"Csodák nincsenek, azokat meg kell szervezni!"

Interjú Demján Sándor vállalkozóval

Ön szerint, hosszú távon milyen gazdasági következményei lehetnek az Amerika elleni terrortámadásnak?

* Nem biztos, hogy egyértelműen negatívak. Ha az Amerikai Egyesült Államok fegyverkezni kezd – és ez már biztosra vehető –, ezzel a saját gazdaságát fogja élénkíteni, és az amerikai gazdaság növekedése magával húzza a világot. Mindenütt, ahol állami intézkedések, befektetések születnek, ott ezeken keresztül megnő majd egyes iparágak teljesítménye, és felduzzadhat az állami alkalmazottak száma is. A fogyasztás pedig egy-egy nép mentalitásától függően – kik, hogyan élik meg a veszélyhelyzetet – jelentősen csökkenhet vagy emelkedhet.

Az amerikai repülőgépgyártók bejelentései, miszerint több tízezer alkalmazottat bocsátanak el, nem riasztó jel?

* Azok számára, akiket ezek az intézkedések személy szerint érintenek, sötét jövőt vetítenek előre, de meggyőződésem, hogy ez csupán átmeneti jelenség, és ennél sokkal fontosabb, hogy a világ felfigyeljen olyan potenciális veszélyforrásokra, mint például az atomerőművek mérete, biztonsági rendszere, védelme. Szörnyű, hogy egy ilyen eseménynek kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy az emberiség rádöbbenjen: milyen hihetetlenül megnőtt az atomfegyvereket birtokló, a vegyi fegyvereket előállító államok felelőssége. Nem lehet beletörődni abba, hogy különböző kis diktátorok és diktatórikus vezetésű államok megszerezzenek, birtokoljanak és alkalmazzanak ilyeneket. Ezt pedig csak nemzetközi ellenőrzéssel lehet elérni. Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy ez a szegények és a gazdagok háborúja. A tettesek és az akciókat kitervelők zöme Szaúd-Arábiában született, ahol köztudottan nagyon magas az életszínvonal, ahol nem a nyomor készteti az embereket arra, hogy gyilkossá, terroristává váljanak, hanem sokkal inkább az a vallási fanatizmus, amit a megszállott, küldetéstudattól elvakult vezetőik táplálnak, gerjesztenek bennük. A világ vezető államainak össze kell fogni ellenük, és az egységes fellépéshez támogató partnerekre kell találniuk a terrorizmus melegágyát képező térségekben.

Felmerült annak a gyanúja, hogy a merénylet mögött tőzsdei manipuláció állt.

* Sajnos, ezt sem lehet kizárni, és meglehet, hogy akik kitervelték ezt a gaztettet, azok többszörös áttételen keresztül több százmillió dollárral lettek gazdagabbak.

Elmúlt-e a tőzsdei pánik veszélye, amitől sokan tartottak, és azt mondták: ha bekövetkezik, annak hatása az 1929-es gazdasági világválságnak sokszorosa lesz?

* Nem lepett meg, hogy szeptember 17-én, amikor ismét kinyitott a New York-i tőzsde, a légitársaságok és a biztosítók részvényei veszítettek a legtöbbet értékükből, és a hadiipari cégek papírjai drágultak lényegesen. Ugyanakkor megnyugtatott, hogy a Fed (az amerikai jegybank) 50 bázispontos kamatcsökkentést jelentett be a kereskedést élénkítő szándékkal. Ez a gesztus azonban önmagában kevés, és a G7-eknek mielőbb ki kell találniuk valamit, különben gondok lehetnek.

Vannak-e érzelmi kötődései New Yorkhoz?

* Nincsenek. Én a régi épületeket szeretem, és arra vagyok ítélve, hogy újakat építtessek. Sienát, Salzburgot, Sopron, Székesfehérvár belvárosát, Budán a Várnegyedet, Prágában az Óvárost szeretem.

Közben pedig keményen kitart amellett, hogy a nagyobb városokban szükség van a magas épületekre, miközben a terrortámadást követően például Tony Blair angol miniszterelnök is megfontolandónak tartotta az újabb magas épületek építését. Az üzletembernek fontos ez, vagy magánemberként is szívesen lakna ilyenben?

* Ha fiatal lennék, valószínűleg szívesen laknék magas házban, és nem hiszem, hogy a New York-i két toronyépület elpusztítása miatt a jövőben le kellene mondanunk a magas épületekről. Több ok miatt sem. Egyrészt a magas házak kisebb területet foglalnak el, és több helyet hagynak parkok, zöldterületek kialakítására, másrészt a lakás legfőbb értékévé a belőle látható panoráma válik. Tudom, hogy nálunk most a kertes házak és a lakóparkok a népszerűek, miközben a fejlett államokban ezekkel ellentétes tendencia, a kondomíniumok (társasházak) iránt nő egyre inkább a kereslet. Ezekben az egymással összeköttetésben álló magas épületekben minimum 300 lakást alakítanak ki – mert az egy négyzetméterre jutó építési költség és a rezsi így lesz sokkal kevesebb, mint a lakóparkok esetében –, és számtalan olyan szolgáltatást alakítanak ki az épületben, amelyet a lakástulajdonosok, ha egyénileg építkeznének, vagy nem tudnák maguknak megteremteni, vagy milliomosnak kellene ahhoz lenniük. Értem ezen a házi uszodát, szaunát, mozit, tornatermet, gyermekmegőrzőt, borospincét és még jó néhány szolgáltatást, ami kényelmessé, kellemessé teszi az életét, és ha háromszázan osztoznak a fenntartás költségein, akkor az sokkal több ember számára válik elérhetővé. Kanadában, Amerikában és Nyugat-Európa számos városában tapasztaltam, hogy megindul a visszaköltözés ezekbe a házakba.

Magyarországon még nincs ilyen. Lesz?

* Az elsőt a Millenniumi Városközpontban építjük, és külön érdekessége, hogy a fürdőszobában az egyik csapból gyógyvíz folyik majd. De meggyőződésem, hogy a főváros több más pontján, a barna foltokra, a foghíjas telkekre lehetne ilyet építeni, ahonnan ugyancsak rálátás nyílna a budai hegyekre. A gond az, hogy erre semmilyen koncepció nem készül, miközben többen azt hangoztatják, hogy világvárost építünk. Ezzel szemben úgy látom: világvárost leépítünk. A térségben Budapest az egyetlen olyan főváros, ahol radikálisan csökken a lakosság száma. Ellentétben Prágával, Pozsonnyal, Varsóval, ahol viszont dinamikusan nő. Nem állítom, hogy az elvándorlás egy csapásra megállna, ha a főváros nem szedne iparűzési adót, amely a mértéke miatt, szerintem, sokkal inkább iparelűzési adó, de valamit sürgősen tenni kellene. A város vezetése azzal védi, védheti a polgárai érdekeit, ha a város egészét tekintve olyan helyzetet teremt, amellyel képes megőrizni a lakások, az ingatlanok – azaz az emberek legfőbb vagyontárgyának – az értékét. Hely lenne rá, csak elképzelés, cselekvési akarat nincs. Ezért például a mi cégünk érdeklődése egyre inkább Prága, Pozsony, Varsó felé irányul, mert az ingatlanok értéke ott fog nőni, ahol a lakosság száma is nő. Prágában például nem szednek iparűzési adót, sőt ott azt büntetik meg, aki nem építi be az üresen álló telkét. Ha Budapesttel kapcsolatban ez a megközelítés felmerül, mindenki csak széttárja a kezét.

Amikor a Millenniumi Városközpont gondolata felvetődött, az elsődleges cél az volt, hogy ez legyen a kongresszusi turizmus egyik fő bázisa Európában. Elkészültek a tervek, megkezdődtek a tárgyalások az állami hivatalokkal, majd 1998 őszén volt egy olyan pillanat, amikor azt fontolgatta, hogy az egész projektet Pozsonyba telepíti át. Hatásosnak bizonyult az érvelése, vagy még mindig dönthet így, mert ma még semmi jel nem utal arra, hogy a Nemzeti Színház melletti üres telken megkezdődött volna a városközpont építése?

* Még az idén megkezdődik, és az Arcadom Rt. kiváló csapata, a világon elismert szervezési modellje garancia arra, hogy el is készül. A Nemzetit az eredeti 13 milliárd forint helyett 12 milliárdból, határidőre építjük meg, a hat legnevesebb építőipari vállalat bevonásával, ugyanakkor az elmúlt időszakban számos kérdést kellett tisztázni ahhoz, hogy a többi létesítményhez megszülessen a végleges döntés. Sok tehetséges építész – többek között Finta József, Vadász György, Zoboki Gábor, Fazekas György – dolgozik a kivitelezési terveken, de ahhoz, hogy az eredeti elképzeléseinket megvalósíthassuk, be kellett fogadnunk az állami igényeket. Többek között a Modern Művészetek Múzeuma megépítését, a mai kor művészeti alkotásait bemutató galériákat, és tisztáznunk kellett azokat a pénzügyi konstrukciókat, amelyekben a magyar államnak is kötelezettségei vannak. A hat-hétezer résztvevő fogadására alkalmas kongresszusi központ, a nemzeti koncertterem, a hagyományok háza, a modern művészetek múzeuma várhatóan a Magyar Fejlesztési Bank beruházása lesz. Az összes többi – a szállodák, az irodaépületek, a lakóházak – saját beruházásban készülnek el. Ma a világban az ilyen típusú és létszámú kongresszusok megrendezése iránt van a legnagyobb kereslet. Európának ezen a részén nincs erre alkalmas környezet. Megcsináljuk. Kevesen tudják, hogy az ilyen kongresszusokra a résztvevők – orvosok, mérnökök, bankárok, számítógépes szakemberek – azért jönnek, mert jól akarják magukat érezni, és szórakozni (is) akarnak. Ha ezt az igényüket a vendéglátók felismerik és teljesítik, akkor ők is kinyitják a pénztárcájukat. Számukra a 100 dolláros koncertjegy nem jelent tételt, és szívesen térnek haza a kongresszus helyszínén vásárolt, értékes művészeti alkotásokkal. A nagy álmom persze az, hogy az ide érkezőket a szép, Duna-parti környezetből, egy turista útvonalat bejárva, előre megtervezve kimozdítsam. Ennek a koncepciója érlelődik, sőt már folynak az egyeztetések a Turizmus Rt.-vel.

Ha mástól hallanám az ötletet, azt gondolnám, őrültség, hiszen tízezer ember mozgatása, fakultatív programjának összeállítása olyan magas fokú szervezettséget, fegyelmet követel meg, amilyet csak a katonaságnál feltételezek. Az Ön pályafutását, életművét ismerve – az eltelt 15 évben a legmerészebb tervei mind valóra váltak – nincs kétségem afelől, hogy a kongresszusi turista, ha akarja, ha nem, megismeri Magyarországnak azt a szeletét, amit Demján Sándor akar megmutatni neki. Mi lesz az útvonal?

* Biatorbágy, a viadukttal, a Zichy-kastéllyal, az első gazdaképző iskolával, az én falum, Etyek, amely a borairól, körpincéiről, templomáról ismert, Göbölőn a hajdani Nádory-birtok, hagyományos uradalmi birtokot alakítunk ki múzeummal, itt, a gyönyörű tó mellett lehet majd lovagolni, a szabadban piknikezni, következik Alcsút, a híres platánsorával, golfpályájával, arborétumával és József Nádor kastélyával, majd a Váli-völgy, a költő Vajda János festői otthona, Martonvásár a Beethoven-emlékekkel és a Brunswick-kastély, Budafokon pedig a kastélymúzeum és a borospincék. A program egy állami infrastruktúra kiépítését is igényli, hiszen rendbe kell tenni az utakat, helyre kell állítani épületeket, kétszáznál is több borpincét kell felkészíteni a vendégek fogadására, és 200 autóbuszra is szükség lesz, amellyel majd félóránként érkeznek a különböző helyszínekre a csoportok.

Mikor?

* Szerintem két év alatt meg lehet valósítani ezt a programot. De azt is szerencsésnek tartom, hogy a Ferencvárost nem bontották le, hanem nagyméretű rekonstrukció kezdődött el ott. A kongresszusi tömeg ugyanis majd kiáramlik, és keresni fogja a hangulatos kisvendéglőket, üzleteket. Ha lesznek ilyenek, talán itt is annyi turista fog nyüzsögni, mint Prága középkori városnegyedében. Ott egymást érik a vendégcsalogató éttermek, boltok, fantasztikusak a bevételek, és sok tízezer ember él a turizmusból. Jobb, ha szembenézünk azzal a ténnyel, hogy mi bizony lemaradtunk. Abban, hogy regionális központtá váljunk, hátrányba kerültünk Béccsel szemben is, a repülőtéri fejlesztésekben, az autópályák építésében, és ha Budapest nem lesz regionális központ, akkor nem az előszobája leszünk az Európai Uniónak, hanem a hátsó udvara, annak minden következményével együtt. Jelzés értékű, hogy az IBM a kelet-közép-európai központját nem Budapesten, hanem Pozsonyban építtette meg a mi cégünkkel. Ha ott megindul a gyártás, a két üzem exportja egyenként 1 milliárd dollár lesz.

Csak azért döntöttek Pozsony mellett, mert ott nincs iparűzési adó?

* Több összetevője volt, de ez is szerepet játszott benne, hiszen a világon nem sok helyen van a budapestinél magasabb helyi iparűzési adó. Ez történetesen a nyereségadóból befolyt összeg kétszeresét teszi ki. Nem most mondom először, hogy Magyarország uniós jövője az adókon múlik. Ha nálunk nem csökkentik az áfát, az emberek Ausztriában fognak vásárolni, ha marad a magas személyi jövedelemadó, más országba jelentkeznek be állandó lakosnak, és ha a nyereségadó sem változik, a cégüket telepítik át máshova. Jelentősek az aggodalmaim, és mint a VOSZ ügyvezető elnöke, a STRATOSZ-szal együtt tárgyalásokat folytatunk a parlamenti pártok vezetőivel, hogy mérlegeljék, melyek azok az intézkedések, amelyek az ország versenyképességét segíthetik, és próbálják meg ezeket a programjaikban érvényesíteni. Javaslatainkkal folyamatosan bombázzuk a mindenkori kormányzatot, mert a politikának fel kell ismernie: Magyarország jövője azon múlik, milyen gyorsan és hatékonyan vagyunk képesek a közép- és kisvállalkozásokat versenyhelyzetbe hozni.

Úgy látszik: a malmok lassan őrölnek, hiszen nem sikerült elérniük, hogy a kis- és középvállalkozások az első 10 millió forint nyereségig adómentesek legyenek.

* Annyit azért elértünk, hogy ha fejlesztésekre fordítják ezt a pénzt, akkor nem fizetnek utána adót. Most azon dolgozunk, hogy az értékhatárt 20 millió forintra emeljék fel, és a 10 millió alatti nyereség, függetlenül a felhasználástól, adómentessé váljon. Ez ugyanolyan fontos célkitűzésünk, mint az, hogy a minimálbér megemelése ne csupán állami adótöbblet-bevétel legyen. Mert ma 100 forint béremelésből a címzetthez valójában 35 forint jut el, és 65 forint valamilyen formában, áttételesen – beleértve a fogyasztásnál az áfát is – az államé lesz. A jelenlegi konstrukcióban csupán annyi történne, hogy újabb adót vetnének ki. Ez elfogadhatatlan. A minimálbér emelésével természetesen egyetértek, de nem úgy, hogy az valójában ne ahhoz jusson el, akit megillet, és miért fizessenek a munkaadók pluszadót azért, mert pluszjövedelmet adnak. De a munkavállalói oldalon is rendet kellene teremteni. Miközben az ipari termelékenység jelentősen nőtt, az ipari munkások jövedelme nem emelkedett nagyobb ütemben, mint a közalkalmazottaké, ahol ez a "termelékenységi" fordulat nem következett be. Sőt... A bérek persze az egészségügyben és másutt is gyalázatosak, és elkeserítő, hogy a középiskolai tanár fizetése fényévnyire van a francia, a holland, a német kollégájáétól, aki középosztálybeli életszínvonalon tud létezni. Igaz, a kötelező óraszáma is jóval több, mint a magyar iskolákban. Erre szoktam azt mondani, hogy a gazdaság és a társadalom viszonya olyan, mint az a futballmérkőzés, ahol az egyik csapatban tizenegyen lépnek a pályára, a másikban pedig tizenhatan akarják ugyanazt a teljesítményt elérni, és nem tizenegyen, hanem tizenhatan osztoznak a hasznon.

Mit szól olyankor, ha azt hallja, hogy az Európai Unióban a globalizálódás, azaz a gazdasági, pénzügyi érdekek által vezérelt gondolkodás és cselekvéssor válik uralkodóvá, és jobb lenne, ha Magyarország ettől távol tartaná magát?

* Meggyőződésem, hogy ez a szemlélet, mely a rosszul és hamisan értelmezett nemzeti érdekeket hangsúlyozza, káros és veszélyes. Akik ezt szajkózzák, és a Szent István-i gondolatra hivatkoznak, pontosan arról feledkeznek meg, hogy az első globalizációt, a katolicizmust, Szent István engedte be Magyarországra. Sokan nem értettek vele egyet, harcoltak ellene, az eredmény súlyos véráldozatokat követelt, de a történelem mégis Szent Istvánt igazolta. Ma nem fegyverrel kell megtéríteni, jobb belátásra bírni az embereket, hanem hiteles, közérthető információkkal, észérvekkel, azért, hogy most ne az érzelmeink, hanem az érdekeink vezéreljenek bennünket. A magyar gazdaság szereplőinek létkérdés az időben történő uniós csatlakozás. Bármilyen akadékoskodás, legyen az ideológiai indíttatású, vagy más jellegű, csak a bővítést ellenzők malmára hajtja a vizet. A mi esetünkben viszont a késedelem nem 2-3 éves, hanem 2-3 évtizedes lemaradást eredményezhet. Akkor, amikor esélyünk lehetne arra, hogy jó stratégiával a saját előnyünkre fordítsuk a globalizációt! A kérdés: lesz-e stratégiánk és összefogásunk? Mi nem játszhatjuk el Albániát, nem építhetünk kínai nagyfalat magunk köré, és nem akadályozhatjuk meg, hogy a képzett, tehetséges fiatalok elhagyják az országot.

Ha tehetné, Ön küldené is őket a világba?

* Minden fiatal diplomásnak, ha jók a képességei, államilag meghitelezném a külföldi tanulmányait, ha sikerrel végez, elengedném a költségek visszatérítését.

Egy héttel az Amerika-ellenes terrorcselekmény előtt felröppent a hír, hogy 130 milliárd forintért gazdát cserélhet a Westend City Center, a budapesti és a pozsonyi Pólus Center, majd 24 órával később megjelentek a cáfolatok. Mi az igazság? Mert a magyar újságolvasó már megszokta, hogy "nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja".

* Akinek jó a híre, annak több kérője is akad. Az egész civilizált világ rácsodálkozott és megdöbbent, amikor a Westend City Center 12 hónap alatt elkészült, és a 21. század egyik lehetséges városközpontjának modelljét jelenítette meg. Büszke vagyok arra, hogy a FAIBCI, a nemzetközi ingatlanszakmai szövetség az idén májusban, kereskedelmi kategóriában a Westend City Centernek ítélte a szövetség Oscar-díját, a Prix D'Exelence-t. A díjjal nem csupán az építészeti megoldásokat ismerték el, hanem a kivitelezés, a szervezettség, a működtetés, a tisztaság, a szolgáltatások, a biztonság magas színvonalát is. Ez azért figyelemre méltó, mert négyszázötven különböző szervezet mozgatja, élteti, tehát az elismerés elsődlegesen őket illeti meg. A nyitás előtt még sokan azt állították, hogy az üzletek bérleti díjait nem lehet majd a forgalomból kitermelni, most pedig már 30 százalékkal magasabbat kínálnak érte. Ugyanez történt a Pólus Centerben, ott 1996-ban 300 dollár volt négyzetmétere az üzlethelyiségeknek, és egy évvel később 800 dollárért adták tovább. Nem véletlen tehát az, hogy rengeteg vételi ajánlatot kapunk. Ezeket meghallgatjuk, de jelenleg semmilyen körülmény nem kényszerít bennünket arra, hogy bármelyiket elfogadjuk. Az tény, hogy az általunk épített üzletközpontoknak rendkívül magas a piaci értéke, ami adott esetben fedezetül szolgálhat a tervezett fejlesztésekhez. A TriGránit Rt. vezetése tartja magát ahhoz az alapelvhez, hogy abban az országban kívánja ismételten hasznosítani a beruházásokra fordított tőke hozadékát, ahol az "kitermelte" önmagát. Ha tehát valamikor az eladás mellett döntenénk, a vételárat ismételten Magyarországon fektetnénk be.

Stuttgart, Róma után idehaza is elhangzottak olyan nyilatkozatok, hogy szolidaritásunkat kifejezve, New York javára Budapest is mondjon le a 2012-es nyári olimpiai játékok megrendezéséről. Egyetért?

* Nem. Azzal együtt, hogy kicsi az esélye annak, hogy Magyarország legyen ennek a pályázatnak a nyertese, hiszen az olimpia, a rendező országnak, jelentős profitot biztosító, hatalmas üzlet, amiért mindenkor óriási lobbizás folyik. De, ha csak egy százalék az esélyünk, akkor is bele kellene kapaszkodni, mert ez a beruházás óriásit lendítene a magyar gazdaságon, az infrastruktúra fejlesztésén, előbbre vinné a turizmust. A fejlesztések többsége olyan, amit elhúzódva úgyis meg kell valósítani, s ha ezt koncentráltan, egy adott perióduson belül tesszük meg, abból csak nyerhetünk. A bevételeken túl, jobb életminőséget teremtene, és azt, hogy megismerik a nevünket a világban. Ne legyünk magunktól eltelve, vegyük tudomásul, hogy az Amerikai Egyesült Államokban az emberek 80 százaléka nem tudja, hogy Bukarest vagy Budapest található-e Magyarországon, és ez az arány Kínában, Japánban 90 százalék. Az olimpia olyan "termék", amely Japán és Dél-Korea fejlődésében is meghatározó szerepet játszott, és mi, magyarok ugyanúgy meg tudjuk szervezni, mint az ausztrálok, a görögök vagy más nemzetek. Lépjünk már túl azon a rossz gyakorlaton, hogy ha valaki felvet egy ötletet, mások rögvest megmagyarázzák, miért nem lehet azt megcsinálni.

Az ellenzők nem a szellemi, szervezési képességet kérdőjelezik meg, csupán nem látják biztosítottnak az anyagi hátteret.

* Mert szűklátókörűen és rövid távon gondolkodnak. Anyagilag nincs pluszteher, mert megtérül minden. Nem áll szándékomban olimpiai létesítményeket építeni, de ha kell, és ezzel étvágyat csinálunk, akár holnap elvállaljuk, hogy a legnagyobb tőkét igénylő beruházást, az olimpiai falut, magántőkéből megépítjük.

Nem bánta meg, hogy elvállalta a Magyar Profi Labdarúgó Szövetség vezetését?

* Nem, mert úgy éreztem, hogy a magyar futball olyan mélypontra került, hogy azt már nem lehet tétlenül nézni. Nem tettünk mást, mint összeraktunk egy gazdasági rendszert, amely lehetővé teszi, hogy ne az állami költségvetésből osztogatott pénzekből, hanem magántőkéből, érdekalapon valósuljon meg a professzionális labdarúgás Magyarországon. Csodák ugyanis nincsenek, azokat meg kell szervezni. Az volt tehát a legfontosabb, hogy az egyesületi formából vállalkozássá alakítsuk át a klubokat, és olyan tőkeerős tulajdonosokat találjunk, akik képesek külföldi sztárokat megvásárolni, az utánpótlás-nevelést támogatni, és akiknek a saját jól felfogott érdekük, hogy a befektetett pénzük, ha nem is rövid távon, de hasznosuljon. Itt ugyanis nem lehet a biológiai folyamatokat megerőszakolni, és a 6-8 éves gyerekekből néhány év alatt profi játékosokat képezni. Kell tíz, tizenöt év ahhoz, hogy ismételten jó labdarúgás legyen Magyarországon. Szeretem a focit, de nem értek a játékosok felkészítéséhez, neveléséhez, és nem is foglalkozom vele. Ez vállalkozás, a szórakoztatóipar része, és az a célja, hogy profitot termeljen a tulajdonosoknak. Profitot azonban csak akkor tud termelni, ha jó a csapat és sikereket ér el. Én ennek a pénzügyi részéhez értek, és ennek a gyakorlatnak a kialakítását vállaltam úgy, hogy Muszbek Mihályt és csapatát bíztam meg a feladattal. Ez az én "anyagi" befektetésem, hiszen ők korábban sok százmillió forintot termeltek a cégnek, amiről most le kellett mondanom. Nem tettem volna meg, ha nem hinnék a sikerben.