Könyv
Az üzlet így ment
Kerékgyártó István: Vagyonregény
2001. Magvető, 254 oldal, 1890 Ft
Kerékgyártó István (47 éves tanácsadó és vállalkozó) olyan első könyvet tett közzé, amely nem elsősorban irodalmilag fontos, bár így sem érdektelen. Műfaját üzletviteli kulcsregényként lehet definiálni; azonosíthatatlan köz- és magánszereplőkkel, de valós háttérrel.
A Magyarország 1989-1997 közötti gazdasági változásaival foglalkozó mű főszereplője jogi végzettségű vidéki tanácstitkárnőből avanzsál üzletasszonnyá. Ez a titokzatos Anna az adott idő alatt több szakmában dolgozik. Először egy tanácsadócég tagjaként kapcsolódik be a (spontán) privatizáció folyamatába. Kitanulja a viszonylag kis összegű megvesztegetéseken alapuló pénzkereset fortélyait. Később vagyonértékelő firmát alapít. Ez a hitelbiztosítékok részrehajló (le-föl) értékelése révén juttat előnyöket a magas sikerdíjat ígérő – és rejtett szerződésekkel sakkban tartott – klienseknek. Utána a még prosperáló iroda árveréseken vesz meg boltokat. A licit menetét természetesen előre megbeszélik a lefizetett bonyolítókkal (akik igen gyakran ÁVÜ-s hivatalnokok).
Amikor ő és társai egy virágzó szállítmányozó vállalat birtokába jutnak, közösen és külön-külön lezüllesztik a főcéget. Ebből az üzletből kiszállva Anna élelmiszer-áruházakat vásárol, könyörtelenül kirakva az adóssághalmozó üzletvezetőket. Következő nehéz feladata a csődeljárás önérdekű végrehajtása lesz – és itt válik az álregény a gazdasági manőverek példázatos leírásán túl technikailag is ötletessé.
Az író – ügyes trükkökkel – megkettőzi a főhősnő személyiségét és további sorsát. Egyfelől azt a lehetőséget ábrázolja, hogy mi történik akkor, amikor a brutális behajtókkal dolgoztató hitelezők elől hajléktalanságba menekül. A másik változatban kiheveri veszteségeit, és újabb – drogéria – kereskedéseket szerez.
Kerékgyártó István nyilvánvaló tapasztalatai birtokában otthonosan mozog valamennyi említett területen. A családi viszonyok vázlatos életképeiben nem jeleskedik. A szakmabeliek közül név szerint mindössze Suchman Tamást és Kunos Pétert lépteti föl, mindenki mást sűrű homályba burkol. Személyükről rokon- vagy ellenszenvük szerint bocsátkozhatnak találgatásokba a bennfentesek.
Monetáris változatok
Tarafás Imre: A monetáris politika a nagy válságtól az ingatag pénzpiacokig
Aula Kiadó, 2001. 162 oldal, 1900 Ft
A monetáris politika – Samuelson megfogalmazásában – a makrogazdasági politika második fő eszköze, amelyet a kormányzat az ország pénz-, hitel- és bankrendszerének irányításával juttat érvényre. Az elmúlt évszázad utolsó negyedében kiderült, hogy az inflációs monetáris politika a pénzromlás nagymértékű felgyorsulásához, a pénzrendszer szétzilálásához vezet. A fejlett országok állami beavatkozással igyekeztek szabályozni a piacgazdaság mechanizmusát, majd később liberalizálták a pénzügyi szférát. Tarafás Imre tanulmánya a pénz- és a monetáris politika szerepének változásait követi nyomon.
Képet ad a pénzteremtés és a monetáris politika eszközeiről a zárt gazdaságban, megismerteti a kétszintű bankrendszer felépítését, a kereskedelmi banki pénzek és a jegybankpénz egymáshoz való viszonyát, a különböző (klasszikus és neoklasszikus) pénzelméleteket. A szerző részletesen bemutatja Keynes elméletét, mely szerint a pénz önálló szerepet tölt be a gazdaságban; megfelelő pénzpolitikával biztosítható a munkaképes lakosság teljes foglalkoztatottsága.
A nyitott gazdaság monetáris politikája keretében a könyv bemutatja a fix és lebegő árfolyamrendszert, a kockázatkezelés és a spekuláció eszközeit, a liberalizációs törekvéseket s az 1997 utáni tőzsdei válságot. A szerző ez utóbbival kapcsolatban rámutat, hogy a pénzügyi piacok természetüknél fogva instabilak, s az utóbbi időben egyre inkább azok. Az instabilitásra vonatkozó elméletek közt szó van az eredendő instabilitásról, valamint a kockázat és a bizonytalanság megkülönböztetéséből kiinduló "katasztrófa-rövidlátásról". A monetaristák szerint pénzügyi válságnak csak az nevezhető, ha tömeges bankpánik miatt csökken a pénzmennyiség, mert ez depressziót eredményez.
A nagymértékű instabilitás megakadályozását célzó törekvések közt a kötet az Európai Valutaunió létrehozásával, az euró megteremtésével és szerepével, a kis országok árfolyamalapú stabilizációs kísérleteivel, a bankok és a tőkepiacok szabályozásával, a destabilizáló nemzetközi tőkemozgások korlátozását célzó javaslatokkal ismerteti meg az olvasót. Mint a szerző kifejti, megkezdődhet a világ országainak három valutaövezetbe csoportosulása: a dollár, az euró és a jen körül kialakulhat az egymás közti árfolyamok stabilizálását célzó valutáris kooperáció.
Kolumbusz nyomában
Juhász Árpád: Észak-Amerika Alaszkától a Yucatán-félszigetig
Kossuth Kiadó, 2001.
Kontinensről kontinensre sorozat
208 oldal, 6600 Ft
"Yellowstone National Park... tündéries vidék, melyet gyönyörű fekvése és számos természeti nevezetessége valóságos világ csodájává avatják, amelyhez foghatót sehol a világon nem ismernek." Így ír a Pallas Nagy Lexikona (1897) a számos csodálatos vidék egyikéről, ahová e könyv elkalauzol bennünket. Juhász Árpád nagy felkészültségű, kiváló előadó. Élvezetes stílusát, az általa kínált ismeretanyag gazdagságát jól ismerhetjük a televízióból, műsorai mindig maradandó élményt nyújtottak. Ebben a művében olyan utazásokra visz, amelyeket sohasem felejt el az olvasó. A leírt tájakat Kolumbusztól vett idézete jellemzi a legjobban: "Oly roppant kiterjedésű vidékek ezek, oly szépek és gazdagok, hogy nem lehet őket eléggé dicsérni." És Kolumbusz csak kicsiny töredékét látta mindannak, amit Juhász értő magyarázatokkal bemutat. A földrajzban gyengébbeknek talán váratlan kirándulás, külön ajándék, hogy elvisz a Föld legnagyobb szigetére, Grönlandra is.
A főszöveget enciklopedikus szócikkek gazdagítják. Ízelítőül néhány cím közülük: A Grand Canyon felfedezése, A növényvilág óriásai, Egy kis "medvetan", A transzalaszkai út, Gigantikus jukkák, A mocsárvilág indiánjai, Ahol Ős-Amerika és Ős-Európa ütközött, Navahók a 20. században, A Colorado története.
A könyv ismeretanyagát az Egyesült Államok szövetségi államainak nevét, a szövetséghez való csatlakozásuk évét, területüket, népességüket, fővárosukat és jelmondatukat (!) tartalmazó, továbbá az észak-amerikai "legeket" felsorakoztató adattár, valamint kislexikon bővíti. Ismeretadó és élvezeti értékét nagyban emeli, hogy tele van szebbnél szebb színes fényképekkel. A képi világot kedvelőknek ennél is többet kínál a hozzá tartozó CD-ROM – bár a kezelésében kevésbé gyakorlottaknak okozhat némi fejtörést. Amit hiányolhatunk, az a névmutató – éppen a könyv anyagának gazdagsága miatt.
Film
Kertmozis hangulat
A mexikói
Színes amerikai film
Rendezte: Gore Verbinski
Főszereplők: Julia Roberts, Brad Pitt, James Gandolfini
Forgalmazza: az InterCom
Aki a nyári szabadság után szeretne még egy kicsit visszacseppenni a szünidei hangulatba, nézze meg ezt a filmet. Nem mintha pálmafás, tengerparti színhelyeken játszódó romantikus meséről lenne szó, hanem azért, mert A Mexikói tipikus kertmozis film. Jó zene, kalandos történet, kesernyés humor, no meg két világhírű és világszép főszereplő – minden adott benne, ami manapság egy sikerfilmhez kell.
Sam (Julia Roberts) és Jerry (Brad Pitt) jobb sorsra érdemes szerelmespár, akik folyton marakodnak, mégsem bírják egymás nélkül. Jerry tipikus balek, egy öt évvel korábbi véletlen baleset miatt az egyik legfélelmetesebb maffiavezér adósa lett, csakhogy a rábízott feladatokat sorra elszúrja, ezért elég rosszul áll a szénája. Sam idealista, pszichológiakönyvek alapján képzeli el az életet, és amikor a dolgok mégsem úgy alakulnak, ahogy eltervezte, hisztériás rohamokban tör ki.
Jerryt újabb feladattal bízzák meg, Mexikóba kell utaznia, hogy egy legendás történetű, gyönyörű szép pisztolyt elhozzon. Hamar kiderül azonban, hogy a fegyveren átok ül, és minden jel arra mutat, hogy Jerry ezt a feladatot sem lesz képes végrehajtani. A maffiózók időközben bérgyilkost küldenek, hogy túszul ejtse Samet. Azt senki sem sejti, hogy a pár időközben szakított, és hogy a nő a válsághelyzetet úgy oldja meg, hogy összebarátkozik az érző szívű bérgyilkossal.
A film bővelkedik a váratlan és meglepő fordulatokban, sokak szerint a mára divatossá vált Quentin Tarantino-Guy Ritchie-vonalat utánozza, mégpedig úgy, hogy közben "hollywoodiassá" hígítja a történetet.
Akár hígítja, akár nem, a nézőnek kellemes szórakozásban, jó kis kikapcsolódásban lesz része az indián nyár utolsó napjaiban.
Kiállítás
A látható idő
Időképek
A Magyar Néprajzi Múzeum kiállítása 2001. december 31-ig
Szilveszter éjjelén nyílt meg a Néprajzi Múzeum tárlata, amely szokatlanul hosszú ideig tart nyitva, 2001. utolsó percéig. Már az első mondattal baj van – vajon mekkora a szokatlanul hosszú idő? Egy év, tíz év, kilencven év? Az újszülött órái, amelyek éhségének érzetétől függően gyorsan vagy lassan peregnek? A percek, amelyeket bankban vagy magas hivatalban töltünk ügyünket intézve? A kirándulásra vezető út ideje vagy a hazatérésé? Az idő viszonylagos fogalom, néha száguld, máskor keservesen cammog. Az egyévnyi időtartam a világmindenség idejéhez képest viszont elhanyagolható. Az idő nem fogható meg, mint a kenyér súlya, nem mérhető ki poharanként, mint a borospalack tartalma, mégis meghatározza életünket, és mindennél jobban bizonyítja, hogy lett légyen bármily elfajzott autólábú és mobiltelefon-fülű lény az ember, mégiscsak biológiai lény. A benne ketyegő biológiai óra ébresztőszerkezete téli reggeleken később jelez, mint nyári hajnalokon, fontos események előtt pedig szinte mindig riaszt.
A fény és árnyék azonban nem jár elég pontosan, a felhő, a nehéz vacsora "bezavarhat", az időt tehát mérni és persze ábrázolni kellett. Kőkolosszusokkal, mint a salisbury-i fennsíkon, homokórával, amely a kora középkori falikárpitokon éppúgy megjelent, mint az oltárképeken. Egy kárpit, amely föltehetően 1510-20 között Brüsszelben készült, az Idő diadalmenetét ábrázolja. A trónuson ülő Tempus fején babérkoszorú, egyik kezében pálmaág, a másikban homokóra. A munka sok más pompás ábrázolással együtt a Néprajzi Múzeum Időképek című kiállításán látható.
A tárlat egyfajta időgép, hiszen különféle korok, kifejezési módok, stílusok időfogalmát vonultatja föl. Gazdag tárgyi anyaggal illusztrálva jelenik meg az egyéni idő, a családi élet, a törzs ideje, a zenei idő vagy éppen a nép, a nemzet ideje. Az Időképek egyes részletei a patinás épület egészét átfogják, a korábban kihasználatlan udvaron multimédiás eszközök jelennek meg, nagyméretű vásznakon, monitorokon vetülnek egymásra az idő különböző rétegei.
Végtelenségéhez méltó a bemutatott anyag sokszínűsége.
Muzsika
Keletről nyugatra
Hauser Adrienne Chopin-koncertje a Zeneakadémia nagytermében
2001. szeptember 24.
Aki augusztus elején lemaradt a Zongora ünnepe keleten című eseménysorozatról, most részben pótolhatja az elmulasztott élményt. A tiszadobi fesztivál alapító-szervezője, Hauser Adrienne szólóestjén fogalmat alkothat arról a gondolati és érzelmi megközelítésről, amely a zongoraművészt jellemzi. A művésznő Debrecen város szülötte. Olyan közegből érkezett, amelyben a gyerekeket nem kényeztette számtalan, könnyen elérhető kulturális lehetőség. Hogy több ilyesfajta inspirációt kaphassanak a következő nemzedékek, egyebek között ezért rendezi a zongora ünnepeit.
Hauser négy és fél éves kora óta zongorázik, előbb a különleges fiatal tehetségek előkészítő tagozatán tanult, majd Kocsis Zoltán, Kurtág György és Rados Ferenc növendékeként szerzett diplomát. Díjat nyert a Magyar Rádió zongoraversenyén, majd külföldi kurzusokon, mesteriskolákban folytatta képzését. Közben lemezeket készített és fesztiválokon lépett föl. Repertoárja gazdag, Bach-művek újrafelfedezésére éppúgy kész, mint a huszadik századi zene megszólaltatására.
Pályakezdőként már játszotta Chopin zongoramuzsikáját. Érdekes lesz hallani, vajon miben változott felfogása például a minden ifjú pianista számára kötelező irodalomnak számító huszonnégy etűd, vagy a közismert Asz-dúr noktürn előadásában. Az etűdök eredetileg játéktechnikai tanulmányok, két tucat azonos felépítésű "leckét" egy estén előadni egy érett művész számára nem csekély felelősség. Biztos, hogy a hallgató virtuóz zongorajátékra, árnyalt tolmácsolásra számíthat Hauser Adrienne hangversenyén.
Opera
Korai évadnyitó
Puccini: Manon Lescaut
A Magyar Állami Operaház előadása
2001. szeptember 7-én és 9-én
Korán kezdi 2001-2002-es évadját a Magyar Állami Operaház. Szeptember elején még elég turista barangol Budapesten ahhoz, hogy érdemes legyen számukra látványos előadásokat kínálni. Főigazgatója ugyan nincs a háznak, de a fő-zeneigazgató már szétválasztotta a repertoárt: az Andrássy úti Ybl-palotában eredeti nyelven mennek a darabok. Így a szeptember 6-i évadnyitó előadás magyarul szólal meg, másnap pedig a 2001 tavaszán az Erkel Színház színpadán fölújított Manon Lescaut történetét könnyezheti meg a néző, most már az Operában.
Puccini kedves, szeretett műve a Manon, hiszen ez az alkotás, ez a hősnő hozta meg a fiatalkori zsengék után a komponista számára a világsikert. A szövegkönyv alapjául Prévost abbé szerelmi regénye szolgált, amely a francia forradalom előtt keletkezett: még gáláns kalandokat beszél el, de már ott rejlik benne a feszültség, az emberi viszonyok tarthatatlansága.
Puccini librettistái, köztük a remek Illica, inkább a zeneszerző óhajainak megfelelően dolgoztak. A zeneszerző pedig a fiatalság diadalmas erejét, a szenvedéllyel való végzetes találkozást akarta dallamokba foglalni. Bőségesen áradó, rabul ejtő melódiákba, amelyeket jól esik fölidézni Manon és Des Grieux nevének hallatán.
Manon tárgyként érkezik az amiens-i fogadóba, sorsáról mások, persze férfiak döntenek. A váratlanul fellobbanó szerelem teszi felnőtté, majd kurtizánná, végül száműzött prostituálttá. Des Grieux elkíséri Manont a számkivetésbe. A pusztában bolyongók szenvedése, a lány halála jó alkalom a zeneszerzőnek, hogy még egyszer a szívünkbe markoljon. Nem bánjuk. Az Operaház új, reprezentatív színpadképekkel, friss kosztümökkel várja Manon és Puccini híveit.