Terjeszkedés határok nélkül

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. június 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 50. számában (2002. június 1.)
Az Európai Unióban 1997 óta zajlik a postai szolgáltatások liberalizálása: fokozatosan lebomlanak az adminisztratív korlátok az új vállalatok előtt, így az úgynevezett \"fenntartott szolgáltatásokon\" kívüli tevékenységekre magáncégek is vállalkozhatnak. Ezzel párhuzamosan átalakul az állami postamonopólium tulajdonosi-irányítási rendszere. Egyes nyugat-európai országokban a társasággá alakulás mellett a postavállalat vagyonának egészét vagy egy részét magántulajdonba adták. A postai piacok megnyitásában a skandináv országok – élükön Svédországgal – jutottak a legmesszebbre. Az új EU-direktívák azonban további piacnyitást ígérnek. Az akvizíciókkal és stratégiai szövetségekkel olyan óriási multinacionális postai szolgáltatók alakultak, mint a holland TNT Post Group, a német Deutsche Post World Net vagy a brit Consignia. A honi postának velük is fel kell majd vennie a versenyt.

Privatizáció és verseny a postai szolgáltatásokban

Míg néhány éve a postáról csak a levél- és a csomagkézbesítés, esetleg a pénzesutalványok feladása és a hírlap-értékesítés juthatott eszünkbe, ma a fejlett piacgazdaságok postái a bankszolgáltatásoktól a távközlésig, a logisztikától a direkt marketing eszközeinek terjesztéséig számos más tevékenységgel is foglalkoznak. Nem kivétel ez alól a Magyar Posta (MP) Rt. sem: a DSC 1800-as mobil távközlési frekvencia megszerzéséért folytatott versenytől és a Vodafone mobilszolgáltatóba történt beszállástól a Postabank megszerzéséig, vagy a kormányzati Tetra távközlési hálózat létrehozásán és üzemeltetésén át az elektronikus közbeszerzésben és e-kereskedelemben való részvételig, továbbá saját tulajdonú utazási irodáig számos, nem klasszikus postai szolgáltatásnak minősülő területen vetette meg, illetve szeretné megvetni a lábát. (Cikkünk Kiss Károly Miklós-Major Iván-Valentiny Pál \"A tulajdonosi és szabályozási funkciók helyzete az EU-tagországokban\" című, a KöViM számára írott szakértői tanulmány alapján készült.) A terjeszkedés az állami vállalati szektor egyik legerősebb szereplőjévé teheti. Ám az MP-nek – ha ebben az \"iparágban\" főszereplő akar maradni – ki kell alakítania stratégiáját a postai szolgáltatások nemzetközi piacain zajló radikális változásokkal összhangban. Be kell kapcsolódnia a nemzetközi versenybe; a kormányzati szervekkel közösen tisztáznia kell a postai egyetemes szolgáltatások feltételeit; meg kell határoznia az egyetemes szolgáltatásokon belül a fenntartott szolgáltatások – tehát a nyereséget hozó és így a veszteségeket ellensúlyozó monopolista piacszegmensek – körét; ki kell alakítania a költségalapú díjakat; tisztázni kell, hogy mit fedjen a postai egyetemes szolgáltatások \"pénzügyi terhe\" és az miként térülhet meg.

A 2001-ben elfogadott egységes hírközlési törvény (EHT) tartalmaz bizonyos – ha nem is mindig világos – válaszokat az előbbi kérdésekre. Részben az EU direktívái és a postai reformmal kapcsolatos egyéb dokumentumai is eligazíthatják a magyar illetékeseket a piaci liberalizálással kapcsolatos feladatok és fogalmak útvesztőiben. S mindezek eredményeként az MP valódi szolgáltatóvá válhat. Olyanná, amelyben a kulturált és magas színvonalú számítás- és banktechnikával felszerelt postahivatalok, a rugalmas és hatékony hálózat a küldemények gyors és pontos, az országhatárokon belül 0-2 napon belüli továbbítását, az egyre terjedő e-szolgáltatások (elektronikus kereskedelem és levél) átfogó logisztikai bázisát teremtik meg.

1. táblázat: A postai szolgáltatóvállalatok száma

 

1990

1992

1994

1996

1999

2000

Postai szolgáltatók összesen

19

114

204

273

76

83

Magántulajdonban

15

93

184

242

75

81

Állami tulajdonban

4

21

20

31

1

2

Teljesítménykülönbségek

A gazdasági átalakulás egyik tanulsága, hogy a vállalatok teljesítményei nem kizárólag tulajdonosi hovatartozásuktól függnek. Így például fontos lehet az ágazati hovatartozás – és azon keresztül a vállalatok piaci részesedése -, a regionális helyzet, a vállalat örökölt pénzügyi kondíciója. Ez érvényesül a közszolgáltatások, így a postai szolgáltatóvállalatok esetében is.

Az elmúlt évtized második harmadáig a postai szolgáltatók száma erőteljesen nőtt. Az állami tulajdonú vállalatok létszámgyarapodása nem új cégek létesítésével, hanem korábban az MP keretében végzett tevékenységek kft.-kbe történt \"kiszervezésével\" függött össze. Az évtized végére azonban számos korábbi szolgáltató kilépett a piacról, és jelentős koncentráció is lezajlott.

A kezdeti nagy ingadozást követően az MP eszközarányos bruttó jövedelmezősége viszonylag alacsony, 3 százalék körüli szinten stabilizálódott. Ez az eredmény igen figyelemreméltó, ha összevetjük a postai szolgáltatásokban működő vállalatok átlagos bruttó jövedelmezőségével. Mint a 2. táblázatban jól látható: a postai szolgáltatások egészében az átlagos mutató a kezdeti magas – 19 százalékos – értékről -2 százalékra esett vissza. Meglepő, de tény: a visszaesés inkább a magántulajdonú vállalatoknak volt tulajdonítható – ahol az átlagos jövedelmezőség 1999-ig -3,5 százalékra csökkent -, semmint az állami cégeknek (-2,2 százalék). A magántulajdonú postai vállalkozások nemcsak kevésbé bizonyultak jövedelmezőknek, mint az államiak, de jövedelmezőségi mutatóik nagyobb szórást is jeleznek, mint az utóbbi vállalatokéi. Az MP jobb teljesítményt nyújtott, mint például a Malév, vagy több más állami közlekedési társaság.

2. táblázat: A postai szolgáltatóvállalatok eszközarányos jövedelmezősége (százalékban) 1990 és 2000 között*

 

1990

1992

1994

1996

1999

2000

Összes postai szolgáltató

19,04

-2,48

-1,26

7,56

-2,08

2,7

(átlagos eltérés, %)

(25,33)

(7,46)

(11,98)

(137,13)

(22,97)

(26,86)

Magántulajdonú

13,53

-1,98

0,78

14,29

-3,49

4,87

(átlagos eltérés, %)

(21,24)

(7,78)

(11,61)

(117,81)

(24,45)

(74,51)

Állami tulajdonú

3,43

-2,95

-1,94

-5,56

-2,17

2,28

(átlagos eltérés, %)

(2,88)

(8,21)

(17,75)

(20,57)

(1,24)

(0,97)

Magyar Posta

23,05

-17,32

3,57

3,14

3,13

2,31

* A jövedelmezőség mérésére itt az eszközarányos bruttó eredmény szolgál. Ez kiszűri az adózásból és a vállalatok eltérő osztalékpolitikájából adódó, a jövedelemtermelő képességükkel nem szorosan összefüggő tényezők hatását.

A 3. táblázat adatai – különösen a jövedelmezőségi mutatókkal összevetve – meglepőek. Miközben azt várhattuk, hogy a vállalatok jövedelmezősége a termelékenységükkel együtt – és főként ez utóbbi hatására – változik, az MP esetében ez a feltételezésünk nem igazolódott. Más közszolgáltató vállalatok (például a közlekedésben) magasabb termelékenységet produkáltak, mint az MP vagy mint a postai szolgáltatások összessége. Ebből arra következtethetünk, hogy a postai szolgáltatások jövedelmezősége nem csupán a munkatermelékenység hatására növekedett, hanem abban más tényezők is szerepet játszhattak. Elemzéseink azt mutatták, hogy a közszolgáltató vállalatok nettó árbevétele és különösen hozzáadott értéke szorosan összefüggött pénzeszközeik alakulásával. Ez magyarázza a postai szolgáltatók jövedelmezőségének és a termelékenységének eltérő trendjeit.

3. táblázat: A közszolgáltató vállalatok nettó termelékenysége (millió Ft/fő) 1990 és 2000 között

 

1990

1992

1994

1996

1999

2000

Összes postai szolgáltató

1,37

0,75

1,62

1,13

3,48

1,69

(átlagos eltérés, %)

(2,05)

(0,68)

(2,31)

(2,61)

(5,18)

(2,03)

Magántulajdonú

-0,21

0,60

2,63

3,44

3,07

1,92

(átlagos eltérés, %)

(2,61)

(0,73)

(2,73)

(2,84)

(5,44)

(2,41)

Állami tulajdonú

1,49

1,22

0,94

0,72

2,25

1,64

(átlagos eltérés, %)

(3,49)

(0,98)

(0,38)

(0,77)

(0,18)

(0,11)

Magyar Posta

1,32

0,77

0,80

0,97

1,96

1,60

A vállalatok pénzügyi teljesítményét nem lehetséges teljeskörűen egyetlen mutatóval jellemezni. A likviditási mutató (ez a vállalat pénzeszközeinek volumenét viszonyítja az összes eszközéhez) azonban sokat elárul arról, hogy egy vállalat mennyire stabil pénzügyileg. Az MP likviditási mutatója szélsőséges ingadozásokat tükröz. A nagy kilengéseket valószínűleg nemcsak a belső döntések, hanem állami-szervezeti intézkedések is okozták.

4. táblázat: A közszolgáltató vállalatok likviditási rátája (százalékban) 1990 és 2000 között

 

1990

1992

1994

1996

1999

2000

Összes postai szolgáltató

32,97

21,78

22,38

28,22

12,92

14,67

(átlagos eltérés, %)

(6,97)

(22,78)

(17,62)

(20,01)

(43,16)

(38,24)

Magántulajdonú

0,05

21,26

20,68

28,29

24,87

10,00

(átlagos eltérés, %)

(0,07)

(22,21)

(15,34)

(18,77)

(45,98)

(42,76)

Állami tulajdonú

34,87

20,79

36,07

27,94

7,97

25,8

(átlagos eltérés, %)

(31,34)

(12,79)

(25,96)

(25,39)

(3,49)

(23,48)

Magyar Posta

35,33

21,30

24,72

34,75

3,71

17,13

Szolgáltatáspaletta

Az EU törekvései és elhatározott döntései (elsősorban a 67/97. számú EU-direktíva) értelmében a postai szolgáltatások piaca 2003-tól nyitottá válik. Ebből következik, hogy megjelennek majd a magántulajdonú, valamint – egymás, korábban zárt nemzeti piacain – a különböző nemzeti szolgáltatók is. Ez a \"bentlévőket\" teljesen új helyzet elé állítja. Egyértelmű sikerkritériummá válik a nyereségmaximalizálás, valamint a vállalat értékének növelése. Az előbbiekből adódik, hogy az állami tulajdonban maradó postai szolgáltató vagyonkezelési feladatai is mindinkább üzleti-döntési feladatok együttesét jelenti majd. Ugyanakkor változatlanul a bent lévő szolgáltatóra hárulnak az egyetemes szolgáltatások. Ebből pedig számos új szabályozási követelmény adódik.

A postai szolgáltatások liberalizálása az EU-ban az MP-t is versenykörnyezetbe helyezi. Nem attól kell tartani, hogy a hazai tulajdonú magánvállalkozások szorítják ki az MP-t, hanem sokkal inkább attól, hogy átjárhatóvá válnak a nemzeti postaszolgáltatási határok. Ebből pedig könnyen következhet, hogy az MP-nek a Deutsche Bundesposttal vagy bármely más, igen tőkeerős külföldi társasággal kell majd versenyeznie. Reálisan felmérve az erőviszonyokat az MP – és általában a hazai tulajdonú szolgáltatók – akkor képesek optimalizálni piaci helyzetüket, ha megfelelő arányokat alakítanak ki az önállóan és a stratégiai szövetségekbe szerveződve végzett tevékenységek között.

A liberalizáció együtt jár egy másik, markáns változással: a postai szolgáltatók tevékenységi diverzifikációjával. Mind kevesebb társaság marad meg kizárólag levél- és csomagfelvevő és -kézbesítő hivatalként, a többség ott van, lesz a szállítmányozástól az elektronikus infokommunikációig, a banki tevékenységtől a logisztikai szolgáltatásokig a legkülönfélébb piacokon. Ez a tendencia az MP esetében is megfigyelhető.

A levél- és csomagkézbesítés legnagyobb része általában úgynevezett \"egyetemes szolgáltatás\". Olyan tehát, amelyet meghatározott fogyasztói szegmenseknek megfizethető áron és meghatározott idő alatt, illetve minőségi színvonalon kell nyújtani. Ez azonban veszteséges. Ennek az ellensúlyozására szolgál az egyetemes szolgáltatásokon belül, de jövedelmezően végezhető, úgynevezett \"fenntartott szolgáltatások\" köre.

Az EHT és az EU-direktíva

Az uniós szabályozás nem általában az egyetemes szolgáltatás gazdasági feltételeinek biztosítása érdekében tartja elfogadhatónak a fenntartott szolgáltatásokat, hanem az egyetemes szolgáltatás méltánytalan terheinek kompenzálására. A kapcsolódó háttértanulmányok szerint az egyetemes szolgáltatások nagy része nem veszteséges, nem szorul pénzügyi kiegyensúlyozásra. Ráadásul az egyetemes szolgáltatáshoz kiépített és fenntartott hálózat előny a nem egyetemes postai szolgáltatások területén. A rendszer működtetésének terhe megosztható.

Az EU-szabályozás logikája a következő: a nagy népsűrűségű városokban az egyetemes szolgáltatás jövedelmező, tehát nem szorul támogatásra, míg az alacsony lélekszámú vidéki településeken ugyanaz veszteséges lehet. Amit azzal csökkenthet, hogy az adott településen a kényszerűen fenntartott infrastruktúra segítségével jövedelmező, nem egyetemes postai szolgáltatásokat is nyújthat (a konkurencia minimális veszélye mellett). Ez az oka, hogy az EU erőteljesen szorgalmazza a költségek egyértelmű elkülönítését. Ott az a tendencia, hogy mind több területet nyitnak meg a verseny előtt, a fenntartott szolgáltatások egyre nagyobb részét liberalizálják, és ha szükséges, akkor kompenzációs alap létrehozását javasolják.

Az Európai Bizottság 2000. május 30-ai új javaslata érinti a fenntartott szolgáltatásokat, nagyobb teret nyitva a versenynek. Csökkentették a fenntartott szolgáltatások körébe tartozó postai küldemények súly- és tarifakorlátjait, és a nemzetközi postai forgalomban való részvételt tovább liberalizálták. Az indítvány szerint 2003. január 1-jéig minden tagországnak alkalmazkodnia kell az új szabályozáshoz, így a magyar jogszabályokat ehhez kell igazítani. A javaslatnak (a fenntartott szolgáltatások határaira vonatkozó) főbb pontjai a következők:

– a levelek és címzett reklámküldemények esetében a jelenleg határként megállapított 350 grammot és ötszörös alapárat 50 grammra és az alapár két és félszeresére csökkentik;

– a kifelé irányuló nemzetközi küldemények területét teljesen felszabadítják (az előző súlyhatártól függetlenül);

– teljesen megnyitják az expresszlevél-szolgáltatást (árkorlát nélkül).

Az uniós tapasztalatok szerint az egyetemes szolgáltatók összes postai bevételének átlagosan 70 százaléka származott a fenntartott szolgáltatásokból. A becslések szerint a liberalizáció újabb lépése az egyetemes szolgáltatók bevételének 20 százalékát érinti.

Hiányzó adatok

Az EU-ban született elemző tanulmányok a postai levélforgalom két nagy csoportjának – a levelek (350 gramm súlyhatárig) és a címzett közlemények (direct mail), tehát a reklámok, banki és egyéb hivatalos értesítők stb. forgalmának – aggregált adatai alapján vonnak le következtetéseket a postai szolgáltatások liberalizáció után várható piaci szerkezetéről.

A Magyar Posta évkönyvei, illetve a Hírközlési Főfelügyeletnél (HíF) rendelkezésre álló adatok az EU-tagországokéhoz hasonló súlykategóriákat nem tartalmaznak. A piaci liberalizálás hatásait nem becsüljük túl, ha \"kályhaként\" elfogadjuk az EU-statisztikákat. Így a fenntartott szolgáltatások köre a súlyhatárok alapján – legalábbis a hazai levélforgalomban – sem lehet alacsonyabb 95 százaléknál. A súlyhatár csökkentése – akár az 50 grammos szintre – pedig aligha fog a hazai postai levélforgalomból 10-15 százaléknál többet felszabadítani a verseny számára. Az EU-tagországokban az 50 grammos súlyhatár mind a levél-, mind a címzett közleményforgalom esetében a szolgáltatások 85,4 százalékát tartaná benn a fenntartotti körben. Ez pedig megőrzi a nemzeti posták domináns szerepét.

Az EU-tagországokban a levélforgalmi bevételeknek a 81 százaléka származik a tényleges levél-, míg a többi a címzett közleményforgalomból.

Merész vállalkozás lenne megbecsülni – megfelelő adatok hiányában -, hogy miként érintené az MP bevételeit a piac egyes részeinek megnyitása a verseny előtt. A becsléshez két, egymással ellentétes irányba ható tényezőt kell számításba venni. Az egyik: a nem fenntartott és ugyanakkor vonzó piaci szegmens a magyar postai szolgáltatások esetében sem lenne nagyobb, mint az EU-tagországok átlaga. A másik egy honi sajátosság. Nevezetesen: a magyarországi vállalkozások jelentős hányada kényszervállalkozás, amely a túlélésért küzd. Ezért nem zárható ki, hogy a postai szolgáltatások piacának liberalizálása nyomán olyan vállalkozások is szerencsét próbálnának itt, amelyek erre egyébként nem kellően felkészültek, és/vagy igen gyorsan szeretnének nagy bevételre, haszonra szert tenni. Ha ez bekövetkezne, akkor a nem fenntartott és egyben vonzó szolgáltatási szegmens határai kitolódnának.

A postai szolgáltatások liberalizálásának bevételekre és nyereségre gyakorolt hatásait a következőképpen foglalhatjuk össze:

– A piacon már bent lévők gazdasági-pénzügyi helyzete sokkal érzékenyebb a postai szolgáltatások árának változására, mint a súlyhatárok módosulására. Ebből következik, hogy a szabályozásnak érdemesebb az árak, s nem a súlyhatárok változásával összefüggő piaci részesedések nyomon követésére összpontosítani. Csak hát az árak megfigyelése és ellenőrzése jóval bonyolultabb feladat, mint a viszonylag egyszerűen rögzíthető súlyhatároké. Ebből adódik, hogy a szabályozás valószínűleg továbbra is elsősorban a súlyhatárok érvényesülését fogja szem előtt tartani.

– A fokozatos liberalizálás javíthatja a bent lévő szolgáltatók pozícióit. A piaci verseny által kikényszerített díjcsökkenések ugyanis a piac bővülését eredményezhetik. Vagyis a már jelen levők piaci részesedése az egyes szegmensekben csökkenhet ugyan, az általuk kiszolgált piac abszolút mérete – és az onnan származó bevételek volumene – viszont érdemlegesen növekedhet.

– A fokozatos liberalizálás azért is előnyös a bent lévők számára, mert az EU-direktívákban előírt magas minőségi követelményeket az új szereplők csak bizonyos idő eltelte után lesznek képesek teljesíteni. Így a régiek versenyelőnyüket akár tovább is növelhetik.

– Az EU belső piacán a verseny több síkon folyik majd. Ezek közül a legnagyobb küzdőtér az lesz, ahol más országok országos (nemzeti) szolgáltatói mérkőznek meg a hazaiakkal.

– Meghatározó fontosságú lesz a különféle szolgáltatások gazdasági-pénzügyi adatainak – így elsősorban a bevételi és a költséginformációk – szisztematikus gyűjtése, feldolgozása és kiértékelése. (A Magyar Posta Rt. tehát eleve hátránnyal indul majd az olyan EU-tagországbeli szolgáltatókkal vívandó versenyben, amelyek rendelkeznek ilyen adatokkal – sürgető tehát a használható költség-, bevétel- és szolgáltatásminőségi adatok rendszerének – azaz a \"benchmarking\"-nak – a mielőbbi kidolgozása itthon.)

A szolgáltatás finanszírozása

Az egyetemes szolgáltatások addicionális pénzügyi terheinek ellensúlyozására kétféle megoldás van. Az egyik a magas jövedelmezőségű és az egyetemes szolgáltatások közötti keresztfinanszírozás. A másik lényege: az adott piacon működő összes szolgáltató a jövedelmező szolgáltatásainak bevételéből bizonyos hányadot befizet egy közös alapba, és ebből finanszírozzák az egyetemes szolgáltatások addicionális terheit. A postai szolgáltatások esetében a fenntartott szolgáltatások körét éppen azért kell kijelölni, hogy az országos szolgáltatónak legyen miből fedeznie az egyetemes szolgáltatásokkal megtermelt hiányát.

Az utóbbi időben az EU döntéshozói is mind gyakrabban hangoztatják, hogy a keresztfinanszírozásra épülő ármegállapítási modell nehezen hozható összhangba a költségalapú árak elvével. Ezért az egyetemes szolgáltatásoknak az elkülönített alapból történő finanszírozását ajánlották. A gyakorlatban a kétféle megoldás \"keverését\" alkalmazzák, hiszen a fenntartott szolgáltatások köre eleve lehetővé teszi a keresztfinanszírozást. Ugyanakkor az nem megoldható, hogy a fenntartott szolgáltatások fedezzék a postai szolgáltatók teljes veszteségét, így az alapszerű finanszírozásra is szükség lehet.

A keresztfinanszírozás Achilles-sarka az egyetemes szolgáltatások biztosításának kényszere miatt felmerülő, úgynevezett \"elkerülhető költségek\" számbavétele és ellentételezése. További gond, hogy ezek a szolgáltatások sem a regionális eloszlásuk, sem az igénybe vevő fogyasztói csoportok szempontjából nem homogének. A keresztfinanszírozás ezért kitágítja annak lehetőségét, hogy a társaságok az egyetemes szolgáltatásokra terheljék a nem odatartozó költségeiket is. A keresztfinanszírozási láncok így nem csupán az egyetemes és a fenntartott szolgáltatások között épülnek ki, hanem az egyetemes szolgáltatásokon belül is. Ez pedig szinte lehetetlenné teszi a költségek reális szétválasztását.

A magyar EHT az egyetemes szolgáltatási teher alapszerű finanszírozása mellett tette le a garast. Ezzel követi a jelenlegi nyugat-európai gyakorlatot, de valószínűleg lemarad az EU következő megoldásaitól. Mint ahogyan egyre kevésbé hasonlít a hazai szabályozási és tulajdonos szerkezet a Lajtán túli megoldásokra. Bár lehet, hogy az új kormány új útra tereli a Magyar Posta Rt.-t...

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. június 1.) vegye figyelembe!