Információgyűjtés:CÉGVEZETÉS, Baksa Ágnes, 202-2199/181
Kiállítások, vásárok
5. JÁSZ EXPO
augusztus 1-4.
Nemzetközi kiállítás és vásár
Jászberény, Sportcsarnok
Jász-Nagykun-Szolnok megye legdinamikusabban fejlődő kistérségének, a Jászságnak vállalkozói invitálják a látogatókat Jászberénybe immár ötödik alkalommal. A kiállításon az itt tevékenykedő multinacionális vállalatok mellett minden jelentős cég képviselteti magát. Kiemelt témacsoportok: háztartásigép-gyártás, szórakoztatóelektronika, egészséges életmód, építőipar és lakáskultúra. A JÁSZ EXPO a Jászberényi Nyár – benne a Csángó Fesztivál – kéthetes programsorozat nyitórendezvénye. Az elmúlt évben 110 cég mutatta be kínálatát 8000 látogatónak. A kiállítás díjtalanul látogatható.
COMPEXPO Kft. szolnoki iroda 56/421-255
FARMER-EXPO – 2002
augusztus 19-22.
Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakkiállítás
Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum
1992-ben a térség meghatározó mezőgazdasági jellegéből kiindulva került megrendezésre a FARMER-EXPO. Mára a kiállítás Magyarország egyik meghatározó agrárfórumává nőtte ki magát, minden év augusztusában agrárszakemberek ezreit vonzza hazánkból és a környező országokból, elsősorban Romániából, Lengyelországból, Belorussziából és Ukrajnából. Az országos szakmai szövetségek támogatásával szervezett nívós konferenciák, tanácskozások kiváló szakmai hátteret biztosítanak a kiállításhoz. A kiállítás állattenyésztési része – bemutatókkal, árverésekkel fűszerezve – mindig emlékezetessé teszi a rendezvényt a kilátogató szakemberek és a nagyközönség számára. Az állattenyésztési kiállításon részt vevő állatfajok: szarvasmarha, sertés, ló, kecske, juh, baromfi, nyúl és hal. Bár a FARMER-EXPO elsősorban mezőgazdasági kiállítás, az utóbbi években fokozatosan megerősödött az élelmiszer-ipari kiállítók jelenléte is. Tematika: mezőgazdasági gépek, technológiák, alkatrészek, növénytermesztés, erdő- és vadgazdálkodás, biogazdálkodás, élelmiszer-ipari termékek, italáruk, élelmiszer-ipari gépek, technológiák, állattenyésztés eszközei, takarmányok, tenyészállatok, szolgáltatások.
V-Trade Kft., Vaszkóné Kerek Mária 52/436-011
Budapesti Divat Napok
augusztus 25-27.
Nemzetközi szakkiállítás
Budapesti Vásárközpont
A kiállítás árucsoportjai: A Budapesti Divat Napok tematikai összeállítása: 1. Női felsőruházat. 2. Férfi-felsőruházat. 3. Tervezői kollekciók. 4. Gyermek- és ifjúsági felsőruházat. 5. Farmer- és sportruházat. 6. Fehérnemű és fürdőruha. 7. Kiegészítők. 8. Cipő. 9. Ruházati alapanyag. 10. Kellékek. 11. Ruhaipari gépek. 12. Üzlet- és kirakatberendezések. 13. Szaksajtó, szakmai szövetségek. A Budapesti Lakástextil Napok tematikai összeállítása: 1. Tapéták. 2. Dekorációs anyagok. 3. Függönyök. 4. Függönykellékek. 5. Bútorszövetek. 6. Szőnyegek, szőnyegpadlók. 7. Ágyneműk. 8. Takarók. 9. Asztalneműk. 10. Konyhai textíliák. 11. Fürdőszoba-textíliák. 12. Nem szőtt anyagok. 13. Kellékek, kiegészítők. 2002. évi tervezett adatok: Kiállítók száma: 170. Ebből külföldi kiállítók: 15. Kiállító országok: 10. Látogatók száma: 10 000. Helydíjak: 15 000 Ft/m2 + 25% áfától
Hungexpo Rt., Davidovics Iván 263-6082
10. Vásár Agriában
szeptember 5-8.
X. Egri Nemzetközi Vásár
Eger, Érsekkerti Sportcsarnok
A Vásár Agriában kiállítás és vásár Heves megye és az észak-magyarországi régió egyik legjelentősebb gazdasági rendezvénye. Az ötnapos rendezvény idén új helyszínen fogadja résztvevőit Egerben. A kiállítás a helyi cégeknek ad teret, mellettük megjelennek a város, a megye külföldi gazdasági kapcsolatainak képviselői is. A kiállítás mellett több konferencia és üzleti rendezvény kerül lebonyolításra. A vásár tematikája: élelmiszeripar, borgazdálkodás, idegenforgalom, építőipari és lakáskultúra, nemzetközi kapcsolatok.
COMPEXPO Kft. szolnoki iroda 56/421-255
Nemzetközi Bőr- és Cipőhét Szakkiállítás
szeptember 7-9.
Körcsarnok, SAP Kiállítási Csarnok, Olimpiai Csarnok, Budapest
A bőr- és cipőszakma legnagyobb magyarországi rendezvénye, nemzetközi viszonylatban Európa 5. legnagyobb szakkiállítása. Az előző kiállításon 11 ország 260 kiállítója vett részt. A kiállítás bruttó alapterülete 8500 m2. A kiállítás szakemberek részére szól, ahol a cipőtermelők, -importőrök, -kereskedők, bőrdíszmű- és konfekciógyártók, bőr, műbőr, textil, kellék, vegyi anyag, alkatrész, szerszám, gép stb.-vel kapcsolatos következő fél év nagybani üzleteit kötik meg. Az előző kiállítást 8000 szakmai látogató tekintette meg. A belépés a szakmai látogatók részére ingyenes. A lakosság 500 Ft/fő áron tekintheti meg a kiállítást.
Bőr- és Cipőipari Egyesülés, Till István 252-9556
LIGNO-NOVUM
szeptember 11-14.
Soproni Sport- és Szabadidőcentrum
Faipari és Asztalosipari Szakkiállítás
Az elmúlt évek rendezvényei bebizonyították, hogy az erdészeti-faipari szakemberek (gyártók, kereskedők, felhasználók, oktatás-kutatás területén dolgozók) évenkénti összejövetelére szükség van és lesz az elkövetkezendő években is. Hasznos időtöltés mindenki számára, akár kiállítóként, látogatóként, vagy a szakmai programok résztvevőjeként érkezik Sopronba. A 2001. évi erdészeti és faipari kiállítás témája a korábbiakhoz képest nem változott. A szervezők szeretnék azonban a fő témakörökön belül a kínálat még szélesebb skáláját bemutatni. Témakörök: a faipari alapanyag-gyártás, faipari szárítók, faipari gépek, szerszámok, élezőgépek, asztalos-, ács- és kárpitosmunkák kisgépei, szerszámai és egyéb eszközei, bútor-, épületasztalos-, kárpitos-, alap- és segédanyagok, szerelvények, kötőelemek, faipari ragasztó- és felületkezelő anyagok, favédő szerek, faipari termékek, félkész és késztermékek, a faipar szellemi háttere (kutatás-fejlesztés, minősítés, oktatás, számítástechnika), munkavédelmi ruházat, eszközök és gépek, papíripar, csomagolóipar, művészet. A rendezvény idejére tervezett programok között a szakmai előadásokon kívül üzletember-találkozó, szakmai bemutató is szerepel. A kiállítással egy időben és azonos helyszínen rendezik meg a WOOD-TECH Erdészeti Szakvásárt.
PROGRAM Kft., Czibula Miklós 99/338-538
WOOD-TECH
szeptember 11-14.
Soproni Sport- és Szabadidőcentrum
Erdészeti Szakvásár
Témakörök: csemetekerti gépek és növényvédelem, tápanyagpótlás-technológia és eszközei, erdővédelem, erdőművelési gépek, fahasználati gépek, erdészeti útépítés és -fenntartás gépei, erdészeti kisgépek, segédeszközök, elsődleges faipari fafeldolgozó gépek, szerszámok és élezőgépeik, erdőgazdálkodási és fafeldolgozási gépek karbantartásának anyagai, eszközei, faanyagvédő szerek, üzemi rádiók, rádióvezérlés, számítástechnika az erdőgazdálkodásban, erdészeti oktatás, továbbképzés, munkavédelmi ruházat, eszközök és gépek. Újdonság az előző évekhez képest a vásárdíjra való pályázati lehetőség. A rendezvény idejére tervezett programok között a szakmai előadásokon kívül üzletember-találkozó, szakmai bemutató is szerepel. A kiállítással egy időben és azonos helyszínen rendezik meg a LIGNO-NOVUM Faipari és Asztalosipari Szakvásárt.
PROGRAM Kft., Czibula Miklós 99/338-538
ABAÚJ VÁSÁRNAPOK
szeptember 13-15.
Encs
Az elmúlt néhány évben elkezdődött kistérségi fejlesztések eredményeként a cégek és vállalkozások mezőgazdasági termékeinek és szolgáltatásainak bemutatása BAZ megyében napról napra aktuálisabb. A Miskolc-Kassa tengely adottságait kihasználva, a területfejlesztési célok érdekében hagyományteremtő mezőgazdasági vásár kerül megrendezésre, mely kitűnő lehetőséget nyújt termékbemutatásra, piaci kapcsolatok kialakítására és üzleti tárgyalások lebonyolítására. Kiemelt témacsoportok: gyümölcstermesztés, szolgáltatóipar és idegenforgalom, ezen belül a falusi turizmus. A vásár idején szakmai programok, szaktanácsadás és közönségprogramok várják a látogatókat. Az elmúlt évben 70 cég mutatta be kínálatát 3000 látogatónak.
Díjtalanul látogatható.
COMPEXPO Kft. szolnoki iroda 56/421-255
Budapesti Nemzetközi Vásár
szeptember 13-19.
Budapesti Vásárközpont
"7 nap az Otthon birodalmában"
A 105. Budapesti Nemzetközi Vásár megújult formában lépett a nagyközönség elé, vagyis témakörei ezúttal az otthon kialakításával összefüggő termékek és szolgáltatások köré csoportosultak. Az építéshez, lakberendezéshez és otthonteremtéshez kapcsolódó témák koncentráltabb megjelenését a napjainkban érvényesülő gazdasági folyamatok, illetve kiállítói és látogatói igények indokolták. A megújulás sikerét jelzi, hogy az ország legnagyobb fogyasztói vására, kísérőeseményével a "Magyar Világ"-gal együttesen egy hét alatt közel 140 000 látogatót vonzott a Budapesti Vásárközpontba, akik 24 700 m2 területen 18 ország 720 kiállítójának termékeivel és szolgáltatásaival ismerkedhettek meg. A Budapesti Nemzetközi Vásár kínálata: HÁZÉPÍTÉS: építőipari termékek, szerkezetek, szerszámok. Szaniter- és uszodatechnika. Fűtés-, lég- és klímatechnika. KERTÉPÍTÉS. LAKBERENDEZÉS: bútor, lakástextília, lakásvilágítás, képző- és iparművészeti termékek, belsőépítészet, háztartási gép, edény és asztali teríték. SZÓRAKOZÁS: szórakoztatóelektronika, hangszer és házi stúdió, fotótechnika. SZABADIDŐ: játék, hobbi, testkultúra, fitnesz, szolárium. LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁS: víz- és energiaszolgáltatás, banki tevékenység, biztosítási szolgáltatás, érdek-képviseleti szervezetek.
Fedett terület: 16 500 Ft/m2 + áfától
HUNGEXPO Rt., Davidovics Iván 263-6067
Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok
szeptember 11-14.
Bábolna
A Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok 25 évvel ezelőtt indult útjára. Az eltelt negyed század alatt többször átalakult, míg elnyerte mai arculatát. A kor követelményeinek megfelelően egyre nyitottabbá vált, s a XXI. századra belépett a hazai és nemzetközi kiállítások vérkeringésébe. A tavaly kiállító 253 cég kínálatát mintegy 150 ezren tekintették meg. A kísérőesemények közül kiemelkedtek a vállalkozási fórumok és partnertalálkozók, a tematikus napok, amelyeken többek között a növényvédelem, a biotermelés, az EU-csatlakozás került a középpontba. Nagy tömegeket vonzottak a szántóföldi és akrobatikus gépbemutatók, a traktorhúzó verseny és a lovasprogramok. A tematika csaknem húsz témaköre a mezőgazdaság teljes vertikumát átfogja. Köztük legnagyobb súllyal a növénytermesztés szerepel, ezen belül az erőgépek és a különféle mezőgépek aránya a legnagyobb. Bábolnáról lévén szó, az állattenyésztés, állattartás, tartástechnológia, állategészségügy és a takarmányozás jelenti a másik súlypontot. Jelentős lesz a különféle rakodó- és egyéb munkagépek, a gépjárművek jelenléte is. A kiállítás teljes kínálatában a mezőgazdasági építészettől a szállítmányozáson át, a sajtó és könyvkiadásig, a mezőgazdaság technikai hátterének minden fontos területét képviselik a kiállítók. A tervezett szakmai kísérőesemények az ágazat időszerű kérdéseihez igazodnak. A tanácskozások, workshopok lebonyolításában az agrárszakmai szervezetek is részt vállalnak. Sarkalatos pontjai a mezőgazdaság fejlesztésének az EU bővítésével kapcsolatos témakörök, a gazdanapok keretében ezek megvitatására is sor kerül. Folyamatosan zajlanak a szakmai események, s ezekkel párhuzamosan a nagyközönség számára is vonzó programok. A már korábban is nagy érdeklődéssel kísért látványos gépbemutatók – a nagyközönségnek is kedvezőbb helyen – a központi kiállítótér tőszomszédságában kapnak helyet. A színvonalas lovasprogramok a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok Kft. szervezésében valósulnak meg.
HUNGEXPO Rt., Szebeni Márton kiállítási igazgató 263-6074
Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok Kft., Szots István PR-igazgató 34-569-204
Dédestapolcsányi Regionális Kiállítás és Vásár
szeptember 14-16.
Dédestapolcsány, vásártér és iskola
A Borsod megyei kistelepülés nagy vásározóközségi hagyományokkal rendelkezik, ahová évente két alkalommal összegyűlik a település és 60-80 km-es körzetének apraja-nagyja. A szomszédos Szlovákiából is sokan átlátogatnak az eseményre, amelyre országosan jönnek a kereskedők. A kistérség kihasználatlan lehetőségeinek bemutatását célozza meg a kiállítás: nagy lehetőség mutatkozik az erdő- és fafeldolgozásban, a vadgazdálkodásban és a falusi turizmus fejlesztésében. Az elmúlt évben 15 cég, 300 kereskedő mutatta be kínálatát 5000 látogatónak.
COMPEXPO Kft. szolnoki iroda 56/421-255
MISKOLCI VÁSÁR
szeptember 26-29.
Nemzetközi kiállítás és vásár
Miskolc, Városi Sportközpont
Miskolc térségének hagyományos fogyasztói vásárára a lakosság érdeklődésének megfelelően minden területről érkeznek résztvevők. Bemutatkoznak a szomszédos országok termelői, kereskedői, szolgáltatói is: szlovák, ukrán kiállítók részvétele várható. A kiállítás és vásár idejére számos kísérőprogram szerveződik. Az elmúlt évben 90 cég mutatta be kínálatát 12 000 látogatónak.
COMPEXPO-Vásáriroda, Miskolc 46/412-003
Automobil 2002 – Autótechnika
október 2-6.
Nemzetközi járműipari szakkiállítás
Budapesti Vásárközpont
A személygépkocsi-gyártás és a hozzá szorosan kapcsolódó alkatrész-előállítás a külföldi működő tőke betelepülésének köszönhetően 1990-től gyors fejlődésnek indult. A multinacionális cégek hosszú távú befektetései jótékonyan hatottak a hazai beszállítói háttéripar fejlődésére. Az új vállalkozások megerősödése a szakágazat importigényét fokozatosan mérsékelheti. A páros és páratlan évek tematikai szétválása óta, a háttéripari kiállítások sorában a 2002-es Autótechnika a jubileumi ötödik! Kitűnő alkalom a szakma jeles képviselői számára, hogy megismertessék szolgáltatásaikat, termékeiket a vásárlói bázist jelentő szakemberekkel. A háttéripar legrangosabb hazai fórumán a legjelentősebb alkatrészimportőrök, alkatrészgyártók és beszállítók, az autós háttériparhoz kapcsolódó világcégek külföldi és hazai képviseletei mutatják be kínálatukat. A szakmai találkozókkal, programokkal kísért rendezvény minden bizonnyal jelentősen hozzájárul a hazai beszállítóipar kiszélesítéséhez. Tematika: Használt személygépkocsik. Haszongépjárművek. Különleges járművek. Utánfutók. Kétkerekűek. Alkatrészek (belső motoralkatrészek, futóművek és részei, fékberendezések és részei, gyújtásalkatrészek, keréktárcsák, kipufogók, tengelykapcsolók és részei). Gumiabroncsok. Egyéb gumiipari termékek. Olajipari termékek. Gépjárműjavítás, szerviztechnika. Szerszámok. Felszerelések. Gépjármű-elektronika. Garázsipar. Raktározás. Autóápolás. Fényezés. Munka- és autósruházat. Klímaberendezések. Tuning/design. Autóhifi. Autóriasztók. Biztosítás, lízing. Mobiltelefonok. Szakkiadványok. Üzemanyagtöltő állomás. Szakmai szervezetek. Szolgáltatások. Egyéb. 2000-ben 318 kiállító 21 602 m2-en mutatta be kínálatát 87 500 látogatónak.
Helydíjak: fedett terület: 15 200 Ft/m2 + áfától, szabadterület: 9000 Ft/m2 + áfától
HUNGEXPO Rt., Kele András 263-6884
GLOBAL
október 10-13.
Szombathelyi Őszi Vásár
Szombathely, Oladi Művelődési Központ
A hagyományos nagy látogatottságú őszi vásár megújult formában. Kiemelt témakörök: irodabútor, irodatechnika, számítógépek, szórakoztatóelektronika, távközlés, vendéglátóipari gépek, berendezések, személygépkocsik, élelmiszeripar, textil és ruházat, sport, hobbi, szabadidő, idegenforgalom. Előző évi kiállítók száma: 167. Előző évi látogatói létszám: 36 000. A rendezvényt szórakoztató műsorok és neves sztárvendégek kísérik.
Syma-elemekkel felépített sorstand: 10 100 Ft/m2 + 25% áfa, sarokstand: 10 900 Ft/m2 + 25% áfa, szabadtér: 3500 Ft/m2 + 25% áfa
Szombathelyi Vásárcentrum Kft., Pinkóczy Melinda 94/522-631
AUTÓMÁNIA 2002
október 10-13.
Kiállítás az autó szerelmeseinek
Szombathely, Oladi Művelődési Központ
Ősszel már harmadszor kerül megrendezésre a kiállítás ebben a szeparált formában. Külön könnyűszerkezetes sátorban helyezkednek el a kiállítók az alábbi szakterületekről: személygépkocsik és haszongépjárművek, berendezések, alkatrészek, szolgáltatások, garázsipari berendezések.
Szombathelyi Vásárcentrum Kft., Rozmán József 94/522-632
Ökotech
október 15-18.
Nemzetközi környezetvédelmi és kommunális szakkiállítás
Budapesti Vásárközpont
A dinamikus növekedést felmutató környezetvédelmi ipar és a közeli EU-csatlakozás megteremtette egy olyan szakmai fórum igényét, amely hozzájárul a környezetvédelem és a kommunális szolgáltatások területének fejlődéséhez, és lehetőséget biztosít a szakmai vitákra, a kereslet és a kínálat koncentrált találkozására. 2001-ben első alkalommal megrendezett ÖKOTECH nemzetközi környezetvédelmi és kommunális szakkiállítást a szakma várakozást felülmúló érdeklődéssel fogadta. A rendezvény a közép-kelet-európai térség legnagyobb és legátfogóbb kiállításává vált, médiumot kínálva az ágazatban tevékenykedő cégek megjelenéséhez, a környezetvédelmi és kommunális felszerelések, technológiák és szolgáltatások bemutatásához, valamint a kormányzati szervek tevékenységének megismertetéséhez. A kiállítás sikeres indulását rangos hazai és külföldi szakmai partnerkör segítette. A szakbizottság irányításával színvonalas és rangos konferenciaprogram zajlott. Tematika: 1. Hulladékgazdálkodás. 2. Vízgazdálkodás. 3. Levegőtisztaság-védelem. 4. Talajvédelem. 5. Zaj- és rezgésvédelem. 6. Megújuló energiák. 7. Települések tisztán tartása. 8. Települések zöldterületi rendszereinek kialakítása és védelme. 9. Településfejlesztés, településüzemeltetés. 10. Kegyeleti szolgáltatások. 11. Közlekedés. 12. Táj- és természetvédelem. 13. Környezetvédelmi vizsgálat, tervezés, minősítés. 14. Környezetikár-elhárítás. 15. Környezetirányítási rendszerek. 16. Környezetvédelmi szakértők és tanácsadók. 17. Környezetvédelmi gazdasági és jogi szabályozók, jogharmonizáció. 18. A környezetvédelem és az európai uniós csatlakozás. 19. Társadalom és környezettudatosság. 20. Szövetségek, szervezetek, információszolgáltatók. 21. ...és minden egyéb, ami a környezetvédelemmel kapcsolatos. Az elmúlt évben 202 kiállító 3512 m2-en mutatta be kínálatát 31 718 látogatónak.
Helydíjak: Fedett terület: 15 300 Ft/m2 + 25% áfától, szabadterület: 10 200 Ft/m2 + 25% áfa.
Hungexpo Rt. 263-6093
Hungaromed
október 15-18.
Nemzetközi orvostechnikai, egészségügyi szakkiállítás és konferencia
Budapesti Vásárközpont
Ebben az évben ismét októberben rendezik Magyarország egyik legnagyobb orvostechnikai és egészségügyi szakkiállítását a hozzá kapcsolódó konferenciákkal együtt. A kiállítás teljes időtartama alatt aktuális témakörökben szakmai konferenciákat szerveznek. A Hungaromeddel egy időben másik két kiállítás is üzemel. Az egyik az Ökotech nemzetközi környezetvédelmi és kommunális szakkiállítás, amelynek látogatói célcsoportjába az önkormányzatok szintén beletartoznak, így a két kiállítás kölcsönösen erősíti egymást. A másik rendezvény a HOVENTA nemzetközi kereskedelmi és vendéglátó-technikai szakkiállítás, aminek szintén vannak kötődési pontjai a Hungaromedhez (pl. nagykonyhák, tisztítás, karbantartás stb.). A három kiállítás együtt – tavalyi tényadatok alapján – 19 000 látogatót vonz. A kiállítások átjárhatók, egy belépővel valamennyi kiállítás megtekinthető. A kiállítás fő tematikai csoportjai: ORVOSTECHNIKA ÉS EGÉSZSÉGÜGY: orvosi kézieszközök, diagnosztikai eszközök, készülékek, terápiás eszközök, készülékek egyéb orvostechnikai eszközök, kórháztechnika, labortechnika, egyszer használatos termékek és gyógyászati segédeszközök, implantátumok, egészségügyi textiliák, egészségügyi bútorok, berendezések, rehabilitáció, informatika, szolgáltatások, egyéb. FOGÁSZAT-FOGTECHNIKA, SZÁJSEBÉSZET: fogászati berendezések, egységkészülékek, fogászati kéziműszerek, eszközök, fogászati anyagok, fogászati röntgen, fogtechnikai eszközök, berendezések, fogtechnikai anyagok, fogászati, fogtechnikai laboratórium. GYÓGYSZERIPAR, -KERESKEDELEM, GYÓGYSZERÉSZET: gyógyszerek, gyógyhatású készítmények, gyógyszertári berendezések, eszközök, gyógyszertári információs rendszerek, gyógyszerészi szakirodalom, egyéb. KONFERENCIAPROGRAM: Orvostechnika és egészségügy témában: III. Egészségügyi és Tudományos Konferencia (október 15-17.). Meding Országos Orvostechnikai Egyesület kongresszusa (október 17.). Gyógyszeripari témában: Gyógyszerészeti Tudományos Konferencia (október 15.). Kihelyezett tiszti főgyógyszerészi értekezlet (október 16.). Diabetes II. továbbképzés (október 17-18.). Az elmúlt évben 86 kiállító 1089 m2-en mutatta be kínálatát 2620 látogatónak.
Helydíjak: 13 900 Ft/m2 + áfától
Hungexpo Rt., Tóth Judit 263-6494
HOVENTA 2002
október 15-19.
20. Nemzetközi Kereskedelmi és Vendéglátó-technikai Szakkiállítás
Budapesti Vásárközpont
A kereskedelem, a vendéglátás és szállodaipar technikai hátterének legátfogóbb kínálatát közel 30 éve a HOVENTA kiállításon tekinthetik meg a szakemberek. Témacsoportok: szállodák és vendéglátóhelyek bútorai, berendezései, konyhatechnika, étel-melegentartás, -elosztás-, -kiszállítás eszközei, cukrászati termelés anyagai, eszközei, pékségek gépei, fagylaltkészítés technikája, anyagai, kávé, kávéfőző gépek, italkészítés és értékesítés gépei, anyagai, mosogatógépek, tálalóeszközök, konyhai edények, vendéglátó-ipari textíliák, munkaruhák, formaruhák, hűtéstechnika, mérés, szeletelés, csomagolás, pénztári elszámolás, üzletberendezések, étel- és italárusító automaták, takarítógépek és higiéniai eszközök. A kiállítást idén is színes szakmai programok kísérik: a kereskedelmi és vendéglátó-ipari tanulók szakmai versenyei, konferenciák, mixer- és sommelier-bemutató, tányérfestési és szalvétahajtogatási bemutató stb. Az évek óta nagy sikerrel működő Hoventa Látványkonyhában idén a sváb, drávaközi, erdélyi és palóc konyhák jellegzetes ételeit ismerhetik meg az érdeklődők.
HOVENTA Kft., Etele Csabáné 351-1310
KÁRPÁT INDUSTRIAL MISKOLC
október 16-18.
Ipari Szakkiállítás és "Innovatív termék és technológia" konferencia
Miskolci Egyetem
A szakkiállításon bemutatkoznak a Kárpát régió ipari, termelő, fejlesztő vállalkozásai, ipari parkjai, befektetési projektjei. A kiállítás mellett tudományos konferenciára kerül sor. Az új rendezvény az előző években hétszer megrendezett Borsod Industrial kiállítás és vásár megújulása. Az elmúlt évben 30 cég mutatta be kínálatát 2000 látogatónak. Díjtalanul látogatható.
COMPEXPO miskolci iroda 46/412-003
Zalaegerszegi Őszi Vásár és AGRO-MIX Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakkiállítás
október 23-27.
Városi Sportcsarnok és környéke, Zalaegerszeg
A Zalaegerszegi Őszi Vásár általános jellegű vásár. A kiállítás keretein belül sor kerül az AGRO-MIX Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakkiállításra. E rendezvény jelentős eseménye a régiónak. A szakkiállításon nagy figyelmet fordítanak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar bemutatására. A régió szakembereinek közreműködésével fórumokra, szimpóziumokra, szakmai előadásokra kerül sor. A sokszínű szórakoztató program mellett a közönség szórakozását szolgálja pl. a borkóstoltatás és -vásárlás, borminősítés hobbitermelők részére, valamint alma-show.
Zalaegerszegi Vásár Kft., Hajdú Andrea 92/510-205
Konferenciák
"Informatika a felsőoktatásban 2002" konferencia
augusztus 28-30.
Debrecen
A korábbi három konferencia tapasztalata alapján, immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre az "Informatika a felsőoktatásban" konferencia, melynek ez alkalommal már az integrált Debreceni Egyetem ad otthont. A negyedik konferencia célja, hogy részben áttekintést adjon a jelenlegi helyzetről, és megvitassa azokat a kihívásokat, amelyekkel az oktatók, kutatók és az intézmények szükségszerűen találkoznak. A rendezvény célja továbbá hogy valamiféle iránytű szerepet betöltve próbálja segíteni a felsőoktatási intézmények, oktatók, kutatók és munkatársak munkáját, a különböző egyetemi és intézményi stratégiák megfogalmazását, valamint megvalósítását. A Debreceni Egyetem, a rendezvény társrendező szervezeteivel együtt bízik abban, hogy ez alkalommal is hasznos konferenciát sikerül lebonyolítania. Tervezett témakörök: 1. Oktatás: Szakok, tantervek, képzési programok; PhD képzés; Szakképzés, továbbképzés; Az oktatás és a gyakorlat kapcsolata; Oktatásmódszertan. 2. Kutatás: Alapkutatások; Alkalmazott kutatások; Az informatika alkalmazása a különböző tudományterületeken; Kapcsolódások az EU kutatási, fejlesztési programjához; Kutatások – gyakorlati alkalmazások, vállalati kapcsolatok. 3. Intézményi fejlesztések: Informatikai stratégiai tervek; A humán tényező szerepe és helyzete; Integráció és az informatika; Akkreditáció. 4. Infrastruktúra, információs rendszerek: Könyvtári rendszerek; Hálózati infrastruktúra, hálózati szolgáltatások; Intézményi menedzsmenttámogató információs rendszerek: gazdasági, hallgatói, kutatási; Üzemeltetési kérdések.
Debreceni Egyetem 52/508-439
Agrárinformatika 2002 Konferencia
augusztus 27-28.
Informatikai kutatások, fejlesztések és alkalmazások az agrárgazdaságban és vidékfejlesztésben
Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Táj- és Vidékfejlesztési Központ
A rendezvény témakörei: Internet az agrárgazdaságban, e-agrárgazdaság. Informatikai oktatás-képzés az agrár-felsőoktatásban. Informatika a vidékfejlesztésben, területfejlesztésben. A szaktanácsadás informatikai támogatása. Precíziós mezőgazdaság. Ágazati és statisztikai információs rendszerek. Közhasznú információszolgáltatások. Vállalkozásokat támogató informatikai rendszerek. Térinformatika, távérzékelés, környezetinformatika.
Debreceni Egyetem ATC, Agrárinformatikai és Alkalmazott
Matematikai Tanszék 52/508-439