A globális recesszió küszöbén

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. január 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 45. számában (2002. január 1.)
A különböző államok kormányai, közgazdászai árgus szemmel figyelik az egyes helyi, illetve globális gazdasági mutatókat: merre mozdulnak e nagy jelentőségű számok. A növekedés stagnálásától, lassulásától való félelem áthatja a világ gazdaságát. Az Amerikai Egyesült Államok teljesítménye meghatározó, de a nagyobb nyugat-európai országok fejlődési mutatói is jelzésértékűek Magyarország számára. E tekintetben megoszlik a hazai közgazdász-társadalom véleménye: van, aki szerint az ország komolyabb recesszió nélkül átvészelheti azt az időszakot, amíg a világ gazdasága kikerül a hullámvölgyből. A másfajta véleményt hangoztatók figyelmeztetnek: a hazai nyitott gazdaság sérülékeny, ezért fel kell készülni a növekedés-lassulásra.

Lesznek-e hazai következményei?

A világgazdaság alakulásának mutatói azt jelzik, hogy a legutóbbi globális gazdasági ciklus 2000 első félévében elérte a csúcspontját. A világgazdasági fellendülés tetőzött, és a gazdasági növekedésnek egy máig tartó, nem várt ütemű, gyors lassulása kezdődött el. Egyre növekszik azoknak az országoknak (például Japán, Tajvan, Mexikó, Brazília) a száma, amelyek bruttó hazai terméke (GDP) csökken. A világ ipari termelése 2001 első félévében 6 százalékkal csökkent. Ez a helyzet azonban tovább romolhat. A prognózisok szerint a világ bruttó termelése 2001 II. negyedében – először két évtized után – csökkenhet. Ebben az esetben a 21. század első globális recessziójának, válságának lennénk a tanúi. E krízis bekövetkezésének a valószínűsége elég nagy.

A világ második legnagyobb gazdasága, Japán lényegében válságban van. Az ország GDP-je 2001 I. negyedében alig nőtt, és egész évre mintegy 6 százalékos csökkenést prognosztizálnak. Az USA gazdaságát csak azért nem mondják válságban lévőnek, mert e minősítésnek az a feltétele, hogy a GDP két egymást követő negyedévben csökkenjen, és az még nem következett be. 2001 II. negyedévében a növekedés üteme 1,2 százalék volt, a III. negyedévben 0,4 százalékos csökkenés következett be, és a IV. negyedévre nagyobb, több mint 1 százalékos csökkenést prognosztizáltak. Ezt több előrejelzés is megerősíti. Például a J. P. Morgan Chase prognózisa szerint 2001 III. és IV. negyedévében, valamint 2002 I. negyedében csökken a GDP. Az amerikai ipari termelés csaknem egy éve csökken, legutóbb 2001 szeptemberében 1 százalékkal (ami 5,8 százalékos visszaesésnek felel meg a korábbi 12 hónaphoz képest, és 1945 óta a leghosszabb csökkenési periódus).

Lassuló gazdaságok

Németország legújabb adatai azt mutatják, hogy GDP 2001 II. negyedévében stagnált, a legújabb előrejelzések egész évre csak 0,7 százalékos növekedést prognosztizálnak. Az olasz GDP ebben az időszakban visszaesett, és bár a francia és a spanyol gazdaság jobb teljesítményt mutat, a növekedés üteme itt is zéró körül van.

Egyre több ázsiai ország kerül válságba. Szingapúr és Tajvan GDP-je várhatóan 11, illetve 6 százalékkal mérséklődött 2001-ben. Hasonló veszélyek elé néz Dél-Korea és Thaiföld is. Latin-Amerikában Argentína és Mexikó már válságban van, és valószínű, hogy ez a sors vár Brazíliára is. Nem minden gazdaságot érintett ugyan e globális visszaesés – például Kína és India gazdasága viszonylag jól teljesít, előbbi 8, az utóbbi 5 százalékos növekedést érhetett el éves szinten –, de mivel a világtermelés kétharmadát kitevő országokban stagnálás vagy csökkenés következett be, valószínűleg elmondhatjuk, hogy 2001 II. negyedévében globális méretű recesszió kezdődött.

A recesszió jelei

Általánosan elfogadott értelmezés szerint a világgazdasági recesszió akkor következik be, ha a világtermelés növekedése kisebb, mint 2 százalék. Jelenleg 2001-re és 2002-re is 1,5 százalékos növekedést prognosztizálnak, ez 50 év óta a legalacsonyabb kétéves növekedés lenne. A Világbank is 1,3 százalékos, illetve 1,6 százalékos növekedést prognosztizál 2001-re és 2002-re.

A globális visszaesés meglehetősen nagymértékű és gyors volt. A világgazdaság 2000-ben 1984 óta a legnagyobb ütemben, 4,8 százalékkal bővült. Így 2000 októberében a globális gazdaság perspektívái jobbnak látszottak, mint az azt megelőző tíz évben bármikor. A világ kereskedelmi forgalmának a volumene több mint 10 százalékkal nőtt, ami az 1999. évinek a kétszerese volt. Mindez egy ciklikus fellendülést mutatott Nyugat-Európában és Latin-Amerikában, és tartós kereslet mutatkozott a külföldi áruk iránt Észak-Amerikában, valamint a feltörekvő országok piacán.

Ennek alapján 2000 októberében a legtöbb előrejelző 2001-re is optimista, dinamikus növekedést prognosztizált: a világgazdaság 4,25 százalékos növekedését. Mindez arra is rávilágít, hogy milyen gyengék és kevésbé pontosak voltak a gazdasági előrejelzések ebben az időszakban. Természetesen számoltak bizonyos mérsékelt ütemcsökkenéssel, és észlelték a gazdasági növekedés lassulását kiváltó veszélyeket és kockázati tényezőket (például a magas olajárat). Különböző konjunktúraindexek és mutatók sora figyelmeztetett erre.

Túlfűtöttségből hideglelés

Az USA-ban a lassulást indokoltnak és kívánatosnak is tartották, tekintettel arra, hogy a tényleges növekedés jelentősen felette volt a gazdaság objektíve indokolt potenciális növekedésének, így az a gazdasági túlfűtöttség és az úgynevezett "hard landing" (nem szabályozott hirtelen recesszió) veszélyét hordozta magában. Növekvő aggodalom kísérte azokat az egyensúlytalanságokat, amiket a megelőző öt évben a beruházás és a fogyasztás megalapozatlan és hosszabb távon nem fenntartható növekedése váltott ki. Ezek visszatükröződtek a lakossági megtakarítás szintjének csökkenésében (ami valójában 2000-ben negatívvá vált), a nemzetközi fizetési mérleg hatalmas hiányában, valamint a részvényárfolyamok irreális szárnyalásában, különösen a high-tech területén, de nem csak ott. A prognózisszcenáriók ezért fokozatos lassulással számoltak. Mindezekkel ellentétben egy nem várt, hirtelen ciklikus visszaesés következett be 2000 II. negyedévét követően, demonstrálva és határozottan emlékeztetve a ciklikus fordulópontok előrejelzésének természetszerű nehézségeit a globalizált világgazdaságban.

A konjunktúra legjelentősebb jelzőszámai – a tőzsdék árfolyamai, az úgynevezett leading indikátorok (konjunktúrát előre jelző indexek), a lakossági bizalmi index, a beszerzési menedzserindexek – lényegében mind abba az irányba mutattak, hogy a ciklikus fellendülés a végéhez közeledik. Az eurózóna beszerzési menedzserindexe például – 2001 novemberéhez viszonyítva – másfél év óta 50 pont alatt van, ami azt jelenti, hogy azóta folytatódik a feldolgozóipar zsugorodása. Lényegében ugyanez a helyzet az USA-ban is, ahol immár tizenhárom hónapja van az index 50 pont alatt. (Az index 2001 januárjában 41,2 ponttal évtizedes mélypontra került.) A nyugatnémet üzleti bizalmi index, az IFO, a 2001. augusztusi 89,5 pontról szeptemberben 85 pontra csökkent. Ennél alacsonyabb értéket utoljára 1993 novemberében mértek, nagyobb mértékű esést pedig 28 évvel ezelőtt, az olajválság idején. A keletnémet index 101,3 pontról 96,6 pontra esett.

A gazdasági növekedés lassulásának bekövetkezését tehát meglehetősen korán megjósolták, annak időzítése és mértéke tekintetében azonban rendkívül pontatlannak bizonyultak az előrejelzők. Ennek is tudható be az, hogy szokatlanul gyorsan korrigálták a 2001. évre vonatkozó prognózisokat, mégpedig lefelé, nagymértékben csökkentve a korábban jelzett növekedési ütemeket. Az Economist Intelligent Unit (EIU) a 2001. szeptember 11-ei terrorcselekmények hatásával korrigált előrejelzése 2002-re az USA-ban 2,9 százalékos, míg Európában 2,2 százalékos növekedést vetít előre, szemben az egy hónappal korább 3,5 százalékos, illetve 2,4 százalékos prognózissal. Ez a hetvenes évek olajválsága óta nem tapasztalt lassulás lenne. A Financial Times 2001. november 13-ai számában közölt – felkért szakértők által összeállított – legújabb előrejelzése szerint pedig az eurórégió gazdasági teljesítménye 2001 IV. negyedévében tovább lassul, nem kizárt a GDP csökkenése, azaz a recesszió sem.

A ciklusforduló okai

A legfontosabb kiváltó oknak az tekinthető, hogy a rendkívülinek minősíthető információs technológiai (IT) konjunktúra mély dekonjunktúrába, válságba csapott át. 2000-ben az amerikai IT "bubble" (buborék) kipukkadt, amit a Nasdaq tőzsdeindex mélyrepülése és a csődbe jutott úgynevezett "új gazdasághoz" (new economy) tartozó IT-vállalatok növekvő száma demonstrált, és a széles körű várakozásokkal ellentétben ez a dekonjunktúra átterjedt a gazdaság egészére is. A felfokozott profitvárakozások és a relatíve olcsó tőke túlzó beruházásokra, kapacitásfölösleg létrehozására ösztönöztek, főleg az IT-szektorban. A buborék kipukkadása után a beruházások drasztikusan csökkennek (például 2001 második negyedévében az üzleti beruházások az USA-ban 15 százalékkal, Japánban 18 százalékkal).

A tőzsdék mélyrepülésének folyományaként jelentősen erodálódott a háztartások vagyona, és az ebből adódó úgynevezett "vagyonhatásból" következően csökkent a lakosság fogyasztási, költekezési kedve. (Például az USA-ban a 2000-ben elindult árfolyamcsökkenés az elmúlt 20 hónapban a GDP 75 százalékának megfelelő vagyonvesztést okozott – ez nagyobb arányú veszteség, mint ami az 1929-es nagy világgazdasági válság után következett be. Németországban e vagyonvesztés meghaladja a 130 milliárd márkát.) Nyilvánvalóan a részvények árfolyamának zuhanása negatívan érintette a vállalati profitvárakozásokat és a beruházási terveket is.

Az olajár 2000-ben bekövetkezett növekedésének is szerepe volt a recesszió elindulásában, bár ennek az árnövekedésnek a negatív gazdasági hatása kisebb volt, mint az 1970-es évek áremelkedésének, mivel a gazdaságok jelenleg egydollárnyi GDP-re vetítve csak feleannyi olajat használnak, mint akkor. Mindazonáltal a magasabb olajár kétségtelenül visszafogta a növekedési ütemet.

Az amerikai gazdaság hatása

A gazdasági visszaesést és különösen annak mértékét nagyban befolyásolta az is, hogy jelenleg – a globalizáció előrehaladása miatt – az USA gazdaságának lényegesen erősebb hatása van a világgazdaságra, mint korábban. Így az amerikai hanyatlásnak sokkal nagyobb a visszahúzó hatása a világ többi gazdaságára, mint korábban. Az integráltabb, globalizáltabb világgazdaságban, az egyik országban bekövetkezett recesszió gyorsabban terjed tovább a többi országba. Már az elmúlt években is az amerikai gazdaság volt a világgazdaság motorja. Az elmúlt öt évben az USA adta a világ GDP-jének a kétötödét, így közvetlenül vagy közvetetten jelentős importkeresletet támasztott más országok irányába.

Az egyes gazdaságok sokkal intenzívebben kapcsolódnak az amerikai kereskedelemhez, a globális ellátóláncokhoz és a multinacionális vállalatokhoz. A világkereskedelem 2,3-szeresen gyorsabban nőtt, mint a világ GDP-je az elmúlt tíz évben, az ezt megelőző két évtizedben e dinamikabeli különbség csak 1,4-szeres volt. Az amerikai import hányada a világ többi országa GDP-jének ma 6 százalékát teszi ki, ami kétszerese az 1990-es évinek. 2001 első felében ez az import éves szinten számolva valószínűleg 13 százalékkal csökkent, az IT-berendezések importja pedig 50 százalékkal.

Ázsia bekapcsolódása

Tekintettel arra, hogy a legfejlettebb országok az olcsó bérmunkát kínáló országokba, például Kelet-Ázsiába helyezik át beszállításaikat, az ipari ellátóláncok mindinkább globalizálódnak. Például az ázsiai országok – Japán nélkül – növekedésének kétötöde 2000-ben az Amerikába irányuló IT-exportból adódott. A hagyományos statisztika ezt kellően ki sem mutatja, mivel a multinacionális vállalatoknak mind nagyobb a szerepük. Például 1998-ban a német vállalatok amerikai leányainak helyi (amerikai piacon) értékesítése négyszer nagyobb volt, mint az amerikai exportjuk. Következésképpen egy amerikai recesszió csökkenti e vállalatok profitlehetőségeit. Miként az amerikai multinacionális vállalatok is úgy reagálnak a hazai recesszióra, hogy karcsúsítják termelésüket, munkaerőt bocsátanak el Európában és Ázsiában, ezzel feszültségeket váltva ki más régiókban is.

Exportált recesszió

Természetesen kedvező konjunkturális időkben a gazdaságok növekvő összefonódása, globalizáltsága lehetővé teszi azt is, hogy részesüljenek az amerikai fellendülés előnyeiből. (Az IMF számításai szerint az 1990-es években az USA-ba irányuló export átlagosan évi 1,5 százalékos növekedést generált Malajziában és 2,5 százalékosat Mexikóban.) Jelenleg azonban Amerika exportálja a maga recesszióját külföldre azáltal, hogy kevesebbet importál, és ezzel egy sajátos spirál indul el. Azok a gazdaságok, amelyeket hátrányosan érintett az amerikai recesszió, kevesebbet vásárolnak Amerikától és a világ többi országától is, és mindez tovább csökkenti a keresletet. Így 2001 első felében – éves szinten számolva – Ázsia exportja és importja közel 20 százalékkal csökkent. Egyes előrejelzések – például az Economist Intelligence Unit – szerint a világkereskedelem forgalmának a növekedése 3 százalékos lehet 2001-ben, szemben a 2000. évi 13 százalékos növekedéssel. Ha ez bebizonyosodik, akkor 1973 óta ez lenne a legnagyobb ütemcsökkenés.

Mindez – a pénzügyi piacok és az üzleti bizalom alakulása révén – kihat azokra az országokra is, amelyek exportja viszonylag kisebb mértékben kötődik az USA gazdaságához. Az amerikai üzleti bizalmi index csökkenése a globális újságok, az internet és a 24 órás hírtelevíziók révén azonnal hat az egész világon.

A világgazdasági visszaesés jellemzői

A jelenlegi világgazdasági visszaesés legszembetűnőbb jellemzője az, hogy sokkal szélesebb körű, mint az 1975, 1982 és 1991 években bekövetkezett recessziók. Ezeket hivatalosan is válságoknak minősítették, bár a GDP növekedésének mértéke 1,2 százalék és 1,9 százalék között helyezkedett el, abból adódóan, hogy a világ egyes területein bekövetkezett recessziót a másutt tapasztalható növekedés ellensúlyozta. (Egyébként ez a magyarázata annak, hogy miért minősítenek 2 százalék vagy annál kisebb világgazdasági növekedést recessziónak, válságnak.) Például 1975-ben az olajárrobbanás a fejlett gazdag országokat válságba taszította, miközben Latin-Amerika és Ázsia viszonylag dinamikus növekedést tudott elérni. 1990-1991-ben az USA válságba jutott, de Japánban, Németországban és a legtöbb feltörekvő gazdaságban (emerging economy) is folytatódott a fellendülés.

A világgazdaság már említett integráltabb, globalizáltabb voltából következik az, hogy a visszaesés ma lényegesen szélesebb körű, valamint az is, hogy a gyengülő gazdaságok száma a korábbi válságokhoz képest lényegesen nagyobb. Emiatt – konkrétabban, a már említett sajátos spirál kialakulása miatt – a világméretű lassulás önmagát felerősíti, nagyságrenddel fokozva a kezdeti keresletcsökkenést, s fennáll annak a lehetősége, hogy az 1930-as évek óta először a világgazdaság visszaesése nemcsak a legmélyebb lesz, de a legszinkronizáltabb is. (Legutóbb 1973-ban volt hasonló, szinkronizált depresszió. Ekkor – alapvetően az olajárrobbanás miatt – Németország, Japán és az USA, a világ három legnagyobb gazdasága egyidejűleg került recesszióba. A krízis az USA-ban 16 hónapig, Németországban egy hónap híján két évig tartott.)

Kilábalási esélyek

Megkülönböztethető sajátossága a jelenlegi visszaesésnek az is, hogy ellentétben az elmúlt három évtized világgazdasági válságaival, jelenleg az infláció mértéke alacsony. Ez pozitív jelenségnek tekinthető, mivel nagyobb mozgásteret biztosít a költségvetési és monetáris politikának. Ehhez kapcsolódóan növeli e mozgásteret az is, hogy az USA-ban – először az 1970-es évek óta – jelentős költségvetési többlet mellett következett be a hanyatlás. Ez lehetővé tette az adócsökkentést, ami szerencsés esetben, eljutva a háztartásokhoz, növelheti a lakosság fogyasztási kiadásait. A költségvetési politika pozitív hatásait felerősítheti a monetáris politika megfelelő mértékű kamatcsökkentéssel és/vagy a pénzvolumen bővítésével. Sajátos módon azonban e tekintetben több akadályozó tényező is tapasztalható. Ezek közül a legnagyobbak: a kapacitás kihasználatlanságának magas foka, továbbá a lassuló növekedés felemésztheti a költségvetési többletet, és nehezebbé teheti a maastrichti követelmények teljesítését Európában, Japánban pedig zéró nagyságú a jegybanki kamat.

További kiemelendő sajátossága a mai visszaesésnek az is, hogy ez a beruházások által kiváltott hanyatlás. E tekintetben hasonlít a II. világháború előtti válságokhoz. A háború utáni válságokat azok a kereslet-visszaesések váltották ki, amelyek a jegybankok infláció megfékezését célzó kamatemelésének hatására következtek be. Az USA által élvezett, közel tízéves fellendülés az 1900-as években tapasztalt rendkívül optimista növekedési és profitvárakozásokat generált, amelyek a nagyarányú hitelfelvételen alapuló túl-beruházásokat eredményeztek. Ez nagymértékű kapacitástöbblethez és vállalati eladósodáshoz vezetett. Ilyen körülmények között a kamatcsökkentés kevésbé hatékony eszköze a kereslet élénkítésének. A beruházások által kiváltott válságok, amelyek a II. világháború előtti időszakot jellemezték, általában mélyebbek és hosszabb ideig tartanak, mivel a többletkapacitások és az eladósodottság felszámolása időigényesebb, mint az infláció megfékezése. Ugyanakkor az is gyakorlati tapasztalat, hogy az úgynevezett "beruházási buborék" kipukkadása mindig nagyobb gazdasági visszaesést okoz. Mindezek ugyancsak arra utalnak, hogy a korábbiaknál hosszabb ideig tartó és nagyobb recesszió lehetősége is fennáll.

A ciklusok elemzése

Bizonyos fontos sajátosságot lehet megkülönböztetni, ha a Kondratyev-ciklusok tanulságait bevonjuk a minősítés hatáskörébe. Kondratyev szerint az általa tapasztalt átlagosan 54 évig tartó ciklusok völgymenetes időszakát, leszálló ágát a nagy műszaki és technológiai felfedezések jellemzik, a felfelé tartó időszakát pedig ezek gyakorlati alkalmazásai, azaz a gazdasági növekedést az új felfedezések alkalmazása réven adódó előnyök (termelékenységnövekedés, új termékek és szolgáltatások bevezetése, piacbővítés) kihasználása gyorsítja fel, miként a leszálló ágban ezen előnyök hiánya, elégtelensége váltja ki a növekedés visszaesését. Az 1781-től 1996-ig regisztrált négy Kondratyev-ciklus elég meggyőzően igazolja ezt. A legutóbbi ciklus például – amely a tárgyalt témánkat illetően figyelemre méltó lehet – 1948-tól 1996-ig tartott, és körülbelül 1973-ban érte el a csúcspontját.

Tapasztalatból tudjuk, hogy a modern világtörténelem egyik legdinamikusabb időszaka volt a II. világháború utáni, 1973-ig tartó, a gazdasági növekedés aranykorának is nevezett intervallum. Például 1950 és 1973 között a GDP évi átlagban Nyugat-Európában 4 százalékkal, Japánban több mint 9 százalékkal nőtt. Ez a növekedés ráépült azoknak a korszakos találmányoknak a széles körű hasznosítására, amelyeket a háború előtti Kondratyev-ciklus leszálló ágában ért el a világ, például a vegyiparban (műanyagok), a gyógyszeriparban (antibiotikumok), a közlekedésben (korszerű és hatékony belső égésű motorok), az energetikában (a szénnél sokkal hatékonyabb és olcsóbb szénhidrogén és atomenergia hasznosítása), a kereskedelemben (a modern elosztóláncok széles körű elterjedése). Itt is az USA és annak multinacionális vállalatai játszották a főszerepet. A háború után az USA vált a világ leggazdagabb országává, egyben a műszaki haladás motorjává. A multinacionális vállalatok felfedezéseiket, az új technikát és technológiát elterjesztették külföldön is, jelentős beruházásokat eszközölve külföldi leányvállalataikba. Emellett Nyugat-Európa és Japán intenzív beruházásai is az új amerikai technológiák importjára épültek.

Leszálló ágban

1973 után a gazdasági növekedés döntően azért lassult, mert a már említett felfedezések kihasználási lehetőségei lényegében kimerültek, és ez – párosulva az ebben az időben bekövetkezett olajárrobbanással, ezzel az olcsó energia megszűnésével – elindította a Kondratyev-ciklus lefelé tartó periódusát. Ebben az időszakban természetesen ugyancsak születtek jelentős felfedezések és találmányok, mindenekelőtt az elektronika és a biotechnológia területén. Alkalmazásuk az 1990-es években kezdődött, elsősorban az USA-ban. Ez meg is nyilvánult az USA gazdasági növekedésében. Az 1990-es évtizedben, lényegében 2000-ig az USA – alapvetően az információs technológia (IT) új forradalmi felfedezései első, gyors és széles körű gyakorlati alkalmazásának köszönhetően – kiemelkedő, közel tíz évig tartó fellendülést, gazdasági növekedést ért el, messze megelőzve a többi országot. Mindez azt is jelenti, hogy az USA előbb tért át a következő Kondratyev-ciklusra, annak felfelé menő ágába, azt mintegy előre hozta az IT új tudományos vívmányai korábbi alkalmazása révén. Úgy tűnik azonban, hogy 2000-re ezek a gyakorlati lehetőségek, legalábbis átmenetileg kimerültek, és további idő kell ahhoz, hogy a kétségtelen meglévő új lehetőségek (például a harmadik generációs mobiltelefonok) üzleti haszonná, piacbővítő, növekedést gyorsító tényezővé váljanak. A jelenleg az úgynevezett "új gazdaságot" alkotó szektor mélyrepülése, az e téren kialakult "buborék" kipukkadása mindenképpen erre vall. Az is valószínűsíthető azonban, hogy a következő Kondratyev-ciklus felfelé menő ágában nem lehet számolni az új tudományos eredmények alkalmazásának olyan gazdag és széles körű lehetőségeivel, mint a megelőző ciklusban. Alapvetően két területen, az informatikában és a biotechnológiában adódnak ilyen esélyek. Ezek kétségtelenül jelentősek, de újabb nekilendülésre gyakorolt hatásukra még várni kell, és a mai ismereteink szerint nem prognosztizálható, hogy ez olyan látványos és nagymértékű lesz, mint ami az 1950-es, 1960-as éveké volt, és feltételezhető az is, hogy az Amerikai Egyesült Államok sem tudja az elkövetkező fellendülési időszakában az 1990-es évtized dinamikus növekedését megismételni. Más oldalról ez azt is jelenti, hogy a mai recesszió lényegében még egy leszálló ágú Kondratyev-ciklusra esik, és – amint e ciklusok tapasztalatai mutatják – ilyenkor e recessziók általában mélyebbek és hosszabbak, mint a felszálló ágakban. Ugyanakkor az 1990-es évek krízisei, főleg az USA-ban – az IT új tudományos vívmányainak intenzív alkalmazása miatt – már az "előrehozott" felszálló ágban következtek be. E recessziók a korábbiaknál lényegesen rövidebb és enyhébb lefolyásúak voltak, miként ez jellemzi Kondratyev-ciklus felszálló ágában jelentkező recessziókat is.

Tehát a Kondratyev-ciklusok tanulságai alapján is arra lehet következtetni, hogy a jelenlegi gazdasági visszaesés az 1990-es években tapasztaltaknál hosszabb és mélyebb recesszióba torkollik.

Meddig tarthat a tél?

Mélységét és tartósságát illetően úgynevezett V és U típusú recessziót különböztetnek meg a szakértők. Az előbbi viszonylag rövid ideig tart és kevésbé mély, míg az utóbbi mélyebb és időben is elhúzódóbb.

A jelenlegi növekedési ütem visszaesése az előbbiekben vázolt jellemzői alapján – a korábbiaknál szélesebb körű, a beruházások által indukált, a Kondratyev-ciklus egy sajátos leszálló ágában jelenik meg – tehát arra lehet következtetni, hogy U alakú lesz, azaz ha a törés bekövetkezik, az globális, tartós és a korábbiaknál mélyebb lesz. Az azonban, hogy ténylegesen milyen tartós és mély lesz, alapvetően függ az alkalmazott gazdaságpolitikától, mindenekelőtt a fiskális és monetáris politikától. Ezek hatásosságát több pozitív és negatív körülmény befolyásolhatja.

Kedvező és kedvezőtlen körülmények

A gazdasági ciklus alakulását befolyásolni képes makroökonómiai menedzsment és konjunktúrakutatás ma már meglehetősen magas szintet ért el mind nemzeti, mind nemzetközi méretekben. A több évtizedre visszanyúló gyakorlati tapasztalatok mellett fejlett intézményhálózat, információs rendszer és előrejelzési technika áll rendelkezésre. Kedvező hatású lehet az, hogy nincs érdemi inflációs veszély, az USA gazdaságának a lassulása költségvetési többlet mellett következett be, és az amerikai rövid lejáratú kamatok 6,5 százalékról 2,0 százalékra mérséklődtek – ez negyvenéves mélypontnak felel meg –, ami a pénzellátás növekedését is jelentően felgyorsította. (Az eurózóna kéthetes reprokamatának a minimuma 3,25 százalékra zsugorodott.) Az amerikai növekedést élénkítő, most kialakított költségvetési politika (adócsökkentés, költségvetési gyors támogatások, tervbe vett többletkiadások) 1,5 százalékkal növelhetik a GDP-t – ez 1975 óta a legnagyobb mértékű kormányzati élénkítő vállalkozás. A korábbi magas szintről (a 2000 szeptemberében elért hordónkénti 37 dollárról) 21-22 dollárra csökkentek az olajárak is. Bár az előrejelzések nem egyértelműek, elég nagy esélyt adnak annak, hogy a csökkenő kereslet és a kitermelőkapacitások bővítése miatt 2002-ben ezen a szinten stabilizálódnak. Az olajárak esetleges csökkenése pedig lefelé nyomná az inflációt, illetve felfelé a reáljövedelmet és a profitot. Pozitív körülménynek kell tekinteni azt is, hogy az információs technológia, a biotechnológia területén még jelentős, gazdaságilag kiaknázatlan felfedezések ismeretesek, az újak feltárására pedig rendkívül intenzív kutatások folynak. Ezek erőteljes motorjai lehetnek egy elkövetkező fellendülésnek, még akkor is, ha valószínűleg az 1990-es évek elején tapasztalt gyorsulást nem fogják produkálni.

Számolni kell azonban több kedvezőtlen körülménnyel is. Az egyik a már említett kapacitásfelesleg, ami eléggé általános, különösen az úgynevezett "új gazdaságban". (Az USA-ban 2001 szeptemberében a kapacitáskihasználtság 75,5 százalékos, ami 1983 óta a legalacsonyabb.) Nagymértékű a vállalatok eladósodottsága is. A vállalatok erősen függnek a külső finanszírozási lehetőségektől, amit tükröz a magas, úgynevezett vállalati finanszírozási "rés" (corporate-financing gap – a tőkekiadások mínusz a vállalaton belüli cash flow). Ennek mértéke eléri a GDP 2,5 százalékát. Ilyen körülmények között a kamatcsökkentés kevésbé hatásos a kereslet élénkítésére, mivel a vállalat inkább adósságcsökkentésre és nem beruházásra használja az olcsóbb hiteleket. Ugyancsak a recessziót erősítő tényező az, hogy az USA-beli részvények még jelenleg is – a közelmúltban bekövetkezett csökkenésük ellenére – túlértékeltek. A legújabb felmérések szerint ugyanis az IT új vívmányainak alkalmazásából adódó termelékenységnövekedés korántsem volt olyan látványos az 1990-es években, amint azt korábban feltételezték. Ebből következően a profitvárakozások is leértékelődtek. A recesszió elleni hatásos fellépést nehezítheti az ugyancsak említett maastrichti követelmények teljesítésének élő követelményrendszere Európában, valamint Japánban a zéró nagyságú jegybanki kamat. Annak ellenére, hogy Argentína a közelmúltban 8 milliárd dollár stabilizációs hitelt kapott az IMF-től, az ország fizetésképtelenné válásának a veszélye nem múlt el. Ha pedig ez bekövetkezne, annak súlyos hatása lenne a feltörekvő országokra és ezen keresztül a világgazdaság egészére is.

Kiútkeresés

Mindent összevetve nagyobb a valószínűsége egy, a korábbiaknál mélyebb és tartósabb recesszió bekövetkezésének, mint annak, hogy a gazdaság visszaesése viszonylag rövid idő után eléri a mélypontját és elkezdődik a világgazdaság fellendülése. Ezért különösen indokolt azokat a gazdaságpolitikai megoldásokat, cselekvési irányokat keresni, amelyek a világgazdaság és a nemzeti gazdaságok hatásosabb menedzselését teszik lehetővé. Ez pedig felerősíti annak az igényét, hogy

– az úgynevezett "global governance", a globalizált világgazdaság "kormányzása", legalábbis gazdaságilag, mindinkább érvényesüljön, és ezzel összefüggésben

– megváltozzanak a "washingtoni konszenzus" előírásai, és bizonyos mértékben enyhítsenek a maastrichti követelményeken is.

A globalizáció természetszerűleg egy sor közgazdasági területen – különösen a költségvetési, a monetáris és az árfolyam-politika, a kereskedelem, a beruházások területén – felveti a nemzetközi irányítás, koordináció, együttes fellépés szükségességét. (Jó példa erre az USA-t ért terrortámadásokat követő nemzetközi monetáris politika, aminek keretében a Fed és az Európai Központi Bank összehangoltan csökkentette a kamatokat, és növelte a forgalomban lévő pénzvolument is.) Ennek ma már fontos intézményei is (például a UN, WTO, IMF, Világbank, G7 és G8) létrejöttek. Egyre nagyobb szerepet játszanak a nem kormányzati szervek is, az úgynevezett NGO-k. Ezen intézmények hatékonyabb működtetésére van szükség, a globális döntésekbe bevonva mindazokat az intézményeket és országokat, amelyek érdemben hozzá tudnak járulni a világgazdaság stabilizációjához. Különösen fontos Kínának mint feltörekvő gazdasági nagyhatalomnak az aktív részvétele. Amint azt a legutóbbi ázsiai gazdasági válság kezelése igazolta, ma már Kína nélkül nem lehet megoldani a világgazdaság problémáit.

Az intézmények hatékony működéséhez megfelelő vezérlőelvek is kellenek. Úgy tűnik, hogy sem a washingtoni konszenzus, sem a maastrichti követelmények a világgazdasági recessziók elhárításához, illetve enyhítéséhez ma már nem nyújtanak megfelelő eligazítást. Tovább nehezíti az anticiklikus költségvetési politikát az EU úgynevezett stabilitási és növekedési egyezménye (Stability and Growth Pact), amit 1995-ben ratifikált a 15 tagállam. Ez egy radikális költségvetésihiány-csökkentést és 2003-ra kiegyensúlyozott költségvetés megteremtését igényli. Mindkettő lényegében a neoliberális gazdaságelmélet alkalmazása a gyakorlatban. A washingtoni konszenzus lényege: ha a kormányok leépítik közvetlen gazdasági szerepvállalásukat, akkor a magánpiacok hatékonyan fogják elosztani az erőforrásokat, és gazdasági növekedést indítanak el, ami a társadalom minden tagjának hasznára válik. Az általa ajánlott politikának hangsúlyos eleme a költségvetési hiány elkerülése és az infláció radikális megfékezése, továbbá a kereskedelem és a beruházások liberalizációja. Az ehhez kapcsolódó, főleg költségvetési restrikció súlyosan érinti a szociális, oktatási kiadásokat, így nemcsak a vásárlóerőt mérsékli rövid távon, visszafogva a keresletet és lassítva a növekedést, de gyengítve az emberi tőkét, a humán erőforrásokat, a hosszabb távú növekedésre is hátrányosan hat. (Erről bővebben lásd a Világbankról szóló cikkünket a 110. oldalon! – A szerk.) Rokon vonást mutatva e felfogáshoz, a maastrichti követelmények kötelezik az európai valutaunió tagjait, hogy szigorú restriktív költségvetési és monetáris politikát folytassanak.

Az elmúlt évek tapasztalatai, és főleg az ázsiai, a latin-amerikai és az orosz válság alapján mind többen kritizálják e gyakorlatot, állítva, hogy egy rugalmasabb, azaz kevésbé restriktív költségvetési, monetáris és inflációs politika együtt az oktatás, egészségügy, valamint a műszaki fejlődés aktív és kiemelt állami támogatásával sokkal hatékonyabb, rövidebb távú anticiklikus gazdaságpolitika megvalósítására adna lehetőséget, ami egyben a gazdasági növekedés távlati stratégiai érdekeit is jobban szolgálná. A jelenlegi világgazdasági helyzet csak erősíti e kritikák valóságtartalmát.

Kedvező körforgás

A washingtoni konszenzus és a maastrichti követelmények alapján jelenleg dominánsan érvényesülő neoliberális gazdaságpolitika a mai, globalizált világgazdasági körülmények között, ha nem is szüntette meg, de jelentősen legyengítette azt az önmagát erősítő, "kedvező körforgást" (vicious circle), ami a II. világháború után, a már említett aranykorban a világgazdasági növekedésben érvényesült. Nevezetesen, a dinamikus növekedés során bekövetkezett termelékenységnövekedés eredményein a profitok, a bérek és az árak egyaránt kedvező alakulása folytán kellően megosztoztak a vállalkozók (munkaadók), a munkavállalók és a fogyasztók. Ez a régi rendszer egy csodálatos, harmonikusan mozgó kerékre hasonlított: a tömegtermelés növekvő közgazdasági hozadéka emelte a termelékenységi szintet (azaz az egységnyi bérköltségek csökkentek, amint a termelés volumene nőtt), a költségmegtakarítás lehetővé tette a bérek folyamatos emelését, miként az alacsonyabb árakat is. A foglalkoztatottak gyarapodó jövedelmei a fogyasztói kiadások erőteljes bővülését tették lehetővé, ami visszacsatolódott a még jövedelmezőbb termelésbővítésben. Ezt a kedvező körforgást tovább erősítette a jóléti szolgáltatások körének kiszélesítése és bizonyos szociális védőháló létrehozása.

A mai uralkodó gazdaságpolitika nem támogatja olyan mértékben a magas foglalkoztatottsági szint fenntartását és az aggregált kereslet növelését, mint ahogy azt a keynesi közgazdaságtant követve a régi tette. Ez a politika kevésbé elkötelezett a társadalmi méltányosságot illetően, és csökkenti a nyugdíj, egészségügyi ellátás és egyéb szociális ellátáshoz tartozó állami juttatásokat. Mindez a globális kínálat növekedését fékezi. Miközben e globalizáció a termelés oldaláról rendkívüli módon és mértékben képes az aggregált kínálatot növelni. Mindez természetszerűleg kiélezi e globális kereslet és kínálat közötti egyensúlytalanságot, ami mind mélyebb recessziókhoz vezethet. Nem kizárt, hogy jelenleg is egy ilyen folyamatnak leszünk a szenvedő alanyai. Ennek elkerülése, illetve ha bekövetkezne, a mielőbbi kilábalás igénye csak felfokozza az új, a mainál rugalmasabb fiskális és monetáris, inflációs, valamint expanzívabb állami szociális, oktatási és kutatási politikát követő gazdaságpolitika alkalmazásának az igényét – nemcsak nemzeti, de globális méretekben is. Beleértve a fejlődő világ súlyos problémáinak, mindenekelőtt az emberek milliárdjait érintő, számukra kilátástalan helyzetet teremtő szegénység érdemi enyhítését. Így lehet csak megteremteni azt a globális keresletet, amit a globális kínálat igényel. Ebben az esetben lehetőség nyílna két fontos cél egyidejű elérésére: az aggregált kereslet növelését és a társadalmi béke erősítését, miként az a II. világháború után történt. Végeredményben tehát ismét kellő hatékonysággal kellene működtetni a "bűvös kört". Ha ez nem történik meg, akkor nagy valószínűséggel együtt kell élni a mind súlyosabb, ismétlődő globális recessziókkal, amelyeknek előbb-utóbb beláthatatlan negatív társadalompolitikai következményei lehetnek. (Egyébként sok tekintetben ilyen következménynek lehet tekinteni a legutóbbi terrorcselekményt is, aminek a megvalósítását e kilátástalan nyomor nagyban lehetővé tette.)

Lehetséges magyarországi hatások

A kelet-európai, volt szocialista országok és a volt Szovjetunió számára a jelenlegi világgazdasági visszaesés a lehető legkedvezőtlenebb időben következett be. A politikai és gazdasági rendszerük átalakításának kezdete óta első alkalommal csak 2000-ben voltak képesek elérni együttesen gazdasági növekedést. Oroszország az elmúlt harminc év legmagasabb növekedési rátáját produkálta, GDP-ben mérve 7,5 százalékot, a balti országok 5,0, a kelet-európai országok 3,9 százalékot. Mindezek alapján reálisan számolhattak azzal, hogy a nagy áldozatokkal járó, mély és elhúzódó transzformációs válságuk a végéhez közeledik.

A 2000. év jó teljesítménye ellenére ezen országok gazdaságának helyzete meglehetősen heterogén. A tízéves reformfolyamat után csak négy ország (Szlovénia, Szlovákia, Magyarország, Lengyelország) GDP-jének a szintje haladja meg a kiinduló időszak GDP-jét, a FÁK- (Független Államok Közössége) országoké még mindig elmarad attól 40 százalékkal. A fellendülés ellenére a belső kereslet nagyon gyenge. Sok országban az átalakulás időszakában a lakosság jelentős hányada elszegényedett, a beruházások visszaestek, évtizedek kellenek ahhoz, hogy a lakosság többségének életkörülményei érdemben javuljanak. Ugyanakkor mindegyik nyitottá vált a világgazdaság, a világkereskedelem pozitív és negatív hatásai számára. Ebből adódóan előnyösen ki is tudták használni a Nyugat-Európában és Oroszországban 2000-ben bekövetkezett konjunktúrát.

Radikálisan átalakult külkereskedelmük struktúrája is, exportjuk és importjuk forgalmának kétharmada az EU-val bonyolódik. A méretkülönbségekből adódóan azonban lényegesen jobban függnek ők az Uniótól, mint fordítva, az EU tőlük. Ezen országok rendkívül érzékenyek az EU importjában bekövetkező változásokra. Ugyanakkor kínálati korlátjaik – abból adódóan, hogy erőforrásaikat, a munkaerőt és a kapacitásokat alulhasznosítják, és jelentős új, zöldmezős kapacitások kiépítésére került sor, főleg a külföldi tőke (FDI) révén – alacsonyak. Ez felerősíti a nyugat-európai kereslet pozitív hatását, lehetővé téve a dinamikus exportot a fellendülés időszakában, ugyanakkor azonban a dekonjunktúra idején érződnek ezen exportot csökkentő negatív hatások is. Jól mutatja ezt a kelet-európai és a balti országok összes exportjának az elaszticitása a nyugat-európai összes export keresletében mérve: ennek nagyságrendje 2-3 között van. Ennek megfelelően például Nyugat-Európa importjának 2000. évi gyorsulása (az összes import több mint 10 százalékkal nőtt) volt a fő tényezője annak, hogy Kelet-Európa és a balti államok kiemelkedő exportteljesítményük révén dinamikus növekedést értek el 2000-ben.

Jelenleg a lassuló világgazdasági és nyugat-európai importdinamika mellett az ellenkező hatással kell számolni. Ugyanakkor a 2001. évi állami költségvetés kidolgozása és elfogadása során készített, 2001-re vonatkozó hivatalos előrejelzések, még a 2000-es konjunktúrára építve dinamikus növekedéssel számoltak, feltételezve az egyes nemzetgazdaságok további erősödését. A tények azonban azt mutatják, hogy már a 2000. év záró hónapjaiban a legtöbb országban megkezdődött a hanyatlás.

A vázolt nemzetközi gazdasági összefüggések miatt ezen országok rövid távú növekedési kilátásai nagyban függnek a nyugat-európai országok sikerétől és kudarcától, attól, hogy azok miként birkóznak meg a jelenlegi gazdasági visszaeséssel.

A legfrissebb tények és prognózisok pedig nem biztatóak: további lassulást jeleznek Nyugat-Európában és különösen Németországban. Ezen országok importjának egy jelentősebb lassúbb dinamikája (7-10 százalék körüli) nagymértékben rontaná a kelet-európai és a balti országok esélyeit, a növekedési rátát 1-2 százalékra mérsékelhetné.

Kelet-európai hatások

Egy mélyebb és tartósabb világgazdasági recesszió bekövetkezésének több súlyos negatív következménye lehet a kelet-európai országokat illetően.

Az egyik az, hogy lefékezné a gazdasági transzformációs folyamatot, és késleltetné a gazdasági stabilizáció megteremtését, illetve stabilizálását. A lassuló gazdasági növekedés negatívan hatna az egyébként is nyomott munkaerőpiacra. A munkanélküliség növelése mellett fokozná a szociális feszültségeket, ami fékezhetné az egyébként is fájdalmas gazdasági rekonstrukciós és szociális reformfolyamatokat.

A legtöbb kelet-európai ország exportjának a dinamikáját és termelési struktúrájának a korszerűsítését alapvetően a közvetlen külföldi tőkeberuházások révén érte el. Egy recesszió ezek csökkenéséhez vezethet, ami együtt az exportlehetőségek csökkenésével, felerősítheti az országokra nehezedő recessziós nyomást.

A lassuló növekedés ronthatja az EU bővítésének perspektíváit is. A bővítés egyik fontos feltétele, hogy a tagként felveendő országok behozzák lemaradásukat az egy főre jutó jövedelem, illetve a GDP tekintetében. Ez évi 5-6 százalékos, vagy ennél is nagyobb növekedést igényel viszonylag hosszú ideig. A jelölt országok – amint láttuk – ezt elérhetik, ha az EU maga is képes tartósan dinamikus importkeresletet támasztani irányukban. Nyilvánvaló, ha az Unió recesszióba süllyed, főleg ha az tartós és mély, évekre visszavetheti a jelölt országok felzárkózási esélyeit, ezzel nehezítve magát a csatlakozást is.

Az elmondottak értelemszerűen vonatkoznak Magyarországra is. 2001-re és az azt követő évekre is dinamikus növekedési prognózisokat fogadtak el, ugyanakkor hazánk függősége az EU gazdaságától az átlagosnál nagyobb, az ország gazdasága szempontjából meghatározó a külföldi tőke. Magyarországon is egyre inkább érződik a lassuló világgazdasági növekedés kedvezőtlen hatása – csökkenő export- és termelésdinamika, a BUX árfolyamának a mélyrepülése, a GDP-prognózisok többszöri lefelé korrigálása. Tehát nem kizárt, hogy módosításra szorulnak a korábbi, magas növekedésre épített és kialakított kormányzati költségvetési elkötelezettségek, és az Unió egy főre jutó GDP-szintjéhez való felzárkózás időpontját is évekkel ki kell tolni.

Az ipari termelés 2000-ben az I. és II. negyedévben egyaránt 20 százalékkal volt magasabb, mint a megelőző év azonos időszakában. Ez a kiemelkedően magas növekedési ütem a 2001. I. negyedévben 10 százalékra, a II-ban 5 százalékra mérséklődött. 2001 júniusában pedig 1,2 százalékos volt a csökkenés, júliusban és augusztusban 2,4 százalékos, illetve 3,8 százalékos volt a növekedés, de szeptemberben éves szinten 4,4 százalékkal esett vissza, augusztushoz képest pedig 5,3 százalék volt a csökkenés. A növekedési ütem mind az export, mind a belföldi értékesítés esetében alacsonyabb a 2000. évinél. Az export 2001-ben féléves viszonylatban 14 százalékkal nőtt, ami alig fele a 2000. évinek. A belföldre eladott termékek mennyisége lényegében stagnál. 2001 szeptemberére az export 4,3 százalékkal, a belföldi értékesítés pedig 6,1 százalékkal esett vissza egy év alatt. 2001 szeptemberében tovább csökkent, kétéves mélypontra a GKI konjunktúraindexe is, és jelentősen esett a fogyasztói bizalmi index: 2001 III. negyedévében márciusi szintre, ez június óta 14,8 százalékos csökkenés. Az új rendelések csaknem 14 százalékkal csökkentek 2000 szeptemberéhez képest. A különböző gazdaságkutató intézetek máris módosították a 2001-es GDP-re vonatkozó előrejelzésüket. A Pénzügyminisztérium is 5,5-ről 4,2 százalékra változtatta a 2001-re vonatkozó hivatalos prognózisát, 2002-re pedig 5,5 százalék helyett 4,0 százalékról beszél. Valószínű azonban, hogy a prognózisokban további ütemmérséklő korrekciókra kerül sor. A Reuters legutóbbi (2001 novemberi) becslése 2001-re 3,93, 2002-re 3,95 százalékos GDP-növekedést vár.

A mai megítélés szerint például a tényleges GDP-növekedés 2001-ben és 2002-ben minimum 1,5 százalékponttal elmarad (kisebb lesz) az állami költségvetés parlamenti jóváhagyásakor prognosztizált növekedési ütemtől, amire a költségvetési törvényben a bevételi és kiadási előirányzatokat építették. Ez nemzetgazdasági szinten, reálértékben lényegesen kisebb belföldön megtermelt és elosztható saját, nemzeti forrást (például beruházás- és fogyasztásbővítést) tesz lehetővé, mint amivel a kétéves állami költségvetés számolt. (Az eltérés 100 milliárdos nagyságrendű. A GDP 1 százaléka folyó áron 2001-ben 147 milliárd forint, 2002-ben 162 milliárd forint. Az inflációs rátát ugyan optimistán prognosztizálták, 2001-re 7 százalékos, 2002-re 5 százalékos inflációval számoltak, és a mai jóslat 9,3, illetve 5,4 százalék. Így nominálisan a költségvetési bevételek is magasabbak, bár a lassuló belföldi és külkereskedelmi – főleg import – áruforgalmi dinamika mérsékli az adóbevételeket is.) A költségvetési kiadások, juttatások reálértékben veszítettek, illetve veszítenek tervezett értékükből, vagy ezek megőrzése érdekében többletkiadásokra kerül sor. Mindez adott konkrét előirányzatok tekintetében jelentős módosítást – esetleg költségvetésitörvény-módosítást – is igényelhet, ami kedvezőtlenül érintheti mind a költségvetés, mind a nemzetközi fizetési mérleg egyensúlyi pozícióját.

Természetesen egy esetleges világgazdasági recesszió negatív hatásait a magyar gazdaság teljesen nem tudja kivédeni. Ez nem jelenti azt, hogy a magyar gazdaságpolitikának ne lenne bizonyos mozgástere, amin belül a negatív hatások csökkenthetők. E tekintetben a következőkre célszerű utalni:

– A magyar gazdaságpolitikának is érdemes szakítania a washingtoni konszenzus által megjelölt irányvonallal, és indokolt rugalmasan alkalmaznia a maastrichti követelményeket. Azaz recesszió esetén a növekedés elősegítésére rugalmasabb költségvetési, monetáris és inflációs politika indokolt, még akkor is, ha ez átmenetileg – de még kezelhető módon – rontja a gazdaság egyensúlyi helyzetét, főleg az állami költségvetés és a fizetési mérleg pozícióit.

– Az előbbivel összefüggésben célszerű prioritásként kezelni az oktatást, az egészségügyet és a tudományos kutatási területeket. Ezek révén az ország tartós versenyképességét biztosító emberi erőforrások teremthetők meg. Egyben érdemben oldhatók a szociális feszültségek is, de a belföldi keresletet racionálisan bővítő hatásuk sem lebecsülendő.

– Fontos azonban az is, hogy reális prognózisok készüljenek, reális, elérhető gazdasági és társadalmi várakozásokat kiváltva. Ha ezek túlzottan optimisták és/vagy rövid távú partikuláris politikai érdekeket szolgálnak, megalapozatlan döntéseket indukálhatnak a meglévő szűkös erőforrások nem hatékony és pazarló felhasználása mellett. Azaz, a reálisan elérhetőhöz képest is lassúbb gazdasági növekedést produkálva, és még nehezebbé téve az alapvető nemzeti célok elérését.

Együtt haladni a világgal

Tehát a mai globalizált világban Magyarországnak is tudomásul kell vennie, hogy csak együtt haladhat a többi országgal és különösen az EU-val. Hazánk gazdasági fejlődésének lehetőségeit érdemben ezek az erők határozzák meg. Mégis, a nemzeti gazdaságpolitikának is nagy a felelőssége. Ez alapvetően kettős: egyfelől felismerni, milyen nemzetközi, globális erők hatnak és milyen intenzitással, mekkora szabad mozgásteret hagynak, másfelől maximális mértékben kihasználni a nemzeti érdekek javára ezt az adódó mozgásteret.

Mindez reális prognózisokat, egyben a valósággal jobban számoló gazdaságpolitika kidolgozását és érvényre juttatását is megköveteli. A jelenlegi kormányzat gazdaságpolitikájában kétségtelenül tapasztalhatók erre irányuló törekvések (például: a növekedési prognózisok módosítása, az élénkítést szolgáló költségvetési kiadási csomag összeállítása, jegybanki kamatcsökkenés). A világgazdasági konjunktúra értékelése és annak a hazai gazdaságra gyakorolt meghatározó volta alapján azonban úgy ítélhető meg, hogy a ma prognosztizáltnál valószínűleg nagyobb mértékű ütemcsökkenéssel lenne célszerű számolni, és ennek megfelelően markánsabb változtatásokat kellene a fiskális és monetáris politikában eszközölni. Egy ilyen jellegű gazdaságpolitikai módosításhoz a 2002-es választásokat megelőzően nem nagyon kedveznek a politikai feltételek. Egyfelől a 2002. év költségvetését már elfogadták, másfelől az optimista, növekedésre épített célok és pozitív ígéretek indokolttá váló negatív korrekciója alapvető választási (újraválasztási) érdekeket sértene, esélyeket csökkenthetne. Az utóbbinak a kockázatát pedig – amint a nemzetközi példák is mutatják – az esetek többségében a hatalmon lévő pártok a választások előtt fél évvel nem vállalják. Így ezzel Magyarországon sem lehet reálisan számolni. Következésképpen érdemi változtatásra és gazdaságpolitikai alkalmazkodásra csak a választások utáni időszakban lehet számítani. A világgazdaság által indukált változtatások elől azonban nem lehet kitérni. Azt pedig, hogy ez mennyire lesz tudatos, illetve kikényszerített és késedelmes, ma nem lehet megítélni.

dr. Hoós János

A GDP negyedéves százalékos éves szintű változása

 

2001. első negyed

2001. második negyed (előrejelzés)

Egyesült Államok

1,3

0

Európai Unió

2,0

0

Japán

0,5

–4,5

Kelet-ázsiai feltörekvő országok Kína kivételével

–0,1

–1,0

Kína

11,0

5,0

Latin-Amerika

0,6

–1,5

Európai feltörekvő országok

–3,8

–2,1

Világ

1,4

–0,3

Forrás: J. P. Morgan Chase

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2002. január 1.) vegye figyelembe!