Egy könnyű háttéripar

Műanyaggyártás: töretlenül felfelé

A műanyag a huszadik század elején jelent meg, a közepére terjedt el, s ma már az élet szinte minden területén nélkülözhetetlen. Számos olyan ágazata van a technikának és a tudománynak, melyek az új anyag nélkül sohasem jutottak volna el mai fejlettségi szintjükre. Az első általánosan használt műanyag a bakelit volt. Ma már a hőre lágyuló polimerek adják a feldolgozandó műanyagok 90 százalékát. A más iparágaktól átvett technológiák továbbfejlesztésével napjainkban gyakorlatilag már bármilyen méretű és formájú tárgy – az injekciós tűtől a hajótestig – elkészíthető belőle. Ráadásul a hagyományos szerkezeti anyagoknál alkalmazott módszereknél lényegesen gazdaságosabban.

Növekvő termelés, bűvülő export

A műanyaggyártás, elsősorban a -feldolgozás jellemzően háttéripari tevékenység. A kibocsátott termékek nagy része nem önálló árucikként bukkan fel a mindennapi életben, hanem alkatrészként vagy részegységként.

Magyarországon az ágazat a nyolcvanas évek végén nem omlott össze, a belső piac zsugorodott ugyan, ám ezzel párhuzamosan sikerült exportpiacokat szerezni. Wappel Kálmán, a Magyar Műanyagipari Szövetség (MMSZ) titkára szerint a nemzetközi tendenciáknak megfelelően a magyarországi műanyaggyártás és -feldolgozás az elmúlt évtizedben sokkal gyorsabban fejlődött, mint a nemzetgazdaság egésze. Az egy főre jutó műanyag-felhasználás öt év alatt 53 százalékkal nőtt, és 2001-ben – az MMSZ becslése alapján – meghaladta a 70 kilogrammot, ami nemzetközi összehasonlításban közepesnek tekinthető.

A termelés az 1970. évi 56 ezer tonnáról 1994-re 743 ezer tonnára növekedett, 2000-ben 1,009 millió tonnát állítottak elő. (1995-2000 között a hazai műanyagipar termelése 38, exportja 49 százalékkal növekedett. A felhasználás ugyanezen időszak alatt 53, importja 91 százalékkal bővült. A termelt műanyagok kétharmadát exportálták, főként a fejlett országokba. 2000-ben a kivitel értéke 582 millió, az importé 459 millió dollár volt. Jellemző, hogy az importált termékek átlagára lényegesen meghaladta az exportáltakét.) Végleges adatok ugyan még nincsenek, de a hatvan tagvállalatot tömörítő Magyar Műanyagipari Szövetség előzetes összesítéséből kiolvasható: a cégek 2001-ben 1,035 millió tonna műanyagot gyártottak, ez a mennyiség mintegy 2,6 százalékkal haladta meg a 2000-es évben regisztráltat.

A legnagyobb mennyiségben igényelt műanyagok – az úgynevezett tömegpolimerek – majd mindegyikét gyártják hazánkban. Polietilént és polipropilént a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Rt., PVC-t a BorsodChem (BC), polisztirolt a Dunastyr állít elő. Egyéb műanyagfélékből nem számottevő a hazai termelés, holott lenne igény például speciális, úgynevezett pásztázható PVC-re, valamint műszaki műanyagokra. Bár tény, hogy több terméket olcsóbban lehet importálni, mint idehaza gyártani.

A tömegműanyagok közül tavaly a legdinamikusabban a polipropilén (PP) gyártása nőtt, 30 ezer tonnával többet, 260 ezer tonnát gyártottak. A bővülés döntően annak köszönhető, hogy a TVK Rt. – még 1999-ben beindított – évi 140-150 ezer tonna kapacitású gyára gyakorlatilag teljes kihasználtsággal működött. (A TVK 120 milliárd forintos stratégiai fejlesztési projektjének mindhárom beruházási programja az eredeti elképzeléseknek megfelelően halad. A német Linde cég tavaly szeptember végére fejezte be az évi 250 ezer tonna kapacitású olefinüzem tervezését. Megkezdődtek a tárgyalások az új, évi 200 ezer tonna kapacitású polietiléngyár lehetséges kivitelezőivel, és megszületett a megállapodás a polipropiléngyár kapacitásának 40 ezer tonnával való bővítéséről. A fejlesztésekhez szükséges 280 millió euró hitel felvételével kapcsolatos tárgyalások is elkezdődtek.)

A PVC-ből 1,3 százalékkal többet, 267 ezer tonnát állított elő az ipar, a polisztirolgyártás viszont 94,9 ezer tonnáról 84,9 ezerre mérséklődött. Polietilénből 291,8 ezer tonnát gyártottak

Az elmúlt évben – az enyhe világgazdasági recesszió ellenére – az ágazat megismételte korábbi kimagasló exportteljesítményét. A kivitel 763 ezer tonna volt. (Az első negyedévben még 11 százalékos növekedést regisztráltak, ám a következő időszak korántsem sikeredett így, a további dinamikus bővülés helyett lejtmenet jött.) Az import ugyancsak bővült, sőt növekedése jelentősen meghaladta a kivitelét: a korábbi 407 ezer tonnával szemben 423 ezer tonna érkezett az országba. Túlnyomórészt a drágább alapanyagokból érkezett be több – például a padlókárpithoz használt E-PVC-ből vagy a üdítőitalos palackok alapanyagául szolgáló PET-ből. Ráadásul ezeket belföldön nem is gyártják, így – valószínűsíthető – behozataluk növekedése a jövőben legfeljebb csak lassulhat.

Forinterősödés és árverseny

A cégek eredményességét – főleg a sokat exportálókét, illetve a kis- és közepes vállalatokét – kedvezőtlenül érintette a forint múlt évi erősödése. (Az érintett társaságok ugyanis továbbra sem – vagy csak ritkán – kötnek árfolyam-kockázati biztosítást.) Emiatt a műanyagalapanyag-gyártás jövedelmezősége 2001-ben egyértelműen romlott.

A műanyagipar nyereségességét a felvevőpiac beszűkülése is ronthatja. A dekonjunktúra elsősorban az elektronikus berendezések piacán volt érzékelhető 2001-ben. Tőlünk keletebbre olcsóbban termelnek, így az európai – magasabb költségekkel működő – műanyagipari cégek erős árversenybe kerülnek. A hazai illetékesek ennek ellenére úgy látják, hogy a közép-európai, ezen belül a magyar ágazat is dinamikusan fejlődhet, a késztermékgyártás belföldi növekedési üteme – várhatóan – évente 5-6 százalékos lesz 2005-ig.

Nyugat-Európában tavaly mintegy 34 millió, Magyarországon körülbelül 1 millió tonna műanyagot állítottak elő. Ha a Lajtán túl nem is, a kelet-európai régióban a hazai vállalatok meghatározó szerepet tölthetnek be.

Élen a csomagolás

A műanyag-feldolgozás – a 2000-es igen magas bázishoz képest – körülbelül 5 százalékkal bővült tavaly. 2000-ben a műanyag termékek mennyisége 510 ezer tonna, értéke 265 milliárd forint volt. Ebből 196 ezer tonnát exportáltak 417 millió dollár értékben. A legdinamikusabban a csomagolóanyag-gyártás növekedett. Szintén kiemelkedően gyarapodott az építőiparnak előállított termékek (például csövek, hőszigetelő anyagok) és a járművekbe, elektromos berendezésekbe és háztartási gépekbe beépített alkatrészek mennyisége.

Wappel Kálmán szerint a hazai műanyag-feldolgozó cégek számáról nincs hiteles adat. Az e körbe tartozó tevékenységek viszonylag kis tőkével beindíthatók, és ha nincs kereslet, a vállalkozás szüneteltethető, illetve akár fel is számolható. Az üzemek többsége azonban valamely vertikumhoz tartozik, azaz a néhány nagy nemzetközi cég beszállítója. Napjainkra jellemző az erőteljes koncentráció: a tíz legnagyobb cég – ezek közé tartozik például a Pannonpipe és a Graboplast – állítja elő a hazai műanyag termékek 30 százalékát (a külföldi tulajdonú cégek az 50 százalékát, értékben már a hatvan százalékát). A tisztán műanyag-feldolgozással foglalkozó társaságok gépparkjának jelentős része elavult, ami versenyhátrány a nyugat-európai piacon. (Ez a megállapítás nem vonatkozik a legnagyobb hazai és a külföldi műanyag-feldolgozó társaságok magyarországi leányvállalataira.) A gyors korszerűsítést hátráltatja, hogy a műanyag-feldolgozás jövedelmezőségi szintje alacsony, így alig képződik forrás.

A műanyag csomagolóanyagokat gyártó magyarországi cégek körében is nagy a fluktuáció. A hőre lágyuló műanyagok gyártásával foglalkozó egykori pilisszántói ipari szövetkezet termelésének legnagyobb részét a fröccsöntött műanyagok teszik ki, ezenkívül műanyag csomagolóanyagokat, leginkább polietilénfóliákat készítenek. A szövetkezet fénykorában havonta mintegy 90 tonna csomagolóanyagot gyártott, tavaly alig 7 tonnát. Töröky Gyula, a Plastline Kft. ügyvezetője – a szövetkezet tavaly alakult át kft.-vé – a termelés visszaesését az egyre magasabb alapanyagárakkal és a megrendelések apadásával indokolja. A kilencvenes évek végén az olajárrobbanás miatt a csomagoló-alapanyagok – elsősorban a polietilén és a polipropilén – ára 80-90 százalékkal emelkedett. Az alapanyagárak azóta ugyan fokozatosan csökkennek, de tapasztalatuk szerint a környezetvédelmi termékdíj 1997-es bevezetése visszafogta a műanyag csomagolóanyagok iránti keresletet: számos megrendelő újra az olcsóbb papír felé fordult.

A főleg multinacionális vállalatokat ellátó, csak csomagolóanyagokat gyártó, lajosmizsei Folplast Műanyagfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. az elmúlt négy évben megduplázta a termelését. A cég polietiléntasakokat, -zsákokat, -szatyrokat, -táskákat és zsugorfóliákat gyárt, tavaly mintegy 3 ezer tonnát állított elő. A versenyben maradáshoz minimálisra szorították költségeiket, megszüntették a fröccsöntő üzemet, partnereik igényeihez alakították a csomagolóanyag-termelést, és speciális, többrétegű csomagolóanyagokkal is előrukkoltak... Folyamatosan fejlesztenek: eddig mintegy 150 millió forintot fordítottak gépbeszerzésre és épületfelújításra.

Biztos megrendelői vannak a kizárólag flakonokat gyártó Almand Műanyagipari Kft.-nek. Forgalmukat – mint mondják – sem az alapanyagok drágulása, sem a termékdíj nem vetette vissza. 2000-ben 23 millió flakont állítottak elő, tavaly 2,5 millióval többet. Időközben váltottak: kisebb s olcsóbb palackokat készítenek, termékeik súlyának csökkenésével párhuzamosan a fizetendő termékdíj is mérséklődik.

A műanyagipar jövőjét illetően Veress Árpád, az MMSZ elnöke optimista. Noha a fejlődő országokban nő a legrohamosabban – évi 6-8 százalékkal – a műanyagok felhasználása, a kelet-európai régió sem panaszkodhat a maga 4-5 százalékos piacbővülésével. Veress szerint nem szabad lebecsülni a hazai lehetőségeket, még ha a fejlődési ütem lassulása várható is.

Lassan bomló hulladék

Az iparág jelentős mennyiségű, hosszú idő alatt lebomló hulladékot is "előállít". Nyugat-Európában az összes szilárd hulladéknak egy százaléka, a kommunális hulladék tömegének pedig mintegy 10 százaléka műanyag. Magyarországon az egy főre jutó műanyag-felhasználás fele a nyugat-európai átlagnak, így a képződő hulladék is kevesebb. Az általános szemétproblémának tehát nem a műanyagok a főszereplői, legalábbis mennyiségi értelemben nem.

A természetben szétdobált, elsősorban csomagolási hulladékból (papír, üveg, műanyag, fém) álló szemét azonban súlyosan szennyezi a környezetet, ártalmatlanításával, illetve hasznosításával foglalkozni kell. A hulladékok gyűjtésének, előkezelésének és hasznosításának a nemzetközi gyakorlatban sokféle módját alkalmazzák. A tiszta és azonos fajtájú műanyaghulladékok általában újra feldolgozhatók, a gyártásközi hulladékok esetében ez ma már csaknem 90 százalékban meg is valósul. Az elhasznált, feleslegessé vált termékek (hulladék) újrafeldolgozása szintén lehetséges, a szükséges berendezések és technológiák már léteznek. Az újrafeldolgozás arányának növelése elsősorban nem műszaki, hanem gazdasági és piaci probléma.

A gyűjtés, a szétválogatás és az újrafeldolgozásra történő előkészítés költségeit a gazdasági élet szereplőinek, végső soron a lakosságnak kell viselnie. Piaci korlátok is vannak, hiszen a másodnyersanyagból készíthető termékek értékesítési lehetőségei korlátozottak. Fentiekkel magyarázható, hogy a csomagolási műanyaghulladékok újrafeldolgozása sok gazdag nyugat-európai országban is csak 2001 végére érte el a kitűzött 15 százalékos arányt, Nagy-Britanniában pedig még ekkora sincs. Magyarországon az elmúlt évben megközelítette a 10 százalékot – ez a gyakorlatban 15 ezer tonna hulladék visszagyűjtését jelentette –, és a hulladékgazdálkodási törvény 2005-re írja elő a 15 százalék elérését. Akkor várhatóan 180 ezer tonna ilyesféle szemét keletkezik, amiből legalább 27 ezer tonnányit kell visszaforgatni.

A műanyagok magas energiatartalma lehetővé teszi, hogy energetikailag is hasznosítsuk a fölöslegessé vált dolgokat. Nyugat-Európában jelenleg ez a hasznosítás dominál: kétszerese az újrafeldolgozásnak. Kinyerhető az energia kommunális égetőművekben vagy cementgyárakban. A hazai cementgyárakban 20 ezer tonnányi hulladék hasznosítható, a rákospalotai hulladékégetőben szintén ugyanennyi.

A hulladékok gyűjtésének és hasznosításának költségeit a környezetvédelmi termékdíjból kellene fedezni. Csak hát egyelőre a beszedett összeg jelentős része máshova megy... A szakma szerint a hatékonyság növelése érdekében a közeli jövőben – az Európai Unióban alkalmazott gyakorlatnak megfelelően – létre kellene hozni a licencdíjon alapuló, a befizetők által ellenőrzött, koordináló testület által irányított hulladékhasznosítási rendszert.