Prés alatt a nyomdaipar

Egyelőre nincs veszélyben a Gutenberg-galaxis

A magyar nyomdaipar a rendszerváltás előtti években is igyekezett lépést tartani a technika fejlődésével. Így a digitalizálás, a számítógépek alkalmazása nem okozott nagyobb gondot a szakmában, nem kellett tömegesen átképezni az itt dolgozókat. A digitális technológia miatt a késztermék előállításához lényegesen kevesebb kézi munka szükséges. A nyomdaipar termékpalettája hihetetlen módon gazdagszik, ma a rendkívül alacsony példányszámú kiadványok is gazdaságosan előállíthatók, s bármikor gyárthatók akár névre szóló, egyedi kiadványok is.

Az EU-csatlakozás baljós jelei

Ma senki nem gondolja komolyan, hogy a Gutenberg-galaxisnak vége, a legfejlettebb, leginkább elektronizált országokban sem készül erre a nyomdaipar. Jászkuti László, a Magyar Nyomdász Szakmai Szövetség elnöke szerint főként azoknak a könyveknek (lexikonok, szótárak, telefonkönyvek, menetrendek...) helyébe léphetnek az elektronikus adathordozók, amelyek általános érvényű információkat tartalmaznak. Meggyőződése, hogy a színes magazinokat, a divatlapokat nem fogja kiszorítani az elektronikus média. A reklámszférában sem várható, hogy a nyomtatott formát teljesen felváltja az elektronikus, bár valószínűleg megváltoznak a mai arányok. Belátható időn belül a nyomtatott könyvektől sem kell búcsút venni.

Jászkuti László úgy véli, az EU-csatlakozás drámai hatással lehet a hazai nyomdai vállalkozásokra. A görög, a spanyol, a portugál tapasztalatok azt mutatják, hogy az egységesült piacon százával mentek, mennek tönkre a kis és mikrocégek. Nálunk pedig aránytalanul sokan tartoznak ebbe a kategóriába; becslések szerint akár az egyharmaduk is versenyképtelennek bizonyulhat, és eltűnhet. Belépésünk után a magasabb termelékenységű nyugati társaságok elragadhatják a megrendeléseket, vagy ha nem, akkor a tőkeerős cégek egyszerűen felvásárolják a jobb nyomdáinkat (az alultőkésített magyar vállalkozások nem fogják bírni a nyomást), és tőlünk indulnak meghódítani a román, az ukrán és orosz piacokat.

Ebben a helyzetben létkérdés a szakma érdekérvényesítő képessége. A több mint százéves szövetségnek jelenleg "csak" mintegy 120 tagja van, ám mögöttük áll a hazai termelés 80 százaléka, a foglalkoztatottak számát tekintve is körülbelül ez az arány. Jelenleg a szakma EU-csatlakozásra való felkészítésére koncentrálnak. Keresik az okát például annak, hogy a Széchenyi-terv kisvállalkozási programja miért zárja ki a nyomdaipari vállalkozásokat a támogatási körből, a visszafejlesztendő energiaipari ágazathoz, a szénbányászathoz hasonlóan. (A Gazdasági Minisztériumtól kapott választ, melynek lényege, hogy más pályázatokon indulhatnak, nem tartják kielégítőnek.)

Sikeres szerkezet- és tulajdonosváltás

A rendszerváltást követő években jelentősen visszaesett a hazai nyomdaipar teljesítménye. Az akkor 100-200 vállalkozást számláló ágazat azonban – amelyből mintegy ötven volt a jelentősebb állami, illetve tanácsi tulajdonú nyomdaipari vállalat, a többi szövetkezeti és úgynevezett kisebb házinyomda – lényegében nagyobb véráldozat nélkül jutott túl az átalakuláson. A régi nyomdák zöme ma is működik, bár jelentős karcsúsításon, átalakításon mentek át. Voltak, amelyek fuzionáltak, beolvadtak nagyobb vállalkozásokba, néhány a felszámolás sorsára jutott. (Megszűnt például a fővárosban a patinás Franklin Nyomda, vidéken a szolnoki és a pécsi megyei nyomda.) A piac- és technológiaváltás, a termékstruktúra átalakítása miatt szakemberek százait bocsátották el, illetve küldték nyugdíjba.

Ugyanakkor a privatizáció során tetemes külföldi tőke áramlott a iparágba, több zöldmezős beruházás is megvalósult (Cofinec-csoport, Axel Springer, WAZ, VNU stb.). Rövid idő alatt megerősödtek a hazai magántulajdonba került nyomdák is (például az Alföldi, az Egri, a Kossuth, a Pátria, a Zrínyi stb.).

A kilencvenes évek elején – a megváltozott piaci viszonyok hatására, a nagy cégek összezsugorodásával párhuzamosan – gomba módra szaporodtak a kis nyomdaipari magánvállalkozások, egyebek közt a munkahelyüket elvesztett nyomdászok kényszer- és családi vállalkozásaiként. Ezek közül nem egy azóta országos jelentőségűvé vált (például a Pauker és a Veszprémi Prospektus Nyomda).

E tevékenységi kör mintegy 4000 vállalkozás cégbejegyzésében szerepel, ténylegesen azonban – a Magyar Nyomdász Szakmai Szövetség szerint – 1200-1500 társaság végez ilyen munkát. Ezenkívül több száz cég vesz részt – a nyomdaiparban is létező – feketegazdaságban. Nehéz ugyanakkor meghatározni, hogy mi számít nyomdaipari tevékenységnek. A technikai fejlődés következtében ugyanis a számítástechnikai műveletek egy része nyomdaipari jellegű (szövegszerkesztés, szkennelés, kép-szöveg integrálás, spirálozás), amit a cégek többsége maga végez.

Az utóbbi néhány évben a nyomdaipar termelése – tonnában mérve – nem emelkedett erőteljesen, az árbevétel viszont az inflációt meghaladó mértékben, 15-20 százalékkal nőtt. A nyomdaipari cégek az elmúlt négy-öt évben több tízmilliárd forintot invesztáltak. A fejlesztések a minőség javulását és a termelési érték növelését eredményezték.

A nyomdaipar az egész világon döntően mikro- és kisvállalkozásokból áll, vagyis 85-90 százalékuk öt-tíz alkalmazottal dolgozik. Az EU országaiban 60 ezer nyomdaipari cég működik, 85 százalékukban húsznál kevesebben dolgoznak. Az 500 főnél több embert alkalmazó cégek száma néhány százalék.

Az előrejelzések szerint az európai uniós csatlakozás után a hazai vállalati szerkezetben is 90 százalék alá kerülnek a kisvállalkozások – ma még fölötte vannak, alapvetően a kényszervállalkozások miatt –, az egységessé váló piac ugyanis erős szűrő, kiesnek a versenyképtelenek – figyelmeztet Kelényi Ákos, a szakmai szövetség egykori főtitkára, jelenleg szaktanácsadója.

A cégek hat-nyolc százaléka középvállalat, 2-4 százalékuk foglalkoztat 300 főnél többet. Mintegy 25 százalékukban érdekelt a külföldi tőke, főként szakmai befektetők vásároltak tulajdonrészt. Ám a nyomdaipar 85 százaléka így is többségi magyar tulajdonú. Állami kézben ma már csak a lajosmizsei Közlöny Nyomda van, a Pénzjegynyomda ugyanis a Magyar Nemzeti Bank tulajdona.

A magyar nyomdaiparban erőteljes technikai fejlesztés zajlik. A több tízmilliárd forint értékű beruházás révén a hazai cégek ma már nagyobb eséllyel vehetnek részt a kiélezett versenyben, sőt, új piacokat is szerezhetnek. Magyarországon negyven éve nincs nyomdagépgyártás, így teljes mértékben importra szorul az ágazat. A gépberuházások rendkívül drágák. Egy korszerű digitális nyomdagép ára 100 millió forint körül van. Az utóbbi évek fejlesztési boomja szorosan összefügg azzal is, hogy megváltozott a pénzintézetek gyakorlata. Míg korábban szinte lehetetlen volt fejlesztési forrásokhoz jutni, manapság a legkülönfélébb konstrukciókkal maguk a bankok keresik fel a vállalkozásokat. Ők pedig élnek a felkínált pénzügyi lehetőségekkel, és igyekeznek gyorsan behozni a hat-nyolc éves lemaradást. Az intenzív beruházás mögött nyilván annak felismerése húzódik meg, hogy a következő években csak az marad talpon, aki fejleszt, s lépést tart az igények gyors változásával.

A hazai nyomdaiparnak az utóbbi hat-nyolc évben kellett hozzászoknia az éles piaci versenyhez. Ma már viszont a piac nem bővül olyan ütemben, ahogyan a régi, elavult berendezések cseréjével nőnek a kapacitások. Éppen ezért a fejlesztések sajátos feszültségeket is keltenek. Jelenleg a nyomdák átlagosan 70-80 százalékos kapacitáskihasztnáltsággal működnek. A beruházásokra többnyire a minőségi és nem a mennyiségi igények növekedése miatt van szükség. Az új vagy a négy-öt éves, használt importgépek viszont általában nemcsak jobbak, hanem kétszer-háromszor hatékonyabbak is a lecserélteknél. Kezelésükhöz kevesebb, de kvalifikáltabb szakemberre, a gazdaságos üzemeltetéshez pedig még több megrendelésre van szükség.

A nyomdák egymás árait törik le a munka megszerzése érdekében. Ez a fogyasztónak kedvező, az iparágnak nem: csak mérsékelt haszon képződik – és ez megegyezik a nyugat-európai tendenciákkal. Az eredményt erőteljesen befolyásolják a papírárak is, ami egyik évről a másikra 30-50 százalékkal változhat. (Az égbeszökő árakat a megrendelők nemigen tolerálják.) Mindezek eredőjeként a nyomdaipar átlagos jövedelemtermelő képessége közelebb van az öt százalékhoz, mint a tízhez.

Ennek ellenére a befektetők változatlanul fantáziát látnak az iparágban. Legalábbis erre utal, hogy egyelőre nem csökken a vállalkozások száma, a megszűnő társaságok helyébe mindig újak lépnek. S ma már nemcsak az egykori nyomdász alkalmazottakból lett kényszervállalkozók, hanem pénzügyi befektetők is fel-felbukkannak. Kelényi Ákos szerint ennek egyszerű a magyarázata: az embereknek nyomdaipari termékekre ugyanúgy mindig szükségük lesz, mint élelmiszerre. Az egy főre jutó évi papírfogyasztás jelenleg az Európai Unió országaiban 250-300, az Egyesült Államokban több mint 300, nálunk viszont csupán 75-78 kilogramm. Az alacsony hazai papírfogyasztás miatt – egy külföldi vagy akár hazai befektető fejével gondolkodva – egyértelműnek látszik, hogy a gazdaság fejlődésével párhuzamosan bővülnek a nyomdaipar lehetőségei is.

Előretör a digitális technika

A nyomdaipar szerkezete átalakulóban van. Ebben a digitális technika szerepe meghatározó. Térnyerése – a nemzetközi trend szerint – meghaladja a hagyományos nyomdászat háromszázalékos fejlődési ütemét, 2015-ig átlagosan évi 8 százalékos növekedéssel lehet számolni. Vagyis tíz-tizenöt év múlva a digitális és a hagyományos módszer azonos arányt képviselhet az ágazaton belül.

A nyomdaipari termékek árát alapvetően a példányszám és a választott nyomtatási technológia szabja meg. Számítások szerint ezer példány alatt a digitális, azon felül a hagyományos technika a kifizetődőbb. (Magyarországon a legtöbb megrendelés ezer példányra szól.)

Az új és még modernebb készülékekhez újabb és újabb nyomtatványokra (ismertetők, használati utasítás stb.) van szükség. Ezt az igényt a digitális nyomdatechnika tudja kielégíteni. Gyakorlatilag tehát már nálunk is az történik, ami a fejlett országokban: a digitális komputertechnika segíti a kisebb, a speciális helyi keresletet lefedő kapacitások létrejöttét. E cégek egy része egyébként úgy alakul meg, hogy a gyártó a saját nyomtatványigényének kielégítésére megvásárol egy digitális nyomdagépet. Tipikus példa erre Zalalövő, ahol az ipari parkban egy nagy svéd befektető új digitális nyomdát létesít, egyelőre 12-14 alkalmazottal. Mivel a berendezés kapacitása nyilván többre képes, mint amire adott pillanatban kereslet mutatkozik, nem nehéz megjósolni, hogy hamarosan piacot fog keresni. A verseny ennek hatására várhatóan kiéleződik a térségben.

A piacbővülés másik, speciális iránya elsősorban a nagyobb nyomdákat érinti: a jövőben várhatóan növekszik a kereskedelmi és reklámkiadványok, az üzleti és pénzügyi nyomtatványok mennyisége. A bevásárlóközpontok terjedésével még több színes magazin, hirdetési újság, tájékoztató kiadvány, szórólap stb. jelenik meg. Az igényes, színes, nagy példányszámú kiadványokat csak az erre technológiailag felkészült nyomdák képesek elkészíteni. Az utóbbi néhány évben megduplázódott az erre alkalmas úgynevezett heat-set ofszetkapacitás. Mivel a piaci növekedés évente legfeljebb 5-7 százalékos, e termékcsoportnál is egyre élesebb a verseny.

Tipikusan a helyi igényekre specializálódó magáncégek megrendeléseit bővítheti az itthon még szinte kiaknázatlan turizmus. Évek óta hallunk arról, hogy ez a gazdaság húzóágazata, mégsem készülnek megfelelő mennyiségben és minőségben propagandaanyagok, tájékoztató füzetek, térképek, prospektusok. A központi támogatások hatására most már várhatóan pezsgésnek indul a hazai idegenforgalom, s hirtelen sokféle, speciális kiadványra – kis példányszámú, színes, igényes kivitelű prospektusokra, programfüzetekre, menükártyákra – lesz megrendelés.

Szebb könyvek, kisebb példányszám

A kilencvenes évek eleje óta 35-40 százalékkal esett vissza a hazai könyvnyomtatás teljesítménye. Magyarországon a nyolcvanas évek elején – az állami támogatásnak köszönhetően – adták ki a legtöbb könyvet (egy főre 11-12-t). Akkor a világ élvonalába tartozott a magyar könyvszakma. A rendszerváltás után megszűnt a dotáció, s az egy főre jutó könyvmennyiség 4,3-re esett vissza. Azóta ez a mutató javult, ma évi 6-7 kötet. Ez egyébként még mindig nemzetközi dobogós hely. A könyvkiadás is átalakult: drasztikusan csökkent a példányszám, a könyvek ára pedig – a hazai fizetőképes kereslethez viszonyítva – megemelkedett (de még így is messze elmarad a nyugat-európai átlagtól).

A könyvkiadóknál is megtörtént a strukturális átalakulás: sok kis kiadó jött létre, miközben szintén megjelent néhány multinacionális cég is. Hatásukra a szezonalitást sem nélkülöző "könyvgyártásban" a nyomdák között is erős árverseny alakult ki.

A könyvek külleme iránti igények is változtak, polarizálódtak: a kiadók óriási forgalmat könyvelnek el a nagyon olcsó – úgynevezett "újra-papírra" nyomott, kartonált kötésű – bestsellerek eladásából, de megjelentek az igényes, jó minőségű, szép kiállítású, egy-két ezres példányszámú – ám drágább – könyvek is.

Ez a piac – a nyomdász szakmai szövetség véleménye szerint – látványosan nem fog bővülni, a kiadói kapacitás meghaladja az értékesíthető könyvmennyiséget. Az is nagy szó, hogy már nem csökken a könyvek iránti kereslet, sőt... Jelenleg 20-25 nyomda állít elő könyvet, körükben szakosodás tapasztalható. Az úgynevezett tömegkönyvgyártásra berendezkedett nyomdák – annak ellenére, hogy olcsóbb termékeket készítenek – nem produkálnak rossz minőséget. (A kategórián belül ezek a kiadványok jobbak a hasonló külföldieknél.) Napjainkban a tankönyvek is igényesek, színes nyomtatással és kemény borítású kivitelben látnak napvilágot. Az ilyen kiadványokat előállító, hagyományos könyvnyomdák többsége megerősödött a magántulajdonosok kezében a rendszerváltás, illetve a privatizáció óta. Ilyen például az Alföldi, a Dabasi, a debreceni Kinizsi és a gyomai Kner Nyomda.

Bár a nyomdaipar – főként a hagyományok és a nyelvi meghatározottság miatt – nem exportorientált, néhány cég külföldi megrendelésre is dolgozik. A iparág kivitele – bár évről évre emelkedik – nem éri el a teljes forgalom 10 százalékát, a késztermékimport – könyv és folyóirat – viszont ennél lényegesen magasabb arányú. Mivel a hazánk által aláírt nemzetközi egyezmények tiltanak minden piackorlátozást, növekszik – a főként a környező országokból érkező – nyomdaipari termékek beáramlása, valamint a bérmunka.

Lapról lapra

Minden látszat ellenére az utóbbi években Magyarországon nem szűkült a napilapok piaca – állítja Lendvai Lászlóné, a Szikra Lapnyomda vezérigazgatója.

Felmérésük szerint, aki tíz évvel ezelőtt vásárolt napilapot, ma sem mond le róla. Az országos és a regionális lapok "elindultak" a színes technika irányába, a hirdetők ugyanis ezt igénylik.

A gazdaságilag és technikailag "lerobbant" Athenaeum Nyomda 1998-ben került a Szikra tulajdonába. Az Athenaeum budapesti, Jászberényi úti telephelyén a régi csarnok mellé újat építettek, ott kapott helyet a "vegyes" nyomógép. Nagy előrelépést jelent a CTP (Computer to plate) bevezetése. Ez a berendezés gyakorlatilag kiiktatja a korábbi kézi montírozási és filmlevilágítási munkafázisokat, az adatok közvetlenül lemezre vihetők. A gyártási idő mintegy 50-60 százalékkal rövidebb, a szerkesztőségekből elektronikus úton érkező újságoldalakat sokkal gyorsabban és jobb minőségben világítják le. A szerkesztőségekben a CTP nem igényel különösebb beruházást, ám a lapzárta ideje kitolódhat. A Szikra gépeinek cseréje és elköltöztetése a Jászberényi útra megközelítően nyolcmilliárd forintba került.

Lendvainé úgy véli, a következő öt-tíz évben Magyarországon a színes lapok piacán okozhat zavart az elektronikus média: ha a nyomtatott sajtótól – elsősorban a televíziók – "elszívják" a hirdetéseket, veszélybe kerülhetnek egyes lapok. Számukra ez azzal a következménnyel járhat, hogy a nagy nyomdai kapacitáshoz nem lesz elegendő munka. Ám ha egy nyomda korszerű gépekkel rendelkezik, bízhat a jövőben – állítja a vezérigazgató. Persze a szolgáltatásokat is fejleszteni kell.

A Szikra Lapnyomda 2000-ben 33 ezer tonna készterméket állított elő, termelése a becslések szerint 2001-ben elérte a 40 ezer tonnát. A nettó árbevétel 2000-ben meghaladta a 10 milliárd forintot, 2001-re pedig mintegy 13 milliárd forintot vártak, ami 20 százalékos papírár-emelkedést tartalmaz. A nyomda 2001-re mintegy három százalék körüli nyereséget könyvelhet el.

Speciális profil

A nyomdaiparban jelenleg a legnagyobb belföldi tulajdonos a Láng Kiadó és Holding Rt. Hozzá tartozik a Szikra, az Athenaeum, a Kner, a Specimen és az Állami Nyomda. Ez utóbbinak a profilja már a 150 évvel ezelőtti alapításakor is eltért a hagyományos nyomdákétól. Az egykori kizárólagos kincstári-állami szállító egyik meghatározó terméke ma is az üzleti és biztonsági nyomtatvány, de a műanyag kártyák legnagyobb hazai gyártója is. Az utóbbi években megtöbbszörözték a kártyagyártást, 2000-ben több mint 10 milliót állítottak elő. (Csip- és SIM-kártyák, mágnescsíkos műanyag- és papírkártyák például az autópályákhoz, parkolókhoz, vagy előre fizetett telefonkártyák lekaparható kóddal.) Itt készülnek a műanyag kártya alapú személyi és vállalkozói igazolványok, gépkocsitörzskönyvek, vezetői engedélyek, diákigazolványok, zár- és adójegyek, forgalmi engedélyek, valamint az országos választásokhoz szükséges szavazólapok is.

Az Állami Nyomdánál úgy vélik, a cég sikeresen alkalmazkodott a piac igényeihez, amit tükröz, hogy a privatizációkori 700 millió forintos éves árbevétel 9 milliárd forintra ugrott. Szolgáltatóközponttá vált a nyomda. Például teljes körű direct mail tevékenységet is vállalnak, amibe a levelek kinyomtatásától a postázásig minden részfeladat beletartozik. Az üzleti nyomtatványok esetében is hasonlóan teljes körű a szolgáltatás: nyomtatás, számlakészítés, borítékok címzése, postázása.

Az Állami Nyomda Rt. 2000-ben az előző esztendőhöz képest 34 százalékkal nagyobb, összesen: 7,409 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt és 39,6 százalékkal – 172 millió forinttal – magasabb, 606 millió forint adózás előtti eredményt ért el.

Kitörési pont

A nemzetközi tendenciák szerint az uniós csatlakozást követően a nagy nyomdák és a kicsi, speciális igényeket kielégítő vállalkozások maradnak csak életben. Ám ma még a közepes méretű, 50-100 főt foglalkoztató, általános tevékenységet folytatók is – lehetnek – versenyképesek. Takács Attila, a negyven alkalmazottat foglalkoztató C.E.P. Közép-európai Nyomdaipari Rt. egyik tulajdonosa és értékesítési igazgatója a gyors növekedésben és a specializációban látja a talpon maradásuk esélyét. (A 40 millió forintos jegyzett tőkéjű társaság jelenleg 50-50 százalékban két magánszemély és a Masped-csoport tulajdona.) A cégvezető reálisnak tartja, hogy a jelenlegi 250 millió forintos árbevételt két-három éven belül megháromszorozzák. A pénzügyi befektető tulajdonos szerint a reklámpiac Magyarországon még korántsem telített. Sőt, egyelőre növekszik a hagyományos reklámhordozók szerepe. A közepes nyomdai vállalkozások számára a marketing-, az értékesítési tevékenység előtérbe helyezése hozhatja meg az áttörést. Tapasztalatai szerint ugyanis e vállalkozásoknak legalább a fele nem rendelkezik saját értékesítési csapattal, ügynökségeken keresztül szerzi az ügyfeleket. Mivel a korszerű technikai színvonal és a garantált minőség (ISO) ma már alapkövetelmény, a megrendelések zöme az ügyfélkapcsolatokon múlik – jegyzi meg Takács Attila. A C.E.P. reklámkiadványokat, plakátokat, színes magazinokat, szórólapokat és ügyviteli nyomtatványokat készít, de felkészült arra is, hogy igényes csomagolóeszközöket – például csokoládépapírokat – és különböző címkéket készítsen.

A nyomdaipar nem tartozik a leggyorsabban megtérülő befektetési terepek közé – állítja három év tapasztalatával. Most az a legfontosabb, hogy kialakítsanak egy speciális profilt, amiben ők lesznek a legjobbak. Ha erről a piacot is meggyőzik, nem lesz gond – erre egy évet adnak maguknak.