Mozgásban az üzlet

A mobiltávközlés világa

Az egymást követő beruházási hullámokat megindító korszakokat az elveikben új technológiák, azaz az új generációk feltűnése generálta. Hogy egyáltalán meginduljon valami, azt a Bell Laboratories tette lehetővé a cellás elv kimunkálásával. Ehhez a telefonkészülékek közötti információcserére kiszemelt földrajzi területet úgy kellett a rádió adó-vevő állomásokkal (bázisállomásokkal) telerakni, hogy egy-egy készülék mindig "lássa" valamelyiket, a kommunikációt pedig úgy kellett megoldani, hogy egyszerre több beszélgetés (adatcsere) is folyhasson, miközben a mozgó terminálok nem vehetik észre, hogy az egyik bázisállomásról az összeköttetés átmegy a másikra (handover). Máig is ez a meghatározó elv, bár ma már a cellák hálózatán belül és a hálózataik között is egyre több a vezetékes vagy műholdas szakasz, sőt erre alkalmas telefonkészülékek esetén műholdak is képesek ellátni a bázisállomás szerepét.

Nincs kiszállás!

A mobiltávközlés mára a világgazdaság egyik meghatározó szegmensévé vált. 2000-ben bevételei elérték a 275 milliárd dollárt, ez a teljes távközlési szektor bevételének 30 százaléka. Ha a trend fennmarad, akkor várhatóan 2004 körül a mobilszolgáltatók bevétele meg fogja haladni a vezetékesekét. Ugyanakkor elgondolkoztató, hogy az egy előfizetőre jutó havi bevétel (most világátlagban mintegy 39 dollár) évről évre tendenciózusan csökken. Ugyanez mondható el az egy előfizetőre vetített nyereségről is. Az új előfizetők mindinkább a kevésbé tehetősek közül kerülnek ki, az új területek elfoglalása, illetve a telítettebb gazdag országok elkényeztetett előfizetőinek új – hasznos és talán haszontalan, de érdekes – szolgáltatásokkal való kiszolgálása pedig viszi a pénzt. Stagnálni vagy pláne kiszállni pedig nem lehet.

Sok mobilszolgáltató piaci értéke jóval magasabb, mint a vezetékeseké, annak ellenére, hogy viszonylag nemrég tűntek fel. Ez annak is tulajdonítható, hogy szorosan összefonódtak az internetes cégekkel. Például 1999-ben a brit Vodafone mobilcég 58 milliárd dollárért megvette amerikai versenytársát, az AirToucht. Az új cég piaci értéke most 124 milliárd, nagyobb, mint a piacot meghatározó British Telecomé (BT), amely 100 milliárdot ér. Pedig tíz éve ki hallotta akár a Vodafone, akár az AirTouch nevet?

2000-ig az alábbi országokban haladta meg a mobiltelefonok száma a vezetékesekét
1993	1998	1999	2000
Kambodzsa	Finnország	Ausztria	Egyesült Arab	Dél-afrikai
			Emírségek	Köztársaság
		Elefántcsontpart	Bahrein	Nagy-Britannia
		Hongkong	Belgium	Fülöp-szigetek
		Izrael	Botswana	Hollandia
		Dél-Korea	Chile	Ruanda
		Olaszország	Salvador	Szenegál
		Paraguay	Görögország	Seychelle-szigetek
		Portugália	Írország	Szingapúr
		Uganda	Izland	Szlovénia
		Venezuela	Luxemburg	Tajvan
			Marokkó	Tanzánia
			Mexikó
Forrás: ITU

A soha nem látott sebességgel megnyíló új és még újabb technológiai lehetőségek minden, tőkeerőben magára valamit is adó cég vezetésében az "aki kimarad, az lemarad" nem is alaptalan jelszavát ültették el. Ezért aztán a piacok (a cégek, a kommunikációs berendezések és terminálok, valamint az előfizetések piacai) változásait a szédítően fejlődő technológia, a fogyasztói óhajok, a vállalati stratégiák és a fizetőképes kereslet trendjeinek sajátos egyvelege határozta meg. Csalódások és bukások ellenére ez a kockázatos versenyfutás lesz – ki tudja, még meddig – a meghatározó.

A hagyományos távközlési cégek arra ébredtek, hogy vagy belépnek a mobilbizniszbe, vagy marginalizálódnak. Az egyesülések, szövetségek, kivásárlások és beolvadások globális méreteket öltenek. A legutóbbi magyar vonatkozású hír, hogy a Telenor kivásárolta tulajdonostársait a Pannon GSM-ből, így annak 100 százalékos tulajdonosává vált.

A kínai torta

Az ázsiai-csendes-óceáni térségről külön köteteket lehetne írni. Ott egyszerre vannak jelen a tőkeerős, terjeszkedő cégek és a meghódítható-meghódítandó telítetlen térségek. A kínai China Telecom és a kis China Unicom előszobáiban egymást tapossák a frigyre vágyók. Elsősorban a japánok, de ott vannak az amerikaiak, a svédek és mások is.

Az amerikai kormány tavaly odáig ment befolyásának latba vetésével, hogy Kína WTO-tagságának támogatását attól tette függővé, hogy a Qualcomm megkapja-e a CDMA szabványt használó frekvenciasávot. A nyomásgyakorlásra amúgy nagy szükség volt, mert a W-CDMA-val szemben jelenleg világszerte vesztésre álló, Amerikában kedvelt CDMA szabvány egyik utolsó mentsvára Kína, ahol az óriási befolyással bíró japánok is a W-CDMA-t pártolják. A tétet elsősorban talán nem is az eladható kommunikációs berendezések jelentik, hanem az, hogy milyen maroktelefonnal lehet majd Kínában barangolni. A dolog pikantériája, hogy a WTO-belépési támogatás elnyerése után két héttel az állami többségű China Telecom parkolópályára tette az ügyet.

Kínában a legnagyobb beruházó a japán DoCoMo. Érdekeltségei vannak a szolgáltatóknál, és most készül 10 milliárd dollárt befektetni az internetalapú mobiltelefóniás berendezésekbe. A DoCoMo egyébként világméretekben gondolkozik. Európai részvényeinek az utóbbi időben csökkent az értékük, ezért még nagyobb súlyt helyez a többi piacára. Az amerikai AT&T Wireless-csoporttal való stratégiai szövetsége jegyében mintegy 2 milliárd dollár értékben növelte, illetve opciós joggal növelni fogja részesedését a cégben. Érdekes, hogy az AT&T álcájában való betörése nem sikerült a China Unicomhoz. A CU a Telenornak adott el jelentős cégrészt.

A készülék- és berendezésgyártók is osztják a kínai tortát. Külön versenyt fut például a két óriás, a Motorola és a Nokia. Bár jelenleg a Nokia a globális piacvezető, de a kontinensnyi országban a Motorola a jobb. Márpedig a Nokia többi GSM-piacán a telítődés jelei mutatkoznak, ott csak a versenytárstól lehet elvenni. Az emberek mind nehezebben cserélik megszokott telefonjaikat, és a 3. generációs beruházásokkal terhelt szolgáltatók is egyre kelletlenebbek a készülékek ártámogatásában. A cég bejelentése szerint erősen visszaesett a második negyedéves forgalma, a várt éves 20 helyett 10 százalékos növekedést sikerült elérnie. A részvényérték 23 százalékot esett, majd egy keveset ismét emelkedett.

A mobiltelefon sok embernél érzelmi, partneri kötődést vált ki. Sok országban kedves becenevekkel illetik. A japánok mobilmániája közismert, a rádiótelefon szinte a személy meghosszabbítása. A finneknél a maroktelefon neve "kannyka" vagy "kanny", ami a kéz meghosszabbítását jelenti, Szingapúrban a neve garnélarák, mert az egyik népszerű modell erre hasonlít, a nálunk egy időben nem is teljesen indokolatlan "bunkofon" mára már nem divat. A mobilkészülék mindenütt a legkeresettebb és legismertebb fogyasztási cikkek közé tartozik.

A fejlődés motorjai

A kilencvenes évek elején a világon alig több mint 10 millió mobil-előfizető volt, 2001-ben számuk ennek több mint hetvenszerese: 725 millió, vagyis körülbelül minden nyolcadik emberre jut egy mobiltelefon.

A két rendszer fejlődési trendjeinek keresztezése valamikor az évtized közepe előtt várható, bár az elemzések erősen eltérnek a további növekedési ütemet illetően. Igaz, még messze van a populációra vetített telítettség, ám a fizetőképes kereslet határa és a telefonjaikat sűrűn cserélgetni hajlandók nem túl nagy tábora érzékelhető lassító hatást fejt ki.

A legfrissebb összegzések még nem készültek el, de tudjuk, hogy június óta például Magyarország is bekerült a több mint 50 százalékosok "klubjába".

Figyelemre méltó, hogy 120,6 millió előfizetővel Kína az idén júliusban a mobillista élére ugrott, megelőzve az Egyesült Államokat (120,1 millió előfizető). Az egy év alatt végbement gyarapodás 35 millió (egyedül júliusban 3,8 millió), vagyis 42 százalék. S ez még csak a kezdet, hiszen az Egyesült Államoknak 276 millió, Kínának 1267 millió lakosa van.

Elemzők a fejlődést három hajtóerőnek tulajdonítják:

– a piac vezérelte,

– a cég vezérelte és

– a technológia vezérelte hajtóerőnek.

Az első tényező részben triviális, elegendő csak az említett Kína és a többi, mobiltelefonnal rosszul, de a saját és a versengve ajánlkozó külföldi tőkével jól ellátott ország példájára tekinteni. Ugyancsak területi hajtóerő a közepesen és gyengén fejlett országok rossz vezetékestelefon-ellátottsága (tudjuk, nálunk is így indult), ahova a nagy cégek szintén készek beruházni.

A tipikusan céges piac- és nyereségfokozó lépések árpolitikai természetűek: a nyereség megosztása a hálózati szolgáltatók és a telefonkészülék-gyártók között; az előre fizetés bevezetése; a nyereség megosztása a hálózati szolgáltatók között az összekapcsolási és a roamingszerződések bonyolult rendszerén keresztül; a cégszövetségek piaci hatásai; a marketingfogások stb.

Különleges kényszerítő erő a technológia. Már a GSM-eladásokat is csak úgy lehetett fokozni, hogy egyre újabb és érdekesebb szolgáltatásokat vezettek be (SMS, átirányítás, hangposta, információbázisok internetmódszerű elérése, WAP, GPRS stb.). Készülnek a készülék pillanatnyi helyét felismerő új szolgáltatások. Ezeknek a bevezetése kényszer minden szolgáltató számára, ha nem akar lemaradni.

A WAP, de leginkább a GPRS már a harmadik generáció közvetlen előhírnöke. Megállíthatatlanul, bár nem tudjuk, milyen gyorsan, közeledik a konvergáló kommunikáció világa, amikor mindenki gyorsan és kényelmesen bárhonnan elérhet minden nyilvános adatbázist, legyen az könyv, mozgófilm, hírforrás vagy bármi más, és természetesen a sima beszélgetésen kívül ilyen adatokat cserélhet is bárkivel, bármikor, bárhol.

Harmadik generáció – a mesés jövő ára

Jelenleg még nem látható tisztán, mit hoz a jövő műszaki téren. Egy biztos, a sikersztori húzóereje az, hogy a mobiltelefon összeházasodott az internettel. A harmadik generációnak nevezett UMTS mögött a mérnökök már a negyedik generáción dolgoznak, pedig még az UMTS élvezete sem terjedt el. A legtöbb elemző az első szigetszerű, összefüggően kiszolgált régiók legkorábbi megjelenését 2005 körülre teszi, ha esetleg nem is a szolgáltatások teljes skálájával. A világ első és eddig egyetlen 3. generációs szolgáltatását a japán óriás NTT DoCoMo idén október elsején indította el a Tokiót körülvevő 30 km sugarú körgyűrűn belül. A tervek szerint az év végéig bevezetik Oszaka, Kiotó és Nagoya körzetében, majd fokozatosan kiterjesztik egész Japánra. Nem kizárt, hogy Európában is egy DoCoMo-érdekeltség lesz az úttörő.

Sávhasználati engedélyek száma és ára Nyugat-Európában (2001 elején)
Ország	Engedélyek száma	Jelenlegi helyzet	Ár (M USD)
Nagy-Britannia	5	kiadva: 2000. április	35 411
Ausztria	6	kiadva: 2000. november	714
Belgium	3	kiadva: 2001. március	419
Dánia	valószínűleg 4	2001. szeptemberre tervezett árverés	–
Finnország	4	kiadva: 1999. március	–
Franciaország	2	két engedély 2001. márciusig
		(a harmadikat újra meghirdetik)	9340
Görögország	valószínűleg 4	2001 második felére tervezett árverés	–
Hollandia	5	kiadva: 2000. július	2515
Írország	valószínűleg 4	2001. májusra tervezve	–
Luxemburg	valószínűleg 4	kiadásuk 2001 első felére tervezve	–
Németország	6	kiadva: 2000. augusztus	46 214
Olaszország	5	kiadva: 2000. október	10 084
Portugália	4	kiadva: 2000. december	357
Spanyolország	4	kiadva: 2000. március	–
Svédország	4	kiadva: 2000. december	–
EU	48		105 054
Norvégia	4	kiadva: 2000. november	43
Svájc	4	kiadva: 2000. december	120
Összesen	56		105 216
Forrás: ITU

Nagy kérdés, hogy a szolgáltatóknak a vártnál is nagyobb költségei mennyire fogják visszavetni a bevezetést. Az UMTS világában a készülékek (már akinek lesz pénze és kedve ilyenre) állandóan a hálózatra kötve, betárcsázás nélkül teszik majd lehetővé a kényelmes olvasást, képnézegetést, filmek letöltését, vásárlást. A készülék "tudni" fogja, hogy éppen hol van, "megmondja", hol a legközelebbi étterem, mozi, bank vagy éppen mentőorvos. Az egymástól távol levő közösségek (munkacsoportok, családok) bármikor könnyen tudnak majd beszélgetni, megmutatni valamit egymásnak. A készülékek felhasználóbarát menüi a jelenleginél sokkal jobban segítik majd a használatot. Aki nem kedveli a szükségszerűen kis képernyőt, az a telefonja segítségével a számítógépére viheti át az összeköttetést.

Azt még nem tudni, ki és hogyan fogja megteremteni a tartalmat, de ez is meg fog történni. Mindez, bármilyen meseszerűnek hangzik, valóságos jövő, amikor még sok olyan, eddig nem is sejtett szolgáltatás jelenik meg, amihez a lehetőség fogja adni az ötletet.

A majdani gyönyörűség árát már most kezdjük fizetni. A frekvenciatartomány szűkös, sok állam jónak látta, hogy érvényesítse a járadékjellegű hasznot, vagyis hogy árverést hirdessen az általa birtokolt erőforrásra. Ezzel olyan kiadásokba hajszolta a távközlési óriásokat, amilyenekre azok kezdetben talán nem is számítottak. Néhány – gazdag vagy bölcs? – állam ingyen adta a használati jogot a legjobb megoldást ígérőnek, mások a köztes megoldást választották, amikor előre meghirdetett fix díjért az kaphatta meg a sávhasználati jogot, aki a legjobban megfelelt a meghirdetett kritériumoknak.

A brit sávhasználat rettentő summája ismeretében szerencsére több kormány meghátrált, vagy a résztvevők nem hagyták magukat belehajszolni a hatalmas költségekbe. Végül is három ország, Németország, Nagy-Britannia és Olaszország 15 cége/cégcsoportja adta a teljes összeg (105 milliárd dollár) 87 százalékát. Nincs még részletes adat az európai folytatásról (csak annyi tudható, hogy májusban 125 milliárd volt az összeg) és a világ többi részéről, pedig a dolog csak úgy működik igazán, ha a rendszer minél több helyen életbe lép. Egyelőre az Egyesült Államokban még nem történt meg a sávok felszabadítása, az engedélyeket legkorábban 2002-ben adják ki.

S a költségek itt még nem érnek véget. Az európai hálózati infrastruktúra kiépítése további 140-150 milliárddal terheli meg a "szerencsés" nyerteseket. Forgalomba kell hozni új, drágább készülékeket, PDA-kat, egyéb, képernyős változatokat is, e kiadások egy részét szintén a hálózatüzemeltetőknek kell vállalniuk.

Fogalmak és generációk Az első generáció az analóg jelátvitelen alapuló rendszerek korszaka volt. Ezek térnyerése a nyolcvanas évek elején kezdődött Európában, elsősorban a skandináv országokban és Nagy-Britanniában. Az analóg szabványokból nálunk a Nordic Mobile Telephony (NMT) vált ismertté. Ezt használja Magyarországon a szerény, de stabil piaci részesedéssel bíró 0660-as hálózat. * Kezdetben minden ország saját rendszerét fejlesztette, ami két okból is gondot jelentett: a berendezések csak az ország határain belül működhettek, és mindegyik rendszernek szűk volt a piaca. * Az 1982-ben kezdődött nemzetközi munka eredményeképpen GSM néven (Global System for Mobile communications) megszületett az összeurópai cellás mobil rádiótelefon-rendszer szabványa. Ez az immár digitális rendszer – a mobiltávközlés második generációja – sok gondot megoldott. A hatékony spektrumkihasználás révén megnőtt a rendszer kapacitása, lehet vele más országokban barangolni ("roamingolni"), olcsóbbak lettek (a tömegesedés hatására is) a bázisállomás-berendezések és a mobilkészülékek, jelentősen javult a hangminőség, a rendszer együtt tud működni bizonyos más rendszerekkel (például az ISDN-nel), be tud fogadni új szolgáltatásokat, egyes részei rugalmasan, szoftverből fejleszthetők. * A GSM továbbfejlődésével megjelent a közismert Short Message Service, az SMS, és sorra jelentek-jelennek meg olyan rafinált műszaki eljárások (például HSCSD, EDGE, CDMA, W-CDMA), amelyek a csatornakapacitást és az átviteli sebességet minőségromlás nélkül megnövelve teszik lehetővé az adatok és (ma még inkább csak álló) képek átvitelét a mobilhálózaton keresztül. Idesorolhatók az internetszerű és a valódi interneteléréshez hozzásegítő megoldások: Európában a WAP és a GPRS, a Távol-Keleten az i-mode. Az elméletileg elérhető legnagyobb átviteli sebességek tartománya a "mezei" maroktelefon 9,6 Kb/s-ától az EDGE 384 Mb/s-áig terjed. * A valós, felhasználói hálózatokban elérhető adatsebesség ennél jóval szerényebb. A három magyar digitális szolgáltatónál hozzáférhető WAP 9600-14 400 b/s sebességgel érhető el. A Westelnél és a Pannonnál üzemelő GPRS valós maximális elérési sebessége mintegy 30 kb/s, ami elvileg már mozgó kép átvitelére is alkalmas. Ennek a szolgáltatásnak érzékelhető előnyei vannak: a mobilkészülék körülbelül olyan alkalmazásokat olyan minőségben tud használni, mint a vezetékes modemek: internetböngészés, csevegés, e-mail, álló és mozgó képek, zeneletöltés stb. Csak egyszer kell a hálózatra kapcsolódni, azután folyamatosan lehet használni; a számlázás – igen előnyösen – az adatforgalom alapján történik. * A fentebb említett GPRS és EDGE beceneve a "kettő és feledik" generáció. * A sort a harmadik generáció, az UMTS (Universal Mobile Telecommunication System), nálunk kevésbé használt nevén az IMT-2000 zárja. Ez a technológiának és a szabványok összehangolásának köszönhetően 2 Mb/s átviteli sebességet ígér a csatlakozott országok és rendszerek által lefedett területeken. A valós átviteli sebességekről majd akkor beszélhetünk, ha üzemszerűen fognak működni a nagyobb és összekapcsolt átviteli hálózatok.

Adósságverseny

A rettentő költségeknek talán annyi hasznuk van, hogy az eddig nem kis extraprofittal dolgozó távközlési óriások megkezdték a takarékoskodást. Szinte mindegyik európai nagy szolgáltató adósságokba verte magát, csökkent a hitelképességi mutatója és a részvényértéke. Az Italia Telecom adóssága például mintegy 19 milliárd eurót tesz ki, amit 2003 végére 13,5 milliárdra szeretne lenyomni. Tervei szerint – első európai szolgáltatóként – eszközalapú értékpapírt bocsát ki leendő nyeresége terhére. Ezzel 5 év alatt 20 milliárd eurót kíván megszerezni. A BT adóssága 30 milliárd font. Már eladott nála levő külső részvényeket, és értékpapír-kibocsátáson is gondolkozik. A Deutsche Telekom adóssága 50 milliárd euró. A cég azt ígéri, hogy még az idén 30 milliárdra lefaragja – bár nem tudni, hogyan –, ugyanakkor 5 milliárd dollár készpénzért és részvényekért megveszi az amerikai VoiceStream mobilszolgáltatót. A kisebb európai szolgáltatóknál az adósság itt-ott összemérhető az éves forgalommal. A tartalomszolgáltatóknak is ki kell tenniük magukért, ami szintén nem megy ingyen.

A spórolás pozitív vonása viszont bizonyos berendezések, antennatornyok közös használata, valamint a hálózatok közös üzemeltetésének szándéka. Utóbbit, országonként változóan – kisebb-nagyobb mértékben vagy teljesen – tiltják a versenyhivatalok, mint versenycsökkentő tényezőt.

Nagy kérdés, hogy a fogyasztók milyen ütemben lesznek hajlandók lecserélni megszeretett, tenyérbe simuló, jól működő készüléküket egy ismeretlen extráért. Egy biztos: már nem tudunk és nem is akarunk szeretett mobiltelefonunk nélkül élni.

HOLDASÁLMOK A kilencvenes évek közepén fantasztikus tervekről adott hírt a szaksajtó. Miért is ne lehetne a cellás rendszer az égben? Akkor valóban a föld bármely pontjáról megvalósulhat a telefonkapcsolat. A hajszát a készülék- és berendezésgyártó Motorola indította el. Telefonszolgáltatókkal (Korea Mobile, Stet, Vebacom) és űrrakéta-felbocsátókkal (Lockheed Martin, China Great Wall, Hrunicsev) közösen állt össze az 5 milliárd dolláros projekt. 780 km magasságban 66 műhold köröz a glóbusz körül, így bárhol is van a telefonkészülék, legalább egy olyan holdat "lát", amelyikkel megbízható kapcsolatot vehet fel. A holdak pedig, hasonlóan a földi cellák bázisállomásaihoz, eljuttatják egymás között a beszélgetést egy másik földi telefonhoz, vagy ahhoz a földi feladóállomáshoz, amelyikről földfelszíni hálózaton elérhető a partner. Az Iridium LLC részvényei rohamosan emelkedtek. A szolgáltatás 1998 októberében indult. Az elemzők néhány év alatt több tízmillió előfizető belépését várták. * Hasonló, bár olcsóbb projektekkel állt elő az amerikai Globalstar-csoport (Loral, Qualcomm, Alcatel, France Telecom, Deutsche Aerospace, Vodafone, Dacom) és az Inmarsat-érdekeltségű ICO Global (Inmarsat, Comsat, GM Hughes, KDD, Ericsson, Singapore Telecom és mások). 1998-as áron a három projekt együttes értékét 12 milliárd dollárra becsülik. * Kilenc hónappal később az Iridium – miután összesen 15 ezer előfizetőt tudott gyűjteni, amit erőteljes árleszállítás után feltornázott 60 ezerre, de már ez sem segített – csődeljárást kért. A vesztesége addigra 7 milliárd dollárra nőtt. Miután nagyon sokáig nem sikerült vevőt találni, tervbe vették, hogyan fogják megsemmisíteni a műholdflottát. Végül 2000 novemberében jött létre a megmentő üzlet, az Iridium Satellite LLC 25 millió dollárért megvette az eszközöket, s a veszteséget leírták. A Boeing vállalta az űreszközök fenntartását, a Motorola pedig továbbra is szállít földi eszközöket, kereskedelmileg megfelelő áron. Az új cég a globális konzorciumok adatátvitelének kiszolgálását célozta meg. * Hasonló sorsra jutott az ICO. Még egy űreszköze sem volt fenn, amikor befektetői – látva az Iridium példáját – megvonták tőle a bizalmukat. A Craig McCaw vezette befektetői csoport (benne többek közt a Microsoft és a Teledesic) lehelt a cégbe új életet. A Boeing 2001. június 19-én lőtte fel a 15 tagúra tervezett flotta első műholdját. A szolgáltatás az internetes adatátviteli lánc részeként várhatóan 2003-tól fog funkcionálni, várhatóan 3. generációs átviteli sebességgel. * A Globalstar még nem jelentett csődöt. Olcsóbb és kisebb berendezései csak annyi veszteséget termeltek, hogy egyelőre, ha napról napra is, de működik. Globális jelzője ellenére lefedettsége eleve kisebb, körülbelül az Észak-Amerikától a Tűzföldig terjedő hosszanti sávot fedi le. Ami életben tartja, az természetesen nem a mintegy 15 000 maroktelefonos előfizető, hanem a kereskedelmi adattovábbítás a földi feladóállomások között. * Most már csak két kérdést kell megválaszolni. Hogyan tudott ennyi okos ember ilyen sikertelen üzleti terveket készíteni? Lehet-e valami tanulságot leszűrni a kudarcokból? A kérdésekre több egymást erősítő tényező adja meg a választ. A technológia nem sikerült olyan jóra és olyan olcsóra, amit a robbanásszerűen terjedő földi roaming körülményei között néhány sarkkutatón, sivatagi teherszállítón és sznobon kívül bárki is hajlandó lett volna megfizetni. A félkilós, téglaszerű készülékeket, amelyek csak épületen kívül működtek megbízhatóan, az Iridium 3000, a Globalstar 1000 dollárért kezdte kínálni. Az Iridium induló percdíja 6 dollár volt, a Globalstaré 2 dollár. Tulajdonképpen nem annyira a saját lehetőségeiket becsülték túl, mint amennyire a földfelszíni cellás rendszerek fejlődését becsülték alá