A legjobb referencia a hadsereg
Hazánk NATO-csatlakozása nem tágította ki a horizontot a mintegy hetven, korábban hadiipari fejlesztésből és gyártásból élő állami és magánkézben lévő, kisebb-nagyobb vállalat előtt. Még az olyan nagy hadiipari üzemek sem tudtak jelentősebb nemzetközi üzletet kötni a csatlakozást követő hónapokban, mint a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő, harckocsik, nehézgépek javításával foglalkozó Currus Rt., a híradó-berendezésekkel foglalkozó gödöllői Armcom Rt., a nyírteleki rakétatechnika- és lokátorgyártó Arsenal Rt. vagy a felerészben olasz tulajdonba került sportlőszergyártó NŐKE-Fiocchi Kft. Hasonló cipőben járt a többi "nagyvállalat" is, az ÁPV Rt.-tulajdonú MFS Lőszergyártó Kft., a FÉG Fegyvergyártó Kft. vagy a Gazdasági Minisztérium kezelésében levő kutatóközpontok, a TÁKŐ és a MŐKŐ Rt. Ám a katonai szövetséghez tartozás hozott némi hasznot: annak tekinthető például, hogy lezárult a magyar hadiipar évtizedes mélyrepülése, ami után jelenleg éppen akkora az üzemek gyártókapacitása, mint amennyit az itthoni felhasználók igényelnek. (A rendszerváltás előtt készült termékek 80 százalékát exportálta az akkor működő félszáz cég; a gyártmányok 15 százalékát nyugati, 65 százalékát kelet-európai országokba szállították.)
Kötelező fejleszteni
Takács Béla, a Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője szerint az elmúlt évtizedben a műszaki fejlesztési kedv élénk maradt. Egy magyar találmány eredményeként például megszületett napjaink egyik legkorszerűbb harckocsiaknájának a terve. (A szerkezet elektronikája arra is képes, hogy csupán a harmadik fölötte áthaladó tankot robbantsa fel, de önmegsemmisítésre is beállítható.) Ugyancsak kész egy olyan kisméretű, hordozható kombinált sugáradag és -szintmérő terve, amely a teljes sugárzási spektrumban képes felderítésre. Ám az továbbra is tisztázatlan, hogy gyártják-e majd az egyedülálló találmányt. Ennek azonban csak az egyik oka, hogy a nemzetközi fegyverkereskedelem volumene a korábbinak a kétharmadára zsugorodott, így jobbára a túlkínálat a jellemző; nagyobb probléma a magyar katonai beszerzések szinte teljes hiánya. Hadiiparunk összeomlásában fontos szerepe volt, hogy a leépítések sorozatán keresztülment és gyakran még a közüzemi számlákat is nehezen kifizető honvédségnek jó ideig egészen egyszerűen nem volt pénze megrendelésekre. Márpedig ha éppen a Magyar Honvédség nem vásárol új fegyvereinkből, referencia nélkül egyetlen más hadsereget sem érdekelnek a magyar fejlesztési eredmények.
A NATO-nak nincs külön fegyveres ereje, így a tagországoknak maguknak kell gondoskodniuk hadseregeik fejlesztéséről. A katonai szövetséghez tartozás másik követelménye, hogy a korszerűsítést most már igen kemény kritériumok szabályozzák. Az elmúlt évtizedre az volt a jellemző, hogy az alulfinanszírozott honvédelmi költségvetésnek mindössze 2-3 százalékát fordították hadiipari beszerzésekre. A NATO-csatlakozás óta azonban szigorú a verdikt: az 1999-es 164 milliárd forintos honvédelmi költségvetést (ami a GDP 1,4 százalékának felelt meg) évente újabb 0,1 százalékkal kell növelni. Tavaly a védelemre fordítható 1,81 százalékból 1,61 százalékkal, vagyis 235 milliárd forinttal gazdálkodhatott a honvédség, az idén pedig már 264 milliárddal. De talán még ennél is fontosabb – az Országgyűlés által elfogadott – előírás, hogy a haditechnikai fejlesztés arányát rövid időn belül 25-30 százalékosra, azaz 15-25 milliárdról 50-60 milliárd forintra kell növelni.
A jövő kulcsa tehát a hadsereg, ezért nem az ipart kell közvetlenül támogatni, hanem a katonaságot. És miután tőkeerős megrendelővé válik a honvédség, a fegyverexport fellendülése sem várathat sokáig magára, legalábbis elvben. Lendületet adhat a megváltozott közbeszerzési törvény, amely – bizonyos hadiipari beszerzéseknél felmentést nyújtva a nyílt eljárás alól – előnyben részesítheti a nemzeti ipart. Ugyanígy fontos lépésként értékelendő az a rendelkezés is, amely alapján hadiipari importra kizárólag ellentételezés (offset) révén kerülhet sor. Takács Béla szerint a következő években fellendülhet a stagnáló hadiipar, és az alig negyvenmillió dolláros éves termelési érték rövid időn belül akár meg is kétszereződhet.
Az ágazat zsugorodását több, nem túl ésszerű politikai intézkedés is gyorsította. Ezek közé tartozik az úgynevezett "állami befolyásolási szisztéma", amely versenyeztetés helyett bizonyos vállalatokat részesített előnyben. Az egykori HM-javító bázisokból a védelmi tárca tulajdonában lévő részvénytársaságokat hoztak létre, amelyek aztán garantáltan állami megrendelésekhez jutottak. "Ez nem volt egészséges a hadiipar egésze szempontjából, egy tárcának nem az a feladata, hogy gazdasági társaságokat működtessen. Amíg a HM – mint megrendelő – a lehető legolcsóbb beszerzésben volt érdekelt, addig – mint a megrendelést teljesítő cég tulajdonosa – a lehető legdrágábban szerette volna nyélbe ütni az üzleteket" – hívja fel az ellentmondásra a figyelmet Póda Jenő, a miniszterelnök védelmi főtanácsadója. Ez a mechanizmus az összefonódásnak, a korrupciónak kedvezett, ugyanakkor előnytelen volt a tisztességes piaci megmérettetést vállaló és áldozatokra is hajlandó konkurens hadiipari vállalatok számára.
Szakértők szerint a hadiiparnak a jelenleginél nagyobb szerepet kellene kapnia a nemzetgazdaságban. Stratégiai szempontból is tanácsos minden országnak minimális szinten tartania az általában drága külföldi haditechnikai beszerzéseket. Ráadásul akadnak olyan csúcstechnológiát igénylő területek (szoftvergyártás, stratégiai kódok előállítása, nemzeti kommunikációs rendszer kiépítése), amelyeknél nemzetbiztonsági okokból megengedhetetlen az import. Ebből a szempontból talán szerencsésnek tekinthető a valamikori Varsói Szerződésben betöltött szerepünk: a szakosodás alapján Magyarország feladatai közé tartoztak a rádiótechnikai, illetve a hírközlési kutatások és a szoftverfejlesztés, s e területek szellemi bázisát napjainkig sikerült többé-kevésbé megőrizni. (Mindez akkor is igaz, ha a magyar hadiipar teljesítményének kétharmadát adó híradás-technikai fejlesztések műszaki színvonala elmaradt a világ élvonalától – jórészt az átvett szovjet licencek miatt.) A nagy hadiipari multikkal és repülőgépgyártókkal a jövőben együttműködni kívánó hazai vállalkozásoknak azonban le kell számolniuk azzal az illúzióval, hogy belátható időn belül egyenrangú partnereik lehetnek a globális óriáscégeknek. Az elmúlt években már többször előfordult, hogy egy-egy külföldi partner kizárólag addig érdeklődött őszintén a szorosabb együttműködés iránt, amíg egyszerű mérnöki bérmunkáról volt szó. Ám amint egy esetleg versenyhelyzetet teremtő csúcstechnológia átadása következett volna, máris megrekedt a kooperáció. Azért sikereket is elkönyvelhetnek a honi vállalatok: az Európai Unióval létrejött mikrohullámú-fejlesztési kapcsolatok mellett sikerült több úgynevezett offsetmegállapodást (ellentételezési együttműködést) kötniük néhány vadászgépgyártóval és nemzetközi hadiipari céggel a technológiatranszferről.
Ellentételezési program
De a néhány, csúcstechnológia befogadására képes hadiipari üzemünkön kívül miben reménykedhet a tőkeerő és fejlettségi szint alapján mégiscsak a középmezőnybe tartozó többség? Jelenleg mintegy hatvan, magát hadiiparinak valló műszaki-technikai, ruházati és vegyvédelmi termékeket gyártó cég működik hazánkban, közülük 10-12 adja a termelés zömét (nyolcban az állam is tulajdonos). A multikkal történő kooperációk, az offsetprogramok egyfelől komoly húzóerőt gyakorolnak a technikai színvonalra, azonban az ágazat valódi motorja mégiscsak a hadsereg kiszámítható és növekvő megrendelése lehet, a stabilitást csak a honvédelmi és rendvédelmi szervek igényei alapozhatják meg. Már megkezdődött a régi fejlesztőmérnöki gárda visszacsábítása az iparba. Ugyancsak örvendetes hír, hogy a Gripen vadászrepülőgépek bérlésével kapcsolatos ellentételezési programban a svéd fél a kis- és közepes vállalatokba befektető, 8 millió dolláros kockázatitőke-alap létrehozását vállalta. A tőkealap valószínűleg a nyár közepén "nyit", s tanácsadó testületében a Gazdasági Minisztérium szakértői is részt vesznek. A svédek egyelőre nem határoztak konkrét befektetésekről, annyi azonban már-már biztosra vehető, hogy előrehaladott tárgyalások folynak egy bútorgyár létrehozásáról és egy autóipari beruházásról. (A vadászgép-beszerzési tenderen több gyártó is indult, de a Gripent és az F-16-ost előállító brit-svéd, illetve amerikai cég maradt végül versenyben. Az amerikai ajánlat viszont azért került le a napirendről, mert az ottani törvények nem engedik offsetprogramba bevinni a vadászgépek törzsét, márpedig ez tette volna ki a bérleti érték 60 százalékát. A magyar előírások alapján viszont a bérleti összeg 100 százalékára kell ellentételezést találni, s ebből 30 százaléknak beruházásnak kell lennie. Ezt utóbb a svéd-brit partner önként 32 százalékra növelte, amit 9 éven belül teljesít.) Az összesen 118 milliárd forintos magyar offsetprogram helyszíneiről még tájékozódik a külföldi partner, várhatóan több térség és város is részesedik majd a forrásokból (a legtöbbet emlegetett város Pápa, Szolnok és Debrecen).
A legvalószínűbbnek autóipari beruházás Magyarországra telepítése ígérkezik, ezen belül a haszonjármű-ágazatban képzelhető el a befektetés. Szakértők látnak lehetőséget a személyautó-gyártásban is. Eddig több mint 900 magyar vállalat jelentkezett az ellentételezési programra, így a kiválasztás után akár már az idén megkezdődhet az invesztíció. Vizsgálják, hogy a kutatás-fejlesztés, az oktatás területén milyen erőforrások állnak rendelkezésre hazánkban. Az egyetemekkel, főiskolákkal is felveszik a kapcsolatot annak kiderítésére, hogy milyen különleges magyar szaktudást hasznosíthatnak például a szoftverfejlesztésben és a gyógyszergyártásban a külföldi vállalatok.
Tanúsítási gondok
A hazai hadiiparnak a kormányzat is igyekszik mentőövet dobni fejlesztési pályázatok kiírásával. Szabó Gábor, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára szerint a zsűrit minden alkalommal meg kell győzni arról, hogy valóban technológiai újításra, fejlesztésre készül-e az adott cég. A műszaki fejlesztési program keretében kormányrendelet írja elő: bármennyire is megalapozott gazdaságilag egy hadiipari, biotechnológiai pályázat, ha nem tartalmaz technológiai innovációs elemeket, nem támogatható. A pályázónak azt is bizonyítania kell, hogy amit kifejleszt, nyereségesen értékesíthető, sőt arra is választ kell adnia, hogy hol és miként képzeli el a termék piacra jutását.
"A NATO-beszállításokkal problémáik vannak a pályázóknak" – összegzi a NATO-megrendelések koordinálására létrehozott Biztonságpolitikai Beruházási Bizottságban szerzett tapasztalatait a helyettes államtitkár. Érzékelhetően minőségtanúsítási gondjaik vannak a hazai cégeknek. (Két évvel ezelőtt 250, tavaly összesen 200 építő-, hadi- és élelmiszer-ipari vállalat nyújtotta be kérelmét a szükséges minősítésekre, s közülük 150-150 meg is kapta azokat.) A kormány tavaly több mint 100 millió forinttal támogatta a védelmi projekteket, ez lényegesen több pénz a korábban e célra fordítottnál. A kabinet a működő tőke bevonását is szorgalmazza. Póda Jenő ezt megtoldja azzal: a hazai ipar védelmében elfogadott, hogy az azonos minőségű termékek közül a magyar gyártásúakra essen a választás az értékelésen. Ez nem protekcinizmus, hiszen általános gyakorlat szerte a világon. De törekedni kell arra, hogy a túlzott állami védelem ne kényeztesse el a versenyképessé váló vállalatokat, amelyek közül újabban már egyre több indul, s ér el kisebb-nagyobb sikereket külföldi tendereken is.