A recesszió árnyékában

A világgazdaság kérdőjelei és buktatói 2001 végén

Az amerikai gazdaság problémái a XXI. század elején nyilvánvalóan nem a terrortámadás miatt kerültek reflektorfénybe, ez azonban sokkal intenzívebbé és közvetlenebbé tette a közvélemény érdeklődését. 1995-2000 között a világtermelés növekedésének 40 százaléka az Egyesült Államok közvetlen hatásának volt a következménye, és annak, hogy a termelést más országokban is ösztönözte az amerikai import. Ennek idei, 13 százalékos csökkenése eleve érzékenyen érintette a többieket.

Amerika helyzete számottevően megerősödött, globális szerepe jelentősen megnőtt a hidegháború befejezése óta. Az Egyesült Államok az egyetlen olyan világhatalom, amelyik rendelkezik a globális politikai, gazdasági és katonai hatalmi státus fenntartásának minden szükséges kellékével (így az emberi és természeti erőforrásokkal, a felhalmozott és a fejlődés feladatainak megoldásában, illetve a nemzetközi versenyben alkalmazható tudással, a tőkeforrásokkal, a fejlett infrastruktúrával, a politikai, illetve gazdasági rendszer hatékony intézményeivel). Annak ellenére, hogy az amerikai társadalomban a hidegháború után csökkent a hajlandóság a nemzetközi hatalmi törekvésekkel kapcsolatos terhek vállalására, még mindig kedvezőbbek a belső társadalmi feltételek a világhatalmi pozíció fenntartására vagy erősítésére, mint a XXI. század belátható globális hatalmi struktúrájában működő bármelyik más jelentős államban. Ehhez eleve különleges előny a lakosság nagysága, képzettségi szintje s a társadalmi kohézió meglehetősen nagy ereje, a politikai stabilitás, a természeti erőforrások bősége, a tudomány és a technika fejlettsége és koncentrációja.

Ezek hátterében hatalmas gazdaság áll. Az Egyesült Államok állítja elő a világtermék csaknem egynegyedét. Fontos előny az ipar és a mezőgazdaság gyors alkalmazkodóképessége, a hatalmas belső piac, a nagy volumenű felhalmozás és fogyasztói kereslet, ami dinamikus és differenciált. Igen kedvező az amerikai vállalati rendszer szerkezete is. A hatalmas társaságok mellett, gyakran azokkal összekapcsolódva, rengeteg kis- és középvállalat működik, amelyek igen gyorsan képesek reagálni az új technikai és piaci feltételekre, gyorsan születnek, illetve halnak el, vagy újulnak meg a perspektivikus ágazatokban. Ezt a folyamatot sokoldalúan segíti az ország pénzügyi szektora, különösen a kockázati tőke, amelynek volumene és dinamizmusa hagyományosan jelentős. Az amerikai társadalmi lélektan egyik fontos eleme, a versenypszichológia mély, a társadalom és a gazdaság fejlődésének sajátosságaiban rejlő gyökerei természetessé teszik a lakosság és a vállalatok számára az állandó alkalmazkodás szükségességét és az ezzel járó áldozatokat.

A világ államai lényegesen nagyobb mértékben függnek az Egyesült Államoktól, mint fordítva. A dollár továbbra is a világ vezető valutája, s igen kicsi az euró esélye arra, hogy e szerepéből kiszorítsa. Amerikai társaságok tulajdona a világon külföldön befektetett tőke egyötöde, s körülbelül ugyanekkora az Amerikában befektetett külföldi tőke aránya is. Az Egyesült Államokban szinte minden fejlett állam vállalatainak, igen sok fejlődő ország cégeinek és gazdag egyéneinek vannak befektetései. A világ száz legnagyobb transznacionális társaságából 26 amerikai. Ezek ellenőrzik a világon végrehajtott, mintegy 6 billió dollárt kitevő összes közvetlen külföldi befektetés 15 százalékát. Körülbelül ugyanekkora az amerikai befektetések aránya a volt szocialista országokban létrejött új külföldi beruházásokban is. Az 1990-es években végbement vállalati fúziók és akvizíciók csaknem 50 százalékában volt amerikai társaságoknak érdekeltsége. Az Egyesült Államokba irányult a XX. század végén a világexport csaknem egyötöde.

Kimagasló teljesítmény

A XXI. század elején kibontakozott, s lényegében recessziónak tekinthető folyamatot az amerikai gazdaságban a második világháború utáni leghosszabb konjunktúra előzte meg. Az üzleti gyakorlat és a közgazdaság-tudomány számára is érdekes és fontos kérdés egyébként az, hogy mi volt a magyarázata az amerikai gazdaság viszonylag igen jó és a kormány optimista előrejelzéseit is felülmúló teljesítményének a 90-es években, s miképpen értékelhető a jelenlegi szakasz. Vajon ideiglenes javulás, szerencsés körülmények egybeesése eredményezte-e a több mint 108 hónapig tartó galoppot, az alacsony, 4,2 százalékos munkanélküliséget, a 2 százalék alatti inflációt, a termelőberendezésekre fordított beruházások 1993 óta tartó évi 9 százalékos bővülését és az állami költségvetés 100 milliárdos többletének kialakulását, valamint a részvények árfolyamának erőteljes emelkedését, vagy olyan mélyreható és tartós változások, amelyek a jövő szempontjából is lényegesek? 1983 előtt az amerikai gazdaság fejlődésének 25 százalékára volt jellemző a recesszió, azután a recessziós szakaszok aránya 4 százalékra csökkent. Sok politikus és közgazdász a fentiek alapján az "új gazdaság" hangzatos, de meglehetősen ködös fogalmával jellemezte az Egyesült Államok gazdaságát.

A mélyebb elemzések arra utalnak, hogy lényeges változások estek egybe, viszonylag kedvező feltételekkel. Ezek között a legfontosabbnak tekintették a termelékenység gyors növekedését, amit mindenekelőtt az információs forradalom vívmányainak hatékony alkalmazása eredményezett. A gépekre és berendezésekre fordított beruházások között a számítógépek aránya az 1990-es 10 százalékról 1999-re 50 százalékra emelkedett, ami tovább forradalmasította a termelés technikáját. Gyorsan terjedtek az ipari robotok és a számítógépekkel vezérelt rendszerek. Az új értékesítési formák bevezetése a kiskereskedelemben nemcsak a szektor termelékenységét kétszerezte meg az elmúlt másfél évtized során, hanem lehetővé tette a szállítási folyamat optimalizálását is, a termelőtől a nagykereskedelmen át a fogyasztóig. A légi közlekedés termelékenysége az információs-kommunikációs rendszerek alkalmazásával 50 százalékkal nőtt. Megduplázódott az irodai munka hatékonysága is.

A gyáriparban a termelés új programozása révén jelentősen csökkenteni tudták a készleteket. A "just in time" készletgazdálkodás eleve mérsékelte a termelés ingadozásait. A termelés hanyatlása csaknem felerészben a múltban az eladatlan készletek felhalmozódásával függött össze. A másik kedvező változás az amerikai gazdaság nagyobb nyitottságával volt kapcsolatos. Annak nyomán, hogy nagyobb lett a külkereskedelem szerepe, a kereslet csökkenésének következményei előbb érintették, illetve csökkentették az importot, mint a termelést. A külkereskedelmi szektor az amerikai gazdaság egyik jelentős "lengéscsillapítójává" vált.

Vitatott kérdés az, hogy milyen szerepet játszott a fenti folyamatokban a kormány gazdaságpolitikájának minőségjavulása. Sok szakértő állította: az értékpapírpiacok szerepének növekedése az amerikai gazdaságban megnehezítette a kormányok számára azt, hogy tartósan rossz gazdaságpolitikát folytassanak. A tőzsde ugyanis rendkívül gyorsan és keményen reagál az általa hibásnak tartott gazdaságpolitikai lépésekre, és számottevően megnőtt ennek politikai költsége. A tőzsdék bizonyos értelemben fegyelmezték a mindenkori amerikai kormányt.

Változások történtek a nagyvállalatok magatartásában is. A globális verseny és az értékpapírpiacok nyomására a társaságok sokkal nagyobb figyelmet fordítottak a költségekre és a hatékonyságra. Sokkal gyorsabban hajtották végre a szükséges szerkezeti és szervezeti változásokat, a leépítéseket. Hamarabb adnak le bizonyos tevékenységeket, vagy terjesztik ki érdekeltségeiket, mint korábban. A nagy fúziós és akvizíciós ügyletek hátterében ez volt az egyik fontos tényező. Mindez a társaságok profitabilitásának jelentős növekedéséhez vezetett a kilencvenes években.

A gazdasági növekedés keresleti tényezői között kulcsfontosságú szerepet játszó lakossági fogyasztás egyik lényeges ösztönzője az volt, hogy szédületes iramban emelkedtek az értékpapír-árfolyamok. Az amerikai családok fele rendelkezik értékpapírokkal, s vagy árfolyamnyereségük terhére növelik fogyasztásukat, vagy jövedelmükhöz képest óriási hiteleket vesznek fel értékpapírok vagy fogyasztási cikkek vásárlására. Ez a folyamat súlyos makrogazdasági problémák forrásává vált. A lakosság jelentős mértékben értékpapírokból álló vagyonának növekedésével egyidejűleg már 1999 végén negatívvá váltak a gazdaság finanszírozása szempontjából igen lényeges háztartási megtakarítások. A magánszféra hitelfelvételei példátlanul magasak lettek. A háztartások tartozásai az elkölthető jövedelmek 100 százaléka fölé emelkedtek.

Lassuló fejlődés

A 2000-ben elért 5 százalékos növekedés volt 1978 óta a leggyorsabb. Az év második felében azonban radikális lassulás kezdődött. Az optimista prognózisokat többször is lefelé módosították. Az augusztusi előrejelzés szerint az amerikai GDP növekedése éves szinten 1-1,5 százalék között várható. Ha ez így lesz, az olajválság óta a legnagyobb csökkenésre kerül sor egyik évről a másikra. Hivatalosan a recessziót akkor deklarálják, ha két egymást követő negyedévben csökken a bruttó nemzeti termék. Az eddigiekben a hivatalos adatok szerint negyedévről negyedévre lassult a fejlődés. 2001 első negyedében 1,2, a másodikban 0,2, a harmadikban már 0,2 százalék alá. Az ipari termelés tíz hónapja esik. Az ipari kapacitás kihasználatlansága 1983 óta a legmagasabb. Jelentős mértékben csökkentek a vállalati profitok. Sok társaság lett veszteséges, és nőtt a csődök száma. Az amerikai légiforgalmi társaságok haszna 1999-ben 5 milliárd dollár volt, ami 2000-ben 2 milliárdra esett. A 2001-re várt veszteségről szóló információt még a terrortámadás előtt tették közzé: akkor 2 milliárd dollárra taksálták.

A recesszió szinte egyik pillanatról a másikra szertefoszlatta az "új gazdaság" mítoszát. Először is hatalmas eladatlan árukészletek halmozódtak fel a csúcstechnikát képviselő gyártmányokból és a hagyományos fogyasztási cikkekből egyaránt. Értékük leírása eleve veszteségforrás volt. Jelentősen lassult a termelékenység növekedésének üteme. A többi fejlett országnál gyorsabb termelékenységemelkedés az elmúlt 5-6 évben egyik legfőbb forrása volt a jövedelmek bővülésének. Megtorpant és visszaesett a sokat propagált e-kereskedelem fejlődése, több ilyen vállalkozás ment tönkre.

A jelenlegi világgazdasági helyzet legfőbb problémája az, hogy az 1930-as évek óta először látszik szinkronba kerülni a ciklus hanyatló szakasza a "triádban". Japán gazdasága évek óta a pangás állapotában van, s a legutóbbi adatok szerint az utolsó negyedév visszaesése éves szinten 10 százaléknak felel meg. Összességében 2001-ben 3,5 százalékos GDP-csökkenésre számítanak Japánban. Lassul a német, az olasz, a francia s más EU-tagállamok gazdaságának növekedése is 2000-hez képest.

Bajban van a "stabilitási és növekedési paktum". Az eurózóna államai még néhány hónappal ezelőtt 2 százalékos GDP-növekedésre számítottak 2001-ben s ennél magasabbra 2002-ben. A közelmúltban már csak 1,5 százalékos bővítést jósoltak a folyó és a következő évre egyaránt. Az európai pénzügyminiszterek belgiumi találkozója kétségbe vonta azt is, hogy elérik-e a költségvetési stabilitási célokat. Sok nagy transznacionális vállalat vezetője meglehetősen borúlátóan nyilatkozott a közelmúltban a helyzetről és a kilátásokról. Többségük a kormányoktól várja a gazdaság ösztönzését annak érdekében, hogy 2002-ben megindulhasson a fellendülés.

A lassulás szinkronba kerülése egyrészt azzal magyarázható, hogy az amerikai gazdaság hatása nagyobb mértékben érinti a világ többi részét, mert növekedésük az elmúlt években jelentős mértékben az amerikai gazdaság húzó hatásának volt következménye. Azoknak a délkelet-ázsiai és latin-amerikai országoknak, amelyek a legszorosabban kötődnek az amerikai gazdasághoz – így Szingapúr és Tajvan – gazdasági bajait részben megmagyarázza, hogy az amerikai információs technika és alkatrész importja ebben az évben 50 százalékkal csökkent. Argentína, Mexikó és néhány más latin-amerikai és afrikai állam is fokozódó gazdasági gondokkal küszködik a lassuló fejlődés és a romló pénzügyi helyzet nyomán.

Mindenütt mérséklődött az ipar megrendelésállománya. Az első félévben különösen a világ ipari termelése csökkent számottevő mértékben, s ez előreláthatólag tovább folytatódik. A hanyatlás nem érint egyformán minden iparágat és térséget, de nincs pillanatnyilag olyan húzóágazat vagy -ország, amely képes lenne a kedvezőtlen tendenciákat ellensúlyozni. Jelentős kapacitásfeleslegek alakultak ki olyan fontos szektorokban, mint az autógyártás vagy a gépipar.

Az elmúlt három évtizedben 1975, 1982 és 1991 voltak a világgazdaság "hivatalosan" recessziósnak nyilvánított évei, a világtermelés azonban ekkor is emelkedett 1-2 százalékkal annak nyomán, hogy voltak gyorsabban növekvő térségek is. Valószínűleg 2001 lesz a XXI. század első recessziós esztendeje. 2000-ben a világgazdaság 5 százalékkal bővült, 2001-re az optimistább előrejelzések 2,5 százalékos növekedést várnak, a pesszimisták 2 százalék körülit. A jelentősebb államok közül ebben az esztendőben Kína, India és Oroszország fejlődése maradhat még viszonylag gyorsabb. Ezek azonban nem képviselnek elég súlyt ahhoz, hogy betölthessék a lokomotív szerepét.

A legfőbb áldozat

Globális méretekben a hanyatlás legfőbb gazdasági "áldozata" az eddigiekben az értékpapírpiac volt. Az értékpapírok árának csökkenése a 2000-es csúcshoz képest 2001. augusztus végéig mintegy 10 billió dollár veszteséget okozott tulajdonosaiknak. A japánok 75, a svédek 51, a németek 46 százalékos veszteséget szenvedtek el, az amerikai részvényeseknek hazai vesztesége 25 százalék volt. Magasak a magyar részvényeseket ért károk is. A terrortámadás nyomán ezek a folyamatok az Egyesült Államokban különösen nagy méreteket öltöttek. Szeptember 11-e után az amerikai értékpapírpiac vesztesége 1,1 billió dollár volt, ami Anglia egy évi bruttó nemzeti terméke értékének felel meg.

Nyilvánvaló, hogy az árfolyamveszteségek a globális papírgazdaságban történtek, azonban hatásuk a reálgazdaságban sem marad el. Különösen sokat vesztettek például azok a biztosítási alapok, amelyek vagyonának jelentős részét értékpapírokba fektették. Ez megelőzte a biztosítótársaságok kárait a World Trade Center elleni támadással kapcsolatban. A legjelentősebb veszteségről eddig az amerikai Berkshire Hathaway nyilatkozott, amelynek állítólag 2,2 milliárd dollárt kell fizetnie, a második vesztes a Lloyd. Ennek 1,9 milliárd dolláros érintettsége rekordösszegnek számít történetében, mivel ez biztosítási kapacitásának 12 százaléka. Érintett a legnagyobb amerikai pénzcsoport, a Citigroup is. A terrortámadás nyomán a csoport mintegy 700 millió dolláros veszteséget kalkulált, amelyből 500 millió a biztosítási üzletágból, a többi az értékpapír- és banküzletből adódott. Meggyengítette az értékpapírpiac helyzete azokat a bankokat is, amelyek hitelnyújtásánál az adósok értékpapír-állománya képezte a fő biztosítékokat. Amerikai közgazdászok becslései szerint egy dollár árfolyamnyereség az értékpapírpiacon 3-5 centtel növeli a fogyasztást. A veszteség hatása is hasonló lehet, negatív előjellel, mivel az amerikai háztartások tulajdonában 2001 augusztusában 10 billió dollár értékű részvény volt.

Monetáris fékek

Jóval a 2000-es csúcs előtt már nyilvánvaló volt az is, hogy az amerikai értékpapírok a jövedelem-árfolyam arányokat figyelembe véve 40-60 százalékkal, sőt egyes részvények esetében több száz százalékkal túlértékeltek, és az "amerikai buborék" bármikor szétpukkadhat. Ennek megakadályozására, egyes vezető szakértők szerint a tőzsdei árfolyamok "sima leszállása" érdekében, 1999 óta fékezni igyekezett az amerikai fellendülést a Federal Reserve monetáris politikája. Amikor 1999-ben a gazdasági növekedés üteme meghaladta az előirányzott csúcsot, a Fed 3,5 százalékos "egyensúlyi növekedést" tűzött ki célul, s ennek elérése végett többször is emelte a kamatlábat. Ez azonban nem sikerült, mint a későbbi sorozatos kamatláb-leszállítás sem gátolta meg a recessziót.

Sokan teszik fel a kérdést, hogy miért nem segít a hónapok óta, sőt Japán esetében évek óta tartó kamatlábcsökkentés. Joan Robinson angol közgazdász néhány évtizeddel ezelőtt is kétségbe vonta azt, hogy a kamatláb önmagában segíthet nehéz helyzetben. Nevéhez fűződik a vizesvödör hasonlat. Ha egy ló elé vízzel telt vödröt tesznek – írta –, és a ló nem szomjas, nincs az az isten, amelyik arra kényszeríthetné, hogy igyék, s hozzátette, a gazdaság is így viselkedik.

Erélyesebb és határozottabb intézkedésekre lesz szükség a világgazdaságot veszélyeztető gondok enyhítésére. Az amerikai kormány – nem kis mértékben a terrortámadás nyomán – például állami szubvenciókkal igyekszik kisegíteni a bajból a légitársaságokat. Japán 40 milliárd dollárt "pumpál" a gazdaságba. A recesszió és a terrortámadás további valószínűsíthető következménye az amerikai költségvetési többlet "eltűnése", amit augusztusban még 176 milliárd dollárra becsültek. A gazdaság gyengülése mintegy 40 milliárd dollárral csökkenti a bevételeket. 40 milliárd dollárba kerül az adócsökkentés, körülbelül ugyanennyit emésztenek fel a szükségintézkedések. 20 milliárd dollárral szanálják a légitársaságokat, s ennyibe kerül majd a gazdaság egyéb veszteségeinek állami kompenzálása is. További 20 milliárdot kell a katonai kiadások növelésére fordítani. Az ily módon kiadott 180 milliárd dollár azonban olyan állami injekció is lehet, ami egyúttal a gazdaságot is élénkíti.

Mérséklődő befektetés és fogyasztás

Az árfolyamok csökkenése, a terrortámadás következtében fellépett további veszteségek, valamint a recessziós tények és várakozások nemcsak a belső beruházásokra és a lakossági fogyasztásra hatnak erősen az Egyesült Államokban (ami természetesen az importot is befolyásolja) és más fejlett országokban, hanem a nemzetközi befektetésekre is. A 2002-ben várható közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) előrejelzéseit mindenütt negatív irányba módosították. Sok nemzetközi s különösen amerikai társaság kezdte meg hazai és külföldi foglalkoztatottjainak elbocsátását. A légitársaságok kivételével azonban ennek mértéke még nem "drámai". Az előrejelzések szerint a következő hónapokban az Egyesült Államokban a munkanélküliség aránya elérheti a 7 százalékot (Európában ma is körülbelül ekkora), ami különösen a fogyasztók magatartását még kedvezőtlenebbül befolyásolhatja, mint a részvények árfolyamának csökkenése.

A fogyasztók bizalmi indexe egyébként szeptemberben jelentősen visszaesett az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. Ennek első konkrét jele volt az amerikai piacon a személyautók eladásának csaknem 40 százalékos visszaesése. Mérséklődtek az eladások más országokban is. A legnagyobb amerikai áruházhálózat, a Federated Department Stores forgalma 20 százalékkal mérséklődött. A fogyasztói piac további romlására számítanak szinte minden területen, de különösen a légi közlekedésben, a tartós fogyasztási cikkek eladásában és a lakásvásárlásoknál.

Lassult a világkereskedelem növekedése is. 1991-2000 között a kereskedelem 2,3-szer gyorsabban bővült, mint a világtermelés. 1970-91 között a termelés és a világkereskedelem növekedésének aránya 1:1,4 volt. 2001-ben Japán 25, az Egyesült Államok 13, Németország 7 százalékkal csökkentette importját. Míg 2000-ben 13 százalékkal bővült a világkereskedelem, 2001-ben csupán 3 százalékos növekedéssel számolnak.

Magyar és nemzetközi kilátások

Mire számíthat mindezek nyomán a magyar gazdaság? Az 1990-es években a vállalati tulajdonviszonyokban, a beruházások, a termelés, a fogyasztás és a külkereskedelem szerkezetében végbement változások számottevően megnövelték a magyar gazdaság nemzetközi függőségét. Az UNCTAD szakemberei szerint Magyarország a transznacionalizáltság tekintetében a világon nyolcadik, Európában második és térségünkben az első helyen áll. (A transznacionalizáltság indexe négy mutatóból áll. Ezek: a FDI-beáramlás aránya a beruházásokból az elmúlt 3 évben, az FDI-állomány viszonya a GDP-hez, a külföldi vállalatokban termelt új érték viszonya a GDP-hez, valamint a külföldi tulajdonú vállalatok aránya az összfoglalkoztatottságban.) A világgazdasági fejlődés lassulása és a recesszió más következményei a nemzetközi függőség révén sokoldalúan hatnak majd a magyar gazdaságra is, hiszen a gyorsabb fejlődés is – amely 2000-re lehetővé tette az 1989-es bruttó nemzeti termék szintjének elérését – számos területen és nagymértékben a külföldi szektorral volt kapcsolatos.

A keresleti tényezők között a magyar gazdaságban az elmúlt évtized jelentős részében meghatározó volt a kivitel. Ebben a Magyarországon működő külföldi társaságok mintegy 80 százalékban játszottak szerepet. A külföldi befektetések súlya a bruttó beruházásokban 1995-2000 között 25 százalékos volt éves átlagban. A Magyarországon működő külföldi társaságok többsége integrálta itteni tevékenységét nemzetközi termelési és értékesítési rendszerébe. Az sem jelent különösebb előnyt, hogy külkereskedelmünk nagy része az Egyesült Államoknál még mindig gyorsabban fejlődő az Európai Unióba irányul. A nagy transznacionális társaságok stratégiájától függ ugyanis az, hogy hol csökkentik termelésüket, s honnan elégítik ki a keresletet. A relatív költségszint ebben nagyobb szerepet játszik, mint a foglalkoztatottságra gyakorolt hatással kapcsolatos problémák.

Egyes hazai szakemberek és politikusok úgy gondolják, hogy a Széchenyi-terv keretében létrejövő befektetések, valamint a jövedelemkiáramlást ösztönző intézkedések, a belső fogyasztás és a beruházások segítségével ellensúlyozhatják a kivitel esetleges csökkenésének hatását a magyar GDP növekedésére, s ezért nem kerül sor nálunk jelentősebb lassulásra vagy recesszióra. Ez csak bizonyos mértékig és csak abban az esetben lehetséges, ha a világgazdaság helyzetében bekövetkezett romlás nem lesz nagyon mély és nem tart hosszú ideig. Ha ez nem így alakul, a magyar gazdaságnak kumulatív veszteségekkel és egyensúlyi problémákkal kell számolnia. Ezek a következők lehetnek:

1. Az új közvetlen külföldi tőkebefektetések csökkenése, beleértve a profitok reinvesztícióját is.

2. A kivitel visszaesése.

3. A gazdaság importigényének magas szintje, sőt emelkedése.

4. A külföldi vállalatokban és a beszállítóiknál dolgozók létszámának és jövedelmeinek mérséklődése.

5. Az adóbevételek csökkenése.

6. A fentiek hatása a folyó elszámolások mérlegére, a fizetési mérlegre és a költségvetésre, a belső és külső adósságra.

7. Az ipari termelés pangása vagy mérséklődése.

8. A GDP lassú növekedése, stagnálása vagy csökkenése.

A fenti lehetséges veszélyek bekövetkezési valószínűségének meghatározásához választ kellene adni arra, hogy mi várható a világgazdaságban a következő évben. 2001 őszén ez rendkívül nehezen prognosztizálható. A legbizonytalanabb a politikai tényezők alakulása.

A gazdasági látóhatár összességében nem tűnik borúsnak. A vezető államok kormányai megértették, hogy jelentős és közös erőfeszítéseket kell tenniük a gazdaság élénkítésére. Ehhez egyébként hatalmas volumenű pénzeszközök állnak rendelkezésükre. Segítheti az ösztönzést az is, hogy a kamatláb viszonylag alacsony, és nincs közvetlen inflációs veszély. Az Amerikában a terrortámadás nyomán kialakult közhangulat nemcsak elfogadja, hanem követeli is a kormány nagyobb aktivitását.

Viszonylag alacsony a munkanélküliség a fejlett államokban, s ennek bizonyos növekedése sem okozna jelentősebb megrázkódtatást a gazdaságban. A biztosítótársaságok problémái és az értékpapírpiacon kialakult helyzet nem vezettek az eddigiekben tömeges bankcsődökhöz. A vezető államok bankrendszere – Japán kivételével – stabil és alapjaiban egészséges. A világgazdasági viszonyokban meghatározó szerepet játszó nemzetközi társaságok, az értékpapírpiacokon bekövetkezett árfolyamzuhanás és veszteségek ellenére nem "rendültek meg", és többségük állami segítség nélkül is képes az elkerülhetetlen szerkezeti és szervezeti konszolidációs intézkedések végrehajtására.

Az OPEC 2001 szeptember végi miniszteri konferenciájának döntéseiből – nem kívánták a termelést csökkenteni s az árakat emelni – arra következtethetünk, hogy az olajexportőrök sem kívánják a világgazdasági helyzet romlását. A gazdaságilag fejlett országok finanszírozásában és jövedelemelosztásában jelentős szerepet játszó értékpapírpiacok helyzete a nagy veszteségek ellenére sem vált tragikussá. Az "ami lement, annak fel is kell mennie" hangulat, vagy olyan vélemények, hogy a részvények egy része még mindig túlértékelt, jól tükrözik, hogy e téren különösen nagy a bizonytalanság.

Ez azonban természetes. A természetellenes inkább a "buborékhelyzet" volt. A kilátások a világgazdaság "centrumában" összességében nem rosszak. A hanyatlás azonban elhúzódhat, ami már komolyabb problémák forrása lehet, különösen a szinkronizáltság okán. Az olyan feltételezések, mint például az, hogy az Egyesült Államokban 2001 harmadik negyede lesz a mélypont, valószínűleg tévesnek bizonyulnak. (Ezért talán a szeptember 11-i tragédia is felelős.) Valószínűbb az, hogy valamikor 2002-ben kezdődik majd a lassú és bizonytalan fellendülés Amerikában s Európában. Sokkal kevésbé biztató a fejlődő és a közepesen fejlett országok többségének helyzete, ahol a hatások rendszerint később és felnagyítva érvényesülnek. A nyersanyagárak csökkenése, exportlehetőségeik romlása, külső finanszírozásuk nehezebbé válása számukra nagyobb és hosszabb ideig tartó megrázkódtatásokat valószínűsít.