Külgazdaságunk egy évtizede

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. december 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 44. számában (2001. december 1.)
Az elmúlt tíz évben a magyar gazdaságban végbement nagyszabású átalakulás alapfeltétele a gazdasági nyitás volt. Az eddig elért sikereket a gyors és békés politikai átmenet, a rendszerváltás kezdetén meghozott legfontosabb törvények és – bár ez még korántsem egységesen elfogadott nézet – az 1995-ben a külső egyensúly helyreállítását célzó gazdaságstabilizációs intézkedések segítették. Az ország eladósodottságának, valamint az adósságelengedés "árának" ismeretében, a rendszerváltás idején a világpiaci áramlatokba való bekapcsolódás, a gazdaságátalakítás és modernizáció reálisan nem volt elképzelhető a kereskedelem és a külföldi működőtőke-áramlás liberalizálása nélkül. A politikai változások lehetővé, a gazdasági szükségszerűség pedig elkerülhetetlenné tették a hiányzó törvények gyors meghozatalát. Ez a folyamat – a térségben először – már 1988-1989-ben elkezdődött.

A rendszerváltástól az évezredváltásig

A gazdasági nyitás szükségességét hangsúlyozó nézetek már a nyolcvanas évek közepén túlsúlyba kerültek. A hatalmukat megtartani igyekvő politikusok is egyre inkább hajlottak az importverseny ("fékezett", "fokozatos" és "kontrollált") "beengedésére", a konkrét megvalósítás módozataiban azonban igen komoly viták előzték meg az import 1989-1992 között végrehajtott liberalizálását. A külföldi működő tőke (KMT) beáramlásának szabaddá tétele pedig azon kevés témakörök egyike volt, amellyel kapcsolatban a rendszerváltás kezdetén meglehetősen egységes álláspont alakult ki még az egyébként sokféle ellentmondást, sőt ellenszenvet sem nélkülöző pártok, szakemberek között. A privatizáció, a gazdasági nyitás, a világpiaci integráció és az ehhez szükséges modernizáció a külföldiek közvetlen befektetései nélkül csak további külső eladósodás árán volt elképzelhető.

A gazdaság liberalizálása minden elképzelést, tervet felülmúlóan, rendkívül gyorsan ment végbe, és a gazdaságnak igen széles körét késztette drasztikus változtatásokra. A külföldi működőtőke-beáramlást pedig gyakran Magyarország "sikersztorija"-ként emlegetik.

A kereskedelmi áramlások három év alatti fokozatos és a külföldi működőtőke-beáramlás csaknem azonnali liberalizálásának hatására megindult gyökeres gazdasági átalakulás sikerét a nyitás gazdaságpolitikájának töretlen fennmaradása biztosította. Ez annak ellenére állítható, hogy időközben a különféle lobbik nyomására és az egyensúlyi problémák kiéleződésekor ténylegesen bevezetett intézkedések (például a gazdaságstabilizáció idején az importpótlék) hatására a liberalizáció mértékében időszakosan történt visszalépés. Az importvédelem mára becsülhető szintje alapján a teljes jogú tagság elnyerését egy újabb – bár az évtized elejét jellemzőnél jóval szerényebb mértékű – liberalizálási periódus követi. Ez elsősorban az EU-országokkal kereskedő és még inkább a hazai piacon tevékenykedő cégek, mezőgazdasági vállalkozók számára jelent majd kihívást.

Eredménylista

A gazdaságpolitikában végbement változások eredményei hamar megmutatkoztak. A nemzetközi kereskedelem- és pénzügyi elméletek, gyakorlati tapasztalatok alapján a kereskedelmi áramlások és a működőtőke-beáramlás liberalizálásától reálisan várható volt, hogy a nyitást követően gyorsan növekvő importtöbblet finanszírozásának gondját a KMT-beáramlás enyhíti addig is, amíg az exportőrök alkalmazkodni tudnak az új körülményekhez. A kiéleződő verseny és az ezzel járó alkalmazkodás elvileg "megtisztítja a piacokat", kikényszeríti és egyben lehetőséget is teremt az új struktúrák létrejöttéhez.

Ezek a hatások Magyarországon is érvényesültek – bár sokak várakozásától eltérően, hazai sajátosságokkal tarkítva -, és még korántsem fejeződtek be. A teljes jogú tagság elnyerésével egy újabb nyitási periódus ismételten próbára teszi majd a vállalatok alkalmazkodóképességét. Az a körülmény azonban, hogy Magyarországon a gazdasági nyitás – a kereskedelem (import) és a működő tőke (be)áramlásának liberalizálása – már egy évtizeddel ezelőtt megtörtént, azt jelenti, hogy nálunk a csatlakozástól várható előnyök (és a hátrányok is) – a korábban csatlakozott dél-európai országokban tapasztaltaknál – alighanem jóval kisebbek lesznek, de jelentősen elmaradnak a kilencvenes évek elején Magyarországon végbement radikális átalakulástól is.

A gazdaság nyitottsága

A külgazdasági folyamatoknak egy ország fejlődésére gyakorolt hatásait kifejező integrált mutató a gazdaság nyitottsága, amelynek mérésére az exportorientáció és az importbehatolás (azaz az export és az import GDP-hez viszonyított) arányszámai szolgálnak. A gazdasági nyitást követően a külkereskedelem szerepe rendszerint ugrásszerűen – minél zártabb volt a gazdaság, annál inkább – megnő.

Magyarország esetében mind a GDP, mind a külkereskedelmi adatok számítási módszereinek, és még inkább tartalmának a rendszerváltást követő gyökeres – majd a kilencvenes évek során is gyakori – változása miatt a hosszú távú tendenciák megítélése meglehetősen nehéz. Összehasonlítható adatsor a kilencvenes évekre is csak 1991-től állítható elő. (A külkereskedelmi statisztika vámszabad területek forgalmára való kiterjesztése 1996-tól újabb törést okoz az idősor összehasonlíthatóságában.)

Az ábrán látható, hogy a magyar gazdaság nyitottsága ma jóval meghaladja a korábban csatlakozott országokra jellemző szintet. Az exportorientáció (az áru- és szolgáltatásexport GDP-hez viszonyított aránya) 2000-re 54, és az importbehatolás mértéke 56 százalékot ért el. (Spanyolországban az áru- és szolgáltatásexport és -import együtt a GDP 44, Portugáliában 69, Görögországban 55 százalékát tette ki 1985-ben. Az EK átlaga ekkor 61 százalék volt). A modernizációs deficit finanszírozását (1993-1994 kivételével) mindvégig segítette a külföldi működő tőke beáramlása, és 1995-től (a gazdaságstabilizációt követően) a gazdaság exportorientált fejlődése vált a növekedés húzóerejévé.

A külpiaci nyitás gazdasági hatásai Magyarországon részben eltértek a nemzetközi kereskedelemelméletek (és a dél-európai országok tapasztalatai) alapján várhatótól. A nyitást nem követte azonnal az import megugrása, hanem csak némi időeltolódással (1993-tól), amikor viszont negatív hatását felerősítette, hogy az inflációval lépést tartó leértékelés helyett a forint reálfelértékelődése ment végbe. Emellett az egyensúlyi problémák kiéleződéséhez hozzájárult az is, hogy az export "konjunktúraérzékenysége" – a bérmunka és a külföldi tulajdon gyorsan növekvő súlya következtében – épp akkorra nőtt meg nagymértékben, amikor már a legfőbb partnereinkké váló nyugat-európai országokban – 1992 végétől – elmélyült a recesszió. A kereslet visszaesése pedig azonnal a magyar export visszaeséséhez vezetett.

A KMT-beáramlás gyakorlatilag azonnali liberalizálásának eredménye ezzel szemben rövid idő alatt mutatkozott: több éven át (a privatizációs bevételek nélkül számolva) megduplázódott a beáramló külföldi tőke, gomba módra szaporodtak a vegyesvállalatok, és gyors piacváltás következett be, amiben a külföldi tőkét bevonni képes – közöttük is a bérmunka-konstrukcióban exportáló, s ekképpen a nyugat-európai konjunktúrára túlzottan érzékeny – cégek katalizátor szerepet játszottak. Az évtized egészére érvényes (1993-1994 kivételével), hogy a KMT-beáramlás bőven finanszírozta a (GDP szerint számított) kereskedelmimérleg-hiányt és a folyó fizetésimérleg-deficitet, alapvetően segítve az ország külső adósságállományának mérséklését.

Az importliberalizálás kezdete óta folynak viták az alkalmazott intézkedések helyességéről, az importverseny gazdasági hatásairól, időnként egyoldalú nézetek is előtérbe kerültek (az import kiszorító hatásáról, az importverseny túlzott, a gazdasági válságot előidéző stb. voltáról, az importigényesség drasztikus növekedéséről). Ezek az elemzések azonban gyakran kizárólag a konvertibilis elszámolású forgalom alakulására koncentráltak, elfelejtkezve arról, hogy a liberalizálás a KGST összeomlásáig a teljes (1988-as) importnak csak közel felét érintette. (Más esetekben elsősorban a versenyhez nem szokott, alkalmazkodásra nem képes cégek által megfogalmazott nézeteket tükrözték, tükrözik.)

A tényleges hatások mérését a statisztikai rendszerek gyökeres átalakulása is nehezíti. (Például a rubelforgalom megszűnése, a vámstatisztikára való átállás 1991-ben, és ezzel egy időben a bérmunkához behozott és a bérmunkában gyártott késztermékekben kivitt anyagok és alkatrészek forgalmának bekerülése a külkereskedelmi statisztikába, valós árfolyamok bevezetése, 1992-től az új számviteli törvény és a tevékenységek besorolásának (TEÁOR) változása stb. miatt lényegesen megváltozott az adatok tartalma.) Ezenkívül a liberalizálás tényleges gazdasági hatásainak megítélését az egy időben bekövetkezett számos változás is nagymértékben akadályozza. Az "üres államkassza" miatt 1989-ben hirtelen megszüntetett állami szubvenciók, a KGST összeomlása, az 1992-ben életbe lépett szigorú csődtörvény, számos fontos gazdaságpolitikai lépés (mint például a gazdaság stabilizálásának, a nagy elosztórendszerek átalakítása megkezdésének) elodázása együttesen okozták a vártnál jóval nagyobb transzformációs válság kialakulását, majd a növekedés megindulásakor a külső egyensúlyhiány drasztikus romlását.

Az összehasonlíthatóság említett problémái ellenére a gazdasági nyitást követően a magyar gazdaság importigényessége csak a korábban konvertibilis elszámolású (nem rubel) forgalomhoz képest nőtt meg ugrásszerűen 1991-ben, majd (1993-tól) a gazdaság (és a beruházások) élénkülésére hirtelen megugró import/GDP arány is főként az exportképesség alakulásához képest volt rendkívüli. (Az import GDP-aránya 1993-ban közel nyolc, 1994-ben pedig csaknem tíz százalékponttal haladta meg az exportorientáció mértékét.) Ekkor is az import/GDP 34-35 százalékos mutatói jóval elmaradtak az összes import 1975-ben mért 49, vagy az 1986-os 40 százalékos csúcsértékétől, de a hetvenes és a nyolcvanas évek átlagától is. Az exportképesség alakulása is sajátos, a gazdasági nyitást követően általánosan megfigyelt és várható növekedés helyett a kilencvenes évek első felében jóval elmaradt a rendszerváltást megelőző évtizedek átlagos mértékétől. Az összes export GDP-aránya a hetvenes évek közepére – majd némi visszaesés után – a nyolcvanas évek közepére jellemző (41-42 százalékos) csúcsértékről (1991 kivételével) folyamatosan mérséklődött, és a mélypontot 1993-ban érte el. A gazdaságstabilizációt követően megindult exportorientált növekedés azonban már egyértelműen az export-import rés záródásával járt együtt, és csupán 2000-ben nőtt ismét a relatív importtöbblet (főként az olajárak gyors növekedése és a cserearányok drasztikus romlása következtében).

A fentiek alapján megkockáztatható az az állítás, hogy az erőltetett exportkényszert, az import (változó erősségű) korlátozását, a KGST-igények szerinti fejlesztéseket (a hetvenes években) és a beruházások meredek visszaesését (a nyolcvanas években), az ár- és versenykondíciókat torzító gazdaságpolitika megszűnését követően megindult a piac megtisztulása, a gazdaság szereplői egyre inkább természetes (hatékonyságuk, versenyképességük által meghatározott) pályára álltak. Ott vásárolnak és adnak el, ahol az a leginkább gazdaságos a számukra (illetve ahol tudnak, piaci, likviditási kapcsolataiktól, termékük széles értelemben vett minőségétől, versenyképességétől függően), amit természetesen befolyásol a makrogazdaság alakulása (az egyensúlyhiány finanszírozhatósága, a monetáris és fiskális politika alakulása, az árfolyam-politika).

Fejlődés és egyensúly

A külkereskedelem fokozatos és a külföldi működőtőke-beáramlás gyakorlatilag azonnali liberalizálásának hatására a magyar gazdaság szerkezetében rendkívül gyors és szerteágazó átalakulás indult meg. A változások gyorsaságára és radikális voltára jellemző, hogy több exportőr cég már 1991-ben arról számolt be, hogy az importliberalizálás és a külkereskedelem állami monopóliumának feloldása hatására a korábbi hiányjelenségek egy csapásra megszűntek, a keresleti piacot a kínálati váltotta fel. Válogathattak az alternatív beszerzési és értékesítési lehetőségek között, és sokszor a korábbinál jóval kedvezőbb szállítási és árfeltételeket tudtak elérni.

Az átalakulási válság – a KGST-összeomlás sokkhatására, a hazai kereslet zsugorodásával és a szigorú csődtörvénnyel párosulva – mélypontját 1992-ben érte el. Az ezt követően megindult növekedés azonban még a rendszerváltást megelőző időszakra jellemző sajátosságokkal bírt: a beruházások és a fogyasztás kisfokú növekedése azonnal az egyensúlyhiány (külkereskedelmi és fizetésimérleg-deficit) ugrásszerű növekedését eredményezte 1993-ban és 1994-ben, amit a beáramló KMT értéke csak részben tudott ellensúlyozni.

1995-től, a gazdaságstabilizáció külső egyensúlyt segítő intézkedései hatására ugyanakkor már egyértelműen megfigyelhető az exportorientált fejlődés folyamatos erősödése, valamint az exportőrök felzárkózása az import növekedéséhez. (A változásokat jól jellemzi, hogy a nagyvállalatok körében 1995-ben végzett felmérés szerint a cégeknek már csak kevesebb mint egyharmada panaszkodott a vámvédelem hiányára vagy elégtelen voltára, és 1996 elején már a vámpótlék eltörlését sürgették.) Az export szerkezete is gyökeresen átalakult, jórészt éppen a külföldi tőkéből megvalósult beruházások eredményeként. Az 1996 végétől megindult gazdaságnövekedés, az élénk beruházási tevékenység, az export gyors ütemű bővülése 1997-ben már a kereskedelmi mérleg hiányának relatív mérséklődésével járt együtt, amit a beáramló külföldi működő tőke bőven finanszírozott. 1998-ban átmenetileg megtörni látszott az 1995-ben megindult kedvező trend, 1999-ben azonban a gyors gazdasági növekedés a külső egyensúly romlása nélkül következett be. 2000-ben pedig az exportvezérelt gyors növekedés végre 5 százalék feletti GDP-növekedést eredményezett, így a kereskedelmi mérleg romlása ellenére a gazdaság külső egyensúlya (a folyó fizetésimérleg-deficit/GDP aránya és a nettó adósságszolgálati mutató) is tovább javult. A külföldi működő tőke beáramlása a privatizáció lecsengése dacára töretlen maradt. A délkelet-ázsiai, majd az orosz pénzügyi válság idején pedig az is bebizonyosodott, hogy a magyar gazdaság "válságtűrő képessége" a külső hatásoktól való függés fokozódása ellenére is sokat javult az évtized folyamán.

Az EU-csatlakozás idején várhatóan megélénkül a külföldiek befektetői kedve, mégis hosszabb távon (reálisan) már nem számíthatunk arra, hogy a külföldiek megtakarításai elegendő forrást jelentsenek a modernizációhoz továbbra is nélkülözhetetlen deficit (adósságnövekedés nélküli) finanszírozására (a profitkivitel természetes növekedése és a magyarországi cégek várhatóan élénkülő külföldi közvetlen befektetései következtében). A KMT-beáramlás mellett tehát más, alternatív források mobilizálására is szükség van a gazdaságpolitika hathatós támogatásával. Erre nyugati (például spanyol, portugál és USA-beli) tapasztalatok szerint a szolgáltatásexport (turizmus, oktatás, egészségügyi szolgáltatások) fejlődése-fejlesztése látszik a legkézenfekvőbbnek.

Szerkezeti változások: GDP-termelés

A gazdaság gyors és gyökeres átalakulását jelzi a GDP-termelés főbb ágazatok szerinti átrendeződése.

A rendszerváltást követő átalakulás a mezőgazdaság és az ipar zsugorodását és a szolgáltatások GDP-hez való hozzájárulásának rendkívül gyors növekedését eredményezte. A szolgáltatások GDP-aránya 1988-1991 között (a régi statisztikai besorolás szerint is) közel tíz százalékponttal nőtt. Ebben bizonyára szerepet játszott a mezőgazdasági termelőszövetkezetekből kivált melléküzemági, kereskedelmi és áruszállítási tevékenységek önállósulása is.

Az új statisztikai rendszerre való átállás (az új számviteli törvény és a tevékenységek besorolási rendszerének [TEÁOR] változása) önmagában több mint hét százalékpontos további növekedést eredményezett a szolgáltatások javára (elsősorban a mezőgazdaság, kisebb mértékben az ipar rovására). 1991-től (már összehasonlítható adatok alapján) a szolgáltatások (főként a kereskedelmen és a szállítás, posta, távközlés szolgáltatásain kívüli tevékenységek) hozzájárulása a GDP-hez (egészen 1995-ig) továbbra is gyorsan nőtt. Az áruforgalom alapját jelentő mezőgazdasági tevékenység azonban (1994 kivételével) az évtized egészében, az ipari pedig 1995-ig évről évre folyamatosan zsugorodott.

A főbb makrogazdasági mutatók alakulása, 1991-2000

 

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

Éves növekedés, előző év 100%

GDP (reál)

-11,9

-3,1

-0,6

2,9

1,5

1,3

4,6

4,9

4,2

5,2

Export* %

5,4

2,1

-10,1

13,7

13,4

8,4

26,4

16,7

13,1

21,8

Import* %

0,5

0,2

20,2a

8,8

-0,7

6,6

25,5

22,8

12,3

21,1

Részarány, a GDP százalékában

Kereskedelmi mérleg

-1,0

-0,3

-8,2a

-6,5

-1,3

-1,1

-0,0

-0,2

-2,5

-4,1

Folyó fizetési mérleg

0,8

0,9

-9,0

-9,4

-5,6

-3,7

-2,2

-4,8

-4,4

-3,3

Külső (bruttó) adósságb

62,7

61,7

66,6

66,5

71,5

62,4

54,6

55,8

64,5

66,8

nettó

40,3

37,6

40,5

44,1

38,0

32,6

26,4

26,4

25,0

24,7

KMT éves beáramlás

4,4

3,9

6,1

2,8

10,0c

4,4

4,6

4,1

4,0

4,3

Megjegyzés: * GDP szerinti áru- és szolgáltatás-külkereskedelem volumennövekedése, 2000-re a GDP-adat előzetes; a az orosz államadósság ellenében behozott hadieszközök értékével együtt; b tulajdonosi hitellel együtt; c privatizációs bevételek nélkül 2,8 százalék.

Forrás: MNB, Havi jelentések.

1995-től a GDP-termelés főbb ágazatok szerinti változása a korábbi időszak gyors átalakulásához képest sokkal kiegyensúlyozottabbá vált. A feldolgozóipar az utóbbi évek gyors növekedése következtében 2000-re több mint két százalékponttal növelte részarányát a GDP-termelésben 1995-höz képest. Stagnált, illetve mérséklődött a hagyományos szolgáltatások (mint a kereskedelem, szállítás, raktározás, posta és távközlés) részaránya, és az egyéb szolgáltatások korábbi drámai részarány-növekedését is lassú (1997-1998-ban csökkenő) fejlődés váltotta fel.

Az iparon belüli struktúraváltás ugyanakkor nemcsak folytatódott 1995-től, hanem – elsősorban a gépipar rendkívül dinamikus fejlődésének következtében – további erőteljes szerkezetváltás ment végbe. Az egyes iparágak kilencvenes évekbeli alakulását a nyolcvanas évekbeli stagnálással összevetve különösen látványos az átalakulási válságból való kilábalás iparáganként igen eltérő fejlődése.

A GDP-termelés szerkezete főbb ágazatok szerint, 1988-2000 (GDP alap- és folyó áron = 100%)

Év

Mezőgazdaság

Ipar

Építőipar

Feldolgozó ipar*

Kereskedelem

Szállítás, posta, távközlés

Egyéb szolgáltatás

Összes szolgáltatás

1988

14,6

30,8

7,1

 

8,9

7,0

19,8

35,7

1989

13,7

30,9

7,4

 

9,3

7,2

19,2

35,7

1990

12,5

27,6

6,0

 

12,8

6,9

20,3

40,0

1991

10,0

27,7

5,3

 

14,3

8,0

23,0

45,3

1991

7,8

26,7

4,9

19,8

14,2

8,4

30,0

52,6

1992

6,5

24,4

5,2

19,8

11,6

8,3

33,2

53,1

1993

5,8

23,2

4,7

19,4

11,8

7,8

35,7

55,3

1994

6,0

22,8

4,6

19,4

11,3

7,6

37,4

56,3

1995

5,9

23,1

4,1

19,8

9,9

7,9

37,0

54,8

1996

5,8

23,1

3,8

19,7

9,9

8,1

37,2

55,2

1997

5,2

24,9

4,1

21,1

10,1

8,6

35,6

54,3

1998

4,9

24,8

4,0

21,2

10,2

8,7

35,3

54,2

1999

4,2

24,2

4,1

20,5

9,6

8,9

36,5

55,0

2000

3,6

25,5

4,0

22,0

9,4

8,4

36,4

54,2

Megjegyzés: * A statisztikai rendszer változása miatt a táblázatban a 1991-es szerkezetet a régi és az új rendszer szerint is bemutatjuk. A GDP 1991-től nem tartalmazza

a pénzközvetítés fel nem osztott díjtételét. A feldolgozóiparra csak 1991-től vannak adatok. A Mol Rt. (benzinkutakkal együtt) 1992-től a vegyipar, a villamosenergia-ipar (szénbányákkal együtt) pedig 1993-tól az elektromosenergia-ipar része. A 100 százaléktól való eltérést a termékadók egyenlege jelenti. Forrás: KSH, Magyarország nemzeti számlái

A GDP-termelés szerkezetének átrendeződése nyomán a szolgáltatás-külkereskedelem gyorsan növekedett, s mérsékelte az áruforgalomban keletkezett deficitet.

A szolgáltatásforgalom 1993-tól regisztrálható gyors expanziója évről évre növekvő bevételi többlettel járt együtt, és egyre nagyobb mértékben (1997-ben teljes egészében) ellensúlyozta az áruforgalomban keletkezett hiányt. (1995-től, a vámszabad területek forgalmának figyelembevétele ezen nem változtatott.) 1998-ban, ugyanakkor, amikor az áruforgalomban növekvő nagyságrendű deficit keletkezett, a szolgáltatásforgalom aktívuma csökkent, és 1999-ben is csak minimálisan nőtt ismét. Ez a trendváltozás alapvetően a szolgáltatásforgalom 1996-tól megkezdett, csaknem teljes körű liberalizálásával függött össze. 2000-ben (és főként 2001-ben) ugyanakkor a turizmus fejlesztésére beindított programok eredményeként látványosan növekvő idegenforgalmi bevételek hatására ismét az áruforgalmi deficitet jelentősen mérséklő aktívum keletkezett a szolgáltatásforgalomban.

A különböző tevékenységek importigényességére vonatkozó elemzések is a szolgáltatásforgalom növekvő külgazdasági szerepét támasztják alá. Számításainkból kitűnt ugyanis, hogy a szolgáltatások közé tartozó csaknem valamennyi tevékenység (közvetlen és különösen halmozott) importigényessége rendszeresen és lényegesen elmaradt a termelőtevékenységekétől. A hosszabb távú külgazdasági egyensúly megteremtése érdekében tehát indokoltnak látszik, hogy ezeket a tevékenységeket (az idegenforgalom mellett például az oktatást és az egészségügyet) fokozottan – a gazdaságpolitika támogatását is igénybe véve -, a külgazdaság szempontjai szerint fejlesszék.

Piacok és az áruforgalom

Az előző részben bemutattuk, hogy a külgazdaság (a külkereskedelem és a KMT-beáramlás) liberalizálása nálunk másként (sokkal gyorsabban és gyakorlatilag egy időben) ment végbe, mint a korábban csatlakozott dél-európai országok esetében. Következésképpen egy sor – közel két évtizeden át elhalasztott – strukturális átalakulásra a makro- és a mikrogazdaságban is az elmúlt évtizedben (jórészt már 1988-1992 között) került sor. A gazdaságpolitika eszközrendszerének és főbb ágazati szerkezetének gyökeres átalakulása a külkereskedelem főbb piacok és árucsoportok szerinti szerkezeti változásaiban is egyértelműen nyomon követhető.

A külkereskedelmi statisztika számbavételének alapvető változása (a vámstatisztikára való átállás 1991-ben, a rubelforgalom megszűnése stb.) miatt az adatok összehasonlíthatósága is többé-kevésbé csak ettől kezdve számítható. 1991 ugyanakkor sok tekintetben kirívó év volt. A KGST összeomlása és a hazai (magán- és köz-) fogyasztás meredek visszaesése (az állami támogatások megszűnése miatt) egy sor vállalatot hirtelen és erőteljes piacváltásra kényszerítettek, ami a fejlett országokba irányuló export látványos növekedését eredményezte, de aminek tartós fennmaradására reálisan nem lehetett számítani. Ekkor a válság sem érte még el a mélypontját. A vállalatok és a gazdaság likviditási problémái, a kereslet zsugorodása miatt az import – bár az importliberalizálás ebben az évben vált teljes körűvé – még meglehetősen visszafogott volt.

A válságból való kilábalás először a kereskedelmimérleg-hiány "elszaladásával" járt együtt, ami 1995 elején (a mexikói válság fényében) már a finanszírozhatatlanság veszélyével fenyegetett. A gazdaságstabilizációt követően megindult exportexpanzió ugyanakkor a fejlett országokra és azon belül is az EU-piacokra koncentrálódva, a multinacionális vállalatokon keresztül már a világpiaci folyamatokba egyre inkább beágyazódó "globális" vállalatok révén ment végbe. Az 1998-ra kialakult exportképesség, termék- és piacszerkezet – az orosz válság idején ugyan ismét kissé romló egyensúlyhiány mellett, de – már a gazdaság gyors alkalmazkodását, a korábbinál lényegesen nagyobb "válságtűrő" képességét eredményezte.

A Magyarország teljes jogú tagságának elnyerésétől várható hatások megítéléséhez fontos emlékeztetni arra, ami a táblázatból az összehasonlítható adatok hiányában nem látható, hogy a magyar export főbb piacok szerinti szerkezetében bekövetkezett jelentős átrendeződés jó része már 1992 előtt végbement.

A volt szocialista országok szerepe a magyar exportban már a KGST összeomlását megelőzően, a nyolcvanas évek második felében is jelentősen (az 1985. évi 59-ről 1990-re 38 százalékra, majd a KGST megszűnését követően, 1992-re további 15 százalékponttal, 23 százalékra) csökkent. (A volt KGST-országok megfelelő részarányai: 54, 32 és 19 százalék.) A fejlődő országokba is egyre kisebb arányban szállítottak a magyar exportőrök (1985-ben az összexport 11, 1990-ben 8 és 1992-ben már csak 5 százalékát).

Ugyanakkor a fejlett országokba már a nyolcvanas évek második felében dinamikusan (Nyugat-Európába öt év alatt dollárértéken 197 százalékkal, a régió importkeresletének 209 százalékos növekedését megközelítő mértékben) nőtt a magyar kivitel. Míg 1985-ben a magyar exportnak 31 százaléka került a fejlett országokba, 1990-ben ez az arány 54, 1992-ben pedig már 71 százalékot ért el.

A kilencvenes évek elején lezajlott piacváltás mértékére és dinamikájára jellemző, hogy az export növekedése a fejlett országokba (47) és azon belül Nyugat-Európába (52 százalékkal) jóval az adott régió importbővülését meghaladó ütemben növekedett 1990-1992 között. (A fejlett országok összes importja 11, és ezen belül a nyugat-európai fejlett országok összimportja 10 százalékkal nőtt e két év alatt.) 1993-ban ugyanakkor a Nyugat-Európában elmélyült recesszió következtében az előző évinél 10 százalékkal kisebb importkereslet a régióba irányuló magyar exportot 23 százalékkal vetette vissza. Ekkor tehát, az export általános csökkenése mellett, a fejlett országok részaránya egyetlen év alatt közel 3 százalékponttal mérséklődött, míg a kelet-közép-európai országok súlya ismét (26 százalékra) nőtt a magyar exportban.

1994-ben az export ismét dinamikusan nőtt a fejlett országokba (azon belül is elsősorban az Európai Unió országaiba), miközben a fejlődő országokba irányuló kivitel rendkívül alacsony szintre, az 1991. évinek mintegy a felére csökkent, és a közép- és kelet-európai országok részaránya az export egynegyede körül állandósult. A vámszabad területek dinamikus forgalombővülése szintén a fejlett országokba történő kivitelt erősítette, és ennek megfelelően hagyományos partnereink részesedése jelentősen tovább csökkent.

Régi partnerek – csökkenő részesedés

A kelet- és közép-európai országokkal bonyolított külkereskedelmen belül lényegi változást jelentett a CEFTA megalakulása. Míg a nyolcvanas években a volt Szovjetunió jelentette a magyar termékek fő felvevő "piacát", addig az orosz export részaránya az összes magyar exportból 1997-ben már csak 5,1 százalék volt, és a FÁK-országok csoportja (Oroszországgal együtt) is a magyar exportnak mindössze 7,1 százalékát tette ki. 1998-ban és 1999-ben az orosz válság hatására (és a CEFTA-országok fokozódó agrárprotekcionizmusa következtében) a régió országainak részesedése tovább mérséklődött. Oroszország súlya gyors ütemben tovább csökkent (1998-ban 2,9, 1999-ben már csak 1,4 és 2000-ben is csak 1,6 százalékot tett ki). A FÁK-országok részaránya is 1998-ban mindössze 4,5, 1999-ben és 2000-ben pedig 2,4-2,5 százalék volt. Oroszország és a FÁK-országok részesedésének a magyar exportban ehhez képest nyilvánvalóan nőnie kell, de megjegyezhetjük, hogy ennek az alacsony hányadnak az volt az előnye, hogy az orosz gazdasági visszaesés nem gyakorolt kedvezőtlenebb hatást ránk.

A magyar külkereskedelmi áruforgalom piacszerkezetének változása, 1991-2000, százalékos megoszlás

Export

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1996*

1997

1998

1999

2000

Közép- és kelet-európai országok

23,6

23,3

26,4

23,1

24,4

24,3

19,9

19,1

15,9

12,4

12,9

Ebből: CEFTA

         

8,8

7,4

7,3

9,1

7,8

8,1

Fejlett országok

67,9

71,3

67,6

72

69,3

69,8

76,1

77,5

80,3

83,4

83,5

Ebből: EU

45,7

49,8

46,5

51

             

EU15

     

64,4

62,7

62,7

69,6

71,2

72,9

76,2

75,2

Fejlődő országok

8,4

5,3

5,4

4,1

3,9

3,6

3,2

2,7

3,2

3,1

3,2

Máshová nem sorolt országok

0,1

0,1

0,6

0,9

2,3

3

2,7

0,7

0,6

0,6

0,4

Összesen

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

Import

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1996*

1997

1998

1999

2000

Közép- és kelet-európai országok

24,1

25,3

30

24

24

25,4

21,2

19

15,1

14,3

17,1

Ebből: CEFTA

         

7,8

6,9

6,5

7,0

7,2

9,8

Fejlett országok

66,6

69,7

64,9

70,6

70,4

68,9

71,4

72,4

74,7

74,6

70,0

Ebből: EU

41,1

42,7

40,1

45,4

             

EU15

     

61,5

61,5

59,8

62,3

62,6

64,1

64,4

58,5

Fejlődő országok

7,9

4,2

4,4

4,5

5,6

5,7

6

6,9

8,4

8,7

9,8

Máshová nem sorolt országok**

1,5

0,8

0,8

0,9

0

0

1,4

1,6

1,8

2,3

3,1

Összesen

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

Megjegyzés: * 1997-től a külkereskedelmi statisztika az ipari vámszabad területek forgalmát is tartalmazza, ezért az összehasonlíthatóság érdekében a KSH 1996-ra kétféle tartalommal is közli a vámstatisztika és a vámszabad területek forgalmával korrigált teljes külkereskedelem adatait. A vámszabad területi forgalom figyelembevétele a fejlett országok részarányát az exportban 6,4 százalékponttal, az EU részarányát 7 százalékponttal, az importban pedig 2,5 és 2,5 százalékponttal emelte meg, elsősorban a kelet-közép-európai országok, ezen belül a CEFTA rovására. A CEFTA 1997-től Romániával, 1999-től Bulgáriával együtt.

** Ez a sor tartalmazta a magyar vámhatáron keresztül a vámszabad területekkel bonyolódó (HU/HU) forgalmat. A vámstatisztikának a vámszabad területek forgalmára való kiterjesztését követően (1996*) a máshol fel nem tüntetett országokat jelenti.

Forrás: IKM: Külkereskedelmi termékforgalom, I. kötet és GM, vámstatisztika

Az import szerkezete is alapvetően az évtized elején változott meg jelentősen. Az 1991-re kialakult főbb piacok szerinti arányok – a délkelet-ázsiai, majd az orosz válság kitöréséig, a vámszabad területek forgalma nélkül – gyakorlatilag állandósultak.

A közép- és kelet-európai országokból származó import (az energiahordozók, és főként azok világpiacit is meghaladó árváltozásai, valamint az orosz államadósság törlesztésére 1993-ban behozott hadieszközök és a relatíve olcsón beszerezhető fémek, fémhulladékok importja következtében) lassabban és kevésbé csökkent, mint az oda irányuló export. A fejlődő országokból származó import részaránya (az 1992. évi jelentős csökkenés után) 1993-tól minden évben emelkedett (szemben az ide irányuló exportéval), következésképpen a mérlegdeficit növekvő hányada is ebben a régióban keletkezik. Az utóbbi években gyorsan nőtt az import a máshová nem sorolt országokból is (mint például Kínából). Mindez indokolná, hogy sokkal nagyobb erőfeszítéseket tegyünk a fejlődő országokba irányuló kivitel növelésére.

Az Európai Unióból származó behozatal jelentősége 1994-ben, majd 1996-ban a vámszabad területek révén és 1998-ban nőtt erőteljesebben. Az utóbbi évek érdekes fejleménye ugyanakkor, hogy az Európai Unión kívüli fejlett országok (USA, Japán) részesedése az importban (a korábbi 9 százalékról) mára már tíz százalék fölé emelkedett. (Az exportban 1996 óta az EU-n kívüli fejlett országok részaránya 6,4 százalékról 8,3 százalékra nőtt 2000-re.)

A legfontosabb változás a magyar külkereskedelem piacszerkezetében azonban az EU-országokkal bonyolított (és ezen belül is a Németországgal folytatott) kereskedelemben következett be. Az export dinamikus növekedése a fejlett országok felé 1996-tól (vámszabad területekkel együtt) az itt keletkezett deficit összes mérleghiányon belüli arányának jelentős mérséklődésével járt együtt, ami egyértelműen az EU-országokkal folytatott külkereskedelem következménye. 2000-ben a fejlett országok összességében is aktívvá vált a külkereskedelmi egyenleg, miközben közel duplájára nőtt a közép- és kelet-európai térségből, valamint a fejlődő országokból származó hiány dollárértéke.

A kelet-közép-európai országok súlya a kereskedelmimérleg-deficitben rendre nagyobb, mint akár az exportban vagy az importban. Ez alól 1997 és 1998 jelentett kivételt, 1997-ben a CEFTA-kereskedelem aktívvá válása, 1998-ban pedig az energiahordozók (és részben a nyersanyagok) drasztikus árcsökkenése következtében. 2000-ben azonban ismét a teljes külkereskedelmi deficit 46 százaléka keletkezett ebben a relációban, és a CEFTA-kereskedelem is ismét jelentős (csaknem 900 millió dolláros) importtöbblettel zárt.

A fejlődő országok viszonylatában az évtized egészében az importtöbblet jelentős növekedése figyelhető meg. A vámszabad területek forgalmának figyelembevétele önmagában mintegy 10 százalékponttal növelte a régió forgalmában keletkezett hiány arányát az összes deficitben. 1997-ben már 47 százalék, a délkelet-ázsiai válságot követően pedig már a teljes külkereskedelmi hiány fele, 1999-ben 55, és 2000-ben 57 százaléka ebben a relációban képződik.

Az import termékszerkezetének alakulása, 1992-2000, megoszlás

Behozatal

1992

1993

1994

1995

1996

1996*

1997

1998

1999

2000

Élelmiszer, ital, dohány (0+1)

5,5

5,5

6,4

5,3

5,0

4,5

4,2

3,7

3,0

2,7

Nyersanyagok (2+4)

4,1

3,1

4,0

4,4

4,0

3,5

3,3

3,0

2,2

2,2

Energiahordozók (3)

15,0

13,5

11,9

11,6

13,5

12,1

9,7

6,6

6,1

8,4

Feldolgozott term. (5+6+8+9)

45,5

42,1

44,3

47,9

47,0

44,2

41,0

40,2

38,5

35,3

Gépek, gépi berendezések (7)

29,9

35,7

33,5

30,7

30,5

35,6

41,8

46,5

50,2

51,4

Összesen

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

Az export termékszerkezetének alakulása, 1992-2000, megoszlás

Kivitel

1992

1993

1994

1995

1996

1996*

1997

1998

1999

2000

Élelmiszer, ital, dohány (0+1)

21,8

19,2

18,6

20,2

18,3

15,2

12,9

10,5

8,0

6,9

Nyersanyagok (2+4)

6,7

6,6

6,2

5,5

5,3

4,4

3,8

2,9

4,3

2,4

Energiahordozók (3)

3,4

4,0

4,0

3,2

4,1

3,4

2,7

1,9

1,6

1,8

Feldolgozott term. (5+6+8+9)

47,3

46,6

46,3

45,5

46,8

40,8

35,5

32,7

30,7

29,1

Gépek, gépi berendezések (7)

20,7

23,6

24,8

25,6

25,6

36,3

45,1

51,9

57,2

59,8

Összesen

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

Megjegyzés: * 1996-tól a vámszabad területek forgalmával együtt. Az időszak egészére a 1996-tól érvényes nómenklatúra szerint.

Forrás: IKM: Külkereskedelmi termékforgalom, I. kötet és GM, vámstatisztika

A magyar-orosz forgalom

A kilencvenes évek elején a magyar export drasztikus visszaesése korábbi legnagyobb piacunkon ugyan egy sor vállalatot tönkretett, de a visszaesés mértéke mégis elmaradt a partner keresletének zsugorodása mögött.

A magyar vámstatisztika export-import adatait a hivatalos orosz külkereskedelmi statisztika forgalmi adataival egybevetve azt az érdekes megfigyelést tehetjük, hogy annak ellenére, hogy az orosz piac jelentősége a magyar exportban radikálisan csökkent, a magyar export mégis (különösen 1996-tól) szisztematikusan követte az orosz importkereslet alakulását. Ellentétben azonban a kilencvenes évek elejére vonatkozó megállapítással, az 1998-as orosz pénzügyi összeomlás hatására erőteljesen mérséklődő importkeresletnél nagyobb mértékű volt a magyar export visszaesése.

Érdekes megfigyelni, hogy az Oroszországból származó magyar import a vizsgált időszak egészében az exportnál még szorosabban illeszkedik az orosz export alakulásához.

A gazdaság nyitottságában – az exportorientáció (export/GDP) és az importbehatolás (import/GDP) terén – meglévő rendkívüli eltérések következtében bármilyen változás a FÁK-régió importkeresletében a magyar exportőrök számára (különösen néhány iparágban, az exportőrök egy meghatározott körére) ma is jelentős kihatással jár. (Amint ez 1998-ban, az orosz pénzügyi összeomlás nyomán egyértelműen kimutatható volt.) Importoldalon a magyar-FÁK-forgalom nagyfokú koncentráltsága az energiahordozók (döntően Oroszországból való) behozatalára – a cserearányok és a külkereskedelmi deficit alakulásán keresztül a magyar GDP alakulása szempontjából is – meghatározó jelentőségű, és várhatóan az marad a következő években is. Ez és a potenciálisan nagy piac a magyar exportőrök számára (például az élelmiszerek, gyógyszerek, hagyományos gép- és berendezésexportőrök, cipő- és ruhagyártók számára) a kapcsolatok fejlesztését indokolják az EU-hoz való csatlakozásunkat követően is.

A német piac

A magyar exportnak ma több mint 37 százalékát kitevő németországi forgalom alakulása alapvetően jelzi azt a gyökeres változást, ami a rendszerváltást követő struktúraátalakulás hajtóereje és egyben eredménye is: hogy tudniillik a német piacon a magyar exportőrök jelentős versenyelőnyre tettek szert, exportunk rendre gyorsabban nő, mint a német importkereslet. Mégis, a magyar export egyre nagyobb (1999-ig folyamatosan növekvő) hányadát kitevő németországi kivitel még ma is elenyésző (2 százalékos) részarányt képvisel a német bevitelben.

Ellentétben a rendszerváltást megelőző legnagyobb külkereskedelmi partnerünk keresletének és kínálatának a magyar-orosz kereskedelmi áramlásokkal mutatott szoros együtt mozgásával – mai legnagyobb partnerünk, Németország külkereskedelme és a magyar-német kereskedelmi áramlások sokkal lazábban kapcsolódnak egymáshoz.

Ebből két következtetés vonható le: az egyik az, hogy a német importkereslet visszaesése várhatóan sokkal kevésbé mérsékli a magyar export növekedését, mint például az orosz pénzügyi összeomlás az Oroszországba irányuló magyar exportét. A másik – részben az előbbi állítást magyarázó tényező -, hogy a német-magyar kereskedelmi kapcsolatok sokkal nagyobb mértékben világpiaci orientáltságúak, mint a magyar-orosz kapcsolatok. Azaz, a kereslet mérséklődésének visszahatása is feltehetően kisebb lesz (jobban megoszlik a világ különböző részein tapasztalható konjunkturális hatások szerint).

Termékszerkezet

A magyar export pozícióromlása már a nyolcvanas évek második felében erőteljesen megmutatkozott, és elsősorban a gépexport fokozódó versenyképességi problémáival függött össze.

Az 1985. évi magyar export 35 százalékát kitevő gépipari export aránya 1990-re 28 százalékra csökkent, és az 1985. évi kivitel abszolút értékének is csupán 89 százalékát érte el, miközben a világ gépforgalmának megduplázódásával e termékcsoport részaránya a világ összimportjában 34-ről 40 százalékra emelkedett. Az élelmiszerek, vegyipari és a fogyasztási cikkek exportja – a gépexport visszaeséséhez és az összexport 112 százalékos növekedéséhez képest dinamikusabban (átlag 20 százalékkal), de a világkereslet dinamikájától (154, 194 és 219 százalék) jócskán elmaradva nőtt az öt év alatt.

Az 1991. évi kényszerű piacváltás is elsősorban a gépipari exportot vetette vissza: a termékcsoport részaránya az 1990. évi 28 százalékról egy év alatt további 6 százalékponttal csökkent. Ettől kezdve a gépkivitel – az 1992. évi jelentős visszaesés után – 1993-ban gyorsabban növekedve – az összexport egynegyede körül ingadozott. A vámszabad területek forgalmának figyelembevétele a gépexport súlyát jelentősen (1996-ban több mint tíz százalékponttal) felfelé módosította. Az itt megvalósított beruházások révén keletkezett pótlólagos exportkapacitások pedig 1997-től az export fő húzóerejévé váltak (lásd a 8. táblázatot).

A magyar kereskedelmi mérleg termékcsoportonként, 1992-1999 (millió dollár)

SITC árucsoportok

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

0 Élelmiszer és élő állat

1648

879

967

1554

1345

1414

1332

1092

1022

1 Ital és dohány

78

129

122

227

225

158

132

53

50

2 Nyersanyagok

151

139

78

-17

-5

-50

-110

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2001. december 1.) vegye figyelembe!