Devizapiaci ármozgások

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. augusztus 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 52. számában (2002. augusztus 1.)
A következő táblázatokkal, illetve grafikonokkal a Cégvezetés lapzártáját megelőző hónapot jellemző devizapiaci ármozgásokat mutatjuk be. Az irányadó árfolyamokat, a tőzsdeindexeket és a kamatokat tájékoztató jelleggel közöljük.

Az exportőrök "kívánságára" július elején végre kitört a forint az év eleje óta fennálló szűk EUR/HUF sávból (240/245). Az emelkedés július elején kezdődött, és egészen 253-ig tartott, majd július közepére lecsillapodtak a kedélyek, és 246/247 EUR/HUF szinten konszolidálódott az árfolyam.

A forint gyengülésének jórészt gazdasági okai vannak. A folyó fizetési mérleg, a költségvetés és az infláció mutatói nem a legkedvezőbbek. Érezhető az országban bizonyos politikai instabilitás, de ennek a forintra kivetített hatásai egyelőre elenyészőek. A forint újbóli megerősödése (253-ról 246-ig) az időközben nyilvánosságra került tetszetős inflációs adatnak volt köszönhető.

A forint árfolyamának gyengülésekor a magyar vállalatok számára a devizahitel felvétele mindig megfontolandó. Először is a kamatok kedvezőbbek. Másodszor a felvett devizahitel magas EUR/HUF árfolyamon forintosítható, és várható, hogy a közeli jövőben a forint erősödése következtében árfolyamnyereség érhető el, amit idő előtti törlesztéssel lehet realizálni.

A forint még gyengülhet a közeli jövőben, de ahogy a gazdaság stabilizálódik, és ezzel párhuzamosan a forintkamatok emelkedése megáll, nagy valószínűséggel a forint "visszagyengül" a 240/245-ös szintekre.

A nemzetközi tőzsdék vezető részvényei ismét 8-10 százalékot vesztettek értékükből. Ez egyrészt a dollár további erős gyengülésének köszönhető, mivel az amerikai részvények tulajdonosai, félve a dollár hanyatlása miatt keletkező árfolyamveszteségtől, eladogatták részvényeiket. Másodsorban az amerikai vállalatok könyvelési visszaélései sem növelték a bizalmat a tőzsdék iránt. Jelenleg több amerikai vállalatról kiderült, hogy dollármilliárdokat mutattak ki a könyveikben, amelyek a valóságban nem léteztek. A kérdés, hogy hányan vannak? Ki lesz a következő? És mikor kerül válságba az első nagyobb pénzintézet?

Az irányadó repo forintkamatokat a Magyar Nemzeti Bank ismét 50 bázisponttal, 9,5 százalékra emelte. Az újabb kamatemelésre az ország kedvezőtlen makroökonómiai adatai miatt került sor. A kamatemelésnek megfelelően a bankközi forintkamatok, a BUBOR és az állampapírok hozamai szintén növekedtek. Az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a makroökonómiai adatok további romlása mérséklődik, vagy teljesen megáll. Ennek megfelelően további éles kamatemelések nem várhatóak. Egy-két kamatkiigazítás elképzelhető, de ha nem történnek rendkívüli politikai események, akkor a forintkamatok valahol a mostani szint közelében "tetőznek".

Az euró árfolyama az elmúlt időszakban mozgékonyan alakult. A legelső helyen kell említeni, hogy áttörte a "mágikus" 1-es szintet, vagyis egy euróért több mint egy dollárt kell fizetni a devizapiacokon. A paritást július közepére érte el.

A kérdés, hogy miként tovább, talán még izgalmasabban hangzik, mint bármikor. Az euró töretlenül erősödni fog, vagy a történet fordulóponthoz ért, és ismét erősödik a dollár?

Nagy valószínűséggel a következő két-három hónapban az EUR/USD árfolyama 1,025/0,96 között fog "liftezni". Általában ha egy termék jelentősebben elmozdul, akkor utána szélesebb sávban ugyan, de "megnyugszik". A megnyugvást követő időszakra a piaci hangulat az euró erősödését prognosztizálja.

Az USD/HUF, valamint az EUR/HUF árfolyamváltozása a hazai devizapiacon

 

USD/HUF a bankközi devizapiacon

MNB devizaárfolyamai

2002. június

legmagasabb

legalacsonyabb

záró

EUR/HUF

USD/HUF

14.

256,23

253,19

255,57

241,62

255,57

17.

257,90

255,10

256,74

242,76

257,19

18.

256,86

254,63

255,29

243,17

256,64

19.

256,25

253,39

253,53

243,86

255,11

20.

254,90

251,32

251,58

243,34

253,88

21.

253,61

250,79

251,52

243,68

252,39

24.

251,98

248,78

249,21

244,88

249,75

25.

252,79

248,78

248,78

243,32

250,74

26.

249,47

245,24

246,85

244,25

247,24

27.

249,22

246,54

246,58

244,23

247,70

28.

248,57

244,56

246,03

244,67

246,72

2002. július

01.

247,47

244,54

246,27

244,43

246,25

02.

249,58

246,08

247,15

243,83

248,20

03.

251,04

246,96

250,62

245,30

250,41

04.

255,73

249,62

253,04

246,56

252,67

05.

258,08

253,10

256,43

250,25

256,90

08.

256,41

253,01

255,65

250,43

254,14

09.

256,33

252,36

254,34

252,38

255,24

10.

255,59

251,59

251,73

252,09

253,54

11.

254,01

249,02

249,27

249,61

252,87

12.

251,97

247,20

247,23

247,16

249,98

Forrás: BRIDGE

A British Bankers Association bankközi kamatai (libor) és a főbb részvénytőzsdék indexei

2001. július 15-én

 

USD

GBP

DEM

CHF

JPY

EUR

1 hónap

1,83875

3,93813

2,76000

1,21833

0,05500

3,40667

2 hónap

1,85000

4,00125

2,81000

1,24333

0,06063

3,43455

3 hónap

1,86000

4,06813

2,88333

1,26833

0,07375

3,45648

6 hónap

1,91000

4,22625

3,01333

1,45167

0,08563

3,53974

9 hónap

1,98250

4,37313

3,13000

1,67500

0,09438

3,60730

12 hónap

2,10500

4,54250

3,26000

1,87500

0,10000

3,69069

június 14- július 14.

DJIA
NEW YORK

DAX
FRANKFURT

CAC-40
PÁRIZS

FTSE
LONDON

HANG-SENG
HONGKONG

BUX
BUDAPEST

nyitó ár

9498

1009

4464

3915

4758

8007

maximum

9733

1040

4503

4048

4775

8022

minimum

8599

900

3946

3459

4171

7205

záró ár

8684

921

4130

3513

4224

7422

változás %

–8,57

–8,72

–7,48

–10,27

–11,22

–7,31

Forrás: TELERATE, A BRIDGE COMPANY

Irányadó bankközi pénzpiaci kamatlábak, valamint határidős dollár-, illetve eurójegyzések

2002. 07. 15.

HUF- kamat %

Repokamatok %

BUBOR %

Állampapír-hozam %

EUR/HUF
FWD

USD/HUF
FWD

passzív

aktív

Overnight

8,35

8,00

11,00

8,53

1 hét

9,25

9,49

246,30

245,35

2 hét

9,30

9,50

9,50

246,60

245,70

1 hónap

9,40

 

9,55

247,25

246,50

2 hónap

9,50

248,45

248,05

3 hónap

9,60

9,65

9,23

249,70

249,60

6 hónap

9,65

9,73

9,20

253,40

254,20

1 év

9,70

9,75

9,37

260,75

263,40

2 év

3 év

9,25

5 év

8,28

10 év

7,33

15 év

6,96

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. augusztus 1.) vegye figyelembe!