A forint árfolyama az euróval szemben az elmúlt időszakban, vagyis április közepétől május közepéig 240 és 245 között mozgott. Az időszak első felében a forint erősödése a 240-es szinten megállt. (Ez az érték a sáv kiszélesítése óta immár harmadszor bizonyult határnak.)
Erről a szintről a forint szép fokozatosan 244-245-ig gyengült, ahol is a magyar exportőrök jelentős mennyiségű devizát adtak el, így a forintárfolyam ezen a szinten állandósult.
A május végén megalakuló kormánytól egyelőre nem hangzottak el egyértelmű vélemények az árfolyampolitikával kapcsolatban. Hangzottak el ugyan arra utaló nyilatkozatok, hogy a gyengébb forintot támogatnák, de ezek jórészt politikai indíttatásúak voltak, és a piac nem igazán vette komolyan.
Másrészről a forint árfolyamáért nem a mindenkori kormány, hanem az MNB a felelős, s a jegybank rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel befolyásolni képes az árfolyamot. Elemzők szerint az új kormány és az MNB munkájára inkább a kompromisszum-keresés, semmint a feszültségnövelés lesz a jellemző.
Mind a nemzetközi tőzsdék indexei, mind a főbb devizák kamatai stagnáltak az elmúlt időszakban, ez utóbbiak kamatai ugyanott állnak, ahol egy hónapja.
A tőzsdék az elmúlt hónapban rövid kitérőt tettek: az időszak első felében csökkentek a tőzsdeindexek, majd május elejétől fokozatosan visszakapaszkodtak.
Nem várható, hogy a közeli jövőben (2-3 hónap) valamelyik irányba, akár lefelé, akár felfelé trendszerűen elmozdulnak a tőzsdék árfolyamai.
A már értékelhető, több ezer, illetve több száz pontos elmozdulások még váratnak magukra, a trendszerű változások kezdetének időpontja végképp megjósolhatatlan.
Az állampapírok hozamai és a forintkamatok emelkedtek az előző időszakhoz képest, ami a vártnál gyengébb inflációs és költségvetési adatoknak köszönhető. A bankközi pénzpiacon a kamatgörbe élesen irányt váltott. A hosszú távú kamatok, amelyek eddig azonosak vagy alacsonyabbak voltak, mint a rövid távúak, meredeken emelkedtek, és jelenleg egyértelműen nagyobbak, mint a rövid távúak. A piaci résztvevők a forintkamatok növekedésével számolnak. A kamatok esetleges emelkedése a forint árfolyamának gyengülését vonhatja maga után, mivel ez esetben a külföldi befektetők eladják magyar állampapírjaikat, és devizát vásárolnak a befolyt forintért.
Az euró árfolyama az elmúlt hónapban 0,88-ról egészen 0,92-ig erősödött a dollárral szemben. Az erősödés a 0,92-es árfolyamnál megállt, és 0,90-es szinten konszolidálódott. A volatilitás azonban nem csökkent. Azóta az EUR/USD árfolyama naponta jelentősen kileng.
Mindenképpen említésre méltó jelenség, hogy az elmúlt időszakban még az Európai Központi Bank elnökének, Wim Duisenbergnek a beszéde alatt is képes volt erősödni az euró. Eddig ugyanis a bankelnök bármikor elmondta a véleményét az euró árfolyamával kapcsolatosan, a devizapiac azonnal euróeladásokkal reagált.
Technikailag a 0,915-0,920-es EUR/USD szint a meghatározó, tartós áttörése akár a többéves, lefelé tartó trend megváltoztatását eredményezheti.
Az USD/HUF, valamint az EUR/HUF árfolyamváltozása a hazai devizapiacon |
|||||
USD/HUF a bankközi devizapiacon |
MNB devizaárfolyamai |
||||
2002. április |
legmagasabb |
legalacsonyabb |
záró |
USD/HUF |
EUR/HUF |
16. |
274,98 |
273,06 |
273,21 |
274,34 |
241,50 |
17. |
274,21 |
271,16 |
271,16 |
273,16 |
242,40 |
18. |
273,02 |
270,71 |
270,71 |
272,30 |
242,40 |
19. |
272,92 |
270,51 |
271,02 |
271,80 |
242,17 |
22. |
272,89 |
270,56 |
271,90 |
271,70 |
241,65 |
23. |
272,73 |
269,81 |
269,95 |
271,21 |
240,59 |
24. |
271,42 |
268,89 |
269,49 |
270,58 |
240,65 |
25. |
271,06 |
268,78 |
269,67 |
270,41 |
242,02 |
26. |
271,99 |
268,21 |
268,45 |
271,90 |
243,76 |
29. |
269,84 |
267,64 |
267,82 |
268,78 |
242,84 |
30. |
270,28 |
267,13 |
268,70 |
269,81 |
243,48 |
2002. május |
|||||
1. |
270,31 |
267,23 |
267,23 |
269,81 |
243,48 |
2. |
270,25 |
266,73 |
269,31 |
268,67 |
243,15 |
3. |
269,82 |
265,90 |
266,13 |
269,64 |
244,08 |
6. |
267,39 |
265,27 |
265,27 |
266,68 |
243,93 |
7. |
267,43 |
264,36 |
265,50 |
266,78 |
244,26 |
8. |
269,36 |
265,46 |
268,69 |
267,86 |
243,75 |
9. |
269,54 |
266,75 |
266,75 |
268,98 |
243,67 |
10. |
268,63 |
265,67 |
266,36 |
267,08 |
243,95 |
13. |
268,23 |
265,65 |
266,89 |
266,91 |
244,30 |
14. |
271,37 |
267,57 |
270,80 |
269,72 |
244,42 |
Forrás: BRIDGE |
A British Bankers Association bankközi kamatai (libor) és a főbb részvénytőzsdék indexei |
||||||
2002. május 15-én |
||||||
USD |
GBP |
DEM |
CHF |
JPY |
EUR |
|
1 hónap |
1,84000 |
4,01695 |
2,42833 |
1,24167 |
0,06125 |
3,38000 |
2 hónap |
1,87875 |
4,09047 |
2,54167 |
1,26333 |
0,06938 |
3,44000 |
3 hónap |
1,92000 |
4,15500 |
2,66267 |
1,28167 |
0,07875 |
3,50000 |
6 hónap |
2,13375 |
4,37938 |
2,95333 |
1,42167 |
0,09313 |
3,68088 |
9 hónap |
2,43000 |
4,62563 |
3,24333 |
1,62333 |
0,09688 |
3,87063 |
12 hónap |
2,73250 |
4,86500 |
3,54500 |
1,82500 |
0,10375 |
4,04200 |
április 15.- május 15. |
DJIA |
DAX |
CAC-40 |
FTSE |
HANG-SENG |
BUX |
nyitó ár |
10 189 |
1111 |
5194 |
4487 |
5160 |
8711 |
maximum |
10 349 |
1133 |
5378 |
4653 |
5292 |
9019 |
minimum |
9 807 |
1048 |
4773 |
4239 |
5082 |
8494 |
záró ár |
10 243 |
1091 |
5072 |
4471 |
5259 |
8741 |
változás % |
0,530 |
–1,800 |
–2,350 |
–0,360 |
1,920 |
0,340 |
Forrás: TELERATE, A BRIDGE COMPANY |
Irányadó bankközi pénzpiaci kamatlábak, valamint határidős dollár-, illetve márkajegyzések |
|||||||
2002. május 15. |
HUF- kamat % |
Repokamatok % |
BUBOR % |
Állampapír- hozam % |
EUR/HUF FWD |
USD/HUF FWD |
|
passzív |
aktív |
||||||
Overnight |
8,40 |
7,00 |
10,00 |
8,45 |
– |
– |
– |
1 hét |
8,45 |
– |
– |
8,50 |
– |
244,30 |
268,40 |
2 hét |
8,40 |
8,50 |
– |
8,55 |
– |
244,60 |
268,75 |
1 hónap |
8,50 |
– |
8,60 |
– |
245,40 |
269,65 |
|
2 hónap |
8,55 |
– |
– |
– |
– |
246,70 |
271,20 |
3 hónap |
8,60 |
– |
– |
8,65 |
8,56 |
248,00 |
272,70 |
6 hónap |
8,65 |
– |
– |
8,60 |
252,15 |
277,50 |
|
1 év |
8,70 |
– |
– |
– |
8,61 |
260,30 |
287,10 |
2 év |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
– |
3 év |
– |
– |
– |
– |
8,43 |
– |
– |
5 év |
– |
– |
– |
– |
7,90 |
– |
– |
10 év |
– |
– |
– |
– |
7,18 |
– |
– |