Interjú Solt Pállal, a Legfelsőbb Bíróság elnökével
Számos neves jogász ült már a Legfelsőbb Bíróság elnöki székében. Egy ideig a haza bölcse, Deák Ferenc is betöltötte e posztot. A nagy elődök közül kinek a munkásságára tekint legszívesebben vissza, kit tart szakmai példaképének?
Deák Ferenc inkább szellemi előd volt, de a Magyar Királyi Kúria elnöki székében valóban rendkívüli tudású jogászok ültek. Akit azonban közülük mégis kiemelnék, Juhász Andor. Hatalmas bíró, nagy formátumú személyiség volt, sokat foglalkozott a szűkebb szakmán kívül a bírói hivatás etikájával is. Hosszú, ötvenéves pályafutása során volt a Budapesti Törvényszék elnöke, a Budapesti Ítélőtábla elnöke, és utána tíz éven keresztül a Kúria elnöke is, 1925 és 1934 között. A polcomon van az előadásainak gyűjteménye, amit gyakran fellapozok. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tavaly alapított kitüntetését méltán nevezte el Juhász Andor-díjnak. Természetesen sokan vannak még e rangos névsorban – a "Kúria" majd' ezeréves. A modern idők Királyi Kúriája 1881-ben alakult, s azóta is nagyon sok kiváló személyiség vezette. Szabó Miklóst, Szombathely szülöttjét, 1888-ban 67 éves korában választották meg, s 18 éven keresztül, 1906-ig volt a Kúria elnöke. Ő a rekorder.
Juhász Andor azonban aktuálisabb. Főbb gondolatait a szaksajtó ma is előszeretettel citálja. Számon tartják, hogy rendkívül érzékenyen kezelte a bírói függetlenség ügyét.
Mindig, minden körülmények között ápolni kell a bírói függetlenséget – tartotta. Fontos, időszerű gondolat. Mert – ahogy egy másik előd ezt megfogalmazta – a bírói függetlenség nem a bíró mellékilletménye. Tehát nem a bírónak van rá elsősorban szüksége, hanem a jogkereső közönségnek. Juhász Andor szerint ez azért rendkívül fontos, mert nincs máshova fordulniuk az érintetteknek, csak a bírósághoz. A függetlenség persze a bíró számára is rendkívül fontos ahhoz, hogy döntéseit a törvény alapján, belső meggyőződésének megfelelően, minden külső befolyástól mentesen hozhassa meg.
Az elmúlt több mint tíz évben tartást és stílust adott a főbírói posztnak. Tudatosan építette ezt az imázst?
Nem én vagyok hivatott eldönteni, hogy mennyire sikerült, de hogy ez igen komoly célom volt, az bizonyos. Hivatásomnak érzem, hogy mint a Legfelsőbb Bíróság, később egyidejűleg az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke, a napi igazgatási és egyéb munka mellett, sőt mindenek előtt, képviseljem belföldön és külföldön is azt az ágazatot, amit bírói hatalomnak nevezünk.
Azt mondják, a stílus maga az ember. Mennyi ebben a stílusban a családi indíttatás?
Családunkban én vagyok az első egyetemet végzett ember, de természetesen a magunk polgári, vagy talán úgy is mondhatom, kispolgári – anyám háztartásbeli, apám tisztviselő ember volt – miliőjében a becsületnek, a tisztességnek rendkívül nagy értéke volt. Egy bizonyos indíttatást tehát erre otthonról is kaptam. Feleségem szerepe kiemelkedő. Ő régész-muzeológus, nemrég az Iparművészeti Múzeum főigazgatójaként ment nyugdíjba. Több mint negyvenévi együttlétünk alatt példát és segítséget adott abban, hogy a lelki függetlenség megőrzése tartást kölcsönöz az embernek. Tehát amikor a bírói hivatás szépségéről, fontosságáról beszélek, itthon vagy külföldön, akkor mindezt nem csupán üres szólamoknak tartom.
Megválasztása előtt rövid, de fontos kitérőt tett az Alkotmánybíróságon, majd a rendszerváltás után "visszaperelte" a klasszikus bírói hivatás. Milyen célkitűzésekkel látott munkához? Tapasztalata szerint a bíróságok tekintélyét a külsőségek, a talár szolgálják-e jobban, avagy az ítélkezés tartalmi oldala?
Kétségtelen, az élet minden megnyilvánulása sajátos külsőségek között zajlik, s mindennek megvan a maga szertartásrendje. Abban biztos vagyok, hogy a bírósági munkában is van jelentősége az épület, a tárgyalóterem küllemének s a bírói talárnak. S meg kell mondanom, a bírói talárt bizonyosan én honosítottam meg Magyarországon.
Milyen impulzusra? Hiszen a talárnak nem volt magyar tradíciója.
Még 1990-ben, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán nemzetközi bírói értekezletet rendeztek. Kérték, mindenki hozza a saját talárját. A legtöbb résztvevőnek volt, nekem nem. Akik nem rendelkeztek talárral, azoknak adtak kölcsön amerikait, amely a legegyszerűbb, fekete talár volt. Amikor felvettem, persze feszengtem benne. Ám láttam, igazán az a jelentősége, hogy amikor valaki belép egy olyan terembe, ahol talárban ülnek a bírók, akkor azonnal éreznie kell: ez nem értekezlet, nem gyűlés, itt valami más történik... Kellenek a külsőségek. Természetesen a bíróságok igazi tekintélyét kizárólag a szakmai, emberi, etikai oldalra lehet alapozni. Mindenféle talár és gyönyörű tárgyalóterem ellenére, ha a bíró felkészületlen, ha képtelen az ügyfeleket emberi méltóságuknak megfelelően kezelni, ha nem árad belőle a tudás, akkor keveset nyom a latban a külsőség. Némelyek e formaságok szerepét tagadják. Én úgy vélem, e kettő együtt biztosíthatja a bíróságok tekintélyét.
A hatalmi ágak megosztása miatt is fontosnak tartja e "rejtett dimenziókat"? Gondolok itt arra, hogy még nem szerezték vissza a bírói hatalom szimbólumát, az egykori Kúria épületét...
Mostanában újra szó esik arról, hogy esetleg visszaköltözhetünk a volt Kúria épületébe. Ez persze egy későbbi döntés kérdése, de van létjogosultsága annak, hogy a bírói hatalmi ágat reprezentáló épület a törvényhozásnak otthont adó Parlamenttel szemben legyen. De azt most is lehet látni: ha valaki belép a Néprajzi Múzeumba, s ott megáll, tátva marad a szája. Mert azok a falak valóban árasztanak valamit. Elődeink mindig adtak arra – az összes hagyományos bírósági épületnél –, hogy ez tükröződjön. Kaposvárott – hogy csak egy példát említsek – a Somogy Megyei Bíróság épülete kicsiben pont olyan, mint a Királyi Kúria impozáns épülete. S a nemzetközi bíróságok esetében is megfigyelhetők hasonló törekvések.
Mindez persze pénzbe is kerül. Nem is kevésbe. Vajon eleget áldoz-e ma az állam az igazságszolgáltatás tekintélyére?
Ez állandóan visszatérő kérdés. Nem hiszem, hogy lenne olyan költségvetési fejezet, amelynek képviselője azt mondaná: kérem, én eleget kapok. Mindenki többet szeretne. A torta adott, akkora, amekkora az állami költségvetés. Azt gondolom, valamivel többet kellene kapnunk, kissé alulfinanszírozottnak tartom a bírósági fejezetet.
De azért fizetési problémáik nincsenek...
Természetesen nincsenek likviditási gondjaink, ami a bérkifizetést illeti. De ahhoz, hogy előre lépjünk, valamivel nagyobb állami támogatásra lenne szükség.
A bíróságok fenntartása alkotmányos kötelezettsége az államnak, mert a bíráskodás aligha lesz "rentábilis"...
Annál kevésbé, mert például az illetékbevétel, ami valószínűleg elég jelentős, nincs elkülönítve. Nincs külön bírósági eljárási illeték. Amikor az állam illetéket szed, azt beteszi a nagykalapba. De az is nyilvánvaló, hogy nem tarthatja el magát ez az ágazat.
Az sem mellékes, hogy egy átlagos esetben mennyi idő alatt juthat hozzá a polgár az ítélethez. Mennyi ma a perek átlagos időtartama?
A perek típusától függően nagyon különböző, s a különböző bíróságokon is eltérő. Ilyen szempontból az esélyegyenlőség – legalábbis az időtartam tekintetében – nem tud sosem megvalósulni, mert a fővárosban ma sokkal hosszabb ideig húzódnak az ügyek, mint például Nógrád megyében. Azért mondom épp ezt, hogy a legkisebbet és a legnagyobbat említsem. A főváros 30 százalékos részesedése mellett, Nógrád megyébe érkezik az összes ügyek 1,8 százaléka. Ott gyorsabban hozzájuthatnak az ítélethez. Nem érdektelen arra is kitérni: a gazdasági, a cégügyek még nagyobb aránya koncentrálódik Budapestre. Tehát a Fővárosi Bíróság és a Budapesten működő Pest Megyei Bíróság együtt csaknem hatvan százalékát bírálja el a cég- és társasági, a felszámolási ügyeknek. S ha már itt tartunk: van nekünk egy sikerágazatunk! A cégbíróság, annyiban, hogy ma már teljesen naprakész.
S ezt hogyan tudták elérni?
Talán köztudott: vannak elintézési határidők, s ha azok eredménytelenül telnek el, a számítógép automatikusan "bejegyzi" a céget. S hogy mennyire jól dolgoznak a bíróságok – erre tényleg büszke vagyok –, azt jól mutatja: 2000-ben 260 ezer érdemi cégügyből mindössze kettőnél fordult elő, hogy automatikusan jegyződött be az adott cég. Vagyis a többit mind határidőn belül sikerült elintézni. Hangsúlyozom, a cégügyeknél, ha még nincs per. Mert ha kezdetét veszi egy per, akkor már baj van, ha pedig ide kerül a Legfelsőbb Bíróságra, akkor akár két évet is várni kell.
Cégügyekben a statisztika is pozitív képet mutat, de a felszámolási eljárásokban nő az ügyhátralék. Ez rossz üzenet a vállalkozásoknak.
Meglehetősen. A felszámolási ügyek száma emelkedik. Évről évre több, tavaly például 14 ezer felszámolási ügy érkezett a bíróságokra. Tudni kell: a felszámolási eljárás megyei szinten kezdődik. Ez pedig azt jelenti, hogy minden fellebbezés a Legfelsőbb Bíróságra kerül. Itt hozzávetőleg két évig tart egy felszámolási ügy elbírálása. Hozzá kell tennem: rendkívül rossz az a rendszer, amelyben az ország legfelsőbb bíróságának kell döntenie egy cég fizetésképtelenségéről. Ez lehetetlenség. Ezen változtat majd a 2003. január elsején beinduló Ítélőtábla. Akkor talán felgyorsul ez az eljárás is.
Az átmeneti időszakban tehermentesítenék a Legfelsőbb Bíróságot?
Van ilyen elképzelésünk, a fogadtatását illetően a szakma megosztott. Arról van szó, amíg nem lesz Ítélőtábla, a cég- vagy felszámolási ügyekben az eljáró bíró döntése ellen a megyei bíróság háromtagú tanácsához lehessen fellebbezni. Mondhatni, oldalirányú legyen a fellebbezés. De erről még nem zárult le a vita.
Maholnap további kihívással kell szembenéznie a bírói karnak. Az európai uniós joganyag befogadására kész-e az igazságszolgáltatás?
Már három éve tart a bírák közösségi jogi felkészítése, 2003 nyaráig minden magyar bíró részt vesz a továbbképzésen. A közeljövőben kezdődő újabb szakaszban egy ismert német jogi intézmény és a francia bíróképző iskola együttműködésével, s magyar szakemberek részvételével folyik ez a munka. A bírói kar az EU-csatlakozás idejére felkészül az uniós jog alkalmazására. A tanfolyami, szemináriumi rendszerben persze nem lehet cél, hogy egy olyan hatalmas joganyagot, amilyet a közösségi jog alkot, minden résztvevőnek megtanítsanak. Legfeljebb az alapok elsajátításának van realitása.
Ez nem volna baj. Egy jogtudor azt mondta, a jog olyan, mint a tenger, nem lehet kiinni, de meg kell tanulni benne úszni...
Ez szellemes megállapítás, s ha a magyar jogrendszer tenger, akkor az EU-jog alighanem óceán! Elég utalni arra: kilencvenezer oldalnyi joganyagot kell magyarra lefordítani.
Napirendre került a közélet tisztaságának erősítése. Orbán Viktor kormányfő is úgy nyilatkozott: halaszthatatlan e "tüdőszűrés". S mára a bírák vagyonnyilatkozatának gondolata is terítékre került. Milyen volt a fogadtatása?
Épp a napokban zajlik az összegzése. Október végéig kellett benyújtaniuk a bíráknak a vagyonnyilatkozatukat. A bírói kar a kérdést higgadtan kezelte. Semmiféle ellenérzés ezzel kapcsolatban nincsen. A bírók intaktsága számomra nem kérdéses. A korrupcióellenes csomag része ez az átvilágítás, amivel teljesen egyetértettem. Ha az egész köztiszviselői réteget átvilágítják, akkor nem látok okot arra, hogy a bírák, ügyészek kimaradjanak ebből a körből.
Parlamenti beszámolójában azt olvastam, egy ülnökbíró ellen korrupciós váddal indult büntetőeljárás. Az ülnökbírák ugyanakkor kimaradnak a vagyonátvilágításból. Fogjuk föl úgy, hogy a kivétel a Markó utcában is erősíti a főszabályt?
Az ülnök, mint laikus elem, átmenetileg vesz részt az igazságszolgáltatás munkájában. Nem hiszem, hogy velük szemben a korrupció felvethető. S mellesleg az elsőfokú bíró megvesztegetésének a kísérlete is teljesen hiábavalónak tűnik, hiszen a következő fokozatban az ügyet már három bíró fogja elbírálni. Természetesen ébernek s nyitottnak kell lenni. S itt említem meg, hogy az átvilágítandók körébe is bekerültünk immár. A törvényben meghatározott sorrend szerint járnak el az átvilágítóbírák. Bár nyilván fogalmilag is csak a bírói kar egy részének lehet ebben része. A magyar bírói karnak több mint 50 százaléka 1990 után kapta bírói kinevezését.
A terrorizmus veszélye áthatja hétköznapjainkat. A Kárpát-medence nem Szicília, de már Magyarországon is a szervezett bűnözés célpontjává vált a bírói kar. Gondolok itt a veszprémi bíró esetére. Milyen intézkedéseket tudnak ez ellen tenni?
A bírói kar egyelőre, szerencsére, nem érzi magát fenyegetettnek. De egyes, elszigetelt esetek kétségkívül előfordulnak. S ezek figyelmeztető jelek. Veszprémben a bíró lakásának ajtajában robbantottak. Természetesen 2500 bíró lakását nem lehet őrizni! Mi a bíróságok biztonságának fokozásáért sok anyagi áldozatot hozunk. Igyekszünk korszerűsíteni a biztonsági berendezéseket, s ahol a pénzünk megvan rá, fémkereső, csomagátvizsgáló műszereket helyezünk el. A fejlesztést szinte a nulláról kezdtük. Ma is vannak bíróságok, ahol még teremőr, rendész sincs. A biztonsági kérdéseket illetően átfogó programunk van, megvalósítása költségvetésünk teljesítőképességétől függ.
Dr. Solt Pál:1937-ben született Szentendrén. Nős, felesége régész-muzeológus. Egy fiúgyermekük van. Solt Pál az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, 1960-ban szerezte meg a jogi diplomát, s már ebben az évben elkötelezte magát a bírói hivatás iránt. 1960-64 között a Pesti Központi Kerületi Bíróság fogalmazója, majd 1964-66 között ugyanott bíró, 1966-tól 71-ig a Legfelsőbb Bíróság titkárságának vezetője, majd 1972-80 között a Pénzügyminisztérium csoportvezetője. 1980-89: a Legfelsőbb Bíróság bírája, ahol 1987-89 között az LB iparjogvédelmi tanácsának vezetője. 1989-ben megválasztják alkotmánybírónak. 1990-től a Legfelsőbb Bíróság elnöke, 1997-től egyidejűleg az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. 1992-ben az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának soros elnöke, 1996-ban az Országgyűlés újraválasztotta a Legfelsőbb Bíróság elnökévé. |
A hatalmi ágak között is előfordulnak néha összekoccanások. Vagy csak a sajtó fújja fel ezeket a szórványos eseteket?
Alaptermészetemnél fogva nem vagyok konfliktuskereső ember. Kétségtelen, ilyen hosszú idő – most már 11 év – alatt lehetetlen, hogy semmiféle feszültség ne keletkezzen. Azt biztosan állíthatom, hogy a hatalmi ágak között konfliktushelyzet nincsen. Egy-egy konkrét kérdésben eltérő álláspontok megjelenhetnek, de évek óta nem tudok nagyobb összeütközésről.
Mégis, amikor élesebb bírálat érte az igazságszolgáltatást, határozottan kiállt a bírói kar mellett. E purparlékat hol könyveli el?
Kétségtelenül nehezen viselem, ha a politikai tényezők nyilatkoznak bírósági ügyben. Az általam már említett Juhász Andor, igaz, más körülmények között, az 1920-as években, három kategóriát különböztetett meg. Azt mondta: az ügyfelek részéről a bírálat nyilvánvaló, természetes, a helyzetükből adódik. A média – bár akkor nem használták ezt a szót –, az újságírás területén is érthető, ha inkább csak a szenzációt emelik ki. A harmadik kategória, a politikusok kritikáját azonban tűrhetetlennek találta. A hatalmi ágak elválasztása azt jelenti, hangsúlyozta, hogy nem szabad egymást bírálnunk nyilvánosan, mert az nem vezet eredményre. Ha valamilyen kérdésben véleményeltérés van, azt egymás között kell elintézni. S e tekintetben még egyenlőtlen is a helyzet.
Mire céloz?
Ha egy országgyűlési képviselő a parlamentben vagy máshol, például a médiában rendkívül negatív nyilatkozatokat tesz a bíróságról, azt vissza tudom ugyan utasítani, de nem tudunk a kérdésről polémiát folytatni. Különösen, ha az illetőnek a saját ügyéről van szó... Nagyon ritkán szoktam ilyen esetben megszólalni, de azt többször nyomatékosan hangsúlyoztam: lehetetlen dolog, hogy egy képviselő olyan nyilatkozatot tegyen, hogy az ő városát a megyei bíróság úgymond tönkretette. Mert ő ott ügyfél volt. Ez nem kulturált magatartás, hiszen mi semmilyen módon nem bírálhatjuk a képviselő képviselői tevékenységét.
Aláírom, van még mit tanulni Juhász Andortól! De már az ókori Róma jogászai is azt vallották: bírót csak bíró ítélhet meg!
Igen, s ez így helyes. A bírói függetlenség alapja éppen az, hogy egy bírói döntést csak az eljárási rend szerinti magasabb bíróság bírálhat felül. Ebből nem az következik, hogy nem lehet szakmai alapon bírálni. A jogi szakfolyóiratokban Magyarországon korábban egyetemi tanárok bírálták a Kúria ítéleteit, tisztán szakmai alapon. Tehát, amikor azt mondjuk, nem lehet "kontrollálni" minket, az azt jelenti, hogy nem lehet megváltoztatni az ítéletet. De beszélni, nyilatkozni róla, tartalmasan bírálni lehet. És nagyon figyelünk erre, még akkor is, ha nem mindig válaszolunk. A méltatlan hangvételű bírálat, az indulatos megnyilvánulások, a politikai gyanúsítások azonban fájnak a bíráknak.
Ha nem is ül kettős tudattal a székében, tény: két jelentős posztot tölt be egyszerre. A Legfelsőbb Bíróságnak és az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak is Ön az elnöke. Mit gondol, ezúttal zökkenőmentesen vezénylik le a megyei bírósági elnöki posztokon az őrségváltást? Mert az OIT előtti időkből – amikor a minisztérium döntött – néhány bírónak keserű emlékei maradtak...
Most a törvény korrekt, világos rendet teremt a tekintetben, hogy a pályázatokat hogyan kell elbírálni, s melyek a döntésre jogosult szervek. De nem akarok kitérni a másik kérdés elől sem. Természetesen az említett kettősség bizonyos nehézségeket okoz, s tagadhatatlan: létezik az a felfogás is, amely szerint ez nem helyes. Nem mi döntöttünk így, a törvény mondja ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke egyúttal az OIT elnöke. Vannak országok, ahol így van, s vannak, ahol másként. Az OIT mára kinőtte a gyermekbetegségeit, és alapvetően jól látja el a feladatait. Most periódusváltás előtt állunk. A 20 megyei bírósági elnök közül 15-nek tavasszal lejár a mandátuma, s változások a Legfelsőbb Bíróságon is lesznek. De természetesen szó sincs arról, hogy mindenütt új vezetők kinevezésére kerül sor.
Az Ítélőtábla felállításától reálisan milyen változásokat várhatunk?
A mai döntés szerint csak egy Országos Ítélőtábla indulna 2003. január elsején, s én soha nem titkoltam azt az álláspontomat, hogy ezt elvileg nem lehet helyeselni. A fogalomhoz ugyanis szervesen hozzátartozik, hogy több, régiókat átfogó tábla működjön. De azt mondom: a legnehezebb nulláról egy tábláig eljutni. S az Ítélőtábla tapasztalatai talán majd újabb érveket adnak a döntésre jogosult politikai tényezőknek.
Végül is, hogyan áll ma a bíróság és a politika egymással? Gazdasági perekben esetenként százmilliárdokról döntenek. Felboríthatják a költségvetést is. Éreznek-e ilyenkor politikai nyomást a pulpitus mögött ülők?
Talán a legkényesebb, a leggyakrabban félreértett kérdés a bíróság és a politika viszonya. A bíróság és a bíró független a politikától, ugyanakkor ügyeinknek esetenként komoly politikai hatásuk lehet. Egyrészt a tárgyuk vagy akár a szereplők személye miatt. (Neves politikusoknak is vannak sorozatosan perei.) Tudatában vagyunk annak, hogy bár döntéseink kizárólag szakmaiak, a hatásuk esetenként politikai is. Sem az utóbbi idők sokat emlegetett "nagy ügyeiben", sem máskor politikai nyomással nem találkoztam.
Informálisan sem?
Nem. Bár valószínűleg sokan azt képzelik: a legfelsőbb vezetők, akik jól ismerik egymást, fölveszik a telefont... De soha olyan telefonbeszélgetésben e 11 év alatt nem volt részem egyetlen vezetővel sem, amelyben bármilyen ügyünkre utaltak volna. Szerencsés dolognak tartom, hogy a mindenkori vezetők komolyan veszik a jogállamiságot. Ez nem jelenti azt, hogy mindig egyet is értenek a bírósági döntéssel. Hiszen a politikai súlyú ügyekben is két peres fél áll a pulpitus előtt. Egyikük pedig "nem nyeri meg" a pert. S aki elveszti azt, miért lenne vele elégedett. De nem is ez az igazi kérdés, hanem az, hogy jogállamban kulturáltan kell fogadni, s persze végre kell hajtani a bíróság döntéseit. Szeretnénk, ha olyan jók lennének az ítéleteink, hogy azokkal még a pervesztesek is egyetértenek, amikor elolvassák. De ez olyan ideális helyzet, amely általában nem valósul meg. Amit feltétlenül elvárunk, hogy fogadják el, tartsák tiszteletben a bírósági ítéleteket! Ezért is rendkívül fontos, hogy ne az jelenjen meg – nem az újság, hanem gyakorta a nyilatkozó hibájából –, hogy úgymond "koncepciós" volt egy per. Mert az újságolvasó nehezen disztingvál, egy nagy volumenű gazdasági pernek legfeljebb a körvonalait ismerheti.
Ha ma belép az ember a Legfelsőbb Bíróság Markó utcai épületébe, a kormányőrök átvilágítják a táskáját. De talán nem járok messze az igazságtól – s hitem szerint az igazságszolgáltatástól –, ha azt gondolom: a jogbiztonságot olykor jobban szolgálja a néhány méterrel beljebb "ülő" Justitia. Az igazságszolgáltatást jelképező szoborra felpillantva megilletődik minden ide látogató, lett légyen egyszerű jogkereső, magas beosztású hivatalnok, avagy kormányfő....
Magam is szívesen értek egyet azzal, hogy a bejárat előtti külső gép tényleg csak arra szolgál, hogy a magukról megfeledkezett ügyfelek ne tudjanak zsebkést, netán pisztolyt előhúzni. Ez is fontos! Ám az a szimbolikus kép, Justitia, vagyis a jogbiztonság talán még fontosabb. S a jogbiztonság szempontjából a Legfelsőbb Bíróságra súlyos felelősség hárul. Azért hangsúlyozzuk az ítélőtábla szükségességét, hogy mentesülhessünk mindattól a feladattól, amit nem itt kellene végezni. Hogy ne kelljen várniuk az ügyfeleknek két évig. Mert ha több időnk s energiánk lesz arra, hogy a rendelkezésre álló komoly szellemi kapacitást a jogegységre fordítsuk – arra, hogy a jogszabályokat Magyarországon mindenütt azonosan értelmezzék –, csökkenteni lehet az ítélkezés szembetűnő eltéréseit is, amelyek sok polémiát váltanak ki napjainkban. Gondolok arra, hogy jelentős és ismert ügyekben az elsőfokú döntéssel szemben olykor merőben más a másodfokon született döntés. Bár ez csekély számban fordult elő, legtöbbször új jelenségről, új társadalmi viszonyokról van szó, amelyeket korábban még a bíróság soha nem döntött el.A Legfelsőbb Bíróság először alakítja ki szakmai álláspontját, s az a lényeg, hogy a következőkben hasonló ügyekben, hasonló ítélet szülessen. Fontos feladatunk, hogy Baranyában és Tolnában, Vasban és a Nyírségben ugyanúgy értelmezzék a törvényt, mint Budapesten. Ennek elősegítése az egyik fő feladatunk. Ehhez azonban az kell, hogy a mai 17 ezres ügyszám csökkenjen. Mert ma a Legfelsőbb Bíróságon egyszerre hozzávetőleg ennyi ügy van.
Mikor jutunk el odáig, hogy a fair eljárás sérelme miatt, ha az eljárás mértéktelenül elhúzódik, kártalanítást is kapjanak az államtól a jogkeresők? Mert erre elvben már van paragrafus ...
A polgári perrendtartásban valóban található egy olyan szabály, amely még nem lépett hatályba, csak 2003-tól kell alkalmazni. S ez egy igen érdekes jogformula. Elsősorban azért, mert egy eljárási törvénybe ágyaz egy felelősségi, kártalanítási szabályt, amely anyagi jogi kérdés. Ráadásul objektív felelősséget feltételez. Ha elhúzódik a per, 2003-tól – függetlenül a bíró mulasztásától – kártalanítást kell fizetnie az államnak. De akadnak esetek, amikor az ügy elhúzódása – s ez a gyakoribb – nem róható föl a bírónak. Nem vagyok egészen bizonyos benne, hogy ilyen módon lehet elérni az ésszerű határidő betartását. Mindenesetre a bírónak az a kötelessége, hogy betartsa, alkalmazza a törvényt. S hogy a bírói kar mennyire lesz erre képes, azt a mai ügymennyiség és munkateher mellett nehéz megmondani.
Hogyan vélekedik korábbi állításairól?1999. 07. 09. "Biztosan állíthatom, hogy a Cégbíróságon hátralékmentes, abszolút naprakész ügyintézés lesz a jövőben is." (Kossuth rádió, Reggeli Krónika) 2001. november – Ez olyan jóslat, ami bevált. Valóban így van, 99 óta minden egyes év adatai ezt mutatják. 1999. 09. 09. "A Pénzügyminisztérium előterjesztésében nem szerepel a bírói illetményalap emelése." (Kossuth rádió, Esti Krónika) 2001. november – Volt egy év, amikor valóban kimaradt, de a 2001-es és 2002-es költségvetésben a köztisztviselői illetményalappal azonos mértékű növelést kapunk. Most is úgy gondolom: nagyon kell figyelnünk, mert félő, hogy a köztisztviselői bérek javítása – amivel egyébként egyetértünk – újra relativizálhatja a bírói előnyt. 1999. 09. 09. "Előzetes becslések szerint a szabálysértési határozatok megtámadása miatt a munkanövekedés legalább 120 új bírói státust igényel." (Kossuth rádió, Esti Krónika) 2001. november – Nem sikerült teljes egészében, 40 bírói státust kaptunk. Tavaly márciusban kezdődött a felülvizsgálat, egy év alatt 70 ezer szabálysértési ügy érkezett. Ma úgy gondoljuk, nem a bírói számot kellene elsősorban növelni, hanem a titkárokét és a tisztviselőkét. A miniszterelnök úrral egyelőre 30 titkári és 30 tisztviselői állásnak megfelelő költségvetési támogatásban állapodtunk meg. 1999. 10. 20. "Most már olyan Rubikont lépett át az igazságügy-miniszter, amelyet az én megítélésem szerint jogállami keretek között nem lehet megtenni". (TV3 Nap-kelte) 2001. november – Ez egy olyan konkrét ügy volt – ha jól emlékszem, a volt Agrobank-elnök aranyüzletével kapcsolatos –, amikor az igazságügy-miniszter, újsághírek alapján, megalapozatlan nyilatkozatot tett, s úgy gondoltam, nem szorulok rá, hogy a bírói függetlenség tartalmáról kioktasson. Az a benyomásom, nem kéne nekünk egymást nyilvánosan bírálni. 1999. 11. 23. "Ha a budapesti Ítélőtábla 2002-ben állna fel, akkor a Legfelsőbb Bíróságon a helyzet 2006-ra fog rendeződni." (Magyar Hírlap) 2001. november – Ez az a periódus volt, amikor az ítélőtábla-elhalasztás sokkhatásként érte az ágazatot. Már majdnem volt, de végül nem lett. Az időpont előbb 2002-re, majd 2003-ra módosult. Bár a becslés 2006-ról szól, nem mondom, hogy akkor én meg 2007-re módosítom. De látni kell: ha az Országos Ítélőtábla belép, nekünk még jelentős mennyiségű pert kell feldolgoznunk. Ez hosszú periódus, s hogy 2005-ig vagy 2006-ig tart-e, majd meglátjuk! 2001. 02. 12. Felelősségem tudatában állíthatom, hogy költségvetési tárgyalás nincs, csupán költségvetési diktátum" (Világgazdaság) 2001. november – Ez a kijelentésem a költségvetési vita elkeseredett pillanatának a mondata. De a tartalma sajnos igaz. Nem volt lehetőségünk költségvetési egyeztetésre. Mi a törvény szerint természetesen elkészíthetjük, s el is készítjük a sajátunkat. Ha mi maximalizálunk, akkor a pénzügyi kormányzat minimalizál. Nem tudom elfogadni, hogy ne lehessen szakmai tárgyalást folytatni a pénzügyminiszterrel a költségvetés kialakításakor. |