Pihentető befektetések

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. március 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 47. számában (2002. március 1.)
Érdekes átrendeződés ment végbe az elmúlt évtizedben az üdülési szokásokban. Amióta a külföldi ingatlanvásárláshoz már nem kell devizahatósági engedély, megnőtt a magyar befektetők étvágya. Egyre nagyobb teret hódítanak az üdülési jogot értékesítő time-sharing cégek, s felfelé ível az itthon és külföldön épülő üdülőparkok népszerűsége is.

Üdülők itthon és külföldön

Élettempónk felgyorsult. A harminc-negyven év közötti menedzsereknek, sikeres középvállalkozóknak a munka mellett egyre kevesebb idejük jut a családjukra. Ha van is valahol egy nyaralójuk vagy víkendházuk, az az év nagy részében kihasználatlanul áll. De ha ott töltik is a szabadságot, akkor annak jó része kertápolással, a ház körüli teendőkkel telik. Pihenni viszont kell! Ezért – vélekednek a szakemberek – célszerűbb inkább elutazni valamerre. Aki üdülőhasználati jogot vásárol, annak hosszú távon garantált a pihenés, amikor a család legalább egyszer egy évben elmegy nyaralni. Akinek pedig van egy kis megtakarított pénze, vagyona, annak érdemes – akár befektetésként – külföldi üdülőingatlant, nyaralót vásárolni.

Garantált az üdülés

Magyarországon a becslések szerint mintegy hatvanezer ember rendelkezik osztott üdülőhasználati joggal, kilencven százalékuk belföldön, tíz százalékuk külföldön vásárol üdülőjogot. Ennek révén egyszeri befektetett összeggel hosszú évekre megoldották a család nyaralásának gondját. A bérbeadók (a szállodatulajdonos befektető) számára azért előnyös a time-sharing szolgáltatás, mert az üdülést nemcsak a főidényben, hanem egész évben elosztva veszik igénybe az emberek. Az ügyfélnek pedig azért kedvező ez a forma, mert elfogadható áron jut üdülő- és ingatlanhasználati joghoz, ami elcserélhető és továbbörökíthető. Harminc évre szóló üdülési jogot például meg lehet vásárolni egy négytagú család három-négy külföldön töltött vakációjának szállásköltségéért.

A hazai piacon vezető szerepet betöltő Holiday Club Hungary Kft. 94 országban 3600 luxusüdülőhelyet kínál. A rendszerbe úgy lehet bekerülni, hogy a vevő – aszerint hogy évente mennyi időt tölt szabadságon – egy-, két-, háromhetes használati jogot vásárol négy-, ötcsillagos besorolású szállodában vagy üdülőparkban lévő kettő-, négy- vagy hatszemélyes apartmanban. A szezonokat színekkel különböztetik meg: a kék az elő- és az utó-, a fehér a közép-, míg a piros a főszezont jelzi. A színeket az üdülőterület iránti kereslet határozza meg. Egy novemberi hét például kék színű a Balatonnál, de piros az Alpokban a sípályák mellett. A tulajdonosnak már csak az a dolga, hogy eldöntse, melyik évben hol szeretne nyaralni.

A szakértők számításai szerint három év alatt megtérül az üdülőhasználati jogba befektetett összeg. A tulajdonosnak ezután már csak az éves fenntartási költséget kell fizetnie. Mivel egy apartman használata gyakorlatilag 52 tulajdonos között oszlik meg, a rezsi, a helyi adók, a felújítási, üzemeltetési és egyéb költségek is arányosan osztódnak.

Minden évben máshol

Kecsegtető, hogy az apartmanok használata csereberélhető. Ha valakinek például a Balaton mellett vagy Hévízen van üdülési joga, azt minden további nélkül elcserélheti Floridába, Kaliforniába, a Kanári-szigetekre, Portugáliába vagy akár Írországba. Mindenütt ugyanazt a komfortot és színvonalas szolgáltatást kapja. Ezen túlmenően a tagságikártya-tulajdonosok jelentős kedvezményeket kapnak a repülőjegy-vásárláshoz és autóbérléshez is.

A Holiday Club az elmúlt tíz év alatt tizenkétezer üdülőhasználati jogot értékesített, s a piac folyamatosan bővül. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vásárlók többnyire a 8-9 millió forintnál kisebb évi jövedelemmel rendelkezők közül kerülnek ki. A szokatlanul széles ügyfélkör – a társaság szerint – azzal is magyarázható, hogy az üdülési jog részletre is megvásárolható. Nemcsak magánszemélyek, hanem gazdasági szervezetek, kft.-k is vásárolnak üdülőjogot.

Üdülőparadicsom

Gombamód szaporodnak az országban az üdülőparkok is, amelyek széles körű szolgáltatást nyújtanak lakóik számára. Ilyen például a Balatonőszödön közvetlenül a vízparton – a volt Hullámkemping területén – épülő 100 önálló villából és 96 apartmanból álló üdülőparadicsom. A luxusüdülőt egész éves használatra tervezték, a lakásokban meleg víz, padlófűtés van, az apartmanokhoz garázs is tartozik.

A folyamatos porta- és biztonsági szolgálat, a parkgondozás, a belső telefonvonal, a kaputelefon, a riasztási és betörésvédelmi rendszer, a kábeltelevízió része a tulajdonosok számára nyújtott teljes körű szolgáltatásnak. Különféle szabadidős programokat – például lovaglást, sétakocsikázást, vízi túrát – is kínálnak a lakók szabad idejének kellemes eltöltésére...

A növekvő magyar árak mellett egyre többen kacsingatnak a külföldi ingatlanok felé. Egy spanyol tengerparti apartman nemcsak nyaralásra használható, hanem középtávú, jó hozamot nyújtó befektetés is. Néhány esztendővel ezelőtt csupán néhány cég foglalkozott külföldi ingatlanok közvetítésével, ma már több mint egy tucat.

Amióta a devizatörvény lehetővé teszi a hazánkfia számára a külföldi ingatlanvásárlást, azóta egyre többen élnek is ezzel a lehetőséggel. A tulajdonosok száma dinamikusan emelkedik, de hogy pontosan hány üzletet kötnek, azt az erre specializálódott ingatlanforgalmazó cégek üzleti titokként kezelik.

A szakemberek szerint az embereket többféle szándék vezérli egy külföldi nyaraló megvásárlásakor. Van, akit a kiszámítható biztos haszon motivál, míg mások szeretnék ismerőseik látóterén kívül befektetni vagyonukat, de – a rossz nyelvek szerint – akadnak olyanok is, akik adózatlan jövedelmüket kívánják értékálló ingatlanba fektetni. Bár az értékesített ingatlanok száma évről évre emelkedik, némelyekben még mindig él az a tévhit, miszerint a vásárláshoz horribilis összegre van szükség. Másokat azt tart vissza, hogy az ügyintézést nem tudják személyesen ellenőrizni. Az ingatlanforgalmazók igyekeznek maradéktalanul eloszlatni a vásárlók bizalmatlanságát. Közreműködnek az ingatlanok kiválasztásában, bérbeadásában, teljes körű ügyintézést végeznek, megszervezik a kiutazást, a helyszínen tolmács segít a vevőnek.

Jelzálogkölcsönnel

Az ingatlanvásárlási lehetőségek országonként csupán kismértékben különböznek egymástól. A magyar állampolgárok korlátozó és engedélyezési eljárás nélkül vásárolhatnak nyaralót, üdülőt külföldön.

Ausztriában például az érvényben lévő jogszabályok megnehezítik, de engedélyezik a külhoni tulajdonszerzést. Az igényeket a tartományi bizottságok hagyják jóvá. Az osztrák bankok az ingatlan értékének 70-80 százalékára nyújtanak jelzálogkölcsönt. Franciaországban az ingatlan értékének 50 százalékára (uniós állampolgárok esetén 70 százalékára) igényelhető jelzálogkölcsön. Nagy-Britanniában akkor adnak hitelt a leendő tulajdonosnak, ha bizonyítani tudja, hogy azt képes visszafizetni.

A befektetők számára tehát vonzó lehet, hogy bármely országban kevés készpénzzel, a vételár 25-50 százalékának megfelelő összeggel és alacsony kamatozású, kedvező hitelkonstrukcióval vásárolhatnak ingatlant. Amint az is, hogy az ingatlanokat szabadon értékesíthetik.

Nincs szükség óriási vagyonra

Igen kedveltek a floridai és a dél-spanyolországi üdülőingatlanok és nyaralók. A piacvezető Mitropa U. S. Kft. több országban komplett, ingatlanhoz kötődő befektetési csomagokat kínál. Egy-egy ilyen ajánlat 2-3 évre szól, ezenkívül hasznosítási programot is kidolgoznak az ügyfelek részére. Amerikában olyan hasznosítási programok vannak, amelyekkel a tulajdonos távollétében a nyaralót a legelőnyösebb feltételekkel lehet bérbe adni, a házra felügyelnek is, állagát megóvják. A kettős adózás elkerülése érdekében az ottani jogszabályok szerint a befektető ott adózik. Mellesleg sokkal több költség számolható el, mint nálunk.

Változatlanul nagy az érdeklődés a spanyolországi ingatlanok iránt, van, aki többet is vásárol. Czibere Ilona, a társaság ügyvezető igazgatója szerint a spanyol ingatlanpiac biztonságos és nyugodt. Az árak folyamatosan emelkednek, a tavalyi évhez képest harminc százalékkal drágultak a tengerparti épületek. Általában az ingatlan értékének 30-50 százalékát kell előre kifizetni, a többit a bankok meghitelezik.

Kecsegtetőek az amerikai befektetések is. Az Egyesült Államokban az ár 25-40 százalékát kell készpénzben fizetni, a többire hitelt nyújtanak a helyi bankok. A jelzálogkölcsönt jelenleg 7 százalék körüli kamatra adják, és akár harmincéves futamidőre is lehet kérni.

A forint/dollár árfolyam változása miatt ma már többe kerül egy amerikai üdülőingatlan, mint mondjuk három esztendővel korábban. Ez viszont azt is jelenti, hogy például egy 1997-ben 15 millió forintért vásárolt lakás, apartman jelenleg a dupláját éri.

Weiglné Nemecz Éva és Weigl Róbert, az Evetex Kft. társtulajdonosai

Az üzletember és felesége ingatlanvásárlásának története úgy kezdődött, hogy 1997-ben mint ingatlanközvetítéssel foglalkozó szakembert meghívták a Marriott Szállóba, ahol a spanyol Quesada cég tartott üdülőbemutatót. Mindössze tíz percet töltöttek ott, tetszett a kiállítás, amit ki is fejeztek a cég képviselőjének, aki azonnal meginvitálta őket Spanyolországba, hogy tekintsék meg a helyszínen is az általuk bemutatott ingatlanokat. Az üdülőfalu Barcelonától délre mintegy 600 kilométerre fekszik. Vásárolni nem állt szándékukban, a meghívást latinos túlzásnak vélték, de felkerekedtek. * – Kétezer-hétszáz kilométer hercehurcás utazás után lélegzetelállítóan gyönyörű látvány tárult a szemünk elé. A házak hófehér falaira omló trópusi lila, piros, fehér virágözön, a különleges vadzöld fák, a művészien megtervezett kacskaringós utak olyan képet festettek, akár egy mesefalu – emlékezik vissza Weigl Róbert. – Mintha egy másik világba, egy más életformába csöppentünk volna. Az emberek mosolyogtak, olyasmit sugallt a környezet, amiből nekünk hiányunk van. Természetesen nem tudtunk ellenállni, azonnal beleszerettünk, és tulajdonosként tértünk haza.

Felkapott a horvát tengerpart

Egyre népszerűbb üdülőhely Horvátország is, ami jórészt azzal magyarázható, hogy autóval fél nap alatt elérhető. Számos ingatlanforgalmazó azonban a "jogi háttér" bizonytalansága miatt egyelőre ódzkodik az értékesítéstől. Az ügyvezető igazgató szerint ezen a területen rövidesen áttörés várható. A hamarosan induló fejlesztés keretében a Krk-szigeten több mint 3000 tengerparti apartman, sorházi lakás és villa épül, amelyekhez – az ingatlanokat értékesítő Mitropa Kft. szerint – sokak számára megfizethető áron lehet majd hozzájutni.

A társaság a jövőben portugáliai ingatlanokkal bővíti kínálatát – ahol a spanyolországiakéhoz hasonlóak az árak -, továbbá olasz és osztrák üdülők értékesítését is tervezi. Más országok, egzotikus tájak iránt ugyancsak fokozódó kereslet mutatkozik itthon, így sokan érdeklődnek például a Kanári-szigeteken történő befektetések iránt. Az ingatlanforgalmazással foglalkozó szakemberek szerint a jövő slágere Thaiföld, Portugália és Dél-Afrika lesz.

Irány Spanyolország!

Spanyolországban az elmúlt években igen sokan vásároltak üdülőt, nyaralót. Ebben az is közrejátszik, hogy a kint- tartózkodás költsége hasonló a hazaihoz. A kis halászfalvakból kialakított üdülőfaluk népszerűsége "felverte" az árakat. Egy három évvel ezelőtt 8 millió forintért vásárolt üdülőingatlan ma már mintegy húszmillió forintot ér. Jelenleg négyzetméterenként 300-350 ezer forintért kínálnak apartmanlakásokat a tengerparton.

Az Evetex Kft. öt éve foglalkozik tengerparti nyaralók értékesítésével, zömében a Quesada család üdülőfalujában kínálnak apartmanokat és luxusvillákat. A spanyol partnercég a leendő ügyfeleket három napig ingyen vendégül látja, minden vásárlási kényszer, elkötelezettség nélkül. – Ügyfeleink elsősorban pihenés, nyaralás céljából vásárolnak tulajdont, van, aki gyerekeire gondolva, hosszú távú befektetésnek tekinti a tulajdonszerzést, s akad olyan vásárlónk is, aki bérbeadási célzattal vásárol – mondja Weigl Róbert ügyvezető igazgató. A vevők között akadnak tehetősebb nyugdíjasok, nyugdíjaskorúak is, akik az év tíz hónapjában kint tartózkodnak.

Kellőképpen átgondolva

Az igazgató szerint nem kell nagyon gazdagnak lenni ahhoz, hogy valakinek spanyolországi üdülőingatlana legyen, mivel az ottani bankok igen előnyös feltételekkel kínálnak a vásárláshoz kölcsönt. A kulcsátadásig a vételárnak a felét kell kifizetni, a fennmaradó összegre pedig hitelt lehet igénybe venni. A pénzintézet biztosítékként jelzáloggal terheli meg az építményt. Ha valaki az ötvenszázalékos készpénzfizetési kötelezettségének eleget tesz, akkor a fennmaradó részre nem ötven, hanem hatvan százalék kölcsönt kap. Ebből be tudja bútorozni a lakást. A spanyol bankok általában 10-12 éves futamidőre hiteleznek, kedvező, 5-6 százalékos kamattal.

A hitelkérelmeket rövid időn belül elbírálják. Nem okoz különösebb gondot, ha valaki meggondolja magát, és értékesíteni akarja a még jelzáloggal terhelt ingatlanát. A pénzintézet ugyanis nem gördít akadályt az elé, hogy az új tulajdonos átvállalja, illetve tovább fizesse a törlesztőrészleteket. A kedvező finanszírozási lehetőségek, az ingatlan értékének gyors emelkedése miatt hamar megtérül a befektetés.

A tulajdonosnak évente építményadót kell fizetni, ennek összege nem éri el a húszezer forintot, ehhez jön mintegy 9000 peseta szemétszállítási díj és havi 5000 ezer pesetányi (1 euró = 166 peseta) a karbantartást, fenntartást, üzemeltetést magában foglaló közös költség. Nemcsak magánszemélyek, de gazdasági társaságok, kisebb cégek is szívesen vásárolnak Spanyolországban nyaralót. Kellőképpen átgondolva, pénzügyi tanácsadóval konzultálva a döntés előtt, üzemeltetési és adózási szempontból ugyanis előnyös lehet egy ilyen befektetés.

Simon Veronika középiskolás

Veronika szülei két üdülőjog tulajdonosai. Amikor valamelyik évben nem használják ki a rendelkezésükre álló időt, mert másutt töltik a szabadságot, ő szívesen elmegy helyettük nyaralni a barátaival.

– Mivel ez a lehetőség adott, szívesen ki is használom – mondja. – Magyarországon nagyon sok szép hely van, ahová a Holiday Klub révén el lehet jutni. Diákként a pénztárcámnak ez az üdülés felel meg a legjobban, mert olcsó, nem kell a szállásért fizetni. Tavaly a Petneházy Klubba szóló üdülőhetünket egy siófokira cseréltem el. A barátaimmal kényelmesen elfértünk a négyszemélyes apartmanban. Igaz, rossz volt az idő, de így is jól éreztük magunkat, mert az üdülőpark kitűnően felszerelt: kártyáztunk, tekéztünk, biliárdoztunk. Az étkezést is olcsón megoldottuk, egyetlen nőként a csapatban én főztem. Ha az édesapám az idén sem használja fel az üdülési hetét, akkor szeretnék ismét elmenni, ezúttal egy meleg vizes fürdőhelyre: Hévízre vagy Harkányba

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. március 1.) vegye figyelembe!