Kisvállalkozások az EU kapujában

Meglepetések helyett – felkészülés

A kis- és középvállalkozások (a továbbiakban: kkv) helyzetének értékeléséhez mindenekelőtt a makrogazdasági környezetet szükséges néhány szóban jellemezni. Bár a legfrissebb, 2001. évi makrogazdasági és költségvetési adatok is rendelkezésre állnak, írásunkhoz az ezt megelőző évi mutatókat használjuk. Erre azért van szükség, mert a kisvállalkozásokról – többek között az adóbevallások alapján – készült elemzésekhez is a 2000. évből vannak meg a legfrissebb adatok. Csak így, ilyen összevetésben válnak értelmezhetővé a makrogazdasági környezet és a kisvállalkozások gazdasági teljesítményei közötti kölcsönhatások.

Gazdasági környezet

A magyar gazdaság növekedése, ha lassuló ütemben is, de folytatódott tavaly. A dinamizmus mértéke 2000-ben 5,5 százalék, 2001 első félévében 4,4 százalék volt. (Az Európai Unióban a GDP növekedésének átlaga tavalyelőtt a 3,3 százalékot sem érte el.) Nőtt a hazai ipari termelés, amelynek több mint fele került exportra. A kivitel egyébként 2000-ben is a gazdasági növekedés hajtóereje volt, amelynek fő szereplői továbbra is a hazánkban tevékenykedő multinacionális vállalatok. Ezek a cégek az öszszes export 82 százalékát termelték 2000-ben. A nagyvállalatok bevételeik harmadát a külső piacokon való értékesítésből szerezték. A középvállalatoknál ez az arány kisebb, mint 15 százalék, a kisvállalkozásoknál viszont a 10 százalékot sem éri el. A kivitel mellett élénkült a belföldi értékesítés is, és tovább gyorsult a beruházások növekedése. A működőtőke-beáramlás az elmúlt 5 évre visszatekintve 2000-ben volt a legmagasabb. Az államháztartás konszolidált hiánya a GDP 3,5 százaléka, az infláció 9,4 százalék volt.

A kis- és középvállalatok helyzetének elemzéséhez még egy kitérőt kell tennünk. Nevezetesen meg kell határoznunk, hogy a szakzsargonban gyakran összemosódó terminus technikusokat használva pontosan mire is gondolnak a kkv-k elemzői. Nem haszontalan feleleveníteni, hogy az e vállalati körről szóló törvény miként definiálja a kis- és középvállalkozásokat. E szerint: kisvállalkozásnak tekintjük azt a vállalkozást, amelyben az összes foglalkoztatott száma nem éri el az ötvenet, éves nettó árbevétele legfeljebb 700 millió forint, vagy mérlegfőösszege nem haladja meg az 500 millió forintot. Mikrovállalkozás az olyan kisvállalkozás, amelyben az összes foglalkoztatott nem több 10-nél. Középvállalkozásnak minősül az, amelyben a foglalkoztatottak létszáma 250 főnél kevesebb, és éves nettó árbevétele legfeljebb 4 milliárd forint, vagy mérlegfőösszege nem több 2,7 milliárd forintnál. A törvény tesz még egy kikötést, miszerint ezen vállalkozásokban az állam vagy az önkormányzat tulajdoni részesedése tőke vagy szavazati jog alapján külön-külön és együttesen sem haladja meg a 25 százalékot.

Sokan, mégis kevesen?

Magyarországon a regisztrált vállalkozások száma az elmúlt három esztendőben töretlenül nőtt. A Központi Statisztikai Hivatal 2000-ben 1,175 millió bejegyzett vállalkozást tartott nyilván. A vállalkozások 42 százaléka társas, 58 százaléka egyéni vállalkozás volt. Ez az adat azonban önmagában megtévesztő lehet. A regisztrált vállalkozások tekintélyes része ugyanis nem működik. A nyilvántartott egyéni vállalkozásoknak csupán 71,4, a betéti társaságoknak 89, a káeftéknek 86,6, a szövetkezeteknek mindössze 79 százaléka folytat tényleges tevékenységet. A vállalkozások területi megoszlása az elmúlt években nem változott jelentősen. Dacára a regionális vállalkozásösztönző támogatási formáknak, még mindig Budapesten és Pest megyében található a legtöbb működő gazdálkodóegység. Az átlagosnál több a vállalkozás Zala, Győr-Moson-Sopron és Csongrád megyében. Jóval kevesebb viszont Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Ágazati bontásban megfigyelhető, hogy az összes működő vállalkozás több mint háromnegyede a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás, az ingatlanforgalmazás, az ingatlan-bérbeadás, a számítástechnika, a kereskedelem, a feldolgozóipar és az építőipar területén működik. A vállalkozások tulajdonosi szerkezetét vizsgálva kitűnik, hogy az elmúlt három esztendőben nőtt a külföldi tulajdonú vállalkozások vállalkozói tőkéből való részesedése, az összes többi tulajdonosé viszont csökkent. A belföldi magántulajdon jellemzően a kisvállalatoknál figyelhető meg, a külföldi tulajdonú vállalkozások tőkéjét inkább a nagyvállalatoknál jegyzik.

Méret szerinti csoportosításban a vállalkozások túlnyomó többsége mikrovállalkozás. A kisvállalkozásokkal együtt arányuk leheletnyire megközelíti a 100 százalékot. Nem meglepő tehát az a megállapítás, hogy a kisvállalkozásoknak kiemelt szerepük van a hazai foglalkoztatottságban. A vizsgált esztendőben az összes foglalkoztatottnak csupán 32 százaléka dolgozott nagyvállalatnál. A mikrovállalkozások részesedése a foglalkoztatottságban 38, a kisvállalkozásoké 14 százalék volt. A mikro- és kisvállalkozásoknál a foglalkoztatás bővülése nem ellensúlyozta a közepes és nagyvállalatok munkaerő-elbocsátását. Ez utóbbi 22 ezer fővel több, mint amennyit a kisvállalkozói szféra képes volt felszívni. A meglévő és fellelhető források egy részét a kisvállalkozások inkább beruházásokra fordították. A kkv-k beruházási aktivitása erőteljesebb volt a nagyvállalatoknál. Ugyanakkor, ha a vállalatok tényleges beruházásait viszonyítjuk a beruházási célokra fordítható forrásaikhoz – a vállalatok nyereségének és amortizációjának összegéhez -, a kkv-k beruházásintenzitása 2000-ben csökkent 1999-hez képest. A beruházások ágazati megoszlása szerint a távközlés, a villamosenergia-termelés, a közútijárműmotor-gyártás, az élelmiszer- és a gépjármű-kereskedelem járt az élen.

Költségszerkezet és jövedelmezőség

A kisvállalkozások bruttó hozzáadott érték (bér + amortizáció + profit) termeléséből való részesedése is fontos mutató. Bár a kisvállalkozásokról szóló törvény szigorú definíciója miatt számos ilyesfajta vállalkozás egyszerűen kiesik a statisztikai számításokból, mégis állítható, hogy a bruttó hozzáadott érték negyedét ezek a cégek állították elő 2000-ben. Az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás területén a közszolgáltató vállalatokat főként a kisvállalkozások egészítik ki üzleti szolgáltatásaikkal, így részesedésük a bruttó hozzáadott értékből ezen ágazatokban még az átlagot is meghaladja. A halászat, a kereskedelem, az építőipar, az ingatlanügyek és a gazdasági szolgáltatások terén is 50 százalék körüli a részesedésük.

A vállalkozások költségszerkezetének tanulmányozása azért is fontos, mert alapja lehet a különféle vállalkozásösztönző és -fejlesztő programoknak, valamint az adószabályoknak. A támogatások és az elvonások egyenlegét vizsgálva ugyanis megfigyelhető, hogy az adókedvezmények jelentős részét – 2000-ben 96 százalékát – a nagyvállalatok élvezték. Igaz, hogy más és más adókedvezményeket vehetnek igénybe a különböző méretű vállalkozások, az arányok és a mértékek azonban még mindig egyenlőtlenek. A vállalkozások adóterhelése tehát fordítottan arányos a vállalkozások méretével. Az adójogszabályok felülvizsgálatára – ha tetszik: reformjára – nemcsak az egyenetlenségek megszüntetése miatt van szükség, hanem azért is, hogy a vállalkozások működésének, fejlesztésének az állam által támogatott formái egyértelműek legyenek, ezzel is csökkentve a protekcionizmust és növelve a vállalkozások szabadpiaci mozgásterét.

A táblázatból kiolvasható, hogy a vállalkozások költségszerkezetében a két legnagyobb tétel az eladott áruk beszerzési értéke és az anyagköltség. A bérköltség, a személyi jellegű kifizetések és a társadalombiztosításnak kifizetett járulékok együttesen az összköltség 10 százalékát teszik ki. De az is igaz, hogy ezen fizetési kötelezettségek részaránya a kisvállalkozások költségszerkezetében relatíve magasabb, mint a nagyobbakéban.

A veszteséges vállalkozások aránya az 1990-es évek közepétől folyamatosan csökkent. A tendencia 1998-ban megrekedt, s 2000-ben a kisvállalkozások kivételével minden méretkategóriában nőtt a ráfizetők száma. A jövedelmezőség területén azonban fordított a helyzet. A társas vállalkozások 2000-ben 1322 milliárd forint nyereséget értek el, ami 45 százalékkal magasabb, mint volt 1998-ban. Az egyéni vállalkozások eredményessége 1999-ben 22 milliárd forintról 7 milliárdra csökkent, 2000-ben pedig csupán 5,5 milliárd forint nyereséget könyvelhettek el. Bár az árbevétel-arányos nyereség az összes vállalkozásra vetítve javult, az elmúlt években a kisvállalkozásoknál ez a mutató is romlott.

Van hitelük

Magyarországon a vállalkozások összes saját tőkéje 16 354 milliárd forint. E summa jelentős hányada, 80 százaléka a nagyvállalatoknál koncentrálódik. A maradék 20 százalékon nagyjából egyenlően osztoznak a közepes és a kisvállalkozások. A cégek 25 százalékának 0 forint tőkéje van, a felének pedig másfél millió forintnál kevesebb. A mikrovállalkozások tőkéjének átlaga alig haladja meg a másfél millió forintot. A 10-49 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások átlagtőkéje 14 millió forint. Az adatok azért is érdekesek, mert a vállalkozások működésének finanszírozása alapvetően a vállalkozások tőkéjén nyugszik, hiszen a cégek 70 százaléka hitel nélkül tevékenykedett. Mivel a vállalkozások gazdasági helyzetének egyik fontos mutatója a hitelfelvételek alakulása, nem haszontalan megemlíteni, hogy a magyar kis- és középvállalati szektor hitelfelvételei 1999-ig folyamatosan csökkentek. A külsőforrás-bevonásban 2000-ben jelentős növekedést figyelhetünk meg. A kis- és középvállalkozások hitelállománya ebben az évben 461 milliárd forintról 904 milliárdra növekedett. Ezen belül a kisvállalkozásoké több mint kétszeresére. A Magyar Nemzeti Bank számításai szerint 2000 szeptemberében 3046 milliárd forint volt a vállalkozások hitelállománya. A Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet munkatársainak számításai szerint viszont 2000. december 31-én a vállalkozások kölcsön- és hitelállománya 5177 milliárd forintot tett ki. A különbség abból adódik, hogy az MNB nem számolt a cégek egymásnak nyújtott hiteleivel.

Csoportkép

A közgazdászokat alapvetően két csoportra lehet osztani. Nevezetesen azokra, akik csoportokra osztják a kisvállalkozásokat, s azokra, akik nem. A tréfát félretéve: a kisvállalkozások helyzetének rövid áttekintése után feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy a kép, amit rajzoltunk e gazdasági szféráról, túlontúl általános. Ezért a szakemberek is igyekeznek a vállalkozói kérdőívekre kapott válaszok és az adatok alapján megszorításokkal élni, vagyis csoportokra osztani a sokszínű vállalkozói kört. Az első csoportba azok tartoznak, akik úgy ítélték meg, hogy cégük eddig jól prosperált, s a jövőbe is bizakodóan tekintenek. Ezen vállalkozások bruttó hozzáadott értéke és saját tőkéje is növekedett a 90-es évek közepe óta. A működő vállalkozásoknak mintegy 10-15 százaléka tartozik ide, s ezek a cégek főként más vállalkozások számára értékesítik termékeiket, szolgáltatásaikat. A második csoportba sorolhatjuk a mértéktartókat, akik helyzetüket jónak minősítik ugyan, de javulásra nem számítanak. Igaz, arra sem, hogy a jövőben különösebb nehézségekkel kell szembesülniük. Vállalkozásuk létszámát igyekszenek bővíteni, beruházásokat terveznek, eredményességük kismértékben javul. Legvégül a pesszimisták "kullognak", az összes vállalkozás mintegy 15-20 százaléka tartozik közéjük. Képviselőik helyzetüket válságosnak tartják, jóllehet a vállalkozás megszüntetése közvetlenül még nem fenyegeti őket.

Talán ebből a differenciáltságot igénylő helyzetből is adódnak a különböző kutatócsoportok kisvállalkozásokat elemző eredményeinek eltérései. Nyers József, a KSH Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet kutatásvezetője szerint ma a kis- és középvállalkozások harmada rendelkezik csak "túlélőprojekttel" gazdasági recesszió idejére. Ezen vállalkozásoknak alacsony a növekedési rátájuk, kutatás-fejlesztéssel aligha foglalkoznak. Technológiafejlesztésre 40 százalékuk fordít pénzt, a termékek vagy szolgáltatások minőségének javítására viszont csupán 10-15 százalékuk áldoz a bevételekből. Papanek Gábor viszont a Gazdaságkutató Rt. által végzett reprezentatív felmérés eredményeinek elemzése során arra a következtetésre jutott, hogy a kkv-k között meglehetősen sok a versenyképes, innovatív, mi több, exportáló vállalkozás. De azt ő sem vitatta, hogy ezek a cégek még 12 évvel a piacgazdaság bevezetése után is kiszolgáltatott helyzetben vannak. A megkérdezettek fele ugyanis azt állította, hogy az állami intézkedések kiszámíthatatlansága, a korrupció és az üzleti morál hiánya nehezíti előrelépésüket.

A versenyképesség megőrzése

A Magyarországon bejegyzett több mint egymillió kisvállalkozás valójában nem is sok. Ez a szám egyáltalán nem haladja meg az Európai Unió-beli átlagot. A gond tehát nem a kkv-k számosságában keresendő. A Pécsi Tudományegyetem vállalat- és közgazdaságtan tanszékén folyó GEM (Global Entrepreneurship Monitor) kutatás vezetője, Szerb László például úgy látja, ideje elfelejteni a kényszervállalkozó fogalmát, mert az általuk vizsgált – egyébként e kategóriába sorolt – vállalkozók 70 százaléka egyáltalán nem tekinti magát "kényszeresnek". Ennek pedig az lehet az oka, hogy a hajdan esetleg valóban "muszájból" gründolt vállalkozásoknak sikerült beépülniük a lokális gazdaságba. Megtalálták a lét- és vállalkozás-fenntartáshoz szükséges és elégséges felvevőpiacot, fizetőképes keresletet. Növekedésre, különösebb fejlesztésre nem gondolnak. Beruházásaikat a gazdasági fellendülés és a recesszió folyamataihoz igazítják. Magyarán: ha jobban megy a szekér, nemcsak saját magukra, de a vállalkozásra is fordítanak a bevételekből. Ahhoz, hogy az EU-csatlakozás minimális veszteséggel járjon a kisvállalkozások számára – a jogharmonizáció mellett – nélkülözhetetlen e körnek a mai gyakorlatnál alaposabb statisztikai feltérképezése. Erre egyébként maga az Unió is kötelezi a felvételre váró országokat. Az elmúlt évtizedekben ugyanis nemcsak a közgazdászok, kutatók, de a gazdaságpolitikusok figyelme is a kisvállalkozások felé fordult.

Az OECD és az Európai Unió is kiemelten foglalkozik a kis- és középvállalatok helyzetével, szerepével. A kkv-k erősítésének lehetőségeit mindkét szervezet a gazdaságpolitika olyan központi témáihoz illesztve vizsgálja, mint a globalizáció, a tudásalapú gazdaság, az információs-kommunikációs társadalom. Különösen fontos vizsgálandó terület a kkv-k munkahelyteremtő és -megtartó szerepe. Statisztikai felméréseket és elemzéseket igényel az is, miként hatnak ezek a vállalkozások, pontosabban a vállalkozók az innovációra, a kutatásfejlesztésre, tágabban pedig a társadalmi és gazdasági környezetre. De azt is szükséges figyelemmel kísérni, hogy a makrogazdasági környezet miként hat vissza e vállalkozások kezdeményezéseire, hogyan tolerálják piaci jelenlétüket a nagyvállalatok.

Az Európai Unióban a különböző statisztikai adatok szerint kb. 20 millió kis- és középvállalkozás működik. Többnyire önállóak, s részben a kereskedelem, a vendéglátás, az idegenforgalom, speciálisan a falusi turizmus területén működnek. A csatlakozás után a hazai kisvállalkozásoknak is létfontosságú lesz versenyképességük megőrzése. A gazdaságpolitika ebben úgy tudja őket segíteni, ha a mai gyakorlatnál pontosabban dolgozza ki a támogatni kívánt feladatokat és vállalkozásokat. Az Unió 2000-ben zárta le a harmadik többéves, kis- és középvállalkozás-fejlesztő programját, s nyomban el is indította a negyediket. A projekt teljes költségvetése 450 millió euró. A 2001-től 2005-ig szóló program a vállalkozások versenyképességének és növekedésének fokozását, a vállalkozói szellem ösztönzését, az adminisztráció és a jogszabályok egyszerűsítését, a kis- és középvállalkozások pénzügyi helyzetének javítását, valamint a közösségi támogató szolgáltatások, programok igénybevételének megkönnyítését tűzte ki célul. Az Unió hasonló figyelemmel kíséri a csatlakozni kívánó országok, köztük Magyarország gazdaságpolitikáját, s azon belül is a kis- és középvállalkozásokra vonatkozó jogszabályokat és programokat. A legutóbbi Magyarországról készült EU-országjelentés kiemeli, hogy – többek között a Széchenyi-tervnek köszönhetően – sokat fejlődött hazánk kis- és középvállalkozás-erősítő politikája. A kkv-k integrációs felkészítésére az (akkor még) Gazdasági Minisztérium az Európai Integrációs Tanács felkérésére – munkacsoportot hozott létre. A társtárcákkal, a Miniszterelnöki Hivatallal, kamarákkal, érdek-képviseleti szervekkel, szakmai szövetségekkel együtt cselekvési programot készített a Vállalkozások EU Integrációs Felkészítését Koordináló Titkárság. Ha ez az intézmény hatékonyan működik a következő években, akkor valóban megkönnyítheti az érintett vállalkozások helyzetét a csatlakozás előtti és utáni időszakban, hiszen a megfelelő adminisztratív kapacitással nem rendelkező kisvállalkozások számára megoldhatatlannak tűnő gondot okoz a gazdasági szabályozók változásának követése. Márpedig az uniós csatlakozással a joganyag mennyisége csak növekedni fog. Így a jogalkotóknak nemcsak a deregulációkra kell összpontosítaniuk, hanem e munkával párhuzamosan a hazai jogszabályok csökkentésére is figyelniük kell.

Két fontos feladat

Nehéz volna rangsorolni az uniós csatlakozásig ránk, pontosabban a gazdaságpolitikusokra váró teendőket, erre ez az írás nem is vállalkozik. A helyzetelemzés végén azonban két, a közgazdászok szerint is nélkülözhetetlen változtatásra hívjuk fel az olvasó figyelmét. Az egyik a hazai hitelfelvételek és finanszírozásuk ügye, a másik a kisvállalkozók tájékoztatása. Szakemberek és érintettek is sokszor elmondták már, hogy Magyarországon drága a pénz. A kisvállalkozások nemcsak azért nem folyamodnak hitelhez, mert nehezen tudnak elfogadható fedezetet ajánlani a bankoknak, hanem azért sem, mert nem képesek kitermelni a törlesztést és a kamatokat. Egy évi tízmillió forint bevétellel működő cég átlagosnak tekinthető – mondjuk 50 millió forintos – beruházást sem tud betervezni, hiszen a vállalkozás likviditását veszélyeztetnék a kölcsön visszafizetésének feltételei és időhatárai.

Az Európai Unió, bár szigorú feltételek mellett, de szívesen támogat minden olyan kezdeményezést, amely a kisvállalkozások gazdasági információkkal való ellátását és szakmai továbbképzését szolgálja. Ma Magyarországon a kisvállalkozóknak csak kevés ismeretük van arról, hogy a helyi piacon kívül milyen lehetőségei vannak az értékesítésre. Meglehet, hogy exportképes termékeket gyártanak, ám információk híján nem jutnak el külföldi piacokra. S végül nem a divat, hanem a tapasztalat mondatja a szakemberekkel, hogy a nagy "vásárcsarnokban", az EU-piacon cégvezetési és marketingismeretek nélkül képtelenek lesznek érvényesülni a kisvállalkozások.