra, ha bizonyos gyártósorokat időszakosan leállít. A kényszerszünetek alatt végzik el a gépek szokásos karbantartását.

Papíripari körök

A papíriparban az ezer kilométernél nagyobb távolságra történő szállítás már nem kifizetődő, s különösen igaz ez a legnagyobb mennyiségben gyártott hullámpapírokra. A Dunapacknak annak ellenére sikerült megőriznie hazai pozícióját – termékei fele itthon kel el -, hogy határaink mellett több konkurense épített gyárat. Szőke András, a cég értékesítési vezetője szerint sikerük annak köszönhető, hogy időben felismerték: csak akkor tarthatják meg vevőiket, ha integrált szolgáltatást nyújtanak.

A Kartonpack Rt.-nél az ágazat egy másik jellegzetességéről, a piaci "körforgás" káros hatásairól szólnak. Az alapanyagárak rendszeresen emelkednek. Erre reagálva a korábbi dráguláson már vesztő csomagolóanyag-gyártók kénytelenek év közben (is) árat emelni – mint tették ezt az idén júniusban -, és vevőik legtöbbje – mivel nemigen tehet mást – "lenyeli" ezt a többletet. Miután azonban ők jóval nehezebben tudják érvényesíteni a csomagolás drágulását, a szerződés lejárta után új, olcsóbb terméket kínáló partnert keresnek. A válás után a megrendelés nélkül maradó gyártók csökkentik kapacitásaikat. Amikor azután új megbízás érkezik, avagy a felvevőpiac – régi szokásához híven – túlteszi magát az áremelésen, a gyártósorokat újraindítják, aminek többletköltsége szinte azonnal beépül az árba. Aztán kezdődik minden elölről...

Új utak a hulladékhasznosításban

Az Európai Unió előírásai szerint 2005-re Magyarországon is el kell érni, hogy a csomagolóanyagok felét újrahasznosítsák úgy, hogy valamennyi részterületen (papír-, műanyag-, fém-, fa-, textilhulladék) a felhasználás aránya legalább 15 százalékos legyen. Az Unió az újrahasznosítás mértékét 2006-tól 55-70 százalékra szeretné növelni.

Bár a papír és fém csomagolóanyagok termelésében már most elérjük az uniós szintet, Magyarországon az újrahasznosítás aránya még mindig csak 35-38 százalék. Egy nyugati polgár évente átlagosan 150 kilogramm csomagolóanyagból származó hulladékot "termel", egy hazánkfia "mindössze" 90 kilogrammot. Egyes vélemények szerint éppen a szerényebb "termelés" miatt toporog évek óta egy helyben az újrahasznosítás ügye. Ilyen kis mennyiség mellett ugyanis nehéz a szelektív hulladékgyűjtést gazdaságosan végezni. A zöldszervezetek szerint persze nonszensz, hogy az újrahasznosítás mennyiségének növelése, vagyis a környezetvédelem érdekében kellene a hulladéktermelést fokozni; azt sem értik, hogy a hatóságok, illetve a törvénykezés miért nem szab felső határt a csomagolóanyag-kibocsátásnak.

A legtöbb cég képes volna jelentősen növelni az újrafeldolgozott termékekből gyártott csomagolóanyag mennyiségét, ám továbbra is megoldatlan a begyűjtés. A szabályozás – többek szerint – azért hibás, mert csak a termelőt tette felelőssé az újrahasznosításért. Az új hulladékkezelési törvény ugyanakkor kísérletet tesz arra, hogy az eddigieknél érdekeltebbé tegye a csomagolt árut kibocsátó cégeket is az újrahasznosításban. A tervek szerint a jövő év januárjától jelentősen megemelkedne a csomagolóanyag-töltő cégek által fizetendő, a környezetvédelmi alap egyik legnagyobb forrását – évi 14-18 milliárd forintot – adó termékdíj mértéke. Ebből olyan beruházásokat finanszíroznak majd, amelyek célja a kibocsátott csomagolóanyagok ártalmatlanítása. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a "töltőcégek" számára alternatíva volna az úgynevezett licencdíj: ezt az összeget nem a központi költségvetéshez, hanem egy, a piaci szereplők által létrehozott közhasznú szervezetnek utalnák át, amely ebből a forrásból térítené meg a szelektív hulladékgyűjtést megszervező és azt elvégző önkormányzatok többletköltségeit, valamint koordinálná és finanszírozná a hasznosítást. A licencdíj lényegesen alacsonyabb lenne a termékdíjnál – magyarázza Viszkei György, a koordináló feladatra pályázó Öko-Pannon Kht. ügyvezetője. A közhasznú társaságot megalapító, illetve csatlakozási szándékát eddig jelző csaknem 40 vállalat a magyarországi csomagolóanyag-termelés mintegy 25 százalékát adja. Viszkei szerint, ha újabb csatlakozókkal az utóbbi szám a kétszeresére nőne, a közhasznú társaság évi 2,5-3 milliárd forinttal támogathatná a szelektív hulladékgyűjtést.

Az önszerveződő társasággal szemben kifogást emelt a környezetvédelmi tárcánál a Hulladék Munkaszövetség (Humusz).

Újrapapírok piaca

Az elmúlt hónapokban a hulladék papírok jegyzésára drasztikusan megemelkedett. (Hasonló történt 1999-ben.) Szőke András, a Dunapack értékesítési igazgatója szerint a hirtelen drágulást a számottevően megnövekedett távol-keleti nyersanyagigény okozta.

Három év alatt 27 százalékkal nőtt az újrahasznosítható papír mennyisége (ami azért is biztató, mivel 1999-ben a hazai papírpiac összeomlásában a világpiaci drágulás mellett az is szerepet játszott, hogy a szakminisztérium mérsékelte a begyűjtéshez és az újrafeldolgozáshoz adott támogatást). Az itthon begyűjthető papírhulladékot a világpiaci árszinten vásároljuk meg, ugyanakkor jelentős hátrányt okozna, ha szükségleteink számottevő részét importból, jelentős fuvarköltséggel terhelten, az importengedély-köteles termékek köréből kellene beszerezni – állítja Szőke András. Hazánkban a papírgyártás alapanyagául már 70 százalékban hulladék papírt használnak, a csomagolóanyag-gyártás pedig szinte kizárólag erre alapozódik. A hazai gyártóknak sikerült elérniük, hogy jelenleg importból csak speciális papírt kell behozni. A Dunapack a magyarországi csomagolási papírhulladék teljes mennyiségét fel tudná dolgozni. A társaság saját begyűjtőhálózata, a Duparec az elmúlt négy év során megháromszorozta a felvásárolt papírmennyiséget.

Pet-háború

A Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari (FÁÜ) Rt. bejelentette: ezen a nyáron kivonja a forgalomból a visszaváltható üdítősüvegeket. Barta Zsolt PR-menedzser elmondta: évről évre csökkent az igény az ilyen palackok iránt. A Magyar Üdítőitalgyártók Szövetségének kimutatása szerint a visszaváltható palackok részaránya a teljes üdítőital-forgalmon belül 1997-ben 66,2, 2000-ben 36,8, tavaly viszont már csak 30,8 százalék volt. Barta Zsolt szerint a Pepsit aligha lehet a környezetvédelmi szempontok elhanyagolása miatt felelőssé tenni, hiszen éppen ez a cég volt az, amelyik hazánkban elsőként töltötte visszaváltható műanyag üvegekbe a szomjoltót.

A PR-vezető hangsúlyozta: döntésük csak az üdítőitalos üvegekre vonatkozik, a másfél literes visszaváltható ásványvizes palackok továbbra is forgalomban maradnak.

A Humusz szerint ugyanakkor a betétdíjas üvegek visszaszorítása érdekében a gyártó cég is mindent elkövetett. A Pepsi reklámkampánya például az eldobható palackokat szépnek, kis helyen elférőnek mutatta, miközben a visszaválthatóakat hátrányos módon ábrázolta. A környezetvédők szerint érthető, hogy a gyártó szabadulni akar a visszaváltás nyűgétől: a palackok öszszeszedése, szállítása, tisztítása tetemes többletköltségeket ró a cégre. Vélhetően számukra még akkor is megéri elbúcsúzni ettől a csomagolási eszköztől, ha az új pet-palackok sem túl olcsóak.

A környezetvédelmi tárca képviselői szerint a jövőre életbe lépő, a csomagolásra és a betétdíjra vonatkozó jogszabályban kell megteremteni a visszaváltható palackok további részaránycsökkentését megakadályozó szabályrendszert. A tárca a jelenlegi szint alá már semmiképp nem kívánja engedni a visszaváltható üvegek, palackok arányát. Az azonban még nem dőlt el, hogy ezt miképp fogják elérni: egyes nyugati államokhoz hasonlóan nálunk is előírhatják a visszaváltható palackok kötelező minimumarányát, de különféle kedvezményekkel a gyártókat is rá lehetne venni a betétdíjas üvegek fokozott használatára.

A szakemberek szerint azonban a – már-már politikai szintre emelkedő – vita végére a szelektív hulladékgyűjtés reformjának mielőbbi megvalósítása tehetne pontot.