A Boeing montanai üzemében hónapok óta három műszakban gyártják az Afganisztánban legtöbbet használt, 450 kilogrammos "egyenbombák" precíziós irányítóberendezéseit. Az egyenként 20 ezer dolláros eszközből a havi termelés 1500 darab. Volt olyan nap, amikor az afgán hegyekre 80 ilyen bombát is ledobtak. A Pentagon szerint legkevesebb hat hónapba telik, mire az újra feltöltött raktárkészletek lehetővé teszik az Irak elleni tömeges légicsapások megkezdését. A New York és Washington elleni tavaly szeptemberi terrortámadások óta az amerikai hadsereg nem tud olyat kérni, amit ne kapna meg. Van, ahol ennek még a Pentagonnál is jobban örülnek: a hadiiparban.
Az amerikai védelmi iparban dolgozók számát nagyon nehéz megbecsülni, hiszen a cégek többsége kettős – polgári és katonai -, illetve kifejezetten civil termékeket is gyárt. Hivatalosan ilyen statisztika nem is készül. A védelmi ipar cégeit összefogó NDIA (National Defense Industry Association) általunk megkérdezett szakértőjének becslése szerint nagyjából egymillió munkavállalóról lehet szó. A földrajzi megoszlás meglehetősen egyenletes: a nagy hajógyárak általában a keleti partvidéken vannak, az elektronikai cégek Kaliforniában vagy Texasban, a repülőgépgyártók közül a Boeing Seattle-ben, a Northrop Los Angelesben, a Lockheed Martin a Washington melletti Bethesdában.
George W. Bush a november 1-jén kezdődött 2002-es költségvetési évre eredetileg 325 milliárdos, az előzőhöz képest mintegy tíz százalékkal már eleve megemelt katonai költségvetést kért a törvényhozástól. Szeptember 11. után az elfogadott összeg 345 milliárdra nőtt. A következő, 2003-as költségvetési évre ennél is jóval többet, 396 milliárdot irányoztak elő. Lehet, hogy csak véletlen, de az amerikai katonai költségvetés egy ideje 16-17 éves ciklusokat mutat: a csúcsokon, 1953-ban, a hidegháború és a forró koreai háború idején az 500 milliárd dollárt is elérte, majd 1969-ben, a vietnami háború alatt a 380 milliárdot, a Szovjetunióval folytatott fegyverkezési hajsza közben, 1986-ban pedig a 410 milliárdot. Amiből persze az is látszik, hogy a Bush által kilátásba helyezett további emelés még mindig nem juttatja sosemvolt magasságokba a védelmi kiadásokat.
A tőzsde már szeptember előtt is kedvelte a hadiipari cégek részvényeit: miközben minden más ágazat súlyos veszteségeket könyvelt el, a Pentagon állandó beszállítóit nem nagyon viselte meg a gazdaság megtorpanása. Ha egy ideje már nem is nőttek, de legalább nem is jutottak komolyabb válságba. A terrortámadásokat követő időszakban viszont tényleg minden együtt van a sikerhez: keménykezű, konzervatív elnök a Fehér Házban, heves, elhúzódó konfliktus Afganisztánban, újabb háború lehetősége Irakban, és végül, de nem utolsósorban, a nagyon hazafias, az "odacsapást" támogató hazai közvélemény. Az afganisztáni hadjárat becsült költsége 66 milliárd dollár. Ebből 14,7 milliárd az "üzemi kiadás" (üzemanyag, alkatrészek, javítások), 10,6 milliárd a hírszerzés, 3,9 milliárd a katonák védelmét szolgáló felszerelések ára, 3,2 milliárdot költenek a harci repülőgépek korszerűsítésére, 3,1 milliárdot lőszerre, és így tovább. Csupán a kommandósok lőszere és különleges felkészítése egymilliárd dollárt visz el.
A legjobban persze mindig a legnagyobbak járnak – márpedig a világ tíz legnagyobb fegyvergyártójából hét amerikai. A Lockheed Martin gyors ütemben növeli már eddig is évi 18 milliárd dolláros eladásait. Itt készül az F-16-os vadászbombázó, a C-130-as szállító óriásgép és földi harcot támogató, "repülő ágyúnaszád" változata. A jövő egyik ásza az F-22-es Raptor, a légierő legújabb elfogó vadásza lesz, darabonként 97 millió dollárért. A cég volt az egyik nyertese a haditengerészet és a légierő számára készülő közös vadászbombázó, a Joint Strike Fighter pályázatának. A program három évtized alatt mintegy 250 milliárd dollárt tesz ki, egyetlen gép ára 80 millió dollár körül lesz. A General Dynamics atommeghajtású tengeralattjárókat, harckocsikat és korszerű elektronikával felszerelt felderítőhajókat gyárt. A Northrop Grumman radarokat szállít a Lockheed Martin gépeibe, hajógyárai vannak, és előállítója a Pentagon új kedvencének, a Global Hawk nevű, pilóta nélküli felderítőgépnek. Mellesleg nem adja fel a TRW nevű másik nagy hadiipari cég elektronikai és világűrtechnikai részlegeinek felvásárlásáról szőtt terveit sem – amelyek révén az USA és a világ legnagyobb hadiipari cégévé válna. A Boeing sem panaszkodhat, a haditengerészet újabb F-8EF jelű Super Hornet vadászokat, a légierő C-17-es szállítógépeket rendel. A rendkívül hatásos légi felderítőgépek, az AWACS-ok is Seattle-ben készülnek. Szeptember 11. után a legmeredekebben mégis a Raythorn-részvények árfolyama emelkedett: ők készítik a Tomahawk típusú robotrepülőgépeket és az ellenség föld-föld rakétái ellen hatásos Patriot rakétaütegeket.
Közbeszerzési lazaságok
A nemzeti rakétavédelmi program, az NMD (National Missile Defense) a végleges megvalósítástól függően további 158-258 milliárd dollárba fog kerülni. Természetesen ebből a tortából is a nagyok hasítják ki maguknak a legnagyobb szeleteket. A jövő fegyverei egyébként nagyon bonyolult, számítógépek által vezérelt rendszerek lesznek. A legnagyobb repülőgép-hordozó vagy stratégiai bombázó is csak egy szem lesz abban a láncban, amely a csatatéren oldalán notebookkal kúszó katonától a feje fölött köröző pilóta nélküli felderítőgépeken és az azok adását vevő, a világűrben keringő kommunikációs műholdakon át az egész hadműveletet videojátékként irányító parancsnokokig terjed. Afganisztánban a legmodernebb, precíziós bombákat a repülőgépek lézerrel megjelölt célokra dobták – igaz, a kézi lézervető berendezést a kommandósoknak lóháton kellett eljuttatniuk a gépkocsival járhatatlan szurdokokba. A terroristák elleni háborúban másutt sem lehet nagy légi csatákra vagy harckocsihadosztályok nyílt terepen történő összecsapására számítani. Nőnek viszont a felderítéssel, az elektronikával, a kommunikációval és az "egyesharcos" felszerelésével, védőöltözékével, fegyvereivel szemben támasztott követelmények.
A Pentagon beszerzései egyébként nagyjából a védelmi költségvetés egyharmadát teszik ki. Bush hangsúlyozza a katonáknak nyújtandó komoly fizetésemelést is. A hadseregben 1,4 millió hivatásos és 1,3 millió tartalékos katona szolgál. Nem kevés pénzt visz el a hazai és külföldi amerikai támaszpontok fenntartása.
Az USA hadiipara egyben az egész világ legnagyobb fegyverszállítója. 1996 és 2000 között összesen csaknem 50 milliárd dollár értékben adtak el külföldön fegyvert, miközben a listán második Oroszország ennek még az egyharmadát sem érte el. Az Egyesült Államok 12 éve őrzi első helyét a fegyverexportőrök között – csaknem ennyi ideje nem létezik a Szovjetunió. Monopolhelyzetére jellemző, hogy a stockholmi békekutató intézet, a SIPRI adatai szerint 2000-ben például az amerikai export a világ fegyverkereskedelmének 47 százalékát tette ki.
A Pentagon étvágyát és a hadiipar újabb fellendülését látva a megfigyelők azonnal emlékeztettek a nyolcvanas évek hasonló időszakára, amikor az adófizetők pénze bánta a közbeszerzési eljárások lazaságait és a burjánzó korrupciót. Ilyen ügyekben 1986 és 1990 között nem kevesebb, mint 90 céget és magánszemélyt marasztalt el a bíróság. Az NDIA elnöke, Lawrence Farrell Jr. emiatt a National Defense című szakfolyóiratnak írt vezércikkben sürgette az ágazat cégeit, hogy csatlakozzanak a jogi kötelezettségeknél is szigorúbb rendszabályokat megfogalmazó közös, önkéntes etikai kódexhez. A vállalandó normákhoz tartozik például, hogy a cégek névtelen telefonszolgálatot létesítenek, amelyen bárki bejelentést tehet, ha a közbeszerzési szabályok megsértéséről értesül, vagy ha csak gyanakszik ilyesmire.