Leépítési hullám

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. február 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 46. számában (2002. február 1.)
Szemben a hatékonyság javításával, az általános költségek csökkentésével vagy a szervezeti korszerűsítéssel, az elbocsátásokat a recesszióra adható negatív válaszok sorában tartják nyilván a menedzserguruk. Rájuk azonban a pánik kétségbeesett pillanataiban senki sem hallgat.

 

Több millió állást falt fel a recesszió

Csupán az egyszerre ezres nagyságrendűnél nagyobb leépítéseket figyelembe véve 2001-ben világszerte több mint egymillió munkahely felszámolásáról döntöttek: részben az idei évre is áthúzódva ennyi poszt esik a legnagyobb munkáltatók már-már a hisztéria határait súroló létszámtizedelési kedvének áldozatául. A tengerentúlon és -innen cégek sokasága dolgozott ki többéves elbocsátási terveket, holott a legtöbb elemző – legalábbis egyelőre – nem számít a dekonjunktúra elhúzódására.

A világszerte tapasztalható visszaesés egyes számú munkahelyvesztese a telekommunikációs ágazat, ahonnan – szintén csak az ezer főnél nagyobb elbocsátásokat számításba véve – több mint negyedmillió ember hullott ki. A nagy technológiai és elektronikai cégek együttesen több mint háromszázezer munkatársuktól váltak meg, és százharmincezerrel lett kevesebb a légitársaságok kötelékében foglalkoztatottak száma is. De a farmernadrággyártótól a közúti fuvarozóig, a vegyi konszerntől az élelmiszer-ipari óriáscégig vállalatok sokasága vette-veszi bizonyosra, hogy a túléléshez egyedül a foglalkoztatottak számának drasztikus lefaragásán keresztül vezet az út.

A vezetési tanácsadók mindhiába figyelmeztetnek arra, hogy a leépítéseknek is megvannak a maguk – sokszor tetemes – költségei, és a létszámcsökkentés általában csak később, legkorábban a következő üzleti évben, a végkielégítések, az elkerülhetetlen perekkel járó ügyvédi költségek és a személyi állomány átszervezését kísérő egyéb kiadások elkönyvelése után érezteti majd – a most mindennél jobban vágyott – kiadáscsökkentő hatását. Az Egyesült Államokból nekilódult elbocsátási hullámnak sem a körültekintő munkaerő-tervezésre intő tanácsok, sem az elkerülhetetlen ráfordítások nem szabtak határt.

A nagyok és beszállítóik

A legnagyobb japán informatikai és elektrotechnikai konszernek – nyilvánosságra került terveik szerint – mintegy százezer munkahely megszüntetéséről intézkednek a következő három évben, ugyanakkor az e nagyvállalatok mögött álló beszállítói szférában akár az egymilliót is elérheti a foglalkoztatotti létszám csökkenése. Nem sokkal biztatóbb a helyzet Németországban, ahol a DAX tőzsdeindex cégei közül minden második a leépítés mellett döntött, ezzel összességében nyolcvanezer munkahely szűnt meg annak ellenére, hogy a harminc legnagyobb társaság elbocsátáshoz kötődő költségei több milliárd márkát tettek ki.

Ráadásul annak ellenére, hogy számos európai országhoz hasonlóan a németeknél is törekszenek a legfőbb gyógyírnak gondolt pirula keserűségének legalább részleges enyhítésére: a lecsökkent kereslet nyomán tátongó többletkapacitások kínjainak csillapítására, a szakszervezetekkel egyetértésben, egyes gyártók – így például a Volkswagen – arányosan alacsonyabb bérek mellett heti négy napra rövidítették a munkaidőt, illetve ideiglenes leállásokról határoztak.

Ugyancsak a kíméletesebb módszerek közé számít az idő előtti nyugdíjazás; közel ötezer felszámolásra ítélt munkahelyből több mint ezret így tervez megszüntetni a dekonjunktúra következtében eladósodott holland távközlési óriás, a KPN. Jó néhány vezetői munkakör vonatkozásában hasonló megoldást választott a létszámát mintegy tizedére csökkentő, brit Reuters hírügynökség is. A háromezer embertől megválni kényszerülő Lufthansa részben a bérek megnyirbálását tervezte, ezt azonban a szakszervezet csak akkor fogadta volna el, ha a légitársaság teljesen eláll az elbocsátás gondolatától.

Hazai elbocsátások

Bár a múlt év során nálunk is megtorpant a munkanélküliség csökkenése, Magyarországon 2001-ben még nem hozott drámai változásokat a világméretű elbocsátási hullám. A KSH adatai szerint tavaly októberben a korábbi időszakok átlagával megegyező, azaz 5,6 százalék volt az állástalanok aránya, ugyanekkor a foglalkoztatottak száma 3892 millió volt, mindössze háromezerrel több, mint 2000 azonos időszakában, a nyilvántartásba vett munkanélküliek száma pedig 27 ezerrel lett kevesebb.

Részben politikai üggyé terebélyesedett elbocsátási tervével mindössze a Győri Keksz Kft.-t tulajdonló, francia Danone hívta fel magára a figyelmet: az alku vége több száz fős karcsúsítás lett. Kevesebb figyelem jutott a Videoton 550 fős elbocsátásának. A Pannonplastnál 260-nal dolgoznak kevesebben, a Mol Rt. két éve kezdődött létszámleépítésének folyamatában 2002 végéig összesen nyolcezer embernek kell elbúcsúznia a munkahelyétől. A DAM Steel Rt.-nél kétszázhúsz alkalmazott elbocsátását jelentették be, 180-at búcsúztatott az Ózdi Hengermű, és 200-zal faragta le foglalkoztatottjainak számát a Danubius Rt. Bár az érintettek életében ez drámai fordulat, összességében mindez eltörpül például a Ford Motors tízezres, vagy a Vaity Fair tizenháromezres létszámcsökkentési törekvése mellett.

A 2001-es elbocsátási lázra megdöbbentő összesítéssel hívta fel a figyelmet az ugyancsak érintett Reuters hírügynökség. A felsorolásban csak a 2001. november közepéig bejelentett, és ezerfősnél nagyobb létszámleépítések kaptak helyet. Az itt kivonatosan közölt listában nem szerepel például a szomszédos Ausztria légitársaságának nyolcszáz embert érintő karcsúsítása: az ehhez hasonló mértékű lefaragásokat is figyelembe véve akár egy kisebb ország lakosságának megfelelő elbocsátott munkaerővel számolhatunk.

A. J.

Drasztikusan karcsúsító cégek 2001-ben

Társaság

Létszámcsökkentés időpontja

Megszűnt munkahelyek száma

Technológiai szektor

Toshiba Group

augusztus

18 800

Fujitsu Ltd.

augusztus-október

20 900

Philips

2001 folyamán

11 000

TDK Corp.

október

8 800

Cisco Systems

április

8 500

Compaq

július

8 000

Hewlett-Packard

július

6 000

Infineon

július

5 000

Sony Corp.

szeptember

5 000

Sun Microsystems

október

4 000

NEC Corp.

július

4 000

Agfa Gevaert

szeptember

4 000

Cap Gemini

június

2 700

EMC Corp.

szeptember

2 000

IBM

július

1 500

Xerox

október

1 400

Iomega Group

augusztus

1 250

Tellabs

augusztus

1 000

Telekommunikációs szektor

Nortel Networks Corp.

2001 folyamán

50 000

Motorola

2001 folyamán

39 000

Ericsson

július

22 000

Lucent

július

20 000

Alcatel

július-október

17 000

Siemens

május-október

15 000

Marconi

2001 folyamán

10 000

ADC Telecommunications

2001 folyamán

9 500

British Telecom

2001 folyamán

6 000

Avaya

június-július

5 000

KPN NV

október

4 800

Nokia

március-június

4 700

NTL

július

4 300

Qwest

szeptember

4 000

BellSouth

október

3 000

Concert

október

2 500

Sonera

augusztus

1 000

Worldcom

október

1 000

Elektronikai szektor

Toshiba

2001 folyamán

20 000

Hitachi Ltd.

augusztus-október

16 000

Honeywell International

2001 folyamán

15 800

Mitsubishi

szeptember

14 500

ABB

július

12 000

Kyocera

április-július

10 000

Flextronics International

október

10 000

Celestica

október

8 700

Invensys

május-július

6 000

Aiwa

2001 folyamán

5 000

Matsushita

2001 folyamán

5 000

Rockwell Collins

szeptember

2 600

SPX Corp.

augusztus

2 000

Kenwood

augusztus

2 000

Timken

április-augusztus

1 800

Fuji Electric Ltd.

október

1 500

Man AG

március

1 200

Vegyipar

Dupont

április-július

5 500

Finopec Beijing

július

3 000

Degussa

2001 folyamán

4 000

Roche

május

3 000

Bayer AG

augusztus

4 000

Clariant

augusztus

1 000

Média

   

AOL Time Warner

2001 folyamán

8 000

Dun and Bradstreet

július

1 700

Reuters Group

július-október

1 840

Axel Springer AG

2001-2002

1 200

Pénzügyi szektor

HypoVereinsbank

2001 folyamán

9 100

Dresdner Bank

július-szeptember

7 800

Deutsche Bank

2001 folyamán

7 100

Charles Schwab

március-augusztus

5 800

JP Morgan

2001 folyamán

5 000

American Express

júliustól

5 000

Merrill Lynch

2001 folyamán

6 100

Citigroup

2001 folyamán

4 200

Commerzbank AG

október

3 400

Dankse Bank

2001 folyamán

2 500

Credit Suisse First Boston

október

2 000

MetLife Inc.

október

1 900

Légitársaságok

American Airlines

szeptember

20 000

United Airlines

szeptember

20 000

Delta Airlines

szeptember

13 000

Swissair

október

9 000

Air Canada

2001 folyamán

7 500

British Airways

szeptember

7 200

Lufthansa

szeptember-október

3 000

Alitalia

szeptember

2 500

Aer Lingus

október

2 500

KLM

október

2 500

Sabena

augusztus

1 600

Egyéb

Boeing

szeptember

20-30 000

Vanity Fair

október-november

13 000

Procter and Gamble

március

9 600

Deutsche Post

május

7 500

Eastman Kodak Co.

2001 folyamán

7 500

Deutsche Bahn

június

6 000

Rolls-Royce

október

5 000

Sears, Roebuck and Co.

október

4 900

Marks and Spencer

március

4 400

Bombardier

szeptember

3 800

Thomas Cook AG

szeptember

2 600

Minolta

szeptember

2 500

Michelin North America

2001 folyamán

2 000

Gap

július-augusztus

2 000

Citizen Watch Co. Ltd.

október

2 000

Goodyear Tire and Rubber Co.

október

1 400

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. február 1.) vegye figyelembe!